Magyar Opera

Címkék » poén


Opera a tévében

Régóta tudjuk, hogy Operával akár a tévén keresztül is böngészhetünk (például a Nintendo Wii segítségével), de most másról lesz szó. A XIII című francia-kanadai sorozatban (Imdb) tűnt fel az Opera egyik régebbi verziója, ha jól látom, még a 6-os vagy az 5-ös Opera. A sorozatot nem ismerem, viszont jópofa viszontlátni kedvenc böngészőnket :)

Természetesen a filmekben szokásos, számítógépezés közben elmaradhatatlan csiripelés itt is befigyel.

Nézz szembe a jövővel - arcmozdulatok az Operában

Az Opera éppen nyolc évvel ezelőtt, elsőként vezette be a böngészőben az azóta igen elterjedt egérmozdulatokat, amelyekkel jelentősen fel lehetett gyorsítani a böngészést. Kicsivel később, 2005-ben építették be a hangvezérlést, ezután a Nintendoval közösen a Wiimote mozgatásával történő böngészést, végül az érintőképernyős böngészést a DSi-n.

Bár a jövő egyre inkább az érintőképernyők felé mutat, mégis úgy hisszük, hogy van még egy olyan eszköz, amely a mai számítógépek túlnyomó részében jelen van, és segítségével egy teljesen új irányítási mód előtt nyílik meg lehetőség. Ez pedig nem más, mint a webkamera.

Ma az Operánál ennek megfelelően bemutatták az eddigi fejlesztésüket ebben az irányban, amelyet már ki is lehet próbálni a legutóbbi Peregrine előzetessel. Az „arcmozdulatok” segítségével még egyszerűbben, teljesen természetes mozdulatok és arckifejezések használatával irányíthatod a böngésződet. Az Opera az arcfelismerő algoritmus (Face Observation Opera Language) alapján képes felismerni a webkamerán keresztül a jellegzetes arckifejezéseket, amelyeket aztán parancsokká alakít a böngésző számára.

Tovább...

Ha a böngészők lányok lennének...

Legutóbb a különböző böngészők felhasználóit hasonlítottuk össze, most pedig azt nézzük meg, hogy milyenek lennének a böngészők, ha lányok lennének!

Firefox

Ha találkozol vele, csak rá tudsz gondolni. Annyi mindent elraktározol róla a memóriádban! Bár néha az őrületbe tud kergetni, mégsem tudod rávenni magad arra, hogy kidobd. Nem is miatta, hanem a rengeteg kiegészítő cucc miatt, amit a rajongóitól kap. Te is használhatod a kis ajándékait és a kütyüit, és olyan jó vele randizni... Bárcsak minden lány így szeretné az ajándékokat, mint ő!

Opera

Vékony, szexi és okos, éppen neked való, ha szereted az ilyen típusú lányokat. Nagyon jó a hálószóbában is, meg leszel elégedve a teljesítményével.

Sajnos nem enged túl közel magához, úgyhogy az élvezet nem garantált.

Safari

Igazi tüzes csaj. Nagyon menő vele lenni. Viszont vannak néha idegesítő dolgai, például ha felhívod magadhoz, akkor hozza magával az összes iHaverjét is, anélkül, hogy szólna neked.

Chrome

Extrém vékony, de egyúttal laza és barátságos. Viszont ha az ágyba kerültök, akkor nagyon tapasztalatlan és nem is nyújt túl sokat.

Felejtsd el a Kama Sutrát, tőle csak a misszinonárius pózt várhatod.

Internet Explorer

A legtöbbeknek ő az első nő az életében. Könnyen megkaphatod, de vigyázz, nehogy elkapj tőle valamit!

Barack Obama böngészője

Az Obama Art Report-on található kép tanúsága szerint Obama is kedvenc böngészőnk rajongója :)

Pattog és villog az új Opera

Már a legújabb pattogó és villogó labdán is van Opera :)

Nekem is kell egy ilyen.

süti beállítások módosítása