Magyar Opera

Címkék » operalabs


Opera Labs kiadás (b1840) - Minialkalmazás 2.0

Amióta az Opera 9-ben először megjelentek a minialkalmazások (widget-ek), Andersen "rút kiskacsájához" hasonlóan állandóan kaptak hideget-meleget. Aki Opera kiegészítőket várt, az nyilván nagyot csalódott, aki pedig apró kis alkalmazásokat, az is szembesülhetett a választékbeli és használhatósággal kapcsolatos problémákkal.

Személy szerint úgy gondoltam, hogy a minialkalmazások tulajdonképpen a Unite alkalmazások előfutárai, és legfeljebb a mobilokon juthatnak komolyabb szerephez. A mai napon azonban egy meglepetés előzetes érkezett, ami arról tanúskodik, hogy az Opera komolyan számol velük PC-s környezetben is.

Ez a verzió egy úgynevezett Opera Labs kiadás, ami magyarra technikai előzetesként fordítható le. Természetesen nem stabil kiadásról van szó, nem illeszkedik sem a publikusnak szánt alfa, béta, RC sorba sem, és heti előzetesnek sem tekinthető. Ehelyett egy komolyabb újítás hivatalos demonstrációjáról van szó, amit nem tanácsos a stabil verziókra telepíteni.

Amint az a címből és a felvezetésből nyilvánvaló, a 1840-es összeállítás elsősorban a minialkalmazásokra fókuszál, azok kezelésében hoz komoly és ütős változásokat. Vegyük is sorra őket.

Független alkalmazások

Az új minialkalmazás-futtatókörnyezet lehetővé teszi a programok leválasztását az Operáról. A widget-eket továbbra is az Opera motorja futtatja majd, tehát még mindig szükség van egy telepített Operára, viszont már nem követelmény, hogy fusson is. Ezáltal a minialkalmazások tulajdonképpen platformfüggetlen programok lesznek, saját telepítési könyvtárral, saját parancsikonnal, akár saját natív ablakkerettel és külön processzusként!

Tovább...
süti beállítások módosítása