Magyar Opera

Tippek és trükkök: Imagus

Eme remekbe szabott kiterjesztést olvasóink egy része már biztos ismeri, de mivel (még) nem jelent meg az Opera bővítmények katalógusában, és nálunk sem kapott elég figyelmet, ezért mindenképpen megérdemel pár sort.

Az Imagus előtt is felmerült már, hogy a nagyítható képeket miként lehetne egyszerűen, gyorsan megtekinteni. Erre született meg az ImagePreviewPopup és az ImgTip, de mostanra mind a kettő fejlesztése leszállóágba került. Időközben további ötletek láttak napvilágot, illetőleg az Opera is hatalmas fejlődésen ment keresztül a böngésző kiterjesztések terén. Az Imagus szerencsére követi a norvégok újdonságait.

A fejlesztő, név szerint "Deathamns" kérdésemre elmondta, hogy bár az Imagus már napi szinten jól alkalmazható, azonban addig nem szeretné feltölteni az Opera kiegészítők katalógusba, amíg az 1.0-s verziót el nem készíti. Ez sajnos idén nem fog összejönni, ám ahogy előzőleg olvasható volt, az alkalmazás már most is stabil lábakon áll.

Nagyító

Fontos megjegyezni, hogy az Imagus egyáltalán nem a már korábban megjelent kiegészítők másolta (ImagePreviewPopup, ImgTip), sokkal több azoknál. Elsőnek is: a felugróban megjelenő képeket forgathatjuk, tükrözhetjük, a méretét az ablakhoz, a szélességhez és a magassághoz igazíthatjuk. Arra is lehetőségünk van, hogy a megtekintett állományokat egy galériába küldjük, amit az Imagus beállításainál találunk meg.

Nézőke

A kiterjesztés révén lehetőségünk van feltuningolni az Opera alapértelmezett képnézegetőjét. Az egyik kedvencem, hogy a Shift + az egér vonszolása nagyít a kijelölt részre (Ctrl lenyomásával mozgatni lehet), ezenfelül a Shift + jobb klikk egy menüt csalogat elő, mely számos további funkciót kínál. Ismét csak a legérdekesebbeket említve: transzformáció, méretezés, képfeltöltés a pixlr.com-ra (ingyenes online képszerkesztő). Érdemes rászánni pár percet a nézőke áttanulmányozására, hiszen a görgővel történő nagyítástól az oldalháttérig mindent beállíthatunk - az egyéni ikonról és a képkeretről már nem is beszélve.

Sokak szemében mostanra talán túlságosan bonyolultnak tűnik az Imagus. Számukra jó hír, hogy van magyar nyelvi támogatás, ezenfelül afelett sem szabad elsiklani, hogy a kiterjesztés az alapértelmezett beállításokkal is igen jól használható.

Letöltés:

Mivel az Opera 12.10 biztonsági okokból letiltja a külső kiterjesztések telepítését, ezért fel kell vennünk az oldal címét (http://files.myopera.com/Deathamns/extension/imagus/) a biztonságos weboldalak listájába ((Ctrl+F12) / Haladó beállítások / Biztonság / Megbízható weboldalak). A másik megoldás, hogy lementjük a fájlt, majd bedobjuk a böngészőbe.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr74907022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fater63 2012.11.16. 15:45:59

Köszi, én korábban használtam és nagyon jó volt. Most újra működik!

blash 2012.11.16. 16:35:28

Azt sajnálom, hogy 11-estől kezdve már nem működik a xerath gallery next userjs, belevehetné ezt a ficsört is. De nekem egy külön extension is, vagy akár egy megjavított userjs is megtenné.

my.opera.com/xErath/blog/2009/03/01/gallery-crawler

blash 2012.11.16. 16:37:00

A cikk végén ez meg ottmaradt:

"Biztos vagyok benne, hogy enny"

Mesant 2012.11.16. 16:55:23

Szinte a születésétől használom az Imagus-t. Nélkülözhetetlen, főleg azoknak akik HD-ben böngésznek,de gyengén látóknak is sokat segít.

Mihics Zoltán (Med1on) 2012.11.16. 17:15:55

@blash: Volt egy kis technikai hiba nálam, de sikerült megoldani. Köszönöm az észrevételt.
süti beállítások módosítása