Magyar Opera

Opera 10 információmorzsák

Ami azt illeti, mi már a 9.6 helyett is az Opera 10-et vártuk. Nem csoda, hiszen korábban arról volt szó, hogy az első előzetesek 2007 folyamán érkeznek... Jelenleg szerencsére úgy tűnik, hogy a következő változat már tényleg a jubileumi verzió lesz. Ennek megfelelően a fejlesztők lassacskán csepegtetik is az információkat, persze arra gondosan ügyelnek, nehogy véletlenül túladagoljuk magunkat.

Az már korábban is ismert volt, hogy a változások egy része már a 9.5-ben megjelenik. Itt elsősorban a háttérre kell gondolni: például renderelő- és JS-motor, levelező. Természetesen nem gondolnám, hogy ezen a téren nem lesz semmi előrelépés, főképp, hogy azóta nagyon beindult a többi piaci részvevő, és jelenleg is öldöklő harc dúl a "leggyorsabb JS-motor" megtisztelő címének birtoklásáért. Tekintve, hogy az Operának ebben a küzdelemben egyelőre csak az esélytelen külső szemlélő szerepe jutott, remélhetőleg ezen a téren (is) belehúznak majd.

Az előbbiek ellenére a legnagyobb változás a felhasználói felületet és a funkciókat érinti. A fejlesztők nagyszerű új funkciókat ígérnek, illetve az eddigiek jelentős átgondolását. A fenti általánosságok persze gyakran elhangzanak egy új szoftververzió megjelenése előtt, ebben az esetben én mégis bizakodó vagyok, hogy az újdonság megfelel majd a magas elvárásoknak.

Ami konkrétumot eddig tudni lehet (bár nem vehetők teljesen biztosra!):

  • 3D gyorsítás GPU segítségével (konkrét alkalmazás nem ismert, de vélhetően a görgetés, zoomolás, fülváltás érintett lesz)
  • Naptár funkció (egyelőre csak spekuláció)
  • Automatikus helyesírás ellenőrzés (Olli által megerősítve, "nem csak angolul")
  • Automatikus kiegészítés (talán, de valószínű)
  • Új külső és ikon (mi másra kell nekik Jon Hicks?)
  • Jelentősen átdolgozott levelező

Ami a megjelenést illeti, erről egy interjú alapján annyit tudni, hogy az első alfa verzió 2008 végén várható, nagyjából egy időben az Opera Mini 4.2 bétájával. A Kestrel tapasztalatai alapján vélhetően ez az alfa lesz az első publikus kiadás, ahol találkozhatunk az újdonsággal. Ez egyben azt is jelentheti, hogy egy ideig kénytelenek leszünk nélkülözni a heti előzeteseket. Hacsak addig - elsősorban biztonsági problémák miatt - nem kényszerülnek kiadni egy 9.61-es verziót.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr82715656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

awking 2008.10.15. 19:00:58

Az SG-in is olvastam az Opera külsejéről, node: van több 100 szkin. Most végülis mi a probléma? Az enyémet teljesen átszabtam, bárki más megteheti. Annyira bonyolult a már meglévőket átnézni és választani?
Jó drágán a Jon Hicks muki készít +1-et és mindenki boldog lesz?

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2008.10.15. 19:17:18

Egyrészt, azért nam baj, ha profi csiálja. Másrészt itt az _alapértelmezett_ skin-ről és az _alapértelmezett_ felhasználói felületről van szó, ami mindig hangsúlyos. Azt nem mindenki cserélgeti ugyanis, bármennyire könnyű.

Egyébként meg mind a felület, mind a skin tartalmaz bizonyos programból eredő (tehát külsőleg nem igazán megváltoztatható) kötöttségeket. Ha a GPU gyorsítást kiterjesztik a felhasználói felületre, akkor sokkal több lehetőség lesz.

Nem is beszélve arról, hogy meg kell teremteni a felület a kezelőszervek és a funkciók harmóniáját. Sok skin például innen-onnan összeguberált elemekből áll, egyesekhez még mindig nincs Minialkalmazások ikon, vagy lelóg itt, nem elég nagy amott... stb.

awking 2008.10.15. 19:28:21

Igen, ebben van valami. :)
Bár az se lenne elképzelhetetlen, hogy telepítéskor lehetne választani kinézetet is, mint ahogy több programnál is van (max. netről húzná le). ...bár akkor meg az lenne mindenki baja, hogy felesleges parasztvakítás... :S

deejayy · http://deejayy.hu/ 2008.10.15. 20:23:13

Annak idején, amikor Firefox-ra és Thunderbird-re váltottam (Operáról), az volt az utolsó csepp a pohárban, hogy a levelező rendszeresen megadta magát. Egyszerűen kitöröltem a leveleket, és még mindig ott voltak, újraindítás után feladó, tárgy és dátum nélküli levelek ezrei voltak az (elvileg) üres postafiókban. /stb.../

Most ugyan a böngészőt visszaváltottam Operára (egyszerűen nincs még egy ilyen gyors, hatékony, és funkciógazdag böngésző, akármennyire is törekszik a Mozilla), de levelezésre még mindig a Thunderbirt-öt használom. Az rendben van, hogy bizony többet tud, mint az M2, és stabilabb, de én szeretném erre a célra (is) az Operát használni.

Nagyon remélem, hogy a 10-esben végre minden úgy fog működni, ahogy kell neki, mert adok neki még egy esélyt.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2008.10.15. 20:27:30

A levelek kezelését jelentősen átgyúrták a 9.5-ben, szerintem tégy vele egy újabb próbát.

nega · http://negalap.atw.hu 2008.10.16. 21:14:23

Évek óta használom az M2-t (Linuxon).
Semmi bajom nincs vele.

Schess 2008.10.20. 20:12:59

Lehet, hogy "nem hivatalosan" már meg is jelent a 9.61-es verzió. Ma október 20.-án hétfőn.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2008.10.20. 21:47:36

Igen, láttam, köszönöm, már azt használom :). De amíg nincs changelog, addig nem nagyon tudok mit írni róla.
süti beállítások módosítása