Magyar Opera

Opera 11: az új telepítő

A ma megjelent Opera 11 alfa legnagyobb újítása kétség kívül a kiegészítők támogatása. (Illetve kiegészíteni eddig is lehetett, csak most már úgy is hívják őket, és okosabb, egységesebb lett az egész). Van azonban olyan újítás, ami kellőképp jelentős ahhoz, hogy egy külön bejegyzést kapjon, viszont egészen a megjelenésig szinte egy szó sem esett róla: ez pedig a megújult Windowsos telepítő.

Noha ez általában egy egyszer használatos funkció, szerepe mégis kiemelkedő, mert a böngészőt letöltő felhasználó először ezzel szembesül. Ha az első benyomások jók, akkor nagyobb eséllyel dönt az Opera mellett, mintha már az elején "összekülönbözik" vele.

Eddig az Operának kétféle telepítője létezett, a Classic nevű alap, illetve az MSI-t használó, okosabb, ámde nagyobb és lassabb változat. Most ez a kettő átadja a helyét egy harmadiknak, amiről különösebb részleteket nem árultak el a fejlesztők, ezért nézzük azt, amit mi, felhasználók láthatunk belőle.

Nem fog egyből feltűnni, de aki figyelmes, észreveheti, hogy a telepítő mérete kisebb lett. Ez nem csak annak köszönhető, hogy alfa verzió lévén csak angol nyelvet tartalmaz. Összehasonlításként álljon itt a következő grafikon:

A javulás szemmel látható, az új verzió majdnem másfél megabájttal kisebb, mint a korábbi egynyelvű változat. Ezzel még mindig nagyobb, mint a Firefox aktuális változata - ami szintén egynyelvű - de a különbség alig fél mega. Nem is beszélve a szintén nem végleges 4-es változatról, ami jelentősen meghízott a stabil változathoz képest. Könnyen elképzelhető, hogy az Opera 11 végleges, nemzetközi változata, előre telepített Unite alkalmazásokkal akkora lesz, mint az egynyelvű Firefox 4 telepítő...

A többi böngészővel azért nem találkozhatsz itt, mert annyival nagyobbak ennél a duónál - 20MB alatt szóba se állnak veled -, hogy a hosszú grafikonjaikkal csak a láthatóságot rontanák. Összefoglalva: az Opera 11 többet tud, mint elődje, de a telepítője kisebb. Ennyi.

Nem csak a méret számít ugyanakkor - mai nettel a különbség aligha okozhat álmatlan éjszakákat -, szerencsére a folyamat tovább egyszerűsödött, és sebesség terén is komoly előrelépés történt. De menjünk szépen sorjában!

A kezdő képernyővel fentebb már találkozhattatok. Ha nem akarunk állogatni semmit - az átlagfelhasználó pedig nem akar - akkor már kattinthatunk is a telepítésre. Maga a folyamat rendkívül gyorsan lezajlik, a design erősen a mobilos Operák indítóképernyőjét idézi, amivel szerintem semmi gond nincs. Vegyük észre, hogy a program nem írja felül a korábbi telepítést, hanem egy Opera 11 alpha nevű könyvtárba pakolja magát.

Ha módosítani kívánunk az alapértelmezéseken, akkor a korábbiakhoz hasonlóan az Options pontot kell választanunk. Újdonság viszont, hogy ekkor nem egy külön ablak nyílik meg, hanem az aktuális transzformálódik át az alábbiak szerint:

Az elrendezés kicsit megváltozott. Felül választhatunk nyelvet (persze, majd ha több is lesz), alatta a telepítés módját - erről kicsit később - illetve a telepítés helyét. Utóbbit kitallózhatjuk, vagy írhatjuk szövegesen is. Ezután beállíthatjuk a szükséges linkeket (asztalon, Start menüben és a gyorsindító sávon). Figyeljünk oda, mert ha az előbbieket megváltoztatjuk, utóbbiak visszaállnak eredeti (bepipált állapotukba)!

Említettem korábban a telepítés módját. Nos, ez lehet csak nekünk (just me), vagy akár minden felhasználóra érvényesen. Előbbihez nem kell rendszergazdai jogosultság, utóbbihoz igen. A harmadik opció az igazán érdekes: módunkban áll egyetlen mappába telepíteni a programot és beállításait. Ez a mappa pedig bárhol lehet, akár egy pendrive-on is, vagyis segítségével egy hordozható Operát kapunk! Ez mindenképpen üdvözlendő lépés.

Apró figyelmesség, hogy a beállításokból nem kell visszatérnünk a telepítőbe - nem is nyílt új ablak - hanem egyetlen kattintással nyugtázhatjuk a választásunkat és telepíthetjük a böngészőt. Ami a folyamat végeztével (ami tényleg csak másodpercek kérdése) a böngésző automatikusan megnyílik, stílszerűen a kiegészítők oldalát használva kezdőlapként.

Összegezve a tapasztalatokat azt mondhatom, hogy újból jelentős előrelépés történt ezen a fronton (is). A telepítő tetszetősebb, kisebb, egyszerűbb, logikusabb és gyorsabb lett. Mindezt egyszerre, szóval remek munkát végeztek a fejlesztők!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr962389118

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Elkészült és letölthető az Opera 11 2010.12.16. 12:35:40

Az új Opera 11 legfontosabb újítása a bővítmények (plugin) támogatásának megjelenése

Trackback: Opera 11: az új telepítő 2010.10.23. 07:47:59

A megjelent Opera 11 alfa legnagyobb újítása kétség kívül a kiegészítők támogatása. (Illetve kiegészíteni eddig is lehetett, csak most már úgy is hívják őket, és okosabb, egységesebb lett az egész). Van azonban olyan újítás, ami kellőképp jelentős ahhoz,…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.10.21. 21:25:48

Tényleg baromi gyors lett. A korábbi (MSI) 20 másodperces telepítés kb 5 másodperc volt és már nyílt is az ablak.

A Classic-MSI párost kiegészíthetted volna még, hogy előbbi Wise Installert használ, amit 9x alatt használtak és Vista fölött nem működött jól.

A tesztből pedig hiányolom a másik 3 nagyobb böngészőt.

A Safari olyan 25 mega körül van, a Chrome 7 már 18 mega az IE pedig szintén 20-30 körül. (mármint a 9 béta).

Ja, és majd elfelejtettem, a Hordozható változatnál van felül egy tipp, egyenesen Haavard twitteréről, azt ki ne hagyd.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.10.21. 21:41:46

@penge™: "A tesztből pedig hiányolom a másik 3 nagyobb böngészőt."

A Safari olyan 25 mega körül van, a Chrome 7 már 18 mega az IE pedig szintén 20-30 körül. (mármint a 9 béta).

Szerintem meg is kaptad a választ. Lehet, hogy referenciának jól jöttek volna, de egyszerűen túl nagyok. A Chrome 8 már >22MB...

"a Hordozható változatnál van felül egy tipp, egyenesen Haavard twitteréről, azt ki ne hagyd."

Konkrétabban?

awking 2010.10.21. 21:52:04

Ezzel az egyből portable, mindent egybe telepítővel ismét szereztek sok-sok jó pontot nálam. :)

Dzsini 2010.10.21. 21:53:17

@cousin333: a Chromeban viszont benne van egy Flash is, így azt nem kell külön telepíteni, míg a többinél erre is szükség van.

Brodorics 2010.10.21. 22:02:43

nekem sajna nem települ, hiba üzivel kilép. C:\Documents and Settings\...\Local Settings\Temp\7ZipSfx.000 mappában nem találja az opera.exe telepítő fájlt. Eddi mindig simán ment.

knorbert 2010.10.21. 22:03:30

egy kis érdekesség :) "Nem is olyan régen, azaz pontosan Október 12-én debütált az Opera tizes (SIC!) verziója, ám a mai napon már tölthetővé vált a 11-es alpha változata." globalgame.hu/news/11849/Toltheto_az_Opera_11_Alpha_valtozata

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.10.21. 22:04:50

@Dzsini: De ha a NPAPI kompatibilis böngészőkre (tehát nem IE) 2,3 mega a standalone Flash plugin a szükséges fájlok pedig 2 mega alatt, akkor ez nem magyarázat rá.

fledgling42 2010.10.21. 22:33:52

Végre valami értelmes fejlesztés is van...

mikénehavóna 2010.10.21. 22:38:29

@penge™: A Flash miért nem akar működni az Operán?

Mesmoryser 2010.10.21. 23:42:06

@penge™: Erre gondolsz?
"You can change the file extension of the new installer to .zip, and unzip it anywhere without having to run the installer."
Nem rossz :)

CsendesMark 2010.10.21. 23:56:44

kár hogy még mindig windows installeres...
ebben az FF és a Chrome is sokkal "ügyesebb"

MosoMasa 2010.10.22. 01:06:55

@CsendesMark: Hát tényleg az az egyik legfontosabb dolog.... napjában 76x telepíti az ember, az biztos, nem mindegy milyen a telepítő.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.10.22. 10:58:59

A Felhasználási feltételek kiemelése egy gombba úgy, hogy közben a mondat része maradt, egy fordítói rémálom... Nem is fog így maradni.

resius 2010.10.22. 16:30:07

Na, akkor most, hogy hordozható is lett alapból, nekem nincs is már dolgom... :( :D

Dzsini 2010.10.22. 16:51:07

@resius: éS A RENGETEG JÓ KIS ADDONT KI FOGJA HELYETTED BEPAKOLNI? ;)

vISZONT MÉG PROFIBB LENNE, HA A TELEPÍTŐT MEG TUDNÁD HAGYNI ILYENNEK, CSAK BŐVÍTMÉNYEKKEL EGYÜTT TELEPÜLNE - ELVÉGRE SIMÁN KITÖMÖRÍTHETŐ AZ .EXE .ZIP-RE ÁTNEVEZVE...

(MIELŐTT VALAKI BESZÓLNA: index.hu/tech/2010/10/22/pentek_a_caps_lock_nemzetkozi_napja/ VAN)

resius 2010.10.22. 18:25:54

@Dzsini: Hmm, ez egy jó ötlet. Mindenképpen megpróbálom majd megcsinálni.

Amúgy át kell dolgozni a portable-t úgyis, szóval alfa verziókból nem lesz semmi, az biztos.

Dzsini 2010.10.22. 19:42:32

mONDTAM ÉN:
"We are still left with one third-party tool, 7-zip, which we need to bundle the opera package in a single self-extractable file, which is the file you download. When it is run, it simply unpacks everything in a temporary folder and starts up opera in installer mode. For those of you with 7-zip installed, you can actually just extract opera wherever you want and run it."
my.opera.com/desktopteam/blog/the-new-opera-installer

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.10.22. 19:45:49

@resius: Na ja... Én se tudok már egyszerű kis összefoglaló postokat írni a userJS-ekről, mert 1 klikkes addonokra rövidült az egész. :/

nyeviga 2010.10.27. 09:08:36

Sziasztok!

Egy kis segítséget szeretnék kérni.Az alfával és az előtte lévő verzióval sok oldalon nem jelenik meg a captcha.Tudnátok segíteni,hogy hol lehet a hiba?Köszi!

Maja
süti beállítások módosítása