Magyar Opera

Opera Mobile 12

Az Opera Mobile 11.5 bemutatkozása óta - a szokásos frissítéseken kívül - nem sok minden történt az Opera mobilos zászlóshajójával. Mégis némileg váratlanul ért, hogy a Mobile World Congress rendezvényen az Opera bemutatta a 12-es verziót. Ezzel - bár nyilván eredetileg nem így tervezték - az a fura helyzet állt elő, hogy a Mobile előbb elérte ezt a verziószámot, mint az asztali változat. A kérdés, hogy méltó-e erre a sorszámra.

Felhasználói felület

Majdnem pontosan egy éve, hogy az asztali változatban bemutatkozott a "Gyorshívó 2.0" első előzetese. Ebben a korábbi fix számú kép helyett tetszóleges mennyiségű bejegyzésünk lehet, az elemek elrendezése pedig automatikusan igazodik a mérethez. Véleményem szerint ez egy örvendetes lépés volt, azonban az újítás csak a PC-s verzióra terjedt ki, a mobilosra nem, így a Linkkel szinkronizálva egyeztetési problémák léptek fel, hiszen a Mobile és a Mini csak az első 9 elemet támogatta.

Ennek a visszásságnak vetett most véget a Mobile 12, ami már szintén támogatja a dinamikusan növekedő méretet. A dolog még nem tökéletes, mert a változási közlemény szerint egy szinkronizációt követően lehetnek problémák az elemek sorrendjével. Ennek okát mondjuk nem teljesen értem, szerintem elég egyértelmű a konfigurációs fájl felépítése.

Ezen túl azonban tényleg nagyítóval kell keresnünk a további UI változásokat, őszintén szólva én egyet sem találtam. Bár a régi-új felépítés szerintem megfelelő, a változások pedig inkább a háttérben zajlottak, nézzünk be tehát a motorháztető alá.

Az új Presto motor

Aki súrún használja az Opera Next csatornát, azt sok újdonság nem éri a frissített motort illetően, és éppen ez benne a szép. Ugyanis az UI alá már a 2.10.254-es verzió került, ami csak egy hajszállal marad el a jelenlegi asztali verziótól. Természetesen ez a támogatott szabványok jelentős bővülését eredményezte.

Kezdetnek ott van mindjárt a Ragnarök, azaz az Opera HTML5 feldolgozója, ami fájóan hiányzott a 11.5-ből, de most végre megérkezett. A további újítások mellett bekerült a mobil eszközöknél hangsúlyos szerepet kapó Device Orientation szabvány is, de hiba lenne megfeledkezni a WebGL támogatásról (csak Android) és az eszköz kamerájának kezeléséről, ami már szintén megoldható a böngészőből.

Mindezeket összeadva nem csoda, hogy az új jövevény a hírhedt HTML5 teszten 364 pontot kap a 11 bönuszpont mellett (ne felejtsük el bekapcsolni a WebSocket támogatást!), ami kiemelkedően jónak számít. Jelenleg egyetlen böngésző nyújt ennél többet, és az pedig az asztali(!) Chrome. A többi mobilos böngésző tisztes távolságból követi az Opera új üdvöskéjét.

Ezen felül a böngésző támogatja a jövő kis hatótávolságú, biztonségos vezetéknélkül kommunikációs szabványát, az NFC-t (Near Field Communication) a Google Beamen keresztül. De említhetnénk még a továbbfejlesztett XMLHTTPRequest támogatást a javított szövegtördelést, a jobb minőségű gyorshívó képeket, vagy a Flash támogatását a 4.0.3-as Androidon.

Személyes tapasztalatom szerint sajnos az új böngésző nem mentes a már-már szokásosnak nevezhető Opera-gyermekbetegségektől - néha hektikusan viselkedik, és helyenként vannak még problémák az Opera Linkkel és a nagyítással (Symbian verzió) is. Ettől függetlenül az Opera Mobile 12 komoly előrelépésként értékelhető, és minden Symbian és Android felhasználónak javaslom a kipróbálását.

Sőt, mi több, nem csak az ARM alapú androidos készülékek tulajdonosai telepíthetik fel az új változatot, hanem az már a MIPS és az x86-os architektúrákra is elérhető, igaz, csak Labs kiadás formájában. A többiek a szokásos hivatalos oldalon keressék.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr874284885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2012.03.02. 19:43:12

"Személyes tapasztalatom szerint sajnos az új böngésző nem mentes a már-már szokásosnak nevezhető Opera-gyermekbetegségektől - néha hektikusan viselkedik, és helyenként vannak még problémák az Opera Linkkel és a nagyítással (Symbian verzió) is."

Csak nyugi, Androidon sem jobb a helyzet. Igazából nagyon darabosan működik, és az új gyors hívó lassú is. Valahogy el evezek vele, de láttam már jobbat is.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2012.03.02. 20:46:33

@Nameless®: Nem egyértelműen fogalmaztam, de én is Andoidot használok. Igazából a sebességet érzem kicsit hullámzónak, bár Androidnál sosem lehet tudni, hogy ez most éppen a rendszer vagy a program hibája...

Mindegy, szerintem most sem rossz, a későbbi frissítésekkel remélhetőleg még jobb lesz.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2012.03.02. 22:54:46

@cousin333: Na igen, ezért sem akadtam ki nagyon. Mert RAM használatba meg CPU használatban javult... A gyorshivo miatt lassul. Sztem

Sent with Opera Mobile... ;-)

Darkcomet 2012.03.03. 10:28:21

Nekem eléggé felemásak az érzéseim. Szerintem túl sokat akár markolni, viszont keveset fog. A html5 teszten elért pontok impozasánsak, de a gyakorlatban eléggé felemás a helyzet. Pl. nekem html5 videót még nem sikerült vele lejátszani, és a html5 alapú játékok sem mentek. A webgl-nek egyelőre nem sok értelmét látom, de itt sokat számít, hogy öregecske a telefonom, valószínű, hogy egy 2 vagy 4 magos procival szerelt készüléken jobban teljesít. Nem ártana néhány olyan extraszolgáltatást belerakni, ami más böngészőknél szinte alap. Mostanában teljesen átszoktam az Angel Browserre, ami kicsit, gyors, és amellett alapból rengeteg hasznos szolgáltatást nyújt. Pl. gestures, proxy beállítás, weboldal képbe történő lementése, közvetlen fordítás a google translateon keresztül, választható funkciók szolgáltatások esetén, pl. videót tud lejátszani vagy letölteni is.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2012.03.03. 13:53:12

@Darkcomet:

Nekem az a legzavaróbb, hogy néha befagynak az oldalak. Nem tudok görgetni, de maga a böngésző így úgy reagál néha. De nem értem miért akasztja ki egy két oldal...

Várom a frissítést.

Teddy Beer 2012.03.03. 14:16:19

"Ezzel - bár nyilván eredetileg nem így tervezték - az a fura helyzet állt elő, hogy a Mobile előbb elérte ezt a verziószámot, mint az asztali változat."

Lehet hogy csak rájöttek hol van esélyük robbantani?

"Aki súrún használja az Opera Next csatornát"

Melyiket? :D A Mini már most kiadás-érettnek tűnik.

"Device Orientation szabvány"

Remélem ezt használják is az oldalak...

"az eszköz kamerájának kezeléséről"

Ezt hol lehet kipróbálni?

"ne felejtsük el bekapcsolni a WebSocket támogatást!"

Talán nem véletlenül van kikapcsolva. Ha ezt még nem javították az egy kissé gáz.

A link-kel most is van valami, meg pár renderelési hiba, de ezzel együtt jó lett a 12.

Ezalatt a Desktop Team-nél...
youtu.be/JKTaYH21SxQ

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2012.03.03. 17:25:35

@Teddy Beer:

"Lehet hogy csak rájöttek hol van esélyük robbantani?"

Itt nem erről van szó. Különben is már régóta tudják, miben van a pénz és siker, lásd Mini és Mobile.

"Remélem ezt használják is az oldalak..."

Egyrészt, igen, remélhetőleg. Másrészt nem csak oldalakban kell gondolkodni. Már régóta léteznek operás minialkalmazások, remélhetőleg a futtatókörnyezet is nemsokára integrálják majd végre valahára. Ilyen HTML alapú programoknál külön jól jöhet. Hogy ez mennyire nem elvadult ötlet arra példa a Google próbálkozása (pl. Chromebook), vagy a legfrissebb, a Mozilla-féle B2G (Boot to Gecko), ami tulajdonképpen egy alap Linux, amin "Firefox" fut. Minden más alkalmazás, beleértve a kamerát, a tárcsázót stb. HTML alapú (gyakorlatilag mint egy minialkalmazás). Én ezt már korábban felvetettem, őszintén szólva csodálkozom, hogy nem az Opera jött elő vele.

"Ezt hol lehet kipróbálni?"

Elvileg itt találsz demókat (a cikk alján keresd), én még nem próbáltam őket: dev.opera.com/articles/view/getusermedia-access-camera-privacy-ui/

"Talán nem véletlenül van kikapcsolva. Ha ezt még nem javították az egy kissé gáz."

A WebSocket szabványban (tehát nem az Opera implementációjában!) találtak egy komolyabb biztonsági hibát, emiatt az Opera az egyébként teljesen jól működő funkciót alapértelmezésben nem kapcsolja be. A többi gyártó nem ilyen finnyás (óvatos, ahogy tetszik), nekik megy alapból. Ez a HTML5 tesztoldalon 10 pontot jelent, mert a hivatalos mérésnél csak az alapértelmezett beállításokat tesztelik.

Teddy Beer 2012.03.03. 18:07:45

"Én ezt már korábban felvetettem, őszintén szólva csodálkozom, hogy nem az Opera jött elő vele."

Ez lett volna a Tabbee, még az iPad előtt.

"Elvileg itt találsz demókat (a cikk alján keresd), én még nem próbáltam őket:"

Van mit faragni rajta. i.imgur.com/T7sWO.png

"A többi gyártó nem ilyen finnyás"

Ők elméletileg javították a hibát.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.03.03. 18:36:13

@cousin333: "Én ezt már korábban felvetettem, őszintén szólva csodálkozom, hogy nem az Opera jött elő vele."

Mert ezeket a digitális frankenstein eszközöket csak azért használják az emberek, mert valami nagy cég áll mögötte, aki tolja a marketinget és nem mellesleg, hihetetlenül trendy (ipszilonnal).

A mobil az más. Az egy több, mint 20 éves technológia és már a WAP megjelenésével felmerült az igény, hogy végtelenül lebutított formában alapvető információkhoz hozzá lehet férni.

Azóta rengeteget fejlődött (a tartalmakkal együtt), de amíg nem lesz hologramos kivetítős speciális cucc (úgy értem, elterjedve a 9999 forintos mobilok szintjén), addig felejtős, hogy valaha is leváltja az asztali PC-t vagy a laptopot, bármit is hazudnak a statisztikák és bárhogy számítják őket.

Még a netbookot, eeePC-t és egyéb fosokat használó ismerőseimből is 10-ből 8 megbánta, hogy megvette "csak hát olcsó volt". Meg recesszió is van. Sokan döntenek úgy, hogy mobil így is, úgy is kell, akkor adnak érte + 70 rugót (amiből asztali gépet is ritkán újít normálisat az ember) és legalább tud rajta böngészni, filmeket nézni (3 inches fullHD kijelzőn), ráadásul még hordozható is, otthon meg ott figyel a sarokban a 10 éves Celeron a CRT monitorral. Legalábbis kishazánkban.

Az Opera nem egy húzó brand. Azért nem sokan vesznek meg valamit, "mert Opera". Azért, mert Google, vagy Apple, annál inkább. Ennél fogva az Opera azokat a piacokat tudja kiaknázni, amiket a nagyok kitapostak neki. Már ha nem végződött számukra is kudarccal.

Lásd: Adobe. Itt is jól látható, hogy hiába a magas piaci részesedés, mégis kukázta a Flash támogatást Linuxon, mert a Google-borg beolvasztotta a Chrome-ba. Aki Firefoxot vagy Operát használ, az meg kapja be. :D

Vagy a vesztüket érzik (HTML5) vagy a Google-től kapnak nem kevés zsetont érte.

@Teddy Beer: Nem a hibát javították, csak a working draft fázisban lévő fícsört frissítették egy szintén working draft fázisban lévő fícsör újabb verziójára. Az Opera pedig jobbnak látja akár a csillagos crash-t javítani (és milyen jól teszi), vagy évekkel ezelőtt beküldött (DSK/CORE sorszámból ítélve) hibákat javítani, mint ilyen marhaságokkal szórakozni, amikor ÚGYSEM HASZNÁLJA SENKI.

De ha már fejlődésben lévő HTML5-ös fícsörökben gondolkodunk: Itt az XHR2, máris egy rakás oldal, ami használja.
Itt volt előtte az ECMAScript 5. Szintén.
Nemsokára jön a Drag and Drop. Azt is nagyságrendekkel több helyen használják. Utána a CSS 3D Transform.

Még hardvergyorsításra is több helyen van szükség, mint Web Sockets-re.

Ja, és ráadásul a Web Databases is mehet a kukába, mert le kell majd cserélni IndexedDB-re. Szóval ezért nem kell ilyenekkel időt pocsékolni, ha nem muszáj.

Darkcomet 2012.03.03. 19:05:35

@cousin333: "Itt nem erről van szó. Különben is már régóta tudják, miben van a pénz és siker, lásd Mini és Mobile."

Ja. Ezt az Android kivételével talán el lehet mondani más platformokra, de oda nem. Androidon hemzsegnek a browserek, és már akkor nagy volt a kínálat, amikor még az Opera Mobile a fasorban sem volt arrafelé. A marketbe túl későn érkezett meg, és olyan koncepcióval, ami miatt nem igazán lett egy sikeres böngésző. Mobiltelefonon ugyan is nem a teljes értékű böngészés a lényeg, senki nem akar desktop élményt, vagy ha mégis, az vegyen egy tabletet. Erre felé célböngészőkkel lehet nagyot tarolni, ami a különböző igények szerint van felturbózva.

madstunt 2012.03.03. 20:00:29

Nalam azt csinalja hogy eleg komoly kesessel kezd tolteni barmit miutan a cimre vagy a gyorshivora bokok... 10 masodpercig semmi aztan tolt.

Ha mar offolunk: ezt is egy elso gen galaxy tabrol irom amit meg novemberben vettem. Azota se bantam meg. Okostelefonom helyett hasznalom teljes megelegessel

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.03.03. 20:25:43

@madstunt: Pontosan. Okostelefon(!) helyett, nem pedig laptop/asztali gép helyett.

Teddy Beer 2012.03.03. 20:28:32

@Darkcomet: "amikor még az Opera Mobile a fasorban sem volt arrafelé"

Nem maradtak le semmiről. Az opera mobilon még mindig pariban van a beépített böngészőkkel az első helyért. UC-t Kína hozza fel, Dolphin (aminek "fejlesztői" mint kiderült analfabéták) hibahatár alatt a Netfront meg nem igazán az androidra gyúrt, inkább konzolos böngésző. Topligás az opera mobilon. Ennyi.

Teddy Beer 2012.03.03. 20:55:05

@madstunt: "Okostelefonom helyett hasznalom teljes megelegessel"

cfile23.uf.tistory.com/image/185CA4194CF467A32019FD

A kép extra poént is rejt

Darkcomet 2012.03.03. 21:04:06

@Teddy Beer: Aztán azt honnan lehet tudni, hogy toplistás? A letöltési számok a marketen túrót sem jelentenek, nem egyenlő az adott appot aktívan használók mennyiségével. Az adott app törlése után ugyanúgy benne maradok a letöltési mennyiségben. A Dolphint egyébként nem szeressem (apropó, mitől analfabéták?), az UC 8-asa meg az új felülettel el lett baszarintva, de rendesen.

Teddy Beer 2012.03.03. 21:13:07

@Darkcomet: Jobb híján Statcounter. Google adatot nem, de pénzt ad, ami bőven elég. A google meg pontosan tudja melyiket használják, vagy törlik. Dolphin: www.favbrowser.com/opera-submits-other-people-apps-without-permission/ UC-t fehér ember nem használ, a többi pedig gyári, vagy mintha meg se jelent volna.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2012.03.07. 17:21:07

Megjött az első frissítés Androidon.

12.0.1

Javított URLFilter.ini bug. (nagyon kellett)
SVG Renderelés bug javítva
Gyenge teljesítmény oldal betöltésekor javítva.
További általános stabilitás fokozó javítások...

Darkcomet 2012.03.12. 15:26:37

@Nameless®: Szerintem a frissítés óta ritka szar lett. Az általad említett szakmai zsargonba nem tudom megfogalmazni a hibákat, de nálam hosszú perceket köszörűl egy-egy oldal betöltésénél, Turbóval a fájlmegosztó oldalak 90%-a használhatatlanná vált, és állandóan elfelejti a blog.hu-s, meg egyébb bejelentkezéseimet.Nálam egyre inkább a használhatatlan kategóriát verdesi, még a gyári böngésző is jobb nála.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2012.03.12. 16:31:36

@Darkcomet: Próbáld meg tisztán újra telepíteni, nekem is összefosta magát upgrade után.
süti beállítások módosítása