A legfrissebb értesülések szerint a dolgozók létszáma közel 100 fővel csökkent.
A Digi.no norvég online újság állítása alapján az Opera Core Team több tagjának a tavalyi volt az utolsó karácsony a vállalatnál. Sajnálatos módon januárban egy újabb nagyarányú leépítés történt, minek keretében nagyjából 50-70 főt eresztettek útnak, vagy csoportosítottak át más részlegre. Utóbbi kapcsán érdemes megjegyezni, hogy sokan kerültek a mobil érába, mely terület egyre fontosabb szerepet tölt be a szoftverfejlesztő vállalat vérkeringésében.
Az Opera dolgozóinak száma a korábbi 931-ről 840-re csökkenhetett.
A belső szerkezetátalakítást a WebKitre történő váltás is indokolta, bár ez igazából csak részben tehető felelőssé. Azzal viszont nem lehet vádolni a céget, hogy sokat ülne a megtakarításokon, hiszen nemrég 155 millió dollár ellenében sikerült megvásárolni a Skyfire Labsot. Az így megszerzett Rocket Optimizer szoftver segítségével lehetőség nyílik a hálózatokon keresztül letöltött videós és multimédiás tartalmak tömörítésére, optimalizálására - mondanunk sem kell, a mobilos videótovábbítás kapcsán nagy jelentősége lehet a dolognak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.02.18. 19:41:47
És mi a helyzet a marketing csoporttal? :D
Olyan haszontalan csapatot még nem hordott hátán a föld. Bezzeg arról nem hallani, hogy a Desktop Team-et bővítették volna, ha már leszakad a vállukról a saját motor fejlesztéséből eredő teher.
Mihics Zoltán (Med1on) 2013.02.18. 20:43:19
franatixx 2013.02.18. 21:19:56
Hátőő... A turbó az jó dolog, de ezt valahogy nehezen tudom elképzelni hogy működjön... Az újratömörített videostreamnek csak élvezhetetlen minőség meg gigászi szerverköltségek (videotömörítéshez azért kell a kraft) a vége...
Mihics Zoltán (Med1on) 2013.02.18. 21:26:43
www.hwsw.hu/hirek/49818/opera-software-skyfire-bongeszo-video-stream.html
Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2013.02.19. 01:55:17
Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2013.02.19. 21:48:27
Nem sok esélyt látok arra, hogy az Opera fel fog innen állni. Már régóta a szakadék szélén egyensúlyoznak, de most tettek egy nagy lépést előre.
Teddy Beer 2013.02.20. 19:43:02
Vagy a desktop team-et (aka naplopó banda, lords of ctd, a html5 rabjai, meg hasonlók) kéne kirúgni. ;) A terméket eladni, kapcsolatot tartani az ügyfelekkel, arculatot kialakítani, stb. muszáj, mert nem programtervező szakkör az opera így bármily hihetetlen marketingesből kell pár.
Az admarvelben még nagyobb lehetőség volt/van, de a smartpage-be rejtett (ön)reklám eddig vegytiszta bukás. Az email szolgáltatásuk meg még ennyit se tud. Erre videó tömörítgetés pedig masszív mínuszba rántaná az operát a plusz szerverek miatt. Valószínűleg még egy tömörítési eljárást próbálnak majd eladni a szolgáltatóknak. Hogy visszahozza az árát az nagy művészet lesz. Inkább vettek volna jófajta magyar államkötvényt. :D
@Med1on: Inkább közelítsük meg úgy, hogy az opera circa 15 éves története ezzel véget ért. 1% alá került, egyéb kategória, ócska chrome forkokkal, meg a gagyi (html5 teszten csaló) maxthonnal hasonlítgat(hat)od, ami méltatlan a böngésző történetéhez. Az m2 az egyetlen reménye az operának az asztalon, de mivel a webes felület a menő, meg a kliensnél gondolkodni kell. Új dolgot meg nem nagyon találtak ki Tetzchner meglógása óta. Nincs netcaptor, nincs Tetzchner. Profil tisztítás lesz a vége.