Magyar Opera

Megjelent az Opera 32 stabil kiadása (32.0.1948.25)

A 32-es verzió igazán nagy dobást nem, de annál több apróságot tartogat.

Sokak által várt funkció volt a jelszavak szinkronizálása, ami mostantól végre elérhető, de egyelőre csak az asztali kiadások között. Emellett a Beállítások -> Böngésző lapon azt is szabályozhatjuk, hogy milyen tartalmakat szinkronizáljon a böngészőnk. Ahhoz, hogy ezt az aloldalt elérjük, először be kell jelentkeznünk az Opera fiókunkba. (A szinkronizálásról bővebben egy korábbi bejegyzésben olvashatsz.)

Sok folyamatban lévő fejlesztést fejeztek be a könyvjelzőkkel kapcsolatban.

  • A könyvjelzőkezelőben megjelent egy harmadik nézet.
  • Az oldalsávban a mappák helyi menüjéből elérhető az ábécé szerinti rendezés.
  • A szív menüben a képernyőkép és az ikonok is nagyíthatóvá váltak. Ezt a görgővel lehet szabályozni.
  • A szív menü a böngészőből való kilépésig emlékszik az utoljára kiválasztott mappára, és azt kínálja fel.
  • A gyorshívók mostantól ténylegesen egy mappát képeznek a könyvjelzők között. Nincsenek többé két helyre mentett gyorshívók.
  • A mappák mindkét helyen fa struktúrában jelennek meg.

A régi Opera egyik egyedi funkciója is visszatért. A weblapok beviteli mezői megjegyzik a tartalmukat, így ha véletlenül elnavigálunk egy oldalról, vagy az előzményekből nyitjuk vissza, akkor sem veszik el a szöveg.

Akit nem zavar a mozgás, az mostantól animált témákat is használhat háttérnek. Jelenleg már közel 150 WebM videót használó téma közül lehet választani. Van köztük olyan is, ami nem zavaróan izgága, viszont akinek lassabb gépe van, annak nem javasolt.

Végül említést érdemel az Opera által felvásárolt SurfEasy VPN szolgáltató integrálása a böngészőbe. Aki ki szeretné próbálni, az nyisson egy privát ablakot! A szolgáltatásról külön bejegyzésben fogunk beszámolni, amint több részletet tudunk meg.

Szerk: A Windows 10-et érintő javítások a 33-as verzióban jönnek.

A 32-es verzió fejlesztését végigkövetheted a teljes változáslistában.

Letöltés: Windows, Mac, Linux

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr177790376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

namelesske 2015.09.15. 22:22:17

Ez megért egy saját videót:

www.youtube.com/watch?v=32JkDcD_6Ig

Magyar felirat javasolt

kaamir 2015.09.16. 08:15:56

A szív menü sokkal kulturáltabb lett, végre lehet közvetlenül onnan is törölni pl. Azt mondjuk továbbra sem értem, hogy miért nem képes a faviconból gyorshívó ikont csinálni.

A szinkronizálás változatlanul hulladék. Van, hogy egyik gépen önkényesen kilép a fiókomból, de ha be is van lépve, akkor sincs minden szinkronizálva. Könyvjelzők tűnnek el egyik gépen, bukkannak fel telón. A lapok szinkronizálás is marad szégyenfolt. Nem igaz, hogy egy ennyire fontos funkciót nem lehet ennyi idő alatt működőképesen megcsinálni. Bezzeg animált téma, az kell, mint egy falat kenyér.

expa 2015.09.16. 12:16:12

Állandóan csak a morgolódás megy! Nem, hogy örülnétek annak ami van...

kaamir 2015.09.16. 12:35:47

@expa: Na, én örülök. Még mindig az Opera a legjobb böngésző, toronymagasan.

De ezt már felesleges leírni :)

expa 2015.09.16. 12:40:52

@kaamir: Szerintem is a legjobb, de ez a legtöbb embert nem érdeki. Továbbra is a gagyi FF-ot vagy a Ch-t használják :D

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2015.09.16. 13:37:18

@kaamir:
A favikonnal az a baj, hogy sok weblapnál csak 16 pixeles verzió van. Moslék minősége lenne a gyorshívónak.

Én azt nem értem, hogy miért nem szabványosították még az SVG-t erre a célra. Gyakorlatilag megoldaná a problémát.

2015.09.16. 23:10:53

No és mi a helyzet a videók terén?
Én a developert használom 64 bites Linuxon de a youtube kivételével nemigen tudok videókat lejátszani.
Az indevideo nem indul el. Az első képkockát mutatja, és annyi.
A Videa.hu-n meg csak forog körbe a logo, és nem játszik le semmit.
Azt persze tudni kell, hogy a flash le van tiltva. Viszont emailben kaptam választ a Videa.hu-tól hogy már 1,5 éve átálltak html5-re.
A rendszeren fent van az összes kodek.

www.youtube.com/html5?hl=hu
Eszerint a telepített Opera-developer mind a hat lehetőséget támogatja. Ennek ellenére nem játssza le a videókat.
S amíg ez nem változik, addig nem mondható el róla hogy ez a legjobb böngésző.

expa 2015.09.17. 09:53:52

@csablak:
Helló!

Nálad lehet valami gond, mert az indevideo simán működik BETA és STABIL operán is!

MosoMasa 2015.09.17. 10:13:07

Nagyon bonyolult dolog nekije a könyvjelzőket szinkronizálni ... törlöm/áthelyezem az egyik könvjelző könyvtár tartalmát, szinkronizál, majd a másik gépről visszatesz mindent. Fasza.

A gyorshívókat nem kellene szinkronizálni?

Rustyjames 2015.09.17. 15:41:39

Továbbra is csiga lassú a fejlesztési tempó... nem bántam meg hogy töröltem , a 31-es verziónál nálam végleg betelt a pohár. Ezt már ki sem próbálom.

expa 2015.09.17. 17:34:30

@Rustyjames: Ez a te bajod. :D Használd akkor a többi vackot. Az OPERA a legjobb még így is...

2015.09.17. 19:04:06

@expa: 0917/185824:ERROR:render_media_log.cc(20)] MediaEvent: PIPELINE_ERROR demuxer: could not open
Ez a válasz a videa.hu-ra

Most a kérdés az, hogy nem-e hiányzik neki valami? Ugyanis rpm csomag nem létezik belőle, így a debből telepítem. De lehet hogy így némely függőség megmarad.

expa 2015.09.18. 10:45:10

@csablak: Újra kipróbáltam a videa.hu-t. Kiválóan működik...

2015.09.19. 22:47:29

@expa: Windowsban nekem is működik. Most megyek kipróbálom Ubuntun.

MosoMasa 2015.09.19. 23:40:36

Jó nagy fos ez a szinkronizálás - a gyorshívókat összevissza kezeli. Tulajdonképpen nem s tudja kezelni.

Rustyjames 2015.09.20. 00:26:12

Tulajdonképpen pár dologban inkább hátrafelé lépdel a böngésző mint előre , gyorshívókat 2 éve lehetett szinkronizálni egy flag aktiválásával , aztán miután a flag eltűnt nem lehetett , most meg jött ez.

csablak (törölt) 2015.09.20. 09:10:28

@expa: 64 bites Ubuntun sem működik.

expa 2015.09.20. 17:24:19

@csablak: Ubuntun sem??? Kit izgat a LINUX? OSX-en, winen kiváló az OPERA. Több nem kell...

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2015.09.20. 19:43:45

@expa:
Ne trollkodj már!

@csablak:
Az Opera minden rendszeren natív kodeket használ a webes videókhoz, viszont ezzel Linuxon vannak problémák. Ettől függetlenül elvileg már mennie kéne, tehát ez bug. A stabilban sem működik?

Rustyjames 2015.09.20. 22:07:22

@csablak: Flash nélkül nálam sem játszott le youtubeon kívül semmit , nem lenne egyszerűbb engedélyezni ?
Elviekben , indavideo , videa stb már mennek html5-el is , de gyakorlatban meg egyik sem indult el. Vagy töltsd le a Chromeot.

@expa:Annyira nem kell , hogy az opera kicsi felhasználóbázisának is legalább a fele Linux userekből állt:))). Mivel az Opera egy ultimate böngésző volt jól párosult egy ultimate OS-el.

A jövőben meglátásom szerint lehet hogy ismét utimate lesz , ez attól függ , hogy alakul a firefox sorsa , idő kérdése és az is webkites lesz.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2015.09.21. 06:05:08

@Rustyjames:
Van erre valami kimutatásod, vagy ez csak ilyen urban legend?

csablak (törölt) 2015.09.21. 20:14:40

@Nekomajin: Nem működik a stabilban sem.
A Chromiumban viszont igen. De azt nem szeretem.
Akkor ez egy bug, és jó lenne jelenteni.

iparcikk piac 2015.09.22. 17:35:26

ÜDV!
Az a baj, hogy megszűnik a JAVA támogatás a nav a kormányzat és bankok is használják úgy, hogy amint gondom lesz a JAVA futtatásával lekapom az operát bármennyire is szeretem
chrome is megcsinálta és azóta nem győzi reklámozni magát

ha valaki JAVÁ-s alkalmazásokat futtat
chrome alapú torrent böngészőt maelstrom béta javaslom

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2015.09.22. 21:34:06

@iparcikk piac: Arra nem gondoltál, hogy talán oka van annak, hogy ez a hulladék Java végre megszűnjön? Nekem is sírt a NAV az adóbevallásom miatt, aztán láttam, hogy Java kéne hozzá, úgyhogy innentől bojkottálom a NAV-ot is a Java-val együtt. Az a vicc egyébként, hogy ha nem adod be se történik semmi.

csablak (törölt) 2015.09.22. 22:15:46

@bendera: Köszi. Valóban. Működik. Aztán el is olvastam a topikot, és elszörnyülködtem, hogy pénzhiány miatt nincs benne a codec az Operában.
For reference, Chrome includes a version of ffmpeg (now statically linked in from Chrome 44 onwards), which includes support for proprietary formats like H264 video and MP3 audio. Opera can't redistribute this version, because we don't have the (expensive) license from the MP4 patent pool that would be required to cover our users.

De ezen ok miatt nagyon valószínű hogy így ebben a formában a Vivaldiban sem lesz benne ez a codec támogatás. Más utat kell találniuk nekik is.

MosoMasa 2015.09.22. 22:31:21

A gógli naptárral nemigen bírkózik ( megosztott link)

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2015.09.23. 08:00:26

@iparcikk piac:
Próbáld meg újra kulturáltabb stílusban!

iparcikk piac 2015.09.23. 12:53:31

@Nekomajin:
kösz nem érdekes
gondoltam itt értelmes embereket találok, de sajnos ugyanaz a liberális beképzelt
hulladék van itt is mint a neten mindenütt
nyugodtan kitörölheted az eredeti hozzászólást is -

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2015.09.23. 13:20:55

@iparcikk piac:
Az eredeti hozzászólásodban nem szidtad senkinek az anyját.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2015.09.23. 16:33:26

@iparcikk piac: Nem is én döntöm el, hanem a piac, lehet utálni a Google-t, de az egyik legnagyobb piaci szereplő. Én személy szerint örülnék neki, ha minden beépülő (nem csak a Java, a Flasht is utálom) eltűnne, igen a VLC meg a többi is, mert mindegyik potenciális biztonsági rés. Ráadásul +1 telepítendő nyűg.

OFF: A hozzám hasonló kretén seggfejeket pedig csak akkor büntetik meg, ha adót csalnak (ahogy a nem kretén, nem seggfejeket is). Ez pedig alkalmazotti jogviszonyban már csak azért is elképzelhetetlen, mert a nettót kapja az ember kézhez. Adóbevallást annak kell készíteni, akinek az egyéb, nem adózott jövedelme meghaladja az évi 600 ezer forintot. És ennek a jövedelemnek is igazolhatónak kell lennie, tehát Vatera, Jófogás esetén esélyes a lebukás, de máskülönben, személyes készpénzcseréknél ahol sehol nincs dokumentálva a neved, senki sem mondja meg mennyit kerestél. Csak arra kell vigyázni, hogy nehogy gyarapodjanak a látható vagyontárgyak, mert akkor magyarázkodhatsz, hogy családi összefogás volt, meg hogy tolmácsot kérsz, nem fogja őket meghatni.

RaidX 2015.10.03. 19:42:04

Szinkronizálni szerettem volna az androidos minit de nem sikerült. De nem sikerült egy Win 7-re telepített operát sem szinkronizálni. A portable telepítésűt sikerült csak a rendes telepítésűvel szinkronizálni. Volt egy kis gond az asztali géppel, így rákényszerültem az androidos operára de nem sikerült a szinkronizálás. Nem töltött le semmit.

Rustyjames 2015.10.03. 20:06:31

@RaidX: Elvileg a könyvjelzősávot már szinkronizálja magától , a gyorshívót meg egy mappába menti ahonnét betudod "húzni" az üres gyorshívóba.

bullly73 2015.10.04. 00:41:28

Üdv Mindenkinek!
Az igazat megvallva sosem figyelem éppen hol tart a frisstés, de ma valamiért használni szerettem volna a menü sort és sehol nem találtam meg. Mióta nincs már? Vissza lehet hozni valahogy? vagy csak egy régebbi opera felrakásával? ha csak úgy akkor melyikkel?
Ja és a google translator miért írja folyamatosan, hogy Can't Access Google Translate? ez is a frissítés egyik mellékhatása vagy ez egészen más?

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2015.10.04. 18:39:51

@bullly73:
Menüsor nincs.

A Google Translate-et adonnal használod? Ha igen, akkor a fejlesztő már javította a hibát, és 1-2 napon belül frissülni fog.

bullly73 2015.10.04. 21:27:23

@Nekomajin: afene :( melyik volt az utolsó amiben még benne volt? hogy lehet letiltani a frissítést? (szájbarágósan ha kérhetem) valahol olvastam, hogy opera: flags-en belül, de nekem az kínaiul van :(
a translatort addonnal használom... és már meg is javult :)

köszönöm a válaszod

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2015.10.04. 21:43:39

@bullly73:
Nincs értelme letiltani a frissítést, mert a menüsor már két és fél éve nincsen.

bullly73 2015.10.05. 04:48:54

az szép :) na ennyit arról, hogy követem a fejlődést :D
végülis eddig csak a kis szivecske könyvjelző hozzáadásával van gondom, hogy bámit megjelölök azt legelőlre teszi, be lehet állítani, hogy továbbra is a végére tegye?
a translatort elkibáltam :( megint nem megy...

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2015.10.05. 06:38:25

@bullly73:
Azt nem lehet beállítani, viszont lehet ábécé sorrendbe rendezni a mappák helyi menüjéből. Vagy rakjál fel egy könyvjelzőkezelő addont az oldalsávba! Szerintem van olyan, ami időrendbe is tud rendezni.

kaamir 2015.10.05. 09:43:20

@Nekomajin: Csak éppen visszarendezni nem lehet a könyvjelzőket, ha egyszer ABC-be raktad. Rohadt idegesítő.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2015.10.05. 16:10:00

@kaamir:
Igen. Én már felvetettem ezt a problémát a fejlesztőknek, de hát...

RaidX 2015.10.08. 18:57:43

Megkergült az Opera 32-őm. Az Inda jelszót használó oldalakra nem tudok belépni. A 12-es verzió működik.
Szinkronizálni továbbra sem hajlandó az egyéb Operákat (USB, Mobil)
Vagy a Win 10 szemétkedik vagy az Opera de valami mindég van.

Mit üzen Abakusz? 2015.10.15. 10:50:23

Tudja valaki, hogy 32-esben:
1. tudom lementeni a könyvjelzőt html formátumban (vagy bármi más emészthető formátumba)
2. hogyan tudom működésre bírni a jelszó kezelőt (sok helyen egyáltalán nem működik, máshol meg csak a felhasználót jegyzi meg, a jelszót nem)
3. hogyan tudom letiltani az általam megadott weboldalat

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2015.10.15. 16:44:00

@Mit üzen Abakusz?:
1. Nincs implementálva ilyen funkció.
2. Passz.
3. Beépítetten sehogy. Addon talán van hozzá.

Mit üzen Abakusz? 2015.10.16. 13:16:19

Köszönöm a válaszod.
Ezt találtam közben:
1. Ezzel az add-onnal egyetlen gombnyomással html formátumba tudom menteni a könyvjelzőt:
addons.opera.com/en/extensions/details/bookmarks-import-export/?display=en
2. Sajnos még ezt az oldalt sem tudom használni 32-essel, mert egyszerűen nem tudok belépni, nem kínálja fel sehol a belépést, nincs hova beírni a felhasználónevet és jelszót...
3. Végülis az Adblock add-on szinte mindent letilt, már nem is kell hozzáadni semmit, de van lehetőség rá benne.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2015.10.16. 15:55:12

@Mit üzen Abakusz?:
Ez az addon régebben nem tudta kezelni az Opera új, több gyökerű könyvjelző adatszerkezetét. Próbáltad visszaimportálni? Nem keverte össze a mappákat?

Ha a bejelentkező űrlap se jelenik meg, akkor nem a jelszókezelő lesz a ludas. Adblock nélkül próbáltad?

Mit üzen Abakusz? 2015.10.19. 08:33:03

Érdekes, most már be tudtam, lépni 32-essel is. Nekem úgy tűnik, ha többször belépek valahova, akkor előbb utóbb megjegyzi. Azért nem mindenütt...

Sajnos valóban igazad van, ha a könyvtárakban újabb könyvtar nyílik, azokat az import a gyökérbe helyezi vissza, akár az Operával, akár az add-on-nal csinálom. Nem olyan nagy baj, azért mentésnek használható az add-on.

Azért most is van olyan oldal, ahol megjegyez két másik belépést is, de azok nem is ahhoz az oldalhoz tartoznak (hiába törölöm, később megint azokat ajánlja fel!), ami meg oda tarozik, azt nem hajlandó megjegyezni...

Van egy másik oldal is, amit megjegyez, de mindig át kell állítani egy legördülő menüt, hogy nem adószámmal, hanem szerződésszámmal történeik a belépés (az adószám az alapértelmezett). A 12-es Opera azt is meg tudta jegyezni, hogy ez a legördülő menü milyen értéken volt!

RaidX 2015.10.22. 09:57:59

A macska rúgja meg! Rókához, Cromehoz találtam anime gif blokkolót de Opera alá még nem! Lusták ezek az addon fejlesztők.

RaidX 2015.10.22. 15:52:52

@Nekomajin: Csak Chrome alatt akar lejönni. Mindenáron először telepíteni akarja a böngészőt!

RaidX 2015.10.23. 12:18:04

Sajna ez is először a Cromet akarja.

RaidX 2015.10.28. 18:58:13

Végül is a Chrome-extension szívított, vagyis az Opera. Korábban felvolt telepítve de szinkronnal nem került vissza. Ezért kötöszködött, töltsem le a Chrome-t.
süti beállítások módosítása