Magyar Opera

Opera Labs: 64 bit és külön beépülő-processz!

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én vártam ma egy előzetest. A számításom be is vált, meg nem is. Előzetes ugyanis érkezett, de nem szorosan az Opera 12-höz kapcsolódva, hanem úgynevezett Labs Release-ként. Ez tulajdonképpen egy olyan előzetes, ami - legalábbis egyelőre - nem illeszkedik bele a kiadások sorába. Célja az, hogy valami radikálisan új funkcionalitást vagy koncepciót ismertessen meg a nagyközönséggel, aminek a kiadása még eléggé távoli. Talán még emlékeztek rá, a video tag és a WebGL is így kezdte egykoron...

Beépülők külön processzben

opera_plugin_crash.png

A mai kiadás két komoly újítással ismertet meg minket. Az első igazából nem az, legalábbis FreeBSD és Linux rendszereken már régóta létezik: a külön processzben futó beépülőkről van szó. Más böngészőkben egy ideje szintén megtalálható ez a technika. Arról van szó, hogy a stabilitást veszélyeztető tényezők között nagyon előkelő - egyesek szerint egyenesen első - helyen találhatók a beépülőkkel kapcsolatos fagyások.

A dolog rákfenéje - és egyben a beépülők ellen szóló egyik legfontosabb érv -, hogy ezen külsős elemek fejlesztésére nincs rálátása a böngészőgyártóknak. Ha az SVG rajzolás összeomlasztja a böngészőt, vagy a GPU gyorsítás kékhalálba taszítja a rendszert, az legtöbbször a böngésző hibája, tehát nekik is illik javítani. A beépülőket ugyanakkor csak integrálják, de nem ők fejlesztik. Viszont ha az adott plugin fejre áll, viszi magával a böngészőt is, amit az egyszeri felhasználó biztos nem vesz jó néven.

Egy megoldás lehet a problémára, ha egyszerűen elhagyjuk a beépülőket. Ez viszont - bármennyire hatékony - nem járható út a net jelenlegi állapotában. Hosszútávon a HTML5 hozhat enyhülést (nem megváltást!), de addig is itt egy szolidabb megoldás: ha már egyszer a beépülő a böngésző többi részétől függetlenül működik, szeparáljuk el processz-szinten is. Így egy esetleges összeomlás a halálba küldi a Youtube videónkat, de a böngésző élni fog.

Böngészés 64 biten 

A másik jelentős újítást a 64 bites kiadások jelentik. Ezek e fejlesztők szerint bizonyos területeken teljesítménynövekedést hoznak magukkal, valamint nagyobb szabadságot a memória-kezelés területén. remélem ez alatt nem a 2GB fölötti megcímezhető memóriaterületet értik... Mindenesetre elmondásuk szerint már egy jó ideje foglalkoznak a témával, de a felhasználók számára transzparens átmenetet szerettek volna. Ami az olvasatukban azt jelenti, hogy a 64 bites Opera képes legyen 32 bites beépülők futtatására is. Találjátok ki, a külön processzben futó beépülők mire jók még az extra stabilitáson kívül...

Egyéb tudnivalók

Az új fejlesztői előzeteseket szokás szerint az Opera Labs oldaláról lehet elérni. A keresztségben egységesen az Opera 12.00.1211 nevet kapták, ennek megfelelően - az előbb bemutatott extrákon túl - elvileg minden eddigi Wahoo-s képességgel rendelkeznek, beleértve a hardveres gyorsítást is! Persze hibák is vannak, ezek közül az ismertebbek.

Ismert hibák, megjegyzések:

  • A Mac-es verzió univerzális, egyben tartalmazza a 32 és a 64 bites kódot. OSX 10.6 (Snow Leopard) vagy afölött automatikusan az utóbbi települ. 
  • Néhol hibás a szöveg renderelése, és a Webfontok támogatása (csak Mac)
  • A 64 bites változat értelemszerűen csak 64 bites Windowson fut
  • Használd a legfrissebb Flash-t az esetleges teljesítményproblémák elkerülésére!
  • A beépülő-interakciók (például kattintások) esetlegesen 7 másodpercre lefagyaszthatják a böngészőt
  • Az Xt-alapú beépülők nem támogatottak (például VLC és Acrobat Reader)

Ez egy fejlesztői előzetes, az újdonságok kipróbálására. Semmiképpen ne telepítsd rá a stabil Operádra, vagy az Opera Next-re! Hordozható verzióként való telepítés javasolt.

Letöltés (Opera Labs Build 12.00.1211):

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr483466356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.12.15. 17:26:19

"Találjátok ki, a külön processzben futó beépülők mire jók még az extra stabilitáson kívül..."

Ne is kérdezd... i0.simplest-image-hosting.net/168bf183b2abe8bc9188aacc163dd507/flash.png

Az egyetlen baj, hogy 8 nap alatt úgysem lesz belőle snapshot, aztán kiadnak majd egy bugfixelt snapshotot, én meg majd itt vívódom, hogy melyiket használjam. Remélem nincs benne semmi durva regresszió, olyan bugfixet karácsonyra úgysem tudnak eszközölni, ami miatt snapshotot használnék. Kivéve persze a position: fixed + smooth scroll, de az övön aluli lenne így ünnepekre. Ha már eddig nem javították, várjanak vele januárig. :D

RaidX 2011.12.15. 18:53:11

A 64 bitest raktam fel portable módba. Vagy 10 percig csak az opera.com volt elérhető. Minden cím mintha a tűzfal blokkolná az Operát. Majd magától megjavult. Kicsit lassabban indul mint a végleges és az oldal betöltés indulása is úgy tűnik mintha megtorpanna egy pillanatra de utána gyorsabbnak tűnik. Pár perc alatt ettől többet nem tudok róla mondani.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.12.15. 20:17:33

A "pure virtual function call"-t leszámítva egész stabil. :)

Már csak az a kérdés, hogy az egész böngésző 64 bites-e. Vagy a JIT compiler maradt 32 bites, mint IE9-ben.

@RaidX: Az előbb én is belefutottam. Újraindítás megoldotta.

ata4100 2011.12.15. 20:45:22

Végre, 64 bitet vártam már, és itt a vga-s gyorsítás is, nem hittem volna, hogy megélem, de már közel van a megváltás :D

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.12.15. 20:50:47

@penge™: Szerintem a JIT is 64 bites, az Opera nem végez (mindig) fél munkát.

Én tesztelgettem kicsi, sajnos az eredmények köddé váltak... Ami megmaradt: Sunspiderben azonos a teljesítmény (32 vs. 64 bit), V8-ban utóbbi kb. 10%-kal lassabb. A többi tesztben (pl Particle Benchmark) kb. egálra jöttek ki. Szóval egyelőre nem látom, mitől jobb nekünk a 64 bit.

ata4100 2011.12.15. 21:19:58

@cousin333: Sebességben lehet nem jobb, de a 64 bites rendszerrel kompatibilitásban remélhetőleg javult. :)

Dzsini 2011.12.15. 21:29:17

@cousin333: Lehet neki örülni, hogy nincs csillagocska a feladatkezelőben - meg nem akad el 2 giga lefoglalt memóriánál Windows alatt. Csupa végtelenül hasznos funkció, mint a hardveres gyorsítás, ami lám, szintén megváltotta a világot.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.12.15. 21:39:56

@Dzsini: my.opera.com/community/forums/topic.dml?id=117291&t=1323981315&page=14#comment8864862

A kompatibilitási marhaságok kukázása majd a jövőben történik, jelenleg gondolom van egy rakás x86-releated "szemét" még a kódban.

Az HTTPS nálam már most érezhetően gyorsabb.

Dzsini 2011.12.15. 22:01:58

@penge™: tehát semmi, amit egy átlag felhasználó észrevesz, vagy számítana neki (század-, esetleg ezredmásodpercekben mérhető). Placebo-hatása biztosan lesz sokaknál, az én hajam is selymesebb lett, mióta hardveres gyorsítással működik az Opera.
(és ez a lényeg, mert tényleg ezzel lehet eladni egy böngészőt mostanában, nem a funkciókkal - tehát örülünk a 64 bites kódnak is)

Mesmoryser 2011.12.15. 22:10:56

@cousin333: Én most csak kettőt néztem: SunSpiderben 32-bit 280, 26-bit 262 (tehát a 64 jobb), V8-ban 3550 és 3260 (itt a 32 jobb). Szóval nem mondható, hogy egyik gyorsabb lenne.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.12.15. 22:19:24

@Dzsini: A HW gyorsítás szerintem már most is érezhető előnyökkel jár, nem is beszélve az azt tényleg kihasználó elemekről (canvas, WebGL), ahol a különbség ég és föld. Ehhez képest a 64 bitnek tulajdonképpen tényleg nincs értelme.

De a gyakorlati jelentőségük csak hosszabb távon mutatkozik meg (de ott is a HWA "nyer" szerintem).

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.12.15. 22:20:55

@Mesmoryser: Nekem is ez jött ki. Mármint, hogy SunSpiderben kvázi mérési hiba, V8-ban kb. -10%, ami szintén nem nagy (IE-nél négyszeres a különbség!), de már mérhető.

Dzsini 2011.12.15. 22:42:49

@cousin333: Jelenleg nagyobb látogatottsággal rendelkező oldalak nem használják ki a hw gyorsítást, és még sok évig nem is nagyon fogják (ha egyáltalán) - főként azért, mert mostanában a web teljesen más irányba látszik fejlődni: mobiltelefonokon, tévéken és tableteken pedig nincs HW gyorsított böngésző, ott a kicsi, egyszerűen feldolgozható, érintéssel kezelhető oldalakra kell támaszkodni (ebből a szempontból előnyös lehetne a html5 kötöttsége, mert abból adódik az egyszerű feldolgozhatóság, kicsi gépigény).
Techdemókon és pár játékon túl szerintem még éveken át semmit nem fogunk érezni abból, hogy jó valamire akár a WebGL, akár a hardveres gyorsítás - kicsi, és egyre kisebb lesz arányában az asztali, gyorsított böngészők aránya a teljes merítéshez képest, nem éri meg fejleszteni rá, egy Farmville vagy Ikariam jól megvan nélküle.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.12.15. 23:06:18

@Dzsini: Kapaszkodj meg, már újabb Symbian-os telók (amik elavultnak számítanak az Androidhoz és az i(f)OS-hoz képest) is tartalmaznak hardveres gyorsítást, ahogy a legújabbak már a közép és a felső kategóriától mindegyik.

Mobileszközökön pláne jól jön a melegedés (hiánya) miatt. Mert nem mindegy, hogy a CPU (főleg, ha passzív hűtésű) izzad vele, vagy a GPU 50x-es sebességgel végzi el a grafikus feladatokat (mivel az erre van tervezve).

Persze ha sokáig maxon pörög, akkor mindkettő elolvad, de attól még adott órajelen 50x gyorsabb, vagy 50x kisebb órajelen ugyanaz a teljesítmény, nem mindegy, sem fogyasztásban, sem melegedésben.

Egyébként az, ha a mobileszközökre szánt változaton nem lesz kihasználva, mennyit segít rajtad? Wide monitoron is nyomhatsz egy Shift+F11-et, aztán meglátod mennyire kényelmes a mobileszközökre lebutított változatot böngészni. Mivel fícsör sniff vagy browser sniff alapján fogja eldönteni, hogy az m.index.hu-t, vagy a sima index.hu-t kapod.

Cobalt 2011.12.15. 23:19:47

@Dzsini: "2 giga lefoglalt memóriánál Windows alatt"

Nalam siman kepes megenni 3.6 GB-t a 32 bites.

Mesmoryser 2011.12.15. 23:24:02

@cousin333: Nem ide tartozik, de most kíváncsiságból lefuttattam a telefonon (ZTE Blade, 600 MHz) is ezt a két tesztet, és elég megdöbbentő eredmények születtek:
Opera Mobile-al SunSpider 20 000 ms alatt futott, az Android Browser 42 000 ms. V8-ban előbbi 108 pontot ért el, utóbbi 29-et, de ehhez hozzátenném, hogy kb negyed óra alatt végzett vele, míg az Operának kb 2 perc kellett.
Nem lenne rossz, ha az asztali Opera is így verné a Chrome-ot :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.12.15. 23:38:39

@Cobalt: Az érdekes, mivel amint az opera.exe^32 átlépi a 2 gigás "álomhatárt", abban a pillanatban "opera.exe hibát észlelt, ezért leállt" üzenettel el kell neki szállnia. Egy olyan tény, mint a gravitáció.

A Working Set-ről beszélek, tehát ami konkrétan egy időben a fizikai memóriában van.

Cobalt 2011.12.16. 00:36:03

@penge™: Nem feltetlenul, ha a IMAGE_FILE_LARGE_ADDRESS_AWARE compiler flag be van allitva. Akkor 4GB a limit X64es oprendszerek eseten 32 bites programok szamara.

kepfeltoltes.hu/view/111216/Opera_above_2GB_www.kepfeltoltes.hu_.png

Sajnos a crash logger 1.8GB hasznalat felett mar nem tud csatlakozni. Ilyen korulmenyek kozott kb 3.8GB hasznalat utan pusztul el.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.12.16. 02:16:21

@Dzsini: Egyébként már ezért megérte: "Neither Chromium nor V8 has a 64-bit version on the Windows platform right now."

Nehogymár ebben is ők legyenek a gyorsabbak. :P

@Cobalt: Erről eddig nem tudtam. Így már egy fokkal jobb a helyzet. De akkor is, inkább natívan címkézze a memóriát, mint mindenféle trükkökkel. A "xy rossz memóriacímre hivatkozott" általános Windows hibaüzenetek is a 64 bites OS-sel tűntek el.

Dzsini 2011.12.16. 07:59:55

@penge™: Lehet, hogy van hardveres gyorsítás, de ezzel együtt a normális árfekvésű gépeknél még mindig kb. 2 nagyságrend (százszoros) a sebességkülönbség az asztali gépekhez képest a normál gépeknél, a leggyorsabbaknál, egy iPad 2-nél és egy Asus Transformer Primenál is 2000 ms körül jár a sunspider, ami még mindig közel tízszeres. Ezek pedig a piacon jelenleg kapható legmodernebb, leggyorsabb eszközök.
A Transformer Prime-ban vadi új 4+1 magos Tegra 3 csücsül, valószínűleg ha megkapja az Android 4-et, akkor még pörgősebb lesz, és azzal már a közelébe ér a pár éves asztali gépeknek (az előzetes tesztek 1500 körüli pontszámot ígérnek). A Galaxy S II 3500 pont felett jár.
Hogy a WebGL mikor lesz használható sebességű bármire is egy mobil eszközön, az kérdéses, a 3D chipek tényleg egész jók, de kevesen örülnének, ha a 3G/Wifi antenna mellett az is folyamatosan csúcsra járatva merítené az akkumulátort békés böngészés közben.
Fenntartom az állításom (és ez volt a lényeg benne): a mobileszközök folyamatos térnyerése miatt az ilyen irányú fejlődése a webnek nem létező, maximum nagyon lassú lesz.
A weboldalkészítők pedig lusták lesznek egy telefon/tablet CSS mellett más funkciókat is ki/be kapcsolgatni, implementálni egy asztali böngésző részére csak azért, mert ott lehetne pörgetni a csoda 3D effekteket vagy akármit (aminek egy netbook, Win8-as tablet vagy laptophasználó külön örül majd).

RaidX 2011.12.16. 08:03:32

Lehet, hogy sebességbe nem sokat hoz a 64 bites rendszer de aki 64 bites Windowst használ jobban örül a 64 bites nativ programoknak mint a 32 biteseknek. Elmarad ugyanis egy konverzió és kihasználható a 64 bites rendszerek többlet utasításkészlete. Ha csak azt veszem alapul, hogy a Win 7 x86 lassabb, döcögősebb ugyan azon konfig és programok alatt mint az x64-en. Már megéri nativ 64 bites progit használni a 64 bites rendszeren.

Cobalt 2011.12.16. 08:17:01

@penge™: Szerencsere nem hasznal nagy trukott csak a program unisgned integernek tekinti a memoria pointereket signed helyett.

A vicc hogy nalam jelenleg az X64es Lab verzio 1.8GB korul omlik ossze.

fater63 2011.12.16. 09:37:42

Nálam a panelkapcsoló nem működik...

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.12.16. 09:46:20

@Mesmoryser: Ez nem újdonság számomra, én is futtattam ilyen teszteket. Mondjuk meglepő, hogy nálam az Opera Mobile kb. 3000 ms-et ér el (a Firefox Mobile egyébként még gyorsabb ebben a tesztben!) egy Galasy S-sel. Ilyen nagy lenne a különbség a két telefon között? Az OK, hogy gyorsabb, de ezt egy kicsit sokallom.

Amúgy ezért is érdekesek a tesztekben az Android-iOS összehasonlítások, mert ott mindig a gyári böngészőket vetik össze, és a gyári Android böngésző mára eléggé lemaradt mind sebességben (JS), mind funkciókban (HTML5). Androidra ellenben tehetsz föl más böngészőt is, míg iOS-re nem (amik elérhetők, azok mind a beépített motort használják, vagy olyanok, mint az Opera Mini).

Zsüi_ 2011.12.16. 09:50:59

@Dzsini: Kicsit belefolyok ebbe a diskurációba. A WebGl jelenleg tényleg nem hódít nagy teret, viszont tény, hogy egyre több a canvas alapú játék. Ami azt jelenti, hogy valami elindult. Tény, hogy a flash-t nem fejlesztik tovább mobil eszközökre. Ez szintén egyértelmű utat jelent az ilyen jellegű alkalmazások számára. De amit mondani szeretnék, hogy a mobil eszközökön és az asztali verzióban is hardveres gyorsítást használ a böngésző a lehető legtöbb helyen, ahol csak tud. És ez nem csak a webgl, hanem pl. a mobil eszközökön megtalálható kétujjas nagyítás is, ami ennek köszönhetően szép gördülékeny. egy ilyen apróság pedig nagyon tudja fokozni a felhasználói élményt. (és itt ér össze az általad hiányolt 'értelmes feature' és a hw gyorsítás)

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.12.16. 09:58:35

@Dzsini: A mai átlag telefonok jobban teljesítenek pl. JS-ben, mint mondjuk egy IE8 egy átlagos PC-n! A Transformer Prime 2000 ms-et gyári böngészővel érte el, a jobb megoldások min. 2x gyorsabbak. És az 1000 ms csak 3x lassabb, mint a PC-s eredményeim.

Azt is vedd figyelembe, hogy az okostelefonok most kerültek az érdeklődés homlokterébe: 4-5 éve a csúcskészülékekben 600 MHz-es, a jelenleginél fejletlenebb processzorok voltak, az átlagban meg 3-400 MHz-en futottak. Ehhez képest ma már 1-1,5 GHz és két mag, jövőre meg 2 GHz és 4 mag körül járnak majd, mellé 1-2 GB RAM-mal. Mindezt megfejelve olyan GPU-val, ami a korábbi konzolok szintjét hozza.

Nyilván lassítja némileg a net fejlődését, hogy többféle eszközre is el kell készülnie az oldalaknak, de ma is megoldják, hogy egy játék fusson a 10 ezres, meg a 150 ezres VGA-n is. Mint ahogy ma is léteznek telefonra optimalizált oldalak.

A GPU éppen a telefonoknak hasznos, mert a CPU-t kevésbe kell igénybe venniük. És ez nem csak a WebGL-re meg a brutál grafikára lehet igaz, hanem a teljesen átlagos tevékenységekre is (pl. görgetés, nagyítás).

Egyébként iOS-ben van grafikus gyorsítás (OS szinten konkrétan a böngészőben talán nincs), Android >3-ban is van (tabletek, majd az új telefonok. WinPhone-ban is van, vagy lesz, ha kell. Szerintem ezzel nem lesz gond. Főleg az Operának jön jól, hiszen ők elég komoly tapasztalatokkal rendelkeznek a téren, tehát gyorsan implementálhatják a mobilos és a TV-s böngészőbe (ha jól tudom, már vannak is ilyen SDK-ik).

Dzsini 2011.12.16. 10:07:27

A nagyítás, görgetés hardveres kezelése teljesen jogos, köszönöm a kiegészítést, valóban az átlagos tevékenységeknél nagyon jól jön, de az, hogy milyen szépen tud nagyítani egy nézetet a böngésző, az nem a weboldal készítőjénél dől el, én pedig erre az oldalra gondoltam.
A weboldalak készítésénél viszont jelenleg nem használják, és szerintem jó ideig nem is fogják használni a WebGL-t és hasonlókat (canvas, stb.). Igen, vannak rá játékok, vannak rá technológiai demók, de azt nem hiszem, hogy egy komoly(abb) látogatottságú weboldalnál megjelenik, mint elvárt, kihasznált képesség.
És ezen nem fog sokat változtatni az sem, hogy a mobil felületről kiszáll a Flash.

Mesmoryser 2011.12.16. 13:01:04

@cousin333: Az tényleg jó nagy különbség. Ugye a te processzorod 1 GHz-es ARM7-es, az enyém meg csak 600 MHz ARM6-os, amin a Mobile-nak csak az AMR5-re fordított változata fut, ami a saját méréseik szerint eleve 30% sebességkülönbséget jelent. Elvileg ez a két dolog befolyásolhatja a sebességet, de még így is nagynak tűnik a különbség.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2011.12.16. 14:24:50

@Dzsini:
Nem gondolod, hogy lehet némi összefüggés a technológia kihasználtsága és a technológiát támogató eszközök között? Amíg nem rendelkezik minden böngésző hardware-es gyorsítással, addig nem lesz olyan nagy látogatottságú weboldal, ami kihasználná, és addig lehet szajkózni, hogy minek a HW gyorsítás, hiszen úgyse használja semmi. Azért (is) mozdult el a net a mobil eszközök felé, mert léteznek olyan mobil eszközök, amik meg tudják jeleníteni a webes tartalmakat. Ha nem lennének ilyen telefonok meg tabletek, akkor most nem a kisebb teljesítményű készülékekre optimalizálás körül forogna a net, és akkor lehetne szajkózni, hogy minek fejlesszenek mobilon is megjeleníthető tartalmakat, mikor úgyse használja senki.
Igen is hasaljanak rá a HW gyorsításra, mert lehet, hogy még évekig csak az Angry Birds fogja kihasználni, de ha nem terjednek el a HW gyorsítást támogató böngészők, akkor soha nem lesz kihasználva a technológia.

fatal 2011.12.16. 14:28:49

@penge™: 64biten 3 giga ez a korlát.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.12.16. 15:43:28

@Dzsini: A mobilok térnyerése a Flash térnyerését sem igazán akadályozta. Jelenleg is számtalan oka van a lassú pusztulásának és a mobilok csak az egyik, de nem is a legnagyobb.

Nem azt mondtam, hogy 3D-s kockában látod majd az Index cikkeket, hanem azt, hogy ahogy most a Flash, úgy lesz majd a WebGL és társaival is. Először csak 1-2 weboldal, aztán WebGL alapú animációk, modellezések a cikkek szövege mellé csatolva, ilyesmi.

Így is ott vannak diagramok, ahol nem tudod kikerülni a Flash-t. Ott meg majd a WebGL-t nem fogod tudni kikerülni.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.12.16. 15:46:24

@Dzsini: Ja, amit még elfelejtettem: élsimítás, csak mert Windows alatt ocsmányak a betűk TrueType-pal is. Linuxon például gyönyörűen élsimított.

Na most akkor próbáld ki a GDI++ nevű cuccot és nézd meg mennyire csökken a reakcióideje egy szimpla Total Commandernek is, nem még egy böngészőnek, ahol jóval többször, többet és több helyen renderelődnek a betűk. Hardvergyorsításra mindenképp szükség van user/böngésző oldalról is, függetlenül a weboldalaktól.

sanyix 2011.12.16. 17:15:33

@Dzsini: Felejtsd már ez ezt az oldalas hw gyorsítás támogatást... nem kell semmiféle támogatás nincs olyan hogy hw gyorsított html vagy css kód... ugyan azt ugyanúgy rajzolja ki, csak már gpu-val.
Ahogy berakták a hw gyorsítást minden oldal azon renderelődött, és azon rajzolja ki, ez nagyon is érezhető a görgetés folyamatosságán.

Értsd már meg hogy nem csak webgl és canvasra lehet hw gyorsítást használni, legalább is operában. Chrome-nál tényleg nem érezni semmit ott sztem csak a webgl és a canvas meg gpu-n...

sanyix 2011.12.16. 17:17:33

@RaidX: A másik meg hogy a 64bites natív programok az alapjai annak hogy néhány év múlva elhagyhassuk a 32bit emulációs részt a kíndózból ami ha jól látom nagyobb mint a rendszer többi része együtt...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.12.16. 18:18:18

@sanyix: Sajnos ez nagyon hosszú folyamat lesz. Még az AIDA64 sem teljesen 64 bites, csak a kerneloldali része. Ilyen mentalitással mit várunk? A Microsoft pedig soha nem volt az a kifejezetten radikális cég. Most, a seggében a Linux-szal és az egyre népszerűbb OSX-szel főleg nem lesz az. Inkább azt mondja, hogy vegyél terás vinyót "fillérekért" és ne sírjál, ha a Windows lassan 50 giga lesz. Még akkor se, ha te valójában nem azért veszel 64 gigás SSD-t, hogy annak 30%-át hagyja csak szabadon a Windows, ezzel drasztikusan lecsökkentve a várható élettartamát.

RaidX 2011.12.16. 21:54:49

Az a néhány év igen hosszú idő lesz!
Aránylag elég régen jelent meg a 64 bites XP. Win 7 x64 jobb mint a 32bites tesó. Viszont a programok között még nagyon sok van ami nem lelhető fel 64 bites verzióba. Ha az MS bevezetné, mint a Szerver 2008 R2-nél, hogy csak 64 bites rendszeren fut, igen sokan sírnának, hogy nem tudnak dolgozni mert a használt szoftverek csak 32 bitesbe vannak. Szerintem hamarább lesz 128 bites Win mint natív 64 bites. Bár igaz, most a háttértárakat aranyárba mérik de sem az MS-t sem más szoftverfejlesztő céget nem igazán érdekli. jövőre már a 4 Gigás HDD-k is elérhetők lesznek, memóriáról nem is beszélve. Régen még a gépi kódot is optimalizálták, hogy kevéssel beérje. Ma már elképzelhetetlen natív gépi kódba megírni a Windows rendszert de akár melyiket is. Az talán már csak a hekkerek által használt technika.

Teddy Beer 2011.12.17. 00:25:20

@RaidX: "de sem az MS-t sem más szoftverfejlesztő céget nem igazán érdekli"

Ha ez így lenne, akkor nem lenne azonos a win8 és a 7 gépigénye. Nagyon is érdekli, hogy a hw rész után az os is megfizethető legyen egy vállalati os meg nem összekeverendő egy felhasználóival. Az lenne a linux és a mac éve, ha ilyen húzást csinálna az m$.

RaidX 2011.12.17. 08:20:30

Szinte minden Opera indításkor Opera.dll hibát dob "másik program használja" ami nem igaz. Majd újbóli indítás és elindul. Mivel rendszerindítás után is kaptam az üzit így nem hiszem, hogy beragadna valami. A másik Opera is portable telepítésű így nem igazán akadhatnak.

RaidX 2011.12.17. 08:31:44

@Teddy Beer: Még mindig olcsóbb a HDD és memória a jelenlegi árak mellet mint a Mac. Ha a Linux annyira veszélyezteti a Windowst a Német kormányhivatal miért állt vissza az első évben Winre? 1. Sokba került volna a szükséges programok Linuxos verzióit megíratni és fizetni a szupportot 2. Az userek nem boldogulnak a Linuxszal. Kétszer annyi jól fizetett rendszergizda kell. Akik meg úgy szédítenek ahogy akarnak mert nem ért hozzá az illetékes.
Igaz szerverekhez van jó Linux! Például a Zentyal ami tud magyarul is és minimális tudással "még ha Windowsos is!" elbírsz egy kisvállalati rendszerrel és mindezt otthonról!

Teddy Beer 2011.12.17. 10:24:52

@RaidX: a vista a pelda hogy a siker nem magatol ertetodo, arm-en pedig hol az ms? bukni fogjak ezt a szegmenst amikor ott van a bovules. a kormanyhivatalnal meg betennek egy harmadik opciot, ami szinten penz es megvaltoztatott egy tobb eves trendet. vegulis a suse fejlesztoi nincsenek olyan tavol az mstol es itthonrol is lehet tapasztalatokat gyűjteni mit keres iskolai gepeken win, amikor m AA sra se kell csak alap irodai melora. a vistanal gondok voltak az xps progikkal lathato volt mi lett vege. a hdd pedig nem olcso akarki akármit mond. parkolo palyan a 64bit. deal with it.

tetra · http://unsigned.freeblog.hu/ 2011.12.20. 09:45:43

Kérdés: van rá lehetőség, hogy a tabokat mozgassam (átrendezzem a sorrendjüket) billentyűzetről?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.12.20. 11:58:11

@tetra: Nincs. Esetleg az Ablakok panelen, de ott se biztos.
süti beállítások módosítása