Magyar Opera

Miért „nyomatja” az Opera még mindig a minialkalmazásokat?

A legutóbbi technológiai előzetese az Operának ismét egy olyan újdonságot mutatott be, amely a minialkalmazásokkal kapcsolatos: ezentúl nem a böngészőben, hanem a böngészőtől függetlenül fognak futni, így szinte a normál alkalmazások szintjére kerülnek. Ez a fejlesztés biztosan nem triviális, mégis úgy tűnik, hogy az Opera rengeteg időt és energiát hajlandó fektetni a minialkalmazások fejlesztésébe, annak ellenére, hogy eddig elmaradt a várva-várt siker. A minialkalmazásokat csak nagyon kevesen használják, és a legtöbben nem látnak bennük fantáziát.

Ha megnézzük az Én Operám sorozatunk eddigi cikkeit, a legtöbben egyáltalán nem használnak minialkalmazásokat, illetve akik igen, azok is csak néhányat:

„Minialkalmazásokat nem használok, teljes az életem nélkülük is.”

„Nem használok semmilyen minialkalmazást, régebben nézegettem őket, de nem találtam semmi hasznosat, azóta pedig nem foglalkozok velük.”

„Kiegészítésekből egyedül néhány minialkalmazást használok.”

„Használsz-e minialkalmazásokat? – Nem, nincs köztük olyan, amire szükségem lenne.”

Az Opera mégis tovább fejleszti őket, láthatóan töretlen lelkesedéssel. Mi lehet az oka annak, hogy ennyire „nyomatják” a minialkalmazásokat a negatív fogadtatás ellenére is? A kérdést Haavard próbálta megválaszolni a blogján, ennek a fontosabb részeit foglaljuk most össze néhány pontban, amely esetleg rávilágíthat az Opera taktikájára a minialkalmazásokkal kapcsolatosan.

A válaszhoz tudnunk kell azt, hogyan pozicionálja az Opera saját magát a piacon. Az Opera valószínűleg a lehető legtöbb platformon használható böngésző, használhatsz Operát az egészen szerény tudású mobiltelefonoktól kezdve a különféle konzolokon át a legutolsó bivalyerős gépekig, mindenféle egzotikus oprendszereken is. Az Opera víziója az, hogy minden eszközön a legjobb böngészési élményt nyújtsa. Az Opera tehát minden internetképes rendszer körül ott van, és ezek között az asztali böngésző aránya csak kb. egyharmad.

Ha megnézzük merre tart a piac, azt láthatjuk, hogy a legtöbb olyan eszköz, amelyen internet található, konvergál az asztali környezethez: elég csak a normál telefonokra ráerőltetett qwerty billentyűzetre gondolni, vagy a különféle változatos technikákra, amelyekkel az asztali böngészést próbálják szimulálni sok gyengébb képességű eszközön. A felhasználók azt szeretnék, ha minden eszközön hasonló, megszokott környezet fogadná őket, beleértve a használt alkalmazásokat is.

Kapisgálod már? A minialkalmazások éppen erre valók. De lássuk részletesebben:

  • A felhasználó: képzeld el, hogy van egy kedvenc alkalmazásod a számítógépen, és szeretnéd futtatni a telefonodon, a tévéden és a játékkonzolodon is. Ha ez egy natív alkalmazás, akkor csak azon a platformon fog futni, amelyikre tervezték. Ha viszont ez egy minialkalmazás, akkor azonnal használhatod az összes eszközödön, amelyen internet van. És mivel nyílt webes szabványokat használ, könnyen módosítani lehet úgy, hogy megfeleljen a különböző eszközök eltérő környezeteinek, például a különböző képernyőfelbontásnak. A minialkalmazásaid minden gond nélkül futhatnak az összes eszközödön.

  • A vállalat: képzeld el, hogy van egy céged, amelyik mindenféle elektronikus eszközt forgalmaz, a laptopoktól kezdve a mobiltelefonokon át a hordozható médialejátszókig. Mindegyik eszköz más platformot használ, amelyeknek különbözőek a képességeik is, de az ügyfeleidnek szeretnéd ugyanazokat az alkalmazásokat biztosítani. A minialkalmazásokkal mindezt nagyon egyszerűen megteheted.

  • A fejlesztő: képzeld el, hogy egy tehetséges fejlesztő vagy, és azt szeretnéd, hogy az alkalmazásodat a lehető legtöbb ember használhassa. Megteheted azt, hogy elkészíted egyetlen platformra, aztán később portolod az összes többire, amikor igény van rá. De sokkal egyszerűbb, ha egy minialkalmazást csinálsz, amit azonnal használhatsz minden platformon.

Természetesen még nem tartunk itt, de ebbe az irányba haladunk, és ez alatt nem csak az Operát értem. A minialkalmazások azonnal keresztplatformosak, szabványosak, könnyebben és olcsóbban fejleszthetőek, mint a hagyományos társaik.

Hát ezért szán az Opera ennyi energiát rájuk. Remélem bejön nekik.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr891469933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.10.23. 21:37:31

Csak kár, hogy ez a desktop verzió fejlesztését is lassítja, pedig ott lennének jóval előremutatóbb innovációk is. Azt nem vitatom, hogy a mobil, PDA, Wii, stb. eszközökön nagyon hasznosak a widgetek, de sajnos a fent említett példák egyike között sem vagyok és szerintem sokan vannak még így, akik a telefont továbbra is telefonálásra (max fényképezésre, PDA funkciókra, hosszabb úton játékra, etc.) használják, nem pedig a gépet próbálják vele helyettesíteni, amit nyilvánvalóan nem lehet. Szóval ez egy rétegfícsör olyanoknak, akik a telefonon élik a "digitális életüket" a PC/laptop helyett és mindig újabb és újabb mobilra váltanak, mivel egy régebbin már a hordozható eszközökre szánt Operák sem úgy futnak, például a 7610-esemen már a 8.60 is elég lassú volt, a legújabb gondolom el sem indulna.

Bár a különálló futtatási lehetőség nem rossz.

ytg 2009.10.24. 08:45:49

"A felhasználó: képzeld el, hogy van egy kedvenc alkalmazásod a számítógépen, és szeretnéd futtatni a telefonodon, a tévéden és a játékkonzolodon is."
Milyen kár, hogy a kedvenc alkalmazásaim nem, vagy csak nagyon nehezen alakíthatóak át minialkalmazássá. Pl. mert nem HTTP alapú kommunikációt folytatnak, amilyen mondjuk egy e-mail vagy IRC kliens. És bár ezekre is vannak webes megoldások, ha valamelyik webmail rendszert akarom használni, akkor azt böngészőben fogom tenni, ha pedig egy e-mail alkalmazást szeretnék használni, akkor nem elégszem meg egy "alkalmazásosított" Gmaillel.

beef 2009.10.24. 11:26:30

Ezzel megint az lesz a baj szerintem, mint pl. a hardveres gyorsítással.
Ők elkezdik majd a Mozilla lenyúlja és egy jól használható formában közzéteszi nagy melldögetések közepette, hogy ő milyen klassz srác, és innentől kezdve senki sem kíváncsi egy második helyezettre :(

Dzsini 2009.10.24. 12:05:08

Vagy a Google fogja, és az androidos programoknak csinál egy windowsos futtatófelületet...

fraki 2009.10.24. 13:52:00

Nem értem a logikát. Ha a desktop rendszereken se használja senki, akkor miért fogják majd az emberek a desktop rendszer felé konvergáló telefonon használni őket?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.10.24. 14:40:54

@fraki: Azért, mert az emberek döntő többsége még mindig nem okostelefonokat használ (habár egyre terjednek), így ott korlátozottak a lehetőségek, csak Java(Micro) alapú fostalicska izék vannak rájuk, amelyeket még párhuzamosan sem lehet futtatni, ha csak a telefon szoftverének gyártója így nem határozott. Még egy alap taskmanager sincs rájuk. Ezek pedig kibővítik a lehetőségeket. Ráadásul még egy Windows alatt gagyinak tűnő tetris, vagy sudoku widget is szórakoztató tud lenni egy telefonon.

Nem ezzel van a baj, az ötlet az jó, azon mérgelődtem, hogy újfent leszarják a desktop Operásokat, a 10-es fejlesztésénél alig lehetett hallani a Miniről meg a Widgetekről, most meg, hogy kész, még csak béta fázisban a Unite, de máris megint mobil irányba tendálnak. Üzleti szempontból nem rossz lépés, viszont az én (és a PC/Notebook-only userek) szemszögemből, szubjektíve hátrányos, mivel mi a desktop Opera fejlődését szeretnénk látni.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.10.24. 15:15:31

@penge™: Nem tudom, miből gondoltad, hogy eddig az Opera 10-nek volt prioritása... Nyilván mivel ez volt a soron következő kiadás, ezért ezt jobban megnyomták mind marketingben, mind munkaórában. Főképp azért, mert elvileg tartalmazta volna az Opera legújabb multiplatform(!) dobását, a Unite-ot.

Azt kell megérteni, hogy nincs asztali Opera, meg mobilos Opera, meg konzolos Opera. Egy Opera van (a mag - core), amit minél több platformra el akarnak juttatni. Természetesen az adott eszköz képességeit figyelembe véve, de megtartva a lehető legnagyobb átjárhatóságot. Ha megnézed, az utóbbi idők jelentősebb fejlesztései, noha elsőként a legnépesebb és hatrdveresen legerősebb asztali változathoz jelentek meg, végső soron multi-platform jellegűek: Speed Dial, Opera Link, minialkalmazások és most a Unite.

Nekem úgy tűnik, az Opera vezetőségének régóta elég határozott elképzelése van az irányokat illetően, és az egyes lépések is efelé mutatnak, Ha egyenként nem is látszódik a cél. a kirakót összerakva tisztább a kép.

tonda 2009.10.24. 16:14:17

Sziasztok! Mit jelent az, hogy ficsör??? Penge állandóan ezt a szót használja, és nem tudom mit akar ez jelenteni!

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.10.24. 16:46:03

@cousin333: Igen, ahogy Linuxnál is a kernel, de ettől még magával a maggal nem tudsz kezdeni semmit UI nélkül. Meg nem hiszem, hogy például olyan, mint Unite, M2, IRC kliens, stb beletartozik a core-ba. A core csak a Presto motort jelenti a saját fícsöreivel, mint SSR, meg a JS motor (amit így méginkább időszerű lenne lecserélni) és később a VEGA.

"Természetesen az adott eszköz képességeit figyelembe véve, de megtartva a lehető legnagyobb átjárhatóságot."

Olyannyira, hogy a Link a mai napig csak korlátozottan használható két desktop Opera között, pedig elvileg az lenne a cél, hogy ne kelljen profilmentésekkel bajlódni. Régebben mondta valaki, hogy nincs nekik hozzá erőforrásuk. Bezzeg ahhoz van, hogy 2 gigára növeljék a My Operás tárhelyet, meg 3,5 millió ember kiszolgálására alkalmas szervert üzemeltessenek, de pár kb-os .ini fájlok szinkronizálhatóságára főverziókat kell várni.

Átlátom a kirakóst, éppen ez ami aggaszt. Ezek a funkciók jók, de ugyanakkor már itt is látszik, hogy nem használják ki a desktop változatban rejlő lehetőségeket. Régen ahhoz is trükközgetni kellett, hogy megnöveljük a gyorshívók számát, most már csak ahhoz kell, hogy egy gyorshívóval több oldalt nyithassunk meg, de még mindig lenne benne potenciál, például a kategorizált gyorshívó. A Unite még nem forrotta ki magát, de valószínűnek tartom, hogy ott is meg lesznek ezek a "gyerekbetegségek", amiket csak trükközéssel lehet majd áthidalni. Például nem hiszem el, hogy olyan apróságokat nem tudtak mostanáig megoldani, mint
1: Verziószám kiírása.
2: Automatikus frissítés.
3: Képkezelőnél jelszavas hozzáféréses módban a linkbe ágyazott jelszó, mint a többinél.
4: Zenelejátszónál hangerő csúszka.
5: Webszervernél PHP (Ha telepítem az Apache-ot (nem is kell, mivel Windowsban van IIS), akkor azzal az erővel nem is kell Operát használnom. Mivel csak addig fut a Unite, amíg az Opera és a gép is, így nyilván nem ugyanarra fogom használni, mint egy IIS-t, ha viszont IIS-t kell konfigolnom, akkor semmi előnyhöz nem juttat a Unite, mivel akkor nem my Operás domainen keresztül, futó Operával fogok szervert üzemeltetni, hanem regisztrálok egy saját domaint és az IIS-es gép lesz a szerver közvetlenül.

@tonda: Nincs rá pontos magyar szó, bizonyos szoftverek tulajdonságait jelenti. Tehát, hogy mit tudnak, milyen funkcióik vannak.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.10.24. 17:03:00

@penge™: "Igen, ahogy Linuxnál is a kernel, de ettől még magával a maggal nem tudsz kezdeni semmit UI nélkül. Meg nem hiszem, hogy például olyan, mint Unite, M2, IRC kliens, stb beletartozik a core-ba."

Igen, de ezeket is fejlesztik, elég csak a 10-es verzióra gondolni. Ja, hogy nem olyan nagy mértékben? Persze, mert ezek (Unite kivételével) azok, amik csak korlátozottan keresztplatformosak. Tehát nem is kapnak akkora prioritást.

Nyilván nem direkt része a core-nak, de gondolom sok mindent felhasznál belőle (pl. keresők mindenhol: szwerintem mind hasonló módon működik; HTML levél megjelenítése... stb.)

"Olyannyira, hogy a Link a mai napig csak korlátozottan használható két desktop Opera között, pedig elvileg az lenne a cél, hogy ne kelljen profilmentésekkel bajlódni."

Ennek én sem örülök, hidd el, de a lényeg pont a platformok közötti átjárhatóság. Lehee, hogy két PC között menne a dolog, de a PC és egy mobil között már nem. Ott a Mini, ami szintén tud Gyorshívót és Jegyzeteket kezelni, és igen, ez a kettő éppen benne van a szinkronizált dolgok körében.

Személy szerint ebben látom inkább az okokat, nem a szűkös hardveres háttérben. A többi emlegetett funkciónál már inkább ez a helyzet, egyszerűen nincs elég emberük, mert azt nem hiszem, hogy a fejlesztők a lábukat lógatnák egész nap (persze könnyen lehet, hogy mondjuk egy norvég munkahely annak tűnne magyar szemmel, de errő legkevésbé az operások tehetnek). Az Opera sok mindent tud, még többre is képes, de a sokat sokféleképpen lehet továbbfejleszteni, több ember kell hozzá. Remélem, az intenzív munkaerő-felvétel rövidesen érezteti a hatását.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.10.24. 18:58:19

"Lehee, hogy két PC között menne a dolog, de a PC és egy mobil között már nem."

Szerinted írnék olyat hiányosságként, ami nem megoldható? Mobilon nyilván nem lenne külön checkbox a menu.ini-nek, a toolbar.ini-nek, a wand.dat-nak és a többinek. De desktopon igen. A HTML formázott jegyzeteket pont ezért nem mondtam, mert azt necces lenne mobillal kompatibilissé tenni (habár ma már melyik mobil nem tud HTML-t megjeleníteni?).

Továbbá azt sem hiszem, mindenki ugyanazokat a könyvjelzőket és gyorshívó elemeket használja mobilon is, mint gépen. Tehát ebből a szempontból is indokolt lenne, ha megkérdezné, hogy melyik mentéssel akarom szinkronba hozni, Opera-PC-Windows, Opera-PC-Linux, Opera-Mini, Opera-Mobile, aztán miután kiválasztom, azzal kezdi el szinkronizálni. Természetesen opcionális módon, ha valaki akarja, akkor továbbra is ugyanazokat a szinkronizációs fájlokat használja mobilon, mint gépen.

Egyébként ha elvileg(!) az .ini fájlt szinkronizálja, nem tudja valaki, hogy keresőknél miért nem szinkronizálja a separatorokat és ha manuálisan átírom a kódolást valamelyiknél, akkor a szinkronizálás után miért áll vissza alapértékre?

Egyébként én is remélem, hogy megindul a komolyabb fejlesztés a létszámnövelés után. Mindenesetre nemrég teszteltem a Chrome-ot pár addonnal, összevetve a memóriafogyasztást az Operáéval (Operában aktivált M2-vel, Unite-tal, IRC-vel), 6-6 megnyitott tabbal. Így már kicsit másképp fest a kép, mint csupasz Chrome-mal összevetve, pedig a telepített addonokkal még mindig a felét sem tudja, amit az Opera:
home.penge4.operaunite.com/photo_sharing_2/content/opera_with_6_tab.png/original
home.penge4.operaunite.com/photo_sharing_2/content/chrome_with_6_tab.png/original
home.penge4.operaunite.com/photo_sharing_2/content/chrome+opera_with_6_tab.png/original

Természetesen a widgetes előzetessel összehasonlítva, hogy mindkettő kellően Dev verzió legyen. :)
süti beállítások módosítása