Magyar Opera

Címkék » 55


Megjelent az Opera 55 stabil kiadása

Mielőtt rátérnénk a konkrét újdonságokra, két fontos hírt is meg kell említeni az elmúlt hónap eseményei közül. Az egyik, hogy az Opera sikeresen belépett a tőzsdére. A kezdeti 12 dolláros részvényárfolyam 14,34 dollárra kúszott fel a nap végére, aminek hatására a cég értéke több, mint 115 millió dollárral növekedett.

A másik hír ugyan sokkal kisebb kaliberű, mégis a felhasználók többet profitálhatnak belőle. Legalábbis azok, akik valamilyen Linux disztribúciót használnak. Az Opera ugyanis bekerült a Snap Store-ba.

A legfrissebb kiadás máris több újdonságot tartalmaz. A legszembetűnőbb talán a Beállítások oldal teljes megújulása. A Chrome-ból ismert felület immár a sötét felületbe is illeszkedik, és nagy nehezen azt is sikerült elérni, hogy a különféle opciók ne ömlesztve, hanem kategóriákra bontva jelenjenek meg. (Néhány korábban elérhető opció hiányozhat. Ezeket a következő verzióban pótolják.)

A témánál maradva, végre elérhetővé váltak az oldalspecifikus beállítások a címsáv bal oldali ikonjára kattintva. Itt szintén a Chrome-ból ismert felület köszön vissza, ami igen jól működik.

A Chrome integráció itt még nem áll meg, ugyanis az Opera mostantól beépítve tartalmaz egy olyan bővítményt, ami a Chrome Bővítmény Katalógusból való telepítést könnyíti meg. Tulajdonképpen Chrome-nak hazudja magát, így a szokásos gombra kattintva hibajelzés helyett működni fog a telepítés. A bővítmény alapértelmezetten inaktív. A katalógus első meglátogatásakor lehet aktiválni, és utána már nincs vele dolgunk.

Végül meg kell említeni, hogy az Opera erőltetett adware stratégiájának részeként ez a frissítés bekapcsolja a könyvjelzősávot, ráadásul aki korábban nem használta, annak még előre mentett könyvjelzőket is pakol rá. A könyvjelzősáv természetesen továbbra is kikapcsolható marad, illetve a következő verzióban érkezik majd egy opt-out lehetőség a reklámok egy részének végleges letiltására.

Teljes változáslista

süti beállítások módosítása