Magyar Opera

VPN? Proxy? Mi van?

Az Opera rövid időn belül a második olyan funkció böngészőbe építését jelentette be, amit az internetezők különböző szolgáltatások és bővítmények formájában már rég óta használnak. A tartalomblokkoló után azonban a VPN szolgáltatás is valahol tabunak számít a tartalom előállítók és közvetítők szemében, hiszen mindkettő olyan technológiai korlátokat dönt le, amire az üzleti modellek épülnek.

Bátor húzás, vagy öngyilkosság? Ki fog derülni. Ebben a bejegyzésben viszont arról lesz szó, hogy a címben említett két fogalom mit is takar, és hogyan jelenik meg ez az Operában.

VPN

A Virtual Private Network (magyarul virtuális magánhálózat) egy számítógépes hálózat. Attól virtuális, hogy a felépítésében részt vevő számítógépek között nincs külön fizikai kapcsolat (nincs külön vezeték), hanem egy másik hálózaton (az interneten) belül alakítanak ki szoftveresen egy elkülönített kisebb hálózatot. A "magán" jelzőt pedig azért kapja, mert a virtuális hálózaton közlekedő adatokat a számítógépek titkosítják, hogy a külvilág számára ne legyenek érthetők.

Nézzünk egy hétköznapi példát! Legyen minden lakás egy számítógép, a posták a szerverek, a postások pedig a hálózat (a vezeték), és nevezzük el ezt az egészet internetnek! Ha Jancsi ír egy rejtjelezett levelet, és megkéri a postást, hogy ha már úgyis arra jár, vigye el azt a levelet Juliskának, akkor köztük kialakul egy virtuális magánhálózat. Lehet, hogy a postás nem jár arra, amerre Juliska lakik, ezért odaadja a levelet egy másik postásnak, de az üzenetet csak Juliska fogja érteni, mert csak ő és Jancsi ismerik a rejtjelet. Az is lehet, hogy a postás beteszi a levelet a táskájába a többi közé, de soha nem kerül rá bélyeg, ezért nem lesz feladva, így nem képezi részét a hivatalos postaforgalomnak.

Proxy

Proxy (magyarul megbízott) szervernek nevezzük azt a számítógépet (vagy programot), ami egy hálózaton belül két másik számítógép között közvetít. A proxy-k az internet működésének alapvető feltételei, hiszen a hálózatra kapcsolód több milliárd számítógép általában csak egy vagy néhány másik számítógéppel áll közvetlen kapcsolatban. Az összes többit csak proxy-k sorozatán keresztül képes elérni.

Az előző példához kapcsolódva, ha Jancsi és Juliska közel laknak egymáshoz, és a postás személyesen viszi el a levelet Juliskához, akkor nincs szükségük proxy-ra. Ha viszont messze laknak egymástól, és Jancsi feladja a levelet a postán, akkor minden olyan postahivatal proxy-vá válik, ahol az a levél út közben megfordul.

A fenti példákból látszik, hogy bár a VPN és a proxy technológiailag két teljesen különböző fogalom, a gyakorlatban mégis sokszor összefonódnak.

Az Opera beépített VPN-je

A csütörtöki bejelentés után hamar megjelentek olyan cikkek, amik azt bizonygatták, hogy az Opera csak egy sima proxy szolgáltatást nyújt, aminek semmi köze a VPN-hez. Az egész csak marketing szöveg. Ebben van is valami, hiszen az Opera nem fogja a gépünkön átfolyó összes hálózati forgalmat kezelni, csak azt, amit az Opera generál. Így ha egy másik böngészőt, torrent klienst, FTP-t vagy bármilyen más hálózati programot használunk, annak az adatai továbbra is a publikus interneten fognak utazni.

Ugyanakkor az Opera proxy szerverei és a böngésző között titkosított kapcsolaton keresztül folyik az adatáramlás, és a külvilág felé álcázzák a valós IP címünket és a földrajzi elhelyezkedésünket. Ennek következtében amint eléri az adat az Opera valamelyik szerverét, onnantól kezdve követhetetlenné válik, hogy pontosan melyik felhasználóhoz jut el, kívülről pedig nem lehet megállapítani, hogy ki kérte. Ezt az egészet az Operánál "böngésző VPN"-nek nevezik.

A fenti példáknál maradva ezt úgy kell elképzelni, hogy ha a gonosz boszorkány kap egy levelet, akkor nem fogja tudni, hogy azt Jancsi vagy Juliska küldte, csak azt, hogy melyik postahivataltól érkezett. Ha viszont a boszorkány válaszolni akar a levélre, akkor azt a postának kell címeznie, ahol a levelet kézbesítés előtt rejtjelezik, hogy ha valaki kirabolja a postást út közben, akkor se tudja elolvasni azt.

A nyilvánvaló marketing húzáson túl azonban azt is meg kell jegyezni, hogy ezzel a fogalmi csúsztatással nem az Opera állt elő. Számos bővítmény létezik mind a Gecko, mind a Chromium alapú böngészőkhöz, amik ugyanezt a funkciót valósítják meg, és ugyanúgy VPN-nek nevezik magukat.

Hogy mi szükség volt arra, hogy ezt beépítsék a böngészőbe, meg egyáltalán mire jó ez az egész? Erről bővebben majd akkor, ha a funkció megjelenik a stabil kiadásban. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr378656532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2016.04.24. 23:13:26

Végre egyszer időben léptek és az Apple vs. FBI balhé hullámját sikeresen meglovagolják.

Ugyanezt tette a WhatsApp és a Viber is (és gondolom még sokan fogják). Marketing szempontból jó húzás, hozhat nekik némi népszerűséget.
süti beállítások módosítása