Magyar Opera

Két heti munka... (b9694)

Az előző hét során kedvenc fejlesztőcsapatunk valamiféle közelebbről meg nem nevezett továbbképzésen volt, ami miatt egy hete nem érkezett meg a várt Opera-adag. Ezt a mulasztást kétszer egymás után azért szerencsére nem tették meg, még az Opera vs. Explorer háború sem zavarta meg őket, így most bemutatkozhat a 9694-es build, ennek apropóján pedig megújult a Desktop Team honlapja is, legalábbis a külsőségeket tekintve (eltévedni azért most sem fog rajta senki). Térjünk vissza a napi előzetesünkhöz: elnézve a változtatások listáját, az intro kissé felemásra sikerült. Kijavítottak néhány "régi" és bosszantó hibát, de kerültek helyettük újabbak, ami főleg a UNIX felhasználókat érintheti kedvezőtlenül.

Mielőtt rátérnék a változások ismertetésére, fűznék némi kommentárt az előzetesek hibajavítási gyakorlatához. Mint azt korábban (és most is) tapasztalhatjátok sokszor látszólag ok nélkül keletkeznek a hibák. Valójában az itt megjelenő hiba- és változtatás lista csak egy töredéke a belső changelog-oknak. Az angol elnevezés (snapshot) is rámutat arra, hogy ezek a buildek csak pillanatnyi állapotai az éppen folyó munkának. Ahogy az ember építkezésen is ide-oda rakosgatja a szerszámokat és az alapanyagokat, hogy az aktuális munkafolyamatot minél kényelmesebben intézhesse, úgy itt is megjelennek olyan hibák, amiknek látszólag semmi közük az elvégzett javításokhoz. Ezek valószínűleg egy még nem publikus javítás, vagy funkcióbővítés kezdeti lépései. Aki tehát a kulcsra készen átadott lakásokat szereti, az hanyagolja az előzeteseket, és méginkább a hibák miatti sopánkodást. Aki viszont közelről szeretné látni az építkezést, és nem bánja, ha közben malteros lesz az inge, az alább olvashatja az e heti "menüt":

Ismert hibák (mindenképpen olvasd el!)

  • a letöltési beállítások nem működnek megfelelően, emiatt problémák lehetnek bizonyos le- és feltöltésekkel
  • a felhasználói fiók beállításai nem működnek megfelelően új IRC/Chat fiók létrehozásakor
  • esetenként fagyások a hírcsatornákban és levelekben található linkekre kattintást követően
  • a böngésző lefagyhat a Flash vagy a Java inicializálása közben (csak UNIX)

Fontosabb változások

  • az olvasatlan levelek száma már konzisztens az egyes nézetekben
  • újra jó az animált GIF fájlok megjelenítése
  • a böngésző már nem fagy le a Minialkalmazások panelre történő kattintástól
  • a szimpla kattintás már nem viselkedik drag&drop-ként a Könyvjelzők panelen
  • a tartalomszűrő már megfelelően működik kikapcsolt Gyorshívó esetén is
  • stabilitási javítások az SVG-vel és az XSLT-vel kapcsolatosan
  • Sparc Solaris biuld (lefagy, ha a levelező részt akarod haszálni!)

Figyelem! Az előzetes verziók még sok hibát tartalmazhatnak, ezeket nem ajánlott mindennapi használatra telepíteni. Az Opera legutolsó végleges verzióját az Opera oldaláról töltheted le.

Letöltések

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr45264083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.12.14. 18:46:31

Hát, kicsit aggódok a hibák miatt, de felteszem :)

Lali_ 2007.12.14. 19:08:35

Most lehet, hogy kivételesen a kulcsra kész lakást fogom szeretni :)

Dzsini 2007.12.14. 19:32:45

újra jó az animált GIF fájlok megjelenítése - kivéve amikor nem, szegény gif-ekkel nagyon meggyűlik a baja a megjelenítőnek...
amúgy teljesen stabil, és az imap kapcsolat se szakad le olyan gyakran.

Csőcselék 2007.12.15. 00:31:50

Sziasztok!
Nálam a minialkalmazásokra való rákattintáskor ez a verzió is lefagy ...

DiXoN008 2007.12.20. 11:42:52

Hali!
Most olvastam a hírt, hogy az IE8 álítolag már átmegy az Acid teszten,volt egy youtube-os videó is ahol megnéztem és kék volt a figura óra, gondoltam megnézem hogy hogy is van, de ez a build úgylátszik újra nem jeleníti meg rendesen a tesztet:(

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2007.12.20. 12:26:43

De igen. A tesztoldalban van valamiféle hiba, mert minden böngészőben (Opera 9.25, Firefox 3 beta 2) ugyanolyan hiba van benne.
süti beállítások módosítása