Magyar Opera

Működő autofill userJS Operához

Már sok idő eltelt mióta megjelent a 10.50, amely az első olyan Opera volt, amiben nem működött az OpS nevű autofill userJS, amely azt a célt szolgálta, hogy megjegyezte az űrlapokba (például keresők) írt adatokat azok számára, akik szerették ezt a funkciót más böngészőkben, mivel Operában a beépített űrlapkitöltő csak 13 előregyártott mező tartalmát jegyzi meg, amely globálisan minden űrlapban működik, nem pedig oldalspecifikusan.

BS-Harou csinált egy sajátot, Local Storage alapokon (tehát ez csak 10.50-től felfelé működik), ami sok tekintetben jobb, mint a korábbi. Például könnyebben törölhetők belőle elemek és van körülötte box-shadow is.

A scriptet Buscomplete-nek nevezte el, mivel a busz nagyobb, mint az autó.

Letölteni innen lehet (és a készítője várja a bugreportokat is):

Buscomplete letöltése

  • Shift+klikk paranccsal lehet törölni belőle a nem kívánt felajánlásokat.
  • Ha snapshotokat használsz előfordulhat, hogy időnként megfekszik a Local Storage [ezt 10.60 óta már nem tapasztaltam - a szerk], ilyenkor törölni kell a profilból a pstorage nevű mappát.

Megjegyzés: UserJS telepítéshez itt találsz segédletet.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr962233401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Abydos · http://abysan.com/blog 2010.08.24. 17:04:44

Lehet hülye kérdésem lesz, de számomra a cikkből egyáltalán nem derült ki, hogy ez mire jó, mit csinál, egyáltalán az időt mutatja így vagy pedig teát főz nekem?

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.08.24. 17:18:48

@Abydos: Auto fill mit csinál szerinted??

beírsz valamit, majd legközelebb már javaslatban ott lesz és beírja helyetted.

:)

HelloWorld 2010.08.24. 17:41:00

Na köszi, ez most jól esett, mint az elismerés :)
Régi hiánycikk Operában(-ból).

ZeGa 2010.08.24. 18:27:13

@Nameless®: Én nem szólnám le, aki tényleg nem érti miről van szó, mert a laikusoknak nem mond semmit az autofill és a cikk valóban nem tesz említést róla, hogy micsoda.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.08.24. 18:49:03

@ZeGa: A baj, hogy még most is rengeteg régről maradt post van, ahol van egy csomó felesleges infó a UserJS-ek telepítéséhez, mint opera:config#UserPrefs|AlwaysLoadUserJavaScript

amit már 9.5 óta az Opera automatikusan beállít, ha betallózod a mappát.

Így is sokan bonyolultnak tartják, hát még, mikor +2 ponttal több a leírás, amit el kell végezniük. A másik kedvencem az elérési útvonal különbözőség XP-ben és Vistán és fölötte.

A harmadik a rejtett mappák Windows Intézőben.

Ezeket mindet usertípusra kell szabni, mert van aki azt mondja, hogy 1 oldalas leírást el sem olvas és van, aki megcsinálja, de pontról pontra el kell neki mindent magyarázni.

A legjobb talán az lenne, ha valaki írna egy .exe-t, ami elvégzi a következő dolgokat:

1: Bezárja az Operát

2: Létrehoz egy "userjs" mappát a következő helyen: %userprofile%\AppData\roaming\opera\opera

3: Belerakja az operaprefs.ini-be a következő sort: User JavaScript File=%userprofile%\AppData\Roaming\Opera\Opera\userjs

4: Elindítja az Operát és betölti benne a következő oldalt: unite.opera.com/application/401/

5: Feldob egy ablakot, amiben felszólítja a felhasználót, hogy kattintson az Install gombra, majd feldob alul megjelenik a userJS könyvtár pontos elérési útvonala, amit be kell neki másolni az elérési útvonalhoz a Unite App-ben.

És ennyi. :D

Zsüi_ 2010.08.24. 18:51:32

@ZeGa: +1
Nem ez az első olyan cikk, ahol utalás van régi dolgokra, de aki nincs otthon a témában, annak fogalma sincs miről van szó.

Zsüi_ 2010.08.24. 19:02:36

@penge™: Elég csak összeszedni ezeket, a GYIK-ba betenni, és ilyen cikkeknél linkelni. Egyébként nem feltétlenül az a gond, hogy userjs, hanem amikor pl azt írja valaki, hogy "a firefoxból ismert ... ". Többnyire könnyen lehet hogy nem ismert. :(

Vmn 2010.08.24. 19:35:01

Gyikot se fogja senki se elolvasni, mert ahhoz mar _csinalni_ kene valamit. A legtobb ember elvarja, hogy kb. ott alljon mellette penge(tm), es a fulebe susogja, hogy mit kene tenni, ahelyett, hogy egy rohadt google keresest csinalnanak arra, amit nem tudnak. PEdig nem nehez a google hasznalata, ja, csak akkor megint _csinalni_ kene valamit. Az mar nehez, igy van. Kerdezni egyszerubb :)

MagicalCritical · http://sellbuypokerstars.com 2010.08.24. 19:49:55

@penge™:

www.autohotkey.com/

Meg kell írni a scriptet, majd .exe re le kell fordítani.

Dzsini 2010.08.24. 19:56:57

@Vmn: én ismerem azt is, aki új topicot nyit neki valamelyik fórumon :) (persze kereső használata helyett)

MosoMasa 2010.08.24. 20:34:58

@Nameless®: Nagyon bölcs vagy! Szerinted miért kérdezte?
Nem lehet mindenki olyan tájékozott, és okos, mint te, hogy mindent tud!

Tebi 2010.08.24. 20:45:50

Nem is tudom, szerintem egyáltalán nem bonyolult telepíteni egy userjs-t, persze értem én hogy ezzel nincs mindenki így, én is szoktam msn-en meg skype-on sőt néha fórumokban is lmgtfy.com/ -féle linkeket küldeni...
Másrészről az autofill az nekem pont nem tetszik, ezzel lehet egyedül vagyok, de azért örülök, hogy ha kéne ilyen is van.

Jail 2010.08.24. 21:25:24

Sziasztok!!!!

Lehetne az operámat úgy inditani privátba automatikusan legyen??Mert így szeretném elinditani...Előre is köszönöm szépen a válaszokat....

hmarcy 2010.08.24. 23:19:31

@Tebi: Tetszik ez az új kereső, lehet le kéne cserélni a beépített google-t :D
Kár hogy nem tud client-et vagy sourceid-t is adni a google kereséshez, hogy legalább pénzhez is jutassuk kedvenc böngészőnket :)

@Jail: lmgtfy.com/?q=%22How+to+start+Opera+in+Private+Browsing+mode%22

Baldric2 2010.08.25. 00:15:02

@Jail: Ha esetleg nem tudsz angolul:
Az opera parancsikon cél tulajdonságát módosítsd, írd hozzá hogy -newprivatetab
vagyis kb ez lesz:
"D:\Programs\Opera\opera.exe" -newprivatetab

Fefy · http://blog.fefy.info/ 2010.08.25. 00:29:26

@Tebi: sajnos ameddig vannak olyanok, akiknek még egy Start->futtatás-->cmd-->chkdsk c: /f /x /r lefuttatása részletes magyarázattal megfűszerezve is gondot okoz, vagy tovább megyek: van olyan is akitől megkérdezem, hogy milyen windows-a van és rávágja, hogy nem tudja, mert neki xp-je van, addig a userjs telepítés sajnos sok embernek eléggé misztikus dolog :S

@penge™: Holnap (vagyis ma) lehet, hogy összedobok egy ilyen progit, ha még nem töröltem le a Visual Studio-t a gépemről :) Egyébként az Opera bezárása user friendly, vagy process force kill legyen? :D (Utóbbi elég agresszív módszer, de tuti hatásos :D)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.08.25. 00:29:36

@Zsüi_: Na kicsit módosítottam a poston és ötletet loptam az Opera.com-ról. :)

Abydos pedig arra nagyon jól rámutatott, hogy hanyag voltam és magasröptű volt a post, mintha csak IT-seknek írtam volna, viszont ez a funkció annyira népszerű, hogy olyanok is használják, akiknek tényleg lövésük sincs az autofill jelentéséről és az OpS-ról sem hallottak, a Local Storage láttán pedig ösztönösen nyúlnak a kínai-magyar szótárért. :D

A Firefoxra való hivatkozás egyrészt a Google szempontjából nagyon jó, mivel sokan úgy keresnek, hogy "greasemonkey operában" vagy "noscript operában" másrészt pedig egy utalás, hogy bizony Operában is elérhető.

Aki eddig nem ismerte az ezután talán meg fogja, aki viszont ismerte annak ilyenkor lehet, hogy egy szó többet mond egy fél oldalas magyarázatnál.

@Dzsini: De az legalább többnyire kinövi, mert ilyet vagy nagyon fiatal türelmetlen illetőnél tapasztaltam, vagy olyannál, aki öreg és halvány lövése sincs semmiről. Mellesleg például a PC Fórumon meg az a szabályzat, hogy minden kérdésnek új topic a pontrendszer miatt. Akkor most igazodjon ki a tapasztalatlan felhasználó.

Mondjuk egy dolog, hogy az adott oldalon a szabályzatot el kéne olvasni, de nem sokan szokták.

@Tebi: A bonyolult relatív fogalom. Gondolj azokra, akiknek a rejtett fájlok megjelenítését is el kell magyarázni, hogy egyáltalán megtalálják az AppDatát.

Az autofill-t én is utálom, minden más böngészőben is kikapcsolom. Bár tekintve, hogy szinte nulla programozás lenne megoldani és a weboldalakon lévő formok kivételével mindenhol jelen van az Operában, a Quick Search mezőkben például ezt elviselném azért, ha beletennék alapból, bár a személyes top fícsöreim között biztos nem lenne ott.

@hmarcy: Biztos vagy benne, hogy ez alapján méri a Google és nem User Agent és egyebek alapján? Csak mert mennyiből tart Firefoxban vagy IE-ben átírni a Source ID-t Operára (még akár egy vállalati rendszergazda is megteheti) és akkor egy rakás pénzt keres az Operának?

Mást meg azért kivágnak AdSense-ből, mert a hülye haver 10x ráklikkelt a 200-as látogatottságú blogján ugyanarra a hirdetésre?

Kicsit furcsa lenne.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.08.25. 00:45:38

@Fefy: Ha már így bevállaltad, úgy lenne a jó, hogy indításkor feldob egy ablakot, hogy "Az Opera újra fog indulni. Mehet/Mégse"

A "Mehet"-re kattintva az elején user friendly módon bezárja, létrehozza a mappát, itt nyom egy ellenőrzést, hogy fut-e még az Opera processz, ha igen, akkor kilövi (ez ilyenkor már fontos), majd belerakja az operaprefs.ini-be a fent említett sort, viszont itt egy újabb fontos pont:

Valamiért a userJS könyvtárnál ellentétben a menu, keyboard és a többi inivel nem kezeli a környezeti változókat sem úgy, mint {SmallPreferences}, sem %% formában, sem pedig a portable-ben működő relatív útvonallal, mint profile\userjs tehát kell neki a C:\...-s útvonal, szóval ezt vissza kell valahogy alakítani.

Fefy · http://blog.fefy.info/ 2010.08.25. 01:00:09

@penge™: Ok, megpróbálkozok vele, habár már ezer éve nem programoztam Visual Studio-ban, szóval majd kiderül, hogy mi lesz belőle :) Egyébként az appdata útvonalát legrosszabb esetben lekérem a registry-ből, szóval ez a legkisebb gond :D (HKEY_CURRENT_USER\Volatile Environment -> APPDATA karakterlánc értéke tárolja el).

Na de majd reggel kiderül, hogy mi lesz a dologból :)

Zsüi_ 2010.08.25. 08:04:28

@penge™: Frankóbb lett így a cikk szerintem.
@Fefy: Nem akarom elvenni az örömötök, de első olvasásra úgy tűnik, hogy ez nem fog működni a linux és mac felhasználóknak. A GYIK pontosan erre való, és egy csomó minden benne is van, de azért vannak sajnos hiányosságok.

Fefy · http://blog.fefy.info/ 2010.08.25. 11:19:25

@Zsüi_: egyellőre tényleg windows only lesz a megoldás, de amint időm engedi (és Ubuntu 10.04-en, ill win 7-en kívül másik oprendszert is felrakok) portolom másik oprendszerre is :)

De most, hogy mondod, lehet java-ban kellene megírnom, mivel ez jóval platform függetlenebb, mint bármelyik megoldás.

Szóval mi legyen? Legyen natív win változat + java, csak win, csak java? (Azt ugyanis nem vállalom, hogy minden oprendszerhez natívan megírom a kódot, mivel se 10 féle oprendszerem, se kedvem nincs hozzá :))

Abydos · http://abysan.com/blog 2010.08.25. 11:52:41

Köszönöm, így már érthetőbb.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.08.25. 12:26:14

@Fefy: Javát ne, az Windows alatt halál. Akkor már inkább C++.

De egyszerűbb, ha elérhetővé teszed a forráskódját és esetleg bepostolod valamelyik userJS-es My Operás topicba és valaki megírja.

A Linux felhasználóknak szerintem nem okoz gondot a userJS telepítés, a Mac felhasználókat meg nem tudom... egyrészt az Opera sosem volt "just works". De max majd arra is leforgatja valaki. A fanboyok meg a Steve Jobs posztert is SVG-ben tárolják, mert az arca csak vektorgrafikusan fér ki.

Fefy · http://blog.fefy.info/ 2010.08.25. 16:09:06

@penge™: Java kilőve :) Egyébként C#-ban írtam meg (még egy kis win 7 kompatibilitás is belefért, így alul mutatja a zöld csík, hogy éppen hol is tart a folyamat :))

Maga a progi innen érhető el: fefy.co.cc/doksik/opera/UserJSConfigTool.zip

Várnám a véleményeket, hogy mit módosítsak, stb :)

Fefy · http://blog.fefy.info/ 2010.08.25. 16:32:14

Amit még kihagytam: ha a többségnek megfelel, akkor természetesen közzéteszem a kódját valahol, aztán majd barkácsolnak a vállalkozó szelleműek a saját platformjukra.

Egyébként az érdekelne, hogy sima user jogosultsággal dob-e vmi hibát (ezt elfelejtettem megnézni), mert ha igen, akkor megkövetelem az admin jogosultsági szintet (nem tart semmiből :)), de ezt csak estére, mert a délutánom hosszú lesz.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.08.25. 23:00:43

@Fefy: Működik adminmód nélkül is, viszont két probléma.

Nálam eggyel lejjebbi sorba rakta a UserJS elérési útvonalát, pont a következő szekció fölé. Valamint nem hozta létre a "User JavaScript=1" és az "Always Load User JavaScript=1" bejegyzéseket (amit manuális szerkesztésnél kéne).

A másik, hogy nem nyitott meg semmilyen oldalt és az Operát sem indította el.

Fefy · http://blog.fefy.info/ 2010.08.25. 23:14:47

@penge™: ezt a két sort véletlenül kihagytam :) Az pedig, hogy 1 sorral lejjebb került, max csak esztétikai problémát jelent :) (egyébkét az opera az indulása után automatikusan fentébb dobja egy sorral)

Az oldal megnyitás meg egyellőre azért nincs benne, mert az Opera részéről nem találtam megfelelő apit hozzá (gondolva azokra is, akiknek nem alapértelmezett böngésző :))

Szóval ha tudsz vmi megoldást erre, akkor szívesen várom, mert innentől kezdve már gyerekjáték az egész :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.08.25. 23:31:15

@Fefy: Passz, ezt még így nem próbáltam ki. Egyszer próbáltam a többi iniben megszokott módon pontosvesszővel kikommentelni sorokat, olyankor eltüntette a kikommentelt sorokat mindenestől.

Ami zavar az az, hogy feleslegesen teleszemeteli. Például eltárolja minden dialógus pozícióját, ami egyszer megjelent, függetlenül attól, hogy módosítva lett-e a pozíciója, vagy megmaradt default értéken.

Ami zavaróbb, ha hozzáadok egy MIME típust, akkor az összeset beömleszti. Például a pár hónapja postolt Silverlight problémát is ez okozta, mivel ott nem állandó az elérési útvonal.

Az override.ini dettó. Minden utolsó oldal, ahol leginkább csak a maszkolást állítom be eltárolódik, aztán csak hízik és hízik.

"az Opera részéről nem találtam megfelelő apit"

%programfiles%\Opera\opera.exe unite.opera.com/

Teszel bele még egy IF kapcsolót x64 esetére, olyankor: %programfiles(x86)%\Opera\opera.exe

Amúgy van egy rakás parancs UNIX rendszerekhez, de Windows-ban a többsége nem működik.

Simán olyan profi konfigurációs lehetőségekkel rendelkezik vállalati környezetben, mint az IE8

Elhelyezel egy operaprefs_fixed.ini fájlt a System32-ben és a user még az opera:config-hoz és a Ctrl+F12-höz sem fér hozzá, ha akarod.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.08.25. 23:31:47

Hoppá, blog.hu hülyeség. Szóval a http kettőspontperper ott van egy szóközzel az .exe után.

Fefy · http://blog.fefy.info/ 2010.08.26. 02:11:47

@penge™: Megvan az új verzió.

Röviden a működés:

Megvizsgálja a progi, hogy fut-e az Opera. Ha fut kilövi a főablakot és hagy 60 másodpercet, hogy bezáródjon rendesen, mert utána jön a process.kill(). Továbbá megnézi, hogy létezik-e az %APPDATA%\Opera\Opera. Ha létezik, akkor az operaprefs.ini fájlba felveszi a 3 sort + létrehozza a userjs könyvtárat. Ha nem, akkor error és a progiból csak kilépni lehet.

A 3 sor felvételekor, ha már van "User JavaScript File" kezdetű sor, akkor nem piszkál bele az ini-be, mivel ekkor valószínűsíthetően már be van állítva, így nem kellene felülírni.

Ezt követően 32/64 bit vizsgálat, majd Program Files-ból Opera indítás. Ha nem található az alapértelmezett helyen az opera.exe, akkor felszólítja a progi a kedves usert, hogy nyissa meg az ujs manager oldalát manuálisan.

Következő lépésben opcionálisan vágólapra lehet helyeztetni a userjs könyvtár elérési útvonalát, majd a progi szépen elköszön és két linket még kiír (opera.com + magyaropera.blog.hu), valamint az ilyenkor szokásos szöveget.

ap · http://premiumlivesets.hu 2010.09.01. 09:46:51

@Zsüi_: csak én vagyok naiv, vagy rosszul gondolom hogy akinek linux/unix rendszere van annak egy userjs mappa beállítás nemigen okozhat gondot? :D

Dzsini 2010.09.01. 10:06:43

@ap: érdekes kérdés, mert ma már elég sok olyan disztribúció van, ahol az átlagfelhasználó nem fut bele a terminálba, nincs szüksége rá, és mondjuk egy laptopra feltelepítve kapja.

az OSX-ről nem is beszélve.

Viszont múlt évben (vagy év elején) volt itt egy kimutatás, hogy elég kevéske a nem-Windowsos látogató az oldalon - remélem nemsokára lesz egy újabb, hogy mi változott - ha már jelentősebb a létszám, akkor illene velük is foglalkozni.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.09.01. 12:52:37

@ap: A Mac felhasználók többsége ugyanolyan, mint a Windows-os 1.0-s userek.

A Linux felhasználók többsége simán tudja, viszont ahogy Dzsini is írta, egyre inkább terjednek a next-next-finish disztrók, amiket feltelepítenek nagymamának, szülőknek, barátnőnek, stb. és ugyanazt csinálja, mint Windows-on, csak nála nem a kék e betű az internet, hanem a rókás logó és MSO helyett OOo-t használ.

ap · http://premiumlivesets.hu 2010.09.05. 16:16:35

hát nem tudom.... 1 éve leszedtem pár linux livecd-t de még így is a hajamat kitéptem mire egy sima ppp-s kapcsolatot beállítottam 1-2-n az hogy meg egyszerre 2 hangkártyát üzemeljek be kisebb kihívás volt.. aláírva, hogy könnyebb mint volt de még mindig nem átlagusernek való...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.09.05. 16:28:08

@ap: Én eddig 3-at próbáltam. Az Ubuntu nevetségesen egyszerű, akár a telepítése, akár a felhasználószintű(!) üzemeltetése (bár a KDE azért Windows usereknek jobban kézre áll).

A BlackPanther már szívás volt, a telepítés és a többi ott is egyszerű volt, csak mikor rákattintottam pár programra elkezdett pattogni 5 másodpercig a K betű, majd megállt minden és semmilyen processz el sem indult. Ezt bizonyos dolgoknál csinálta, néhányaknál normálisan indult. Szóval azt ügyesen le is szedtem. Az UHU-t is próbáltam, az ránézésre mint az Ubuntu, de valahogy nem igazán jött be.

ap · http://premiumlivesets.hu 2010.09.07. 18:39:57

@penge™: Nálam ha jól emléxem az OpenSuse a Fedora az Ubuntu meg a Novelles volt (vagy az az OpenSuse?). + még 1-2 unix distrub. Egyik sem győzött meg arról h ideje váltanom :)
süti beállítások módosítása