Magyar Opera

Silverlight 4 az Operában

Akik használják a Silverlight beépülőt és frissítettek a pár hete kiadott 4-es verzióra, azt tapasztalhatták, hogy nem működik Operában. Ez azért van így, mert a Microsoft, - szokás szerint - nem támogatja hivatalosan az Operát.

Ez nem jelenti azt, hogy ne működne ez is, akárcsak a korábbi verziók. A opera:config#UserPrefs|PluginPath helyen adjuk meg a Silverlight elérési útvonalát, ami normál esetben a C:\Program Files\Microsoft Silverlight\4.0.x.x\ a többi elérési útvonaltól egy pontosvesszővel (;) elválasztva. A verziószám végén lévő két x helyére természetesen az aktuális (minden frissítésnél változó) alverziószám kerüljön. Végül kattintsunk alul a Mentés gombra.

Ezt követően indítsuk újra az Operát és ellenőrizzük, hogy működik-e.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr122068000

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Silverlight 4 az Operában 2010.06.09. 06:53:51

Akik használják a Silverlight beépülőt és frissítettek a pár hete kiadott 4-es verzióra, azt tapasztalhatták, hogy nem működik Operában. Ez azért van így, mert a Microsoft, - szokás szerint - nem támogatja hivatalosan az Operát. Ez nem jelenti azt, hogy n…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valakiember (törölt) 2010.06.09. 07:12:42

Nem hiába mondják, hogy a Microsoft termékei sokszor magukkal sem kompatibilisek...
Nekem a 64 bites Windows 7 Enterprise RTM (eredeti a M$ honlapjáról) alatt még Internet Explorer alatt sem működik a Silverligt. :D

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.06.09. 09:56:52

A Hoc-nál a TV adáshoz jól fog jönni. :)

Sunikeee27 2010.06.09. 10:00:13

Most néztem meg az www.rtlklub.hu/most/ hogy működik-e és nálam megy rendesen.
Az igaz ott azt írják hogy június 10.-töl térnek át a 4-es verzióra.
De nekem már a 4-es verzió van fent, és akkor ha lesz az átállás akkor lehetséges hogy menni is fog.

Majd meglássuk.

Üdv: Sunikeee27

Sunikeee27 2010.06.09. 10:23:20

Nekem az opera:plugins-ban a Silverlight Plug-In résznél ez az elérési út:

C:\Program Files\Microsoft Silverlight\4.0.50524.0\npctrl.dll

Üdv: Sunikeee27

blint63 2010.06.09. 10:34:51

@Sunikeee27: Nálam is, sztem ez csak akkor probléma, ha rögtön a 4-t telepíti valaki.

Sunikeee27 2010.06.09. 10:44:33

Én is rögtön a 4-est telepítettem.
Mert most volt egy teljes rendszertelepítésem és most új verziókat tettem fel mindenből.

Jóra Való 2010.06.09. 11:32:50

És általában a silverlightet hogy telepítem?

cor3 2010.06.09. 13:41:56

Köszi, ez már kellett :)

vlevi 2010.06.09. 16:45:03

Megjavult. Bár azt sem tudtam, hogy nem megy :)

Másik, hasonló kérdés. Windows Media player beépülővel mit csináljak, hogy menjen O/A alatt? Mert természetesen telepítve van, IE alatt megy is, de Opera alatt kéri, hogy telepítsem.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.06.09. 18:20:59

Nekem még sose ment opera alatt a silverlight, akár mit csináltam vele, bezzeg az adobe reader meg minden más szar megy.

fatal 2010.06.09. 18:42:17

Köszi, működik :)

Zoli_Szentiván 2010.06.09. 18:55:35

@Namelesske: Miért nem megy? Mit ír ki hibának?

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.06.09. 19:42:02

@Zoli_Szentiván: hogy nincs telepítve, bármit csinálok vele valahogy nem akar menni. :( Annyira nem nagy gáz. mert szinte sose használok silverlight oldalakat. kb annyira hasznos mint a java plugin, évente egyszer kell. akkor meg ott az ie

Zoli_Szentiván 2010.06.09. 19:49:21

Hm nem tudom nálam sose volt gond vele,pedig jó pár sylverlightos oldalt használok.Ebből a cikkből tudtam csak meg hogy szokott gond lenni vele.

Abydos · http://abysan.com/blog 2010.06.09. 21:06:24

Köszönöm! Végre működik. Ezen a gépen a Silverlight semelyik böngészővel nem ment, meg Internet Explorerrel sem, így legalább ezen mennifog.

CsendesMark 2010.06.09. 21:42:11

zsír, máris működik :)

MosoMasa 2010.06.09. 23:40:09

@HelloWorld: Ok, hogy odaírod, hogy klatty...
De eddig ilyen nem volt, én sem tudom mióta van. Nem olyan régen még buherálni kellett jobbra meg balra, hogy menjen.
Gondolom ez volt a kérdés lényege, hogy eddig ha rányomtál, akkor kiírta, hogy az operával menjek a fenébe.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.06.10. 12:11:10

de komooly! mostmár műküdik :D:D

Reg5 2010.06.10. 14:14:53

Köszi! Már régóta zavaró volt.

blint63 2010.06.10. 14:28:07

Nektek is megjelent indexen vmi. html5-ös video?

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.06.10. 15:33:12

A dinamikus hivatkozás (mint az userjs-nél) jól látom, hogy itt nem működik már?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.06.10. 15:57:22

@blint63: Kicsit talán bővebben? Mondjuk egy cikk címét, vagy ilyesmi? Mert ezért nem fogom az összeset végigkattintani. A főoldalon és 3 random cikkben csak Flash-t találtam.

@Med1on: Mármint a letöltésre gondolsz, mint YouTube-on az FLV fájlt?
Az nem, mivel folyamatos streaminget használ. Tehát nem tölti le vinyóra az egész fájlt, mint a Flash Playernél, vagy a DivX Webplayernél, hanem előbuffereli a fájlt, így addig megy, amíg van aktív netkapcsolat.

Tehát a vinyón mindig csak pár kilobájtos szeletek vannak, amiket folyamatosan töröl. Ha jó a pinged, akkor bárhova ugorhatsz a videóban, az azonnal odaugrik.

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.06.10. 16:04:46

@penge™: C:\Program Files\Microsoft Silverlight\4.0.x.x\
helyett:
\program\plugins\4.0.50524.0

blint63 2010.06.10. 18:33:16

@penge™: Rögtön a címlap legalján volt, azért vettem észre mert automatikusan elkezdett lejátszani egy 2006-os videót, majd a végeztével egy tökre mással folytatta. Nem volt megformázva a lejátszó, b3409-et használok, szal akkor OGG formátum volt?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.06.10. 18:43:14

@Med1on: Mivel a Silverlight könyvtár nem az Opera mappán belül van, így nem.
Elérési útvonalakban pedig nincsenek wildcardok, szóval az alverziószámos mappák miatt úgysem lenne sok értelme. Fél hónap múlva jön egy Windows Update és lőttek is neki.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.06.10. 20:28:43

@penge™: ha mondjuk a hülye microsoft nem almappába rakná csak simán silverlight ba akkor mindig menne.

2010.06.11. 15:58:31

Van értelme egyáltalán Silverlightot telepíteni? A Microsoft saját szolgáltatásain kívül sehol nem találkoztam még vele..

ata4100 2010.06.11. 17:54:12

Én ezt tényleg nem értem, de nekem minden silverlight 4-es oldal működik. Mindenféle ügyködés nélkül. 3403 -as buildben.

Lali_ 2010.06.12. 10:46:53

@ata4100: Lehet, hogy pl Windows 7-ben a MS alapból betette az IE-nek és azt használja, egyébként dettó ugyanaz :D Én sem emlékszem, hogy telepítettem volna... Egyébként remélem nem terjed el, mert Linuxon eléggé problémás...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.06.20. 03:23:59

Na, operaprefs.ini törlés után már egyből felismerte A Silverlight 4 plugint. Az volt a probléma, hogy a fájl eltárolja az egész kiterjesztéstársításos listát, így mivel a SL-nek ilyen az elérési útvonala csak a friss operaprefs.ini-s Opera ismerte fel.

De tök jó, hogy ez is bütykölhető. Kitakarítottam belőle a dzsuvát és a ~30kB-os fájlból csináltam 3kB-osat úgy, hogy minden egyéni beállításom megmaradt. És most már remélhetőleg nem kell annyit törölgetni sem. :)

djuice 2010.11.07. 16:10:50

Nem tom jó helyre írom-é...
Tudtok valamit arról hogy Operában script módosítással lehetne silverlight tartalmakat nézni? pl. rtl most stb.

Annyi buherencia létezik mindenre, talán itt is lehetne valamit találni.
A lényeg hogy nem szeretném telepíteni a silvert mert az hazavág mindent utánna, inkább arra gondolok hogy valami plugint hátha írtak már rá. ???

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.11.07. 18:14:34

@djuice: Beépülőket érdekes lenne scriptekkel helyettesíteni, azért ott még nem tartunk.

Amúgy a Silverlight nem okoz semmi problémát, nálam is azért van. Igaz, letiltva, de azért van. Ellentétben például az Adobe Readerrel és a Javával. :D

djuice 2010.11.07. 22:12:35

@penge™:
:) persze nem is úgy gondoltam, de amúgy nem szoktam fúrni faragni az operámat. Van vagy 4-5 éve egy megszokott beállításom rá, azt szépen húzza magával az új frissítéseknél is a skint is beleértve ezért nem abajgatom, bevált.
Tavaly lehúztam rá egy MediaPlayer 11 beépülőt, mert az M1 oldala másképp nem ment már, de amúgy egy másik gépen kipróbáltam a silverlightot. Na onnantól ne volt menekvés, hiába uninstaláltam utánna, már az azután felrakott Mplayer beépülő sem működött, így muszály volt visszarakni a silvert. Azóta azon a gépen még a korábban az M1 oldalról leszedhető videókat sem lehetett forrás alapján kinyerni, az Mplayer pluginnal ez a saját gépemen most is megy. Hát ezért utálom a silverlightot... megszabják hogy mit tehetek és mit nem.
Az RTL oldalán ez kiváltképp igaz, mert ott túl sokan nyúlták már le az MP4 anyagokat ezért "elsilverlightosították".
Egy haverom megnézette valami programozós ismerősével, hogy állítólag ott az Adobenak valami szerver oldali majomságát használják ki a csak silverrel működő webfelületen így már nem partizánkodhatnak az RTL-re kirándulók, pedig most az Xfaktorból nem ártana 1-2 normális felvételt lekapni. A Ustreames videók kicsik és sz@rok a korábbi HD minőségű MP4 médiákhoz képest.
Szóval a silverlight alá az említett Adobe médiakezelő technológia pici fájlokban darabolva adja át a média tartalmat és ott bizonyos darabszám felett a böngészőnek szól a silver hogy törölje a tempből a levetített fájlokat, ezért még összefűzni se lehet emiatt, mindig törli az elejét.
Nos, ezért gondoltam, hátha már megtalálták az ellenszerét a dolognak...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.11.07. 23:04:50

@djuice: Egyszer vizsgáltam, mikor megkért rá egy ismerősöm, onnan tudom többek között, hogy már Silverlight van ott és azt is, hogy a gemius-ról tölti be a csúszka scriptjét, tehát nem lehet beletekerni a videóba, ha tiltva van a gemius.

Az IMDb-n is hasonló, bár ott Flash van, ott is kicsi darabokban jön a stream és a doubleclick.net domainről.

Minden megoldható, de ehhez külön célszoftver kéne (ami megpatcheli a Silverlight bizonyos DLL-jét, hogy ne töröljön és a végén össze is fűzi, esetleg dekódolja, ha titkosítást alkalmaznak). És még az is lehet, hogy oldalspecifikusan kell megírni, vagy faragni rajta, tehát nincs egy egységes globális megoldás (mint például a Flash-es forrásból kiszedős FLV/MP4 direktlink).

A másik problémád pedig azért volt, mert az operaprefs.ini-ben eltárolódnak a beépülők útvonalai, vagy azokat töröld ki, vagy generáld újra az egész fájlt (töröld, majd indítsd újra az Operát).

djuice 2010.11.08. 11:40:02

Igaz, igaz lehet oldalspecifikus.
Most reggel írja egy haverom, hogy valami magyar srác nemrég írt egy parancssori vezérlésű cuccot direkt az RTL most "lehúzására".
Ha átküldi, letesztelem...

Egyébként az jutott eszembe, hogy ahogy az Operában sok minden belső funkció felfedhető (ini fájl heggesztés stb.) esetleg azt nem lehetne valahogy lekérdezni tőle, hogy mikor jön egy stream (akár hang, akár video) azt megmutassa a felhasználónak.
Pl egy tipikus oldal e problémára, ahonnan sokáig agyaltam hogy lehetne lenyúlni az amúgy publikus, de csak online hallgatásra megszólaló zenéket: emilybraden.net/
Kínomban elindítottam egy SoundForgeot a háttérben és felvettem realtime :)

djuice 2010.11.08. 11:42:25

Mármint a bejövő stream forrására értettem fentebb...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.11.10. 02:35:39

@djuice: Sehogy, csak szintén speciális célra írott szoftverrel. Amúgy gyors guglizással kettőt találtam: chemp3.com/search?q=emily+braden

Meglep, hogy újra látom a DVB-Crew-t. Még a néhai Bitgate-en írták régebben, hogy kiszállnak.
süti beállítások módosítása