Magyar Opera

Fejlődő Carakan (b1020)

Amint azt már bizonyára sokan felfedeztétek, még csütörtökön megjelent egy új előzetes az Opera következő, 12-es verziójából. Úgy tűnik, egyikünk sem ért rá igazán, hogy foglalkozzon vele, de az újítások jelentősebbek annál, hogy egyáltalán ne emlékezzünk meg róluk. Teljes változási közlemény nem lesz, azt a Desktop Team bejegyésében lehet elolvasni, itt most csak a lényegi dolgokra koncentrálok.

Alapvetően két fontos változást emelnék ki. Az egyik a renderelő motor, azon belül is az elemek pozícionálásáért (precízebben: a koordináta-kezelésért) felelős megoldás frissülése. Nem kell itt teljes újraírásra gondolni, de számos régóta létező limitet sikerült eltörölniük a fejlesztőknek, ami elviekben segíthet egyes problémás oldalak helyes megjelenítésében.

Jelen esetben a varázsszám a 2 tizenötödik hatványa, azaz a 32768. Ez volt ugyanis számos belső paraméter felső limitje. Ide sorolhatók az in-line blokk magassága, pozíció eltolások, blokk szélességek és egyéb technikai paraméterek. Ezek a korlátok jelenleg is több népszerű oldalon okoztak problémákat, például a Gmail-en vagy a Google Maps-on, eltörlésük (azaz kitolásuk) tehát igencsak örömteli esemény.

Ezen túl még mintegy kéttucatnyi igazítással kapcsolatos problémát kezeltek, így olyan régi bugokat is sikerült kiiktatniuk, mint a CORE 203, 2520, 3472, 4171, 4766, vagy éppen a 6066 (a jelenlegi sorszám bőven 40 ezer környékén jár).

A másik örömteli változtatás az Opera JavaScript motorját, a Carakant érinti. Bizonyára vannak közöttetek olyanok, akik még emlékeznek a Carakannal kapcsolatban megjelent operás cikkekre. Egészen konkrétan a Carakan újratöltve nevezetűre, amit itt a blogon is olvashattatok.

Ennek egyik jövőre vonatkozó ígérete egy hatékonyabb objektum-ábrázolási eljárás kifejlesztése volt. Örömmel jelenthetem, hogy a technika a mostani előzetesben debütál. A változtatást így foglalták össze a fejlesztők:

A Carakan motor automatikus osztályokat alkalmaz az objektumok típusának és tulajdonságainak tárolására. A közelmúltban kibővítettük ezek képességeit, így már a az objektumok elrendezését (formáját) is tárolni tudják. Így csökkenteni tudtuk az objektumonkénti többletterhelést (overhead), miközben jobb JIT-kód generálást tettünk lehetővé. A mostani kiadás célja ennek a fejlettebb, kompakt objektummodellnek a bemutatása, néhány apróbb fejlesztés segítségével, de mág sok újdonság várható.

Összefoglalva: az új modell mind a memóriafoglalásra, mind a JavaScript végrehajtás sebességére jó hatással van, előbbi átlagosan 6-7%-al javul (csak a JS kódra és nem a teljes memóriahasználatra vonatkozóan!), utóbbiról nincsenek konkrét számok. Gyors méréseim enyhe gyorsulást mutatnak, de azt sem minden esetben. A JS memória fogyasztást az érdeklődők az opera:memdebug oldalon ellenőrizhetik.

Nagyjából ez az a két újítás, amiért érdemes kipróbálni ezt az előzetest. A fejlesztők kérték, hogy a sok Core változtatás okán a korábbiaknál több és alaposabb visszajelzést küldjünk nekik, valamint figyelmeztetnek, hogy az újítás néhány regressziót is előidézhet.

A fentieken túl megkaptuk a szokásos hibajavítási és stabilitás-növelő változtatásainkat is, ennek ellenére az a tapasztalat, hogy instabilitásra hajlamos ez kiadás, senkinek sem javasoljuk, hogy élesben használja! Letölteni a szokásos, jobb oldalt megtalálható linkről tudjátok.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr213074104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dzsini 2011.07.17. 18:32:39

Tapasztalatom szerint a fagyásokat egészen minimálisra lehet csökkenteni az oldalakon a külső modulok betöltésének tiltásával (pl. Get off my lawn kiegészítő), nekem legtöbbször az akasztotta meg, mikor pl. Facebookos vagy hasonló beépülő kereteket próbált betölteni.

Fushi Mishi 2011.07.17. 21:07:18

@Dzsini: köszi a kiegészítő ötletet (de pl. pont azon az oldalon nem működik tökéletesen, amit be akarok linkelni).

Ehhez mit szóltok: Internet Explorer 9 utterly dominates malware-blocking stats? Nagyon lehúzzák az Operát.

arstechnica.com/microsoft/news/2011/07/internet-explorer-9-utterly-dominates-malware-blocking-stats.ars

LoMAX 2011.07.18. 02:08:21

nekem a frissítéssel a netvibes oldalon a tartalom nem töltődik be. Kijelentkeztem és ott meg nincs a bejelentkező rész, meg a megjelenéssel is gondok vannak, próbáltam privát fülön megnézni, de ott sem megy, így nem kiegészítők zavarnak be.

Más meg tudná nézni, hogy nála müxik-e?
www.netvibes.com/

Krissz5435 2011.07.18. 08:46:12

@LoMAX: nekem reader és widget nézetben is betöltődik. És ha megnyitok egy linket akkor azzal sincs semmi baj.

LoMAX 2011.07.18. 13:13:18

@Krissz5435: nálam továbbra sem megy :)
Újra telepítettem az Opera 12 (b1020)-t usb változatba más helyre, és a netvibes továbbra is problémás nálam ennél a verziónál. Többi böngészőben és az Opera 11.10-ben is ok.

F34R007 2011.07.18. 18:26:13

akkor ha jól vélem ebből is kimarad a webgl és hardweres gyorsítás is :(
mikorra kaparja magát össze az Opera ilyen téren ?

Dzsini 2011.07.18. 18:42:51

@F34R007: hol használnád a komoly biztonsági kockázatot jelentő webgl-t és a hardveres gyorsítást néhány csilivili teszten kívül?

ZeGa 2011.07.18. 18:47:00

@Dzsini: Ezt nem írták sehol!

ZeGa 2011.07.18. 18:48:00

@ZeGa: Az előző komment F34R007-nek ment.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2011.07.18. 20:51:36

@Dzsini:
Lassan kezd már ez a copy-paste komment unalmas lenni.
Az rendben van, hogy most még nincs olyan hely a demókon kívül, ahol használni lehetne ezt a két technológiát, de ez nyilván nem egy 12.01-es frissítés lesz, tehát ha most nem kerül be abba a véglegesbe, ami valószínűleg csak az ősszel jelenik meg, akkor jó esély van rá, hogy már csak jövőre, a tél végén, vagy tavasszal lesz rá lehetőség. Addig meg bármi történhet, és nem lenne jó, ha futniuk kéne a többiek után, és mindenki azt szajkózná, hogy az Opera egy elavult szar, mert akad vagy nem működik benne az éppen aktuális divatalkalmazás.
Ráadásul nyilvánvalóan nem fog rögtön az elején teljeskörűen és bugmentesen működni, ezért még ha most a 12.0-ban benne is lenne, akkor is simán eltelhet még akár egy év is, amíg teljesen kicsiszolják. Ezért kéne most már mutatni valamit, mert könnyen lehet ebből nagy blama. Főleg annak fényében, hogy mikor jött ki az első lab build, amiben megmutatták.

Dzsini 2011.07.18. 21:15:06

Unalmas copy-paste kérdésre unalmas copy-paste válasz.

Nem tudunk semmit arról, hogy mi lesz és mi nem lesz benne a 12-ben (erről nem nyilatkoztak sehol semmit hivatalosan). Nem tudjuk, hogy bárki bármilyen támogatást szán-e a akár a webgl-nek (foglalkoznak-e a biztonsági hibájával, vagy hagyják hamvába halni 4 példaoldallal). Nem tudjuk, hogy bárhol (flashen kívül) ki akarja-e bármilyen oldal készítője használni a sokféle böngésző hardveres gyorsítást, vagy inkább arrafele megy a net, hogy a mobil eszközök (tabletek, telefonok) is könnyen, jól értelmezhető és gyorsan renderelhető (vagyis grafikailag nem intenzív) oldalakat készítenek.
Összességében tehát azon kívül, hogy most ez a trendi, számít-e egyáltalán a fenti két dolog valamit (pár éve a javascript motorosdi gyorsítása volt a trendi, és mindenki kinek-van-nagyobb-JS-benchmarkját játszott - azóta sincs túl sok olyan oldal, ami használhatatlanul lassú lenne egy Carakan előtti Operával).
Innentől felesleges hangulatkeltés számonkérni bármit is (főleg 2 hibajavító build után), vagy pörögni rajta, hogy jajj elszalad egy jelenleg nem létező szekér.

Dzsini 2011.07.18. 21:30:15

Néhány alanyegyeztetés áldozatul esett az utólag szétszabdalt mondatoknak, bocsánat. A lényegen nem sokat változtat.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2011.07.18. 22:11:12

@Dzsini:
Én nem kértem számon semmit az Opera fejlesztőin, csak reagáltam a kommentedre. Hónapok óta az megy, hogy ha valaki rákérdez a hardveres gyorsításra, akkor valaki más beböfögi, hogy de hát nem is lehet sehol se kihasználni.
Ha a Google és az MS annyi erőforrást ölt bele a hardveres gyorsításba, akkor nyilván látnak benne potenciált. Másrészről pedig pont a Google az a cég, amelyik talán a leginkább irányítja manapság a net fejlődését, tehát nyilván nem viccből foglalkoztak olyan sokat a hardveres gyorsítással.
A jelenleg nem létező szekér meg könnyen lehet, hogy már a jövőhéten létezni fog, aztán majd kamilláznak, hogy a három legnagyobb rivális, már csuklóból tudja azt, amit ők még ki se próbáltak élesben. És ez főleg annak fényében lenne vicces, hogy a Chrome 1.0-t még csak fejlesztették, mikor itt a blogon már ezzel kapcsolatban volt bejegyzés.

Én nem szoktam a JS benchmarkokra élvezni, ráadásul az én gépemen ki se lehetne igazán használni a hardveres gyorsítás előnyeit, de az Opera nem engedheti meg magának, hogy egy ilyen pofonba beleszaladjon, mert ekkora piaci részesedéssel az az egyetlen jó stratégiája, ha folyamatosan új dolgokat talál ki, és valósít meg. Amíg nem gyúrnak rá a birkabűvölő marketingre, addig csak ez van nekik.

Dzsini 2011.07.19. 05:40:31

@Nekomajin: "Hónapok óta az megy, hogy ha valaki rákérdez a hardveres gyorsításra, akkor valaki más beböfögi, hogy de hát nem is lehet sehol se kihasználni." - Hónapok óta az megy, hogy valaki beböfögi (érdekes, hogy csak a válasz böfögés szerinted, szerintem a kérdés is), hogy hol van a hardveres gyorsítás, amit egyébként sehol nem lehet használni, csak egy olyan divatkifejezés, amin lehet futni egy pár kört, és újra meg újra megváltani a világot rajta. De igen, biztos jobb azt a választ írni, jajj még nincs, jajj szegény Opera, jajj szegény Norvégia, vagy valami hasonlót, mint megkérdezni, hogy miért is gondolja, hogy szükség van erre, és esetleg felnyitni a szemét a marketing működésére - egy jelenleg nem létező szolgáltatás iránti igény kialakítása. A számonkérés pedig nem tőled jön, hanem hetente egy-egy szabadon választott felhasználótól (akinek nem inge...), aki a múlt héten olvasta valamelyik netes magazinban, hogy már az XZ böngésző is hardveresen gyorsít, és az milyen csudajó (bár azt ők sem nagyon tudják, hogy milyen).
Természetesen megoldás lenne, ha lenne gyorsítás, de talán nem viccből nincs, hanem mert még nincs kész, és azt azért nem tudom elképzelni, hogy az ezzel foglalkozó részleg dartsozik éjt nappallá téve, nehogy véletlenül használhatóvá is váljon belátható időn belül.

A hipp-hopp megjelenik valami témában pont a Google nem számít ilyen szempontból, hiszen ők (még júniusban) nyíltan kijelentették, hogy az Opera számukra nem modern böngésző, nem támogatják, és nem biztosítják azt, hogy bármilyen szolgáltatásuk működőképes lesz rajta augusztustól (látszik már most a G+-on, látszott szinte mindig a Google Docs-on), a te bajod, ha ilyesmit használsz. A Microsofttól még nem láttam ilyesmit, de szerintem hasonlóképpen gondolkodnak. Teljesen hiába próbálnak létrehozni szabványos rendszereket (html5 és társai) különféle vidám köldöknéző konzorciumok, láthatóan nem fognak a dolgok azonosan működni a böngészőkön egyedi optimalizálás nélkül, tehát a készítők döntése, hogy foglalkoznak-e egy párszázalékos böngészővel. Az előbbiekben angol nyelvterületről, elsősorban US piacról van szó, a Yandex minden bizonnyal figyel arra, hogy Operán is menjenek az oldalak, náluk van részesedése - de az általunk gyakran látogatott magyar és angol nyelvű oldalaknál nincs.
Desktopon nem fognak a komoly, nagy oldalak minden változtatást Operán is kipróbálni (IE, FF, Chrome és Safari mellett), arra erőforrást áldozni, tehát arra érdemes szerintem maximum számítani, hogy az egyre népszerűbb mobil/tablet piacon sikerül megtartania az Operának a részesedését, mert akkor figyelni fognak rá, hogy hogy működnek rajta a dolgok. Viszont míg néhány éve nem volt más korrekt böngésző azon a piacon, most már ott van az Android Browsere és az iOS Safarija (és a Windows Phone 7 Explorere), amelyek gyárilag fent vannak az eladott okostelefonon, tableten, és az alapvető igényeket bőségesen kielégítik, aki asztalon nem használ Operát, az már nem biztos, hogy egyáltalán elgondolkodik azon, hogy az androidos telefonjára feltelepítse.
Arról álmodozni, hogy az Opera komoly részesedést szerezzen Desktopon pedig szerintem felesleges, médiahengerre nincs pénzük, megmarad néhány kalandvágyó személy sokoldalú, érdekes dolgokra képes böngészőjének - ahol ez meg az nem úgy működik, ahogy kellene, de azért használható.

LeonardoX 2011.07.19. 08:32:41

@Dzsini: Az én véleményem az, hogy alap lenne együtt fejlődni a többi böngészővel az Operának. Nem a hardveres gyorsításról van szó konkrétan, bár ezt is ide vehetjük. Képtelen helyzet, hogy a Google, mint meghatározó cég szolgáltatásai nem működnek rendesen, de ugyanez volt a helyzet nálam nemrég a Hotmail fiókomban is. Utóbbi azóta rendben van, de ilyet kijelenteni, hogy a "te bajod ha ilyesmit használsz"... No comment! Ma regeltem a Google+ szolgáltatásra, de van Gmailes címem is, ami kéthavonta nem képes hetekig rendesen betöltődni,csak ha az alap html nézetre váltok (2011-ben!!). Én úgy vélem nem várok sokat, de az alapokat igen. Gmail, Hotmail stb. Ideje lenne ezekre gyúrni, mert én a 9-es óta Operázok, tehát türelmesen vártam ezidáig, de csak romlott a helyzet. Ez a fajta hozzáállás meglehetősen hasonlít az Ubuntu koncepcióra. Azt is elkezdtem használni a 7.10-estől, de ATI kártyával természetesen nem ment semmi rendesen, pedig hát szerintem alap lenne, hogy a videókari megfelelően működjön. Ugyanide sorolható a az ALSA is, mai napig nem ad ki mély hangot 5.1-ben, pedig volt rá sok-sok év, hogy helyrehozzák. Most a Gnome 3 megint nem működik ATI 3D-vel, csak anélkül. Aki esetleg nem tudja mik ezek azoktól elnézést kérek a sok szövegért. Szerintem hamarosan lehúzhatják Operánál a desktop részlegen a redőnyt!

Dzsini 2011.07.19. 09:05:15

Nem én mondtam, hogy a te bajod, ők (akármennyire is képtelen):
googleenterprise.blogspot.com/2011/06/our-plans-to-support-modern-browsers.html

"In these older browsers you may have trouble using certain features in Gmail, Google Calendar, Google Talk, Google Docs and Google Sites, and eventually these apps may stop working entirely." ... "As the world moves more to the web, these new browsers are more than just a modern convenience, they are a necessity for what the future holds." - A Chrome, a Firefox, az IE és a Safari legújabb verziói a modern böngészők, és ezzel ők elintézettnek veszik a dolgot, nem foglalkoznak egy peremterületen létező, az általuk tolt, szabványhoz nem tartozó rendszereket esetleg nem követő programmal. Emlékezz (vagy nézd vissza) mi volt a html video-val, és a különféle szabványok támogatásával. Az erősebb kutya b... jut szórakozáshoz kedvére, és jelenleg ők az egyik legerősebb kutya a neten.

Én még anno bőven az ingyenes idők előtt kezdtem Operázni, akkor sem működött minden oldal rajta (sőt, sokkal több probléma volt, mint manapság, nagyon komoly megjelenítési gondok voltak), és hiába minden nagy felbuzdulás az egységes web iránt nincs és nem lesz ilyen közös Szent HTML Grál, és ha az oldalak készítői nem fogják támogatni X vagy Y böngészőt, akkor ott a böngészőnek kell trükköznie, lemásolnia a támogatott böngészők működését (akár szabvány-tervezettől komolyan eltérve, amire az Opera eddig nem volt hajlandó), és elrejteni a jelenlétét: pl. a Google képkeresőnél, ahol amint FF-nek tűnik az Opera már problémamentesen működik a modern változat, egyébként pedig a régebbi verziót mutatja - hiába fejlődik az Opera a többiekkel együtt, ha egyszerűen nincs támogatás a weboldalak készítőitől, akkor nem fog működni, és kész - ott van a Szégyenfal "kirekesztő" részlege, és ez világszerte így van. Ahogy írtam arra lehet számítani, hogy a mobil böngészők miatt egyszerűsített, egységesebb oldalak jönnek létre, és azoknál nem lesz gond az asztali Operával sem - de az asztali felületre kitalált böngészőben futó komoly eszközök (pl. Google Docs, 3D vakítások) könnyen lehet, hogy nem fognak működni, de azok eddig sem voltak tökéletesek, és nem azért, mert a böngésző volt tökéletlen, hanem azért, mert deklaráltan nem támogatták a böngészőt, és nem is fogják, ha megfeszülnek sem.

F34R007 2011.07.19. 11:10:03

@Dzsini:

félre ne értsd de engem egyáltalán nem érdekelnek a benchmarkok , youtube oldal is akad körgetésnél mikor a profilodat nézed. WebGL csak játékok miatt érdekel a webdemok tudom csak e-penis növelésre jók.

Gondolom nem nem egyszerű a hardveres dolgot implantálni, de már volt egy pre-alpha dolog amiben opengl dolgozott , nos ezt d3d-re nem egyszerű cserélni , vagy megtartani mellé az opengl-st de ha már volt egy ilyen build azért jó lenne tovább foglalkozni vele.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2011.07.19. 14:40:50

@Dzsini:
Arra gondoltál már, hogy talán azért kérdezik meg, mert nem tudják? Nem böngészi mindenki napi rendszerességgel a MagyarOperát, ezért egyszerűbb megkérdezni, mint kitudja hány cikket visszaolvasni. Lehet, hogy hihetetlen, de nem mindenki trollkodni jár a netre. Az is előfordul, hogy érdekli őket valami, és kérdeznek.
A Google-ös nem támogatós dolognak meg pont a rossz végét fogtad meg, mert ha elindítanak egy olyan alkalmazást, amihez kelleni fog a hardveres gyorsítás, és az Opera ezt még akkor sem fogja tudni, akkor teljesen jogosan mondhatják azt, hogy nem támogatják, mert akkor nem lehet rinyálni, hogy de pedig egy maszkolással megoldható a probléma.

Nem arról van szó, hogy holnapra legyen hibátlanul működő hardveres gyorsítás az Operában, hanem arról, hogy mutassanak már valamit, hogy hogy haladnak. Vagy írjanak róla, vagy akármi, mert most bárki jogosan gondolhatja azt az Operáról, hogy nem foglalkoznak vele, hiszen a fél netet át kell túrni egy cikkért, és az is évekkel ezelőtti.
Ők adtak ki először olyan buildet, amiben valamilyen szinten működött a dolog, lehetett próbálgatni, de azóta semmi. Közben a három vetélytárs stabil verzióiban már hónapok óta benne van, és működik.

Dzsini 2011.07.19. 17:24:06

Én legtöbbször olyanoktól láttam az ilyen hozzászólást, akik legalább heti szinten hozzászólnak itt-ott a hírekhez, tehát pontosan tudják, hogy mi történik az Operával, majd egy-egy új buildnél, talán ha épp nincs jobb dolguk elsütik a hw-gyorsítás és/vagy webGL kártyát, vagy valamelyik egyéb kedvencet (fent ki van írva, hogy a snapshot épp állandóan összeomlik, majd közli, hogy ilyen vacak Operát nem használt az elmúlt 2 évben), ami a szokásos számú hozzászólást generálja. A többiektől, akik újonnan jönnek ide pedig szerintem teljesen normális kérdés, hogy ők jelenleg mire szeretnék használni, hogy hiányolják - amint lesz olyan komoly oldal benchmarkon kívül, ami emiatt nem működik, és nem amiatt, mert kirekesztik a használatból, mint pl. a Google képkeresőjénél, akkor érthető lesz a kérdezősködés, addig - továbbra is szerintem - csak egy újabb trend, mint a JS motor turbózása, ami kb. 2 év alatt talán tíz (vagy annyi sem) komolyabb oldalt eredményezett, pedig akkor az volt a felkiáltás, hogy a jövő a HTML5+canvas+JS-é, és a Flash lehúzhatja a rolót. Arra a szekérre felugrott az Opera (meg is nyerte többé-kevésbé azt a versenyt a Carakan-al), a HTML video szekérre szintén felugrott (az is csendesen elpusztulni látszik), erre pedig egyelőre publikusan nem. Ha esetleg eljön az idő, hogy tucatjával vagy akár százával vannak a gyorsítást flashen kívül igénylő (és anélkül nem működő, tehát lendületből a netbookokat, egyszerűbb gépeket, tableteket és telefonokat kirekesztő) oldalak, akkor lehet hiányolni az Operából a hardveres gyorsítást, ha akkor sincs még benne - amíg ez nincs így, addig hadd fejlesszenek olyan tempóban és olyan funkciókat, ahogy nekik kényelmes. Nem biztos, hogy minden trendet követni kell azonnal, máskor pont az a problémája itt sokaknak, hogy túl sok vonatra felszáll az Opera (akár UI terén, akár funkcionálisan), most meg az, hogy egy divatot pont nem követnek.

A Google pedig nem fog azzal foglalkozni, hogy most, vagy akár egy év múlva milyen lehetőségek vannak az Operában, mert se egy éve (amikor még szó sem volt a hardveres vagy webgl támogatásról), se egy hónapja nem sorolták a böngészők közé az Operát, a Picasa felső sorában megjelenő "neked nem támogatott a böngésződ, körülnézhetsz, de nem fog minden működni" feliraton kívül észre sem venni, csak itt-ott fura dolgokkal lehet találkozni. Néha dobnak egy-egy csontot (instant keresés, címsorban megjelenő ajánlatok), és kész.

Mesant 2011.07.19. 20:32:12

Ez a build, idönként megáll egy-egy oldalon, topog, szarakszik, egérgörgőre nem reagál, mintha kivették volna az erőt belőle. Smafu.

Georgexy 2011.07.20. 00:00:54

@Mesant: Ez így igaz.
Nekem is folyamatosan megáll, nem reagál a görgetésre csak ha megfogom és húzom. Rendszeresen fagy a Facebook és rengeteg oldalon nem tudok linkekre kattintani. CSak jobb gomb-megnyitással. De ha megáll akkor azzal sem.
De egyébként ugyanezt csinálja az Opera Mobile- legújabb változata is.
Remélem ezt javítják hamar, mert addig használhatatlan a next.
Így marad a stabil verzió.

Üdv.
Georgexy

beef 2011.07.20. 13:14:53

@Mesant: Igen, gyakran befagy sajnos, vissza is álltam előző build-re.
Érdekes, hogy néha egy proci magot terhel, néha pedig a GPU dolgozik a semmiért.
Van mikor sikerül túltennie ezen magát és van mikor csak a kilövés segít.
Ráadásul teljesen véletlenszerűen teszi, nem tudom beazonosítani, hogy mitől döglik.

Dzsini 2011.07.20. 13:44:00

@beef: ahogy észrevettem (és az első hozzászólásban írtam is) nekem akkor dőlt meg legtöbbször, ha más oldal(ak)ról töltött tartalmat egy oldalra - pl. twitter feedet vagy facebookos ikonokat, ilyesmit. Amióta ezeket letiltottam töredékére esett vissza az akadások száma.

beef 2011.07.20. 14:32:31

@Dzsini: Nekem eddig olyan helyeken borult főleg, ahol ezek nem lehettek (pl. joomla admin felületen). Legfőképp FB nem, mert annak minden linkje host file szinten tiltva van gépen.
Mindegy, 1017 "jó". :)

Zsüi_ 2011.07.20. 15:16:33

Haavard szavazást indított. Szerintem mindannyiunk érdeke, hogy ne butítsák tovább a böngészőt. Ezúttal a billentyűkiosztások közti váltásokat szeretnék megszüntetni. Kinek fáj ha ott van? Szavazzatok belátásotok szerint. my.opera.com/haavard/blog/2011/07/20/shortcuts

ZeGa 2011.07.20. 15:55:58

@Nekomajin: Ennyi erővel a Ferrari is gyárthatna már elektromos autót!

Semmivel nincsenek elkésve.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.07.20. 17:02:02

@Zsüi_: Az még egy dolog, de ha valóban ez a tervük, azzal borul az egész INI struktúra és azzal az egész böngésző testreszabhatóságának annyi.

Amúgy meg az egygombos parancsokkal se lenne baj, ha a webfejlesztők tudnának az Opera böngésző létezéséről. Mert simán le lehet foglalni bizonyos billentyűparancsokat, hogy a webalkalmazás magasabb prioritást kapjon (lásd: Google Docs-ban a Ctrl+B a szöveget teszi félkövérré, nem a vágólapon lévő szövegre keres rá Google-n).

Ez a legrosszabb egyébként, amikor azért kényszerül az ember kerülőmegoldásokra, mert a többi böngésző buta, a webfejlesztő meg még butább. Ehhez meg még jön a profitorientált vezetés, aki még az alapítót is elüldözik...

Zsüi_ 2011.07.20. 17:21:31

@penge™: Az egészben csak azt nem értem, hogy kinek rossz az, hogy ott van. Nem kényszer a használata. Azt gyanítom, hogy a háttérben nagyban folynak az UI átalakítások, és ami azt illeti el fog tűnni az általam szintén nagyra tartott, kedvelt és gyakran használt oldalsó panel, és a beállításokat végre aktualizálják, ami valljuk be, ránk fér végre. Lehet, hogy nem fér bele a megálmodott összképbe a billentyűparancsok váltásának lehetősége.. szomorú ha így van.

Egyébként pont az olyanok miatt, mint amit a google-féle dekorált szövegszerkesztő és a google keresőoldala csinál, jó lenne egy kiegészítő, ami bizonyos oldalakon letiltja a billentyűzet eseményeket, hogy amit megszoktam, az működjön rendesen.

Eddig mindig megúsztam az újítások által előjövő fájdalmakat.. ezúttal lehet hogy én is kapok egy pofont :(

Teddy Beer 2011.07.21. 15:44:05

@penge™: Gdocsban bármit szerkeszteni már alapból hülyeség. Rémgagyi az egész. Különösen a ppt fájlokat hajlamos tönkretenni, persze erről az ms is tehet, de szöveges dokumentumoknál is vannak gondjai. Inkább egy asztali. Ott nincs meglepetés.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.07.21. 18:56:19

@Teddy Beer: Asztaliban hogyan dolgozol össze több emberrel egyszerre valós időben? Az MS-féle Live Office pedig még problémásabb Operával, mint a GDocs.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.07.21. 19:38:02

@penge™: "Asztaliban hogyan dolgozol össze több emberrel egyszerre valós időben?"

Simán! :) Elvileg erre van a SharePoint, igaz, még nem próbáltam, de elvileg működik, igaz, néhány funkcióról le kell mondani, de még így is sokkal több marad, mint amit a GDocs tud.

Dzsini 2011.07.21. 20:05:49

Sőt, ha nem csak Windowsosok vannak a közelben, akkor az OpenOffice/LibreOffice-ban is van Collaboration mód.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.07.21. 21:00:56

@cousin333: Unite helyett meg ott az IIS. :)

Mindennek megvan a feladata. A SharePointnak a céges professzionális felhasználás (és fizetős is). A Google Docs-nak az olyan tervezgetések, mint amit mi csináltunk a magyaropera.hu-val, amíg aktuális volt a projekt.
süti beállítások módosítása