Magyar Opera

Mobilos áradat érkezik

Annak idején, a Windows Mobile fénykorában az aktuális Opera Mobile maga volt a megváltás a gyalázatosan rossz beépített Internet Explorerhez képest. Aztán - párhuzamosan a PC-s piaccal - felélénkültek az események a mobil üzletágban is. Az utóbbi évek két legjelentősebb rendszere, az Apple-féle iOS és a Google Androidja már nagy hangsúlyt fektettek a böngészési élményre is.

Mind a mobil Safari, mind az androidos Chrome jól összerakott termék: gyorsak, és a szabványtámogatásuk us rendben van. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincs tere másoknak - hiszen minden igényt nem tudnak kielégíteni - de az alternatív megoldásoknak sokkal többet kell nyújtaniuk egyszerű böngészésnél.

Lássuk be, az Operának is vannak gondjai ezzel, hiszen a kötelezőt hozza, nem is működik rosszul, néhány extra is van a tarsolyban (Opera Link, Turbó), de ez ma már nem elegendő. A minimum elvárás az oldalak megfelelő kezelése, ami a szabványok egyre szélesebb körű támogatását igényli - hiszen a PC-re szánt oldalakkal is meg kell birkózniuk. Ugyanakkor nem árt, ha gyors a böngésző és mellé egyszerűen kezelhető.

Ezen követelményekkel az Opera jelenlegi - kissé talán már korosnak számító - kínálata már nehezen tartja a lépést, itt az idő tehát egy egész pályás letámadásra. Erre pedig már nem is kell sokat várnunk. Idén már több alkalommal is nyilvánosság elé tárták az új üdvöskéket a különböző kiállításokon, de csak a látogatók zárt körére korlátozva. A kedden kezdődő CTIA Wireless alkalmából azonban végre a legszélesebb közönség is megismerheti és kipróbálhatja őket a telefonján.

A legszélesebbet ezúttal illik komolyan venni, az Opera ugyanis eddigi legnagyobb szabású mobilos bejelentésére készül. Mint ismert, az Opera egyik névjegye a multiplatform támogatás, tehát a legtöbb riválissal ellentétben böngészője nincsen egy konkrét operációs rendszerhez kötve. Eddig azonban egyszerre legfeljebb néhány rendszer kapta meg az aktuális frissítést.

Nem úgy az új Opera Mobile 11 és az Opera Mini 6! Előbbi ugyanis Android, Symbian Windows 7 (tablet) és MeeGo telefonokon és tableteken teszi tiszteletét, míg utóbbi a már megszokott Javás változat mellett natív alkalmazásként érkezik Android, BlackBerry, Symbian/Series 60 készülékekre, valamint az iPhone és az iPad kettősére. Ez így együtt - ahogy az Opera fogalmaz beharangozójában - 7 platform, 3000 készülék és 100 millió felhasználó. Meg az a sokadalom, aki jelenleg még nem Operát használ a telefonján.

Azt már tudjuk tehát, hogy mi és mikor jön, de hogy mi lesz benne az rejtély. Sejtéseink persze vannak: hardveres gyorsítás (vele kétujjas, fokozatmentes nagyítás az azt támogató hardvereken), Carakan JIT-tel, Gyorshívó 2.0, beépülő támogatás illetve fejlettebb Presto motor, valamint vélhetően átdolgozott felhasználói felület. Esetleg még bővített szinkronizációs képességek. Ezen felül még nem lepne meg egy integrált minialkalmazás motor sem, elvégre androidos készülékekre külön már elérhető. Meg persze nem zárhatjuk ki a wow-faktort sem, tehát olyan újításokat, amik jelenleg nem jutnak eszünkbe.

Ha ezek az újítások elérhetőek lesznek természetesen mi is részletesen bemutatjuk őket. Addig is, nézegessétek a linkelt videókat egyfajta kedvcsinálóként.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr392754330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZeGa 2011.03.20. 18:55:27

Hát már megváltás lesz. Bár a Nokiám multitouch képes, de a böngészője egy rakás szar. Az opera jó, viszont nem multitouchos :). No meg néha hiányzik belőle az általam sem nagyon kedvelt flash, de csak a videók miatt. Várom, várom.

blash 2011.03.20. 19:02:02

Leginkabb usercss tamogatasnak, url blokkolasnak orulnek.

Mesmoryser 2011.03.20. 19:23:38

Minden új Opera verziót kíváncsian szoktam fogadni, de valahogy az asztali verzióból semmi nincs, ami nagyon hiányozna.
Az Androidos Mobile-t viszont már annyira várom, hogy mobilos böngészés közben, mindig eszembe jut, hogy "hátha mindjárt kijön a végleges". Mert nagyon szuper, nagyon kényelmes, de sokszor érezni, hogy "hát igen, itt jó lenne egy kis JIT-es Carakan", "ez majd mennyivel jobb lesz HW gyorsítva" és hasonlók.

Szóval kíváncsian várom a fejleményeket :)

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.03.20. 20:05:12

@Mesmoryser: Hát igen. Én is azt mondtam magamnak, hogy a mostani Androidos Mobile csak tapasztalatszerzés, meg alap a minialkalmazásokat futtató motornak. Carakan mondjuk van benne, csak JIT nincs (Symbianos 10.1-ben már van), ez nagyjából a SunSpider eredményeken is látszik (gyári 4-5000 ms, Opera ~12000 ms): pont annyi hiányzik.

HW gyorsítást már a 10.0 bétája előtt is meglebegtették, aztán végül nem került bele. Ezért gondolom, hogy most már nem hagyják ki.

ytg 2011.03.20. 20:09:09

Androidra tudtommal nincs Chrome.

A filmen látható multitouch zoomot tudja multitouch nélkül is? Vagy erről nem tudni?

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.03.20. 20:13:58

@ytg: Lehet, hogy nem Chrome a neve (hanem Böngésző... :) ), de bőven azon alapul. Google se hülye, hogy 2x dolgozzon, kb. ugyanaz a helyzet, mint Operánál: a PC-s motor korábbi, telefonokra szánt verzióját kapja. És persze integrálva van a rendszerbe, így annak újításait is fel tudja használni.

Multitouch támogatás nélkül természetesen nem lesz multitouch sem.

ytg 2011.03.20. 20:21:36

@cousin333: nyilván nem dolgoznak kétszer (sőt, egyszer sem teljesen), mert az 100%-osan Webkit alapú és nem a Chrome JS motorját használja.

Engem a zoom érdekelne, nem a multitouch. A moultitouch szvsz leginkább csak parasztvakításra jó (mert egyáltalán nem egyértelmű, hogy hogyan kell multilnom a taccsot, hogy az történjen amit szeretnék) viszont egy nem csak két állapotot ismerő (olyan kicsi, hogy nem tudom elolvasni + olyan nagy, hogy nem tudom elolvasni) zoomnak nagyon tudnék örülni.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.03.20. 20:26:38

@ytg: Tévedsz, a 2.2 óta a V8-at használja JIT-tel.

A zoommal kapcsolatban valóban elnéztem. A videók alapján a támogatás (tehát a lehetőség) megvan hozzá, kérdés, hogy implementálják-e, és ha igen, hogyan.

A multitouch szerintem nemcsak logikus, de hasznos is. Ha már touch: nem értem, az Opera miért nem implementálta a mobil böngészőkbe az egérgesztusokat. Multitouch gépeknél már a kétujjas mozdulatok is értelmezhetők. Azt se mondhatjuk, hogy nem éri meg, amikor ott van a rengeteg iTermék, ami támogatja.

ytg 2011.03.20. 20:29:54

@cousin333: oppá. :) ez esetben elnézést kérek. (mentségemre szóljon, nálam még 2.1 fut :))

HyperKiller 2011.03.20. 20:37:12

Várom vár, de mikor jön?
A cikkből nem vettem ki.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.03.20. 20:39:56

@ytg: Nálam is az futna, ha nem frissítek okosba... :)

@HyperKiller: Kedden.

email 2011.03.20. 22:07:23

Egy kicsit csalódott vagyok, hogy WinMo-ra már nem adják ki az új verziókat, de azért várom őket, mert a Mini azért elfutkos JAVA alatt is.

HyperKiller 2011.03.20. 23:01:23

@cousin333: kösz, figyelmetlen voltam.

@email: A winmo 6.5 kicsit már elavult, jól teszik hogy arra nem gyártanak.

jv0521 2011.03.21. 15:28:27

Annyira jó lenne, ha a mobilos Opera támogatná a gesture-okat, mint pl a Dolphin HD Androidra. Sokkal kényelmesebbé teszi a telós böngészést.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2011.03.21. 19:45:22

@jv0521: ezt speciel nem is értem, miért nem támogatja, ez nagyon sokáig az asztali Opera védjegye volt (még 2001 körül vezették be az egérmozdulatokat)

jv0521 2011.03.21. 22:23:54

@Karbonade: és azóta is az egyik kedvenc feature-öm a desktop böngészőben, úgyhogy remélem egyszer már meglepnek vele a mobilomon is. Várom az új Androidos browsert nagyon, mert a régebbi Nokiámon mérföldekkel verte a gyári böngészőt, viszont a Dophinnal szemben az egyetlen előnye az Opera Link.. :/

Mesmoryser 2011.03.22. 11:40:56

Megérkezett a Mobile!!! Villámgyors, okos, szép, egyszerűen csúcs szuper :DDDD

Teddy Beer 2011.03.22. 12:07:13

jó lett a 6 is, bár főverziót nem ér

ilovebubbles 2011.03.22. 15:58:12

szerintem androidon (600Mhz) és symbianon (C6-01) is lassabb lett. viszont végre van normális zoom.

HyperKiller 2011.03.22. 16:25:36

A mobile zoomja sokkal jobb, nem értem miért nem olyat használtak a miniben.
Azért jó hogy már támogatják a flasht, még ha a telóm nem is képes rá.

atlee (törölt) 2011.03.22. 18:04:39

A telepítőben ,ha már érzékeli az oldal letöltés előtt a telefon típusát speciel érintőképernyős mobil(java), igazán egy olyan fájlt rakhatnának, ahol a virtuális navigációs billenytűzet ki van kapcsolva. Baromi sok helyet elfoglal a képernyőről.
Ez a kézi manifest fájlban való szarakodás telepítés előtt elég ócska poén már.

ilovebubbles 2011.03.22. 18:07:31

Hyperkiller: én úgy tudom, h nem támogatja a flasht.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.03.22. 18:08:40

@ilovebubbles: Akkor mit teszteltél? :)

Támogatja, bár eléggé akad, még nem tudom, kinek a hibája (Flash 10.2 vagy az Opera)

ZeGa 2011.03.22. 18:22:00

@cousin333: Tegnap valahol olvastam, hogy a 10.2 miatt akad a flash, és akkor még nem volt opera mobile 11...

Darkcomet 2011.03.22. 18:44:36

@cousin333: Androidon 2.2-es rendszer alatt nem támogatja a flash plugint az Opera Mobile, csak a gyári böngésző.

Darkcomet 2011.03.22. 18:48:53

Nekem nem tetszik az androidos Opera Mobile. Nem tud semmi különösebb extrát, ennél még a gyári Chrome is jobb, sőt, jobb is. Az Opera kissé későn érzett erre a platformra, erős a konkurencia, ráadásul jobbak is nála.

jv0521 2011.03.22. 19:35:00

@Darkcomet: nekem bejön az új verzió, elég pofás lett, gyors, kényelmes, van végre pinch to zoom, és a Link miatt jobban egyben tudom tartani a netes barangolásaimat. Marad. :)

ZeGa 2011.03.22. 19:51:21

Nem csak froyon, symbian-on sem támogatott az operában a flash.

Mesmoryser 2011.03.22. 20:00:40

Nem tudom, hogy lehet ekkora különbség a verziók között, de nálam (ZTE Blade, Android 2.2) érezhetően gyorsabb a beépített böngészőnél, mind betöltésben, mind renderelésben. Használhatóság is rengeteget javult a béta óta, nincs olyan, hogy valamire hússzor kell kattintanom, mire érzékeli, és azt is nagyon elegánsan oldották meg, hogy amikor két link túl közel van egymáshoz, kattintásra belenagyít és kiemeli a két linket. Én nagyon elégedett vagyok vele.

@Darkcomet: A Flash minimumkövetelménye tudtommal Android 2.2 és ARM7-es processzormag.

jv0521 2011.03.22. 20:06:17

Azt nem lehet megoldani, hogy 9-nél nagyobb speed dialt mutasson? Én 16-osat használok a gépemen, tökjó lenne mind elérni. :)

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.03.22. 20:25:02

Kész a nagy mű, saját cikket kaptak az újdonságok, ott folytassátok a párbeszédet: magyaropera.blog.hu/2011/03/22/opera_mobile_11_es_opera_mini_6

Darkcomet 2011.03.23. 06:49:57

@Mesmoryser: Van egy kilenc valahányas hivatalos, meg egy tízes hackelt flash plugin, ami 2.1 alatt remekül működik a hivatalos gyári böngésző alatt.
süti beállítások módosítása