Magyar Opera

Címkék » mobile


Opera Mobile 10.1 béta 2 Symbianra

A mai napon az Opera kiadta teljes értékű mobilos böngészőjének újabb tesztváltozatát - egyelőre csak Symbian rendszerre. Az előző, első béta változatot még idén júliusban mutatták be. Abban az "alap" Carakan motor szerepelt, a mostani kiadásban viszont már a JIT egység is üzemképes, ami további négyszeres gyorsulást hoz a JavaScript végrehajtás sebességében.

Noha a Symbian helyzete nem túl rózsás az utóbbi időben, még mindig ez a legnépszerűbb okostelefonos operációs rendszer, így érthető, hogy az Opera nagy energiát fektet a fejlesztésbe. Remélhetőleg hamarosan elérhető lesz a Windows Mobile-os , illetve az Androidos verzió. Utóbbi rendszer különösen gyorsan terjeszkedik, ráadásul a Minin kívül nincs rá Opera böngésző, így kiemelten fontos lenne egy hozzá való Mobile változat.

Visszatérve a mai változatra: fontos látni, hogy ez még csak egy béta, és mint ilyen számos ismert hibát tartalmaz. Például a Carakan mellékhatásaként megnövekedett memóriafogyasztást, esetenként elsőre lassú pozíció meghatározást (Geolocation API használatával), valamint görgetési és Opera Link problémákat. Szóval egy próbát megér (olvasóinktól várjuk a Mobile 10, 10.1 béta és 10.1 béta 2 részvételével készült összehasonlító SunSpider eredményeket!).

Az Opera Mobile 10.1 béta 2 Symbianra erről az oldalról tölthető a megfelelő telefonokkal.

Közben az Opera Mini tovább folytatja diadalmenetét. A napokban több hír is érezett az Opera háza tájáról. Az első az orosz TELE2 szolgáltató ügyfeleinek örömteli, ők ugyanis kedvező netes csomaghoz juthatnak hozzá a Mini használatával, amivel online feltölthetik az egyenlegüket is. A második, hogy a másodvonalbeli, de erősen növekedő kínai telefongyártó, a ZTE egyes készülékeire előre telepíti majd az Opera Minit!

Opera Mobile 10.1 béta Symbianra és Maemo Linuxra

A mai napon ha új előzetes nem is, de egy kellemes hír mindenképpen érkezett. Megjelent ugyanis az Opera Mobile 10.1 első bétája - egyelőre sajnos csak Symbian S60 és Maemo Linux rendszerekre. Utóbbi elég friss rendszer, és már az első - 10-es - verziójának kiadása is kisebb szenzációszámba ment. Nem elsősorban a platform, vagy a nem túl elterjedt Nokia N800, N810 és N900 készülékek miatt (ezeket támogatja ugyanis), hanem a benne lévő újítások miatt.

Persze nem kell itt soha nem látott dolgokra gondolni, de ami a PC-s változatban megtalálható, annak léte nem éppen triviális a mobiletelefonokban. Az Opera deklarált célja, hogy minden eszközre eljutassa a netet - méghozzá nyilván Opera-módra - így nem meglepő, hogy az új jövevények megint sokat merítettek a PC-s verzió képességeiből. Immár a Symbian tulajdonosok is élvezhetik a Prestót (2.5-ös verzió) és az újjászületett VEGA grafikus könyvtárat.

Talán az egyik legfontosabb a Carakan JavaScript motor használata. Itt senki sem hivatkozhat arra, hogy mit számít pár milliszekundum, hiszen mobil eszközöknél inkább jó néhány másodpercről van szó. Egyelőre az architektúrális optimalizációt (másként megfogalmazva, a JIT-et) nem aktiválták a Symbian változatban, a Maemósban viszont már ez is benne van! Sajnos teszteket nem tudok futtatni - mert nincs ilyen készülék a birtokomban - de a PC-s verzió és az Opera leírásai alapján az architektúra független változat is kb. háromszoros gyorsulást eredményez, ami JIT-el együtt 10-15-szörös is lehet, tekintve, hogy azóta a Carakan is tovább fejlődött.

Frissítés! Egy Maemo tulajdonos (Nokia N810) letesztelte a platformon rendelkezésre álló böngészőket (vagy legalábbis egy részét). Az eredmények SunSpider alatt: MicroB (Gecko alapokon; a Nokia készíti): futottak még..., Tear (WebKit): 78s, Firefox Mobile 1.1: 37,7s, Opera Mobile 10b (Carakan): 45s, Opera Mobile 10.1b (Carakan + JIT): 17,5s! Amint az látható, a JIT majdnem megtriplázta a sebességet (nincs Futhark-os böngésző Maemora, így nem is lehet összevetni a Carakannal). Ez ugyan Maemo Linux, de ugyanúgy ARM proci van alatta, mint szinte bármely más telefonban. Mire számíthatunk? Számoljunk: az N810-nek egy 400MHz-es ARM processzora van, ami architekturálisan is gyengébb, mint a mai csúcs, de az egyszerűség kedvéért nézzük csak az órajelet, ami ma 1GHz az elit kategóriában. Ezen az eredmény arányosan 7s lenne. Összehasonlításként: iPhone4: 10,6s, IE8 a PC-men(!) (AMD 3,1GHz + Win7): 6.1s! És ez csak egy szabadidős projekt volt...

Itt még nem ér véget az újdonságok sora, például bekerült a repertoárba a Geolocation, ami a WiFi, 3G és egyéb adatok alapján megpróbálja belőni a pontos pozíciónkat, és - engedélyezés után - elküldi az azt igénylő weblapoknak. Ez a funkció nyilván a mobil eszközökön (laptop, mobiltelefon) igazán hasznos, érkezése tehát örömteli. Már csak olyan honlapok kellenek, amik kellően ki is használják....

További újítás egyes CSS3 elemek támogatása, mint a box-shadow és a border-image, vagy a 2D transzformációké, például a translate, a scale, és a rotate. Ezzel kapcsolatban egyébként épp ma született egy oldal, ahol nagy vonalakban bemutatják az egyes Opera változatok által támogatott szabványokat jól áttekinthető formában, összehasonlítva az asztalit a Mobile-al és a Minivel.

Mindezeken túl számos hibajavítás is érkezett a korábbi verziókhoz képest, és a felhasználói felület is kidolgozottabb lett. Mivel ez még csak béta, hibák is előfordulnak. Például némileg megnövekedett a memóriahasználat, nem működnek az alapértelmezett szoftveres billentyűzetek (Maemo), bizonyos körülmények között igen lassú lehet a Geolocation az első használatkor, valamint egyes esetekben nem működik az Opera Link sem. Meg persze adatvesztés veszélye is fennáll, esetleg el sem indul a cucc, szóval csak óvatosan, ez még csak béta.

Azt sajnos nem tudni, hogy az új verzió mikorra várható más mobil eszközökre, például Windows Mobile-ra vagy Androidra, de talán már nem kell sokat várni rájuk sem. Az pedig, akinek Symbianja vagy Maemo Linuxa van, rögvest le is töltheti az új változatot egy próbát biztos megér...

Opera Mobile 10 Maemo Linuxra

Azt már megszokhattuk, hogy az Opera böngésző rengeteg különböző operációs rendszerre érhető el. Sőt, azt is, hogy számtalan különféle eszközre, a PC-től, a mobiltelefonon át a játékkonzolokon keresztül a televíziókig. Ennek fényében nem is meglepő, hogy tegnap bejelentették a Nokia egyes okostelefonjain futó Maemo Linux támogatását is.

A részletek már sokkal érdekesebbek. Történt ugyanis, hogy pár svéd Opera-fejlesztő úgy döntött, hogy az egykor Operát használó Nokia N7xx sorozat leszármazottjai sem maradhatnak ki a szórásból. Emiatt saját szakállukra, a szabadidejükben(!) hozták össze úgy, hogy összesen csak 6 munkahétnyi időt fektettek bele.

Természetesen művük nem véletlenül "csak" labs kiadás formájában látott napvilágot, ugyanis a Nokia N800, N810 és N900-as készülékeken futó új termék eléggé bugos, az Opera hivatalosan nem is támogatja. Az viszont figyelemre méltó, és az Opera nagyfokú portabilitását dicséri, hogy ilyen rövid idő alatt elő tudtak rukkolni vele. Ne feledjük, arról a rendszerről van szó, amire a Mozilla csak igen hosszas fejlesztés után hozta ki - máig egyedüli saját mobil rendszerként - a Firefox böngészőjét.

Másik érdekesség is akad. A böngészőt inkább 10.5-nek (vagy 10.25-nek) kellene hívni, hiszen az Opera Mobile 10-ben megtalálható jóságokon túl - úgy is, mint Turbó, Link - pár új fejlesztést is megkapott. Nevezetesen a Vega grafikus könyvtárról van szó, pontosabban annak mobil megfelelőjéről, a már megszokott CSS3 border-radius támogatással egyetemben.

De a listának még most sincs vége, a legfrissebb játékos nem más, mint a Carakan. Amint azt a fejlesztők már korábbi cikkükben is kifejtették, az Opera új, szupergyors JavaScript motorja két fontos tényezőnek köszönheti sebességét. Az első a teljesen megújult, regiszter alapú architektúra, és a további fejlesztések, amik némi túlzással platformfüggetlennek nevezhetők. Ezek összességében 2-3-szoros sebességnövekedés jelentenek.

Tovább...

Mobile újdonságok

Noha a Magyar Opera blogon általában a PC-s változatok kapják a legtöbb szerepet (hiszen ez érinti a legtöbb olvasót is), nem felejtkezhetünk meg az Opera egyik legsikeresebb termékéről, az Opera Mobile-ról sem. Annál is inkább, mert maguk a fejlesztők sem teszik ezt. Az utóbbi időben például két komoly újításról is lehullt a lepel.

Két új termékről van szó, és egyik sem végleges verzió, mi több, hétköznapi értelemben nem is kapcsolódnak szorosan a cég okostelefonokra szánt böngészőjéhez, mégis nagyon fontosak az Opera szempontjából.

Bevallom töredelmesen, az elsőről eléggé elkéstünk, de szerencsére még időben érkeztünk a frissítéshez. Igazából egy nagy visszatérőről van szó: a mobilokon futtatható minialkalmazásokról. Jó memóriájúak még emlékezhetnek arra, hogy a Mobile 9.5 és 9.7 bétájához egyaránt volt ilyesmi, de a 10-es verzióból kikerült.

Egészen mostanáig. Egyelőre még csak Lab release-ként érhető el, de már az asztali 10.5-ös verzió újfajta minialkalmazás-motorját használja. Maga a telepítő Windows Mobile és Symbian S60 rendszerekre tölthető le. A meglévő Opera Mobile 10-től függetlenül települ, és így is fut.

Tovább...

Böngészőpáros mobilokra: Opera Mini 5 és Opera Mobile 10

Több előzetes és hosszú betatesztelés után az Opera ma mindkét mobilböngészőjének kiadta a végleges változatát: a minden telefonon használható, viszont valamivel egyszerűbb Opera Mini 5-öt, valamint az okostelefonokra szánt, nagyobb tudású Opera Mobile 10-et is.

A két böngésző mind megjelenésben, mind funkcionalitásban nagyon hasonló, mindkettőben található Gyorshívó, jelszókezelő és füles böngészés is.

Az Opera Mini ráadásul mostantól még jobban kíméli a pénztárcádat, mint eddig. Az új tömörítési technológiáknak köszönhetően az adatokat már képes akár 90%-ra tömöríteni (a korábbi kb. 70% helyett), ami természetesen kevesebb adatforgalmat jelent, ami kisebb költséget és gyorsabb működést indukál.

Próbáld ki az Opera új böngészőit a telefonodon! Mindkét változat letöltése és használata teljesen ingyenes! (leszámítva persze a szolgáltató felé fizetendő esetleges adatforgalmi díjakat)

Letöltés

Az Opera Mini 5 és Opera Mobile 10 letöltéséhez nyisd meg a mobilodon az m.opera.com címet. További információkért nézd meg a www.opera.com/mobile/ címet.

süti beállítások módosítása