Magyar Opera

Az Opera memóriakezeléséről dióhéjban

Az utóbbi időben elég sokan panaszkodnak, hogy az Opera sok memóriát eszik a többi böngészőhöz képest. Ha csak a számokat nézzük, ez igaz is, viszont a hátterét és a miértjét sem árt figyelembe venni, hogy pontosan megértsük miért van erre szükség.

Hasonlatként rögtön felhoznám a Windows, Superfetch nevű szolgáltatását. Manapság egy átlagos számítógépben minimum 1GB memória található. A ki nem használt, üresen álló memória pedig pazarlás, mintha söröskorsóból innánk a féldecit.

A memóriába sokkal gyorsabban lehet írni és sokkal gyorsabban lehet róla olvasni, mint a HDD esetében, ráadásul hangtalan és kevesebbet is fogyaszt. Éppen ezért az az alkalmazás is gyorsabb lesz, ami lemez helyett memóriából dolgozik, illetve hatékony memóriamenedzsmenttel rendelkezik.

Ahány böngésző, annyi különböző memóriakezelés. Az Internet Explorer már a Windows betöltődésével betölti egyes részeit, amit benn is tart a memóriában attól függetlenül, hogy fut-e a böngésző.

A Firefox, válaszul a róla elterjedt "memóriazabáló" jelzőre a 3-as verziótól szinte mindent kilapoz a memóriából, amit nem használ és ez alacsony memóriahasználatot eredményez, viszont átlagon felüli CPU használatot alapjáraton és a program működésének lassulását hosszabb futás után, a memóriablokkok töredezése miatt.

A Google Chrome a fülek külön folyamatba rendezésével a bezárt lapok által lefoglalt memóriát azonnal visszakapja, még ha a főprocessz folyamatosan hízik is pár megával, viszont éppen emiatt jóval több memóriát eszik 1-1 fül, mint a többi böngészőben. 40-50 megnyitott oldal esetén hatalmas memóriát képes lefoglalni. Extrém használat esetén pedig akármennyi memóriával is rendelkezünk, mivel a külön processz valójában csak alprocessz, a program 32 bites voltából eredő 2 gigás határ elérése után a Windows ugyanúgy kilövi, mint a többit.

Az Opera az oldal előzményeit és a korábban bezárt lapokat a memóriában tartja az általa alapértelmezésben dinamikusan lefoglalt memória határáig, amely a rendszermemória 10%-a. Tehát 2 giga esetén 200, 4 giga esetén pedig 400 mega. Éppen ezért az Opera fut a leggyorsabban a gyenge, 512, vagy ennél kevesebb memóriával rendelkező gépeken is.

Cserébe az oldalak előzményeiben való navigálás azonnal történik az oldal újratöltése és HDD-ről történő cachelés nélkül és a korábban bezárt lapok is szinte azonnal újranyílnak, valamint hosszú futásidő (30-40 órától a végtelenségig) után sem lassul be.

Valamint extrém felhasználási szokások esetén sem lassul be. Például mikor egyszerre megnyitunk 40-50 lapot az Opera akadozik ugyan, de még válaszképes marad, a többi böngészőnél ez hosszú válaszképtelenséghez vezethet. Persze ilyesmit ritkán teszünk, viszont jól szemlélteti a memóriakezelés jótékony hatásait.

Akárcsak ha 20-30 megnyitott lapot töltünk újra egyszerre (vagy éppen ennyi füllel zártuk be korábban, majd újra megnyitjuk a böngészőt) is szemmel látható a különbség.

Ennek azonban az az ára, hogy az erősebb, több memóriával rendelkező gépeken az Opera is többet eszik.

Akiket mindezek ismeretében továbbra is zavar, hogy az Opera viselkedése esztétikai károkat okoz a memóriahasználati grafikonon, íme pár tipp, amivel csökkenthető a memóriaigénye az erősebb gépeken is.

A Beállítások > Haladó > Előzmények alatt kapcsold ki teljesen a memória gyorsítótárat. A lemez cache-t is kikapcsolhatod, de akkor újra fog tölteni minden elemet az oldalon, ha elnavigálsz róla, ennek hagyj valamennyit. Akár többet is adhatsz neki a gyári 20 mega helyett, akkor több elemet tud megőrizni, amit később visszatölt, így nem a szerverről kell újra letöltenie.

Valamint a 10 tipp az Opera 9 gyorsítására postban lévő 2, 3, 4, 5, 7 és 8-as tippek is segíthetnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr471966761

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az Opera memóriakezeléséről dióhéjban 2010.07.14. 11:45:52

Az utóbbi időben elég sokan panaszkodnak, hogy az Opera sok memóriát eszik a többi böngészőhöz képest. Ha csak a számokat nézzük, ez igaz is, viszont a hátterét és a miértjét sem árt figyelembe venni, hogy pontosan megértsük miért van erre szükség.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.07.13. 22:25:44

Jó cikk lett.

Én nem azért vettem 4 Giga rammal felszerelt Laptopot, hogy nézzem ahogy használok belőle 320MB-ot :D:D Egyen csak, ha úgy van kedve. RTM Most-tal van baj mert olyan szar a silverlight hogy pillanatok alatt teleszivárogja a memóriát és 1 gigát is megeszik az opera...

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.07.13. 22:39:33

Ez már nagyon régi hiánypótló cikk, köszi. Az Opera régóta így kezeli a memóriát, volt aki panaszkodott is, hogy vett a gépbe memóriát, és az Opera azóta többet eszik. Igen, viszont gyorsabb is lett közben.

Teddy Beer 2010.07.13. 22:48:50

Van ahol hálóról töltöm be az Operát (10.6 bétát hagytam a felhőben ha jól emékszem ^^). Előzmények és bővítmények nélkül is kell azért várni kb. 1 percet míg teljesen eltűnik a ramból a program és kijelentkezhetek. Nincs sok ram, de nem swappol (érzésre, mivel nincs feladatkezelő).
"A ki nem használt, üresen álló memória pedig
pazarlás, mintha söröskorsóból innánk a féldecit." Azért nem olyan rossz, ha a programok nem a lapozófájlon kezdenek el landolni, legyen akármennyi ramod, így pedig a memóriatakarékos programok előnyben vannak, mivel velük stabilabb és gyorsabb maradhat egy gyengébb rendszer, persze ez nem azt jelenti, hogy 128 mega ram ne lenne vicces ma már, de jó ha alkalmazkodik a program a ram mérethez a lehető legjobban. Amúgy volt már valakinél olyan, hogy 2GB fölé ment az Opera (normál használat mellett és nem direkt ram töltésnél, olyannál tabonként 100 megát összehozok 1 nagyobb képpel)? Azért kérdezem, mert az Xp alapból ennyit "ad" 1 programnak, ha jól emlékszem. 3.5 giga mellett ez nem is rossz arány azt hiszem. ^^

dqdb 2010.07.13. 23:31:31

@Teddy Beer: Amúgy volt már valakinél olyan, hogy 2GB fölé ment az Opera?

Nem, és nem is fog. 32 bites Windows alatt maximum 2 GB-nyi memóriát kap egy folyamat, amit csak eléggé nagy szenvedések árán lehet 3 GB-ig növelni.

Majd az egyszer megjelenő 64 bites változat, az már képes lesz többet enni :D

dqdb 2010.07.13. 23:34:40

@dqdb: pontosítva az elírást: 32 és 64 bites Windows alatt is maximum 2 GB-nyi memóriát kap egy 32 bites folyamat.

Foli · http://worldofoli.tumblr.com 2010.07.13. 23:35:47

Én ezt a kérdést mindig elintézem azzal, hogy ha van miből, nyugodtan egyen sokat.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.07.13. 23:39:01

@Teddy Beer: Igen, de már ott tartanak egyesek (lásd: Firefox), hogy a takarékosság a teljesítmény rovására megy.

Az egyéni megfigyeléseim alapján az Opera minden esetben állja a sarat.
Az Opera Mobile futott a legjobban a 7610-esemen, mikor a NetFront meghalt, a ThunderHawk meghalt az Opera futott ha néha be is lassult.

A mostani mobilomon az Operával több tabot megnyitok egyszerre miközben a gyári böngészőnél 2-3 után elfogy a memória.

A régi P3-as gépemen szintén az asztali Opera volt a legjobb.

A mostani gépemen szintén ez a legjobb és a megnövekedett memóriahasználathoz hatalmas sebességnövekedés is társult.
--------------
A 2 gigás korlát nem csak XP-n van, minden 32 bites szoftverre vonatkozik. Ha 64 bites OS-en 8 giga rammal 2 giga fölé mész akkor ugyanúgy elszáll, mert az OS nem tud többet megcímkézni 32 biten, mivel a szoftver nem 64 bites. És itt most természetesen a Working Set-re értem és ha csak 4 gigád van akkor nem igazán éred el, mert 100+ tabnál már kilapozza az inaktívakat.

Viszont 8GB+ ramnál már swappelés nélkül éred el a korlátot.

Teddy Beer 2010.07.13. 23:56:39

@dqdb: Xp pro (32 bit) alatt van 3gb-os limit is, szóval a kérdésem OK. :P

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.07.14. 00:54:43

Ha már memóriánál, cache-nél tartunk. :D

A temporary_downloads mappába lementett fájlokat csak manuálisan lehet törölni? Itt nincs valamilyen méret limit mint a "sima" cache esetén vagy törlés kilépéskor opcióhoz hasonlatos megoldás?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.07.14. 01:16:50

@Med1on: Ha a letöltési listáról törölsz, akkor eltűnnek a következő újraindításkor.

@Teddy Beer: Az a 4 gigás fizikai megcímkézési határ, azt nem lehet szoftveresen kitolni sehogy. És azért 3,5 giga, mert a video RAM is bele számít.

MosoMasa 2010.07.14. 09:37:18

"Akiket mindezek ismeretében továbbra is zavar, hogy az Opera viselkedése esztétikai károkat okoz a memóriahasználati grafikonon....."
Gyönyörű mondat! :DD

Teddy Beer 2010.07.14. 10:45:28

@penge™: Kevered a szezont a fazonnal. Én az 1 folyamatra jutó memóriáról beszélek, nem arról, hogy a 32 bit mennyit ismer fel összesen. XD

beef 2010.07.14. 19:59:57

Nekem a "lemez cache" is ramdrive-ra van irányítva :)
Windowsom meg swap file-t már nem látott öt éve, köszöni szépen jól meg van nélküle.

blint63 2010.07.15. 13:13:45

11-ről van már valami infó? Várható public build belátható időn belül?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.07.15. 13:28:43

@blint63: Ha minden igaz, akkor a 10.70 előtt nem. Ha javítják a bugokat akkor majd át lehet emelni a jelenleg párhuzamosan fejlesztés alatt álló 11 kódrészleteket aztán pár hetes belső tesztelés és csiszolás után ha eljutnak odáig, hogy elindul a szoftver be lehet vele tölteni a látogatottabb oldalakat és kipróbálható úgy ahogy, akkor jön az alfa.

Én azt mondom, hogy vissza a régi rendszert. Csináljanak egy stabil 10.70-et és utána jöjjön az alfa. Aki stabil böngészőt akar annak ott lesz a 10.70, így nem kínlódik a bugokkal, a fejlesztőkön nincs nyomás, hogy ki kéne már adni egy 10.7x-et is, aki meg új funkciókat akar azok használják a 11-et, amit nem kell elsietni, hanem bőven fejleszthetik akár 2011 közepéig is, hogy stabil legyen.

Ha késnek, de nagyot durran az újítás akkor jó. Ha viszont sietnek és tele lesz bugokkal, akkor a felhasználók kipróbálják, örülnek, hogy milyen jó a HW vega aztán 3 összeomlás után visszatérnek a régi böngészőjükhöz, az Opera felhasználók egy része pedig megint elpártol, vagy downgrade-el a korábbi verzióra.

ZeGa 2010.07.15. 18:54:30

Ezen a memória mizérián felbuzdulva megpróbáltam mindent kifacsarni az operából, de 1 GB 634 MB-nál többet nem tudtam vele megetetni és ennél a pontnál már nem akarta nagyon megnyitni az oldalakat, töltött egy picit és kész egy nagy fehér semmi lett az oldalból. (24 tab volt megnyitva).

[HEJ] 2010.07.15. 20:41:15

MEGJELENT a MOBIL 10.1 ß
www.opera.com/press/releases/2010/07/15/

Presto, Vega, Carakan, geo loc.
remelem naaagy teljesitmenyjavulast hoz, bar eddig is az 1ik legjobb mobil bongeszo volt. Megyek csekkelem...
süti beállítások módosítása