Magyar Opera

Itt a végleges Opera Mobile 14

Opera Mobile 14 logo.pngAz Opera a mai napon hivatalosan is elérhetővé tette az Opera Mobile 13-as 14-es verzióját, legalábbis az Android rendszerű készülékekre. Akik eddig is figyelemmel követték a mobil böngésző történetét, azok tudhatják, hogy az áthúzott verziószám nem véletlen. A korábbi 12-es után ugyanis most a 13-asnak kellett volna következnie.

Hogy ez mégsem így alakult annak alapvetően két oka van. Az egyik egyszerű számmisztika: a 13-as számnak ugyanis baljós jelentést tuladjdonítanak, nem utolsósorban a fő piacnak számító Egyesült Államokban.

A másik ok inkább praktikus: az Opera Mobile 14 ugyanis a cég történetének első terméke, ami elhagyja az Opera által fejlesztett böngészőmotort (ami az utóbbi években az Presto nevet viselte) és lecserélte azt az nyílt forrású, valamilyen formában a rivális Safari (iOS) és Chrome (Android) által is hasznlt WebKit-re. Ennek megerősítésére még némi kutakodás szükséges, mindenesetre aligha a most a hírekben szereplő Blink háttérre épül a mostani a verzió. Talán majd a 15-ös...

A mostani változatot már tesztelhetjük egy ideje, hiszen Opera Mobile béta néven jó ideje elérhető. A mai hivatalos kiadással annyi változott, hogy immár a korábbi presto-s Operánk helyére települne fel, frissítés gyanánt. Szóval csak óvatosan!

Terveim szerint egy nagyobb tesztet is írok majd ennek tiszteletére, ehhez azonban idő kell, így ez a bejegyzés csak amolyan kötelező hír volt, ennek megfelelő terjedelemben.

Az új Opera Mobile-t letölthetitek a telefonotok segítségével a Google Play piacteréről.  

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr135311928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vlevi 2013.05.28. 16:09:20

"Viszont az M2-t"
Most nagyon OFF következik :::

Mivel én csak gmail accot használok, nekem tökéletesen megfelel levelezőnek az emClient. Teljes google integráció van benne, IMAP, Calendar, Address book, chat, saötbbi. Természetesen csak google accounthoz jó, de ahhoz nagyon.

RaidX 2013.05.28. 16:10:23

@MosoMasa: Könyvjelző hejett a Gyüjtő lap van, az a kis szivecske.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.05.28. 16:11:23

@más vélemény:
Mivel se te, se Penge, se én nem látunk a jövőbe, ezért teljesen alaptalan a hisztizés. Eddig csak annyit tudunk biztosan, hogy a mail kliens külön program lesz. Semmi mást nem tudunk. Az, hogy legelső kiadott buildben valami nincs benne, nem jelent semmit.
Amit csináltok, az nem elkeseredés, hanem olyan, mint mikor a gyerek ordítva a földhöz veri a seggét, és hisztizik. Eddig azért ment a hiszti, mert csendben voltak. Most meg azért megy a hiszti, mert kiadtak egy félkész buildet. Van sapka vagy nincs sapka.

vlevi 2013.05.28. 16:12:46

"Sok retardált úgy kezelte mint egy kész terméket"
Őszintét megmondva nekem a tendencia nem tetszik benne. Oké, hogy nem volt tökéletes a presto motoros opera, de a chrome nekem sosem bírta belopni magát a szívembe. Van jópár dolog, ami nagyon nem tetszik benne. És ha az a távoli jövő, hogy az Opera ugyanolyan "jó" legyen, mint a Chrome, akkor az nagyon sok öreg Operásnak nem fog tetszeni.

vlevi 2013.05.28. 16:20:12

"Könyvjelző hejett a Gyüjtő lap van"
Hát, ennek még rengeteget kell fejlődnie, hogy a tizensokév alatt felgyűlt néhányszáz könyvjelzőmet rá lehessen pakolni.
Mert most három weboldalt zártam a szívembe, de tele a gyűjtőlap...
Vissza fog még kerülni a könyvjelző, mert annál a menüs-fastruktúrás megjelenítésnél jobbat egyelőre nem tudok.

Cawington 2013.05.28. 16:26:33

10 óra leforgása alatt közel 700 hozzászólás a my-operán és ennek a 70 százaléka büntet.

Lehet, hogy retaldált vagyok de vannak nálam nagyobbak, úgyhogy maximálisan egyetértek az ÉLESESZŰ cimborámmal!

Bocsánat ha közvetlen voltam Penge.

Le is töröltem a gépröl.

MosoMasa 2013.05.28. 16:51:51

@RaidX: Az nem helyette van, az egy sima bromság.
Hogyan csoportosítod, hogyan tárolsz benne adott esetben többszáz könyvjelzőt?

MosoMasa 2013.05.28. 17:08:46

Oszt egyből 15-ös ...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.05.28. 17:19:53

Húbazmeg! Ez ütött: twitter.com/opvard/statuses/339384339697635330

Kiszel Tündében és hasonszőrű társaiban ehhez képest magasan túlteng a méltóság... A gyémántot hamarabb vérig sérti az ember, mint az Opera jelenlegi fejlesztőgárdáját.

@vlevi: Számomra tags/nicknames és description nélkül is használhatatlan, mert enélkül káosz lenne a párezer könyvjelzőim között (amiből kapásból 80-90 törölhető is, mert régi Operás tutorialokkal volt kapcsolatos)...

@Cawington: Neked is ajánlom a linkelt tweetet Haavardtól. Mindent elmond az Opera jelenlegi üzletpolitikájáról (Haavard egyébként is jó ideje félhivatalos szócsöve az Operának).

Az 700 kommenthez annyit, hogy vagy 2-300-at ki is moderáltak, mert túl vulgáris volt gondolom. És én összesen, bár tüzetesen nem olvastam el mindet, de nagyjából max olyan 20-25 volt, ami pozitívan írt az új Operáról. Ha rosszmájú akarok lenni, ennek egy része csak simán szarkazmus volt, mert túl sok volt benne a melléknév.

@MosoMasa: Minek kéne csoportosítani? Az átlagusernek van max 20-30 könyvjelzője, ami ikonra zsugorítva elfér egy könyvjelzősávon vagy a gyorshívón. De talán még ennyi sem, mert az internet számára a Facebookot meg a Twittert jelenti. Esetleg még valami chatet meg 1-2 hírportált/blogot.

Az Opera a mérete és kevés pénze miatt soha nem pályázhatott a userek 95%-ára. De azt a hűséges 5%-ot kár volt elcseszniük...

Érdemes lesz majd figyelemmel követni, hogy a kezdeti fellángolás (tesztelési fázis) után majd hányan fogják az új Operát használni és hányan maradnak a régi 12-es verzión: www.w3schools.com/browsers/browsers_opera.asp

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.05.28. 17:30:18

Vicces, hogy már a harmadik "tegyük vissza az M2-t az Operába" petíció linkjét látom.

Ez a legkisebb problémája az egésznek, az M2 legalább megmaradt. Külön talán még nem is olyan rossz, elvégre
- Stabilabb. Nem omlik a böngészővel.
- Nem szívja meg magát, emiatt 24/7 futhat az M2 úgy, hogy az Operát időközben újraindítja az ember, illetve elcrashel párszor.
- Az meg már tényleg csak formalitás, hogy Ctrl+Tab helyett Alt+Tab

Nagyobb probléma a mögöttes ok, amiért kivették az amúgy még mindig Presto alapokon nyugvó M2-t. Vagyis így nem csak azok a felhasználók esnek ki a szórásból, akik nem használták az M2-t, de azok is, akik a régin maradnak és mivel a régin maradnak, nem látják értelmét külön M2 futtatásának, ha úgyis ott van a régiben beépítve. Így bebizonyítják pár hónap múlva, hogy statisztikailag alig mérhető az M2 felhasználóinak száma, így megy a kukába (mint a Unite és a Widgetek).

Mihics Zoltán (Med1on) 2013.05.28. 17:40:07

Bár tulajdonképpen én is az oldal teljes értékű szerkesztője vagyok, de a dolog súlyánál fogva úgy érzem, hogy az lenne ildomos, ha a cikket penge vagy cousin333 készítené el.

Cawington 2013.05.28. 17:42:01

A múltkor ha emlékszel rá, elég erőteljesen blamáltam a kijelentései miatt, így utólag visszagondolva nemkellett volna.

ilovebubbles 2013.05.28. 18:50:07

De legalább ez az eddigi legszebb Chrome skin :)

ZeGa 2013.05.28. 19:03:21

És akkor most mi lesz, senki nem meri elvállalni a cikk írását? :)

fatal 2013.05.28. 19:08:05

@penge™: Egyelőre könyvjelzősáv sincs, én biztos nem fogok állandóan gyorshívót nyitogatni a gyakran használt könyvjelzőkhöz.

A másik probléma, hogy a cachet sem lehet beállítani, ha jól látom így ugyanúgy becacheli a fél internetet, mint a chrome.

más vélemény 2013.05.28. 19:26:50

No... valaki vállalja be azt a cikket. Címben segítek.
- Egy korszak lezárul.
objektívebben:
- Az opera új, veszélyes korszakba lép. Itt az opera 15 előzetese.
Még objektívabban:
- Az opera elfordult felhasználóitól.
Kis jóslattal együtt:
- Az opera lehúzhatja a rolót?

más vélemény 2013.05.28. 19:28:24

@fatal: "A másik probléma, hogy a cachet sem lehet beállítani, ha jól látom így ugyanúgy becacheli a fél internetet, mint a chrome."

ŐŐŐŐŐ ... mert ez egy chrome.. :)

fatal 2013.05.28. 19:29:06

@más vélemény: Tudom, hogy ez egy Chrome, de én arra gondoltam, hogy esetleg bővítik is. Mert így ki és mi a francnak használna egy piros o betűs chromeot?

más vélemény 2013.05.28. 19:33:49

Amúgy a mozilla biztos örömmel fogja átvenni az opera felhasználókat... akik nyilván nem a chrome -ra vándorolnak, mert annak nem lenne értelme. Pont azért nem használták eddig sem, mert nem arra volt szükségük.

Én is most cuccolok át. Van amit nem tudok pótolni, de még mindig a róka a legjobb alternatíva az opera után. Pedig mennyire nem akartam váltani... sok sok éve használom ezt a böngészőt. Reggel még abban is reménykedtem, hogy mivel csak béta, később majd belekerülnek normálisabb dolgok is. Aztán penge hozzászólása a linkelt hsz -el meggyőzött hogy semmi remény. Nem várom ki amíg az a trágya ráfrissül nekem a gépre. Inkább átcuccolok előtte. Pár nap úgyis kell ehhez is. Eleinte nem lesz annyira jó, de talán pár plugin segít valamit a helyzeten. A norvégok meg bekaphatják... nem értem hogy hogy nem értik miért tartottak ki mellettük eddig a felhasználók. Aki operát használt az nem egy "letisztult", (értsd buta) felületre vágytak. Ha arra vágytak volna, már rég nem opera -t használtak volna. Ami nekik kellett - engem is beleértve - az most került a kukába.
Baszd meg daniel... remélem csődbe megy az egész vállalat.

Dzsini 2013.05.28. 19:35:12

Ahogy a méretét nézem az Opera Mail egy teljesértékű Opera, csak letiltották benne a böngészőnézetet... viszont nekem vannak olyan RSS-eim, amihez bejelentkezés kellene, viszont mivel nincs böngészőablak, nem tudok bejelentkezni, nincs cookie, nincs hírforrás... ciki.

Inkább adják ki itt is Opera Classic néven a régit :) (ja, kint van - a 12.15 az)

más vélemény 2013.05.28. 19:39:08

@fatal: "Mert így ki és mi a francnak használna egy piros o betűs chromeot?"

Senki, és semmiért... minek is kellene egy fork, ami mindig le van maradva, ha ott a rendes chrome. Ha valakinek az kell, már eddig is arra váltott. Akinek nem az kellett, az maradt az opera mellett. Ez az amit nem értenek ott a nagyokosok. Kár... majd amikor jön a csődeljárás akkor elgondolkodnak rajta. :)

Most úgy fest a helyzet, hogy még akkor is jobban járok, ha fordítok magamnak egy aktuális chrome -ot, hiszen az aktuális.

Majd elfelejtettem. A múltkori hír a "blink" követésről most már tiszta, és világos. Mivel az opera visszaminősült forknak, így na ná hogy követi a google -t a blink -el, mivel az lesz a chrome -ban. És ha az lesz, akkor a fork is azt fogja használni nyilván valóan....
Tehát az is csak jól hangzó marketing volt.

Én annyira sajnálom ezt az egészet, mert olyan régen használom ezt a böngészőt, és most megy minden a kukába. Hát komolyan... Aki kitalálta hogy annak a cégnek ez a jövője, az komoly bajban lesz nemsokára, mert rohamosan veszíti majd el a felhasználókat. Csak gratulálni tudok, ehhez a hozzá nem értéshez... Akinek ez a lelkén szárad, az szart sem tud arról, hogy miért is volt eddig népszerű bizonyos körökben ez a böngésző.

más vélemény 2013.05.28. 19:43:54

Ja... lehet hogy pofátlanság ide írni ilyet, de nem lehet a firefox tabokat valahogy úgy beállítani hogy "operas" legyen? Vagyis hogy ne menjen ki a képből bizonyos szám felett, hanem zsugorítsa össze hogy elférjen?
Valaki?

Emoryy 2013.05.28. 19:56:09

@Dzsini: Szerintem nem csak simán letiltották, hanem ki is szedték a többi dolgot. Az exe és a dll mérete is kisebb mint a jelenleginek.

Dzsini 2013.05.28. 20:05:15

@Emoryy: igen, azóta nézegetem, és az opera.dll 20 mega, az operamail.dll pedig csak 13,4.

Ami mókás, hogy rengeteg helyen (pl. hibaüzenetekben) még mindig Operának hívja magát :)

Mihics Zoltán (Med1on) 2013.05.28. 20:06:28

@más vélemény: Ezt tényleg nem itt kéne megtárgyalni (a Firefox fülei) szerintem. Amúgy biztos van rá valamilyen addon.

más vélemény 2013.05.28. 20:07:57

@Med1on: Oké bocs... csak nem találtam rá megoldást, és épp menekülök...

ap · http://premiumlivesets.hu 2013.05.28. 20:16:56

nagyon merem remélni hogy a két változat között azért lesz átfedés úgymint jegyzetek, könyvjelzők, jelszavak, rss csatornák..

ha ez nem lesz meg akkor innentől részemről ennyi..

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.05.28. 20:19:12

@más vélemény: TabMixPlus, de ha széles monitorod van, akkor tudom még ajánlani a Tree-Style Tabs-ot is, ami egyben a Tab Stacking-et is pótolja, már ha akarod.

Mihics Zoltán (Med1on) 2013.05.28. 20:23:11

@penge™: Ha már a jósolgatásnál tartunk:

"Véleményem szerint érdemes megfontolni egy másik forgatókönyvet is, mely szerint az újjászületett böngésző annyira különbözik majd elődjétől, hogy az öreg rókáknak az már „túl sok lesz”. Ebben az esetben ők kitarthatnak a Presto alapokon nyugvó Opera mellett, amíg nem javul a helyzet.

Szóval szabadon lehet fanyalogni, ám a dolgok jelen állása szerint igenis meg kell becsülni minden olyan fejlesztést, mely még a „régi”, de már jól bejáratott Operát érinti."

magyaropera.blog.hu/2013/04/04/itt_az_opera_12

más vélemény 2013.05.28. 20:29:15

@penge™: Köszi, kipróbálom.

"Tab Stacking-et is pótolja, már ha akarod."

Én mindent akarok ami egy rendes operához kell... de arra esély sincs. Legalább akkor a tabok legyenek rendben...

MosoMasa 2013.05.28. 20:52:12

@penge™: Hát akkor ennyi erővel a jegyzetek sem hiányzik, az integrált levelező sem, az unite sem, meg az összes többi sem, mert az userek nagyrésze ezeket úgysem használja. Végsősoron akkor a meglátásod alapján elég lenne egy olyan böngésző, aminek van három fix füle: facebook, gógli, youtube - minek a címsor is?

MosoMasa 2013.05.28. 20:53:53

Nem tudom mennyi funkció jön vissza, de egyelőre jó használni - bár hiányzik a könyvjelzők és a szép görgetés ... meg a jelszavak funkció ...
Na, majd kiderül ...

MosoMasa 2013.05.28. 20:54:27

Bár egyes oldalakat elég érdekesen tölt be, de gondolom ezek még javulni fognak.

fatal 2013.05.28. 21:12:50

@MosoMasa: Lehetne ebből jó, sőt nagyon jó böngészőt faragni. Kérdés, hogy megcsinálják-e.

MosoMasa 2013.05.28. 21:21:53

@fatal: Nem mondtam, hogy nem lehetne.

fatal 2013.05.28. 21:22:43

Azt írják, hogy az az ötlet, hogy a speeddialon lévő mappák majd kiváltják a könyvjelzőket. Ez valami rossz vicc :D

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.05.28. 21:44:01

@MosoMasa: Látom, az irónia számodra még mindig a vasalót jelenti.

MosoMasa 2013.05.28. 21:44:19

@fatal: Aha.... mennyi fér bele?

Mihics Zoltán (Med1on) 2013.05.28. 21:44:29

Hivatalos sajtóközleményben áll:

"The all-new Opera for desktop is now out as an Opera Next version, Opera's channel for what used to be called beta."

Korai alfa verziónak "jó" lenne, csak valószínűleg ők nem így tekintenek rá.

ap · http://premiumlivesets.hu 2013.05.28. 22:01:00

nem értem a célközönség stratégiáját a vállalatnak.. erre nem fog váltani aki azért operás amiért az opera opera.. új közönséget nem fog sokat szerezni, mert ha eddig nem tudott a markánsan más irányvonallal, akkor most mire föl menne egy kopival?

érdekelne itt ki mire fog váltani ha ez így marad és mondjuk eltelik egy év a böngésző meg elavult lesz esetleg használhatatlan..

pár hete megpróbáltam belakni egy chrome-ot, nem sikerült, pedig tényleg úgy álltam neki hogy na majd most megerőszakolom magam.. én teljesen tanácstalan vagyok az alternatívákat illetően.. :-S

Krissz5435 2013.05.28. 22:16:56

@ap:

Fél éve próbáltam a chromeot, pedig utáltam, de ahhoz találtam több kieget, amivel operásítani lehetett, de elbukott. Ha fél éven belül nem lesz az opera 15-ben változás, ami a maradásra bírnak, akkor firefox.

awking 2013.05.28. 22:21:11

@ap: Egyelőre nem is akarok a váltásra gondolni. Céges és privát Operám is van, levelezőtől kezdve a jegyzeteken át, még a minialkalmazásokat is használom. Bugyuta Webkitre biztosan nem fogok váltani, bármi is legyen a neve.

Nagyon úgy érzem, hogy még akkor is ezt az verziót fogom használni, amikor a cég már rég nem is létezik.

Netscape -> Mozilla A.S. -> Opera.
Bármilyen böngészőt megszeretek, az előbb-utóbb megpusztul. :(

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.05.28. 22:45:32

@ap: Én egyedül a Firefoxot tartom harmatgyenge alternatívának. De legalább alternatíva. Bár kérdés, hogy az Operás közösség képes lesz-e életet lehelni az évek óta vegetáló Firefoxba.

Ha valamilyen csoda folytán szert teszek egy 16GB RAM-mal és SSD-vel felszerelt Core i7 gépre, akkor lehet, hogy vegyesen fogom használni a Chrome-mal.

Amúgy pl. erről beszéltem a kiegészítők kapcsán: addons.mozilla.org/en-us/firefox/addon/key-config/reviews/382314/

Fasza, meg jó, de ha döglődik a fejlesztés, akkor ilyen bugok tényleg kicsinálják az embert. Pedig milyen szép is lenne. Mínusz 1 hiányzó fícsör, pipa. De nem, mert ezzel a buggal rohadt idegesítő lenne...

Abszolút reménytelennek érzem a helyzetet. Ha kiadják a Presto forráskódját, kérdéses, hogy mi lesz belőle, ha átözönlenek a userek Firefoxra, kérdéses, hogy a kiegészítőket elkezdik-e ráncfelvarrni, javítgatni, bugfixelgetni, hogy méltó utódja lehessen az Operának.

Na meg ha már itt tartunk, a Mozillában sem bízom, mert az is hajlamos a hülyeségekre. Bezzeg a Pepper-t nem vették át, aminek értelme lett volna.

A legjobb az lenne (újabb álom-effektus), ha kiadnák a Presto forráskódját GPL licensz alatt, amit így implementálhatna a Mozilla, így lenne egy még az eredeti Operától is sokkal jobban konfigurálható Firefox (vagy annak egy aktívan fejlesztett forkja).

Mert vannak ám abban is hasznos dolgok. Például a user.js fájllal mindig tisztán lehet tartani a profilt, mert így a prefs.js törlése a megszokott beállításokat/módosításokat nem viszi magával. A kettő ilyen módon való egyesítéséből tényleg lehetne egy nagyon jó böngésző az Opera gyorsaságával, reakcióidejével és beépített (összehangolt) fícsöreivel és szintén beépített konfigurálhatóságával, kiegészítve a Firefox erős Extension API-jával, az open source közösség erejével, kompatibilitásával, népszerűségével és támogatottságával.

fatal 2013.05.28. 23:31:51

@penge™: szvsz előbb tákolnak egy normális böngészőt a webkites verzióból minthogy ez megvalósuljon.

más vélemény 2013.05.28. 23:41:21

@penge™: Nem akarsz írni egy olyan cikket ahol az operát többé kevésbé pótolni képes ff addonokról írsz pár szót? Szerintem lenne rá igény... :)

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2013.05.28. 23:46:47

Na, üdv mindenkinek. Bevallom férfiasan, kb. 20 perce tudom, hogy van új Opera. Nem nézegettem a Desktop Teamet egy ideje, ez van... Tudom, hogy itt a világvége, meg minden, de holnap meló. Szóval részemről cikk max. holnap délután leszen.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.05.29. 00:11:46

@fatal: Ha a Chromium forkokon túl kiterjesztem látókörömet a Webkites böngészőkre (pl. Rekonq) sem látok túl sok reményt erre... Továbbra is fenntartom, hogy még ha elméletileg WebKit (azaz már Blink) fölé építkezve (ami csak egy core) kemény munkával (évek) lehetne is egy ilyet, de a Chromium alap behatárolja a lehetőségeket.

@más vélemény: Nem kizárt, de egyelőre még nekem is tájékozódnom kell, mert évek óta nem nagyon foglalkoztam a Firefox-szal. Volt egy régi post itt a blogon, ami a 150 legnépszerűbb Firefox kiegészítő Operás megfelelőit sorolta fel beépített funkció vagy userJS formában. Ma már nem túl aktuális, de kiindulóalapnak jól jöhet: magyaropera.blog.hu/2006/07/06/firefox_kiterjesztesek

Bluemotion 2013.05.29. 00:38:31

@más vélemény: Arra max nyissatok egy külön blogot. Ez az Opera böngészővel foglalkozik, nem az Opera leváltásáról, amíg van Opera böngésző addig arról szóljon a blog és ne másról.

Mihics Zoltán (Med1on) 2013.05.29. 01:25:44

Hiába ez a lázadozás, ez senkinek nem fog segíteni. Nem mondom, hogy minden rózsás, de azért nem olyan katasztrofális a helyzet, nem kell rögtön végletekben gondolkozni (szerintem).

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.05.29. 03:01:52

@Bluemotion: Pont az a cél, hogy megmentsük az Opera böngészőt (az Opera cégtől). Minél hamarabb csődbe mennek, annál nagyobb az esélye, hogy kapunk egy Presto forráskódot. Ki is veszem a Google keresőből a &sourceid=opera sort.

@Med1on: Mi lehetne ennél katasztrofálisabb? Így belegondolva, egész találó volt a HTML5 Parsernek a Ragnarök elnevezés...

Pár óra róka és Chrome tesztelgetés után elindítottam az Operát és csak ámultam, hogy mennyire gyors. Gyönyörű a görgetés (ha nincs position:fixed), gyönyörű a renderelés, egyszerűen fantasztikus. És ha belegondolok, hogy nem lesz belőle több verzió... Igazából még bele se gondoltam, hogy mi lesz, ha nem lesz kiadva a forráskód. Nem, egyszerűen képtelen vagyok Firefoxra átállni. Lassú, nehézkes, lomha, akadozós. Kész felüdülés utána elindítani egy Operát. Élmény a böngészés. Élmény, ahogy Shift+Tab-ot nyomva (a blog.hu hülyesége miatt, amúgy Tab is elég lenne normális oldalon), majd egy Entert elküldi a hozzászólást.

És folyamatosan átméretezi egy kiegészítő a kommentmezőt, így nem jelenik meg vertikális görgetősáv. (És mindez nem zabál minimum 20 mega RAM-ot külön processzként).

Eközben itt vannak szem előtt a számomra szükséges eszköztárak, oldalsáv, oldalra pakolt fülsáv... És rengeteg hasznos billentyűparancs, mozdulatparancs. Egy valódi vezérlőpult.

És rá akarnak kényszeríteni egy olyan, szavakkal le nem írható hulladék használatára, mint amilyen egy Chrome. Mintha egy Boeing pilótát ültetnének át egy Trabantba.

Mihics Zoltán (Med1on) 2013.05.29. 05:11:39

@penge™: Mi lehetne ennél katasztrofálisabb?
Az talán még rosszabb lenne, ha az asztali vonalat egyszerűen feladták volna.

Bluemotion 2013.05.29. 08:47:53

@Med1on: Hát ez az. Amíg van Opera addig erről a blognak erről kell szólnia és nem a személyes csalódottságokról. Különben is garantálta, bárki is, hogy nyilvánossá teszik a Presto forrását, valaha is?

blash 2013.05.29. 09:44:01

@Vallalkozas Hatraltatasi Iroda: "androidon próbálja ki az UC BROWSER-t. Hihetetlen élmény különbség! Pl. két ujjam a képernyön tartom - feltolom akkor "kilököm" amit látok = bezárja a lapot. Ha lefele húzom akkor "behúzok" egy új böngésző lapot... Ha egy ujjal balra lapozok "vissza" ha jobbra az "előre"... Ha két ujjal oldalra lapozok akkor pedig a megnyitott böngésző lapok között vált!"

Csak párszor próbáltam ki érintőkijelzős telefonon operát, de akkor nem tudtam, hogy miért is olyan nehézkesebb a használata, mint a gombokkal rendelkező s60-as nokiámon. Szóval valakik megvalósították a gesztusvezérlést mobil böngészőben. Érthetetlen, hogy miért nincs ez ezeréve opera miniben, mobile-ban, mikor a desktop verzió mióta tudja.

@Bluemotion: februárban elképzelhető ötletnek tartotta a cto

lists.webkit.org/pipermail/webkit-dev/2013-February/023841.html

Krissz5435 2013.05.29. 10:17:08

Meg kell mondjam, kezd tetszeni, főleg a gyorsaság miatt. Persze, nagyon sok minden hiányzik még belőle, de én adok neki egy esélyt. Ha a következő verzió kijön, és abba beletesznek még pár dolgot, és minden verzióban kicsit hozzátesznek, akkor igencsak szerethető lesz. Persze hacsak beteljesül. És végre használható lett a facebook. A 12.15-ben nagyon nehezen lehetett rajta navigálni. Mielőtt valaki elkezdi, hogy persze, a likolás kell, tanulás miatt kell a facebook, mert van ott egy sulis csoport.
De, ha elkezdik szépen beletenni a cuccokat, akkor jó eséllyel megmarad majd a jelenlegi tábor egy része, vagy egésze.

franatixx 2013.05.29. 10:24:03

@Nekomajin:
>Amit csináltok, az nem elkeseredés, hanem olyan, mint mikor a gyerek ordítva a földhöz veri a seggét, és hisztizik.

Ez nagyon találó leírás. Persze nagyon durván többre fícsörök terén nyilván az alfánál sem lehet számítani (bár pár dolgot azért a mobil verzió is még kapott a kész verzióra a bétához képest, csiszoltak rajta), de akkor is. Sokan szerintem szabályosan várták hogy ez legyen, hogy anyázhassanak egy jóízűt.

Mondom ezt úgy, hogy én személy szerint már vagy egy éve otthagytam az Operát, az idétlen bugjaival, mindennapos fagyásaival képtelen voltam együtt élni. Mondjuk én az ilyen M2 féle killer fícsörök közül nem használtam sokat mert miután sok gépen megfordulok inkább szoktam rá a webes megoldásokra, nekem azok kényelmesebbek voltak, de azért jó pár dolog hiányzott.

Na majd ha hazaértem vetek az új nextre egy pillantást, így látatlanban nem szeretnék okos lenni.

MosoMasa 2013.05.29. 11:15:15

"Ne aggódjon, könyvjelzői biztonságban vannak.
Nagy erőkkel dolgozunk azon, hogy még tovább fejlesszük a szinkronizálási funkciót, és még szorosabban integráljuk böngészőink következő generációjába.
Jelenleg ezen a webes felületen keresztül érheti el könyvjelzőit és egyéb adatait.
Köszönjük, hogy kitart mellettünk."

MosoMasa 2013.05.29. 11:15:59

Tehát lesznek könyvjelzők ezek szerint ...

Teddy Beer 2013.05.29. 11:21:11

@franatixx: Az hogy bedőlt az utolsó koherens netsuit fejlesztése, az megér egy hisztit.

A mélben a gui skinezhetősége még menthető (legalábbis a színsémák), plusz a gstreamer is megmaradt (azt nem tudom, hogy múkodik-e), de egyértelmű, hogy webkit az alap és az xml miatt talán az is marad. A gombok közül a teljes képernyő ment, a többi csak dísz volt az alapfelszerelésen kívül, tehát nuku címsor.

Bluemotion 2013.05.29. 11:29:30

Lehet, hogy én vagyok igénytelen, de nekem csak két dologra van szükségem: a gyorsindítókra, meg hogy ne omoljon össze youtube vagy az indavideo lejátszása alatt. Ha ez tudja biztosítani, akkor +1 felhasználó.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.05.29. 11:49:12

@Med1on: Nem. Az jobb lenne. Mert tudod az emberek hajlamosak szétszéledni meg reménykedni a végtelenségig.

Amíg létezik a kiherélt desktop Opera, addig az emberek nagyon sokáig reménykedni fognak, hogy majd helyrepofozzák és nyilván (akárcsak a Chrome esetében, amely 0.2-es verziótól 29-es verzióig épített be és vett át az Operától dolgokat) valamit módosítani is fognak a fejlesztés során. De a lényeg nem itt van. A lényeg ott van, hogy KONCEPCIÓVÁLTÁS történt.

Nem akarok nagyon offolni, de más példa hirtelen nem jut eszembe: Kicsit olyan, mint a rendszerváltás volt. Ha akkor megszűnt volna minden politikus és az emberek rá lettek volna kényszerítve a szerveződésre, a tettekre, akkor talán ma máshogy nézne ki me az ország.

Itt is ugyanez volt. Koncepcióváltás történt, amit a nép többsége nem fogott fel (és egy részük még ma sem), ezért csak reménykedett és reménykedett, hogy majd jobb lesz minden, de nem lett.

Amikor olyanokat olvasok, mint: "Ha a következő verzió kijön, és abba beletesznek még pár dolgot, és minden verzióban kicsit hozzátesznek, akkor igencsak szerethető lesz."

akkor valahogy ugyanaz a feeling, mint a "Ha megnyeri a választásokat XY, akkor újra 3.60 lesz a kenyér." esetében.

Meg mikor sorolják ennek a Chrome-koppintásnak a pozitívumait... Szép dolog az optimizmus, de ha túlzásba visszük, azon kapjuk magunkat, hogy egy egy kiszáradt gyökérrel püföljük a tamtam dobot egy dzsungelben. És eközben a sámán épp a seggét veri a földhöz, miközben begombázva énekel, mi pedig vigyorgunk, mert a sámán azért csinálja ezt, hogy meggyógyítsa az éppen ebolában döglődő falut, aztán ugye fő az optimizmus. Ki tudja, hátha segít. Reménykedjünk.

Ez jelenleg még szarabb, mint a Chrome. Még Geolocation sincs, meg egy csomó minden nincs. Azért alfa/béta, akármi. Ha végleges lesz, lesz benne Geolocation, nem fogja összefosni magát XP-n és megjelenik Linuxra is. De ennél többet senki ne nagyon várjon. Ez már nem az Opera. Egy sor nincs belőle az eredeti Opera forráskódjából.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.05.29. 14:56:40

Ahogy tippeltem: my.opera.com/desktopteam/blog/opera-features-and-release-cycle

Comodo Dragon, maximum ha összeszarják magukat a userek is egy Maxthon szintjére hozzák majd fel. De ez még 2014 és az utána következő évek zenéje.

Szóval remény az van.... arra, hogy 1-2 év távlatában lecseréljük Operára a Chrome-ot (mint másodlagos böngészőt), esetleg ha még túléli a cég a meredek zuhanást és ÉSZHEZ TÉR, akkor arra is, hogy 4-5 év távlatában visszapótolják a népszerűbb Operás fícsöröket valahogyan. Mondom 4-5 év távlatában. Szóval addig marad a 12.15 vagy elkezdünk átszokni mondjuk Firefoxra...

De ez mind közül a legjobb eshetőség. És hosszú évek(be telne még a Google-nak is) mindezek lefejlesztése. De mindent nem fognak pótolni.

És újra emlékeztetnék mindenkit: Míg Firefoxban a kiegészítők teljes értékűek, addig Chrome-ban (és a jelenlegi Operában sem, de itt elvonják róla a figyelmet a beépített fícsörök) nem azok. Belső lapokon nem működnek, ezért az olyan esszenciális dolgok nélkül, mint smooth scroll, mouse gestures, normális speed dial, oldalsáv, könyvjelzők, eszköztárak, billentyűparancsok, stb. konfigurálhatósága... Az egész gyakorlatilag ÉRTELMÉT VESZTI.

Fast Forward-ot lehet pótolni (már ha pl. localhost-os fájllistában is működik). Tab-ra form-ba ugrást lehet pótolni. Spatial Navigation-t is lehet pótolni. Még talán a Reload Every-t is.

De olyanokat, amiknek egységet kellene képezniük a böngészővel (mouse gestures, smooth scroll, és még nagyon sok minden.) nem. Operában itt vannak oldalt a tabok. Jobbklikk nyomvatart fel-le és újratölti azt a fület, amiről ezt a mozdulatot indítottam. Ilyen intelligens integrációt még a Firefoxos kiegészítőkkel is nehéz elérni.

Cawington 2013.05.29. 15:05:31

@penge™:

Békésiesen szólva elhúzzák a mézesmadzagot az orrunk elött.

Kaptunk egy kis reményt mint annó a zsidók...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.05.29. 16:19:13

pollmill.com/f/farewell-opera-b1wtpmr.fullpage

Majd bele kéne tenni a készülő postba is, hogy minél többen kitöltsék.

Nincs felsorolva minden fícsör, de a semmitől ez is több.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.05.29. 16:45:38

Légyszi, a Chrome-os verziószámozásos hisztit is vegyétek elő! Csak hogy teljes legyen a kép. :)

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.05.29. 17:49:51

Köszi a korrekt cikkért!
(A kommentelés direkt van letiltva az új postnál, vagy a bloghu jópofizik?)

más vélemény 2013.05.29. 18:01:33

@Nekomajin: A cikkben vannak érdekes dolgok... már most látszik hogy mi a gond a fork -al. Lássuk csak:

"s implementálásuk feltételezhetően belefér a jelenlegi keretekbe – szerintem ilyen például, hogy a jobb klikkre felbukkanó menüben (Chrome mintára) jelenjen meg egy fordítás gomb."

Szóval legyen még chrome -osabb, mert akkor jó lesz. Ez a mondat is megmutatja, hogy mi is lesz az oka, hogy chrome -ról a kutya nem fog átvándorolni opera -ra, arról viszont sokan fognak váltani valami másra. Akinek chrome kell, annak mindig jobb lesz az "igazi". Még a cikk írójának is jobb, mert egyből olyan képességet kér, ami abban benne van...

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2013.05.29. 18:07:44

@Nekomajin: Én most már konkrétan a cikket sem látom. A link viszont működik... ?!

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.05.29. 18:09:55

@Nekomajin: Ha a szerkesztésre megyek, azt írja "Nincs ilyen bejegyzés!" Szerintem törölte Med1on, mert cousin333 is elkezdett írni egy cikket.

Egyébként a verziószámmal (is) kapcsolatban épp akartam válaszolni az új postra (még mielőtt elolvastam volna az ezzel kapcsolatos kommentedet). :D

Mihics Zoltán (Med1on) 2013.05.29. 18:12:49

@penge™: Hát upsz, fején találtad a szöget, itt most lett 1 kis kavarodás, de dolgozok az ügyön.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2013.05.29. 18:19:51

@Med1on: Én voltam egy kicsit kapkodós, amikor gyorsan megjelentettem, meg se várva az esetleges visszajelzésedet. Úgy gondoltam, már elég sokat vártunk a cikkel, ideje kitenni valamit. Ez persze nem jelenti azt, hogy a cikked amolyan "jobb híjján" lenne, sőt! Az, hogy most írok egyet ne zavarjon meg. Eleve az volt a tervem, hogy legyen egy tárgyilagos bejelentés, ami bemutatja a változásokat, meg egy szubjektív - ezt írom most -, hogy különválasszuk, amit kell. Tedd csak vissza, ha megvan, én nem tudom, mikor végzek.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.05.29. 18:20:02

@Med1on: Visszaállítottam formázásokkal együtt (hála a 12-es Opera egyedülálló lehetőségeinek).

@más vélemény: Azzal önmagában nincs gond, hogy 1-2 értelmes dolgot átveszünk, de amiket átvettek (pár kivétellel, mint ODP vagy animált fülmozgatás) az nem az értelmes része volt.

Mihics Zoltán (Med1on) 2013.05.29. 18:23:41

Király vagy, nah csak sikerül közösen összehozni! :D

Itt is egy példány:
hoc.hu/Szoftver/megjelent-az-opera-next-15.html

Teddy Beer 2013.05.29. 19:04:04

@cousin333: Azon nyámnyogtok, hogy ki írja meg a blogposztot. Oh dear... A kérdőív bruttó hülyeség, mert ha lehet sejteni a gugli irányából a fejlesztést, akkor nincs arra lényegében semmi sansz, hogy az rss/atom olvasó megmaradjon, a másik hogy a rendszeres májopera olvasó már hozzá van szokva az ilyen jellegű rinyafesztiválhoz, csak a kérdőív jelleg az új (bár savazni lehet a fórumban is).
Mondjuk gtranszlét használva legalább nyelvtani humorbonbonokra alkalmas.

"Az Opera biztonságtechnikai rendszere alapján csak a legutolsó verzió támogatott"

Hol? A fórumban? \o/ Ez nem mozilla, itt a verziók támogatása az utolsó stabil főverzióra vonatkozik. Régen lehetett venni helpdesk szolgáltatást, de nem valószínű, hogy versenyképes volt. A dragonfly meg régen eldőlt, hogy marad.

"Opera Next 16 is színre léphet."

Az lehetne a sárga O. All the cool stuff.

"A fejlesztés állítólag drámaian fel fog gyorsulni"

Akkora volt a visszaesés, hogy lényegében tök mindegy. A felhasználók nyomását pedig továbbra is ignorálhatják, ahogy eddig, mivel az opera asa "motorcseréje" elmaradt a (vég)termékkel ellentétben. 1/10

ap · http://premiumlivesets.hu 2013.05.29. 19:38:27

@MosoMasa: betenné a nagyajtót, ha nem lenmnénke könyvjelzők... nem azért mert nekem hiányzik vagy mert opera, hanem mert ez egy böngésző alapfunkciója... mindegyiké! tényleg az haladás, hogy lesznek könyvjelzők az operában? pffff...

Mihics Zoltán (Med1on) 2013.05.29. 20:02:17

@Teddy Beer: Én speciel nem venném észre, hogy "nyámnyogok", de mondjuk kevesebb szerkesztővel bizonyosan nem lennének/lesznek ilyen problémák.

MosoMasa 2013.05.29. 20:04:00

@ap: Nem - ezt arra reagáltam, hogy fentebb írták, a könyvjelzőket a gyorindítóval kívánják helyettesíteni.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2013.05.29. 20:14:46

@ap: Szerintem meglepődnél, hányan nem használnak könyvjelzőket, vagy csak annyit, ami bőven elfér a gyorshívón. Na nem a mostanin, hanem a régi 3x3-ason...

ap · http://premiumlivesets.hu 2013.05.29. 21:06:59

@cousin333: nem lepődnék meg, tudom nagyon jól h az átlaguserek kevés könyvjelzővel neteznek... de az opera célközönsége pont nem az aki 3-4 könyvjelzőt használ...

franatixx 2013.05.29. 21:17:50

@Nekomajin: :D

No megnéztem én is. Tényleg buta mint a segg, de cserébe legalább gyors és stabilnak tűnik. Ami azért az alapján, hogy nemrég kezdték elég jó eredmény.

Mondjuk ha a krómra szeretnének rálicitálni tényleg nagyon-nagyon kevés ez amit az alfában látni. Még ha a smooth scrollingot meg pár nekem hiányzó fícsört belepakolnak is, nem tudnék nagyon indokot felhozni amellett, hogy visszaváltsak rá, a nagy G-től való elszakadáson kívül. Nem mintha ez a nemes cél persze ez az itt nyivákolók többségének nem lenne bőven elég :D

Azért az egyért nekem is nagyon fáj a szívem, hogy még annyira (sem) mertek belenyúlni a webkitbe (blinkbe?), hogy ezt a különprocesses memóriazabáló ökörséget kigyomlálják, de még mindig jobb mint a folyamatos fagyás amit futó flash plugin mellett a dicső előd produkált.

ap · http://premiumlivesets.hu 2013.05.29. 22:28:05

lesz cikk vagy nem lesz cikk? rss-ben elolvastam (mire jó a régi opera? :D ) de ide kommentelni két napja.. lassan belefagy a blogmotor :D

más vélemény 2013.05.29. 22:41:05

@ap: "de az opera célközönsége pont nem az aki 3-4 könyvjelzőt használ..."

Most már az... csak kár hogy azokat a chrome -ról, meg a firefox -ról szinte semmi esélye nincs átcsábítani.

más vélemény 2013.05.29. 22:45:32

@franatixx: "de cserébe legalább gyors és stabilnak tűnik. Ami azért az alapján, hogy nemrég kezdték elég jó eredmény."

Ez nem nagy eredmény... ilyet én is tudok. Letöltöm a chromium utolsó változatát, lefordítom...
HüpHüpHüp barba trükk... készen vagyok. Teszek rá egy szép logót, meg egy gyorshívó addont...

Na mit szólsz? :D

Most viccen kívül. Nehogy már nekik tulajdonítsd hogy működik a chromium...

Krissz5435 2013.05.29. 22:50:13

Azt esetleg tudja valaki, hogy a könyvjelzőket át lehet-e valahogy importálni a gyorshívóba? Van kb 300 könyvjelzőm, és mappába vannak rendezve, gyorshívónál meg van mappatámogatás.

más vélemény 2013.05.29. 23:05:03

@Krissz5435: Ha sikerül, akkor légyszíves linkelj már majd egy képet hogy hogy fest ilyen nagy számú könyvjelzővel a cucc..
Köszi.

Gab_89 2013.05.29. 23:09:08

Ezt a könyvjelző dolgot nem értem, hogy gondolták :(
Nyilván majd 1400-1500 könyvjelzőmet amik mappázva vannak majd újrarendezem meg a gyorshívóra :(
Oké ráférne egy szortírozás mert biztos rengeteg már a halott link, na de nem ilyen áron.

Kiváncsi leszek ha mégis lesz könyvjelző akkor azt a buta verziót kapja-e meg ami a chrome -ba van. Attól is kivagyok se egyéni azonosítót nem lehet megadni se semmit tulajdonképpen.

Igaz a 12.14-es verzió óta felváltva használok Chromium-ot is mert elegem lett az operából. Ennek ellenére a mai napig a legjobb böngésző rengeteg okos dologgal és nem kell 4548979 darab bővítményt felpakolni mint Chrome vagy FF esetében.
Erre tönkreteszik :( grrr

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.05.29. 23:29:45

LOL! Haavard már a Stash-t ajánlgatja a Windows panel helyett. :D

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.05.30. 00:17:53

@Teddy Beer: "a rendszeres májopera olvasó már hozzá van szokva az ilyen jellegű rinyafesztiválhoz"

Ilyen felháborodás a legutóbbi 10.5x instabilitási korszak (és kísérlet az MDI kukázására) idején sem volt.

És ez nem mérhető ahhoz, ami akkor lesz, amikor automatikusan lefrissül a gyanútlan, My Operát nem látogató usereknek a 12.15-ös Operájuk.

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2013.05.30. 08:00:02

Az opera így egy háromkerekű autó lett. Az pedig vérciki. Az ember vagy autóba ül vagy motorozik, de háromkerekű lófasznak se kell :(

fatal 2013.05.30. 09:12:08

@Krissz5435: Nem lehet importálni. Ráadásul az almappákkal mit csinálsz? Mert mappa ugyan van a speeddialon, de a mappákba újabb mappát létrehozni nem tudsz.

Cole1 2013.05.30. 15:31:06

Ahogy látom eléggé megosztja az embereket, igaz én eddig nem követtem a 100%-osan, de a tegnapi alfa verzió leírása és tesztje utána nekem se tetszik ez a dolog.
Nem próbáltam, de a véleményekből nekem az jön le, hogy a többségnek se jön be.

Úgy érzem, hogy most először majd kihagyom a frissítést és hosszú ideig még a 12.15 lesz a favorit.

Azt nem tudja valaki, hogy pl. a reklámszűrő, ami itt a blogon is fent van az pl megmarad? Azt látom, hogy a userjs nem, ami fájó pont...

Cole1 2013.05.30. 15:36:16

@Teddy Beer: hát ezen most jót röhögtem. :DDDD

fatal 2013.05.30. 19:43:35

@Cole1: Nem marad meg. Felrakhatod az adblock plust aztán kész. Ez mondjuk nem akkora probléma.

Ami megmaradt: Egérgesztusok (félig, a gombos gesztusok nem működnek, én meg csak azokat használom), Speed Dial (már mappázható).

És ennyi. Igen, könyvjelzők sincsenek.

Cole1 2013.05.30. 22:57:19

@fatal: Köszi a választ, ez szomorú hír. Nem szeretek felrakni ezt azt, ha volt jobb megoldás, akkor azt használtam.

Gondolom a "jegyzetek" rész is kikerül, pedig mostanság sokat használtam. hmm, ezek után nem tudom mi lesz. :) marad a 12.15...

Mesmoryser 2013.05.31. 01:33:24

@Cole1: Pontosítanék: nem tudjuk mi marad meg, annyi biztos, hogy most nincs benne. A desktopteam blogon csak homályos utalások vannak arra, hogy nem ez lesz a teljes fícsörlista, de nem tudhatjuk még, mi kerül vissza.
süti beállítások módosítása