Magyar Opera

Opera Software pénzügyi jelentés - 2011Q2

Legutóbb 9 hónapja tekintettük át az Opera Software pénzügyi helyzetét. Azóta eltelt 3 negyedév, ami ugyanennyi jelentést takar. Mint ismert, az Opera egy részvénytársaság, amely évente négy alkalommal beszámol a részvényeseknek a saját anyagi állapotáról, jövőbeli terveiről.

Ilyenkor egy előadásra kerül sor, amit egy jelentés kiadása követ. Ezeket bárki közvetlenül letöltheti az Opera befektetőknek szánt oldaláról. Nézzük, hogy laikusként mit tudunk kiolvasni belőle.

Egy Operához hasonló vállalkozás esetében a legfontosabb cél a profit, méghozzá a hosszú távú profit. Ehhez azonban először is mindenkor bevételek szükségesek. Az Opera több pillérre támaszkodhat, amelyek így vagy úgy a böngészőhöz illetve magához az internethez kapcsolódnak. A bevétel az alábbi grafikon szerint oszlik meg az egyes ágak között:

Desktop

Az általunk legjobban ismert és használt termék az asztali böngésző, ami a PC-ken fut. Itt elsősorban a keresőkkel kapcsolatos megállapodással lehet pénzt termeli, de például az alapértelmezett gyorshívó bejegyzés is hozhat némi pénzt. Előbbi téren leginkább a Google-re támaszkodik a cég, de az elmúlt időszakban is több más szolgáltatóval kötött megállapodásokat: Booking.com, Groupon, Ozon.ru, Hungama, Amazon.com és Ebay. Mindezek együtt az összbevétel kb. harmadára voltak elegendők, miközben a felhasználói létszám 54 millió fő körül stagnált.

Mobil operátorok

Összhangban az Opera stratégiájával, az egykor komoly bevételt jelentő mobilgyártók (OEM-ek) egyre inkább háttérbe szorulnak, az utóbbi időszakban is csak egy Spreadtrum (vezető kínai chipset gyártó) szerződésre futotta, helyüket pedig a mobilszolgáltatók veszik át. Számukra az Opera egyik legfontosabb terméke az Opera Mini, és leginkább annak operátorosított verziója. Már mi is láthatjuk testközelből, miről is van szó, hiszen a Telenor által reklámozott Klikk csomag pontosan a Minin alapul.

Az Opera egyik fő törekvése, hogy a mindenki által letölthető Mini helyett minnél többen a szolgáltatói verziót válasszák, hiszen ez több bevételt jelent a számukra. Jellemző, hogy az operátori Minik - dinamikus növekedés mellett - mostanra közelítették meg a 17 millió felhasználót, "szemben" az univerzális verzió 122 millió felhasználójával, ami együtt 140 millió minist jelent! A szolgáltatók közül különösen a Motricity (AT&T), a Telkomsel, a Telenor és a MTS érdemel említést.

A fejlődés pedig nem áll meg: Kínában megjelent az Oupeng, az Opera és a kínai Telling Telcom által korábban közösen gründolt cég, az nHorizon Innovation Software Ltd. terméke, ami - meglepetés! - egy kínai igényekre szabott Opera Mini. Ezen felül kibővítették a jelenleg is meglévő Vodafone-os szerződésüket is, ami így már a Vodafone Essar keretei közt kiterjed Indiára is, ami aligha nevezhető kis piacnak... Ráadásul a Terra nevű szolgáltató révén jelentős dél-amerikai piacok is bekerültek a Mini-portfólióba.

A jövőben fontos szerepet játszhat a mostanra tető alá hozott keretszerződés az MTN csoporttal, aminek eredményeként újabb jelentős piacok nyílhatnak meg Afrikában és a Közel-Keleten. Olyan országokról van itt szó többek közt, mint Nigéria, Kamerun, Ghána, Ciprus, Irán, Szudán, Afganisztán vagy éppen a Kongói Köztársaság. Mielőtt legyintenénk rájuk: ezen államok fontossága éppen abban rejlik, hogy infrastruktúrális fejletlenségük okán kimaradtak az internet terjedéséből. Ami viszont akkor elmaradt, azt az új hullámban, a mobilinternet korában pótolják - hasonlóan Délkelet-Ázsiához -, szóval az itteni embereknek az internet egyenlő a mobilos internettel.

Ezek, és a korábbi szerződések a számokan is megmutatkoznak. Az egy évvel ezelőtti hathoz képest húszra nőtt azon országok száma, ahol legalább 1 millióan használják a Minit. Az Android Marketen is szép sikereket könyvelhet el, 4 és fél csillagos értékelés mellett a felhasználói bázis 2 millióról 5 és fél millióra nőtt az utóbbi fél évben.

Hirdetések

Lépjünk tovább! Még mindig a mobilokról lesz szó, de azon belül is egy új területről: ez pedig a hirdetések és az alkalmazások világa. Az Opera még 2010 elején vásárolta fel az AdMarvel nevű, mobilos hirdetésekkel foglalkozó céget. Ennek továbbfejlesztéseként 2010 októberében mutatkozott be a hangzatos nevű Open Mobile Ad Exchange szolgáltatásuk. Ez gyakorlatilag arról szól, hogy az ügyfelek számára az Opera lehetőséget ad arra, hogy a Miniben - vagy a turbós Mobile-ban - megjelenített oldalakon (tehát nem a felhasználói felületen!) belül a mobiltelefonokra optimalizált reklámokat jelentessenek meg. A szolgáltatás tudtommal egyelőre csak az USA-ban működik.

A Mini működéséből adódik, hogy az Operának kiemelkedő rálátása van a lebonyolított forgalomra, gyakorlatilag pontosan tudja, hogy melyik reklámot hányszor jelenítették meg, illetve hányszor kattintottak rájuk, ami komoly előnyt jelent a hirdetők számára a mai Ad-block-os időkben. A lehetőségeket most tovább bővítették a fejlesztők, egy általam még nem egészen átlátható, aukciós rendszerrel - amit egyébként világelsőnek aposztrófálnak. Ennek keretében a hirdetni vágyók valós időben(!) licitálhatnak az árra, amibe a környezetérzékeny és az általános felhasználói szokásokat is követő hirdetésekért fizetni hajlandóak.

Az Opera szándéka egyértelműen az, hogy ezt a rendszert széles körben elterjessze, kihasználva a különböző piaci szereplőkkel (telefongyártók, operátorok, végfelhasználók) meglévő erős kapcsolatait. Jellemző, hogy csak a legutóbbi negyedévben már több, mint 50 milliárd hirdetést jelenítettek meg, és minden bevételi forrást beleszámítva ez volt ez egyetlen, ahol még a várakozásoknál is erősebben szerepelt a cég.

Alkalmazásbolt

Egy másik kevésbé ismert terület az Opera alkalmazásboltja, aminek linkjét minden alapértelmezett mobilos böngésző gyorshívói között megtalálhatjuk. Ezt, ahogy korábban már írtunk róla az Appia nevű tartalomszolgáltatóval szövetkezve hozta létre az Opera, és mára meglehetősen szép sikereket könyvelhet el. A statisztikák szerint napi 1,6 millió letöltésével már netszerte a hatodik legforgalmasabb alkalmazásbolt az iTunes (16 millió), az Android Market (9), a Nokia Ovi (5), a GetJar (3) és a BlackBerry (2) mögött. Utóbbi kettő meg már nem is tűnik elérhetetlennek...

TV-k és más készülékek

Noha már nagy erővel dúl a mobilos üzletág aranykora, egy másik terület - ahol az Opera szintén erősen érdekelt - még csak most bontogatja szárnyait. Ez pedig a netes televíziók és set-top-box-ok piaca, amik az utóbbi időben szintén erőteljes növekedést mutatnak. Szerencsére az Opera itt van, hogy a hordozhatóságra kihegyezett Presto motor segítségével kihasználja az új piaci szegmens nyújtottak lehetőségeket.

Már múlt időben beszélhetünk például arról, hogy a Sony az új Bravia tévékben az Opera megoldását implementálta, méghozzá nem csak a böngészőt, hanem a minialkalmazásokat is. Ezen felül az Opera számos más céggel is üzleti kapcsolatban áll: Philips, Toshiba, MediaTek, Loewe, Vestel, TechniSat, Sharp, Technicolor, Huawei, Acer, Sagem, Realtek és Humax. Ez utóbbi a legfrissebb szerzemény a portfólióban. De ezen kívül még olyan, kevésbé ismert nevekkel találkozhatunk, mint az Airties, a Fulan, a SetOneand vagy éppen a Comtrend.

Anyagi helyzet

Amint az az itt-ott berakott grafikonokból is kiderül - amik szándékosan egészen 2002-ig nyúlnak vissza a miheztartás végett - az Opera eddigi legsikeresebb negyedévén van túl, már ami a bevételeket és a profitot illeti. Ez alól egyedül 2004Q2 a kivétel, az akkori kiugró eredmény feltehetően a Microsoft által befizetett büntiből jött össze. Hiába, nem kellett volna olyan csúnyán diszkriminálni az Operát...

A bevételek mellett persze a kiadások is növekedtek. Ezek egyrészt állandó költségek - például fizetések - másrészt különböző beruházások, amik a jövőbeli növekedés alapját képezhetik. A dolgozói létszám a tavaly megindított átszervezések után továbbra is stagnál, talán a jövőben tovább emelkedik majd, hiszen elég sok lenne az elvégzendő feladat.

Ami a jövőt illeti: láthattuk, hogy az Opera - okkal - mekkora hangsúlyt fektet a Minire. Ahhoz, hogy ez tovább bővülhessen, további komoly beruházások szükségesek, és persze a jelenlegi szervereket is fenn kell tartani. Az éves bevételek terén tartják az előirányzatot, és a korábban megjelölt 840-890 millió NOK-os bevételi várakozásokat a tartomány felső részére finomították, ami körülbelül 160 millió USD-t jelentene!

Végül a zárszó: Boelsent egyébként megkérdezték a stagnáló asztali verzió jövőjéről is, amire ő azt válaszolta, hogy a jövőben nagyobb fegyelmet kívánnak szentelni ennek a területnek, mint az utóbbi években, ami reménykedésre ad okot.

További olvasnivalók:

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr413184310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Imurai 2011.08.28. 16:09:18

Kis elgépelés a netes TV-knél "De ezen kívülk még olyan,"

Én bízom az Opera jövőjében, a Mini menetelése továbbra is bámulatos, majdhogynem lufi szerű, csak mégsem légüres a belseje. (szvsz legalábbis, de Operáék szerint sem)
A desktop-nak pedig valami nagy lökés kéne, de a jelenleg aprónkénti butulás-konzummá válás tuti nem az...

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.28. 16:23:54

@Imurai: Köszi, javítottam.

A Mini szerintem egy rendkívül nagy ötlet volt. Gondoljunk bele, hogy 2005-ben indult (Norvégiában egy évvel korábban), és akkor rengeteg készüléken tette elérhetővé a majdnem komplett netet (persze korlátozásokkal). A fejlődő államok miatt még most is teljesen időszerű, sőt, a nyugati országoknál is, részben a válság miatt.

Ezzel meg, hogy nem egyénileg terjesztik, hanem minél több szolgáltatót is igyenkeznek bevonni, jelentősen növelik a bázis, meg pl. a reklámkapacitást is. Ha megnézzük a listát azt látjuk, hogy gyakorlatilag minden kontinensen erősen törnek előre.

Mindemellett ott van, hogy ez nem egy sima böngésző, hanem olyan, ami jelentősen tömörít (ami mind a felhasználónak, mind a szolgáltatónak jó, utóbbinak a kisebb hálózati terhelés miatt), egyszerű, tehát sok gépen és jól fut, és ami most az Operának legfontosabb: gyakorlatilag totális kontrollt tesz lehetővé. Nyilván ezzel nem fognak visszaélni, mert az a végüket jelentené, de azért sok mindent simán megcsinálhatnak, amit mások nem tudnak, pl. a már említett reklámok esetén (ahol simán kivesznek bármit az oldalról, és azt tesznek be, amit akarnak), illetve azok figyelésén. Valahol olvastam, hogy a Google-éval összemérhetőszerverfarmjuk van az oldalak töltögetésére és kiszolgálására: www.theregister.co.uk/2010/11/08/opera_transaction_cache/

Ráadásul mindezt kombinálhatják is pl. a saját alkalmazásbolttakl vagy saját levelezővel, amiket mind a Mini igényeire szabhatnak.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.28. 16:32:59

@Imurai: Ami a Desktopot illeti, ott sokkal kiélezettebb a verseny, sok a jó vetélytárs. A mostani visszaesés ugyanakkor érhető, nincs túl sok reklám ezzel kapcsolatban, és lássuk be, talán a 10.5 óta nem jelent meg semmi jelentős újítás. Azért egy Ragnarök + HW gyorsítás + Carakan 2 meg néhány bónus feature (pl. Opera M2 levelező, összefonva a saját levelező szolgáltatásukkal, naptárral... ) léggé ráirányíthatná a figyelmet. Firefox kifulladni látszik, Safari lemaradt és nem látom, hogy előzhetne, Chrome is kezd beállni, IE meg sokat javult de a fejlesztése alapvetően lassú és megfontolt. Szóval szerintem most lenne itt tér.

Csak látszik, hogy mindehhez sok idő és még több munkás kell(ene), hogy ezzel a sok mindennel tudjanak haladni. Félelmetes, mennyi mindennel foglalkozik már a cég: böngészőfejlesztés PC-re, mobilra, konzolra, TV-re képkeretre... stb., alkalmazásbolt, Opera oldalak (saját, témák, minialkalmazások, Unite alkalmazások, kiegészítők), hirdetés üzletág, levelező szolgáltatás, Opera Mini szerveres böngésző...

Az is kérdés mikorra, és milyen formában készülnek el. A sok bevétel jó lehet arra, hogy több pénz jusson a projektre, hiszen azért mégiscsak a bevétel harmada innen származik, és a legbiztosabb módja a pénz növelésének a felhasználói bázis bővítése lenne.

Imurai 2011.08.28. 16:39:34

@cousin333: ez a tartalmat kiveszem-beteszek helyette mást elv nem fog visszaütni? Gondold el, már az AdBlock-ot is támadták reklámcégek, mert "megváltoztatja az oldal tartalmát, mást ad le, mint amit a szolgáltató elküldött" és így nekik kárt okoz (tudtommal az O-ban ezért nincs is beépített reklámfogó). Namost, ha az Opera Ltd. ezen, a saját reklámjai elhelyezésével még keresne is, nem lenne oltári botrány?

Imurai 2011.08.28. 16:42:30

@cousin333: képkeret, lol! You mean iPad? :D

fatal 2011.08.28. 17:06:19

@Imurai: "(tudtommal az O-ban ezért nincs is beépített reklámfogó)."

Hogy mi van? 9.5 óta (ha jól emlékszem) van beépített tartalomblokkoló.

Imurai 2011.08.28. 18:00:19

@fatal: tartalom, nem pedig reklám. Én már a 7.x-ből is emlékszek "tartalom blokkolása" menüpontra.
Lényeg, h ami van, az nem kifejezetten reklám ellen van, hanem úgy en bloc. Erről volt is tán cikk itt, asszem....

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.28. 18:22:10

@Imurai: Ez az egész licitálós, tartalomszolgáltatós, operátoros AD Exchange-es dolog azért van, hogy az ilyen, és ehhez hasonló problémákat alkerüljék. Nyilván nem fognak visszaélni a személyes adatokkal, és éppen úgy nem fognak keresztbe tenni a hirdetőknek sem. Sem annak, aki a hirdetést az oldalon elhelyezte, sem annak, aki az újat be szeretné tetetni.

A Mini speciális terep, eleve a Flash bannerek szba se jöhetnek. Még az is elképzelhető, hogy ugyanannak a hirdetőnek a termékeire cserélik le, akié az eredeti reklám volt, csak sokkal Mini kompatibilisebb formában (képméret, szélesség). Ráadásul oda, ahová csak akarják (pl. a cikk 2. bekezdése után).

Ez nyilván egy ingoványos terep, nem véletlen a küön rendszer felépítése, vagy a sok keretszerződés. A lényeg, hogy minden fél jól járjon (a felhasználó a legkevésbé, de neki meg cserébe ott lesz az ingyenes Mini annak minden előnyével).

"képkeret, lol! You mean iPad? :D"
Ez is egy érdekes felvetés, meg nyilván nem ez a fő profil, de konkrét példáról van szó. A Sony VGF-CP1 képkeretének felhasználói felületét az Opera SDK-ja adta, méghozzá több, mint 3 évvel ezelőtt: www.opera.com/press/releases/2008/05/08/

Tartalomszűrő, reklámszűrő egyre megy, még ha nem is ugyanúgy nevezik őket. Egyébiránt a 9-es (béta) verzióban debütált az Operában, még 2006 áprilisában.

fatal 2011.08.28. 18:40:00

@Imurai: Szerinted az adblock plus az mit csinál? Az is tartalmat blokkol, nem reklámot, hanem amit akarsz. Konkrétan reklámot blokkolni nem lehet.

Teddy Beer 2011.08.28. 19:15:22

A Tabbee-nak lehetne folytatása, jobb támogatással. Táblán jó, mert ott úgyis többnyire "fogyaszt" a netező.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.08.29. 12:31:21

A kimutatások alapján (és Tetzchner lelépése miatt) lassan a shortolás lenne időszerű. :D

@Imurai: Azért annál jóval több potenciál van benne: www.geek.com/wp-content/uploads/2011/04/southpark_humancentipad-580x360.jpg

2011.08.30. 10:55:29

@penge™: Ízléstelen. Tényleg ilyeneket kell linkelni egy Opera fórumon?

Imurai 2011.08.30. 12:12:55

@aronvirginas: Most miért? :D Sztem tök ízléses. A reklámblokkolásról pedig: csak azt írom, amit az itteni kommentekből kihámoztam...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.08.31. 15:26:07

@aronvirginas: A kommentek a hozzászólók saját véleményét tükrözik, nem a Magyar Opera blog álláspontját (ami igyekszik objektív lenni).

Amúgy meg a Chrome, Google, IE és Firefox fikázásokra miért nem ugrott senki?

A kommentek azért jók, mert szabadon kifejezheti mindenki a véleményét, nem tiltogatunk minden apróságért. Ha nem tetszik, akkor nem veszel róla tudomást. Vagy levelet írsz Steve Jobs-nak, aki bepereli a South Park készítőit.

Amúgy csak kíváncsiságból, szerinted mi lenne a magas színvonal?

Teddy Beer 2011.08.31. 15:54:43

@penge™: "Amúgy csak kíváncsiságból, szerinted mi lenne a magas színvonal?"

Bartók vagy Mozart mehetne a háttérben. :D

ZeGa 2011.09.01. 18:38:22

@aronvirginas: Nem vagy egy kicsit „karót nyelt”?
süti beállítások módosítása