Magyar Opera

Apró, hasznos új fícsörök (b1076)

Az Opera mindig is első volt az innovációkban, most sincs ez másképp. Mivel a hardvergyorsítást bármennyire szeretnék, nem lesz benne a 12-ben (íme az indoklás Rijk-től), ezért leporolták a régi terveket és elkezdték a megvalósításukat. Esetünkben elővették az Opera 9.0 TP-t és átemelték belőle a csillagozós megoldást, amit a linkelt wishlist topicok alapján rengetegen kértek. Bár a valódi indok talán az lehet, hogy a Mozilla és a Google is szemet vetett az akkori tervekre és ők gyorsabbak voltak.

Aki nem tudná miről van szó: Korábban új könyvjelző hozzáadására a környezeti menüt vagy a Ctrl+D billentyűparancsot használhattuk. Mostantól az RSS, Widget és jegyzetjelző kis sarokban megjelent egy csillag is, ami szürke, ha az oldal nincs elmentve könyvjelzőként és sárga, ha el van mentve. Ez skinenként változhat. Paraméterekre, anchorokra és www-re érzékeny, pedig beiktathattak volna egy harmadik állapotot is, hogy jobb legyen mind közül, de ennek is örülünk. Aki hozzám hasonlóan évek óta ezt használta, annak is jó hír, hogy mostantól a kizárólag gyorshívó elemekként mentett oldalak is sárga csillagosak. Már csak "created" és "visited" eszköztippek kellenének, de hogy magamat idézzem: ennek is örülünk.

A második "nagyobb" újítás, hogy mostantól nem kell a "Reparse as HTML"-re kattintani, automatikusan elvégzi a böngésző, tehát ezzel az XML Parsing Error-os oldalak 90%-át kiiktatta. A maradék 10%-nál remélhetőleg nem keveredik emiatt végtelen ciklusba. :) Erre korábban ezt a userJS-t lehetett használni.

A harmadik a Windows és Mac felhasználókat érinti, mégpedig a Linuxban már jól ismert -pd argumentumot itt is lehet használni. Ezzel abszolút profil útvonalat adhatunk meg az adott munkamenetre (vagy amíg az adott parancsikonnal indítjuk az Operát). Ennek járulékos előnye még, hogy teszteléshez, telepített Opera mellé nem annyira muszáj minden esetben USB-s "telepítés". Habár azt külön is indíthatjuk és verziófüggetlenül, de aki nem szokott tesztelni, annak lényegesen egyszerűbb így, mint mindent (kiegészítők, userJS-ek, operaprefs.ini, stb. letiltása, csak elindítja üres profillal és ha megbizonyosodott a problémáról törli az így létrejött üres profilt).

Ja, és majd elfelejtettem, Mac-en teljesítménynövekedés. Következzen a változáslista.

Ismert hibák:

  • Néhány overlay dialógusnak csökkent a paddingja
  • Kiegészítők felugróinak rajzolási hibás a kis nyilacskája.

Változások listája (Core):

  • CORE-30325 (Látogatás után nem változott azoknak a linkeknek a színe, ami egy átirányított oldalra mutatott (bit.ly és társai))
  • CORE-307 (A .pac fájlokat nem lehetett olvasni a böngészőben)
  • CORE-38067 (Egykattintás üres kiválasztást csinált)
  • CORE-39517 (gstoperasrc: Több adat kérése, mikor a buffer throbber felugrik)
  • CORE-39760 (Khmer Unicode is not displayed properly with the Window's platform textshaper)
  • CORE-40115 (Crossdomain XHR nem működött WebWorkers-ként kiegészítők háttérfolyamatából)
  • CORE-40224 (Láthatatlan SVG elemeket ki akart rajzolni)
  • CORE-40310 (Web fontok feldolgozása HTML-ként nagyobb erőforrásigény növekedést eredményezett és esetenként összeomlást)
  • CORE-40339 (CSS egységek továbbfejlesztései)
  • CORE-40712 (MTreat ISO 8859-9 as an alias for windows-1254 for compatibility with IE, Safari and Chrome)
  • CORE-40766 ({add,remove}EventListener's capture should default to false)
  • CORE-40796 (Kisebb ráncfelvarrások az opera:config stílusában)
  • CORE-40817 (Perzsa karakterkészlet továbbfejlesztések)
  • CORE-40826 (border-radius hibás volt nem négyzet alakú képeken)
  • Számos összeomlás javítás és memóriaszivárgás javítás

Változások listája (Desktop):

  • DSK-346670 (Opera Unite törlődtek, miután leállt a Unite vagy újraindult az Opera) - (ezért hasznos az adatmentés és ezért nem alfa/béta minőségű egy snapshot sem - a szerk.)
  • DSK-312074 (Átlépi az XML feldolgozási hibákat jelző üzeneteket automatikusan úgy, hogy HTML-ként próbálja értelmezni a kódot)
  • DSK-342556 (Új opció a címsávban, amivel hozzáadhatunk/törölhetünk/módosíthatunk könyvjelzőket a könyvjelzőkezelőben)
  • DSK-343927 (Alkalmazás váltása (Alt+Tab) miközben URL-t gépelünk kiemeli a teljes szöveget)
  • DSK-346262 (Cursive joining broken on Persian BBC website)

Változások listája (Windows):

  • DSK-339862 (-pd argumentum Mac és Windows alatt)
  • DSK-340611 (Furcsa dialógus, mikor 11.50-et telepítettünk Windows 7 alá)
  • DSK-346340 (Összeomlás indításkor a voice beépülő miatt)

Változások listája (Mac):

  • DSK-339862 (-pd argumentum Mac és Windows alatt)
  • DSK-318433 (Excel fájl nem csatolódott ha a fájl meg volt nyitva OpenOffice-ban)
  • DSK-342491 (Görgetés gyorsulása görgős eszközök számára): lágyabb görgetés általánosságban
  • DSK-343850 (Xcode frissítése és sebességnövekedés Mac alatt)

Változások listája (Linux/FreeBSD):

  • DSK-318433 (Excel fájl nem csatolódott ha a fájl meg volt nyitva OpenOffice-ban)
  • DSK-339825 (HTML csúszkák nem voltak Gtk2 natívak)
  • DSK-340306 (Rossz szövegszín (olvashatatlan) mikor a kurzort a legördülők fölé vittük sötét témáknál)
  • DSK-346119 (XRandR lefagyasztotta az Operát, ha módosítottuk a felbontást)

Letöltés (Opera 12 b1076)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr583262913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Teddy Beer 2011.09.28. 16:51:48

Remélem lesz olyan skin, amiben a csillag helyett szív lesz. XD

ZeGa 2011.09.28. 17:19:39

Tudom, hogy én akarok most sokat, de nekem ez most kevés, telhetetlen vagyok. :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.09.28. 17:24:06

Én meg remélem, hogy ha már hozzányúltak az adott kódrészlethez, akkor legalább megérjük, hogy a könyvjelzőkezelő megközelíti a Firefox könyvjelzőkezelőjének tudását. De hogy ne legyek maximalista én már azzal megelégednék, hogy

- Created, Visited és Description oszlop
- Alap számláló az állapotsávon (kijelöltek/összes az adott nézetben).

Na meg javítanák azt a bugot, hogy ha könyvjelzőkezelőben áthúzok egy másik mappába egy könyvjelzőt vagy ugyanezt a Ctrl+D-s módosító dialógusból teszem meg, akkor NE A TETEJÉRE, hanem az aljára (mint normálisan) rakja be. Ezt már javították egyszer félig. Vagyis új könyvjelző hozzáadásánál (a gyökérben) már újraindítás után nem teszi a lista legtetejére. De áthelyezésnél még igen.

Worlon 2011.09.28. 18:10:25

Rijk válaszát nem igen értem. Most együtt akarják kiadni a Ragnarok, HWA és WebGL-t?

Mihics Zoltán (Med1on) 2011.09.28. 18:53:46

Ilyen tempóba karácsonyra lesz kész a végleges Opera 12.00.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.09.28. 20:17:45

@Worlon: Néhányszor nekem is el kellett olvasnom... :)

Arról van szó, hogy a kérdező (Swapnil99pro) azt várja, hogy a HWA, a Ragnarök és a WebGL benne lesz a 12 bétájában. Erre írta Rijk, hogy egy funkció bekerül, amikor kész lesz, és nem fognak visszatartani egy kész funkciót azért, hogy bevárják a többit.

Én ebből azt veszem ki, hogy a fenti 3 valamelyike nem kap helyet a végleges Opera 12-ben, mert nem készül el. A Ragnarök befejezettnek tekinthető, "csak" integrálni kellene, szerinte az benne lesz. A WebGL-hez szerintem HWA is kell(?), szóval nem tudom... Nem biztos, hogy bekerül, de nem is cáfolnám olyan határozottan, mint a cikkben Penge.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.09.28. 20:19:01

@Med1on: KOrábban is ez volt. Egy darabig szüttyögtek, majd elkezdtek 2 naponta előzeteseket kiadni, és hipp-hopp, már meg is jelent a végleges.

Worlon 2011.09.28. 20:31:25

@cousin333: Oké, akkor nem én vagyok csökkent értelmű :).

Jail 2011.09.28. 20:41:06

@cousin333:Én ebből azt veszem ki,hogy valamelyik be fog kerülni de a többi 2-nem.

fcbattila 2011.09.28. 20:50:55

Oké, de abból a 3 ficsőr valamelyikéből mikor láthatunk előzeteset?

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.09.28. 20:57:24

@fcbattila: Mikor nagyjából készen lesznek... :)

Mindhárom funkcióból volt már lab preview kiadás (ami hordozható verzióként is telepíthető, kipróbálható).

Ragnarök: labs.opera.com/news/2011/07/21/

HWA (OpenGL) + WebGL: labs.opera.com/news/2011/02/28/

fcbattila 2011.09.28. 21:01:43

@cousin333: Rendben értettem, veszek is rájuk egy pillantást:)

Mihics Zoltán (Med1on) 2011.09.28. 21:45:51

@fcbattila: A HWA (OpenGL) + WebGL esetében elég sokan panaszkodnak arra, hogy újraindítja a gépet egy idő után. Nagyon messze van az a stabiltól.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.09.28. 23:22:13

@Med1on: Ráadásul abból még nem is adtak ki második Labs buildet, pedig az első durván kezdetleges. A Ragnaröknél pedig már az első is egész használható volt. És ha az előzményeket nézzük (ES5 támogatás, egy rakás parsert érintő Core módosítás) a Ragnarök a legesélyesebb.

@cousin333: Nem kell hozzá hardvergyorsítás, de akkor olyanok lesznek a demók, mint a diavetítés. De attól még, hogy az Array-nek köszönhetően részben támogatott: beta.html5test.com/ még nem jelenti azt, hogy nem egyszerre rakják bele a HWA-val (mivel nélküle még Core i7-tel sem lenne több e-penis növelésnél).

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.09.28. 23:37:24

@penge™: "Nem kell hozzá hardvergyorsítás, de akkor olyanok lesznek a demók, mint a diavetítés."

Igen, én is így gondoltam.

@Med1on: "Nagyon messze van az a stabiltól."

Nem feltétlenül. Ha ugyanazt tapasztalták, akkor vélhetőleg 1-2 jól beazonosítható bug okozta. Kérdés persze, hogy mi tart nekik ennyi ideig, de nyilván nem egyszerű annyi különböző rendszerre megcsinálni úgy, hogy mindent gyorsítva is rendesen és stabilan menjen.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.09.28. 23:39:20

@penge™: "Ráadásul abból még nem is adtak ki második Labs buildet, pedig az első durván kezdetleges."

Most akkor próbáljunk nem abból kiindulni, hogy a ma megjelent csillagocska az Opera 9 TP1-ben (Technical Preview) jelent meg először, de csak most érkezett meg... :D

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.09.28. 23:42:28

Amúgy a sors fintora, hogy az új XML megoldás miatt elbukik a 80. teszten az Acid3-on, így csak 99/100-at ér el.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.09.28. 23:44:23

@cousin333: Van már olyanunk, hogy opera:gpu (bár még üres) és egy
opera:config#GPU%20Style%20File is.
Lehet, hogy Rijk az M2 újításra célzott. Mert azt elképzelhetetlennek tartom, hogy a hardvergyorsítás előbb kerül bele, mint a Ragnarök, vagy hogy a hardvergyorsítás kerül bele WebGL nélkül.

Teddy Beer 2011.09.29. 01:15:50

@penge™: Milyen hardver kell ehhez a hardveres izéhez, meg a webgl-hez?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.09.29. 02:15:30

@Teddy Beer: A Labs buildben a 7600GT-m kevés volt neki és csak 8-as szériától felfelé működött. ATI-nál nem tudom. Azt ígérték, hogy DX9c kompatibilis kártyákkal minddel menni fog.

Azzal kell neki, ha lesz benne D3D támogatás is, nem csak OpenGL. De elvileg az OpenGL változat is menni fog. Ha mégsem sikerül, akkor a Khronos csapat részemről lehúzhatja magát egy Bill Gates által tervezett retyón.

Poetro 2011.09.29. 02:22:13

@Teddy Beer: Hát ugye elvileg a WebGL ez OpenGL ES 2.0 egy módosított változata. Azaz ha a kártyád drivere tudja ezt, akkor elméletben tudnia kell futtatni WebGL tartalmat. Hogy ezt az Opera hogyan oldja meg, az az ő dolga, mindenesetre a követelmények ismertek, és D3D-ra nem kellene hogy szükség legyen, elvégre a kettőnek semmi köze. Max a hardveres gyorsított cuccoshoz kellhet, ha használni akar DirectWrite-ot meg Direct2D-t.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.09.29. 02:56:50

Akkor miért írták, hogy 3-féle Backend lesz? OpenGL, D3D és Software

Poetro 2011.09.29. 11:05:23

@penge™: Ahogy olvastam, már léteznek olyan motorok, amik a WebGL utasításokat képesek D3D-re fordítani. Ez azért jó, mert nem kell a hardverhez külön OpenGL driver Windows alatt, a sima DirectX driverrel is működni fog a dolog. Ez ugye azoknak jó, akiknek régebbi hardvere van, vagy nincs hozzá friss OpenGL driver, viszont DirectX 9 kompatibilisek.

Worlon 2011.09.29. 15:29:15

@Poetro: Viszont a parancsok fordítgatása nem kis késést és erőforrást szükséglettel fog járni. Jelenleg is a PC legnagyobb "baja", hogy a HW-k közvetlen hozzáférése biztonsági okokból és sokféleségük miatt nagyon korlátozottak, és a fordítgatások viszik el az erőforrások nagy részét.

arqblasio · www.arqblasio.com 2011.09.29. 17:32:15

@penge™: a HWA első labs build szerintem csupán trükkös. elsőre nekem omlott, de ahogy illik (1 másodperc után). később (volt közben egy Win-újra, értelemszerűen a legfrissebb driverekkel) meg teljesen használható állapotú. természetesen ahány harver, annyi lehetőség; valószínű ez tart sokáig...

"Van már olyanunk, hogy opera:gpu (bár még üres) és egy
opera:config#GPU%20Style%20File is.": ez mit akar jelenteni? kezdik előkészíteni a HWA megjelenését? vagy ez még független attól, mi lesz benn a véglegesben?

Egyébként pedig köszi a múltkori listát, egy része már megvolt! :)

fcbattila 2011.09.29. 20:43:03

OFF:A Lifehacker nevű oldal készített egy böngészőket összehasonlító sebességtesztet ahol az Opera lett a győztes. Nem tudod tudom mennyire reális egy ilyen teszt, de akár ebből is készülhetne egy cikk az oldalon.
lifehacker.com/5844150/browser-speed-tests-firefox-7-chrome-14-internet-explorer-9-and-more

Fushi Mishi 2011.09.30. 11:22:38

@penge™: "legalább megérjük, hogy a könyvjelzőkezelő megközelíti a Firefox könyvjelzőkezelőjének tudását"

Hát lehet, hogy a FF könyvjelzőkezelője sokat tud, de használhatóságban az Opera magasan veri az ÖSSZES böngésző könyvjelzőkezelőjét.

zephon 2011.10.01. 12:53:45

Off: Nincs véletlenül valami 'Always confirm deleting downloads' opció Opera-ban? Éppen töltöttem le két fájlt (egyik 1GB, másik 1.5GB), és amikor töröltem delete gombbal a már letöltődött 1GB-os fájlt, akkor valahogy sikerül kitörölnöm a még töltödő másikat is... Mondhatom, nagyon örültem neki. :D

Jail 2011.10.02. 19:07:54

Feldobom a témát.Mikor lesz Opera tali?Vissza olvasva annyit láttam,hogy opera 10-óta nem volt tali.Pl opera 12 tali????Én benne lennék de szerintem nem csak én :D

arqblasio · www.arqblasio.com 2011.10.04. 21:28:50

@penge™: mifene? tavaly az extension-bejelentés, egy évre rá meg a 12-es ütőkártyái? akkor ezért nem kaphattunk eddig semmit. (a verziószámozás meg akkor mégsem olyan gyors, mint ahogy egyesek nyavalyognak, egy év egy verzió. sőt fel lehet fogni akár Opera (20)12-nek is ezután? :D)

Krissz5435 2011.10.07. 00:47:46

@penge™: Ezek szerint annál előbb ne is várjunk új buildet?

Krissz5435 2011.10.07. 11:59:43

@Zsüi_: Nyolskor én még nem voltam fenn. De látom jött ki új snapshot, remélem ez már nem fog annyit omlani win8-on mint a többi.

Zsüi_ 2011.10.07. 12:53:14

@Krissz5435: Szerintem w8 alatt akkor vizsgáljuk a stabilitást, ha már kint van az oprendszer, és nem csak egy előzetes :)

Krissz5435 2011.10.07. 12:59:42

@Zsüi_: Sztem csak az zavar be neki, hogy majdnem 50 gyorshívóelemem van és sokáig tart betölteni a képeket. De ha kezdőoldallal indítom akkor semmi probléma. Mellesleg win8-at csak azért használok, mert szeretek kísérletezgetni, meg gyosrabb mint bármely másik windows. És még a win7nél is jobb.

Dzsini 2011.10.07. 13:17:47

@Krissz5435: Azt írták, hogy a Win8 Developer Preview-al nem foglalkoznak, mert rendkívül instabil, és feleslegesnek tartják, hogy beleöljenek energiát egy rendkívül korai állapotú rendszerrel való kompatibilitásba. Valószínűleg ha kint lesz a béta, akkor visszatérnek a dologra.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.10.07. 13:30:55

@Krissz5435: Az lenne durva, ha nem így lenne. A screenshotok alapján az iOS komplexitásával bír. Az meg hogy ne lenne gyors sok gigaherzen? :D Ráadásul a touchscreen orientáltsága és a tálca megszüntetése miatt van egy olyan érzésem, hogy ez a 7-es lesz az utolsó Windows az életemben...

Krissz5435 2011.10.07. 13:49:26

@penge™: A touchscreen csak egy opció, a metro ui is csak egy opció, és ha kikapcsolod a metro ui-t akkor visszajön a win7-es tálca.

Dzsini 2011.10.07. 13:54:57

@Krissz5435: sőt, egy gombnyomás váltani a két UI között, a start menü az, amit kivezetnek, mert a felméréseik alapján elvétve használtak az emberek - főleg mióta ki lehetett tűzni a tálcára amit csak szeretnél.
A windows gomb - gépel - enter indítási módszer pedig továbbra is megmarad.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.10.07. 16:05:21

@Krissz5435: A Microsoftnál ez a "csak egy opció" azt jelenti, hogy jelenleg nem default, aztán megállapítják (még véletlenül sincs köze ahhoz, hogy már nem default), hogy a felhasználók 99%-a nem használja, a következőben pedig már benne sem lesz. :D

@Dzsini: A Start menüből én is csak a Windows gombos keresőt használom és a gyorsindítás listát. Egyébként mióta ki lehet tűzni a tálcára semmi sem változott. A felhasználók többsége visszaváltott Vista stílusú tálcára, a maradék ugyanúgy használja a kitűzést, mint a Quick Start-ot, a szoftverfejlesztők közül pedig csak az Opera és még 1-2, ami belerakta a telepítőbe, hogy Win7 esetén ne a Quick Start-ra rakja az ikont, hanem tűzze a tálcára.

De például ott van a JDownloader, ami miatt bekaphatják a fejlesztők, hogy még mindig nem kompatibilis a Win7 tálcával. Szóval ezzel a kivezetéssel én még azért várnék.

Főleg mivel én megtalálom a Program Files-ban is a szoftvereket, ha nagyon kell (amit nem használok legalább hetente annak maximum akkor teszem ki az ikonját, ha szép és leginkább csak spacer funkciót tölt be), de az átlaguser nem fogja. És továbbra is az asztala lesz tele ikonokkal, beleértve a már rég uninstallált szoftverek ikonjait is.

Zsüi_ 2011.10.07. 16:11:42

@penge™: És a vezérlőpultot, a nyomtatókat, a felhasználói profilokat, azokat honnan éred el?

Dzsini 2011.10.07. 16:17:46

@penge™: "A felhasználók többsége visszaváltott Vista stílusú tálcára" - erről hol olvastál felmérést? Mert az MS a használati statisztikák alapján nem ezt mondja, nem lépné meg a start menü elkaszálását (15 éve jelen van) és hagyná meg a jelenlegi tálcaműködést, ha tényleg nem használnák - maximum átszabnák, ahogy megtették már néhányszor. Az pedig, hogy 1-2-x ember egy ismerősi körben, vagy egy geek fórumon néhány hangos figura hogy használja, az már az Operánál sem számít, Windowsék pedig pár nagyságrenddel nagyobb felhasználói bázist monitoroznak.

Dzsini 2011.10.07. 16:20:34

@Zsüi_: Mindegyik működik a windows gomb - első pár betű - enter módszerrel, 8 alatt pedig van egy lehetőség a beállítások elérésére a Metro felület alatt is.

Zsüi_ 2011.10.07. 16:27:35

@Dzsini: Hát ehhez azért kell tudnod, hogy éppen hogy nevezik a vezérlőpultot, vagy használnod kell a Metro felület. Az én véleményem az, hogy a start menüből csak a telepített programok listája az, amit kevésbé használnak, de azért előfordulhat, hogy tallózni szeretnének, mert nem tudják a nevét, de felismerik az ikonját.. bocs az offért.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.10.07. 16:40:46

@Zsüi_: Win+R-ből egyenesen vagy Win+E és ott a Favorites alól rákattintok valamelyikre. Amúgy angol Windows-ban többnyire nem ér meglepetés megnevezés terén.

@Dzsini: Ilyen alapon ne foglalkozzanak a problémás 5-10% felhasználóval és csak a maradék 90% számára programozzanak. Kövessék az Apple példáját, gyártsanak végtelenül lebutított eszközöket és szoftvereket, amikben valóban szinte ösztönösen kiismerhető az egész UI, csak éppen olyan érzése van az embernek, mintha egy Platform Preview-t/WinGOGI-t használna.

Zsüi_ 2011.10.07. 16:53:09

@penge™: Én ismerem a win+r -t, a win+e -t, a win+printscreen-t, stb. de szerintem nem vagyok átlag user..

Zsüi_ 2011.10.07. 16:54:24

jav.: win + pause/break -re gondoltam (nem printscreen)

Dzsini 2011.10.07. 16:55:26

@penge™: Erről szól a dolog az elmúlt 10 évben, mióta tömegtermék (közmű) lett a számítógép és az internet - igen, lehet kapni bonyolult programozható mikrohullámú sütőt is (ki veszi meg?), de a többségnek elég rá egy időkapcsoló, esetleg egy teljesítményskála. Az új Windowsban is meglesznek az adminisztrációs lehetőségek, de azok a rendszergazdák, a komoly felhasználók számára lesznek elérhetőek (parancssorból, Win+R-ből, remote management-el), az átlag usert csak megzavarja, megijeszti ha túl sok választási lehetősége van - az kell neki, hogy ha hazaviszi a gépet, bekapcsolja, és beállítja a jelszavát, onnantól mindent úgy megtaláljon és használjon, mint egy mikrót. Az ösztönös használat - ahogy írtad - az egyik legfontosabb, ezzel kaszálja egy évtizede a piacot az OSX/iOS, amikor egy tévé távirányítótól is félő 80+ ember probléma nélkül játszik az iPad-al, akkor ott valaki tud valamit.

A Geekek meg majd átszabnak, szétrúgnak mindent, ahogy eddig is tették - ők telepítik évente újra a rendszert, akár Windows, akár Linux, akár OSX.
süti beállítások módosítása