Magyar Opera

Breaking! Mégis szabványos lesz az IE8!

Úgy tűnik, valami haszna már van annak, hogy az Opera megtámadta a Microsoftot a szabványok korlátozása miatt: a Microsoft ugyanis visszavonta eddigi álláspontját, és mégis a szabványos megjelenítési módot helyezi majd előtérbe az Internet Explorer következő, 8-as verziójában. Eddig ugye azza riogattak, hogy lesz ugyan szabványos mód az Explorerben, de alapesetben továbbra is IE7 motorját használná azokon az oldalakon, amelyek semmin nem változtatnának, így értelemszerűen nem is változna meg semmi, és maradna a jelenlegi káosz.

Az, hogy az Operának köze lehet ehhez a lépéshez, az alábbi bejelentésből derülhet ki:

Bár nem hisszük, hogy jelenleg bármilyen törvényes kényszer lenne arra, hogy melyik megjelenítési módot használhatjuk egy böngészőben, ez a lépés biztosan eltöröl minden jogi és szabályozási problémát. Brad Smith, Microsoft

Ha az Explorer valóban bevezeti a szabványos módot, az arra kényszeríthet sok jelenlegi, Explorerre "optimalizált" weblapot, hogy a trükközések és a trehány webszerkesztés helyett megpróbáljanak egy szabványos, vagy legalábbis szabványosabb oldalt összehozni. Ennek pedig az lenne a mellékhatása, hogy hirtelen minden weboldal ugyanúgy jelenne meg minden böngészőben, trükközések nélkül is. De még ha ez nem is valósulna meg, akkor is mindenképpen jó irányba indulnánk el érzésem szerint.

Úgy néz ki, a Microsoft nem szeretne ismét egy rekordösszegű bírságot fizetni, még elméletben sem. Hát, ígéret szép szó, de reméljük a legjobbakat!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr40366295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

XYBeR 2008.03.05. 11:17:30

ajánlás, nem szabvány, könyörgöm...

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2008.03.05. 11:30:16

Akkor írjam azt, hogy ajánlatos lesz az IE8? :) Tudom, hogy ajánlás, de mindenhol standardként és szabványként használják, mivel lényegében valóban az. De nem ez a lényeg, teljesen mindegy, hogy szabvány, vagy ajánlás.

XYBeR 2008.03.05. 13:50:32

a hivatalos html specifikáció mindig "W3C Recommendation". a standard egyébként nem feltétlenül jelent szabványt. lásd még bármelyik angol-magyar szótárat. baromira nem mind1 a szóhasználat, pont ez a probléma a szoftverszabadalmakkal is.

Penge™ (törölt) 2008.03.05. 13:55:13

Sajnos jogilag nem.
De ugyanúgy egyes böngészők renderelő motorja is ajánlás, hogyan jeleníti meg az oldalakat. A felhasználónak meg ha nem tetszik, akkor használ mást. IE-ben még mindig lesz ActiveX előnyként.
De örülök ennek a lépésnek, így tényleg lesz változás.

RaidX 2008.03.05. 14:10:51

Én akkor örülnék igazán, ha az ActiveX is megszünne.
Nemtudom miért, de alergiás vagyok rá!

Penge™ (törölt) 2008.03.05. 14:34:35

Nekem semmi bajom vele azon kívül, hogy a többi böngésző nem támogatja, de mondj egy w3c által támogatott alternatívát rá. Nehogy a Java-t mondd, mert az lassú, sebezhető, erőforrászabáló és a leggyakoribb üzenet az "invalid bytecode". Attól már csak a flash-t utálom jobban.

Valakiember (törölt) 2008.03.05. 14:53:10

Bár nem használok és nem is fogok IE-t használni (pláne nem Linuxon), de reméljuk, hogy végre olyan lessz az IE...

fraki 2008.03.05. 16:30:02

Hagyjátok már abba ezt a tudálékos kötekedést a szabvány szón, angolul is keverik, az eredeti cikkben is ezt használják, mit akarsz akkor itt pontoskodni? A w3c ajánlásai de facto szabványok, ennyi.

XYBeR 2008.03.06. 12:03:44

drága fraki, olyan, hogy de facto szabvány de jure nem létezik. szerencsére.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2008.03.06. 12:25:56

XYBeR, legközelebb kérlek érdemben szólj hozzá a témához, vagy foglalkozz valami hasznosabb dologgal, az ehhez hasonló kommenteket ezután törölni fogom.

Mania 2008.03.06. 23:20:48

Hat jo lenne ha a microsoft is kovetne a szabvanyt mert akkor minden weboldal mukodne minden bongeszovel. Jelenleg az IE nem koveti a szabvanyt es ezaltal a weboldal szerkesztok kenytelenek hibas weboldalakat szerkeszteni. Ha nem megy egy weboldal megfeleloen egy masik bongeszovel akkor mindig a masik bongeszot szidjak (a szabvanyosat), pedig az IE miatt kell szart szerkeszteni es ezaltal nem megy a helyesen mukodo tobbi bongeszovel.
süti beállítások módosítása