Magyar Opera

Opera 10.6 - Unixra is!

A mai napon az Opera Software útjára bocsátotta legfőbb termékének, az asztali Opera böngészőnek legújabb kiadását az Opera 10.6-ot. A kiadás érdekessége - a szokásos újdonságokon túl -, hogy hosszú idő után ismét szinkronba kerülnek a verziók a főbb operációs rendszereken.

Már Unixra is

Noha a Windows felhasználók már március eleje óta élvezhetik az Opera történetének legjelentősebb kiadását - talán nem túlzás ezt állítani minden kapkodás ellenére sem - a Unix hívei eleddig a 10.1-es verzióval voltak kénytelenek beérni. Ennek oka a Microsoftos böngészőválasztó képernyőben, és a változások nagyságrendjében keresendő.

Az Opera 10.5 ugyanis rengeteg komoly újítást kapott. A renderelő motor komoly revíziókon esett át, mire a Presto eljutott a 2.5-ös - és most már a 2.6-os - változathoz. Ezt egy teljesen új JavaScript motorral, a Carakan-nal egészítettek ki, ami a JS sebességtesztek élmezőnyébe katapultálta az Operát.

A harmadik komoly változtatás a VEGA grafikus könyvtár funkcióinak jelentős kiterjesztése: az eredetileg SVG-re szánt funkciógyűjtemény végez immár minden megjelenítési feladatot. Ez pozitívan érintette a böngésző külsejét, már ami a kibővült lehetőségeket illeti.

Az alkalmat kihasználva az Opera felülvizsgálta az eddig alkalmazott technikákat, és az ennek nyomán bekövetkező változások a Unix rendszereket érintették leginkább - innen a csúszás. A unixos Opera ugyanis elszakadt Qt-s gyökereitől, és - a Windowsos és Maces verzióhoz hasonlóan - immár minden környezethez jobban alkalmazkodik.

A jó még jobb lesz

A kissé elsietett 10.5 használóinak életét a böngésző minden nagyszerűsége ellenére megkeserítették a bugok - hamar munka ritkán jó. Szerencsére a 10.6 a javító verziók sorába illeszkedik, és rengeteg hibát javít a 10.53-hoz képest is, a programfunkciók minden területén.

Miután az Opera felzárkózott a leggyorsabb böngészők egyfős mezőnyéhez, nem óhajt ismét lemaradni. Ennek jeleit már a 10.5x kiadásokban is láthattuk, amik meglepően sokat gyorsultak javítás mivoltukhoz képest. Egyben az Evenes nagyszerűségét dicséri, hogy a stabil alapokra támaszkodva a 10.6 újabb jelentős ugrást jelent a sebesség terén.

Az amúgy is szép megjelenést is tudták fokozni pár aprósággal. Például a füleken elhelyezett bélyegképek (lásd még: Visual Tabs) esetén külön ikonokat kaptak az olyan speciális oldalak, mint mondjuk a Letöltés vagy az Előzmények.

A web új útjain

Az Opera a mai napig a webes szabványok követésének és gyors implementálásának elkötelezett híve - még ha ez a felgyorsult versenyben nem is annyira egyértelmű, mint régen. Ráadásul lássuk be, az, hogy az Opera támogat egy új szabványt, nem jelent semmit addig, amíg mások nem kezdik el használni, maguk után húzva a webfejlesztőket is.

Az Opera 10.6 mindenesetre több HTML5-höz, és úgy általában a jövő webjéhez köthető szabványt támogat. Ezek közül például a Google által nyílttá tett, a video tag-et tartalommal megtöltő WebM kodeket a stabil kiadású böngészők közül elsőként implementálta. Néhány lemaradást is pótol a Geolocation API, a Web Workers, az offline alkalmazás-gyorsítótár és a cross-site szkriptelés terén.

Az új verzió szokás szerint az Opera főoldaláról tölthető le Windows, Macintosh és Unix operációs rendszerekre.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr22121880

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Opera 10.6 - Unixra is! 2010.07.01. 12:39:38

A mai napon az Opera Software útjára bocsátotta legfőbb termékének, az asztali Opera böngészőnek legújabb kiadását az Opera 10.6-ot. A kiadás érdekessége - a szokásos újdonságokon túl -, hogy hosszú idő után ismét szinkronba kerülnek a verziók a főbb oper…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az EREDETI 2010.07.03. 17:45:17

Unix alatt szeretnem beallitani, hogy egy eger gorgetesre nagyobat ugorjon, illetve szeretnem megtudni, hogy hogyan tudnam egyszerubb modon elerni a levelezest, mint a menut hasznalva? A regebbieknel volt a bal felso sarokban egy gomb ami bel oldalra megnyitott egy savot, erre gondolok.

Dzsini 2010.07.03. 18:04:46

@Az EREDETI: a görgetést unix alatt az oprendszer szintű görgetésbeállításoknál tudod megváltoztatni.
a bal felső helyett most a bal alsó sarokban van az oldalsávot megnyitó gomb.

Krissz5435 2010.07.03. 18:10:19

@Az EREDETI: A megjelenítésnél ki lehet választani, hogy hova milyen gombot akarsz. Csak kihúzod oda ahova akarod. A másik meg maradhat vagy törlöd.

Az EREDETI 2010.07.03. 19:08:15

Koszonom, a gorgetes megoldodott miutan kikapcsoltam a finom gorgetes funkciot.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.07.03. 19:57:15

Nah mit mondtok jön egy heten belül a 10.61?

Én nem hiszem, nálam még nem omlott össze eddig egyszer sem, és komolyabb hibákat sem tapasztaltam, mert tisztán raktam.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.07.03. 20:23:00

@Namelesske: Mivel ma szombat van és nincs biztonsági rés, így max jövőhéten, de egyre biztosabb vagyok benne, hogy előbb lesz 10.61 snapshot, mint 11 pre-alpha...

ap · http://premiumlivesets.hu 2010.07.04. 00:06:07

@Namelesske: Tök jó ilyeneket olvasni, de akkor sem telepítem :)) Valami hír h mikorra várható az usb-s?

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.07.04. 00:20:43

@ap: gyakorlatilag én tudok neked adni... ha kérsz... :D:D

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.07.04. 00:22:31

@penge™: Szerintem 3 hét... és jön a 10.61, de nem azért mert annyira kritikus hiba van benne, csak szokásos javítások, pl memóriaszivárgás silverlightttal meg ilyenek.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.07.04. 00:43:00

Tessék itt van a 10.60 Portable

***NEM HIVATALOS VERZIÓ***

Teljesen üres gyári Profile mappa. Se toolbar, se gyorshívó, se semmi nincs megváltoztatva, minden olyan mint friss telepítéskor!

Amire szükségetek van pakoljátok át a jelenlegi verziótokból!

Figyelem! DirtyWindows rílíz amiben:

Nyelvi fájlban a "Megjelenés" "Nézet"-re módosítva, ha nem tetszik tegyétek be a 10.60 nyelvi fájlt az oldalról, vagy írjátok át.

Letöltés:

www28.zippyshare.com/v/25386484/file.html

Zsüi_ 2010.07.04. 01:46:18

@cousin333: Nem azért a 20 fillérért, de én azért mondom, hogy egyszer elég kattintani, mert így használom, és egyszer kattintok, és működik. Lehet, hogy nem értjük egymást, de lent van a böngésző a tálcán, rákattintok, és feljön. Ha föléviszem az egeret akkor előnézeti képeket kapok. Ha sok ablak van megnyitva, akkor meg a listáját az ablakoknak. De hogy kétszer kattintanék azt nem vettem észre.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.07.04. 02:12:53

@Zsüi_: Akkor derítsd ki gyorsan, mitől van, mert egyértelmű, hogy ez nálad vagy bug, vagy valami tweak és erre még moonman sem tudta a választ, mikor anno kérdeztem. Pedig ez így nekem is jó lenne, ugyanis ha másra nem is, legalább bizonyos esetekben taskmanagerként funkcionál. Még mikor a 10.5x snapshotokban teszteltem volt néhány alkalom, mikor amúgy kifagyott volna a böngésző, de a tálcáról feljött, középsőklikkel bezártam a problémás fület, ahol csak karika volt és újra válaszképes lett a böngésző.

Baldric2 2010.07.04. 07:54:35

@penge™: egy registry hack-el megoldható amit szeretnétek.
A következő szöveget írd be egy .reg kiterjesztésű fájlba, majd futtasd (azt hiszem újraindítás kell)

Windows Registry Editor Version 5.00
[HKEY_CURRENT_USER\Software\Microsoft\Windows\CurrentVersion\Explorer\Advanced]
"LastActiveClick"=dword:00000001

Ennek az eredménye, hogy egy kattintásra az utoljára aktív ablak ugrik az előtérbe, és a ctrl-al lehet léptetni, tehát épp fordítottja az eredeti beállításnak. Én szinte csak így használtam a win7-et, de ettől függetlenül is idegesített a minden fülnek külön előnézeti kép, mondjuk én általában több ablakot használok operán belül is.

Ja, ha esetleg vissza kell állítani, akkor csak írd át az 1-es véget 0-ra.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.07.04. 08:54:47

@Baldric2: Köszi. Nem kell újraindítás, csak egy explorer.exe restart. Később amúgy végiggondoltam én ezt és mégsem szerencsés annyira, mivel nálam is előfordul, hogy 2-3 ablak is nyitva van, habár ott a Windows panel, ha kellene. Ettől függetlenül jól jött ez a beállítás, ez az egy dolog zavart a legjobban a Windows 7 új tálcájában.

Más: Régebben mikor új levelem jött, vagy IRC-n írtak megjelent egy kis levél vagy buborék ikon a Windows tálcán lévő ikonon. Ezt újabban valamiért nem látom. Mi lehet az oka?

Baldric2 2010.07.04. 09:20:00

@penge™: Ha még azt a fél másodpercet is lecsökkented amíg várni kell az aero peek-re rámutatáskor, akkor már egész használható.

Windows Registry Editor Version 5.00
[HKEY_CURRENT_USER\Software\Microsoft\Windows\CurrentVersion\Explorer\Advanced]
"DesktopLivePreviewHoverTime"=dword:00000000

A végén a sok nulla adja meg várakozás mértékét 16-os számrendszerben és milliszekundumban, az alapérték elvileg fél másodperc: 000001f4

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.07.04. 09:37:46

@Baldric2: Nem. Amire te gondolsz az az ExtendedUIHoverTime

Baldric2 2010.07.04. 09:56:25

@penge™: Valóban, bocs. Külön könyvtárban vannak ezek nekem, de sajnos névről már nem nagyon tudom melyik mi...

Wolfram 2010.07.04. 11:21:41

örülök, hogy megjelent a végleges 10.6, várom a hordozhatót! remélem... (amit mindenki)
-------------------------
más. az operában le lehet tiltani, a hangokat?
van egy olyan opció, hogy Ctrl+F12/Tartalom/hangok engedélyezése, de azt hiába veszem ki, attól még beüvölt sok honlap (pl.: /

valami olyanra gondolok, mint egy "MUTE" gomb, ami MINDEN hangot kilő. akkor a maguktól elinduló videók sem lennének annyira zavarók.

Dzsini 2010.07.04. 11:41:39

@Wolfram: Windowsokon Vistától felfele már a mixerben (duplaklikk a hangerő ikonra a taskbaron) minden folyamatnak külön lehet állítani a hangerejét - tekerd le az Operáét.
Gondolom *nix-ok alatt is van valami hasonló.

Bár én inkább a plugineket teszem kattintásra indulósra.

awking 2010.07.04. 12:13:07

@Namelesske: A megjelentést én is mindig átírom nézetre.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.07.04. 12:46:11

@Wolfram: A Flash-nél nem lehet külön vezérelni a hangerőt. Amire te gondolsz az a wav és midi formátumú háttérhangokra vonatkozik, amit nagyon régen nem használnak már sehol és régebben sem volt túlzottan elterjedt. Így hirtelen a gonosz.hu ugrik be, ahol még 6 éve volt ilyen Flash nélküli háttérdallam beállítva.

Akkoriban például még csak az Opera és az IE6 tudta lejátszani, a Firefox egyáltalán nem.

Ha viszont kilövöd a hangot, akkor semmi nem fog megszólalni, beleértve a videókat és a többit. A legjobb megoldás a Flashblock és csak azt indítod, ami neked kell.

@awking: Nem ártana a hivatalos fordításban is átírni, ahogy az "Azonosító rejtését" is maszkolásra.

Zsüi_ 2010.07.04. 12:47:56

@penge™: Volt egy tippem, és be is jött. W7-ben utáltam, hogy a tálcán csak ikonok vannak, és mindig egybe pakolja a programokat. A "Combine when taskbar is full" beállítást használom. Nekem így mindig is jobban tetszett. És ebben az esetben elég egyszer kattintani, míg ha mindig összenyomja, akkor kétszer kell.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.07.04. 15:03:19

@awking: Szerintem logikusabb, és rövidebb, jobban hasonlít az eredeti kinézetre vele.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.07.04. 15:21:33

Gyorsan meg is csináltam amit penge, awking, és énis jónak láttunk

Itt az Opera 10.60 frissített nyelvi fájlja!

***NEM HIVATALOS VERZIÓ***

Csak saját felelősségre! Biztonsági másolat a használat előtt erősen ajánlott!

Letöltés:

www8.zippyshare.com/v/83937888/file.html

Wolfram 2010.07.04. 16:31:28

@penge™: értem, kösz.

azt be lehet állítani, hogy alapból minden include legyen, kivéve, amit beírok exlude... listába, illetve, ahol ctrl+alt+F-t nyomok?
------------------
/ ==UserScript==
// @name Flash Block
// @author Lex1
// @version 1.3.15
// @description Blocks Flash and shows images instead. For Opera 9.5+. Press Ctrl+Shift+F or Ctrl+Alt+F for permanent unblocking on the site.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.07.04. 18:00:13

@Wolfram: Ha nincs egyetlen @include sor, vagy egy van, aminél * van, akkor alapértelmezésben így kéne neki működnie.

A Ctrl+Alt+F-nél nem @exclude-ba rakja, hanem Local Storage-ban tárolja az adatokat. Amíg azt nem törlöd, addig az oldalon meg fognak utána jelenni a Flash-ek.

Imurai 2010.07.04. 19:38:49

@Wolfram: amit írsz, az a hangvezérlés, egy félmegoldást tudok mondani: win7/vista esetén a windows hangerőszabályzó "keverő"-jében halkítsd/nnémítsd az operát. Én is ezt használom a Lockerz miatt :)

Asheron 2010.07.04. 22:01:50

Sziasztok
Lenne egy kérdésem elsősorban penge fele :-)(már sokat segített)
Az eddig használt skinemet szeretném használni továbbra is a 10.6 alatt is de nagyon tetszik a 10.6 gyorshívója hogy lehet megcsinálni hogy a skinem maradjon de a gyorshívó kinézete ez az új legyen?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.07.04. 22:20:55

@Asheron: Pontosan megmondani nem tudom, ezen az oldalon vannak dokumentálva a változások: homepage.hispeed.ch/ttt-o/guide/32full/a-aa-changelogs.html#3400

Ha ez megvan a program files-os gyári skinből kimásolod a skin.ini-t, a Total Commander másik oldalán belemész a saját skinedbe, Fájl->Compare by content

Most Alt-Tabbal váltogatsz az Opera ablaka és a Compare by Content ablak között. Utóbbiban az Edit mode opcióval tudsz szerkeszteni.

A lényeg, hogy a Speed Dial-t és a Thumbnail-t tartalmazó szekciókat egy az egyben másold át. Utána ha kellenek a kis képek, akkor az [Images] szekció alatt az új képeket a gyári skin mappájából a saját skined mappájába. Mielőtt elmented a változásokat görgess teljesen fel és nézd meg a legutolsó build-ig az apróbb változásokat is, hogy érintették-e a gyorshívót.

Utána elmented, visszacsomagolod, majd Operában visszaváltasz a saját skinedre a gyári skinről.

Asheron 2010.07.04. 22:22:56

@penge™: Köszi
Ez alapján megpróbálom :-)

Asheron 2010.07.04. 22:42:38

Na meg is van
Végülis egyszerüsítettem: a régi skin.ini ből töröltem minden speed dial és thumbnail nevű bejegyzést az újból meg átmásoltam ez összes ilyen nevűt :-)
Köszi Penge

HelloWorld 2010.07.05. 10:11:16

Lassan az Opera is olyan lesz, mint régen az IE volt, szinte minden működik benne valahogy, csak semmi sem úgy, ahogy kellene.

Mert az egy dolog, hogy a saját oldalam nem működik úgy, ahogy kéne, arra rá lehet fogni, hogy én csesztem el valamit (bár minden más browserben jó).
De hogy az index fórum miért működik jól IE-ben, Chrome-ban, Firefox-ban, Safariban, és miért különcködik Operában, arra nyilvánvaló a válasz.

Dzsini 2010.07.05. 10:22:35

@HelloWorld: ", arra nyilvánvaló a válasz."
Így van: 40 Errors, 71 warning(s) - és ez csak a forum.index.hu oldal.

HelloWorld 2010.07.05. 10:51:25

@Dzsini: Ne is nézd tovább, mert elszörnyűlködsz: a topikoldalon 307 Errors, 69 warning(s).

HelloWorld 2010.07.05. 11:05:21

@Dzsini: A saját oldalam viszont full valid, de van egy rejtélyes hiba, ami csak nem akar működni.
Tegnap fél délután szórakoztam vele, és nem volt jó - az előbb jó volt. Most megint nem jó. Pedig a kódhoz hozzá sem nyúltam.
De csak Operában! Minden más böngészőben jó.

Dzsini 2010.07.05. 11:15:52

@HelloWorld: nem szörnyülködök, több, mint 6 éve nem írtam oda semmit, nem is olvasom :)

a saját oldal már érdekesebb, userJS/userCSS nem kavar be esetleg?

HelloWorld 2010.07.05. 11:54:26

@Dzsini: Először kikapcsoltam a linkifyt, gondoltam az zavar be, de nem. Utána kikapcsoltam minden UserJS-t, de attól sem lett jobb semmi.

Maga a hiba is érdekes, ugyanis arról van szó, hogy van egy linkem, amiben van egy _ karakter.
Hoverre a linknek színt kellene váltania, de nem vált. Ha kiveszem a linkből a _ karaktert, akkor színt vált.
Egyszerűen nem értem, ugyanannak az oldalnak egy előző verziójában teljesen jól működik.

Baldric2 2010.07.05. 13:55:23

@HelloWorld: Az én tapasztalatom szerint, ha egy oldal valid, akkor Operában 99.9%-ban jól jelenik meg, és inkább a többi böngésző értelmez valamit félre.
Ennek szerintem az az oka, hogy az ie-vel sok gond van, a fox sok mindenben próbált igazodni az ie-hez, az opera meg mintha csak a szabványokkal foglalkozna.
Erre persze példát is tudok mutatni, de ide most nem illesztem be, gondolom úgy is levágná a html-t.

Tehát az, hogy egy oldal valid, és a többi böngészőben az elvárt módon jelenik meg, még korántsem jelenti azt hogy az Opera hibázik.

Kíváncsi lennék az oldaladon a hibára, megmutatod?

HelloWorld 2010.07.05. 14:06:23

@Baldric2: esetleg privátban megmutathatom az oldalt.
A probléma szerintem abból adódik, hogy nem teljesen bevett eljárásokat használok, hanem ritkán használtabbakat, talán nem is túl ajánlatosakat. Itt most ezalatt JavaScriptet értek, nem HTML-t.
Bár JS hibát sem dob egyik browser sem.

Volt egy másik, érdekes hiba is Chrome-ban. Három egymás mellé rakott relative divből a középsőt nem volt hajlandó méretre nyújtani szélességben, míg az összes többi böngésző igen.
Szabványosság ide vagy oda, az sem fed le mindent, a böngészők közt lehetnek apró viselkedésbeli különbségek.
De nálam IE8 alatt szinte sosem volt probléma.

Baldric2 2010.07.05. 14:09:24

@Baldric2: Az előbbihez hozzátenném, hogy azért az Operának sokkal jobban kéne törekednie a webfejlesztők hibáinak javítására, mert ha a többiben valami a szabványoktól eltérően, de többnyire az elvárt módon jelenik meg, akkor az már többet számít mint maga a szabvány.

Például az inline típusú elemeket a többi böngésző előszeretettel kezeli inline-block-ként, ennek biztosan az az oka, hogy még a firefox sem támogatta ezt a tulajdonságot a 3.0-ig. Szóval ez egy tipikusan olyan tulajdonság, amit jóformán csak az operával fejlesztők használnak/használtak, viszont a többi böngészőben is szükség volt erre, így azok bizonyos tulajdonságok hatására már inline-block-ként kezelték akkor is, ha külön meg volt adva hogy az bizony inline legyen.

Szerintem ha ebben és még néhány hasonló tulajdonság feldolgozásában alkalmazkodna a többi böngészőhöz, és a lezárt tagok hiányát jobban kezelné, ami nem lenne túl nehéz, akkor már nem lenne okunk ilyen szempontból kritizálni az operát.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.07.05. 14:30:41

@Baldric2: "ha egy oldal valid, akkor Operában 99.9%-ban jól jelenik meg"

Akkor ez a maradék 0.01% lenne? :D
worlds-highest-website.com/

"Például az inline típusú elemeket a többi böngésző előszeretettel kezeli inline-block-ként"

Nem ezt javították korábban a b3444-ben?

Dzsini 2010.07.05. 15:18:27

az sg.hu pedig adathalász oldal lett szegény - a facebookról elég gyorsan leszedték, kiváncsi vagyok itt mennyi idő lesz.

Baldric2 2010.07.05. 15:22:57

@penge™: érdekes ez az oldal, de valójában semmit nem jelent. Az természetes hogy minden böngészőben vannak korlátozások.
Úgy néz ki, hogy operában a legnagyobb betűméret az 54cm, és ennél nagyobb betű esetén összeugrik, viszont még így is az Opera képes a legmagasabb oldalt megjeleníteni :)
Röviden:
Firefox-ban a betűméret 100cm, és az elem magassága a betűméret (nálam max) 4734 szorosa, ez 4734m
Az Operánál a max betűméret 54cm, de az elem méretét ennek kb 260000 szorosára képes megnövelni, ami 140400m ami majdnem 30 szorosa a firefox max értékének...

Természetesen ezt nem mértem le mérőszalaggal, de a görgetés hatásából ítélve mindenképpen magasabb mint a foxnál.

És tényleg, az hogy egy oldal valid, lényegében semmit nem jelent az elvárt megjelenítés és működés szempontjából, ez kb olyan, mintha vennék egy kis citromot, epret és pacalt, és ezekből főznék magamnak egy fagylaltot, csinálhatnám akármilyen profin, akármilyen minőségi és friss hozzávalókból, abból nem lenne semmi ehető, mert már a tervezés fázisában hibázok

A hitleres videó nagyon komoly :D

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.07.05. 15:32:16

@Baldric2: Akkor valami baj lehet a Firefoxoddal, mert nálam így néz ki (Firefox és Opera): kephost.hu/image-05D7_4C31DE76.jpg

Minefield 4.0, de korábban 3.6.x verziókkal is ugyanekkora volt, meg Chrome-mal is.

Baldric2 2010.07.05. 15:51:37

@penge™: nem, semmi baja a foxomnak, természetesen az operával nálam is sokkal kisebb az oldal, de csak mert 54cm a max betűméret, e fölött összeugrik, és az oldal 100cm-t használ. De próbáld ki:
1. mentsd le az oldalt "html fájl képekkel"
2. a css-fájlban írd át a 18. sorban ezt: font-size: 100cm; height: 2219em; erre: font-size: 54cm; height: 260000em;
3. töltsd be a html fájlt.

Vagy dragonfly-ban ugyanezt.
Vagy írd be ezt a címsorba (már ha nem szűri meg a blog motor):
javascript:(function(){var el = document.getElementById('whws'); el.style.fontSize='54cm';el.style.height='260000em';})()
Ha az utolsó sikerül, akkor próbáld ki foxban is...

Baldric2 2010.07.05. 15:54:42

@Baldric2: képet én azért nem küldtem, mert a scroll gombjának mérete nem mérvadó, hiszen értelmes programozó annak is ad minimum méretet, és bár megpróbáltam úgy képet készíteni, hogy mindkét böngészőben benyomom 20-szor a pageDown-t, de kiderült, hogy a foxban ezt nem lehet megtenni.
Na meg operában hiába tenyereltem rá a pagedown-ra, kellett néhány tíz másodperc mire mozdult egy pixelnyit a csúszka.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.07.05. 16:00:41

@Baldric2: Ezzel a JS paranccsal már valóban Operában a leghosszabb. A PageDown-ra rá lehet tenyerelni minden böngészőben, de azt is nézd, hogy Firefoxban alapértelmezésben ki van kapcsolva a Smooth Scroll, így a vonalakon nem látszik, hogy mozdulna, pedig mozdul.

A parancsod Firefoxban és Chrome-ban azt okozza, hogy eltűnik az egész vonal. A Chrome pedig befagy az oldal betöltésekor 10-15 másodpercre.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.07.05. 16:01:23

@Baldric2: Ez az 54 centi fölötti összeugrás Opera bug, vagy így is kell neki viselkednie?

Dzsini 2010.07.05. 16:06:19

@penge™: nem bug, ez a "józan önmérséklet" kapcsoló - ki itt, ki ott húzza meg a határt (hol van értelme egyáltalán 50 centinél nagyobb betűket használni weboldalon?) - a minimum betűméret állítható beállításokból.

Baldric2 2010.07.05. 16:12:27

@penge™: Nálam firefoxban most egyáltalán nem jó a pagedown, nem is csak ennél az oldalnál, gondolom valami kiegészítő...

A js parancsra azért ugrik össze a többi böngészőben az oldal, amiért az opera is összeugrik 100cm-es betűmérettel, egyszerűen meg van adva egy max méret mindenhol, ha nem lenne, akkor nem csak a végtelen js alert-el lehetne idegesíteni a nem operát használókat, hanem a fényév hosszúságú oldalakkal is...

Közben kipróbáltam mi lenne ha ezen az oldalon felvenném 100cm-re minden szöveg betűméretét, eredmény: egy halott firefox...

Baldric2 2010.07.05. 16:21:41

opera:config#UserPrefs|MaximumFontSize
De nem látom hogy bármit is befolyásolna, gondolom ez az 54cm "bele van égetve" az operába, de akkor vajon miért lehet állítani a configban?

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.07.05. 16:25:12

Valaki tudna segíteni?

Azt szeretném elérni, hogy az opera link alap helyzetbe álljon és újra leszinkronizáljon mindent.

Mit kell ahhoz kitörölnöm, hogy ne azt vegye, hogy neki most azonnal törölnie kell a felhőből is mindent.

Gondolok én:

Bookmarks.ard asszem
sarch.ini
és valami history fájlokra.

PLS help.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.07.05. 16:43:43

@Baldric2: Ja. :D Amúgy Operában azért is jó a nem modális, mert (ha már a BBCode menüt tönkretették) mert néhány oldalon popuppal be lehet ágyazni úgy, hogy "Adja meg az oldal nevét" átváltasz másik tabra, kimásolod a címet, majd a következő popupban "Adja meg az oldal címét" megint visszaváltasz, és kimásolod az URL-t.

Egyébként fényév hosszúságú oldalakkal eddig is lehet, csak nem betűmérettel, hanem karakterszámmal. Egy százezertrilliárd karakterből álló oldal még az Operát is megfektetné. Ott pedig nincs limit.

De ha az az ilyeneket ki akarják védeni, akkor az lesz, mint IE-ben, amikor benchmark esetén megkérdezi, hogy engeded-e tovább futni a JS-t. :D

Például ez Operában jóval gyorsabb, mint Chrome-ban, de mégis az 1680-as felbontással ha bekapcsolom az anti-aliasing-et JS rendernél akkor kicsit belassítja az oldalt: jupiter909.com/mark/jsrt.html

Baldric2 2010.07.05. 17:02:18

Minden korlátozás ellenére valóban meg lehet fektetni az operát is, ezt a közelmúltban én is tapasztaltam:
Az okokat most nem részletezem, de a lényeg az, hogy képeket kellett lementenem, a gondot az jelentette, hogy random címen voltak a képek, szóval lehet hogy volt egy 36.jpg és utána legközelebb már csak 5543.jpg volt.
Na most én erre első lépésben legyártottam 1 millió egyesével növekvő linket az editplus-al, majd az így kapott oldalt megnyitottam operával, és a link panel segítségével elkezdtem lementeni..., illetve elkezdtem volna, de úgy tűnik néhány tízezer link felett már picit belassul szegény :D
Az oldalt a firefox egyébként meg sem tudta nyitni, mással meg nem is próbáltam. De azért az érdekes, hogy a getrightba 500-as limit van alapból a linkek lementésére, egy sima böngészővel meg mégis több tízezret tudok lementeni.@penge™:

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.07.05. 17:49:58

@Baldric2: Nem lett volna egyszerűbb ".jpg"-re szűrni és akkor nem ment le feleslegesen több ezer üres 404-es hibaoldalt? :)

(Egyébként amíg nem randomizálták a Desktop Team-es linkeket addig én is ugyanezt csináltam a buildszámokkal, bár én legfeljebb 20-30 lapot nyitottam így meg, többet úgysem ugrott soha.

Baldric2 2010.07.05. 18:15:02

@penge™: Üres oldalakat így sem mentett le, és sajnos nem tudtam jpg-re szűrni, mivel az csak a linkek címében és szövegében szűr, a linkeket pedig eleve én gyártottam, csak ugye a többsége mögött nem volt tartalom. De a letöltéssel igazából nem is volt baj, az szépen haladt, ha nem volt meg a kép, akkor nem tökölt vele, inkább a rengeteg link megjelenítésével volt gondja.

Chapell 2010.07.06. 17:50:36

Sziasztok. Másnál nem fordul elő a 10.6-os frissítés óta, hogy a Google Calendar szét van esve? Pontosabban a Task ablakocska nem nyílik meg jobb oldalon, hiába kattintgatok, ha egy eseményt szerkesztek, akkor meg teljesen szétcsúszik az egész, nem lehet látni semmit.

ggueod 2010.07.06. 20:20:07

sziasztok, ha gyakran mentek webkamerás képeket és általában számozom ezeket, a korábbi opera kiadásoknál nem volt probléma, mindig látszódott a legutolsó sorszámú mentett kép is, most viszont a frissítésre kell nyomni, ami elég időigényes. van valami automatikus beállítási lehetőség és ha igen hol találom. köszi

KenGuruL 2010.07.06. 21:22:49

valamit bütykölhettek, mert youtube alatt normálisan megy az 1080p is mostmár.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.07.07. 23:13:33

Félig off: Tudtátok, hogy a tabokon is működnek a mozdulatparancsok? Tehát például vissza lehet lépni, vagy előre egy háttérben lévő fül előzményeiben, illetve újratölteni azt vagy bezárni. Bár igazából Visual Tabsnál van elegendő hely a többinek a flip gestures kivételével.

Csak mert én most vettem észre. :)

hmarcy 2010.07.07. 23:50:43

@penge™: Érdekes és hasznos. Én meg kíváncsiságból kipróbáltam a fülekkel kapcsolatban az előnézetet nem teljes méretű füleknél, a bal felső sarkot nagyítja ki: kephost.hu/image-7480_4C34F4E0.jpg (vö: win7 tálca) picit érdekesen fest így (ez nem hasznos csak vicces :D )

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.07.08. 00:08:16

@hmarcy: De hasznos, mert ha átméretezed a nem teljes méretű fület akkor a látható részt nagyítja ki. Mármint az oldal tetején lévő látható részt, mert hiába görgetsz lejjebb, mindig az oldal legtetejét mutatja, még ha achrorra ugrasz, akkor is.

ZeGa 2010.07.08. 09:53:26

@penge™: Ez pedig már rég óta van.

Wolfram 2010.07.08. 21:46:09

@Penge: az ilyen animációkat hogy lehet kiszűrni? a crl+alt+F-re nem reagál.

gallery.mobile9.com/f/1305519/
(az other informácion alatt)

mire rájöttem, hogy melyik oldal kopogtat a háttérben...

Imurai 2010.07.08. 22:03:07

@penge™: én már mióta így háttér-loginolok 1-2 helyre :)
Ha már: hol kell a skin-t úgy szerkeszteni, h chrome-os legyen a lezárt tab, a nyitott meg dinamikus hosszúságú? (jobban mondva, inkább rövidebb legyen indokolt esetben) A menügombot vissza lehet állítani felirat nélkülire?

@ZeGa: sajnos :(

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.07.08. 22:17:01

@Imurai: Jobbklikk a menügombon->Megjelenés->Stílusnál csak gombképek

Skineknél:
A favicon méretű tabot skinhez kell igazítani, a [Pagebar Locked Skin] szekcióban a skin.ini-ben hozz létre egy új sort:
Width = -100
Töröld a Tile Center vagy akármi mást, ami a kis gombostű ikon részre utal.

Ha ezzel megvagy próbáld ki. Ha még nem elég jó, akkor állítgasd -150 -200 ilyesmi.

A dinamikus szélességet úgy lehet beállítani, hogy az [Options] szekcióban, szintén a skin.ini-ben létrehozol két új sort:

Pagebar min button width = 50
Pagebar max button width = 250

Vagy amennyire te gondolod.

Ez viszont elbarmolja a Visual Tabs képeit. Úgy, hogy sok oldal nem lesz középre igazítva.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.07.08. 22:26:57

@Wolfram: A Flash Block-ot ellenőrizd, hogy a legfrissebb verziót használod-e (1.3.15)

A többit (All Block, BlockFlash2) pedig töröld, vagy kapcsold ki.

A json.js, server_script.js, utilities.js és template.js mire jó? Ezeket nem ismerem.

A Textarea Drag Resizer és a Power-drag megintcsak ugyanaz a funkció, az egyiket kapcsold ki. Javaslom, hogy a Power-drag maradjon meg, mivel azt egy Operás fejlesztő írta, tehát csak stabilabb.

A többi (A Dynamic image sizer és a és a YouTube-os letöltő kivételével) nálam is megvan, tehát nem kavarhat be.

Wolfram 2010.07.08. 23:26:37

@penge™: mindent úgy csináltam, (1.3.15) de egyelőre még nem fogja meg. pedig újra is indítottam.

a json.js, server_script.js, utilities.js és template.js szerintem valami cikkben volt, kipróbáltam, csak bent felejtődhetett. töröltem.

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.07.09. 11:53:17

Sry vmiért nem jelent meg törölhető az első kivételével mind.

Wolfram 2010.07.09. 13:15:13

@Med1on: köszi, sikerült! az allblock nekem is fent volt (version 1.3.14), meg a flash block is (version 1.3.15), de csak akkor fogta meg, ha beírtam "include..." listába. amit nem értek, hogy a ctrl+alt+F gombbal elméletileg gyorsan lehetne egy-egy oldalon blokkolni/engedélyezni a flasht, de nem működik (???).

akkor minden oldalnál ezentúl el kell játszani ezt a copy/paste játékot az include listával?

Wolfram 2010.07.09. 13:17:56

@penge™: "A Textarea Drag Resizer és a Power-drag megintcsak ugyanaz a funkció, az egyiket kapcsold ki. Javaslom, hogy a Power-drag maradjon meg, mivel azt egy Operás fejlesztő írta, tehát csak stabilabb."

kivettem, a textarea-t, csaka power drag maradt, de akkor pl. az itteni komment mezőt sem tudtam nagyítani. az nem nálam nem működik...

Imurai 2010.07.09. 13:19:18

@penge™: kösz! Visual Tabs-ot meg használjanak a núbok, pont azért kellenek ezek a változtatások, mert így sem férek. (már csak azt kéne vhogy lebótolni Operáékkal, h a bezárás, kis/teljes/előző méret gombok alá is bepasszinthassunk tabokat, mert 3-4 sor után elég zavaró a nagy üres rész)
Nah, kösz és bocs az offért.

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.07.09. 14:10:02

@Wolfram: Ctrl+Shift+F az engedélyezés amit te írtál az pont a tiltás. :D

ftxpmj 2010.07.10. 17:02:09

Helló!

Linux alatt van Operám Opera Standard témával és azt kérdezném, hogy hogyan lehetne megoldani, hogy a fő tab, ami éppen használatban van valahogy ki legyen emelve, esetleg más színnel, mert amikor 30-40 tab van megnyitva, akkor egybe folyik az egész és amikor zárnám be állandóan keresni kell.

Köszi, ha tudtok vmi választ!

Wolfram 2010.07.11. 09:59:41

Az mitől van, hogy egy ideje (újabb verziókkal) nem megy egy csomó ujs. (most a xx42 van fent)

•image resizer
•auto pagerize

•google translater nem fordít le teljes veblapot, csak ugyanazta címet dobja ki fordítás eredményeként ("Írjon be szöveget, adjon meg egy URL-t, vagy töltsön fel egy dokumentumot.")

•a design mód gomb ki-be kapcsolásakor az alábbi hibaüzenetet adja: "Az Operának további fájlokra van szüksége a hangvezérlés engedélyezéséhez. A letöltés körülbelül 10,5 Mb. Letölti most a hangvezérlő könyvtárakat? és nem is működik a funkció." ez megint csak egy múló szeszély. újraindítva eltűnik, vagy az új verzió nem kompatibilis a régi gombbal (standard_toolbar.ini-vel)?

és még egy kérdés: a gyorsbillentyűket nem lehet teljesen letiltani? az összeset (pl. ctrl+1-9) nem vagyok egy profi gépelő, gyakran ütök mellé, elég kellemetlen, mikor felnézek a képernyőre, és kiderül, hogy már teljesen máshol jár az Opera, mint én, vagy teljesen átalakult, mert egy elütés miatt egy véletlen billentyűkombinációval ezt sikerült elérnem. (az egygombos egérparancsok pipa ki van véve)

@Med1on: valamelyik oldalnál ki-be lehetett kapcsolgatni vele. pl itt: (www.bild.de/BILD/sport/fussball-wm-2010-suedafrika/2010/07/11/deutsch/die-wm-analyse/darum-gehoert-uns-die-fussball-zukunft.html)
nálam a fejlécben lévő nagy flasht ki/be kapcsolja. azt hittem, ez minden oldalon működik.

@penge™: rájöttem a Power-drag nyitjára: SHIFT...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.07.11. 10:42:07

@Wolfram: Az image resizert nem használom, de az autopager működik rendesen. A Google Translate is rendesen működik, semmi baj nincs vele.

A Design Módnál furcsa, hogy a hangfájlokat akarja letölteni. Viszont a F12-es gyorsmenüben az "Enable Sounds in Webpage" opciónál valóban azt akarja letölteni, ismert bug.

Bármelyik billentyűparancsot törölheted és módosíthatod, így a gyorshívós Ctrl+szám parancsokat is (Ctrl+F12->Haladó->Billentyűparancsok->Szerkesztés

Nálad valahogy mindig olyan hibák vannak, amik senki másnál. :)))

Wolfram 2010.07.11. 11:57:56

@penge™: "Nálad valahogy mindig olyan hibák..."

valahogy nekem is ez az érzésem... (lehet, ez nálunk családi vonás. nővérem pl. pillanatok alatt megtalálja bármely termék gyenge pontját. úgy látszik én szoftverekkel vagyok így... :( )
pedig márt többször nekiláttam, hogy na, most megcsinálom a tutit, a frankót, a végleges böngészőt. letöltök egy szűz hordozható verziót, beleteszem a beállításaimat (amiket feljegyeztem, hogy ne kelljen mindent nulláról kezdeni). és látám, hogy jó. működik, az addigi hibáknak nincs nyoma. egy darabig. aztán hol, ez, hol az jön elő... míg szép lassan szétesik. nem látványosan, hanem napról, napra (mint a tajtékos napokban...)

szerintem kezdem elölről, melyik build, amit hordozhatóban érdemes letölteni? a legújabb? 10.7?

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.07.15. 15:18:46

Egyre több oldalon olvasom, hogy 10.60 megjelenésével az AVG Antivírus phising filterét használja az Opera, erről tudtok valamit? Jó pletyka, vagy igaz. Engem érdekelne kicsi bővebben...

ZeGa 2010.07.15. 15:51:47

@Namelesske: Van benne igazság. Mikor kijött a 10.60 és a facebook-ot meg a youtube-ot egy kis bibi miatt adathalásznak minősítette akkor láttam az AVG logóját az adathalász figyelmeztető oldalon.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.07.15. 16:13:22

@Namelesske: Igaz. De van már elég szégyenfal/buglista az oldalon, nem kéne egy újabbat létrehozni az AVG hülyeségei miatt. :D

Habár eddig nem vettem észre semmi durva dolgot, leszámítva azt a fél napos SG letiltást. Egyelőre még mindig jobb, mint a Firefox a 30 másodperces urlclassifier3.sqlite vinyókerregtetésével, agy a Chrome a Google találatok 50%-ának feketelistára dobásával. :) De az AVG-ben továbbra sem bízom. Olyan, mint az Avira volt 6 éve. Rossz kezekben a Windows mappát is törlésre ítéli. :D

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.07.23. 08:21:37

Mostanába nagy divat az időméregetés

www.tomshardware.com/reviews/opera-10.60-internet-explorer-9-safari-5,2680.html

Ezt még régebben találtam opera portalon asszem.

de ez mindent überel szánalom szinten:

helpdeskgeek.com/how-to/speed-up-firefox-by-preloading-firefox-components/

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.07.23. 10:54:58

@Namelesske: A következő az lesz, hogy Gyorsítsd fel a Firefoxod - Vegyél SSD-t!

Koenigsberger 2010.07.28. 10:40:22

Rinya: a gyorsbillentyűket muszáj minden nagyobb verziónál átvariálni a magyarításban? Mire megszokja az ember, megint más. F12 -> é volt a beépülők (most visszaraktátok b-re), F12 -> h volt a hivatkozó információk (ez most a hangok engedélyezése).

Tudom, az emberek 99%-a úgyse tudja, mik azok az aláhúzott betűk, én meg írjam vissza magamnak, ha nem tetszik valami. :o)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.07.28. 11:44:24

@Koenigsberger: Azt annyiban variálják át, hogy egyrészt új elemekkel bővül a menü, másrészt változtatják a sorrendet (például Inspect Element, vagy a legutóbb i kép tulajdonságai ismét alulra került, esetleg a keresés, keresés ezzel került még a másolás fölé).

A többi meg már a Windows sara.

Imurai 2010.10.06. 00:21:55

@penge™: bocs, hogy így, kvázi egy fél év után írok id, de lenne még egy (talán) ide kapcsolódó kérdésm. Végre elfogyott a sok tab, így már kezelhetőbb a sok újraindítás skinezésnél :) (tudom, miért nem mentetem a session-t... lusta vok)
Szóval: gyönyörűek a pinned tab-ok, de a szövegük nm tűnik el, ami így furi. Mit lehet tenni?
noob.hu/2010/10/06/nagy.jpg

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.10.06. 02:21:02

@Imurai: Trükközni a paddinggal vagy növelni a tabok közötti távolságot (spacing).

Újraindítani nem kell, elég ha szerkesztés előtt Shift+F12-> választasz egy másik skint (mondjuk a gyárit), leokézod az ablakot, szerkeszted a skint, elmented, visszatömöríti a Total Commander automatikusan, utána pedig szintén Shift+F12-nél visszaváltasz a skinre, amit szerkesztettél.

Imurai 2010.10.06. 08:04:03

@penge™: a skinváltás tippet kösz.

De én még nem skineltem, hová írjam a paddinget és spacinget (gondolom a pagebar locked button-hoz), és milyen értéket?

Dzsini 2010.10.06. 08:25:21

ha jól látom ez is olyan skin, ami (Chrome módra) picire összehúzza a pinned tabokat - azoknál sajnos ismert probléma, hogy a szövegfelirat marad az eredeti hosszúságú, és kilóg... ezt szokták is írni a skineknél, amikor utoljára néztem a megoldás az volt, hogy együtt kell élni vele.
"- The issue with the pined tab and "Images and Text on the Right" also cannot be fixed, the reason is that the shrinking of the tab I did with an ugly skin hack, it's normal to have some side effects because of this;"
bár mondjuk pont ennél a skinnél nálam most nem bugosodott:
my.opera.com/community/customize/skins/info/?id=10002
(nézd meg mit hogy változtatnak, és próbálj lopni belőle :) )

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.10.06. 10:57:56

@Dzsini: A Chrome-nál és az SSK Dynamic-nál és SSK Static-nál nincs jelen ez a probléma. A Chrome-nál nagy a spacing (részben mivel hülye formájúak a fülek) a másik kettőnél pedig téglalap alakúak, ami a legjobb helykihasználást teszi lehetővé.

Az Ibis-ből tudtam csinálni szintén olyat, ami összehúzta, viszont az Ibis Transparent-nél feladtam, mert túl sok helyet kellett volna hagynom a favicon és a title között.

@Imurai: A paddinggal és a marginnal a [Pagebar Locked Button Skin]-nél szórakozz. A padding a fül magassága és szélessége, a margin pedig hogy milyen közel legyen fülön belül a fül többi részéhez. Vedd figyelembe, hogy a Locked rész csak a kis lakat/gombostű ikon, tehát a pici kép a lezárt fül jobb oldalán. Ezért van, hogy a margin Right negatív értékével gyakorlatilag maga alá húzza a fül többi részét, vagyis statikus fülszélességnél annyit, hogy épp a favicon látszódjon csak.

Itt tehát nem használhatsz mást, a szöveg távolságára és a fül méretére nincs hatással. A szélességére is csak azért, mivel átfedésben van [Pagebar Button Skin]-nel. Vagyis a fül fizikálisan ott van (ezért is látszik a title), csak vizuálisan van "begyűrve" a következő fül alá.

A spacinget pedig itt növelheted: [Pagebar Transparent Skin]
Csinálsz egy Spacing: sort és megadsz egy értéket, mondjuk 1 vagy 2-vel kezded. Ez a tabok közti távolság.

A [Pagebar Button Skin]-nél pedig a Spacing sorral a favicon és a szöveg kezdete közti távolságot adhatod meg.

Imurai 2010.10.07. 12:26:11

@penge™: Na ezért nem lettem én programozó... Sok info ez nekem :D (pedig végletekig butítva van, tudom.

A V7 Glassból heggesztettem. Nagyon bunkóság, ha megkérlek, h csináld már meg nekem? :)
data.hu/get/3049692/skin.ini
Itt van, amit eddig végeztem.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.10.07. 15:04:20

@Imurai: Ezt szerkesztettem: my.opera.com/community/customize/skins/info/?id=10111

Itt van hozzá a skin.ini: magyaropera.info/Penge/skin.ini

A probléma az volt, hogy dinamikus szélességet adtál a füleknek.

A favicon és a title között kellett még növelni a helyet, a többit viszont már csak úgy lehetne megoldani, ha a fül képét valamilyen képszerkesztővel szerkesztenénk, hogy ne legyen jobb és baloldalt átlátszó terület, egyetlen pixel sem.

Imurai 2010.10.09. 21:55:22

@penge™: közönöm, most tök jól néz ki! :)
Szóval akkor a dinamikus lezáratlan fülek fícsör és a chrome-os lezárt fülek fícsör egyszerre nem megy? damn! :D

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.10.09. 23:16:48

@Imurai: Mert Chrome-ban csak ki lehet tűzni a tabokat (pinned tabs), az Operában pedig régóta Locked Tabs néven üzemel, amit valamelyik agymenéses fejlesztőjük átnevezett, de ez csak egy trükk, amit már azóta meg lehet csinálni, amióta vannak skinek, illetve benne van ez a funkció, tehát régóta. Csak 10.50 óta át lett nevezve a "Lock Tab" "Pin Tab"-ra, de ettől még semmi nem változott ezen a téren.

A Pin Tab tényleg nem lenne hülyeség, viszont ahogy én elképzelném úgy szerintem nem fogják majd megvalósítani.

Tehát, hogy oldalra pakolt füleknél is működjön, mondjuk 5-6 oldalt kirakva vízszintesen, ami kiteszi egy normál fül helyét.
süti beállítások módosítása