Magyar Opera

Táblagépekre is érkezik az Opera

Az első hivatalos hír az Operáról 2011-ben, hogy hamarosan bemutatják a táblagépekre optimalizált verziót az Operából. Egyelőre nem sokat lehet tudni erről, de haavard oldalán kiderül pár olyan részlet, amit a haza sajtó nem említett.

A táblagépekre való verziót január 6-án mutatják be a Las Vegas-i CES-en (Consumer Electronics Show), addig csak egy rövid videót tettek közzé, amin az új Operát láthatjuk működés közben. (Remélem kapunk pár olyan mobiltartót, mint amilyen a videón van.)

Amit már lehet tudni az új Operáról, hogy az Opera Mobile 10.5-ön alapul, erről pedig eddig ez az egyetlen nyilvános látnivaló. Az nyilvánvaló, hogy egy ilyen verzióugrás több komoly változást is fog hozni, amelyeket egyelőre nem láttunk még, reméljük hamar kiderül, miket tartogatnak. Tudni lehet még, hogy az Operának ez a verziója netbookokra és táblagépekre lesz optimalizálva, a mobilnál nagyobb képernyőhöz igazodik, és támogatja a különböző felbontásokat, amelyek az ilyen eszközökön előfordulhatnak. Mivel az egész Androidon alapul, így valószínűleg telefonokon is menni fog.

Amint a videóból is látszik, egyszerűbb lesz a görgetés, és támogatja a kétujjas nagyítást (bár erről túl sok részlet nem derült ki, például hogy áttördeli-e a lapot nagyítás közben), és megmaradt a megszokott Opera megjelenés is. Fontos hír még, hogy a táblagépekre szánt változat fogja támogatni a Flasht.

Sajnos nem túl jó hír, hogy az asztali verzióban nemrég bevezetett kiterjesztéseket egyelőre még nem fogja támogatni, de a jövőben erre szerintem minden esély meglesz, figyelembe véve, hogy a kiterjesztéseket szándékosan úgy tervezték meg, hogy szabványosak és portolhatóak legyenek.

Másik rossz hír, hogy most még csak Android alapú gépekre lesz előrhető, és egy iPadra szánt verzió nem is tűnik kivitelezhetőnek az Apple szigorú politikája miatt. Viszont egy iPadra optimalizált Opera Mini még képbe kerülhet az iPhone-os verzió mintájára.

A részletek hamarosan kiderülnek, amint a CES január 6-án elkezdődik.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr402560846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Emoryy 2011.01.05. 00:04:44

Jó lesz ez, de remélem, hogy közben azért az androidos Opera Mobile-t is hegesztgetik. Mostanában nem nagyon volt frissítés.

"Remélem kapunk pár olyan mobiltartót, mint amilyen a videón van."
Remélem, hogy kapok én is. Azzal a tablettel ellentétben, a majdani SGS-em legalább beleférne. :)

[HEJ] 2011.01.06. 14:29:27

Csak nekem megy kb. tegnap del ota semmelyik blog.hu-s oldal? Ugyertem 0%-on all, es semmi. Valami session/token/cookie problema lehet. Toroltem minden elozmenyt, es utana se. Szoval ezt is most kenytelen vagyok masik bongeszobol nezni.

opera 11 b1156, xp sp3

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.01.06. 18:32:16

@[HEJ]: A blog.hu-n most vezetik be a mobilos nézetet (csak néhány évet késtek vele, de erről majd később), szerintem kapcsolgatják ki-be a böngészők érzékelését.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.01.06. 19:20:44

@cousin333: Dicséretes, viszont a Shift+F11 eddig is úgy működik, ahogy korábban. MDI méretezéskor pedig nem követi a méretarányt.

Amúgy a 64 bites Operánál csak nekem furcsa, hogy 11.00 a user agent 11.10 helyett?

Remélhetőleg holnap jelenik meg a nagyközönség számára. :)

Mindenesetre már nagyon vártam, kíváncsi vagyok, hogyan alakul majd a sebesség/memóriahasználat, elvégre már nem emulálva fog futni 64 bites OS-en. Na és végre átlépheti a bűvös 2 gigás korlátot a 8+ gigás memóriás high-end vasakban.

És a másik, reményeim szerint a WebM codec-et is lecserélik x64 változatra.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.01.06. 20:17:10

@penge™: A user agent a legkevesebb, nem ez lenne az első, ahol elfelejtik frissíteni.

Amúgy maga a Twitter bejegyzés - pontosabban az abban olvasható user agent - nem jelent 64 bites Operát, csak azt mutatja, hogy 64 bites Windowson fut, de ott meg fut a 32 bites Opera is.

Viszont semmi másra nem tudok gondolni, különben miért született volna az a "csirip"?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.01.06. 20:40:22

Azt, hogy 64 vagy 32 bites ki sem írja: Opera/9.80 (Windows NT 6.1; U; en) Presto/2.7.62 Version/11.00

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2011.01.06. 21:17:48

@penge™: Lehet. 32 biten valóban nem, 64 bitről nem tudok nyilatkozni.

Amúgy a nap híre nem operás: ARM-ra is érkezik a Windows 8!

Mondjuk nem mellesleg Win7-es netbookora is jön speckó, egyszerűsített(?) Opera. Namost ez azért érdekes, mert abban x86-os proci van. Lehet, hogy jön az Opera Light PC-re?

Lali_ 2011.01.07. 20:32:03

@cousin333:
64 biten is ez a user agent:
Opera/9.80 (Windows NT 6.1; U; hu) Presto/2.7.62 Version/11.00

sztewe · http://sztewe.deviantart.com/ 2011.01.08. 10:42:35

Kérdésem:
Ez működni fog 1.6 o Androidon is?
Mert ez így váááá überállat.
XD

Teddy Beer 2011.01.10. 08:52:16

Netbookra érdekes lesz. Tábla még elég ritka és még annyira se viszik el otthonról, mint a netbookot, legalábbis az ipadet.

Dzsini 2011.01.10. 09:09:40

@Teddy Beer: az iPad ilyen szempontból túl nagy (10 colos), és az igazából tényleg otthoni eszköznek van gyártva. - Galaxy Tab-et viszont már láttam (Budapesten) metrón 2-3 darabot, általában filmet néztek rajta. A 7 colos tablet egy nagyobb zsebben vagy egy táskában elfér.
(főleg a mostani CES-en bemutatott 4,5-5 colos telefonokhoz képest már nem túl nagy ugrás)
schollyblog.de/wp-content/uploads/2010/10/Samsung-Galaxy-Tab-vs.-iPad1.jpg

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2011.01.10. 13:41:44

@Dzsini: "És rájössz, hogy sokkal jobb filmet nézni az öledben tartott iPaden, mint a sokszáz centis plazmatévén." :D

Valahogy továbbra is úgy érzem újra fel akarják találni a spanyolviaszt, de nem igazán megy nekik.

Otthonra PC, utazásra laptop, telefonálásra telefon, fotózásra kamera.

Már végső elkeseredésükben olyasmiket dobnak piacra, mint HTPC, ami még a 90-es évek végén is evidens volt a legtöbb ember számára, hogy a régi gépet megtartja és max jó lesz a TV alá (főleg mivel akkor még a monitorok is kisebbek volt) és az legalább (ellentétben a DVD lejátszókkal) mindent visz. :D

Most minden alkalmat megragadnak, hogy drága, aránylag nagy tudású (értsd: a PC-hez képest még mindig buta), a telefontól erősebb hardverrel rendelkező eszközöket dobáljanak piacra, mivel bacca a csőrüket, hogy a PC olyan előnnyel rendelkezik, amivel ma már sajnos egyetlen termék sem: a modularitással és a szerelhetőséggel.

Dzsini 2011.01.10. 13:57:03

@penge™: ami az ember életének első 25 évében jelenik meg, az természetes része az életének, ami a második 25-ben, az érdekes újdonság, van köztük jó ötlet is, ami pedig ezután, az felesleges, és biztos csak azért van, hogy az embereket hülyítsék.

Az időtartamok egyénileg változnak, de ezt a három kategóriát mindenki előbb-utóbb észreveheti önmagán.

email 2011.01.18. 21:31:44

Talán az eddigi legjobb videó:
www.youtube.com/watch?v=PA5KHzM0ATU
Van áttördelés, sőt egy kis Youtube videó lejátszás is. :)
süti beállítások módosítása