Magyar Opera

Költözik a blog - te is segíthetsz!

Már nem is tudom, mennyi ideje vagyunk itt a blog.hu alatt, elég rég, hiszen még az indulás előtt átköltöztettem a régi blogspotos blogot ide, és az 58-as sorszámmal biztosan benne vagyunk az első tíz még aktív blog között a blog.hu-n. Sajnos a kapcsolat nem volt problémáktól mentes, az elején például a tesztidőszak alatt semmi gond nem volt a felülettel, az éles indulás után pedig hirtelen egy csomó minden nem ment Operában, és ez sokáig nem is változott - de ezt mondjuk már megszoktuk.

Viszont a blog - annak ellenére, hogy mostanában nem túl aktív - egyértelműen kinőtte ezeket a kereteket. Meg is próbáltunk már úgy kb. 2 évvel ezelőtt egy saját domain-re költözni, sajnos azonban ez nem bizonyult egyszerű feladatnak. Lali, mint társszerkesztő, sokat segített ebben: lefoglalta a magyaropera.hu domaint, és elkészített egy Drupal alapú vázat, amit tovább kellett volna szerkeszteni. Ez azonban többszöri nekifutásra sem sikerül, egyrészt hozzá nem értés miatt (egyikünk sem webfejlesztő), másrészt időhiány miatt. A lényeg, hogy két év alatt nem sikerült összerakni az oldalt, úgyhogy ezt most már személy szerint nem is erőltetném tovább. Közben többször is jelentkezett olyan olvasónk, aki szívesen besegített volna, viszont a munka teljes megakadása miatt ez nem jött össze.

Mostanáig.

Úgy gondoltam, megpróbálkozhatnánk újra a költözéssel, ezúttal teljesen a nulláról, és ebben kérnénk a ti segítségeteket. Valamint, hogy érdekesebb és hasznosabb legyen a dolog, mindenki, aki besegít az új oldal felépítésébe, a végén kap valamilyen Operás ajándékot, aki pedig a legnagyobb részt vállalja a költözésben, egy Opera pólóval lesz gazdagabb!

Ezt a posztot azért is készítettem, hogy itt beszéljük meg a részleteket. Lehet ötletelni!

Ha fel szeretnéd ajánlani a segítségedet, ne ijedj meg attól, hogy már többen is felajánlották: egyáltalán nem biztos, hogy ők valóban segíteni is tudnak, amikor szükség lenne rá, így minél többen jelentkeznek, annál jobb.
Ha már felajánlottad a segítségedet, ne sértődj meg azon, hogy nem reagálunk rá azonnal: jelenleg még inkább tervezünk, de amint csinálni is kell valamit, valószínűleg meg fogunk keresni, vagy látni fogod, hogy már be lehet szállni.

Köszönjük!

Feladatok követése

  • CMS kiválasztása - kész: WordPress
  • CMS telepítése - kész: magyaropera.hu
  • Kategóriák meghatározása - hírek, előzetesek, kiegészítők, leírások
  • Főoldal vázlatos tervének elkészítése - válzat
  • Alap téma kiválasztása - Aristo
  • Főoldal elrendezésének kialakítása - folyamatban

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr373161045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.17. 21:13:22

Az előző posztnál indult beszélgetést hozzuk ide. Akkor eddig úgy néz ki, hogy WP lesz, a részletek még nincsenek.

Cole1 2011.08.17. 21:26:19

@Karbonade: Szia!

Szívesen segítenék a költözésbe. Telepítek wp-t, karban tartom posztokat átvinni,ilyesmik. Sablonnal nem tudom, hogy álltok, azt is nulláról akartok készíteni vagy egy meglévőt átalakítani egy kicsit? Átalakításba is tudnék segíteni.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.17. 21:35:58

@kajla: szuper köszi! De amúgy már van domain, a magyaropera.hu, igaz nem tudom meddig van lefoglalva.

@Cole1: köszi a felajánlást, remélem tudunk élni vele. Úgy látom WP-hez máris többen értenek, megbeszéljük, hogy milyen dolgokat szeretnénk, aztán összedobhatunk egy alap oldalt. A sablont nem kell nulláról írni, vehetünk valami alapot, amit átalakítunk, ugyanígy a skint is.

Amit még érdemes tudni, hogy nem akarjuk teljesen blogszerűre, hanem inkább portál-szerű kéne legyen, azaz lenne egy főoldal több kategória legújabb posztjaival, és onnan lehetne eljutni magukba a kategóriákba. Hogy milyen kategóriák kellenek, azt még ki kell találni. Kell még saját fórum is mindenképpen.

WP-ben volna arra lehetőség, hogy a felhasználók írjanak cikkeket, akármiket, amiket elfogadás után ki is lehetne tenni valamilyen rovatba? Pl. mint az "Én Operám", csak más témákban is.

kajla · http://kajla.eu 2011.08.17. 21:37:25

@Karbonade: nincs mit, szerettelek volna titeket támogatni és Eu szintű domaint adni :) am. ha van tárhely/névszerverek, akkor csak szóljatok és megcsinálom az átállítást.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2011.08.17. 21:44:45

Írtam egy középhosszú emailt a linkekkel és a javaslataimmal.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2011.08.17. 21:50:13

@Karbonade:
Hopsz, bocs a dupláért, csak amíg megírtam a mailt, jöttek még kommentek.
Az utolsó bekezdésedre a válasz igen. Többszintű felhasználói jogosultságot lehet kiosztani, így lehet akár (hasraütök) 20 író is, akik csak írni tudnak, admin joguk nincsen. Illetve pluginnel lehet olyat, hogy csak beküldik a postot, de azt még egy adminnak engedélyezni kell utána. Azt nem tudom, hogy ez belekerült-e már a motorba, vagy még mindig plugin kell hozzá.

A fórumot viszont én külön fórummotorral, saját aldomain alatt javasolnám.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.17. 21:54:40

@Nekomajin: Lehetnek általános célú fórumok, de akkor ez azt jelentené, hogy az egyes bejegyzésekhez tartozó hozzászólások is külön oldalra kerülnének, igaz?

Nem csak neked: a portál szerű megjelenést azért preferálnánk, mert így külön lehetne venni a cikkeket és a rövid híreket. Valahogy nem tudom magam rávenni, hogy a blogra 2 bekezdéses hírecskéket írjak, valahogy nem illik ide, pedig ez megdobhatná a bejegyzések számát. Például most arról, hogy a Telenor az opera minis Klikk akciónak köszönhetően beelőzte a Vodafone-t a mobil előfizetések terén: itcafe.hu/hir/mobilinternet_telenor_klikk_vodafone_nmhh_2011_jul.html

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.17. 21:57:49

Amúgy ha van ötletetek, hogy hogyan nézzen ki az új oldal, mi legyen rajta, akkor jöhet az is.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.08.17. 22:01:44

Portálnak a Drupal a legjobb. A Joomlával már van tapasztalatom, fos az egész.

A WP tetszik, de gyenge. Blognak profi, de portálnak gyenge. Még kategória RSS sincs. Oldalakat itt is létre lehet hozni.

De például annak befolyásolása, hogy egyes lapok 3 hasábosak legyenek, más lapok 2 hasábosak sem lehet olyan egyszerűen befolyásolni, ahogy a külső scriptek használata is korlátozott. Például, hogy dinamikusabb legyen az oldal, ne kelljen twitter dobozokat beágyazni iframe-ben.

A másik a korlátozott testreszabhatóság. Ilyen szövegdoboz például megoldható WP-ben? unwrongest.com/projects/elastic/

Olyan alapot akarunk, amire lehet idővel építkezni. Például egy normális, dinamikus Szégyenfal, ahol a felhasználók is képesek előmoderációra beküldeni új oldalakat, illetve szintén előmoderációval módosítani a javított oldalakat, hogy ne kelljen felesleges "Javítva-Oké, köszi, javítva" köröket leírni.

Bluemotion 2011.08.17. 22:02:31

Sziasztok!

Tizenpár éve az informatikában dolgozok, azon belül a fő profilom a weboldalkészítés. Végeredményben bármiben tudok segíteni, de én legjobban a Joomla-t preferálom.

Pár munka az teljesség igénye nélkül: www.webinformatics.hu/

GyéBen 2011.08.17. 22:05:05

Üdv!

Ez az első hozzászólásom, de már hónapok óta olvasom a blogot.

Szívesen segítenék a költözésben, a WP testreszabásában, tuningolásában, illetve a fórum beüzemelésében, karbantartásában, ha lesz.

ZeGa 2011.08.17. 22:08:27

Hajjaj úgy látom lesz itt még karate a tartalomszolgáltató eldöntése ügyében.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.17. 22:09:19

@penge™: Én is gondolom, hogy a Drupal jobb lenne, viszont abban is biztos vagyok, ogy nagyságrendekkel nehezebb beindítani egy Drupal oldalt, mint egy WP-t. Két éve próbáljuk és lám. Szóval amiatt, hogy nem lehetnek az aloldalak eltérő hasábszámúak, még nem tennék Drupalt. Most olyan célt kellene kitűzni, amit el is tudunk érni... nekibuzdulásból a múltkor sem volt hiány, mégsem tudtunk előrelépni. Minél többet olvastam ugyanis a Drupalról, annál több minden jött elő, amit még meg kellett volna nézni, be kellett volna állítani... A smink kezelése egy katasztrófa, megpróbáltam belőni egyet aztán alig bírtam visszacsinálni amit szétcseszett.

A Szégyenfal így is elég jól tud működni, az, hogy másképp küldhetik be az emberek a linkeket, nem kommentben, még vissza is vetheti a lelkesedést.

Külső fórumunk is van már, ott a My Opera. Ha mindenhol azt linkeljük, akkor teljesen megfelelne fórumnak szerintem.

Én úgy érzem, hogy a lényeg a portálos főoldalon és a kategóriákba rendezett aloldalakon van. Ilyet nem tudunk csinálni a blog.hu-n.

Zaphod · http://zzzzuuuppp.freeblog.hu/ 2011.08.17. 22:13:23

@penge™: Üdv!
Már hogyne lenne kategória RSS a WP-ben?
Mondjuk itt: www.tipsandtricks-hq.com/wordpress-plugin-for-category-specific-rss-feed-subscription-menu-325

Ha pedig itt körbenézel: themeforest.net/category/wordpress
akkor láthatod, hogy nem létezik már olyan feladat, mit meg nem tudnál oldani egy ilyen oldal számára, mint ez... ;)

Cole1 2011.08.17. 22:15:59

@Cole1: Persze, be kell állítani adminban, hogy milyen státusza legyen a regisztráció után a usereknek és akkor fognak tudni írni, amik persze admin átnézése után kerülne ki.

WP-t lehet oldalként is használni, lsd TV2.hu Ők se blogolnak olyan sokat rajta, max 1-2hír, de inkább portálként üzemeltetik, mint blogként. Ez függ a sablon kialakításától is.

Dzsini 2011.08.17. 22:28:36

Egy dolgot esetleg érdemes végiggondolni - egyetlen külső oldalnak se lesz annyi regisztrált felhasználója (hozzászólója), mint a blog.hu-nak. Esetleg Facebook integrációval el lehet érni bizonyos köröket (talán többet is, mint így), de nagyon sokan nem fognak csak azért regisztrálni egy n+1. oldalra azért, hogy feltegyenek egy kérdést. Ha viszont engedélyezett az anonim hozzászólás, akkor azt meg kell captcha-zni (mondjuk magyar, szöveges kérdéssel) és folyamatos moderáció kell hozzá. Gondolom az Operás (Link/MyOpera/stb.) regisztráció ilyen célra nem hozzáférhető, pedig az legalább a legtöbb felhasználónak van - azzal mondjuk a nem-Operásokat zárná ki az oldal.

Szép dolog a tartalom, de a mostani interaktivitást kockáztatjátok vele.

ZeGa 2011.08.17. 22:34:21

@Dzsini: Hát bizony ebben is van igazság, nem is kicsi. Mert jó, hogy mi páran átregisztrálunk oda, de mi lesz azzal a sok blog.hu-s felhasználóval akik csak néha-néha hozzászólnak vagy érdeklődnek valami iránt?

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.17. 22:36:22

@Dzsini: mindenképpen engedélyezném az elején az anonim hozzászólást, ezzel a Facebook login lehetősségel pedig semmi gond nem lesz az interaktivitással. Nem tudom, van-e olyan plugin, ami a gyanús hozzászólásokat automatikusan moderálásra küldi?

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.17. 22:38:41

@ZeGa: Én ezt nem érzem akkora problémának, egyrészt az a sok blog.hu felhasználó nyilván más oldalakat is látogat, ott pedig cseszhetik az indás loginjukat; másrészt a látogatók legnagyobb része amúgy sem szól hozzá, így a hozzászólók jelentős kisebbségben vannak. Vagyis nem is biztos, hogy ez olyan fontos dolog, mint amilyennek elsőre tűnik.

ZeGa 2011.08.17. 22:46:25

@Karbonade: Én csak remélni tudom, hogy neked van igazad. ;)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.08.17. 22:52:29

@Dzsini: Aktivitást? Amióta a blog.hu kötelezővé tette a regisztrációt, azóta csak a törzslátogatók kommentelnek, akiknek van blog.hu-s regisztrációjuk. A trollokat és a spamereket ugyanúgy nem zárjuk ki, de még így is a mi oldalunkon áll a technológia, ugyanis nekünk egy gombot könnyebb megnyomni, mint neki beírni egy captcha-t.

Mivel lesz OpenID támogatás, ezért még többen hozzá is férnek. Lásd: Prohardver és más fórumok, ahol írták is már, hogy nem akarnak azért blog.hu-ra regisztrálni, hogy feltegyenek egy kérdést. Ezen a téren inkább előny egy független oldal.

@Karbonade: Ezen a téren nagyon jó a Wordpress, saját heurisztikus spam felismerője is van. De egyébként szerencsére nem vagyunk annyira célcsoportjai a spamereknek.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.08.17. 22:55:10

@ZeGa: Egyébként nem akarok dicsekedni, de a moderálandó kommentek 90%-át a duplázások/triplázások teszik ki, ami azért is szomorú, mert ha 1 másodperces időköz van, akkor letilt, hogy "két komment elküldése között várnod kell néhány percet". De ez ugyancsak a blog.hu hülyesége.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.17. 22:58:52

A motor választáshoz:
www.goodwebpractices.com/other/wordpress-vs-joomla-vs-drupal.html

Ezek alapján én a WP-t javasolnám, esetleg a Joomla-t. A Drupal-nál éppen azokat a hátrányokat írják le, amelyek miatt megbukott az előző próbálkozás.

Ne felejtsük el, hogy ezt mindenki ingyen csinálja, azaz senkitől nem lehet elvárni, hogy tényleg csináljon is valamit, hiszen más dolgai is vannak. Vagyis az idő itt kritikus szempont, és ez a WP-t erősíti. Főleg ha valóban (szinte) mindent meg lehet csinálni benne, amit szeretnénk.

Bluemotion 2011.08.17. 23:04:09

@Karbonade: Ha csak egy egyszerű blog kell akkor elég a WP, ha több kell akkor Joomla. Evvel azért nem tud versenyezni egyik sem konkurens cms sem: extensions.joomla.org/

Egy működő J!-s oldalt órák alatt fel lehet húzni. A bővítménytelepítés gyerekjáték, 2 kattintás.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2011.08.17. 23:14:48

@!Hello:
Én továbbra is azt mondom, hogy a WP-vel bármit meg lehet oldani, amit a drupallal meg a joomlával, csak esetleg kicsit kerülőúton. Rengeteg portált láni, ahol azt gondolná az ember, hogy saját fejlesztés, vagy valami CMS rendszer, aztán az alján meg ott virít a wordpress link.

Bluemotion 2011.08.17. 23:25:29

@Nekomajin: Bármit bármivel meglehet oldani, de nem mindegy, hogy arra mennyi energiát fektetsz és mennyire bonyolult a megvalósítása. Ezért is javasoltam, hogy ha egy egyszerűbb oldal kell akkor WP, ha pedig egy komolyabb akkor, J! vagy Drupal. 8-9 ezer előre elkészített bővítményt két kattintással fel lehet telepíteni, minden programozói tudás nélkül, azért szerintem ez ér egy megfontolást.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2011.08.18. 03:27:32

@!Hello:
A WP-nél sem bonyolultabb a bővítmények telepítése, és az oldalon lévő számláló szerint majd' 16 ezer féle tölthető le. :)

fberci 2011.08.18. 08:11:02

Én is a WP-t ajánlanám. Drupal állítólag nagyon jó, csak sajnos elég időigényes megtanulni, ami úgy néz ki, hogy itt kritikus. A Joomla is elég testreszabható rendszer, ugyanakkor szerintem kevésbé organizált.

A WP ugyanakkor egy elég egyszerű és népszerű rendszer, ami ennek a blognak tökéletes lesz, főleg, hogy ez is testreszabható a végletekig. Erről személyes tapasztalatom is van, jelenleg egy WP-en és egy fórumon alapuló oldal fórum részén dolgozom, és látom hogy mi minden van kihozva a WP-ből. A segítségemet WP téren sajnos nem tudom felajánlani, mert kódot magát még soha nem írtam hozzá, de ha saját fórumot is szeretnétek, akkor mindenképp keressetek meg.

Baldric2 2011.08.18. 11:14:08

Én is felajánlanám a segítségem.
Az sajnos valószínű hogy nem lesz időm igazán aktívan segíteni, de néhány órát biztosan tudok erre a célra szánni.
Leginkább szerintem a front end fejlesztésekben lenne hasznom, de forduljatok hozzám bármilyen kéréssel nyugodtan.
A dizájnban szerintem fel lehetne használni a felhasználó aktuális opera skinjét, elég sokat kísérleteztem ezzel egy kiegészítő kapcsán, és úgy tűnik remekül használható, tehát például a gyorshívó dobozai lehetnének az oldalsáv dobozai, vagy a könyvjelzősáv skinje lehetne a menüsáv, stb...

Lali_ 2011.08.18. 11:23:53

Domain: 2010 január-február-ban lett lefoglalva, 3 évre.

Tárhely: Ha gondoljátok a tárhely is ugyanúgy adott, ha szükséges Karbonade küldjél egy emailt és adok ftp hozzáférést a magyaropera.hu gyökér mappájához (vagy már van?), aztán tőlem a drupal mehet a levesbe, ha nincs rá igény, de a pub mappát hagyjátok meg (lásd lejjebb az okot).

CMS: Ha jól látom a Drupal le lett/lesz szavazva. Karbonade, még a nyár elején írtál MSN-en, hogy lesznek kérdéseid, mondtam, hogy a vizsgák után nyugodtan, ezek szerint túl sok volt a kérdés :(
Mindegy, ha vannak WP-ben jártas emberek, akik tudnak segíteni, akkor azt is támogatom, de ahhoz érdemben nem fogok tudni segíteni, max telepíteni a cms-t.

MySQL adatbázis: Nyilván bármi is lesz, ez is kelleni fog a WP telepítéshez, ha megvan a végleges döntés és van rá igény, Karbonade küldjél emailt és követeld rajtam a mqsql adatbázis létrehozását :)

Idő: Tényleg úgy gondoltam korábban, hogy ez a nyár lesz az a nyár, amikor elkészül, de a bsc-s szakmai gyakorlat picit keresztbe tett ennek. Tudom, mindig van kifogás, de az ember feladatait, kötelességeit fontossági sorrend alapján rangsorolni kell...

Magyaropera.info: Mivel lassan lejár a domain-ja és megvan a magyaropera.hu, ezért a magyaropera.hu/pub-ba költöztettem a Magyaropera.info-t, hogy egy helyen legyenek.

Javaslat: Nyilván sok oka van, hogy eddig miért nem készült el az oldal, de szerintem ezek közül az egyik legfontosabb, hogy nincs meg a főnök - beosztott viszony, ami azért nem árt...

Szóval javaslom, hogy nevezzük ki Karbonade-et főnöknek :) A különféle alfeladatokra osszunk be felelős(öke)t és készítsünk időrendi feladat listát excelben. (Pl:
2011. aug. 21-ig - CMS Választás
Lali :D: 2011. aug. 25.-ig Kiválasztott CMS telepítése, FTP adatok kiosztása.
Gipsz Jakab: 2011. augusztus 18-25, téma koncepciók elkészítése
Kiss Pista: 2011. augusztus 18-21, főmenü pontokra javaslat)

És aki egyszer vállal valamit, az ne vegye sértésnek, ha a főnök küld egy üzenetet és megkérdezi, hogy hogyan áll a dologgal, kvázi számonkéri...

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.18. 11:48:13

@Lali_: Köszi, jó összefoglaló. A menetrend is megfelelő szerintem.

Akkor a héten eldöntjük, hogy milyen CMS-t választunk, majd jövő héten megtervezzük, hogyan nézzen ki az oldal. Erre kérnék jelentkezőket, akik már csináltak ilyet, és össze tudnak dobni néhány vázlatot, amit itt meg lehetne beszélni.

Tehát kell néhány vázlat a főoldalhoz (menü nélkül), és meg kell határozni, hogy milyen kategóriákat szeretnénk, és ezek hogyan jelenjenek meg a főoldalon. Ha ez megvan, és addig Lali feltelepíti a CMS-t, akkor már lehetne egy üres vázat készíteni.

Mit gondoltok, jó lesz így az irány, vagy érdemesebb volna másképp elindulni?

Ha nem lesz jelentkező, akkor megkeresem külön azokat, akik jelentkeztek segíteni, szóval remélem ezzel nem lesz gond.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.08.18. 12:48:34

@Karbonade: Én azért reménykedtem még benne, hogy Lali írni fog, hogy már ráér, csak éppen nyaralt és megfeledkezett mindenről, de ezek alapján továbbra sem ér rá... Szóval a Drupallal kapcsolatos reményeim elvesztek. A WP kétségtelenül egyszerűbb, de nem árt előre tervezni és nem azután pislogni, mint a hal, miután felhúztál egy faházat és rájössz, hogy kandalló is kéne. :D

Meg akkor Lali összes eddigi munkája (létrehozni a CMS-t, a MySQL-t és az oldal vázát, amire már csak egy design kellett volna) megy a levesbe, ami nem kevés... magyaropera.hu/kezdolap

Mivel nem az én szavazatom fog dönteni, ezért én továbbra is a korábbi (részleteiben megalapozott) véleményem mellett maradok. Vagyis, hogy a blog.hu-tól minden jobb (a WP is), de a legjobb a Drupal lenne. Már ha a feltételek is adottak lennének, amihez már nem sok kell, mert Lali is előbb-utóbb megszerzi azt a BSc-t. :-)

A segítséggel meg úgy vagyok, hogy az eddigi tevékenység alapján tudok következtetni. Mégpedig egyszerű feladatokra (bannerverseny és társai) lesznek jelentkezők, több is, mint kellene, a komolyabb feladatokra viszont egy sem. Tehát az, hogy összedob valaki egy oldaldesign-t, vagy csiszol valamit egy már létező CSS-n olyasmi lesz, amire lesz rengeteg jelentkező. De ha olyasmit kéne megvalósítani, amiket itt páran elrejtettek a "Wordpressben mindent lehet" mondat mögé, akkor már lehet várni a jelentkezőkre, ugyanúgy, ahogy a Dragonfly-os írásnál is.

Imurai 2011.08.18. 13:26:45

Javaslom azt a cms-t, ahova maradéktalnul átültethetőek az itteni postok. Túl sok és értékes információt halmoztatok fel ahhoz, hogy veszni hagyjátok.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.18. 13:33:18

@Imurai: Legrosszabb esetben itt megmarad, bár ez nem tenne jót a Google helyezésnek. Ha jól tudom, a blog.hu éppen WP-re tud exportálni.

Mondjuk a kommentek mindenképpen elvesznek.

@penge™: Én bízok benne, hogy lesznek segítők. Valamint ha látom, hogy halad a dolog, akkor én is lelkesebb vagyok :) A múltkor az is gond volt, amit Lali írt, hogy nem volt főnök, én mondtam, hogy nincs időm koordinálni, más meg nem jelentkezett. Most viszont megpróbálom összefogni a munkát.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2011.08.18. 15:50:42

Én továbbra is azt mondom, hogy tudok segíteni a telepítés után a motor beállításában, illetve ha felmerül egy probléma, akkor valószínűleg meg tudom mondani, hogy azt hogyan lehetne a leghatékonyabban megoldani, mert elég jól ismerem a WP "lelkivilágát".

A struktúrával kapcsolatban az ötleteim a következők:
Mindenképpen kell egy főoldal, ahol a legfrisebb dolgok, felhívások, stb van. Ezen kívül én három főkategóriát javaslok: hírek, leírások és olyan olvasói írások, mint például az Én Operám. A hír kategórián belül javaslom, hogy válasszuk külön a kiadásokról szóló híreket és az egyéb Operát érintő híreket. A leírásoknál szerintem a hossz alapján kellene dönteni. Lehetnének rendes hosszú leírások, meg gyorstippek, amik akár annyira rövidek is lehetnének, hogy mondjuk egy népszerű funkciót milyen billentyűkombóval lehet elérni, De ez most csak példa volt. Az "olvasók írták" főkategória szerintem egyértelmű, illetve esetleg lehetne még egy negyedik főkategória az ilyen vicces/kevésbé vicces képeknek és videóknak.
Én ezeket gondoltam alapvető felosztásnak, mondjuk ezek jelennének meg a menüben, és természetesen ezeken belül lehetne címkézni ezerrel, ahogy most is.

Bluemotion 2011.08.18. 16:24:46

@Nekomajin: Más az hogy használod és más az hogy fejlesztesz rá :)

Én fejlesztőként tudok segíteni a J! esetén, de ha más lesz a motor, nem fogok fejjel menni a falnak, de aki elvállalta a segítségnyújtást, az tisztességesen kódolja is le amire szükség van :)

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2011.08.18. 16:42:12

@!Hello:
De mégis mi az a nagy kódolás, amire szükség lehet? Kötve hiszem, hogy abból a 16 ezer pluginból nem tudunk bármit megoldani.

blint63 2011.08.18. 16:50:56

@Karbonade: Én csak az oldalvonalról kiabálom csak a hajrát, egy-két phpbb-telepítésnél tovább sosem jutottam.

btw. jóféle zene az a Tátrai-Szűcs az operainfós mappádban, kétszer is volt szerencsém élőben hallgatni őket, mostanában viszont mintha szünetet tartanának.
Ajaj, ez elég off volt. :P

Bluemotion 2011.08.18. 17:01:32

@Nekomajin: Nekem ez a szakmám, nap mint nap használom ezeket rendszereket. Ismerem őket minden oldalról. Ha te ennyire akarod csinálni és a blog tulajdonosai is így látják a legjobbnak, akkor spongyát rá. Egy ingyenes projekten nem fogsz össze veszni senkivel, csináld nyugodtan :)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.18. 17:10:44

Kérlek ne vitatkozzatok ezen, nincs miért! Megértem, hogy ez számotokra fontos, de nem dönthetek sajnos csak az alapján, hogy ki mihez ért. Azt is számításba kell vennem, hogy ha fél év múlva már egyikőtök sem lesz itt, vagy nem ér rá valamiért, vagy bármi egyéb közbejön, akkor teljesen mindegy, hogy ki mennyire ért hozzá egyébként, úgyis nekem kell majd meghegeszteni. Gondolom senki nem fogja garantálni, hogy 7/24 rendelkezésre áll, amikor valami gond van, vagy szeretnénk módosítani valamit.

Emiatt természetesen figyelembe kell venni, hogy melyik CMS rendszernél mennyi segítségre számíthatunk, de nagyobb súllyal számít az, hogy én hozzá tudok-e majd nyúlni, ha kell. Ehhez meg kell még néznem mind a WP-t, mind a Joomla-t kicsit jobban.

Szóval inkább ezen a vonalon próbáljatok segíteni a döntésben, hogy melyik rendszernek milyen előnyei/hátrányai lennének. Valamint, hogy ha történetesen egyetlen szakértő sem érhető el, akkor hozzá tudnék-e nyúlni anélkül, hogy napokig kelljen dokumentációkat olvasni :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.08.18. 17:11:16

@Nekomajin: 1. Ne feledjük, hogy a sokezer plugin fizetős, itt pedig nem úgy megy a warez, mint otthoni környezetben.

2. Mondjuk amit feljebb linkeltem, ilyesmit: unwrongest.com/projects/elastic/

@!Hello: Joomla fejlesztőként van valami tipped a "JHTML icon not supported" hiba orvoslására (Kunena fórum)? :-)

Bluemotion 2011.08.18. 17:24:20

@penge™: A hiba azonosításához, nélkülözhetetlen információ, a Joomla é a Kunena verziója, továbbá az is kérdés, hogy mikor dobja neked ezt a hibát a rendszert? Volt-e frissítve valamilyen bővítmény, vagy az alap rendszer? Mióta csinálja?

Pont belefutottam egy J!1.7-es megoldásba: forum.joomla.org/viewtopic.php?p=2575184#p2575184

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.08.18. 17:25:25

@Karbonade: Ez jogos, de ne feledd, az hogy valamihez értesz és az, hogy valami elhiteti veled, hogy értesz hozzá (milyen ismerős egy bizonyos operációs rendszer filozófiáját illetően :D) nem ugyanaz. Ha felhasználóbarát, akkor pár dolog, amire gondoltak a fejlesztők könnyen megy, de ha komolyan bele kell nyúlni, akkor már annyira nem. Példának ott a phpBB. Egy nagymama is képes telepíteni, de amikor valami hiba miatt azt kapod a support fórumon, hogy cseréld ki xy MySQL táblát, akkor már jól jön a rutin.

Főleg, hogy az, hogy valamihez van support nem jelenti azt, hogy szájbarágós óvodás szinten megy a support. Kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor programozói fórumon megkérdezi valaki, hogy mit hogyan oldjon meg, aztán a 30. válasz után kiderül, hogy valójában arra gondolt, hogy valaki írja meg helyette.

Legalább egy olyan valakire feltétlenül szükség van, aki ért a következőkhöz: MySQL, PHP, JavaScript, AJAX, stb.

Ha ez az alap tudás adott, akkor onnantól rutint szerezni már részletkérdés és fél év alatt jön magától. Olyan ez, mint akinek már van jogsija és évek óta vezet annak is könnyebb x autó után y-t megszokni, mint annak, aki még vezetni sem tud.

Én is Operához értek a legjobban, de nem jelent problémát értelmezni a "Go in to about:config create a boolean with name gfx.font_rendering.directwrite.enabled and set it to true." instrukciót sem. De aki nem ért egyikhez sem annak mindkettő nehéz és csak lépésről lépésre megy.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.18. 17:41:52

@penge™: OK, de ha én nem csinálok valamit, akkor nem lesz oldalunk, ez a másik opció :)

Amúgy valamilyen szinten értek is ezekhez a dolgokhoz, legalábbis ha van valami leírás, hozzá tudnék nyúlni. Viszont felhúzni a rendszert nulláról, az egészen más kérdés.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.18. 20:42:16

@!Hello: Nézegetem a Joomla-t, és azt írták egy helyen, hogy a Joomla által generált kód sok esetben nem valid, és átalában táblázatos elrendezést használ. Ez tényleg így van? Ha igen, akkor ez egy elég nagy negatív pont.

@Nekomajin: A Wordpress hátrányára azt hozták fel, hogy a navigációt bonyolult benne beállítani, vagy módosítani, míg pl. Joomla-ban ez könnyen megy. Ez mennyire igaz? Ha akarunk később egy új kategóriát vagy más módosítunk a navigáción, az tényleg bonyolult lenne?

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2011.08.18. 20:50:23

@Karbonade:
A legkevésbé se akarok összeveszni senkivel, csak nem értem, hogy hogy jön ide a fejlesztői tapasztalat. Szerintem nektek semmi olyan spéci dologra nincs szükségetek, amihez nincs már elkészített plugin. Az elképzelhető, hogy bizonyos dolgoknál kompromisszumot kell kötni, de azt jelenleg is kell itt, a blog.hu-n.
Én azért javasoltam a WP-t, mert azt ismerem, és abban tudok segíteni. Ha bárki más azt mondja, hogy ő tud jobbat, és meg is csinálja, akkor nem fogom leszavazni. Viszont azokat az érveket egyszerűen nem értem, amiket !Hello hozott fel. Felőlem lehet joomla a választás, meg úgysem én döntök, csak egyszerűen nem értem, hogy azok az érvek miért relevánsak.

@penge™:
Milyen fizetős pluginekről beszélsz? Amikor én utoljára WP motort telepítettem, egy fizetős pluginnel sem találkoztam. Maga a motor GPL license-szel fut, és ez szerintem az egész projektre vonatkozik.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2011.08.18. 20:57:23

@Karbonade:
Nem biztos, hogy teljesen értem, hogy mire gondolsz, de kategóriákat bármikor könnyedén létrehozhatsz, egy postot bármikor átsorolhatsz más kategóriába, akár többe is egyszerre, és a kategória nevét is módosíthatod. (Ezen kívül külön lehet címkézni.)
A menüt meg felépítheted úgy, hogy a kategóriák linkjét használod fel, ami úgy néz ki, hogy:
magyaropera.hu/category/kategória/alkategória/alalkategória/stb. A .com-os blogoknál van már az admin felületen drop-down menükészítő felület, és ennek elvileg már benne kell lenni a letölthető motorban is. Ha esetleg mégsem lenne benne, akkor viszont pluginként elérhető.
Nem tudom, hogy erre gondoltál-e.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.08.18. 21:16:49

@Karbonade: Nézd meg te magad: www.zeitgeisthungary.com/

Az oldal leginkább elrettentő példának lenne jó. Admin nem vagyok, csak szerkesztő, de így is kaotikus szar az egész. Egy szimpla iframe-et sem lehetett beágyazni, csak trükkösen, így: {iframe} A rendszer szerkesztés után, ha mondjuk összeomlik a böngésző, vagy bármi (tehát nem kattintasz sem az Ok, sem a Mégse gombra), nem checkout-ol, ezért később még te magad is a "épp egy másik szerkesztő, közzétevő vagy adminisztrátor szerkeszti." hibát fogod kapni. Bugos is. Például a fórum csak azokat a felhasználókat számítja bele a regisztráltak közé, akik bejelentkeztek legalább egyszer. A többieket userID alapján lehet elérni (ha egyszer meglátogattad az adatlapját, utána már ő is beleszámít a felhasználók számába).
Ha megnézed a fejlécet, Operában és Chrome-ban is eltérést mutat.

A cookie-kat 2-3 nap inaktivitás után elfelejti (még ha a lejárati dátumot szerkesztem is), mint karakterméret, wide elrendezés, így saját CSS-t kellett gyártanom ahhoz is. Az például azért lett Joomla, mert az összes chapter az volt és "akkor legyen egységes". Kár volt. Később a többiek csináltak egyedit.

Persze biztos ki lehetne hozni belőle többet is, de ez van, amikor a fejlesztők is csak érintőlegesen értenek hozzá. Ez nem csak a mi példánk, meg lehet nézni a többi chaptert is, ahol még Joomla van, ott is hasonlóan szétesett az egész.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.08.18. 21:28:54

@Nekomajin: themeforest.net/category/wordpress

Igazából a stabilitás se mindegy. Tehát azt nem engedhetjük meg magunknak, hogy a tapasztalat hiányából (vagy valami bugból, amivel nem számoltunk) egy upgrade után MySQL hibát dobjon, aztán pislogjunk, majd guglizzunk órákon át, mire rátalálunk egy megoldásra.

Ezt most nem a WP-re értem, azzal még nem volt ilyen jellegű problémám, phpBB-vel annál inkább.

Amúgy GPL != ingyenesség

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2011.08.18. 22:02:16

@penge™:
Ugye tudod, mi a különbség a skin meg a plugin között?
wordpress.org/extend/plugins/

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.18. 22:29:03

Egyik feladat, hogy eldöntsük, milyen kategóriák lesznek az oldalon. A régi oldalhoz már ötleteltünk egyszer, úgyhogy azt bedobom most ide. Várok véleményeket, ötleteket ezzel kapcsolatban (új kategóriák, miket érdemes összevonni, mire nincs szükség).

o Tesztek, előzetesek, megjelenés

o Letöltések (esetleg régebbi verziókra is) Letöltés mellett lehetőleg legyen bemutató cikk is, linkek a funkciókra stb.

o Tudásbázis, Bemutató írások, kezdőknek, haladóknak, Én Operám, részletes tippek

o Rövid, egyszerű tippek valahová + Random generátorral forgatni

o Kiegészítők: kiterjesztések, témák, userjs-ek, menük, gombok stb.

o Fordítás

o Dragonfly, webfejlesztés leírások, példák új technológiákra (pl. video elem)

o Opera Software hírek, Opera története, pénzügy, statisztikák, stb.

o Blog rész ?

o Érdekes / vicces hírek az Operáról / böngészőkről

o Sajtószemle (magyar / külföldi)

o Twitter / közösségi csoportok (Facebook, iwiw)

o Hírek, leírások más böngészőkről, összehasonlítások, stb.

o Szégyenfal - Felhasználói szerkesztéssel és szerkesztői moderálással

o Operás tárgyak vásárlása (saját tervezésű póló rendelése pl.)

o A hét kiemelt Unite alkalmazása / témája, Én Operám bejegyzése stb.

ÁrPi 2011.08.18. 22:32:01

Én mostanában e-könyvgyűjtögető vagyok ,

találtam témábavágóan is egy-két letölthető nagy szakkönyvet angolul (Drupal, WordPress J! - Pdfek, Epubok) :

("Wow!" Pdf-jei jellemzően jól hiperlinkeltek, oldalt legtöbbször jól strukturált pdf-bookmarkokkal satöbbi. A site-ja wordpress alapú, jó könyvrecenziókkal.
Szóval ezek publikált szakkönyvek, eszenciális süritmények.)

www.wowebook.com/tag/drupal/

Például:

Drupal 7 Bible
www.wowebook.com/book/drupal-7-bible/

The Definitive Guide to Drupal 7
www.wowebook.com/book/the-definitive-guide-to-drupal-7/

Pro Drupal 7 Development, 3rd Edition
www.wowebook.com/book/pro-drupal-7-development-3rd-edition/

Drupal 7 Fields/CCK: Beginner’s Guide
www.wowebook.com/book/drupal-7-fields-cck-beginners-guide/

Emez például mobilwebre célzottan hasonlítja össze és ismerteti a WP-t J!-t és a Drupal-t:

Professional Mobile Web Development with WordPress, Joomla! and Drupal
www.wowebook.com/book/professional-mobile-web-development-with-wordpress-joomla-and-drupal/

WordPress Bible
www.wowebook.com/book/wordpress-bible/

Professional WordPress
www.wowebook.com/book/professional-wordpress/

Professional WordPress Plugin Development
www.wowebook.com/book/professional-wordpress-plugin-development/

Smashing WordPress: Beyond the Blog, 2nd Edition
www.wowebook.com/book/smashing-wordpress-2nd-edition/

WordPress 3 Complete
www.wowebook.com/book/wordpress-3-complete/

ZeGa 2011.08.18. 22:39:14

@penge™: A hoc.hu is ha jól tudom most állt át joomla-ra, de nem hallom őket panaszkodni.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.08.18. 22:45:16

@Nekomajin: Ugye tudod mi a különbség a 3rd party és a saját fejsztés között? Például a Chrome kiegészítőket is adhatod pénzért és ingyen is. Az már a fejlesztőn múlik, függetlenül, hogy plugin vagy skin.

@Karbonade: Fordítás minek? A végleges tartalmazza a magyar nyelvet is.

A Sajtószemle és a Pénzügy lehet közös, úgysincs annyi hír egyikben sem. Blog rész felesleges, minden kategóriát szétosztottál.

A Hírek, leírások más böngészőkről, összehasonlítások, stb.-ba beletartoznak a tesztek is, még ha csak az Operát (egyes verziók) érintik is (például a Dragonfly-os tokenizer teszt legutóbb).

A végleges verziókat különszedném a snapshotoktól és az alfáktól, bétáktól.

A Tudásbázis és a "Kiegészítők: kiterjesztések, témák, userjs-ek, menük, gombok stb." között átfedés van. Nem mindegy egy szimpla bemutató írás, mint 1-2 kiegészítőről amikor írtam, vagy egy viszonylag örökérvényű komolyabb leírás, ami egyfajta Wiki oldalként funkcionál. A bemutatóknál a szerkesztők és a vendégek által írt bejegyzéseknek csak akkor nyitnék külön szekciót, ha a vendégek pörögnek, máskülönben elég egy flag, hogy vendégcikk.

ZeGa 2011.08.18. 22:51:47

@penge™: Ezzel most mit akarsz nekem mondani?

ZeGa 2011.08.18. 23:12:37

@penge™: Hát akkor Joomlával összekötött SMF. Tudtom szerint létezik ilyen (de lehet, hogy tévedek...?). És az oldal tulajdonosa is joomlaként emlegeti, gondolom nem véletlenül

hoc.hu/egyeb-cikkek/itt-van-megerkezett-az-uj-hoc/az-uj-oldal.html

ÁrPi 2011.08.18. 23:34:22

A hoc.hu ?

-Opera panelek, információ,

Meta információk
generator:
Joomla! 1.5 - Open Source Content Management

(aludni!..nem kéne már? :-)

Cole1 2011.08.18. 23:42:31

@ZeGa: Jól tudod, hoc.hu már Joomla-t használja.

Cole1 2011.08.18. 23:44:50

@Karbonade: Navigáció alatt a menüt érted? Semmi ördöngösség.

annyi amennyi · http://gadgetshop.blog.hu/ 2011.08.19. 00:29:06

s3nki vagyok a HOC-ról

Valóban Joomlát használunk. Azzal azért vitatkoznék, hogy egy jól működő oldalt 1-2 nap alatt fel lehet húzni, már ha komolyabb tervek vannak vele. Ami viszont igaz, hogy még ha mindent legálisan meg is vásároltok, ahogy én tettem, akkor is töredéke lesz az ár egy saját motornak és külsőnek. Ami viszont hátrány, hogy az erőforrásokkal elég pazarlóan bánik, szóval számítsatok rá, hogy vas is kell alá. A legálisan megvásárolt cuccokhoz jár support is, de egyetlen sem volt, ami valóban segíteni tudott volna, amikor baj volt. Én már foglalkozom Joomlával néhány éve (igaz csak kisebb oldalakat építettem a HOC előtt), de egy-két alkalommal azért megizzasztott a feladat. Ha nulla a hozzáértés keressetek valakit, aki tud segíteni ha gond lesz. Mert lesz gond, főleg az elején. Nagyon fontos a napi minimum egyszeri adatbázis mentés, de az sem baj, ha még gyakrabban van, és persze alap, hogy egy tüköroldal is kell, ami mindig ugyan abban az állapotban van, ahogy az éles, hogy a legutolsó kis frissítést is ott próbáljátok ki először. Persze ez sem garancia semmire, volt ami ment a tüköroldalon, aztán az éles oldal meg összefosta magát.

Na, a lényeg, hogy sok sikert! ;)

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2011.08.19. 00:34:29

@penge™:
Továbbra sem értem, hogy miről beszélsz, mikor ott van a wordpress.org teli ingyenes pluginekkel meg skinekkel. Azért, mert te találtál egy olyan oldalt, ahol pénzért árulnak WP skineket, nem jelenti azt, hogy free nincs.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.19. 09:26:44

@annyi: Köszi az infókat! Sok sikert nektek is :)

@!Hello: lenne még egy kérdésem, hogy a Joomla tud-e "WordPress kompatiblis XML fájlt" importálni? Ugyanis a blog.hu ilyen formában exportál, azaz ez is egy fontos pont lenne a döntésben. A nevéből úgy sejtem, hogy a WordPress valamilyen módon be tudná ezt húzni, így rengeteg munkát megspórolhatnánk.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.19. 09:28:10

@Nekomajin: Én sem értem igazán, az igényes témákért mindenhol pénzt kérnek, az ingyenesek is lehetnek jók, de inkább jobbak kiindulási alapnak. Amúgy ha találunk egy nagyon jó fizetős témát, akkor nem azon a 30-40 dolláron fog múlni a dolog, ennyit szívesen kiadok érte, ha megéri.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.19. 10:33:53

Javaslatok kategóriákra a FŐOLDALRA. Az aloldalakat majd később megtervezzük, jelenleg csak a kategóriák kellenek. Várom a további ötleteket :)

Fő kategóriák (a főoldalon egy nagyobb dobozban mindig az utolsó kiemelt hír látszik az adott kategóriából, valamint alatta még a következő 2-3 hír csak linkként)

-- hírek, érdekességek, release, újdonságok, tesztek, részletes bemutatók, Opera Software hírek, pénzügy, stb.
-- előzetesek, alfa-béta tesztek, dragonfly tesztek, webfejlesztés, új technológiák. stb.
-- tippek és trükkök, tudásbázis, kiegészítők (kiterjesztések, userjs-ek, témák, menük, gombok, stb), felhasználói írások

Egyéb elemek a főoldalon (jellemzően egy doboz az egyik oldalsávon, esetleg csak menüpont):

-- letöltések --> aloldalon minden fő verzió, lehetőleg bemutatóval
-- kezdőknek --> átirányít egy oldalra, ami kezdők számára van kialakítva
-- segítség
-- rövid tippek (bizonyos időközönként cserélgetve)
-- kiemelt kiegészítő
-- sajtószemle (az utolsó néhány hír) --> aloldalon lehet böngészni a híreket több oldalon
-- fórum (főoldalon utolsó hozzászólások, témák láthatóak)
-- utolsó hozzászólások (mindegy mire)
-- twitter, facebook, irc
-- szégyenfal
-- kapcsolat

Lali_ 2011.08.19. 14:41:00

CMS választáshoz véleményem:

A sorrend nálam: Joomla - Blog.hu - Wp - Drupal. Magyarul a Drupalt látnám legszívesebben, a Joomlát meg legkevésbé. Talán a Joomlát kellene megindokolnom. Tömören: Saját tapasztalat + mások tapasztalata + ha tényleg erőforrás pazarló, akkor abból a későbbiekben még elég nagy gáz lehet.

Én az alapján képzelem el a főkategóriák felosztását, hogy abban milyen elemek vannak. Azt, hogy WP-ben megoldható, azt nem tudom:

1. kategória neve: Fejlesztői és stabil változatok
Alkategóriái, címkéi: Megjelenés, előzetes, alfa, béta, RC, dev
Beviteli mezők:
a) Termék (asztali Opera, Mini, Mobile) - Legördülő,
b) Verzió szám - Szám típusú szövegmező,
c) Bevezető - Szövegmező (ami a főoldalon is megjelenik)
d) Szövegtörzs (mint a blog.hu-s blog bejegyzés) - Szövegmező
e) Ismert hibák - Szövegmező
f) Változtatások listája -Szövegmező
g) Letöltési link - Hivatkozás

Cím: Ezek alapján az automatikusan születhet: [a] [Alkategóriái, címkéi] [(b)] formátumban
Kép: Mivel általában ezekhez a tartalmakhoz ritkán társul kép, az [Alkategóriái, címkéi]-hez tartozó kép tehető be a főoldalra.

2. kategória neve: Hírek, elemzések
Alkategóriái, címkéi: Sima címkék, amik a cikk írásakor begépelhetőek. Kb mint a blog.hu-n.
Beviteli mezők:
a) Cím - Szövegmező
b) Bevezető - Szövegmező (ami a főoldalon is megjelenik)
c) Szövegtörzs (mint a blog.hu-s blog bejegyzés) - Szövegmező
d) Kép - Főoldalon megjelenik

Az elképzelésem szerint ennek a két kategóriának a legfrissebb tartalmai jelennének meg a főoldal tetején 50-50%-os szélességgel. (Balra mondjuk az előzetesek, jobbra pedig a hírek) Alatta a kategória további 2-3 eleme, linkként, ahogy Karbonade is említette.

Tehát egy cím, a bevezető és egy kép.

Ezek alatti dobozok (50-50%-os szélességgel):
1. Letöltés
2. Kezdőknek + Segítség

Ezek alatti dobozok (50-50%-os szélességgel):
1. Tipp
2. Kiegészítő

Ezek alatt, 100% széles:
Sajtószemle

Ezek alatti dobozok (33-33-33%-os szélességgel):
1. Új fórum téma
2. Új hozzászólás
3. Mini szégyenfal

Egyébként az itteni tartalmak full átköltöztetését nem ajánlom, mert ha egy sok éves oldal teljes tartalma egyik napról a másikra megjelenik egy új oldalon, akkor az új oldal jó eséllyel pályázhat egy szép kis Google büntire.... Nyilván ha lehetne 301-es átirányítást csinálni, akkor megoldható lenne, de gondolom a blog.hu ilyen nem támogat.

Bluemotion 2011.08.19. 16:05:04

@Lali_: Végül is pl. a Linux.com egy elég összetett oldal és ki tud szolgálni 35 ezer embert, akkor talán elbírja az itteni felhasználó tábort is :)

Amit pedig írsz abban van igazság, duplikált tartalmú oldalakat a Google valóban nem szereti, pl ha 1:1 arányban megtalálható lenne az itteni tartalom egy cms oldalon is.

Mihics Zoltán (Med1on) 2011.08.19. 19:04:05

A kategóriák kapcsán szerintem arra is érdemes figyelni, hogy a szerkesztők létszáma valószínűleg nem fog változni. Egy ideig nagyon jól néz ki, hogy mindennek külön kategóriája van, de ha ezekbe nem kerül frissítés, akkor nem sok értelme van a dolognak.

Lali_ 2011.08.19. 19:50:37

@!Hello:
1. És te tudod tudod biztosítani a Linux.com által használt vas és sávszélességének 1/35-dát?
2. Ebbe a dologba szerintem ne menjünk be (én nem teszem), hogy példákat hozzunk fel különféle népszerű oldalakra, ami XY CMS-t használ. Persze, egy hivatásos webfejlesztő a szarból is többet tud kihozni, mint aki hobbi szinten csinálja, még ha az elején jobban is dönt.
3. Még a főoldalon sincsenek a js és css fájlok egyesítve, gyorsító tárazva, (pedig ezzel jelentősen csökken a sávszél igény és nem annyi idő alatt jönne be mint most) azt meg csak remélni tudom, hogy az oldalt nem minden letöltéskor a 0-ról generálja.
Akkor ez mire is volt példa?

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.19. 21:15:58

Ok, olvasgattam még valamennyit a téma után, és ezek alapján meg a ti javaslataitok alapján inkább a WordPress felé hajlok. Mindkét oldalnak vannak jelentős előnyei, "sajnos" hátrányokból kevesebb van, így sokkal nehezebb volt dönteni, de a WP mellett jelenleg több pozitívumot tudtam felsorolni, mint a Joomla mellett, persze a saját szempontjaink szerint.

Úgyhogy ne legyen ebből hitvita a továbbiakban, mindegyik CMS-re vannak jó és rossz példák is, de ez nem az a fórum, ahol ezt el fogjuk dönteni, úgyhogy szerintem inkább lépjünk tovább az oldal fejlesztésében :)

Vagyis tervezzük meg, milyen legyen a főoldal.

Köszi mindenkinek a tippeket, tanácsokat!

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2011.08.20. 03:07:31

@Karbonade:
Én azt javaslom, hogy legyen egy vízszintes, vékony lenyíló menüsáv és egy oldalsáv, ahogy most is. A fennmaradó szélesség pedig legyen három hasábra osztva.
Az egyik hasábba kerüljenek a legfrissebb kiadásokról szóló hírek (asztali és mobil egyaránt), a másodikban az egyéb hírek (minden más, ami hír), a harmadikba pedig a különböző leírások és összefoglalók. Mindháromban a legfrissebb postból hosszabb kivonat, alatta 2-3 korábbi postból rövidebb kivonat, majd még 5-10 link a még régebbi postokhoz. Ha azt mondjuk, hogy a kivonatok a postok első X karakterét tartalmazzák, akkor nagyjából azonos magasságúak lesznek a hasábok, így az ez alatt lévő területet (az oldalsáv mellett) fel lehet osztani további 4-5 keskenyebb hasábra, ahol lehet a twitter widget, a sajtófigyelő, a legfrissebb hozzászólások, addon rss stb.
Az oldalsávon legyenek közvetlen linkek a legújabb kiadások letöltéséhez (illetve nyelvi fájlhoz, stb), keresőmező, és esetleg az ikonok, amik most is ott vannak. (Mivel így az oldalsáv magassága lecsökken, a fejlécképet meg lehetne úgy oldani, hogy a menüsáv csak a két hasáb szélességéig terjedjen, a kép pedig az oldalsáv fölött legyen.)
A vízszintes menüben legyenk közvetlen linkek a kategóriákhoz.

Két további javaslatom van. Az egyik az, hogy legyen sok dolog a kezdőlapon a könnyű elérés érdekében, de ne essünk át a ló másik oldalára, azaz ne legyen túlzsúfolt. Ne akarjunk mindent kitenni. (Tehát _például_ legyen egy figyelemfelkeltő link a szégyenfalra, de maga a szégyenfal, vagy annak egy részlete ne legyen a főoldalon.)
A másik javaslatom az, hogy a kategóriák számát próbáljuk minimalizálni, és az apróbb különbségeket a címkézéssel oldjuk meg. Legyenek a kiadások, egyéb hírek, leírások a kategóriák, és minden mást címkézzünk. Ha sok egyenrangú kategória van, akkor fellép az a probléma, hogy hosszabb időn át nem frissülhet egy-egy kategória, ha pedig hierarchikus rendszert építünk ki, akkor kitörhet a káosz. (Esetleg lehetne még egy negyedik "fun" kategória, ahová mindenféle marhaságok kerülhetnek, de ez ne jelenjen meg a főoldalon, csak a vízszintes menüben.)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.22. 17:39:06

Kérnék még javaslatokat a főoldalhoz! Ne akadjunk meg itt :)

Ezután rajzolok néhány vázlatos elrendezést, és az egyiket utána be is lehetne iktatni (vagy az alapján keresnénk egy sablont).

@Nekomajin: tudsz majd ebben segíteni? Sablon keresése, beépítése, módosítása, stb. Ha igen, küldöm a jogokat, és megbeszéljük a részleteket.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.22. 18:27:20

@Karbonade: Mondjuk az elején mindjárt tisztázni kellene a méreteket. Szerintem az lenne az ideális, ha 1280-as oldalszélességre alapoznánk. A mobiltelefonokra a kisebb (1024) sem férne ki, akkor meg már legyen helyünk...

Tényleg, ezek a CMS-ek mennyire tudnak tartalmat tördelni, illetve esetlegesen elhagyni, ha mobilról van szó? Bár én azt vallom, hogy mobilra is inkább a desktop oldal kell, de nincs mindenkinek nagy képernyős telefonja, és az esetleges kisebb adatforgalom sem jönne rosszul...

A másik, hogy az oldalnak minél inkább szabványkövetőnek kellene lennie, lehetőség szerint kihasználva a modern HTML5 elemek adta lehetőségeket is. Az sem baj, ha valamit még az Opera nem (sem) támogat, majd később fogja... :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.08.22. 18:36:18

@cousin333: A mobilra ott a viewport és a media-queries.

Szerintem az kéne, hogy egy JS bekéri a látható ablakméretet.

1280 fölött egy 3 hasábos elrendezést kap, ami hasábonként horizontálisan néhánytíz pixelt tud nyúlni, de nem annyira dinamikus, hogy szétrántsa az egészet.

1024 és 1280 között normál mondjuk kéthasábos elrendezés, alatta pedig a mobilos elrendezés, ami változó az alapján, hogy iPad, vagy netbook vagy okostelefon.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.22. 18:56:13

@penge™: Értem én, hogy ott van, és jó is lenne, ha azt használhatnánk. A kérdés, hogy a versenyben lévő CMS-ek közül melyik mennyi alaptámogatást ad ehhez, vagy mennyi meló implementálni. Kitalálni sok szép dolgot lehet, nekünk most az kellene, hogy mindez belátható időn belül - és hullámzó aktivitással, lelkesedéssel számolva is - elkészüljön.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.22. 18:59:35

Ami az oldal elrendezését illeti, én 4 hasábot képzelek magam elé a következőképpen:

Felül bal 3 hasábon az oldal fejléce, nem túl vastagon. Alatta egy keskeny üzenősáv (kb. ott, ahol most a menü van), amin az aktuális infókat lehet megjeleníteni, akár beágyazott linkkel is (kb. mint most az írói pályázatos szöveg).

Ugyanitt a 4. hasáb helyén (tehát a jobb oldalon) egymás alatt 3-4 gomb (a "menü"), ami a főbb linkekre dob (pl. Súgó, Fórumok, Segítség, Leírások).

Ez alatt jönne maga az oldal. Bal oldalon 2 hasáb szélességben a komolyabb bemutató cikkek nagy képpel, 1 bekezdéssel, váltogatva kb. 3-5 darabot.

1 oszloppal beljebb valami gyorshírek a bemutatókkal kb. azonos magasságban, a legfrissebb legfelül (kb. 3-5 darab). E köré mehetne egy keret, hogy az előzőt a most következőtől vizuálisan elválasszuk. Még inkább jobbra lehetnének a mostani letöltés linkek, akár kombinálva a végleges / béta / előzetes cikkek kivonataival. (tehát pl. nagy letöltés link: alatta a legfrissebb verzióról szóló cikk első bekezdése. Ezalatt kisebb link a bétára/Mobile-ra, majd a hozzá kapcsolódó cikkből egy kis rész, ezalatt még kisebb link, ami a legfrissebb előzetesre mutat, alatta az ismertető 1. bekezdése.

Az egész alatt egy új sorban, 3-4 hasáb szélesen mehetne egy kiegészítő / téma / minialkalmazás stb. ajánló: kis ikon a bal oldalon, jobb oldalon egy név meg egy link a cikkre kb.) Emellett (ha 3 hasábos), akkor lehetne valami cikkajánló akár külsős, akár saját (pl. cikkek az Operáról, vagy Én Operám bemutató. Ezek köré is mehet a keret

Az egész alatt megint lehet egy 3-4 hasábos sáv és kész, lefelé nem lenne hosszú az oldal, legalábbis a címlap.

---

Azt is meg lehet csinálni, hogy a fejléc marad, ahogy fentebb írtam, és a 4., jobb szélső hasáb is, de optikailag egy tömböt képeznének. Ide a fix dolgokat raknánk, míg tőle balra vagy a fenti felosztás lenne 3 (vagy 2+1, vagy 1+1+1) hasábbal (a címlapon), vagy pedig egybe az egész, amikor valami aloldalat látogatsz meg (pl. cikket), ilyenkor úgy nézne ki, mint most bármelyik cikk.

De lehet, hogy a fentieket 2 hasábbal kellene 3 helyett, mert 1280 pixel 3/4-ede már jó széles. De az is OK, hogy a 3 hasábnyi helyen a cikk 2 hasábban (CSS szabállyal, ha már van...), a hírek 2-3 hasábban jelennek meg. Előbbi esetben akkor akár jó nagy képeket / videókat is betehetünk a szövegbe, mégsem lesz baj a sorok követésével.

ui: Személy szerint nem akarok beleszólni a CMS dolgába, azt mondanám, hogy válasszunk ki egy designt és ötleteket, majd nézzük meg, hogy mennyire melós azt összehozni az egyes rendszerekben. Egy jó szisztémában szerintem mindent találunk készen, amit szeretnénk, ami meg nincs, azt módosításokkal gyorsan és egyszerűen összehozhatjuk.

---

Ami még számomra kérdés: független (másik oldalon), integrált (kb. mint most, meg minden cikkhez nyit egy topikot a motor), vagy belinkelt fórum (mint pl. a Disqus itt: www.favbrowser.com/).
És egy másik: egy értelmes, Opera kompatibilis, egyszerű hozzászólás, blogbejegyzés-szerkesztő. Ha értelmesen néz ki, akkor nem kell WYSIWYG, sőt. Tulajdonképpen a blogos lényegileg nem rossz, kicsit lehetne felhasználóbarátabb, és kevésbé bugos...

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.22. 20:16:55

@cousin333: A méretet én is így képzeltem. Mobilra általában automatikusan optimizálnak a CMS-ek, de pl. CSS-ben is lehet mobil specifikus beállítást megadni, úgyhogy ez nem akadály. De ezt majd később optimalizáljuk, ha lesz mit :)

A szabványkövetésben a WP elég jó, awking pedig megoldotta, hogy legyen szabványos Like és +1 gomb az oldalán, úgyhogy még ez sem akadály.

@penge™: Dinamikus layoutot, vagyis változó hasábszámot nem szeretnék. Sok előnye nincs, viszont van vele egy csomó macera, ami most nem hiányzik. Ha már készen lesz az oldal, akkor kísérletezhetünk ilyennel, addig a cél az, hogy legyen új oldalunk, egyszerű és hatékony.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2011.08.23. 03:15:35

@Karbonade:
Péntektől elvileg ráérek. Dobhatnál majd egy mailt, hogy ne felejtsem el, meg hogy te mikor érsz rá IRC/MSN (a címemet megtalálod a blog mailboxában), aztán meglátjuk, mit sikerül kihozni belőle.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.23. 11:46:45

@Nekomajin: ok, nemsokára elküldöm a részleteket.

Lali_ 2011.08.23. 12:40:50

Azért arra kérdezzetek rá a WP guruknál, hogy az ilyen XY kategóriában lévő cikkek címei (és) bevezetői, bizonyos kategóriába tartozó írások hogyan pakolhatók ki egy főoldalnak arra a részére úgy, ahogy azt elképzeljük.

Tehát a megjelenési ötletek megvalósíthatóságáról is kellene nyilatkozni az illetékeseknek.

Mert a Drupalban Views-al gyakorlatilag bármilyen adatot, bárhogyan lekérhetsz az adatbázisból (utoljára megírt előzetes cikkének címe, linkkel) a panels-el meg ezeket a nézeteket el lehet helyezgetni egy oldalon belül.

Ezek alternatíváit nem látom, nem ismerem, e nélkül meg a témát elég durván át kell szabni, vagy nem oldható meg, amit kitalálunk, vagy nem lesz dinamikus az oldal.

Olvasgattam ilyen top hasznos WP pluginekről, de ilyesmiket nem találtam....

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2011.08.23. 13:57:06

@Lali_:
Majd belenézek a legújabb motorba meg a pluginokat is átböngészem, de legrosszabb esetben semeddig sem tart írni egy új lekérdezést.

awking 2011.08.25. 21:17:59

Természetesen amiben tudok segítek, csak szóljatok és megcsinálom! :) Bár a WP-t nem annyira ismerem, de a CSS az csak CSS. Napközben nem annyira tudom követni az eseményeket, de este mindent bepótolok majd

Lali_ 2011.08.26. 11:28:08

@Karbonade: Nálam a sorrend
1. Harmadik link
2. Első link
3. Második link

Csak az a baj, hogy nálunk sok esetben nincsen kép minden tartalomhoz...

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.26. 11:40:11

@Lali_: Ha tudtok, azért nézzetek még körül, legyen több template, amiből választhatunk.

@Nekomajin: mennyire lehet egy ilyen template-et átszabni? Érdemes egy ilyet megvásárolni, vagy az is jó, ha kiindulunk valami alapból? (bár ott nagyobb az esélye, hogy megrekedünk az elején...)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.08.26. 12:09:49

@Lali_: Majd lesz. De nem kell mindhez, csak a kiemeltekhez.

@Karbonade: Bármennyire. Viszont a legcélszerűbb olyat választani, aminél a legtöbb marad meg az eredeti kódból és az eredeti képekből.

Nem muszáj alapot nézni, ezekből is lehet válogatni: thepiratebay.org/torrent/6346537

RideR 2011.08.26. 13:23:20

Sziasztok!

Sokáig nem voltam itthon, így sok mindenről lemaradtam...

Amit szerintem érdemes szem előtt tartani a témával kapcsolatban, hogy rengeteg gyönyörű ingyenes téma (is) van, így igazából szerintem felesleges lenne témáért fizetni - akkor meg főleg, ha van néhány ember akik át tudják szabni egy kicsit a kinézetet.

Én személy szerint a WP-t nem ismerem, soha nem is próbáltam, így túl sokat nem konyítok hozzá, viszont miután már évek óta e107 cms-t használok, így nem egy átportolt WP-s témával volt már dolgom amiket ugyancsak ingyenes oldalakról szedtek, így pl innen:

www.freewordpressthemes.com/
www.paddsolutions.com/
top-wordpress.net/ - rengeteg szebbnél szebb témák vannak ezeken az oldalakon, tök ingyen, szerintem gondoljátok meg, mielőtt vásárlásba fognátok!!

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.08.26. 13:51:37

Találtam egyet, ami hasonló, mint a harmadik és ingyenes: www.freewordpressthemes.com/themes/15693/

Valaki tegye fel, mert nekem nincs a vezérlőpultomban Appearance menüpont.

RideR 2011.08.26. 15:01:19

@penge™: Ez tényleg nem rossz... :) és ha egy kicsit hajazni akarunk az Opera színére, akkor esetleg a header-t át lehetne kicsit színezni lilából pirosra :)

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2011.08.26. 15:49:19

@Karbonade:
A skinek forráskódját gond nélkül lehet módosítani.

Én azt javaslom, hogy az ilyen csilli-villi slideshow-s skineket hanyagoljuk, mert baromi idegesítő tud lenni, mikor pont kattintás előtt vált, vagy olvasol valamit, és simán csak mozog a szemed sarkában.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.26. 16:38:15

@penge™: próbáld meg újra. Amíg nincs tartalom, nyugodtan játszhatunk a témákkal, lássuk milyenek.

Hétvégén keveset leszek, próbáljatok találni addig egy jó témát :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.08.26. 17:28:39

@Karbonade: Köszi. Szerintem először az oldalt kéne felépíteni egy rakás Lorem Ipsum posttal és színes példaképekkel, hogy legyen mire rádolgozni a design-t. Üres oldallal nem sokat látsz a designból.

@Nekomajin: Téged idegesít, de te ki tudod ütni (ha más nem, userJS-sel). De a maradék 999 látogatót pedig lehet, hogy ez vonzza (lásd Facebook, pedig az is tele van mindenféle AJAX-os ganéjjal).

Te tudod, hogy mit keress, neked nem kell az arcodba tolni a tartalmat. Mancikának, akinek az unokaöccse ajánlotta az Operát, neki igen.

Többek között ez is tervben volt még a Drupal idejében, hogy a regisztrált tagok account alapon, a nem regisztrált törzslátogatók pedig cookie alapon tüntethessenek el és rendezhessenek át bizonyos dobozokat. WP-nél nem tudom megoldható-e. Persze rendes felépítés mellett nincs rá szükség, de lehetőségként ott van épp az ilyen esetekre, mikor valaki plain-text oldalt szeretne.

Én személy szerint továbbra is azt a megoldást támogatom, hogy akinek nem kell az adott doboz az tüntesse el userCSS-vel. Sok száz felesleges scriptet mi sem akarunk, ami belassítja a böngészőt. Amire nem muszáj script (social networking gombok), arra inkább egy kis kép egy linkkel a végén.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.26. 20:17:28

Na, én is találtam párat. Sajnos nem tudom, hogyan lehetne közvetlenül linkelni őket. Jelenleg itt érhetők el (kattints a Demo-ra, hogy lásd)

1. Rediant top-wordpress.net/page/6/

2. Elite Magazine top-wordpress.net/page/5/

3. Red Box top-wordpress.net/page/9/

Elsősorban az elrendezésük miatt választottam őket. Nem pontosan így képzelem egyébként, de nincsenek messze.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.26. 20:18:46

Feltettem az RC2-t, most megint szarakodik a blog, nem tudom, van-e összefüggés. Az utolsó elem nem akar betöltődni, és magas a CPU használat... :(

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.27. 11:42:37

@RideR: De hülye vagyok, tényleg így lehet linkelni a témákat... meg is teszem újra. Szóval:

1. Rediant: top-wordpress.net/free-wordpress-themes/2010/09/17/rediant/

2. Elite Magazine:top-wordpress.net/free-wordpress-themes/2010/09/17/elite-magazine/

3. Red Box:top-wordpress.net/free-wordpress-themes/2010/07/14/red-box/

ui: Most akkor témákat keresünk (színvilágot), vagy elrendezést? A RideR által linkeltekkel alapvetően z az a bejom, hogy blogos elrendezést követnek (1 hasáb oldalt, meg 1 a cikkeknek, pont mint itt), de gondolom ez könnyen változtatható.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.27. 11:44:15

@cousin333: Na, Mac alól, Safarit használva ugyanúgy szarakodik a blog.hu az utolsó elem betöltésével, szüval ez nem Opera hiba. Még most is tölti... :(

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.27. 16:06:28

Egy kérdés az új Magyar Opera oldallal kapcsolatban. Mekkora tárhelyre lehet számítani képek, videók... stb. számára?

Lali_ 2011.08.27. 16:22:39

@cousin333: A tárhely korlátlan, a szűk keresztmetszet inkább a sávszélesség, 1080p-s videó szerintem élvezhetetlen tempóval menne.... A nagyméretű és sok képpel nem lesz gond.

GyéBen 2011.08.28. 23:48:49

Sziasztok.
Opera 11.51 RC 1 alól, 1024*768-as felbontásba (igen, még van ilyen) nem fér bele az új oldal, a fejléc pont jó, de pl.: a keresődoboz kilóg.

kt75sw 2011.08.29. 00:23:43

@GyéBen: Opera-Next-12.00-1047, ebben is kilóg, nem kicsit... 1024x768 itt is :) Igen, van ilyen, nekem gyakorlatilag az összes ismerős és családtagok ilyen felbontásban utaznak... Miért is ne...

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.29. 20:30:33

@kt75sw: Az Analytics-ben meg lehet nézni, hogy milyen felbontásokkal néznek minket ... ez a következő:

1. 1024x768 24,81%
2. 1280x1024 14,32%
3. 1280x800 9,23%
4. 1366x768 8,87%
5. 1440x900 6,30%
6. 1680x1050 5,86%
7. 1920x1080 5,34%
8. 800x600 2,38%
9. 1152x864 2,12%
10.1920x1200 1,83%

Szóval valóban nem tervezhetünk szélesre.

RideR 2011.08.29. 23:03:06

@Karbonade: Véleményem szerint mindkettő túlzsúfolt (legalábbis a demóban), de főleg az első link alatt található.

De persze, ha olyat akarunk/tok, ami mindenkinek megfelelő, akkor még azt hiszem néhány hónapig itt elbeszélgetünk egymással, míg közös nevezőre nem jutunk...

RideR 2011.08.29. 23:06:13

Jahm, egyébként ajánlom a www.paddsolutions.com oldalát - tudom, már írtam - én is most próbaképp, hogy kipróbáljam ezt a cms-t is, onnan szedtem le témákat. Nekem pl. azok nagy része tetszik, de mint valaki írta, ott viszont sok ilyen mozgó csili-vili kép van, amit meg más nem feltétlenül szeret... :P

RideR 2011.08.29. 23:11:03

((Jééh, most látom mit írtam :D "de főleg az első link alatt található" nem tudom először mit nézhettem :D ))

ZeGa 2011.08.30. 06:34:38

@Karbonade: Nálam nem egy változó szélességű oldal jön be a linkre kattintva.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.30. 10:06:31

@ZeGa: valóban, most nekem sem. Amit én láttam, az egy piros fejléces téma volt, ez is hasonlít rá, de nem az. Még körülnézek.

@RideR: Csak alapnak választunk témát, a színek, elrendezések, meg nagyjából minden még biztosan változni fog benne, akármilyen is legyen :) A színeket például egyáltalán nem érdemes most nézni a témákban.

RideR 2011.08.30. 11:12:15

top-wordpress.net/demo/BlogPress/?themedemo=creativeMag

Erről kinek mi a véleménye? Elég egyszerűnek tűnik, ugyanakkor mégis elég dizájnos. Nos? :)

Mihics Zoltán (Med1on) 2011.08.30. 16:04:30

@penge™: Nem rossz átmegy rajta a w3c validátora. :)

ZeGa 2011.08.30. 17:16:37

@penge™: Szerintem nem annyira jó, mert egy nagy szélesvásznú monitoron nagyon nagy utat kell bejárnia a szemnek, ami végül elfárasztja, de ti tudjátok.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.08.30. 17:32:55

@ZeGa: megpróbálhatunk tenni neki egy maximum szélességeta, ami után nem szélesedik tovább, ugyanígy egy minimumot is. Mondjuk ezzel szerintem az IE6-ot már kilőttük, de ez nem is volt prioritás soha :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.08.30. 17:38:12

@ZeGa: 1. Az új látogatók egyből megkapnak egy csomó információt, nem nekik kell előtúrni az oldal legmélyéről. Ráadásul van miből válogatni. Ilyen alapon az Index és az Origo is zsúfolt és az összes többi hírportál.

2. A két sávon olyan információk lesznek, amik a törzsolvasók számára lényegtelenek, vagyis nem vonja el a figyelmüket. Maximum a navigációt segítik, mikor éppen egy 2-3 évvel ezelőtti írásra hivatkozik valaki.

Cole1 2011.08.30. 23:12:50

Jó ez a mostani theme, ez lesz a végleges? Látom a slideshow tesztelitek rajta, ami nagyon előnyös és sokak használják ezt a megoldást.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.08.31. 17:40:48

@Cole1: Nem valószínű. Én tesztelgetem. Csak jelenleg nem találom a Custom Fields részt (illetve magyar megfelelőjét) az admin felületen, így nem tudok képeket rakni a slideshow-ba.

RideR 2011.09.06. 23:46:52

Jelen állás alapján nagyon jól néz ki az oldal... ez marad? Szerintem nem lenne rossz :)

ZeGa 2011.09.07. 09:38:07

@RideR: Még jó, hogy nem vagyunk egyformák, mert nekem pont, hogy nem tetszik, de nagyon nem. :)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.09.07. 09:41:43

@ZeGa: egyelőre csak próbálhatjuk a témákat, még én se tudom, melyik lesz. Még néhányat biztosan kipróbálunk.

Hamarosan küldök egy főoldal tervet, ha valaki még akar, akkor készíthet ilyen tervet (egyszerűen paint-ben sima négyzetekkel, mit hova képzel el). Ez még megbeszéljük, módosítjuk, aztán keresünk egy kiiduló témát és összerakjuk a tervezett megjelenést.

ZeGa 2011.09.07. 10:04:26

@Karbonade: Értem, majd lehet készítek én is tervet.

Jail 2011.09.07. 16:12:31

Sziasztok!!!!

Nem ide tartozik tartozik de segítséget szeretnék kérni tőletek facebook-ra beszeretnék lépni nem enged be azt írja felfüggesztették a profilomat ideglenesen (Nem tudom miért nem csináltam semmit) ez már 2-napja írtam nekik de semmi választ nem kaptam.Tudtok abba segíteni ,hogy hátha tudtok egy facebook support-nak írni de nem találok olyan email címet ami az övéké.Előre is köszönöm szépen a válaszokat!

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.09.07. 17:36:56

@Jail: Mondjuk support@facebook.com vagy info@facebook.com (esetleg mindkettő)?

Egyébként ha nem szűrik a mail szerveren, akkor a kapjatokbe@facebook.com-ra érkező leveleket is megkapják, mivel az egész domain az övék, a @ előtti rész bármi lehet.

Jail 2011.09.07. 18:07:13

Köszi szépen elküldtem de ez a freemail-re agyamra megy nem tudok beilleszteni szövege már írtam a szégyenfalra.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.09.07. 20:38:14

**** FŐOLDAL TERV ****

Na a következőt képzeltem el, nagyjából. Persze ezen változtathatunk még nyugodtan. Küldjetek javaslatokat, vagy akár újabb hasonló terveket.

magyaropera.hu/pub/Portal/Designterv/mopera_terv.jpg

Lali_ 2011.09.07. 21:48:48

@Karbonade: Nekem tetszik.

-Esetleg jobb oldalra egy twitter doboz
-Az infósáv / Üzenet / Rövid tipp helyett/felett még a breadcrumbs (morzsa, vagy mi a magyar neve)-nak kellene egy kis hely.
-A gyakrabban frissülő tartalmakat, tehát az előzetest vizuálisan majd valahogy talán ki kéne emelni, pl más árnyalatú háttérrel a többi doboz közül.

-Akkor a kategóriák is a dobozoknak megfelelőek lesznek? (előzetes, tipp, kiegészítő, bemutató, sajtószemle, szégyenfal)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.09.07. 21:55:12

@Lali_: a twittert jelenleg nem nagyon használjuk, én is gondoltam rá, de akit érdekel, az feliratkozik, új dolgok nem hiszem hogy lesznek ott, maximum beírjuk oda is, ha van új cikk. Egy link valahol elfér, de doboz nem kell - legalábbis jelen állás szerint.

A breadcumbs inkább aloldalakra való, nem? Ez csak a főoldal terve.

Igen, a kategóriákat a terv alapján tervezem beállítani, bár mondjuk a sajtószemlének meg a szégyenfalnak lehet nem kell (talán meg lehet oldani másképp is)

Lali_ 2011.09.07. 22:20:30

@Karbonade:

Twitter: Ok
Breadcumbs: Asszem a főoldalon az oldal címe szokott szerepelni, de ha a témában leszedhető, vagy nincs, akkor ok.

OFF: Elkezdtek jönni a magyaropera.hu-ra a spam-ek, szóval egy számolós captcha-t beüzemeltem és bekapcsoltam a biztonság kedvéért a gyári Akismet-et is. Ha a matekos captcha jó hatásfokkal végzi a dolgát, akkor az Aksimet-et későbbiekben ki is kapcsolhatjuk szerintem.

Emoryy 2011.09.07. 23:27:56

Sziasztok!

Én egy jó ideje saját magam által tákolt userCSS-sel használom, olvasom a blogot. Közkincsé eddig azért nem tettem, mert a végleges állapottól még azért messze van. De most már lehet, hogy nem is érdemes tovább csinálnom.

Csak gondoltam, ha már az új skinről és megjelenésről is szó volt, akkor ennyit hozzá tudok én is tenni a témához (vagy inkább mellé, mert nem hinném, hogy hasznosítható lenne.)

Screenshot: files.myopera.com/Emoryy/files/2011-09-07_231710.png

userCSS: files.myopera.com/Emoryy/files/mo.css

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.09.08. 08:34:19

@Emoryy: Egész jól néz ki, bár kicsit már hardcore :)

Amúgy be tudnál esetleg segíteni az új oldalon a design tervezésébe?

Zsüi_ 2011.09.08. 11:13:41

@Karbonade: Én nem vagyok egy nagy mágusa ezeknek a dolgoknak, bár munkámból kifolyólag nap mint nap kell vele foglalkoznom nekem is. A személyes meglátásom hogy a fekete alapon világossal írt szöveg beleég az emberek retinájába. Ha lehet ilyet kérni, akkor ezt hanyagoljátok. Köszi!

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2011.09.08. 11:57:21

@Karbonade:
Feltolnád az én verziómat is?
Nem vagyok benne biztos, hogy nem kukáztam véletlenül, de még nem vagyok otthon, és nem tudom megnézni.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.09.08. 12:58:08

@Emoryy: És csak most szólsz? :D Nekem tetszik.

@Zsüi_: Mármint a #000000 alapon #FFFFFF betűk, azok tényleg. De ha csökkented a kontrasztot a két szín között (a háttér sötétszürke a betűk pedig olyan 90%-os fehérek), akkor nem. Akkor szemkímélőbb, mivel nem egy 300cd fényerőn üzemelő dinamikus kontrasztarányú TN+FILM monitorral nézel farkasszemet.

Zsüi_ 2011.09.08. 13:08:54

@penge™: Szemkímélőbb a totál fekete-fehérnél, de nem nem lesz kényelmes. De persze ez csak az én szemem. Lehet hogy másé másképp működik.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.09.08. 14:05:08

@Zsüi_: felejtsétek el a dark-os designt, ilyen biztosan nem lesz :)

Zsüi_ 2011.09.08. 15:11:31

@Karbonade: Köszönöm a böngésző nép nevében!

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2011.09.08. 19:45:16

@Karbonade:
Köszi! Közben megtaláltam, de már a kukából kellett kiszedni.

Az ikonkészlettel, amit mondtam, ügyködjek valamit a hétvégén, vagy ráér később is?

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.09.08. 19:54:14

@Nekomajin: keressünk inkább egy kiinduló témát (néhány javaslat már volt, vannak köztük jók), és akkor a hétvégén inkább a fenti elrendezést kéne ráhúzni. Ezt meg tudnánk csinálni?

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2011.09.08. 21:28:16

@Karbonade:
Nekem jó. Vasárnap délig bármikor zargathatsz. Ha gépnél leszek, akkor tudok segíteni.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.09.11. 09:14:29

Tegnap este hősies küzdelemben felraktam az oldalt a saját gépemre is, így könnyebb szerkeszteni meg debug-olni :)

Jelenleg az elrendezést alakítjuk ki Nekomajinnal. Amit láttok az oldalon, az egy átmeneti állapot. Csak az elrendezést nézzétek, a designt nem.

Ötleteket, javaslatokat, segítséget továbbra is várunk!

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.09.11. 17:22:51

Na, elkészült az én vázlatos tervem is, itt láthatjátok: m.blog.hu/ma/magyaropera/image/ujmagyaropera/magyaropera_terv1_cousin333.png

Értelemszerűen a színek messze nem véglegesek, sem a pontos arányok. Ez csak egy hozzávetőleges terv a főoldalról, ami portál jellegű. Az aloldalak sokkal jobban hasonlítanának a jelenleg blogos elrendezéshez. Ez az általam javasol layout esetén azt jelentené, hogy a jobb szélső hasáb marad fixen, a másik három meg összeolvadna.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.09.11. 17:29:15

Amit még érdemes lenne ebből megbeszélni:

Milyen funkcionális elemeket akarunk (menü, nagy cikkek, rövid hírek, Én Operám, cikkajánló, legutóbbi fórumbejegyzések, Twitter ... stb.)

Ezek közül mit akarunk kirakni a címlapra, és melyiket mennyire szem elé. Mi az, amit az aloldalakon is látni akarunk? Melyek a fontosabbak (azok lesznek feljebb)?

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.09.11. 19:06:44

@cousin333: kicsit már későn érkezett, de azért meglátjuk, mit hozzunk ki belőle. Egyelőre még az elején tartunk a főoldal összerakásának, úgyhogy még lehet rajta módosítani, de egy idő után már nem szeretném teljesen átszabni...

Úgy nézem, hogy az oldalsávra kell tegyük azokat az elemeket, amiket mindenhol szeretnénk látni, mert ez automatikusan közös lesz a főoldallal. Biztos lehet másképp is, de az plusz macera, amiből már így is van elég :)

Korábban azt beszéltük, hogy lapozgatós megoldást nem akarunk a főoldalra, sem manuálisat, automatikusat meg főleg nem. Ezért terveztem rá több dobozt a különböző kategóriáknak. Úgyhogy ezt a részt nem támogatom. A random cikkeknek sem látom sok értelmét, leszámítva a random tippet, az jó ötlet (de nem tudom, hogyan lehetne megcsinálni).

Kiegészítők doboz az én tervemen is van, mondjuk én hasonlóan képzeltem el, mint a híreket és a bemutatókat, azaz egy kiemelt cikk, és 2-3 link alatta.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.09.11. 20:06:57

@Karbonade: A mostani tetszik, csak a dinamikus szélességet hiányolom, legalább bizonyos fokig.

A menü lehetne legördülő helyett majd olyan is, hogy a szürkén vannak a főmenüpontok és hoverre a piroson jelennek meg az almenüpontok sorban.

A dobozok második hírének lehetne 2 összefoglaló mondata a főcím alatt, a harmadiknak 1, a negyediknek semmi, hogy így arányosabb hatást keltsen.

A dinamikus szélesség helyett olyan is lehetne, hogy bizonyos látható felbontás fölött megjelenik egy harmadik oszlop a bal oldalon, szintén ilyen triviális, nélkülözhető, de hasznos dolgokkal, mint a legutóbbi hozzászólások, címkék és archívum. Ez még talán multicolumn layout-tal is megoldható (ami nem támogatja annak felbontástól függetlenül marad a default).

A Szégyenfal helyett alul lehetne pár komolyabb partneroldal kicsi bannere (kizárólag saját szerveren, mint a PH-n), a Szégyenfal és társai pedig valami kiemeltebb helyet kaphatna.

Ellenben az Előzetesek kerülhetne lejjebb. Ha lesz több kategória, akkor akár görgetni se baj ha kell. Az új látogatók ne találkozzanak az előzetesekkel. Úgyis lesz kategória RSS is, de az új látogatóknak lehetőleg ne legyen NAGYON szem előtt.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.09.11. 21:07:54

@Karbonade: Ahhoz képest, hogy reggel még azt írtad, hogy várjuk a további ötleteket... :)

A mostani állapotról (magyaropera.hu, ha nem tévedek) az a véleményem, hogy rettentő sablonos ez a 2x2-es elrendezés, mind azonos mérettel. Remélem ez változni fog.

A színezés dobhatnak rajta, de az önmagában kevés. De ha már színezés: lehet egyfajta színvilágú (mint eddig) is, vagy színes. Utóbbi esetben mondjuk a keret színe utalhatna a tartalomra. Pl. pirosak a cikkek, kékek a hírek, zöldek a felhasználók által írtak. Mindezt a főoldalon, az aloldalak színvilága meg szintén követné ezt a tartalmi felosztást.

"Úgy nézem, hogy az oldalsávra kell tegyük azokat az elemeket, amiket mindenhol szeretnénk látni, mert ez automatikusan közös lesz a főoldallal. Biztos lehet másképp is, de az plusz macera, amiből már így is van elég"

Ezzel teljesen egyetértek, azért is írtam, hogy el kell dönteni azt, hogy itt mi legyen, és milyen sorrendben.

A random cikk ötlete onnan jött, hogy így régebbi érdekes hírek is felszínre kerülhetnek, amiket amúgy már csak az talál meg, aki nagyon kutatja, vagy sokat lapoz visszafelé. Így taán kevésbé felejtődnének el, és többen megtalálnák őket az új látogatók közül is. Persze nem minden ilyen cikk kerülne ide, hanem csak a kiválasztottak, amik "időtállóbbak".

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.09.11. 21:15:01

@penge™: A szégyenfal szerintem mehetne a menübe.

Amire nincs szükség, az a dátum szerinti linkelés (itt a blogon Archívum néven fut), de főleg a címkefelhő.

"A dobozok második hírének lehetne 2 összefoglaló mondata a főcím alatt, a harmadiknak 1, a negyediknek semmi, hogy így arányosabb hatást keltsen."

Nem értek egyet, 1 sornak pl. semmi értelmét nem látom. Szerintem ezeknek nem is automatikusan generáltak kellene lenniük, hanem kézzel írottaknak (tehát nem a cikk első X sora lenne). Mivel ez csak a komolyabb cikkekhez lenne (szvsz), így ennyi extra munka simán beleférhetne.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.09.11. 22:48:15

@cousin333: A random cikk jó ötlet. Az archívummal nem értek egyet, a blogbejegyzések utódjaihoz kelleni fog majd idővel. Az átmentett cikkeknél nyilván nem lesz autentikus, hogy pár nap eltérés lesz és a 2011/09-re kattintva befagy a böngésző a beömlő sokezer cikktől.

De nem is lesz ilyen, mivel a lényeg lesz majd átmentve, az viszont az időtálló szekcióba fog tartozni, mivel lényegtelen lesz az írásának időpontja, a többit pedig nem mentjük át. De ha a snapshotokról, bétákról és új verziókról lesznek cikkek akkor annál lehetne egyfajta dátum alapján történő kategorizálás is.

A kiveséző írásoknál, mint a tippek az Opera gyorsítására és hasonló még az URL-nek is kár tartalmaznia a dátumot, mert nem az a lényeg.

Címkefelhőre viszont szükség van, csak normálisan kell majd besorolni a kategóriákat, nem úgy, mint itt.

Manuálisan írottak lennének, az automatikusnak semmi értelme. Főleg vizuális jelentősége lenne, de 1 mondatot is lehet úgy fogalmazni, hogy az többet eláruljon a cikkről, mint az esetenként hatásvadász cím.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.09.11. 22:51:21

@cousin333: persze hogy várom a további ötleteket ... de azt nem tudom garantálni, hogy úgy is lesz :) főleg ha olyasmire érkezik ötlet, amin már túlléptünk :)

Szóval próbáljunk a realitások alapján maradni, nem vagyok profi webfejlesztő (sőt), de igyekszem, ha van olyan ötlet, amit meg tudunk csinálni, vagy valaki vállalja, akkor lehet róla szó, de amire fogalmam sincs, azzal nem akarom vesztegetni az időt.

Próbáljunk igazodni a jelenlegi struktúrához, illetve abból továbblépni... ne kezdjünk el teljesen új elrendezéseket meg elképzeléseket, mert akkor nem jutunk sehova.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.09.11. 22:52:50

@penge™: az időpontot be lehet állítani, ez nem probléma. Mit gondolsz, a blogon található legkorábbi cikket tényleg itt írtam? :)

Lali_ 2011.09.13. 19:18:36

OFF: WP User Agent bővítmény felpakolva. (Hozzászólásnál kiírja a user böngésző, op. rendszer adatait. Ha valaki segítséget kér, hasznos, mert látja az ember, hogy mit használ)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.09.13. 19:30:14

@Lali_: Köszi. Már régen akartam kérni, mert az OperaWatch-on nagyon megtetszett ez a fícsör még évekkel ezelőtt, csak sosem jutott eszembe. :D

Ez így nagyon jó, hogy a Presto verziószámot is kiírja, így azt is látjuk, hogy új snapshotot használ-e az illető.

A szerkesztés gomb viszont hova tűnt a hozzászólások mellől? Én így is tudom szerkeszteni, de a mezei felhasználók nem.

ZeGa 2011.09.13. 19:34:42

@penge™: A hozzászólás ideje is ki lesz írva, mert szerintem az se lenne hátrány.

Lali_ 2011.09.13. 20:50:04

@penge™: Jaja, nekem is OperaWatch-ról volt ismert :)
Az idő, meg a szerkesztés gomb szerintem téma függő, hogy van-e.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.09.13. 22:02:44

@Lali_: már saját témánk van, egy másik téma alapján bele lehet tenni bármit. De most még nem a kommentekkel foglalkozok.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.09.13. 22:03:52

Nézzétek már meg, hogy van-e olyan plugin, amivel a posztokhoz lehet egy külön bevezetőt tenni, hogy ne csak az első x karakter legyen a főoldalon, hanem egy általunk írt szöveg (esetleg fallback az első x karakter).

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2011.09.15. 11:20:58

@Karbonade:
Alapból is tud ilyet, csak ki volt kapcsolva a láthatósága. A post író oldalon lehet állítgatni jobb fent a képernyő beállításai gombbal. (Asszem, minden felhasználónak egyedileg.)
Ha ez nem elég jó, akkor: wordpress.org/extend/plugins/search.php?q=excerpt&sort=

Írtam egy példa postot kivonattal az előzetesek kategóriában. A főoldalon nem az jelenik meg (ahhoz módosítani kell a függvényt), viszont ha a kategória archívumát nézed, akkor ott már azt mutatja. .../category/elozetes/

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.09.19. 20:22:37

Két dologban kellene jelenleg segítség:

1. a posztokhoz tartozó kis képeket jelenleg a rendszer átméretezi. A CSS alapján jól működne a dolog, de ha más arányú képet teszek fel, akkor átalakítja és torzítja. Ezt hogyan tudnám kiküszöbölni? Bármilyen arányú képet be szeretnék tudni állítani, csak a méretük max ~100px lenne minden irányban.

2. A Szégyenfalra kellenének ötletek, hogy hogyan tudnánk megvalósítani normálisan WP alatt. A userek egy űrlapon be tudnának küldeni új lapokat, amiket mi engedélyezhetnénk. A főoldalon pedig meg kellene jeleníteni néhány lapot (akár random módon, vagy az utolsó x-et) a különböző szégyenfal kategóriákból.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.09.19. 23:27:54

@Karbonade: 2.-at támogatom.

A [Read More] linkek hoverre beleolvadtak a háttérbe, javítottam.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.09.20. 11:20:19

@penge™: most komolyan, arra lennék kíváncsi, HOGYAN lehet ezt megcsinálni :)

(mármint a Szégyelfalat a fentebb leírt módon)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.09.20. 15:22:18

@Karbonade: Passz. Egyáltalán azt sem tudom, hogy lehet-e. WP Pluginnel biztos, de hogy készült-e valami hasonló hozzá, azt nem.

Így belegondolva egy olyan plugin, amivel a bejelentkezett látogatók képeket, URL-eket és rövid szövegeket postolhatnak be előmoderálásra... Elég specifikus feladatnak tűnik.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2011.09.20. 17:12:34

@Karbonade:
Én azt már írtam neked a múltkor, hogy van olyan plugin, amivel az olvasók is kapnak egy felületet, ahol tetszőleges hírt tudnak beküldeni. Ezután ez a hír a piszkozatok közé (vagy egy saját kategóriába, ezt nem tudom) kerül, és az adminok szerkeszthetik illetve engedélyezhetik azt.
A hétvégén előkotrom ezt.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.09.20. 17:51:10

@Nekomajin: Az jó lesz majd az "Én Operám"-hoz hasonló írásokhoz, de a Szégyenfalhoz az kéne, hogy van
- egy tallózómenü a screenshotnak (talán még ez a leginkább elhanyagolható)
- egy form az oldal címének/nevének
- egy form az oda vezető URL-nek.
- egy legördülőmenü, amellyel meghatározza, hogy kirekesztő, problémás, esztétikai hibás vagy használhatatlan.
- egy multiline textarea, amibe egyéni jellemzést ír (például: nem működik a legördülő menü)
- esetleg egy másik legördülő menü, ahol meghatározza, hogy az oldal magyar, vagy nemzetközi

És ha már ez megvan, jó ötlet lenne egy angol tükör is (duplázni a multiline textarea-t), ami a blogra látogató fejlesztőknek szól.

De a lényege (működési elv) nem az lenne, hogy 28 ember 28-féleképpen szerkesszen meg 1-1 piszkozatot, amit majd használható formába ölt valamelyik szerkesztő, hanem az, hogy mindezt végezze el automatikusan egy script.

Vagyis
1. Az űrlapnak megfelelően formázza az űrlapon beküldött szöveget.
2. Mindezt illessze egy adott kijelölt postba.

És ez még a legalapvetőbb elvárt működés. Ezen felül azok már extrák lennének, mint
- Elgépelés esetén lehessen szerkeszteni utólag.
- Ha a saját maga által beküldöttön kívül valaki másét szerkeszti egy másik felhasználó akkor legyen módosuláskiemelés és visszavonási lehetőség Wikipédiához hasonlóan, valamint előmoderációs sor.
- Két jogosultsági szint (megbízhatóak, akik moderáció nélkül tudják módosítani kizárólag a Szégyenfalat és mindenki más)
- "Javítva" gomb a felesleges alákommentelések elkerülése miatt, szintén moderációs sorba rakja.

És akkor már a luxusigény: Bitgate/TvStore-hoz hasonlóan IGÉNYES RSS megoldással egy stringhez csapott &shamewall paraméterrel az ezt igénylő emberek megkapják az értesítést RSS-ben, hogy "&dátum;&idő;-kor a Szégyenfal új bejegyzés(ek)kel bővült, mely(ek) a következő(k):
<kiskép>
Név: CIB Bank (ez link is egyben)
Kategória: Kirekesztő
-----------------
<kiskép2>
Név: ETR
Kategória: Problémás

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.09.20. 17:57:25

@Nekomajin: emlékszem rá, hogy mondtad ezt a megoldást, de már akkor mondtam, hogy ez nem lesz jó. egyrészt túl bonyolulttá teszi a beküldést, másrészt nem tudjuk rendesen kontrollálni az adatokat.

Olyan űrlapra lesz szükségünk, mint amit penge írt.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.09.20. 18:10:14

Sejtem amúgy, mit kéne csinálni... veszünk valami contact form plugin-t alapul, és átírjuk úgy, hogy nekünk jó legyen. Kell egy saját tábla az adatbázisban, oda mentjük a dolgokat, és kell valamilyen metódus, amivel ki is lehet olvasni.

Megpróbálom összerakni valahogy.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.09.20. 18:12:10

***** KÖVETKEZŐ LÉPÉS: MENÜ ******

Kezdjünk el gondolkodni azon, hogy milyen legyen a menü, mi legyen benne, legyenek-e lenyíló menük, legyen-e két sávos, vagy elég egy sima menüsáv.

Várom a javaslatokat :)

@cousin333: lehetőleg most időben reagálj :)

Zsüi_ 2011.09.21. 11:43:39

@Karbonade: Majd vegyétek figyelembe a mobilosokat is.. pl. nincs :hover -ük.

Lali_ 2011.09.21. 18:02:35

Menü tartalma:
-Kezdőlap
-Letöltés
-Fórum (Már ha lesz. Lesz?)
-Kiegészítők
-Leírások
--Én Operám
--Kezdőknek
--Haladóknak
-Hírek
-Előzetesek

Szerintem nem kell annyira részletezni a menüt, mint amilyen most (Pl a letöltés almenüi most ugyan arra az oldalra visznek, csak máshova ugrik).

Viszont valahol lehet, hogy lassan össze kéne foglalni a hivatalos oldalakat, hogy mi-hol van, mert már akad pár és a kezdő userek tuti eltévednek....

Kinézetre legyen olyan, amit könnyű megcsinálni. A téma milyet csinál alapból? A kétsávos menü szimpatikusnak tűnik, pl a fekete, meg a piros sávra.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.09.23. 22:34:17

Szégyenfal próba: magyaropera.hu/2011/09/23/szegyenfal/

Van hozzá állapot is, majd a listázáskor látszani fog.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.09.29. 21:22:49

WP szakértők, kellene egy kis segítség.

Hogyan tudnám megoldani, hogy a fenti szégyenfalos form-on bevitt adatokat kilistázzam? GravityForm-os pluginnel készült.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.11.13. 17:02:14

Infó: most kicsit leállt a fejlesztés, egyéb elfoglaltságaim miatt, de hamarosan folytatom. Türelem! :)

Lali_ 2011.11.18. 11:38:58

WP-esek találkoztatok már ilyennel?

magyaropera.hu/hirek/uj-bejegyzes/#comment-91
(PHP version: 5.2.17)

A_G_A 2011.12.08. 18:41:12

@Zsüi_: My.operán asztali nézetben pont ezzel van a gond. Regeltem az új oldalra, és teszteltem kicsit :) Jó lesz!

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2012.02.04. 12:51:01

Van itt még valaki?

Kellene WP segítség. Tudtok-e olyan WP plugin-ről, amivel az Opera cikkek szekciót be lehetne jól üzemelni? Az alap Linkek rész tényleg elég alap.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2012.02.04. 14:46:05

Olyasmire gondolsz, hogy az olvasók beküldenek linket, amit ha az adminok engedélyeznek, akkor automatikusan kikerül az oldalra?

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2012.02.05. 12:36:42

@Karbonade:
A szégyenfalas űrlap működik? Mert ha igen, akkor egy másik űrlappal lehetne ezt is kezelni.

Jail 2012.02.05. 17:13:20

@Karbonade: Szívesen segítenék de egy egyszerő felhasználó vagyok.Mikorra várható az oldal?

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2012.02.09. 20:56:08

@Jail: Az új oldal érdeklődés hiányában elmarad. :(

Többször is kértem itt is, és máshol is segítséget, sajnos nekem sem tapasztalatom nincs ehhez, sem időm, hogy megtanuljam. Ez így sajnos nem működik.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2012.02.09. 23:23:50

@cousin333: nézd, rájöttem, hogy amit eddig összehoztam, az simán béna, pedig egy csomó időt rászántam. Ezzel nem lehet elindulni. Most resius még próbálkozik valamit összehozni a hétvégén, hátha attól beindul a fantáziánk, de egyedül nem fogok tudni kihozni ebből semmit.

Mihics Zoltán (Med1on) 2012.02.09. 23:41:59

@Karbonade: Ezek szerint a Wordpress nem volt jó választás.

resius 2012.02.18. 16:06:08

@Med1on: nincs semmi baj a wp-val, itt egyszerűen arról van szó, hogy egy csomó ember megígérte, hogy segít, és mégsem történik nagy előrehaladás. Senkinek sincs annyi ideje, hogy egyedül összehozza az oldalt, közösen lehetne haladni csak. Jelenleg úgy állunk, hogy ketten Karbonade-al foltozgatjuk, meg átbeszéljük mit hogyan kéne, és ha van szabadidőnk, akkor foglalkozunk vele. Ha ránézel az oldalra, láthatod, hogy történtek már kisebb változások. Ahogy időnk, és energiánk engedi, csinálgatjuk...

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2012.03.11. 11:58:05

Folytattuk az oldalt, nézzetek majd rá.

Ki kell alakítani a címkézést, ezzel kapcsolatban írok majd levelet a listára, de itt is lehet ötletelni.

Mihics Zoltán (Med1on) 2012.03.29. 17:27:37

Egy gyors kérdés a szerkesztőséghez. Én nem a költözésben segédkeznék, hanem a cikkekben. Olyan formán gondoltam, hogy mondjuk elküldök egy kész anyagot (szöveg, képek) és akkor utána a szerkesztést,megjelentetést rátok bízom. Röviden ennyi lenne.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.03.29. 17:43:51

@Med1on: Akkor nem egyszerűbb, ha regisztrálsz a magyaropera.hu-n és kapsz szerzői jogkört? Akkor megszerkesztheted és be is küldheted a saját írásaidat.

Mihics Zoltán (Med1on) 2012.03.29. 18:11:38

@penge™: Úgy is jó, bár én eddig főleg Joomláztam, de gondolom nem bonyolultabb a Wordpress. Max majd felrakom localhoston ismerkedni. :D

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.04.22. 00:47:49

my.opera.com/internshipatopera/blog/

A fejléc és a lábléc (varrásminta) nagyon tetszik. Ilyet kéne csinálni, csak kép helyett border-radius + border-style:dashed + box-shadow kombóval.

És ezek lehetnének az új oldalon az Info, Note és Warning dobozok. Vélemény?

RideR 2012.06.01. 13:26:51

Mi a helyzet jelen pillanatban a költözéssel, már egész jól néz ki :) Mikor költözik át az oldal oda véglegesen?

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2012.06.01. 20:39:21

@RideR: Még dolgozunk rajta, de szerencsére most már van szakértőnk is :) Amint eléggé készen lesz, akkor költözünk.

ata4100 2013.01.30. 14:54:52

Mi a helyzet az oldallal? Megállt a lelkesedés? :)
süti beállítások módosítása