Magyar Opera

Az én Operám - 13. (Königsberger)

A Magyar Opera blog meghirdette cikksorozatát, amiben bárki megírhatja, hogy ő hogyan használja az Opera böngészőjét. Ehhez segítséget is talál a kiírásban. Az alábbi írás is ennek az akciónak az eredményeként született, ezúttal Königsberger jóvoltából, akinek ezúton is szeretnénk megköszönni a munkáját!

Én és az Opera

Közvetlenül az ezredforduló előtt kezdtem el Operát használni, kb. a v3.6 óta. Akkortájt már eldőlt az IE-NS háború végkimenetele, mondhatni öröm volt egy feltörekvő böngésző. Igaz, hogy még nem volt ingyenes, de megtetszett az üzletpolitikája: ténylegesen 30 napot számolt, magyarán csakis azt az időt, amíg futott a böngésző! Gyakorlatilag hamarabb kijött egy új verzió, mintsem a 30 napod letelt volna. Előtte kezdő netezőként NS-t használtam évekig (több oprendszeren is), az összes nyűgje ellenére, ezért is idegenkedem a mai napig az erre alapított böngészőcsaládtól.

Ahol tudok, azóta is operázok. Ha lehetőségem volt rá, munkahelyen is használtam - nyilván a legelterjesztettebb oprendszer alatt. Előzetes változatokat már csak emiatt sem szoktam letölteni. A stabil verziókkal csak el-elvétve akadt gondom az idők során.

Én még tartom azt az old-school felfogást, hogy suszter maradjon a kaptafánál. Egy program ne akarjon más lenni, mint aminek szánták. Sajnos az utóbbi években a hülye marketing jóvoltából a fájlkezelő már egyben netböngésző is akar lenni, a szövegszerkesztő egyben naptár is, a DVD-író egyben médialejátszó is (avagy fordítva!), és még sorolhatnánk. Ez hosszú távon mindig az eredeti funkcionalitás kárára megy, és persze irdatlan méretű tárhelyet és memóriát igényel. Hány és hány közkedvelt programot sikerült ezzel a "zsúfoljunk mindent bele"-őrülettel tönkretenni, vagy megutáltatni a régi felhasználókkal!

Az Opera fő előnye épp ez: hű marad a régi felhasználóihoz, miközben megfelel az idők szavának is. Nem a legújabb hóbortokat értem ez utóbbi alatt, hanem az apró újításokat, amelyek a régi felhasználóknak is jól jönnek (mint pl. a praktikus „beillesztés és ugrás” opció a címsorban). Ez a böngésző hosszú távon ismerszik meg igazán! Emlékszem, hidegzuhanyként ért, amikor egy nagyobb verzióváltáskor frissen telepítettem az Operát. Magyarán nem mentettem át a régi beállításaimat az új Operába, és az új felhasználói felület közel se nyerte el a tetszésemet. Öt percen belül visszavarázsoltam a régi, megszokott kinézetű Operámat belőle.

Ugyan melyik program enged meg ilyesmit? Eszed, nem eszed, nem kapsz mást – a szoftverfejlesztők általában így állnak hozzá az újításokhoz. Legfeljebb hozzávágnak a hű felhasználóikhoz egy ún. klasszikus nézetet, ami a régivel köszönő viszonyban, ha van. Az Opera azonban nem kényszerít bele holmi ergonómiai börtönbe (hogy képzavarral éljek), hanem ránk bízza a választást.

Így néz ki

Az Operám kinyitott panelekkel:

Külön érdekesség, hogy nálam a mai napig a képernyő alján van a fülsáv. Az Operában már akkor is ott volt alapban (a címsávval együtt! emlékeztek rá?), amikor még mindenki idegenkedett az MDI-től, avagy modern nyelven a fülektől – inkább fanatikusan alt-tabozott vagy kattintgatott az áttekinthetetlenül zsúfolttá vált tálcán.

Használt funkciók

Minimalista vagyok. Az Opera funkciói közül korántsem használom az összeset. Amelyik kellett közülük, megtartottam: pl. jelszókezelő, RSS-olvasó, szinkronizáció. Amit nem használok, azt kikapcsolom, avagy be sem kell kapcsolnom: torrent, csevegő, levelező. A képernyőfotóról meglátszik: a külalak minimalista. Sokáig egy ilyen nevű bőrt is húztam az Operára! Kezdetben csak a kis képernyőfelbontásom miatt tüntettem el a fölösleges dolgokat a kezelőfelületről, hogy minél több helyem maradjon a böngészésnek. Utána meg már azért, mert megszoktam, hogy ide-oda kattintgatás helyett vagy egérmozdulatokat használok, vagy billentyűparancsokat, és nincs szükségem a terpeszkedő eszköztárakra.

Az újításokra visszatérve, nekem az egyik legfontosabb a jegyzetek funkció. Máshonnan ugyanúgy hiányolom, mint az egérmozdulatokat. Akár mini-könyvjelzőknek is nevezhetnénk őket. Aki sok szöveget nyálaz át a neten, annak nem kell magyarázni, mennyire el lehet veszni bennük. A jegyzetekbe hosszabb-rövidebb szövegeket másolhatunk, és ilyenkor az Opera arra is emlékezni fog, hogy milyen internetcímről másoltuk ki őket! Mappákba is rendezhetők, akár a könyvjelzőink.

A webes űrlapokra pedig a helyi menüből (jobb katt, avagy az Opera 10-ben dinamikusan már az F12 is) a jegyzeteket is beilleszthetjük. Ki ne ismerné a kellemetlen érzést, amikor egy fórumhozzászólása eltűnik a net süllyesztőjében az időkorlát miatt? Operában csak néhány leütésbe vagy kattintásba kerül a küldés előtt elmenteni, majd alkalomadtán visszamásolni a nagy gonddal megírt hozzászólást, e-mailt stb.

Ami szintén elengedhetetlen egy haladó Opera-használónak: az F12. Az operás gyorsmenüt hívja elő, rajta a legfontosabb beállításokkal: nekem nélkülözhetetlen a beépülők engedélyezése, a sütik engedélyezése, a hivatkozó információk küldése, és persze a felugró ablakokra vonatkozó opciók. Az Opera Turbó bekapcsolása is ide került.

Csak egy példa: a mai napig visszaélnek az egyik legősibb beépülővel, és Flash-reklámok tömkelegével árasztják el az oldalakat. Kikapcsolt beépülőkkel a reklámblokkolás döntő részét letudtam. Ha mégis kell a Flash-tartalom (zenei oldal, játékportál, filmelőzetes, videomegosztó stb. esetén), akkor a gyorsmenüből máris visszakapcsolom a beépülőket.

Történeti érdekesség, hogy az Opera már kezdettől fogva azzal reklámozta magát, hogy a leggyorsabb böngésző. Ez a legelején azt jelentette, hogy már akkor egy mozdulattal ki lehetett kapcsolni benne a képeket, hogy gyorsabban töltődjenek le az oldalak. Egyben ez volt a reklámletiltás őse is! (Vö. máshol mindmáig elrejtik a képek kikapcsolását.)

Az F12-es gyorsmenü is ugyanebből a felfogásból született meg: az Opera megadja a lehetőséget, hogy a nekünk fölösleges elemeket minél egyszerűbben kiiktassuk a böngészés folyamatából. Ez az, amit nemigen, vagy csak üggyel-bajjal találok meg más böngészőkben. Folyton csak a kiegészítőkről van szó, de ki beszél arról, hogy mennyire egyszerűen tudom a nekem nem kellő dolgokat eltüntetni? Pedig a gyorsaság itt kezdődik. Tény, elfogult vagyok, de ennyi idő után ki ne lenne az?

Használt kiegészítők:

Minialkalmazások (avagy röviden ketyerék): Character Map (spec. karakterekhez és nem latin betűkhöz), Yopmail (eldobható e-mail), touchtheSky (időjárás), World Clocks.

Hogy negatívumot is írjak, az Opera fejlesztői nem karolják föl ezeket úgy, mint ahogy pl. a bőröket. A kezdeti lelkesedés után a ketyerék oldala ma már borzalmas katyvasz, ki kell turkálni a hasznos és aktuális darabokat. Pedig rengeteg kihasználatlan ötlet rejlik bennük, a Yopmail a kedvenc példám rá: a gyorsasághoz elengedhetetlen. Csúnya példa, úgyhogy nem itt olvastátok, de aki billentyű virtuóz az Operában, az ezzel a ketyerével szuper gyorsan tud eldobható felhasználói fiókokat is létrehozni. A sebesség és rugalmasság egyben fegyver is!

Tartalomszűrés: a "hivatalos" urlfilter.ini (makacs oldalaknál kiegészítem). Felhasználói JavaScript: Power-drag és Power-meenoo (szövegdobozok, képek stb. átméretezése). Felhasználói CSS: elvétve (általában teszteléshez).

Véleményem az Operáról

Ami az Operával szemben nagyon hiányzik más böngészőkből: a teljesen testre szabható profilok. Hátrány azonban, hogy hiába rejlik benne az Operában már hosszú évek óta ez a nagyszerű lehetőség, ha hivatalosan azóta se tudunk magából a böngészőből beállítani és kezelni külön profilokat. (Nem is szólva arról, hogy így pl. a szinkronizálás is nehézkes, mert eszerint minden profilunkhoz külön-külön fiókot kéne regisztrálnunk az Opera weblapján.) Pedig ha egyszer elkezdi valaki használni ezt a lehetőséget, nélkülözhetetlen lesz. Összehasonlíthatatlanul rugalmassá és hordozhatóvá teszi az Operát.

Ezen kívül a jövőben esetleg az F12-es gyorsmenüt is testre szabhatóvá tehetnék. Vannak persze alternatívák (a sávok és panelek bővíthetőek), de jó volna, ha a gyorsmenüt is minél egyszerűbben a saját szájízünk szerint tudnánk alakítani.

Linkek a testreszabáshoz:

Tipp! További hasonló cikkeket a gyűjtőoldalon találhatsz.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr811580134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.12.08. 22:41:53

Nagyszerű leírás, igazi oldschool hangulata van :) Én is gyakran használom a jegyzeteket, de nagyon rapszodikusan, jó látni, hogy valaki ilyen szépen el tudja rendezni őket. Persze a gyorskereső mindig segít átlátni a káoszt.

A 30 napos korlát különlegességéről meg nem is hallottam még. Azt a verziót (Opera 5?) még elég keveset használtam, a 6-os verzió fogott meg leginkább.

Dzsini 2009.12.08. 23:01:08

Még valaki, aki régebben Operás, mint én :) Szuper a leírás, jó hangulata van - oldschool windows skinhez (vagy régi windowshoz) régi Opera skin - a lenti fülsorra emlékszem, de nekem mindig kényelmesebb volt felüle - felmegyek ha fülek közt váltok, le ha ablakok közt (amúgy meg ctrl+tab, alt+tab)

ap · http://premiumlivesets.hu 2009.12.09. 08:22:00

őskövület... de jóóó :D

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.12.09. 09:27:54

"Ami szintén elengedhetetlen egy haladó Opera-használónak: az F12."

Többek közt ezért is jó az Opera, mert annyiféleképpen használható. Én például elég "advanced"-nek tartom magam, mégis minimáls az F12 használatom.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.12.09. 15:16:13

Én is ritkán használom, bár mióta kicsit felturbóztam, azóta gyakrabban előfordul, hogy innen tiltom le egy klikkel a userJS-eket (a normál JavaScript nélkül), vagy userCSS-ket, vagy innen kapcsolom be a DragonFly-t.

m.blog.hu/ma/magyaropera/image/quick_menu.png

ap · http://premiumlivesets.hu 2009.12.09. 17:24:49

a júzerjéeseket belinkelnétek a cikkben ha megkérnélek Titeket?

köszönöööm! :)

Koenigsberger 2009.12.09. 20:27:19

Köszi a javítást. :) (Használt minialkalmazásaim felsorolása. További akadékoskodás: a „billentyűvirtuóz" és a „szupergyorsan" miért vált külön? :)

+ köszi az időközben megírt cikketeket az F12-es menü bővítéséről.
Sejtettem, hogy van rá mód, csak lusta voltam utánanézni, ugye.

Koenigsberger 2009.12.09. 20:31:54

Haha, rájöttem... Lásd még: testreszabható. Na, ezért kapcsolom én ki ezt a sok modern miskulanciát, köztük a helyesírásellenőrzőket! ;)

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.12.09. 21:14:41

@Koenigsberger: Az egybeírás, különírás a helyesírás egyik rákfenéje... :)

Csak ráhagytam a beépített ellenőrzőre, bár mondjuk a testreszabhatót én is egybeírnám...

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.12.09. 21:16:15

@cousin333: Más. Az Opera honlapjai csak nálam nem jönnek be egy ideje, vagy másnál se?

sChess 2009.12.09. 22:01:15

@cousin333: Nálam se jött be, de már ismét jó.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.12.10. 00:17:24

@cousin333: nálam a PeerGuardian tiltotta le őket, amikor nem jöttek be.
süti beállítások módosítása