Magyar Opera

Megjelent az Opera 9.5 - villámgyors böngészés!

Nem volt véletlen az elmúlt napokban tapasztalható túlzott aktivitás az Opera körül: a pár napja megjelent RC előzetes után rekordsebességgel kiadták a böngésző vadonatúj végleges verzióját, az Opera 9.5-öt, amely méltatlanul csak egy fél verziószámot növekedett, pedig jó két évet fejlesztették, és valóban rengeteg újdonság került bele. A gyors megjelenéssel az Operának sikerült beelőznie a hamarosan ugyancsak megjelenő Firefox 3-at is.

Az új verzió rengeteg újdonságot hozott, ezért mindenképpen megéri frissíteni a régi Operánkat. A legfontosabb, ám láthatatlan változás a megjelenítő motorban történt, ugyanis az nagyon sokat fejlődött az Opera 9.27-hez képest, így sok olyan oldal is működni fog az új Operában, amely eddig rosszul, vagy egyáltalán nem jelent meg. Ezen felül a weblapok megjelenítése és magának a böngészőnek a működése is jelentősen, érezhetően gyorsult.

De a javítások mellett rengeteg új, innovatív fejlesztés is bekerült az új Operába.

Gyors tartalomkeresés

Bár ez nem hangzik újnak, ennek ellenére meg fogsz lepődni, amikor kipróbálod az új, címsorba épített gyors keresőt. Nemrég jártál egy oldalon, amelynek nem emlékszel a címére, de tudod, hogy miről szólt? Csak írj be egy szót a címsorba, és azonnal megjelennek azok az oldalaknak a címei (az idézett szövegrészekkel együtt), amelyekben szerepelt a keresett szó. Mindezt villámgyorsan!

Opera Link

Az Opera Link a könyvjelzőidet, gyorshívó bejegyzéseidet és a jegyzeteidet szinkronizálja több számítógép vagy akár az Opera Mini és az Opera Mobile között. Csak létre kell hoznod egy Opera felhasznlónevet (ha van már MyOpera loginod, azt azonnal használhatod), és máris mindenhonnan elérheted a könyvjelzőidet, akár még a weben is.

Új megjelenés!

Az új Opera külsőleg is teljesen megújult, egy vadonatúj, szép új bőrt kapott. A panelek kapcsolója átkerült balra, és az új fül gomb a megnyitott fülek jobb oldalára került (mint az Internet Explorerben). Az alábbi ábrán láthatod, hogy mi hova került:

Biztonsági fejlesztések

Az új Operával még biztonságosabban böngészhetsz. Támogatja a kiterjesztett tanúsítvánnyal rendelkező oldalakat (amelyet a sárga helyett zöld háttér jelöl a címsorban), fejlesztették az adathalász védlemet, sőt mostmár kémprogramok elleni védelem is került bele.

További fejlesztések

A listának természetesen még messze nincs vége. Ha kíváncsi vagy minden változásra, amit az Opera 9.5 hozott, akkor olvasd el az angol nyelvű módosítások listáját. De a fontosabbakat itt is megtalálod:

  • Rengeteg fejlesztést kapott az Opera Mail: gyorsabb keresést tesz lehetővé, gyorsabban és stabilabban működik, teljesen új IMAP megvalósítást kapott
  • Alapesetben aktív az állapotsáv (balra az Opera Link státusza, jobbra pedig néhány gyakori funkció került)
  • Többféle fülbezárási viselkedés: a beállításokban most már megadhatod, melyik fül legyen aktív, amikor bezársz egy fület
  • A problémás weblapokat egy kattintással megnyithatod a Megnyitás ezzel paranccsal a környezeti menüből, ahol megtalálod a többi telepített böngészőt a rendszeren
  • A jelszó beírása után nem áll meg az oldal betöltése, amikor felugrik a Mágus ablaka, így eldöntheted. hogy érdemes-e elmenteni a jelszót, vagy nem
  • Új oldalnavigáció megjelenítés a Shift+nyilak kombinációra

Nem árt tudni, hogy az Opera 9.5 jelentősen megváltoztatta a billentyűparancsokat! Sok parancs megváltozott, és az egygombos parancsokat is kikapcsolták. Ha megszoktad a régi parancsokat, akkor sincs gond, mert könnyen vissza lehet állni rá: először engedélyezd az egygombos parancsokat a beállításokban, majd válaszd ki az Opera 9.2 Compatible billentyűzetbeállítást, így újra használhatod a régi, megszokott gyorsbillentyűket.

Letöltés

Az Opera 9.5-öt az Opera oldaláról töltheted le. Magyar nyelvű változathoz válaszd az International telepítőt, majd a telepítésnél a Hungarian nyelvet. A magyar nyelvi fájlt külön is letöltheted.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr40516277

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Schess 2008.06.15. 16:21:09

Ha már itt járunk. Ha megváltoztatjuk a gyorshívó elemeinek számát mondjuk 12-re, akkor is csak 9-et hajlandó az Opera szinkronizáláskor figyelembe venni. Csak 9-et ment le a serverre, aztán ebből némi bonyodalom is származhat. Szerintem a szinkronizálás még gyermekcipőben jár, de majd biztos komolyodik még a következő verzióra.

zsoltzsolt 2008.06.15. 16:41:09

no,hogy én is említsek valami hibát. az infosarok eddig jól ment, ez előző builddel, de most az időjárást jelző sornál hiányzik a legördülő menü, vagyis nem látszik az sem, hogy aktuálisan melyik városra írja az adott hőmérsékletet és kiválasztani se tudok egy várost se. valakinek valami ötlete?
köszi
ja, az oldal egyébként jó, csak ez az apró hibája van

törölt-felhasználó (törölt) 2008.06.15. 16:42:10

Ha már szóba került a menübeállítás, akkor ebben benne van a Sztaki (a translate menüpont alatt) és a BBCode is. pengemester.tvn.hu/menu_by_penge_full.ini

Püspi 2008.06.15. 16:46:03

Heuréka!
Az Opera_950_in_Setup.exe /8.6MB/ helyett a Classic Installer, English (US) /4.8MB/ -t raktam fel és minden két napi problémám megoldódott. Megy az infosarok, minden elérési út az Opera/Profile alatt van. Felraktam hozzá a magyarítást és a classic skint. Még ránézni is gyönyörűség. Szuper!!!

törölt-felhasználó (törölt) 2008.06.15. 16:56:30

Püspi: Valószínűleg nem friss telepítés volt az MSI-s, vagy hagytál valamit a registryben az előző uninstall után, mert az infósarok nekem is megy.
Bár a legörülő menü, amit zsoltzsolt írt nekem is üres. De ezt kétlem, hogy egy classic installer megoldaná.

vinczej 2008.06.15. 17:03:41

@zsoltzsolt: Jogos, valóban nem látszanak a városok nevei (méretezési probléma). De az nem az előző build-tól rossz, hanem már 9.50 kora buildjaitól (b9500). Valóban, a 9.27-ben még jó volt. Itt valóban nem maszkolási probléma van.

zsoltzsolt 2008.06.15. 17:05:47

Püspi! a legördülő menüt kijelölöm és kék lesz és lenyomok egy betűt, pl. "s" mert tudom, hogy Siófok "hőmérsékletét" is mutatja, akkor átvált Siófok időjárási jellemzőire, vagy "d" lenyomásakor Debrecenére, csak hiányzik a "luk", ahova írhatom. Na, de az jó, hogy problémáid megoldódtak

madve2 2008.06.15. 17:44:28

@vinczej: köszi, így már megy (de azért a régi megoldás lényegesen kényelmesebb volt =/ Na majd az Opera 10 =))

Viktor 2008.06.15. 21:29:18

Ami nálam furán müxik Opera 9.5 alatt:

- Hotmail (háromszor kell a vissza gombra kattintani, hogy ténylegesen visszalépjen)

- Neptun legördülők nem jelennek meg

- PCWorld oldala csak másodjára jön be

- HotDog (nehézkes a bejelentkezés)

Egyelőre ennyi.

Vincent71 2008.06.15. 23:48:44

újra én, még mindig a hírcsatornákról..
Mappákat továbbra sem lehet használni?
Értem itt az olyan megoldást, mint egy sima rss-olvasóban. Én FeedReader-t használok, ott a hírcsatornákat csak beledobálom egy mappába, és utána ha egy mappára kattintok, csak az abban lévőket mutatja. Azaz ha tech-témákra, vagy mozi-témákra vagyok kíváncsi, akkor csak azokat látom.

Itt ez marha bonyolult, próbálkoztam a szűrőkkel, de az nem megoldás.

Miért nem lehet a könyvjelzőkhöz hasonlóan az rss feedeket egyszerűen rendezni mappába???

Így ömlesztve semmi értelme, szűrők meg ahoyg írtam felejtősek.

törölt-felhasználó (törölt) 2008.06.16. 00:46:13

Gondolom az Opera 10-re hagyják a levelező nagyobb szabású átalakítását.

De a szűrőkkel mi a baj egész pontosan? Kiválasztod a megfelelő kulcsszavakat, amikre szűrsz és többet nem kell vele szórakoznod. Vagy ha sok lenne a feltétel, akkor megoldhatod úgy is, hogy beállítod, hogy a kivételeket szűrje és jelölje is olvasottnak őket, majd a kívánt csatornád nézetében szűrt elemek megjelenítéséből kiveszed a pipát.

Vincent71 2008.06.16. 01:18:47

Mert annál minden sokkal-de sokkal bonyolultabb, mint amikor mondjuk rákattintok a tvmaci.hu rss-ére, aztán a hírcsatornák között megfogom és bedragendroppolom egy "TV" mappába. Aztán ha ide kattintok az összes ide dobált bigyó híreit látom.
És így tovább, minden más rss feed-el...

Ehelyett most szórakozhatok szűrők kitalálásával, amit folyton bővíthetek újabb kulcsszavakkal, ha újabb hírcsatornát veszek fel az adott témában/szűrőben.

Ezt nekem senki nem mondja meg, hogy nem egyszerűbb mappázva, mint a könyvjelzőknél, meg más rss olvasóknál.

Vincent71 2008.06.16. 01:30:46

Nem beszélve a szűrőknél mindenféle problémát okozó (ez persze nem az Opera híbája) feladó-címzett dolognál, sok rss-hírnél nem is az oldal maga mutatkozik feladónak, hanem mindenféle posztoló. Pl. blogoknál. Így elég nehéz kulcsszavakat, meg szűrőket megadni, ráadásul minden hírcsatornánál figyelni erre. A címekben szereplő szavakat meg nem célszerű használni, mert gyakran kavarodnak, hisz két tök különböző témában is szerepelhet ua a szó.

Ja, és még az, úgy látom-tapasztalom, hogy a kereső (a hírcsatornák-leveleknél) nem keres a beérkező rss hírek lead-jében, head-line-jában. Ez nagy hiba. Csak a tárgyban, főcímben.
Ezt nagyon megszoktam az említett FeedReader-ben... Úgy látszik, meg kell hagynom az Opera mellett.

Ettől még persze maradok az Operánál (több mint 4év használat után), csak nem értem egy ilyen egyszerű dolgot miért nem raktak bele - a mappázás, meg a szűrő használat együttesen szuper lenne. Ugyanezt nem értem pl. a gmail-nél sem, ha én mappákat akarok címke meg szűrő helyett, mér' nem csinálhatok/pakolhatok oda a szűrők/címkék mellett?
Emögött a mappázás teljes elhagyása módszereknél a "mappa a windowstól, azaz a sátántól való" felfogást érzem kicsit - ráadásul erőltetve...

magic-box 2008.06.16. 06:49:51

Teljesen egyetértek Vincent71-el. Több mint 40 hírcsatornám van, lehetetlen normálisan szűrőkkel szétválogatni. Sokkal többen használnák az Operát, ha a leveleket és a hírcsatornákat normálisan mappákba lehetne rendezni.

törölt-felhasználó (törölt) 2008.06.16. 07:08:38

Ha már itt tartunk nekem az böki még a csőröm, hogy csak akkor lehet normálisan (teljes értékűen) használni az RSS olvasót (sidebaron, kukába a törölt feedek...stb), ha beállítok mellette egy mailfiókot, vagy hírcsoportot.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2008.06.16. 08:10:23

Az RSS-ek mappákba való szervezhetőségének lehetősége már többször volt a Desktop Wishlist-ben kérve. Nem tudom, miért nem oldják meg. Nagyon hasznos lenne.

Dagenham · http://bluejaunte.wordpress.com 2008.06.16. 12:29:40

Urak,

hogy lehetne azt beállítani, hogy a favicon-okat megjelenítse ugyan, de ne mentse el?

A profile/images mappa szépen tele lett az összes ikonnal, ami nem valami jó dolog (0-ra állított cache-el nyomom ám).

Opera configban van egy olyan, hogy "Always load favicon", ha 0-ra állítom, nem menti el, igen ám, de meg sem jeleníti.

Másik dolog, hogy nem tudom, nektek mekkora a page content index, én nagyot néztem, amikor 40MB lett, úgyhogy szépen kikapcsoltam a "Remember content on visited pages" opciót, mert a 40MB egy fél nap alatt összejött :).

törölt-felhasználó (törölt) 2008.06.16. 13:01:03

Akkor a tartalomkeresésednek (ami az egyik feature) lőttek. Én is nagyot néztem az elején, amikor a 350 megát is elérte a memóriafogyasztása, de semmit nem lassult tőle a böngésző, addig meg engem nem zavar, memória van bőven. Winyó meg méginkább a cache-nek, hogy az oldalakat egy villanás alatt behozza, mert ha cache-eli, akkor csak a megváltozott tartalmakat frissíti, a frame, header képek...stb a cache-ből töltődik vissza.

ps: Hozzátartozik, hogy aztán üresjáratban szépen visszaesett 130-140-re ami a 9.2x-ről nem mondható el. Az ha elérte a 2-300-at, utána már csak a restart segített, nem ment lejjebb max 10-20 megányit Ctrl+H-val minimalizálva. Legalábbis Vistán.

De ha csak nem valami gyengébb gépen/notebookon használod, akkor nem érdemes kikapcsolni ezeket.

m3ga 2008.06.16. 15:02:46

Sziasztok!

Nagyon jó az új opera ( is ) de van egy régi problémám, ami már a 9xx buildekkel sem ment jól.

Igaz azt vettem észre néhány gépen valamiért elindul.

Ez az oldal egy OWA ( outlook web access ) hely

owaeu.flextronics.com/

ha kiválasztom és elfogadom a security-t akkor az oldal helyett egy letöltés jön be ami le akarja tölteni nekem ezt a fájlt:
CookieAuth.dll

vmi ötlet ?

KÖSZI !

Az EREDETI 2008.06.16. 16:01:25

Azért messze nem tökéletes ez az opera (linuxos) uyanazok a gyengeségei megmaradtak, mint a 9.27nek. ráadásul most tűnt el 2 régebbi olvasott emailem. Flash player bár megy az újjabb, de ugyan olyan xar (bár ez nem csak az opera hibája)

HiMiru · http://www.wiihun.hu 2008.06.16. 16:33:33

Sziasztok!
Én már a 9.5 beta közben is tapasztaltam, és a végleges verzió orbitális "hibája" is, hogy a deviantart.com használhatatlan vele (bár ezt pár hete még betudtam annak, hogy beta), -egyszerűen működésképtelen a menü.
Erre nincs valami orvosság?

HiMiru · http://www.wiihun.hu 2008.06.16. 17:14:09

OK, megoldódott, a Deviantotsok bibje volt, nem az Operáé :).

Schess 2008.06.16. 17:16:50

HiMiru ! A deviantART.com minden probléma nélkül nálam azonnal megy. Így a hiba a Te készülékedben van. Egyébként egy jó hely, kösz az ötletért.

szasa · http://varosiheroes.freeblog.hu/ 2008.06.16. 20:11:24

Sziasztok,

segítségre lenne szükségem. Van egy portál, ahol a user profilhoz úgy lehet hozzátenni például szavazást, hogy be kell jelölni egy pipát. Erre felugrik egy ablak, amin azt írja, hogy betette a kedvencek közé. Na most ez nem igazán müködik opera alatt. Beállításokba probáltam a felugró ablakok beállítását, a javascript beállításokat, még a kukát is megnéztem, hogy nincs e ott tiltva ez az oldal, de semmi.
A hibafa konzol az alábbi üzenetet dobja ki, de ez nekem nem mond semmit:

JavaScript - www.hoxa.hu/?p1=szavazas&p2=11447
Event thread: click
Error:
name: TypeError
message: Statement on line 1: The Object does not implement [[Call]]
Backtrace:
Line 1 of function script
javascript:hatterprg("_kedvencnek.php?p1=szavazas&p2=11447&p3="+(document.getElementById("kedvenc11447").checked?"1":"0"));
...
stacktrace: n/a; see 'opera:config#UserPrefs|Exceptions Have Stacktrace'


Be tudom üzemelni valahogy, vagy nincs rá mód?

András 2008.06.16. 20:12:28

Üdv! Van egy észrevételem, ami eléggé zavaró, és nagyon érdekelne, hogy mi lehet az oka. A laptopkalauz.hu/ weboldalon lefele görgetésnél szinte rögtön lefagy az új Opera (két gépen is próbáltam), valószínüleg valamilyen tartalmi elem miatt lehet. Az érdekes a dologban, hogy eddig nem fagyott szinte soha, sok füllel sem (mindig sok van nálam), most viszont biztosan előfordul a hiba, ugyanannál az oldalnál, ugyanazon a helyen. Ha valaki tudja az okát, legyen kedves elárulni, nagyon érdekelne. Magam is szeretnék Operára optimizálni, jó lenne tudni, mit nem szabad használni egy oldalon. (Plusz kiváncsi vagyok.)

Pierre75 2008.06.16. 22:48:22

András: A laptopkalauz.hu oldal nálam is vagy, lassan tölt, majd görgetésre fagy.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2008.06.16. 23:33:03

András: Nálam is ez a helyzet. Nem az Operát akarom mentegetni ,de érdemes feltölteni az oldal forráskódját egy netes forráskód ellenőrzéshez. Komolyan mondom, még soha nem láttam ilyen rosszul megírt oldalt. Az eredmény:

Result: Failed validation, 1590 Errors

1590!!! Szerintem nincs is ennyi sora a forráskódnak. András, szerintem bármit látsz ezen az oldalon, ne használd! :)

Egyébként FF3 alatt sem az igaz, mondjuk az legalább nem fagy...

Aske 2008.06.17. 00:49:53

Na, ebbe én is belefutottam. Operát kinyírta az oldal menten, FF3 meg megadakad betöltés közben szóval ez is betli.

Hanem ami érdekes is!
IE8 béta ugyancsak szétfagy (előtte hibás oldalt is ír) dettó mint az opera.
IE7 emulációban komótosan de bedöcög az oldal.
És hogy a saját kedvencemet is fényezzem (meg a konkurencia malmára hajtsam a vizet - haha hajtja azta az opera épp eléggé az elhamarkodott dolgaival)
Szóval az AvantBrowser IEmod, az IE8ra települve szó nélkül és gyorsabban behozta mint tisztán.

FunTom8 2008.06.17. 07:44:32

A laptop.hu nálam bejön, ugyan nem tul gyors, de ha letiltom a 300000000 reklámot, már elég tűrhető. Nem is fagy le.

m3ga 2008.06.17. 09:15:47

FunTom8: A laptop.hu -val nem is volt gond eddig.

laptopkalauz.hu/ oldal az ami megakasztja az operát.

Roti · http://www.profi-media.com/~roti 2008.06.17. 13:47:10

Hali!

Nem tudjátok véletlenül hogy miért kapok szinkronizációs hibát? Eredetileg itt kezdtem a szinkront (win), utána a laptopomon sikerült (ubi), majd otthon is(ubi). Majd ide visszatérve "Sikertelen szinkronizálás"-t kapok.


Roti

törölt-felhasználó (törölt) 2008.06.17. 14:13:07

Mert rengeteg ember letöltötte, szerver meg gyenge alatta, ezért időtúllépés miatt nem mindig jön össze a szinkronizáció.
De remélhetőleg később nagyobb vasat tesznek alá, hogy több usert kiszolgáljon.

Balázs 2008.06.17. 14:53:54

Az Otp nálam nem megy meg a Gamestar sem.

Otp: www.otpbankdirekt.hu/homebank/do/bejelentkezes cím, melyet meg akart nyitni, jelenleg nem elérhető. Győződjön meg róla, hogy a webcímet (URL) helyesen írta be, majd próbálja meg újratölteni a lapot.

Biztonságos kapcsolat: súlyos hiba (552)

Az Opera nem tudott kapcsolódni a kiszolgálóhoz. Lehetséges, hogy a kiszolgáló egy olyan SSL2 protokollt használ, amely nem eléggé biztonságos, ezért nem támogatott. A kiszolgálót frissíteni kellene TLS 1.0 vagy újabb protokoll használatára.

Pierre75 2008.06.17. 16:04:08

Balázs: a Gamestar fut, nálam nincs gond vele.

m3ga 2008.06.17. 17:23:09

Balázs: én tegnap használtam az OTP direktbankot nem volt vele semmi gondom.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2008.06.17. 17:24:00

A gamestar.hu és az OTP bejelentkező lapja egyaránt gond nélkül megy nálam.

Pierre75 2008.06.17. 19:21:56

A tray icon se szó, se beszéd előugrott, máshogy is el lehet tüntet, mint ezzel a módosítással? ("C:\Program Files\Opera\opera.exe" /notrayicon) A beállításoknál nem találtam a kikapcsolását.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2008.06.17. 20:53:37

Na a Firefoxnak lehet nem jön össze a Download Day? >:]

Jelenleg ez van a főoldalukon:
Http/1.1 Service Unavailable

Mondjuk ez azt jelenti, hogy többen töltenék, mint ahányra számítottak...

törölt-felhasználó (törölt) 2008.06.17. 21:53:40

Mármint a mozilla.org-ra gondolsz? A letöltési sebesség nem volt valami egetrengető, de azért olyan 50-60kB/s-el lecsurgott. :D

Egyébként így hirtelen a címsor history search és a password manager kísértetiesen emlékeztet egy másik böngészőére. :D
Az indulási sebesség valamivel gyorsabb lett (már csak 3-4 másodperc kell a 10-15 helyett :D) az oldalbetöltési sebesség az Opera 9.2 és 9.5 között van, de a CPU használat üresjáratban 11-20 között ingadozik 3GHz-es DualCore-on, szóval most már nem a memóriafogyasztás a fő probléma, amit 5 megnyitott tabbal (olyanok, mint adblock-olt origó, index, tehát nem full flashes) is egész érdekes volt az a 156 mega.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2008.06.17. 23:17:52

már megy megint, de azért itt egy screenshot (nem én csináltam, de ugyanezt láttam én is):
img169.imageshack.us/my.php?image=ffcomdownau6.png

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2008.06.17. 23:29:51

Bakker, ki csinálta ezt a screenshootot? Nagyon durva a felbontás is és a megnyitott lapok száma is. Opera rulez :).

törölt-felhasználó (törölt) 2008.06.18. 00:54:59

Én is azért álltam már át tabokról Windows panelre, ott jobban elkülönül ha több van nyitva akkor is és 9.5-től már nem kell duplán kattintani rá.

Püspi 2008.06.18. 12:42:23

Szervusztok Ti Régi Játszótársak!

Kipróbáltam az Opera 9.5-öt, szívtam egy sort, Kipróbáltam a Mozilla Firefox 3.0-t, igen nagyon tetszik. Sokkal, sokkal használhatóbb. Aki nem tökörészni, kisérletezgetni akar, hanem használni egy progit, az jön utánam!

Üdv néktek, Operához ragadtak!

Püspi

törölt-felhasználó (törölt) 2008.06.18. 13:06:18

Majd ha lesz egy ilyenem: ipon.hu/hir/az_ibm_e_a_vilag_leggyorsabb_szuperszamitogepe/3102 akkor használom, addig valahogy böki a csőröm az a 8-16%-os CPU használat alapjáraton 4-5 nyitott tab mellett. :D

Lali_ 2008.06.18. 13:19:06

Püspi: Szerintem mi maradunk itt :) mert ugyan én is kipróbáltam, hogy jók-e az oldalak benne, de az a pár perc is bőven elég volt, hogy lássam, a kettesnél többet nem tud nyújtani, ellenben jönnek a hülye üzenetek, hogy nem akarom frissíteni ezt meg azt az addont és akkor ne is beszéljünk az újraindítósdi játékokról :) Plussz akkor mit csinálnék a leveleimmel...

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2008.06.18. 13:23:09

Köszönjük a szívbemarkoló sorokat. Mondjuk én már akkor is Operát használtam (és nem csak kísérletezgettem), amikor a Firefox még nem is létezett, és már akkor használtam olyan funkciókat, amelyek a kedvencedbe most kerültek bele. Ez a blog is régebbi, mint a Firefox.

Úgyhogy semmi szükség a cinizmusra, az Operának semmi szégyelnivalója nincs. A Firefox egy jó böngésző, de egyáltalán nem különleges, ezt azért nem árt észbentartani a nagy hype mellett.

Mycronet 2008.06.18. 13:24:10

Az öregemnek van IBM laptopja, ráadásul nem is gyér gép, de majd összeszarja magát a firefox alat. :))))
Sajnálom szegény gépet, rossz nézni ahogy kinlódik.

Püspi 2008.06.18. 14:16:03

Kedves Karaj!
Mindenekelőtt maximálisan elnézést kérek, ha megbántottalak. Tudom, hogy Te vagy az Opera Fő Guruja kis hazánkban. Tudjad, hogy én is Operát használtam azóta, hogy free lett egészen a 9.27.ig. A 9.5-öst nagyon vártam és örültem amikor végre feltehettem, de annyi traumát okozott, amit nehéz elviselni. Mégegyszer: tudom, hogy vannak akik élvezik, hogy egy pogi minden beállítgatásait kipróbálhatják. Én nem próbálgatni, hanem használni (lehetőleg problámamentesen) szeretem azt ami fut a gépemen. Úgy látom, hogy a 9.5 végleges kibocsátása kicsit elkapkodott volt. Talán megérte volna még megenni néhány pizzát és nem feltétlenül a FF-ot mindenáron megelőzni. Irtam itt korábban gondjaimról a 9.5-el kapcsolatban. Megrázó volt, hogy szinte bekapcsolásonként mást produkált nekem. Ma azt hiszem, hogy ráfér még egy-két javítás a 9.5-re és akkor biztosan én is visszatérek, de addig maradok maximum a 9.27-nél. Senkit nem megbántani akartam, csak kifejezni abbéli véleményemet, hogy ezen a "véglegesen" van még mit rendbetenni.
Szívbéli üdvözletem mindnyájatoknak, és kérem ne haragudjatok rám.
Üdv.: Püspi

törölt-felhasználó (törölt) 2008.06.18. 14:27:08

Az azért még érdekelne, hogy ha csinálsz egy teljesen tiszta telepítést, előtte leszeded a 9.27-et, törlöd a profilokat és a Program Files-ból a maradékot, majd a registryből is a maradék 2 kulcsot HKLM és HKCU alatt és ezek után telepítesz egy 9.5-öt, akkor mi az az egetrengető bug, ami ekkora váltásra késztetett?

Amúgy 9.51, 9.52 már stabilabb lesz.

m3ga 2008.06.18. 14:30:21

hehe....

ilyet is ritkán olvasni, hogy egy emberke elnézést kér :)

Sok sikert Püspi a Tűzrókához.

üdv.
egy Opera fan :)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2008.06.18. 14:39:53

Püspi, semmi gond, mindenki azt használ, ami számára jobban megfelel. Ha kipróbálsz valamit, de nem tetszett, akkor azt hiszem, hogy te mindent megtettél a magad részéről, és nincs is mit tovább tárgyalni. A böngészőválasztás manapság (szerencsére) sokszor csak ízlés kérdése.

Azért ha később meggondolod magad, várunk vissza! :)

józan' 2008.06.18. 14:45:05

És az miért van, hogy amikor a görgőt megnyomva előbukkanó kis nyilacskával akarok navigálni, akkor összemosódik a kép és elkezd csíkozódni? Olyan, mintha kicsit lassú lenne a képfrissítési idő.
Be lehet ezt valahol állítani?

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2008.06.18. 15:00:43

józan, nem tudok róla. Amúgy nálam minden ok az ilyen görgetéssel.

józan' 2008.06.18. 15:26:12

Mindegy akkor. Ha valaki más tudja, azért beírhatná. kösz.

meneruwa 2008.06.18. 17:22:53

meg kel jegyezzem leszedtem a ff3-at de már attól felkapta ma vizet :D mikor telepitek egy skint - inditsd ujra, telepitek egy plugint inditsd ujra :S :S legalább a 3-asban ezt megváltoztathatták volna, áhhh mindegy fennmarad a weboldaltesztelgetések miatt de opera No1 - a kicsi hibák ellenére is. s megint help tényleg nem csinál itt senki CMS oldalakat? ez a Tiny-s szerkesztő vhogy nem működik a beépitett szövegszerksztőkl közt. meg még egy kis plussz, néha torrentes oldalaknál a listákban csak ugy magától mikor rákattintanék egy továbbmutató linkre lekezd fel-le mozogni az oldal, ez vaj miért van?

gyz 2008.06.18. 22:57:09

sziasztok,

döbbenten állok e sok probléma előtt. Valami nagyon el lehet szúrva az én gépemmel, de nálam sajnos semmi rosszat nem produkál a 9.5.

Az egyetlen, de annál nagyobb bánatom, hogy a cib netbank ezzel sem használható. (erre van ff3). Idegesítő, de egy böngésző miatt nem fogok bankot váltani.

ennek ellenére annyira hozzánőttem már az operához (még a reklámsávos időkben szoktam rá), hogy kimondottan idegesít, ha más gépén más böngészőt kell használnom.

m3ga 2008.06.19. 09:26:58

Sziasztok !

fentebb írtam a problémámat. esetleg vki reagálna rá ?

Neketek is ezt csinálja ? illetve tudja vki a megoldást ?
idemásolom újra:

" Sziasztok!

Nagyon jó az új opera ( is ) de van egy régi problémám, ami már a 9xx buildekkel sem ment jól.

Igaz azt vettem észre néhány gépen valamiért elindul.

Ez az oldal egy OWA ( outlook web access ) hely

owaeu.flextronics.com/

ha kiválasztom és elfogadom a security-t akkor az oldal helyett egy letöltés jön be ami le akarja tölteni nekem ezt a fájlt:
CookieAuth.dll

vmi ötlet ? "


KÖSZI !

meneruwa 2008.06.19. 09:41:18

nah én megpróbáltam, de nekem még az oldal sem jön be :S mellesleg az eszöközök beállítások haladó letöltéseknél keresd me ga dll-t s a szerkesztésnél jelöld ki a beépülő használatát a lemezre mentés helyett hátha ez segit

mmm123 · http://mmm123.extra.hu/ 2008.06.19. 10:11:11

Tisztára meglepődtem, hogy az Opera milye lassú lett!
Nyitom a travian.hu-t (miközben megy a torrent letöltés :) ), és 20 mp volt míg betöltött!
Na jól van mondom nézzük a Firefox 3-mat, miért töltötték le annyian. Azon is beírom, enter, elkezdek számolni, mikor 30-hoz értem már egy kicsit meglepődtem, de mikor 65 mp-re töltött be teljesen, akkor már hirtelen sokkal gyorsabbnak láttam az Operát:D (az IE-t már meg sem említem)

m3ga 2008.06.19. 10:31:07

meneruwa:

bocs. nem írtam le pontosan a linket

tehát:

owaeu.flextronics.com/

Köszi !

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2008.06.19. 11:04:28

m3ga, sajnos nem tudom mitől lehet. Illetve csak sejtem. Az OWA normál változata nem megy Operával, mert ActiveX-et használ, viszont szokott lenni neki egy redukált változata is, ami már megy. Ez viszont csak akkor szokott előjönni, ha az Opera Operaként azonosítja magát. Na, hát úgy látom, itt nincs redukált változat :(

Próbálkoztam még azonosítással, de semmi eredmény.

törölt-felhasználó (törölt) 2008.06.19. 11:07:02

mmm123: Szerintem le van terhelve a neted a torrenttől, mert nekem azonnal bevillant a travian.hu

mmm123 2008.06.19. 11:17:40

Na én visszaléptem Opera 9.27-re, az még sokkal stabilabb, az Opera 9.5-tel így történt egy egyszerű google keresés:
Beírom, nyomom az entert, várok egy 5-6 mp-et, lefagy az opera(nem válaszol) még 10 mp, visszajön az Opera, elkezdi tölteni, és még egy pár mp míg behozza a keresést. Egy google keresés arra a szóra hogy "Opera" több mint 20 mp-et vett igénybe úgy, hogy csak az Opera futott a gépen! Ez a 9.27-tel 1-2 mp!
Majd megvárom míg stabil lesz ez, addig jó lesz a 9.27.
Valaki tudja hogy hogyan lehet visszarakni a régi levelezőt, mert ez azt írta nekem hogy a régebbi Operákkal nem működik az új levelező izé.

mmm123 2008.06.19. 11:20:26

Ezt írja ki indításkor:
Not possible to run old Opera versions with new Opera mail files. AccountManager Init failed
Engine Init() failed

mmm123 2008.06.19. 11:27:46

Még 1 kérdés:
Honnan lehet letölteni az Opera 9.5 skint meg eszköztárat?(ha hiszitek, ha nem, nekem tetszik)

Mycronet 2008.06.19. 11:29:44

mmm123: nem gond ha megkérdezem, milyen oprendszert használsz?

Tudom téged ez nem vígasztal, de csak úgy egészen halkan megjegyzem, nekem még, nem volt gondom 9.5-nél a google-val. Ha kacsintok, és mire kinyitom a szemem, mindíg ott van előttem a találat. :)))

törölt-felhasználó (törölt) 2008.06.19. 11:37:07

2 aranyigazság:
1: Új Opera intall ekkora verzióváltáskor így: Előző opera uninstall, profilok törlése, Program Files\Opera könyvtár törlése registry takarít, majd restart után új opera felrak. Itt találhatók a profilból azok a fájlok, amelyeket egyéni igény szerint menteni érdemes: www.opera.com/docs/operafiles/

+ opera6.ini-t szerintem ne vándoroltasd át az új telepítés profiljába
+ mail directory kitallóz a már feltelepített új operából a Fájl->Import export->Import mail résznél és máris importáltad a régi levelezésedet.

2: Az oldalon már többször vastag betűvel lett hozva, hogy az új Opera átkonvertálja a levelezést, tehát vagy készíts róla biztonsági másolatot, vagy úgy készülj, hogy 9.5-öt fogsz használni, mert vissza már nem konvertálható.

3: Most a fent látható 2 pont figyelembevételével fuss még egy kört a 9.5-tel a leírtak szerint. Opera skinek itt találhatók: my.opera.com/community/customize/skins/

m3ga 2008.06.19. 11:55:58

köszi Karaj !

.....azért ha valaki tud megoldást írja majd le. :)

KÖSZI !

mmm123 2008.06.19. 12:15:28

Na akkor:
Opera uninstall
Application data/Opera törlése
Program files/Opera törlése
RegCure-ban registry tisztítás
Újraindítás
Opera 9.5 telepítés
Google keresés "Opera" szóra: 44mp az enter megnyomásától a fagyáson keresztül a tényleges töltésig.
Windows XP SP2 operációs rendszerem van.

Mycronet 2008.06.19. 13:27:11

mmm123:

Local Settings\Application Data\Opera

Ezt kihagytad. :DDDD

Jahh egyébként csak azért kérdeztem az oprendszered, mert megfigyelésem alapján, az sp3-as felhasználók panaszkodnak legkevésbé, az új operára. sőt...
Legalábbis nekem ez tűnt fel.

Pedíg csak 30 perc az (xp) frissítés.

törölt-felhasználó (törölt) 2008.06.19. 13:58:19

Na igen. De ha XP-d van, akkor jobban jársz a Classic installerrel.

mmm123 2008.06.19. 14:24:56

A classic változathoz is jó a magyar nyelvi fájl?

mmm123 2008.06.19. 14:27:53

A classic telepítővel upgrade-eltem a 9.27-et és hibátlanul működik, fagyásnak nyoma sincs,és nagyon gyors!
Köszi a segítséget!

Krisz 2008.06.19. 14:54:55

9.5 M2 - Hátha valaki tud segíteni problémámon.
Opera MAil használok (IMAP)
NEm tudok továbbítani olyan levelet, (vagyis üresen továbbítaná) amelyet már nekem is továbbítva küldek el.

Előző verzióban ezzel nem volt baj!
Előre is köszi, ha valaki tud megoldást!

szasa · http://varosiheroes.freeblog.hu/ 2008.06.19. 15:12:09

Guruk segítsetek kérlek. Volt korábban egy komentem, de eddig nem válaszolt senki sem:

"Sziasztok,

segítségre lenne szükségem. Van egy portál, ahol a user profilhoz úgy lehet hozzátenni például szavazást, hogy be kell jelölni egy pipát. Erre felugrik egy ablak, amin azt írja, hogy betette a kedvencek közé. Na most ez nem igazán müködik opera alatt. Beállításokba probáltam a felugró ablakok beállítását, a javascript beállításokat, még a kukát is megnéztem, hogy nincs e ott tiltva ez az oldal, de semmi.
A hibafa konzol az alábbi üzenetet dobja ki, de ez nekem nem mond semmit:

JavaScript - www.hoxa.hu/?p1=szavazas&p2=11447
Event thread: click
Error:
name: TypeError
message: Statement on line 1: The Object does not implement [[Call]]
Backtrace:
Line 1 of function script
javascript:hatterprg("_kedvencnek.php?p1=szavazas&p2=11447&p3="+(document.getElementById("kedvenc11447").checked?"1":"0"));
...
stacktrace: n/a; see 'opera:config#UserPrefs|Exceptions Have Stacktrace'


Be tudom üzemelni valahogy, vagy nincs rá mód?"

Nos azóta utána olvastam egy kicsit és láttam, hogy van olyan lehetőség, hogy az oldal firefoxnak vagy ie-nek azonosítsa a böngészőt. kiprobáltam mindegyiket, de sajnos semmi változás nem történt.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2008.06.19. 15:30:35

szasa, webfejlesztéssel kapcsolatban inkább kérdezz a weblaboron: www.weblabor.hu
Én legalábbis nem tudok segíteni.

Pierre Batka 2008.06.19. 17:05:39

Sziasztok!
Pár napja Viktor már említette, hogy a Neptun legördülők nem jelennek meg.
Van erre valami megoldás, vagy térjek vissza az IE-re, ha Neptunozni akarok?

Lali_ 2008.06.19. 17:41:36

Pierre Batka: A témát át kell állítani classicra, vagy IE-vel, vagy Operával a baloldalt lent lévő Oldaltérképet használva.
(Egyébként érdemes a Kedvencekhez betenni a legfontosabb dolgokat betenni, az minden témával megy és hasznos..)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2008.06.19. 17:54:15

Mi a fene ez a Neptun egyáltalán? :)

törölt-felhasználó (törölt) 2008.06.19. 17:59:36

Jaa, hogy a Neptunon van az oldaltérkép. Én meg itt kerestem vagy fél órán keresztül valamelyik nap az Opera összes eszköztárát felforgatva, mert azt hittem valami 9.5 feature. :D

Lali_ 2008.06.19. 18:22:55

Neptun=Egységes tanulmányi rendszer felsőoktatási intézményeknek, amiben a NEPTUN kód segítségével lehet belépni, lehet tárgyakat felvenni, vizsgára jelentkezni, órarendet összeállítani, fizetni az egyetemeknek a pótvizsgákért. Az egyész egy .net-es kaki...De a vicc az, hogy a Javascriptes "felkúszó" ablakok simán mennek az új Operában (hasonló, mint amikor egy képet nyit meg az ember és elsötétül a háttér..), de egy béna kis lenyiló menü meg nem(kb, olyan mint ezen az oldalon), mert valami külsős Js-et használnak...

A BME-je itt van: 152.66.28.15/hallgatoi/login.aspx (neptun.bme.hu-ról nyílik)

zsoltzsolt 2008.06.19. 18:35:09

sziasztok! Penge említette felül :Én is azért álltam már át tabokról Windows panelre, ott jobban elkülönül ha több van nyitva akkor is és 9.5-től már nem kell duplán kattintani rá.
mi a fene ez a win panelek tab helyett?
egyszerűen ebbőlsemmit nem értek :-DD, elmondaná valaki?? kicsit 1.0-ás user vagyok :-DDD (update előtt)

törölt-felhasználó (törölt) 2008.06.19. 18:59:18

Shift+F12->Panels(Panelek)->Windows(Ablakok) (bepipálod), majd oldalt ha megnyomod az F4-et kiválasztod a Windows (Ablakok) panelt ott kilistázza a tabokat egymás alatt. Ha új ablakot nyitsz, akkor annak is kilistázza a tabjait, nem kell a Windows tálcádon váltani két ablak között (hát még ha az ablakok külön processzként futnának, akkor milyen sirály lenne)

Még én is régebben itt olvastam, hogy valaki oldalra teszi a tabokat, aztán (mivel widescreen monitorom van és a sidebar mindig nyitva van) rájöttem mennyire hasznos ugyanezt a Windows panellel megoldani. Az elején kicsit szokatlan, de nekem jobban bejön így.

Lali_: Lehet, hogy fos, de még eddig (állítólag) senkinek nem sikerült feltörni.

zsoltzsolt 2008.06.19. 20:12:19

penge! köszi :-)

zsoltzsolt 2008.06.19. 20:17:56

ja és még valami... mi a különbség e között és aközött, hogy a tabokat oldalra rakom? mert hát ennyi erővel azt is be lehet állítani

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2008.06.19. 20:22:48

zsoltzsolt, a tabok mindig látszanak, az ablakok panelt viszont meg kell nyitni, viszont be is lehet zárni, ha úgy tetszik. A szélességét is változtathatod. Az Ablakok panelen van Gyorskereső is, ha már túl sok lapot nyitottál meg, valamint nem csak az aktuális ablak fülei látszanak, hanem az összes ablakról.

zsoltzsolt 2008.06.19. 20:29:58

egyre okosabb vagyok :-), már tudom miért járok ide :-) köszi

zsoltzsolt 2008.06.19. 20:32:19

húú, ez jó, most próbálgatom

m3ga 2008.06.20. 08:46:33

Asszonyom megőrjít....

Megtalálta a 9.5ös hibáját :(

na szóval. a nők lapja fóruma nem működik neki

www.nlcafe.hu/forum

mármint ha írni akar hozzászólást miután bejelentkezik, a felugró ( nagyon csicsás) szövegdobozba nem lehet gépelni.

9.27 alatt szépen ment neki, de ez alatt nem megy. néztem 4 különböző gépen nyers opera 9.5 telepítéssel is de nem megy.

vmi ötlet ? tudom ez nem olyan oldal ami bennünk érdekel de talán van valami megoldás.

ha nem lesz, kénytelen leszek feltenni neki egy másik böngészőt is de el akarom ezt kerülni...

köszi !

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2008.06.20. 12:37:01

m3ga: sajnos az első három órában nem enged hozzászólni... :) De majd később megnézem.

Lali_ 2008.06.20. 12:55:11

gondolom valami xszar szövegbeviteli progit hasnzálnak, azokkal van gond dögivel, nemhiszem, hogy tudnék vele mit csinálni, de megnézem, csak 3 óráig nem lehet az új felhasználóknak kommentet küldeni, így a beviteli dobozkát sem látom..

Egyébként a 9.27-ben nem találtak még semmilyen biztonsági hibát, tehát azt is lehet ám használni a 9.5 mellett :)
És mivel a 9.2 kifutott nemvalószínű, hogy annak a hibáit keresgetnék, max az elehet, hogy majd a 9.5-ben találnak, ami benne van a 9.27-ben, de azt már nem fogják javítani...

Lali_ 2008.06.20. 15:44:11

Talált, süllyedt. A tinymce nevű szövegeditort használják: tinymce.moxiecode.com/ , aminek sajnos vannak még hiányosságai az Opera 9.5-el, de folyamatosan jönnek hibajavítással, de valószínüleg még nem frissítették a nőklapjások, küldök egy mailt nekük, hogy biztosan mindig-e a legújabbat használják...

Lali_ 2008.06.20. 16:29:23

Na, ezt kapták meg, mondjuk a webfejelsztők e-mail címeit titkolják, de jobb esetben megkapják :) :

"Tisztelt webfejlesztők!

A nők lapja café oldal fórumában, például itt: www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&topicid=112449 , amikor a felhasználó Opera 9.5-ös böngészővel szeretne kommentelni, nem tud belekattintani a szövegbeviteli mezőbe és így írni sem.

Az Opera bugkezelője (Opera Dragonfly) szerint a hiba a Tinymce nevű szövegbevitelt segítő alkalmazás miatt történik. A hiba log fájlát az e-mailhez mellékeltem.

Mivel a korábbi TinyMce még nem támogatta az Opera 9.5-öt, ezért szeretném megkérni, hogy frissítse a tinymce.js fájlt (www.nlcafe.hu/js/tiny_mce/tiny_mce.js ) a legújabb verzióra, mivel abba több 9.5-ös hibajavítás került( Legújabb, 3.1.0.1-es Tinymce letöltése, amiben megtalálható ez a js fájl: tinymce.moxiecode.com/download.php ), de várhatóan még a jövőben is lesznek Opera 9.5-ös hibajavítások, hogyha ettől sem javulna meg az oldaltól

Üdvözlettel: Én :) "

m3ga 2008.06.20. 16:31:32

wow

de jó , hogy így próbáltok segíteni ! még regisztráltatok is :D

köszi még 1x.

remélem nők lapja csapat megoldja hamar a problémát :)

zsoltzsolt 2008.06.20. 17:58:27

mit tudtok erről a 9.51-ről???

Lali_ 2008.06.20. 18:11:40

m3ga: nincsmit :) Azért nemhiszem, hogy gyakori látogatójuk leszek :)

meneruwa 2008.06.20. 18:57:43

köszi ez taz infot én zzel a hibával küszködtem a joomlás oldalaimon de eszembe nem jutott volna hogy frissitsem a Tiny-t, de ugylátom nemcsak nekem :D kösz az infot tesztelem az uj verzsönt, azt hiszem eddig ez volt a legjobb segítség

bunny.hu · http://www.divecenter.hu 2008.06.26. 15:21:58

Hiába rakod fel az új tinymce-t (3.1.0.1) sajnos az opera alatt továbbra is vannak gondok. Lehet bele írni, de más jellegű hibák előkerülnek, pl. habeírás után ugyanaz az oldal reloadolódik, a beviteli mezőbe visszakerül az előzőleg beírt szöveg. Elég morbid hiba....
Szar ez az új opera, én meg hülye vagyok hogy próbálok rá optimalizálni.

meneruwa 2008.06.26. 19:01:37

mm nem szar a zjavitgatnak probald meg a legujabb rc-t: magyaropera.blog.hu/2008/06/25/opera_9_51_rc nekem ezzel már tökéletes és ne mis frissitettem a tinyt
süti beállítások módosítása