Magyar Opera

Valami jön októberben...

Az utóbbi években bevett szokás lett az Operánál, hogy egy-egy bejelentés előtt komoly hatásszünetet tartottak, amit természetesen egy teaser oldal fellövése előz meg. Ennek a lényege, hogy kíváncsivá tesz, de alig árul el valamit a tervekről. Sokan emlékezhetnek például a Dragonfly bemutatkozására, vagy éppen a Unite megjelenését megelőző kampányra...

Haavard Twitter oldala hívta fel a figyelmemet egy belső my.opera oldalra, ami lakonikus tömörséggel arra biztat, hogy készüljünk a lavinára. Operáról lévén szó, itt nyilván átvitt értelemben utalnak a természeti jelenségre, de az alcímtől sem leszünk sokkal okosabbak. Ez szó szerinti valahogy így fordítható:

A technológia forró-vörös világa friss hűvös levegőhöz jut 2010. október 14-én Oslóban...

Mindemellett még ott az URL-ben a rövidítés, illetve annak a feloldása: Up North Web (kb. net fent északon). Konkrétan nem tudom, mi lesz ez, de ha kicsit körülnézek a korábbi hírek között, akkor az alábbiak passzolhatnak ide:

A fentieket összeadva még érdekes dolog is kisülhet belőle. Vélemények?

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr672320638

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Valami jön októberben... 2010.09.25. 11:00:45

Az utóbbi években bevett szokás lett az Operánál, hogy egy-egy bejelentés előtt komoly hatásszünetet tartottak, amit természetesen egy teaser oldal fellövése előz meg. Ennek a lényege, hogy kíváncsivá tesz, de alig árul el valamit a tervekről. Sokan emlék…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.09.24. 18:27:27

Öko-mail? :)

Egy ilyen hír azért nem fog lehűteni senkit.

Dzsini 2010.09.24. 18:52:53

szerintem valami konferencia vagy sajtóesemény vagy ilyesmi..

az upnorthweb több formában is webesign meg webes marketing cégek nevét hozza, lehet, hogy valamelyiküket megveszik.

sanyix 2010.09.24. 19:27:40

végre az elsőként bejelentett, de utolsóként implementált gpu-s gyorsítás? dxva-t használó optimalizált webm dekóderrel? :)

persze csak álmodozom...

awking 2010.09.24. 19:45:06

Már a múlthéten írtam -itt valahol-, hogy valamire készülnek.

A Unite előtt is volt egy ilyen megérzésem, bár akkor nem találtam el mi is lesz az pontosan.

De hátha most bejön, a Fészbukon megtettem a tippemet, ha végre nyerek várom az Operás cuccokat XD

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.09.24. 20:29:47

Legjobban az izlandi szerverparkra utal szerintem.

littlemat 2010.09.24. 20:58:34

Talán dizájnváltás. Kékülnek.

email 2010.09.24. 21:15:49

Így elsőre olyan, mintha szereztek volna valami befektetőt, aki hoz egy kis pénzt a céghez.

CsendesMark 2010.09.25. 01:26:26

ha nem GPU gyorsítás, akkor csak blabla

ap · http://premiumlivesets.hu 2010.09.25. 01:43:35

nem kell túldramatizálni... idén már októberben is esni fog a hó... hogy honnan tudják??? időjárás-előrejelző lesz a böngészőben, lavinaveszély-figyelmeztetővel :)))))

Abydos · http://abysan.com/blog 2010.09.25. 09:44:26

Megszűnik az Opera és ez lavinaként zúdul a nyakunkba :D Ne legyen igazam...

Worlon 2010.09.25. 10:29:05

Ha szerverpark akkor az nekünk most miért is jó?
Vagy ha megvették a fent említett céget???
Mert nekem ezek speciel totál jelentéktelen dolgok.

Dzsini 2010.09.25. 10:43:35

@Worlon: mert a cég életének része, és az is lehet, hogy valami más lesz - számomra is jelentéktelen, hogy milyen opera mobile meg iphone változatok jönnek ki, de akkor ahhoz nem szólok hozzá :)

jelenleg ez a téma a találgatásról szól (ment akkor is, amikor a Unite-felhő volt kint)

Mesant 2010.09.25. 11:04:58

A nem hivatalos információim szerint a Microsoft megveszi a Zeneművet és képességeit integrálja az új böngészőjébe az Operett Explorer 10-be :D

szentark 2010.09.25. 11:54:17

Nem kell nagy volumenekben gondolkozni! Talán csak olyan apróság jön, hogy megint fizetős lesz az Opera?! :)

MosoMasa 2010.09.25. 13:59:30

Átnevezik az Operát FireChrome Explorer-ra!
És ezután parancssoros felülete lesz!

ata4100 2010.09.25. 15:05:28

Vagy csak szimplán addonok vagy widgettek tömkelege zúdul majd a nyakunkba.

fatal 2010.09.25. 15:31:18

Akkor jön a 10.70 :D

Tebi 2010.09.25. 17:00:28

Ebből tuti valami új szolgáltatás kerekedik ki, lehet, hogy valami már meglévő fejlődik jelentősen tovább, például a link, a unite, vagy a már részben fejlesztett levelezőhöz kapcsolódóan indul el valami új. Amire még esetleg asszociálni tudok az "UpNorthWeb" -ből, meg a szerverparkos dologból, az a manapság egyre népszerűbb cloud computing...

David_K 2010.09.25. 21:40:28

remélem a színvilág nem fog változni, az már Operás védjegy :) Rettenetes lenne kéken pl. Tegye fel a kezét, aki szerint nem ez a legjobb szín az Operának! Na ugye :) Én is kíváncsi vagyok mi lesz, egyelőre elképzelésem sincs. Biztosan nem a 10.70. Viszont a 11 nem olyan lehetetlen :D

fatal 2010.09.26. 00:57:11

@David_K: "Viszont a 11 nem olyan lehetetlen :D" Tekintve hogy a 10.70 még béta stádiumban sincs, az.

kpityu2 2010.09.26. 08:42:26

Nem tudom mi a nyavalyát csináltak, de a legutóbbi frissítés (10.62) óta nem indulnak el a Sourceforge letöltések.

David_K 2010.09.26. 09:06:05

@fatal: hát volt már olyan az Opera történelemben, hogy alfa verziók után nem a béta jött, hanem átugrottak egy verziószámot :) Most lehet nagyobbat ugranak :)

Krissz5435 2010.09.26. 12:47:19

A legjobb az lenne ha jönne a 11 fullos gpu gyorsítással.

Dzsini 2010.09.26. 13:04:08

mivel konkrétan Oslóról beszélnek, és a forráskódban a "content="up north web,unw,2010,opera,event,press,opera software"" - van, tehát inkább egy sajtóesemény lesz, valami bejelentés vagy ilyesmi.

ap · http://premiumlivesets.hu 2010.09.26. 13:25:58

@kpityu2: a 10.62 után volt pár bulid ami semmit nem indított el letöltésre ami a háttérben nyílt meg. Ha zip ha mp3 ha csak pdf és meg akartad nyitni, ha hitelesítést kért a kiszolgáló, semmi. Ha simán rákatt akkor ment, de ha háttérben nyitottad fel, akkor full szürke ablak és ennyi :)

azóta ezt már a 10.7x legújabb snapshoot-jaiban már javítva van... legalább is nálam müxik

Dzsini 2010.09.26. 13:51:04

@ap: UpNorthWeb rövidítve, és az idei évszám.

tudod a kulcsszavaknál elő szoktak fordulni rövidítések is (amíg nem könyvtárosok keresnek és tárgyszavaznak mindenhol ;) ), a 2010-et meg nem magyarázom.

Zsüi_ 2010.09.26. 22:54:06

Én is megteszem a tippem. Már egy ideje igérik hogy megújul a my.opera. Szerintem az új oldal és a turbo hátterét szolgáltató szerverek már a környezettudatos szerverek lesznek, és a megvásárolt levelező szolgáltató is bekerül a képbe, mondjuk hozzácsapnak egy e-mail címet az accounthoz. Mindezt egyszerre indítják majd el, a fent megjelölt napon. Ez az én tippem.

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.09.26. 23:05:47

@Zsüi_: Én is a zöld turbós szerverekre szavazok. :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.09.27. 03:27:48

Ez mekkora faszság... A domainszolgáltató szívózik, szóval extendopera.org helyett most dirkwelt.nl/ az oldal címe...

Nem értem miért nem tudja az Opera hostolni az egészet és meg lenne oldva.

Zsüi_ 2010.09.27. 07:55:28

@penge™: szerintem ez csak a készítőkön múlik.. csinálhatnak egy my.opera oldalt neki.

m_and_m 2010.09.27. 09:05:03

"A technológia forró-vörös világa..."

Októberben?

Vörös Október!

Leninék is így kezdték! Ez kezd ijesztő lenni!!

;)

Ómájgád 2010.09.27. 11:57:39

off
Nálatok nem marad szemét a böngésző ablakban, ha húzogattok egy másik ablakot előtte?

Teddy Beer 2010.09.27. 12:00:30

Talán vettek megint valamit, aminek megint semmi eredménye nem lesz. Esetleg kiadhatnák az androidos Mobile-t.

Lali25 2010.09.27. 12:23:12

Lol de az is lehet hogy megszünik az opera és helyette bugokat fognak gyártani :)

2010.09.27. 12:28:12

@Teddy Beer: "Esetleg kiadhatnák az androidos Mobile-t"

Teljesen fölösleges. Inkább a Minin kéne még kicsit dolgozni, mert Androidon messzer rosszabbul fur mint iOS-en. Amúgy egy iPadre optimizált verzió sem lenne rossz, ha már itt tartunk, de nyilván az is rétegigény, messze nem lehet prioritás számukra.

Én amúgy leginkább egy jobb Link-nek örülnék, a jelenlegi verziónak igencsak megvannak a korlátai.

Teddy Beer 2010.09.28. 10:29:11

@aronvirginas: aki nem csak 2 másodpercig akarja futtatni az ajax és javascript kódot akkor akkor natív program kell. A mini problémái pedig kliens és szerveroldalon is torlódnak platformtól függetlenül. Ebből 1 csoportot le lehet tudni a mobileal. Tehát nem felesleges, hanem kulcsfontosságú.

[HEJ] 2010.09.28. 14:00:57

A mellekmondat forditasa alapjan en is arra tippelek, hogy az eddigi opera forrovoros szinvilaga egy uj friss, hideg lehelletet kap (kek vagy zold), valszeg atallnak kornyezetbaratabb szerverekre (foleg turbo) - es hogy ez miert kavar ekkora vizet. Mret ugye az opera legnagyobb piaci reszesedese a mobil bongeszok piacan van, a tobbsegen szerintem opera mini fut, turbo modban, tehat a legtobb embert, aki operat hasznal, erinteni fogja, ha a turbo szerverek koltoznek/lehulnek/felgyorsulnak/lefagynak stb.

Teddy Beer 2010.09.28. 17:35:54

@[HEJ]: Az izlandi szervereket már bejelentették, szóval ezek miatt nem kell semmilyen rendezvényt szervezni, ha lesz egyáltalán. A Mini-t amúgy sem lehet "turbo" (proxy) nélkül használni. Asztali szerverek fejlesztése meg a kutyát nem érdekli (ahogy általában az asztali kiadás). De a 11-nek így is lehet egy kis reklámot csinálni.

"/lehulnek/felgyorsulnak/lefagynak"

Az UC Web-el még meggyűlhet a baja a norvégoknak, szóval a Mini státusza sincs bebetonozva. Ezért is fontos lenne egy natív böngészőt kiadni androidra. Az Opera szerint nem künnyű, de állítólag a Dolphint kevesebben fejlesztik, mint a Mobile-t.

ap · http://premiumlivesets.hu 2010.09.30. 08:25:28

@Dzsini: igen eddig eljutottam én is, de mi van ha másnak is a rövidítése lehet, elvégre amikor indokolt a rövidítés használata a kulcsszavaknál akkor picit több tartalom szokott lenni az oldalon, és kicsit nagyobb relevanciának is illene lennie. Akarok itt arra kilyukadni, hogy ha már ennyire nyomozót játszik mindenki akkor nekem kicsit furcsa hogy szándékosan kétszer szerepel benne holott valljuk be kevesen keresnek majd rá erre a rövidítésre, ha nem magát a szolgáltatást hívják (ill. rövidítik) majd így :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.10.07. 01:17:15

"opvard: Our volunteers under NDA got a new toy today :-)"

Tehát 11 pre-alfát kapunk HW vegával... :)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.10.07. 07:50:27

@penge™: Ezt meglesem :)
Nem gontoltam eddig, hogy ilyesmi is lehet.

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.10.07. 08:35:29

Ezt az Opera 11-et kapnánk meg 1 hét múlva? :D

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.10.07. 16:41:37

"opvard: The Elektrans got yet another new toy today :-)"

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.10.07. 19:41:23

Értékelhető információt is kapunk majd? :D

Dzsini 2010.10.07. 20:08:49

@Med1on: az NDA azt jelenti (Non-disclosure agreement), hogy a hivatalos bejelentésig büntetés terhe mellett nem beszélhetnek a dologról. Jelen esetben pl. dolgozóknak kirúgás, külsősöknek minden további ilyenben való részvételből kiesés van belengetve.

Ilyen megegyezéseket szoktak kötni pl. hardvergyártók a tesztlaborokkal (a Prohardver pl. az Intel procikat általában megkapja még bemutató előtt, hogy a bejelentés napján kirakhassák a teszteket), de gondolom hasonló megegyezéssel dolgozik Karbonade a fordításon is (ha jól rémlik a Unite-ot is tudta, hogy mi lesz, de nem beszélhetett róla, csak nézte, ahogy tippelgetünk). És nem is nagyon szoktak kikerülni.

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.10.07. 20:28:44

@Dzsini: Ettől valamivel konkrétabb célzások azért beleférnek a dologba.
Ha a grafikus kártyák rajtját megnézed (pl. HD 5000) több oldal NDA-s anyagot szivárogtatott ki a rajt előtt (nekem is voltak ilyen bemutatóim), de arcátlan módon még csak nem is törölték a kérdéses híreket. Ilyenkor szokták alkalmazni a kínai fórumokba beszúrt képek (chiphell,expreview)"módszerét", ami aztán villámgyorsan szétterjed az interneten. :)
Persze az Opera még csak véletlenül sem hasonlítható az AMD-hez, csak jelzem, hogy ők se szoktak emberáldozatokat követelő hadakozásba kezdeni, sőt erős a gyanú, hogy a HD 6000 kapcsán szándékosan szivárogtattak ki 2 valósnak tűnő prezentációt, így garantálva az ingyenreklámot.

Dzsini 2010.10.07. 20:43:01

@Med1on: persze, de más egy hardvernél a hírverés, és más egy szoftvernél vagy technológiánál - a Unite-ot is azért próbálták titokban tartani és csak utalni rá, mert ezt könnyű másolni, utánuk csinálni... egy hardvernél az architektúrát nem fogja hirtelen lemásolni az nVidia :)
meg a kicsiknél, mint az Opera az ilyen elejtett twitek szerintem jobban működnek... bár ezzel ellentétben pont a 10.5 prealpha "véletlenül kiszivárgott", és le is csapott rá oda-vissza a média.

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.10.07. 21:04:41

@Dzsini: Sajnos a jelek szerint nem túl jól működik az Opera marketing gépezete. Jó 2%-os részesedés ennyi év után ilyen böngészővel egyszerre hihetetlen és nevetséges. Alaphangon az lenne a minimum, hogy az Opera stabilan a 3. legnagyobb böngésző lenne, de erre nagyon kicsi az esély.
Mindegy, hogy milyen módon, de valahogy erősíteni kellene ezen a ponton (szerintem).

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.10.07. 21:15:54

Amúgy NDA ide vagy oda, én is csak pár nappal a megjelenés előtt szoktam értesülni az újdonságokról, ha egyáltalán tudok róla. Az NDA-t amúgy a fordításhoz mindenképpen alá kell írni, másképp nem is lehet fordítani.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.10.07. 21:17:14

@Karbonade: Na ja, amiről nem tudsz, az nem is fúrja az oldaladat... Meg kisebb az esélye, hogy idő előtt mégis elszólod magad.

Dzsini 2010.10.07. 21:21:25

@Med1on: a jó böngészőmarketinghez ugyanaz a 3 dolog kell, mint a háborúhoz. És amíg a Googlenál és a Mozilla alapítványban annyi pénz van, és a Safari meg az IE előtelepítve ül a gépeken, addig nehéz nem ötödiknek lenni.

Mobileszközökön az Opera Mini nagyon sok gépen előtelepített, úgy meg ott nem nehéz elsőnek lenni.

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.10.07. 22:05:58

@Dzsini: Jogos, csak úgy gondolnám, hogy egy ilyen jó böngészőt könnyű felfuttatni, de a jelek szerint mégse. De majd 14-én lesz nemulass a többieknek... :D
süti beállítások módosítása