Magyar Opera

Lendületben a mobil Opera - frissítve

Frissítés (február 17.): Ahogy tart a MWC, egyre-másra jelennek meg az Opera új bejelentéseinek hírei. A már említetteken túl szerdán közölték, hogy megállapodtak Indonézia vezető szolgáltatójával, a Telkomsel-lel. A távközlési cég az első 3G szolgáltatást nyújtó cég az országban, és jelenleg mintegy 82 millió felhasználóval rendelkezik. A megállapodás értelmében speciálisan átalakított Opera Mini 5 böngészőt kínálnak majd letöltésre a felhasználóik számára, ami többek között saját kezdőlappal rendelkezik majd.

Frissítés (február 18.): A mai napon (tehát csütörtökön) újabb megállapodás született, mégpedig a piacvezető fülöp-szigeteki szolgáltatóval a Smart Communications, Inc.-el (röviden: SMART). Az egyezség mondhatni a "szokásos", a cég az Opera Mini 4-es és 5-ös verziót kínálja majd letöltésre a mintegy 40 millió előfizetője számára, illetve előre feltelepíti az általa forgalmazott készülékekre.

A mai napon [azaz február 15-én] az Opera Software három komoly bejelentést is tett, mindegyik hír a mobil üzletágat érinti. Ez már tulajdonképpen a barcelonai Mobile World Congress 2010 (MWC) hatása, ami ma kezdődött és szerdáig tart majd, így további bejelentések sem lepnének meg.

Az első hír, hogy az Opera mobilos böngészőivel együtt érkező minialkalmazások közé került a Tjat azonnali üzenetküldő alkalmazása, ami állítólag egy widgetben egyesíti az üzenetküldőket, az e-mailt és a közösségi hálózatokat.

A Tjat Messaging minialkalmazások ajánlott státuszt kapnak más verzióknál is, mint például a Mobile 9.5, 9.7, vagy az asztali 10.2 (illetve most már 10.5). Ez nyilván azt is jelenti, hogy az Opera új widget-motorjára van szükség a futtatásához. Használatával elérhetővé válik az MSN, a Yahoo!, az ICQ, a Chikka, az AIM és a Skype Talk. Impresszív lista! Az sajnos nem derült ki számomra, hogy mindez ingyenes lesz-e, vagy fizetni kell érte.

A Tjat-ot talán elég kevesen ismerik, az Ericssont viszont nem kell bemutatni senkinek. Második hírünk, hogy a svéd távközlési óriás az Operát választotta ki új alkalmazásboltjához, az eStore-hoz. Ez egy olyan keretrendszer, ami a szolgáltatóknak lehetővé teszi, hogy saját alkalmazásboltot építsenek, ahonnan aztán Opera minialkalmazásokat vagy natív programokat lehet majd letölteni.

Az Opera ebből a projektből a kliensoldali keretrendszer kifejlesztését kapta feladatul. Az eStore a világ 25 országában válik elérhetővé, több, mint 100 szolgáltató számára, akiknek munkájából egymilliárd ember profitálhat majd. Szép perspektíva!

Mai harmadik hírünk az oroszokhoz kapcsolódik. Tudva lévő, hogy Oroszország az Opera egyik legnagyobb felhasználói bázisának számít, akár a PC-s, akár a mobilos verziót nézzük. Most például az Opera szerződést kötött az ország legnagyobb mobil-szolgáltatójával, az MTS-el. Ennek érdekében a cég előfizetői egy speciális, saját márkás Minit tölthetnek le a telefonjukra.

A saját márka használata (branding) egy bevett gyakorlat, aminek során a vevő a saját szája íze szerint alakíthatja a böngészőt, beleértve a megjelenést, és az alapértelmezett elemeket, például a könyvjelzőket, vagy a Gyorshívó elemeit. Nincs ez másképp most sem. A megállapodás azért is jelentős, mert az MTS-nek közel százmillió előfizetője van (ebből körülbelül 70 millió Oroszországban).

Végül egy "kis színes": a barcelonai repülőtéren csinos lányok láthatóak, amint éppen Steve Jobs érkezésére várnak, az Opera nevében. Íme:

Mint ismeretes, az Opera Software a most zajló MWC alkalmából fogja - zárt körben - bemutatni az iPhone-ra készült Minit. Ezt állítólag teljesen újraírták Objective-C nyelven (az eredeti kliens Javában íródott, ám ez hivatalosan nem elérhető iPhone alá), méghozzá úgy, hogy ne sértse meg a fejlesztői szerződést (developer EULA).

Úgy tűnik, az Opera komolyan gondolja a dolgot - és jól teszi, tekintettel az iPhone felhasználók nagy számára, különös tekintettel a kiemelt célpontnak számító Egyesül Államokban. Kíváncsi vagyok, mit lép erre az Apple.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr311760856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.02.15. 20:23:49

A csinos lányok azért lehetnének egy fokkal csinosabbak is :) Ha már reklám.

Másik: "Kíváncsi vagyok, mit lép erre az Apple." Több mint valószínű, hogy egyszerűen nem fogja engedélyezni a Minit, mert túl lassú/túl bonyolul/duplikált funkcionalitású/veszélyes rájuk nézve/nem tetszik Steve Jobsnak/sapka van rajta (ízlés szerint választható valamelyik). Szóval próbálkoznak, de a sikerre azért kevés a remény. Egyedüli mentsvár az lehetne, hogy maguk az iPhone felhasználók követeljék a Minit (ha már van), de erre kevés esély van, mivel egyrészt nagy részük Amerikában van, és foglamuk sincs, mi ez, másrészt a iPhone használók jó része fanatikus megszállott, és a Safari számukra egyben a mennyország és az édenkert.

Röviden: nem fogadnék nagy összegben arra, hogy a közeljövőben Mini lesz az iPhone-on :)

awking 2010.02.15. 20:30:01

@Karbonade: ezek nem reklám lányok, hanem Stewe Jobsnak az ajándék abban az esetben ha nem engedi a minit. XD

A Tjat azonnali üzenetküldő alkalmazás nagyon jól hangzik, amióta Operát használok várok egy ilyenre. Kár, hogy ez már külön települős dolog.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.02.16. 00:24:56

Szegény Jobs meglátja a csajokat, nemhogy letiltja, még, bannolja is az operát örökre... de ez legyen a legkisebb gond,

Karbonade- valami ilyesmit írtam volna :D szóval nem írom le megint, :D:D

Teddy Beer 2010.02.16. 01:13:34

@Karbonade: el fogják fogadni a minit, legalábbis van már mobile szintű program az appstoreban, szóval csúnya lányok nélkül is menni kell.
amúgy lehetne ez is a táblán: come on Steve! we will fix your mini!

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.02.16. 01:51:59

Hát nem egy iJustine egyik sem. :DDD
A Minit annyira beharangozták már, hogy ha nem fogadják el az tényleg népharagot fog kiváltani. Steve Jobs pedig nem hülye. Neki az iPhone-ból van a zsé, nem abból, hogy milyen böngésző fut rajta, OSX-en úgyis a Safari vezet, talán már Windows-on is előrébb van, mint az Opera. Szóval nem nagy érvágás, viszont annál nagyobb népszerűséget hozhat az iPhone-nak.

Persze ettől függetlenül nem mondom, hogy nem lesznek apróbb zűrök. Például véletlenül letiltódik a szerver, amin keresztül a Mini kommunikál, meg hasonlók, amivel visszacsalogatják a usereket a "megbízható" Safarira. :D

Teddy Beer 2010.02.16. 02:18:07

@penge™: nem valószínű hogy lesznek ilyen letiltások. sőt eleve mobile-al kellett volna kezdeni. nem olyan gonosz cég az apple. a safari pedig nem egy nagy eresztés windowsra. bugos nem olyan gyors mint hazai pályán tele szeméveli a merevlemezt ha nem figyelünk oda és a nyelvekkel is gondjai vannak. az iphone felhasználók jórésze marad safaris ami crackel a remek de anélkül pocsék.

ytg 2010.02.16. 17:28:16

nincs is olyan szó, hogy impresszív

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.02.16. 17:46:49

@ytg: Dehogy nincs. Az angol "impressive"-ből ered és kb. ugyanazt jelenti. :D
süti beállítások módosítása