Miközben egyre újabb és újabb verziók jelennek meg az asztali Opera verzióból, próbálgathatjuk a legfrissebb Opera Mobile-t, vagy éppen minialkalmazásokat fejleszthetünk a fődíj reményében, más újításokra is érdemes odafigyelni. Most például az Opera webfejlesztő eszközére, ami a napokban jutott el a következő fejlesztési állomására. A Dragonfly 3. bétáját nem nehéz beszerezni, hála az újfajta, hibrid technológiának, aminek köszönhetően automatikusan mindig a legfrissebb verzió indul el, ha az Eszközök menü Haladó, Fejlesztői eszközök pontját választjuk.
Az új, publikus verzió rengeteg javítás mellett újabb funkciókat is hoz magával. Az első ilyen újítás a lokalizáió támogatása. Az angol mellett egyelőre a német változat érhető el, de nemsokára további nyelvek is rendelkezésre állnak majd. A magyar verzióról nincsenek információim, annyi azonban bizonyos, hogy sajnos nem ennek van elsődleges prioritása, hanem az olyan nagy "felvevőpiacok" nyelvének, mint az orosz, vagy az indonéz...
A másik, a hozzáértőket jobban lázba hozó változás a DOM szerkesztés támogatása, ráadásul mindjárt két mód is került bele. Az első lehetővé teszi, hogy az attribútumokat valós időben módosítsuk, vagy töröljük, ehhez egyszerűen kattintsunk duplán a kérdéses elemre. Második lehetőségként létrehozhatunk új csomópontokat (node-okat), amit az elem nyitó, vagy záró tag-jére történő duplakattintással tehetünk meg. További változás, hogy a csomópontok immár gombként működnek, így könnyebb navigációt tesznek lehetővé a hierarchiában.
Változtattak a frissítés rendszerén is. Eddig egy opera:config érték állításával lehetett feliratkozni a Dragonfly előzetes verzióira. Mostantól automatikusan a használt böngésző szabja meg, hogy melyik töltődjön be. Ha stabil Operát használunk, akkor a hivatalos Dragonfly indul el, ha weekly-ket, akkor az éppen aktuális előzetes változata.
Ami a folytatást illeti, a következő változat az alfa 4 lesz, aminek fejlesztése az alfa 3-al egyidejűleg is zajlott, és jelenleg is komolyan dolgoznk rajta. Ez újabb funkciókat ígér, valamint a böngészővel való kommunikációt szolgáló Scope modul új verziójának támogatását. Ez utóbbi a nemsokára bemutatkozó Presto 2.2-es renderelő motor részeként érkezik majd.
Az alfa 4 egyik újítása az lesz, hogy az éppen aktív fület fogja vizsgálni, ami lehetővé teszi a felhasználói felület további egyszerűsítését. Szintén ebben fog bemutatkozni a HTTP vizsgáló (inspector) is.
Szintén a Dragonfly-hoz kapcsolódó hír, hogy mostantól a projektnek egyszemélyi felelőse is van Arve Bersvendsen személyében.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Lali_ 2008.11.02. 16:45:12
fraki 2008.11.02. 22:44:57
Szóval kell még rajta dolgozni rendesen.
beef 2008.11.03. 15:19:07
ZeGa 2008.11.05. 17:34:43
tetra · http://unsigned.freeblog.hu/ 2008.11.09. 11:47:18
Egy kérdés, hogy lehet eltüntetni egy gombot a menüsorból? Ha van nyitott tab, akkor ott van a File-menütől balra egy új-fül ikon szerű gomb, na az nekem nem kell. Mert amikor nincs tab, akkor meg nincs ott, és emiatt ugrál jobbra-balra az egész menüsor...
cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2008.11.23. 18:36:28
V.G. 2008.11.26. 15:59:59