Magyar Opera

Designverseny nevezések

Néhány napja hirdettük meg játékunkat, amelyben Operával kapcsolatos grafikákat, háttérképet várunk, amelyek közül a legjobb alkotás készítője egy Opera pólót kap ajándékba. Ebbe a posztba tesszük ki az újonnan érkezett képeket, így lehet követni, hogy ki milyen pályázattal jelentkezett.

Szeretném kiemelni még, hogy egy személy több képet is küldhet, de hogy senki ne essen azért túlzásba, maximum három képet fogunk kitenni ide, az esetleges többi képet már csak egy link mögött lehet majd megnézni (viszont így a képek száma korlátlan).

Szavazni csak a nevezés befejezése után lehet majd, azaz 2010. május 27-től.

Lássuk az eddigi pályázatokat:


Kázsmér László


Namelesske


ZeGa

További képek:


Gobiakos

Az eredeti kép innen származik


Vékony Csaba


ZsoltP

fekete | kék | lila | piros | sárgás | szürke-piros | szürke | zöld


HelloWorld


Robert Cartman


HelioFlame


Kun Béla


Kasza Zsolt


toccata


thing


sztewe


Asheron

Az eredeti kép a Prodigy együttes Music For The Jilted Generation című albumának belső borítójáról származik


Molnár Tibor

Az eredeti kép a Splinter Cell Conviction nevű játékból származik.
A játék a feladatokat, útmutatókat a tereptárgyakra vetítve adja meg


Borbély Márk


Emoryy


GyéBen

A háttér innen származik. Felbontások: 1024x600 | 1024x768 | 1280x800 1280x960 | 1600x1000 | 1920x1200

A háttér innen származik


MosóMasa

Fehér háttérrel | Fekete háttérrel


Várjuk a te grafikádat is! A nevezés végetért.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr312000159

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Opera Designverseny nevezések 2010.05.14. 15:19:27

Néhány napja hirdettük meg játékunkat , amelyben Operával kapcsolatos grafikákat, háttérképet várunk, amelyek közül a legjobb alkotás készítője egy Opera pólót kap ajándékba. Ebbe a posztba tesszük ki az újonnan érkezett képeket, így lehet követni, hogy k…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vmn 2010.05.14. 15:32:13

A legjobb az utolsó :))))))

szentark 2010.05.14. 16:07:19

Namelesske 2. kép tuti!

cor3 2010.05.14. 17:23:44

Szándékosan nincs fent a nagyméretű változatuk? Mert szerintem 1-2nél számítanak a részletek is

HelloWorld 2010.05.14. 18:18:50

Jók.

Namelesske, a második képeden a hátteret mivel csináltad?
Én motion blurral próbáltam ilyesmit, de sokkal elmosotabb lett.

HelloWorld 2010.05.14. 18:32:07

Amúgy nem félő, hogy be fog telni a postafiókotok?

szantos 2010.05.14. 20:17:10

Néhol a leméretezés elpixelesíti a képet, más algoritmussal kéne csinálni.

@HelloWorld Gmail betelik ?! :D
(jó, tudom, van aki képes rá...)

tomzorz 2010.05.14. 20:18:40

@HelloWorld: a fehér csíkok motion blur, és fölé a színek gaussian blurral elmosva, és annak a layernek blending mode-ja 'color' :D

(sry, h helyette válaszolok :D)

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.05.14. 22:38:51

@cor3: Feltettem az eredeti képeket is.

Mindenkinek javasolnám, hogy JPG vagy 9-es (maximális) tömörítésű képeket tegyen fel. A túl nagy méretű (MB-ra) képek lassítják az Opera működését.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.05.14. 22:52:58

@cousin333: Géptől függ minden. SSD-ről olvasva kétlem, hogy bármit lassítana, akár egy 20 megás 30 megapixeles kép is. :)))

Ha már designverseny, akkor legyen jó minőségű jó sok megapixeles kép is, a postba beágyazott képek úgyis le vannak kicsinyítve, az meg, hogy a link végén mi van mindegy.

A JPG-t inkább hanyagolnám, a PNG sokkal jobb minőségű. Persze nekem az SVG sincs ellenemre. :D

ZeGa 2010.05.14. 23:09:39

Jó ez a verseny csak az ilyen lebonyolításnál sajnos mindig az jut eszembe, hogy az nyer, aki a legtöbb ismerősét tudta rávenni arra, hogy az ö képére kattintson, tehát az ismerős szám számít. Viszont kétségtelenül jó ötlet volt a verseny és tetszik is a feladat, de én asszem ennyi képnél megállok, ha csak nem tör rám az unalom és kezdek neki még egynek. :)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.05.14. 23:56:54

@ZeGa: Ezen ne izgulj, a szavazás itt lesz a blogon és a Facebookon, név szerint lehet majd szavazni a kommentekben. Ha valakinek csak olyan szavazói lesznek, akik épp most regisztráltak, vagy ez az egyetlen hozzászólásuk, akkor ezeket jó eséllyel nem számoljuk majd be. De remélem nem kerül sor ilyesmire :)

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.05.14. 23:58:59

Nem nehéz, csak nagyon magasra kell állítani az ecset méretét és a széle lágy legyen , meg egyedi színátmenetet kell beállítani. De meg sugom a háttér nem az én munkám (teljesen)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.05.14. 23:59:07

@penge™: szerintem cousin333 arra gondolt, hogy a blog.hu nem fogad el túl nagy fájlt. Ezért akartam én egyből az eredeti méreteket az ftp-re tölteni, csak nem tudtam belépni, így az elején nem voltak linkek az eredeti méretre. Ettől függetlenül tehetjük oda és akkor nincs gond a mérettel.

HelloWorld 2010.05.15. 02:19:49

@Namelesske: Ok.

Amúgy én akkor szoktam ilyesmiket gyártogatni, amikor legalább egy kezem szabad, viszont nem nagyon kell odafigyelnem arra, amit csinálok.
Az én képeim pl. a barátnőmmel történő tegnap esti skypeozás során születtek :)

Van egy olyan mániám is, hogy egy képből kismillió változatot csinálok, és van, hogy szinte alig van különbség a képek közt, de azért csak mindent lementegetem :)

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.05.15. 03:29:20

@HelloWorld: Nekem is volt már olyan, hogy egy nap után 300 mega PSDt szedtem le az asztalról :D:D Pedig csak egy kis szöveg átvariálás vagy nagyon apró változtatást csináltam :D

Mesant 2010.05.15. 08:31:16

@Namelesske: A második képed tényleg fantasztikus! Namit elnöknek!

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.05.15. 15:35:18

@penge™: Próbáld meg ki-bekapcsolni az oldalsávot, aktív gyorshívóval esetleg átméretezni az ablakot, és rájössz, hogy mégsem olyan jó a nagy kép.

JPG-et lehet jó, és rosszul tömöríteni. Megfelelő beállításokkal a különbség minimális - és szinte észrevehetetlen - ellenben a méret jóval kisebb lesz.

---

Namelesske 2. képe túl nagy volt a blog.hu-nak, azért 99%-os JPG lett belőle.

A tömörítést azért mondtam, mert pl. HelloWorld eredeti képei 3,5MB felettiek voltak, de nekem sikerült veszteségmentesen összenyomni 1MB alá. Azért is javaslom a 9-es tömörítésű PNG-t.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.05.15. 15:48:25

@cousin333: Na jó, tulajdonképpen nem tudom, miért gondoltam, hogy ezek Gyorshívó hátterek lesznek... :)

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.05.15. 16:24:20

@cousin333: ajjaj akkor a 3. képemmel is lesztek gondba. :D

Nyugodtan azt csináltok vele amit akartok.

Nem a nyereményért játszok. Csak leteszteltem a CS5öt :D:D ;)

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.05.15. 16:28:30

ha nem nagy gond eltudnátok küldeni a ez első két képet eredetibe mert egy rendszer összeomlást követően elvesztettem mert én barom az asztalon tároltam, és az meg a c:-n volt :D:D

endruuboyyy 2010.05.15. 16:43:27

Zega Unbreakable háttere brutáljó !!

Mesant 2010.05.15. 17:53:03

@Namelesske: A harmadik képed is szuper!

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.05.15. 19:03:18

@cousin333: Majd ha SSD-m lesz erőművel, feltétlenül. :) Az én gépemen sok minden lassít, így ez is.

Veszteségmentes tömörítés ebben az esetben nem létezik. Zoomolj rá 1000%-os méretben és nézd meg a pixeleket a színgazdag területek körül.

Bár ahogy elnézem így tényleg nem annyira rossz, de nem ártana őket megőrizni eredeti formátumukban. Az Opera például 2 gigás tárhelyet ad, itt az ideje kihasználni. ;)

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.05.15. 19:29:00

jaja látszik is minden képemen hogy tömörítve van. írtó ronda. :D én ilyet nem adok ki a kezembol :D:D

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.05.15. 19:36:52

@penge™: ? Namelesske 2. és 3. képét JPG-be tömörítettem, ami nyilvánvalóan veszteséges, de nem is állítottam mást.

"Majd ha SSD-m lesz erőművel, feltétlenül"

Akkor is lassabb lesz, ha Gyorshívó háttérként használod...

"Zoomolj rá 1000%-os méretben"

No komment... Ennek lenne bármilyen értelme?

Ettől függetlenül létezik olyan, hogy veszteségmentes, ami nem rosszabb, mint amit kapunk - ez a 9-es tömörítésű PNG. Az eredetinél jobb minőségűvé meg nem tudjuk tenni őket...

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.05.15. 19:43:30

A másik: pl. ZeGa eleve JPG formátumban küldte el a képeket...

ZeGa 2010.05.15. 19:51:13

@cousin333: Igen, nem véletlenül, ez adta a legkisebb fájlméretet az adott minőségben.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.05.15. 21:22:59

"A másik: pl. ZeGa eleve JPG formátumban küldte el a képeket..."

Az egész téma körül feleslegesen járjuk a köröket. Ha meg lett vona adva kritériumok közt, hogy JPG 8 as tömörítéssel X*X méretben olyat küldtem volna. De mivel nem volt a lehető legjobb minőség volt a cél...

A sok színátmenetes kép jpg be egyszűen, sz@r.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.05.15. 21:27:17

@Namelesske: Lehet küldeni full minőségben is. Fel tudjuk tölteni a ftp-re is, ahol nem számít a méret. Előbb-utóbb fel lesz töltve az összes oda, legkésőbb a szavazáskor.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.05.15. 22:00:57

@Namelesske: A Gmail is a C: meghajtódon volt? (a nekünk küldött leveledben meg kell lennie a képeknek, nem?)

Igen, nem volt megadva konkrét feltétel. A PNG egyszerűen túl nagy volt a blog.hu-nak, ezért döntöttem a JPG mellett. Kicsit értetlenül állok a korábbi ironikus megnyilvánulásod, és a "jpg-ben szar" megállapításod közötti különbség előtt.

Szerintem a különbség abszolút minimális, de ám legyen. Ha a my.opera magához tér, majd feltöltöm az eredeti képeket is.

MosoMasa 2010.05.15. 23:38:29

@Namelesske: Namost úgy adod elő ezt a problémát, mintha számítana, és egyáltalán, mintha te csináltad volna.
Letöltöttél egy képet, rábiggyesztetted az opera logót, és eladod sajátként... hát...

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.05.15. 23:43:22

@cousin333: nem csak email klienssel küldtem, ami valamilyen okból nem töltötte fel IMAP mappába. És az email kliens is a c: rendszer particióra volt telepíve. :D :)

De mondom hogy nem vagdalkozni akarok már mondtam :

"Nyugodtan azt csináltok vele amit akartok."

Most gondolj bele, hogy megcsinálod PS be "nagyon szép" minden elmented JPG be és egy pixeles valami lesz nem az amit az előbb csináltál. arra mondtam hogy jpgbe egyszerűen szar elmenteni. Ezért mentettem PNG be hogy az legyen ahogy én megcsináltam, hogy a minőségre ne legyen panasz. Most ez olyan mintha a studióba 128 kbs mp3 ba vennék fel a zenéket veszteségmentes helyett.

Érted már mire gondolok.

Én azt se bánnám ha kismacskákat raknátok a képemre nekem semmi bajom azzal hogy itt jpg be van.

Csak nem érzem magam hibásnak azért mert PNG be küldtem a képet.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.05.15. 23:43:58

@MosoMasa: mondtam, hogy a hátteret nem én csináltam. Elozo posztba.

MosoMasa 2010.05.15. 23:46:40

@Namelesske: Na. Hát más nem is nagyon van rajta.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.05.15. 23:50:53

Ez van. Tulajdonképpen azt se értem miért megy a "veszekedés"...

Mesant 2010.05.16. 16:38:50

@MosoMasa: Nem mindegy mi van rajta? az a legszebb! Küldj be szebbet, akkor azt fogjuk dícsérni.

MosoMasa 2010.05.16. 17:17:59

@Mesant: Nem mindegy!
Először is eleve a felhívás úgy szól, hogy, idézem: "készíts egy operás grafikát (például Gyorshívó vagy Windows hátteret, de lehet egy Operához kapcsolódó fotó is, a lényeg, hogy te csináld)" - ott az a fránya kis lényeg, hogy te csináld ugye!
A másik dolog az, hogy ez eleve kiírás nélkül is norma kellene, hogy legyen, hisz más tollával ékeskedni....

Nincs szándékomban senkit megsérteni, vagy fikázni, de az eddig kitett pályamunkák egyike sem ( egy kivételével) eredeti ötlet, csak plagizálás, kopizás, egy elkészült munka utánérzése.
Egy eredeti ötlet van, Vékony Csaba munkája. Bár technikailag nem tökéletes, és a mondandója (mert annak legalább van) sem teljesen tiszta számomra, de mégis egy őszinte, korrekt munka.

Nincs gond azzal, ha valaki egy létező tablót dolgoz át, mert át tudja fogalmazni, vagy új értelmet tud, akar neki adni, de itt, ezeknél egyszerűen plagizációkról van szó.
Mindenki ügyes, és szépek - mondom, nem akarom ezt a részét kisebbíteni, fikázni, nehogy valaki megsértődjön, - vagy sértődjön, de akkor is ezek a munkák csak kopipészt manufaktúrák.

Dzsini 2010.05.16. 17:25:28

én azt várom, hogy kicsit szebb legyen az idő, mert az ötletemhez fotó kell...

ZsoltP 2010.05.16. 19:54:21

@MosoMasa: Bár az én munkám a legszürkébb, mégis úgy érzem itt az ideje, hogy megemlítsem, hogy a kép részletei honnan származnak.

A baloldali csík az Opera.com oldalsávban, Kis Képernyős nézetben.
A háttérszöveg pedig a Mini + Mobile + Win-es verziók aktuális changelogja -egy kicsit másképp.

A maszatok illetve a repedés egy a Deviantartról való free PS brush készlet elemei.

Igen, végeredményben használtam copy-paste-t, de hogy "csak plagizálás, kopizás, egy elkészült munka utánérzése", azt azért nem mondanám...

ZsoltP 2010.05.16. 20:00:15

@ZsoltP: Ja, ha utánérzés, remake, akkor: my.opera.com/primusz/albums/show.dml?id=215421 (nem mószerolom primuszt, ez is én vagyok ;) )

Emlékszem, nem tetszettek az eredeti színei ;)

MosoMasa 2010.05.16. 20:42:35

@ZsoltP: Nézd, akinek nem inge nem veszi magára. Nem kell személyes problémát csinálni ebből.
Igen a tiedet nem említettem külön, de csak azért mert nekem személyszerint valóban elég kis szürke veréb ( nem sértés, csak a feltűnőségére mondom), és annyira finom lett, hogy elvesztette karakterét. Ettől azért lehet markánsabb tónusokat használni úgy, hogy ez a finomsága megmaradjon.

Te vagy primusz? Na az a játék ott érdekes. Jó játék a színekkel, tónusokkal való variálás.

ZsoltP 2010.05.16. 21:02:59

@MosoMasa: ja, ott az vagyok én. Amúgy ebből a szürkéből is készült több variáció (eredetilag kék), csak a szervezőkre bíztam, melyiket teszik ki ide az oldalra. zsoltp.deviantart.com/art/Opera-Wallpaper-1680x1050-164006364

Brrrrrrrrrrrrr 2010.05.16. 21:15:32

Vékony Csaba nyert nálam hihetetlen primkó de igen ütős munkájával.

10/11 pont.

MosoMasa 2010.05.16. 21:15:34

@ZsoltP: Jók azok a színesek, főleg így együtt. De továbbra is túl haloványak az rások/minták. ;)

Robert Cartman · http://dirtywindows.hu/ 2010.05.17. 05:31:56

Üdv mindenkinek!
Asszem beneveztem én is :D

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.05.17. 11:08:26

:D Ugylátom megint dirty házi versenyt csináltunk ebből is. Én legalábbis tuti :D:D

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.05.17. 21:12:08

@MosoMasa: ez nevezés akar lenni? csak mert nem írtál mellé semmit.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.05.17. 21:12:48

@thing: ugyanaz a kérdés: akkor most neveztél ezekkel, vagy csak úgy bedobtad? Amúgy már láttam, szuper :)

thing 2010.05.17. 21:30:06

@Karbonade: Vállalom a megmérettetést, nevezek a linkhez tartozó 3 képpel.
jela.hu/?cat=7
Üdv!

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.05.17. 21:45:57

Az utolsó kettő miért versenyen kívül van? Mindkettőn rajta van az Opera logó/felirat és legalább nem olyan szárazak, mint a többi, amik között sok grafikailag kiemelkedő van, de épp a logó jellege és a nonfiguratív dolgok miatt a tipikus reklám érzetét keltik. Ellenben az alsó kettő a profi gerillamarketing, amit alkalmazni kéne. Nem tolakodó, ellenben esetenként figyelemfelkeltő és a tudatalattira hat.

ZeGa 2010.05.17. 21:56:58

@penge™: Szerintem egy ilyen kép nem kelti fel sok ember figyelmét sőt, ha nem mondanák meg az embereknek lefogadnám észre sem vennék az opera logót és a szöveget. Első ránézésre senkinek nem tűnne fel, csak annyi, hogy ránéznek jó, szép kész ennyi.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.05.17. 23:28:11

@MosoMasa: bakker mellékattintottam, nem neked szántam :)

Szóval még egyszer:

@toccata: ez nevezés akar lenni? csak mert nem írtál mellé semmit.

toccata 2010.05.18. 08:04:33

@Karbonade:
Igen, az akar lenni. Ha érdemesnek tartjátok rá.

Mesant 2010.05.18. 11:29:32

@Robert Cartman: A turbós képed szuper Cart!!!

MosoMasa 2010.05.18. 11:36:43

Az O/A csak magyarul Opera (O per A), így értelmetlen mellette az angol szöveg.
Angolul másként is ejtik, jelentése is távol áll (on or about) . Úgyhogy ez csak első ránézésre jópofi, de egyébként egy cseppet tudathasadásos és értelmetlen.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.05.18. 20:18:10

@penge™: Azért, mert nem felelnek meg a verseny elvárásainak, ugyanis mindkettő kép másé, minimális saját változtatással.

Ez nem jelenti azt, hogy ne használhatná bárki, vagy, hogy ne lehetne akár vírusmarketing eszköze, de a verseny nem erről szólt. Ennyi.

Mesant 2010.05.18. 20:39:04

@MosoMasa: Így igaz ahogy leírtad!

Mesant 2010.05.19. 07:50:33

@Robert Cartman: Bocs, de most az egyszer MosoMasának kicsit igaza volt :)de nekem nagyon bejött a turbós képed, szvsz veri az összeset!

resius 2010.05.19. 13:59:30

Gyűlnek szépen a munkák, nagyon helyes. Karbonade, thing nevezésével akkor most mi van? :)

Mostanában eléggé el vagyok havazva, de hétvégén megpróbálok valamit alkotni én is. ;P

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.05.19. 14:09:27

@resius: érkezik :)

Amúgy ha valaki még kimaradt, esetleg nem elégedett a kisméretű kép minőségével vagy bármi egyébbel, az szóljon.

expa 2010.05.19. 17:32:31

Ne egy képet vegyetek és arra rakjátok az OPERA logót, abban nem sok kreativitás van. Teljesen egyedi formát rajzoljatok, ami illik az OPERA-hoz. Egy képet bárki tud berakni :)

mtibee 2010.05.19. 18:27:04

@cousin333:
Már többen is elismerték, hogy hozott anyagból dolgoztak, és azok közül is, akik nem szóltak hozzá a bejegyzéshez, sokan nyilvánvalóan használtak CTRL+C, CTRL+V kombót.
Az is nyilvánvaló, hogy a kizárt képek nem grafikák. Ahogy a gepárdot, sportülést, Eve-et, és Doktor House-t ábrázoló képek sem azok.
Ha nem a hozott anyag felhasználása, vagy a kép nem grafikus mivolta miatt lettek kizárva a képek, akkor tisztelettel kérdezném, hogy pontosan mi miatt nem vehet részt a két kép a dizájnversenyen?
Szeretném továbbá leszögezni, hogy nem a versenyben lévő képeket, vagy azok készítőit szeretném kritizálni, hanem a kizárás pontos okát szeretném megtudni, illetve a "pályamunkákat" elfogadtatni.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.05.19. 19:08:25

@mtibee: egyrészt a képek témája nem igazán kapcsolódik az Operához, másrészt nagyon minimális az eredeti képekhez képest a módosítás. Az nem kizáró ok, ha felhasznál valamilyen más képet, de itt fordított helyzet van, a képhez használták fel az Opera logót/feliratot (azaz a képek inkább kapcsolódnak az eredeti környezetükhöz továbbra is).

Ha ez a magyarázat sem tetszik, akkor már csak az marad, hogy fenntartjuk a jogot az önkényes szelektálásra :)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.05.19. 19:11:24

Egész konkrétan nekem a következő problémám van a két képpel:

1. a Prodigy-s kép jópofa, de nagyon minimális változtatás van rajta, így poénnak elmegy, de a versenybe már nem nagyon illik

2. A képen látható játékot nem ismerem, így a "Use Opera" felirat teljesen kilóg számomra az egészből. De ha megmagyarázzátok, hogy mitől passzol az oda, akkor akár még mehet is (például a Dr.House-os képen ez egyértelmű).

Asheron 2010.05.19. 21:17:04

@mtibee: Karbonade már megírta a tutit csak annyival egészíteném ki hogy a Prodigy-s képet én küldtem de a levélben le is írtam hogy nem én csináltam a képet csak változtattam rajta minimálisat és hogy ha a versenybe nem is vesz részt azért kirakhatják hátha tetszik valakinek.
Úgyhogy az enyém elfogadtatásáért nem kell küzdened. Poénnak szántam jó lenne ha az maradna :-)

mtibee 2010.05.19. 21:27:51

1. Szerintem egy adott háttérre pont akkora munka egy 300x600-as Opera logót rárakni, mint például egy 10x10-es négyzetet. Egy új réteg létrehozásáról, és egy azon elhelyezett képről beszélünk. A kép egyébként nemcsak jópofa, van mondanivalója is: az Opera más. Szembe mer menni a tömeggel.

2. A játék neve Splinter Cell Conviction, egy nagy sikerű sorozat 5. része. A főhős lányát megölték, és ő a gyilkos nyomába ered. Útját mindenfelé a tereptárgyakra vetülő hallucinációk kísérik, ezekből ismerhetjük meg a szereplőket, tudhatjuk meg, hogyan találjuk meg lányunk gyilkosát. Egy ilyen vetített üzenetként képzeltem el az Opera használatára való buzdítást. Aki játszott ezzel a játékkal, azonnal tudni fogja, hogy miről van szó.

A képek tehát nem technikailag akartak hatni, hanem érzelmekre. Ha ez nem fér bele a versenybe, nagyon sajnálom.

mtibee 2010.05.19. 21:33:47

@Asheron:
Karbonade véleményem szerint nem a "tutit" írta meg, hanem a saját álláspontját, ami nem egyezik meg az enyémmel. Természetesen a végső szót ő mondja ki, de szerettem volna tudatni vele, hogy létezik egy övével ellentétes vélemény is. (Pontosabban 2, mert Penge is megkérdőjelezte azt.)
Az üzeneted csak az enyém elküldése után vettem észre, utólagos engedelmeddel megkíséreltem értelmezni a képed mondanivalóját.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.05.19. 21:38:38

@mtibee: ok, részemről rendben, legalábbis így érthető a felirat.

Asheron 2010.05.19. 21:46:26

@mtibee: A képem mondanivalóját tökéletesen sikerült értelmezned és tényleg az érzelmekre hat meg ilyenek és már mint korábban valaki írta gerillamarketingnek is kiváló lehetne.
Azonban a verseny GRAFIKÁ-ról szólt és ebbe az én képem szerintem sem fér bele.
Az hogy a többiben is van elég copy hát istenem de végülis ötletesek néhány nekem is tetszik.
Esetleg megkérjük Karbonade-t hogy csináljon egy ilyen opera népszerüsítő versenyt amiben lehet képeket beküldeni minden megkötés nélkül.
Ez meg az én véleményem volt.

ZeGa 2010.05.19. 21:46:47

@mtibee: Ezzel csak a gond, hogy sokaknak el kell majd mondani, hogy megértsék a kép mondanivalóját, mert, aki nem játszott a játékkal az nem is fogja érteni, hogy miről van szó. És valljuk be többen vannak, akik nem játszottak vele, mint, akik igen.

mtibee 2010.05.19. 22:13:03

@ZeGa:
Ha nem ismerném az Operát, a fenti képek több mint feléből nem jönnék rá, hogy mi az. Ha pedig háttérképként bukkannék a képre, nem is nagyon érdekelne a dolog, csak az érdekelne, hogy jól mutasson az asztalomon.
Az a kevés ember viszont, aki játszott a játékkal, az nyilván kíváncsi arra, hogy mi az az Opera, amit használnia kellene Sam Fishernek a boldogulásához.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.05.19. 22:15:06

Akkor kezdjem el én is a kritikát? :)

Ha a háttér nem(!) saját, akkor a képek között több olyan van, ami egy alap, transparency-t kezelő képszerkesztőben két perces munka. Transzparens opera logó ctrl+a, ctrl+c, ablakot vált, háttéren ctrl+v, bepozicionál, esetleg még 0-tól 255-ig beállítja az alsó és a felső réteg opacity fokát és ctrl+s

Ettől függetlenül mivel nem tudjuk, hogy ki hogyan csinálta, plusz konvertálva is lett némelyik, így az EXIF adatok is elvesztek, ami azért sok mindent elmond egy képről.

Például ZeGa egy Canon fényképezőgéppel készített repedezett földet használt háttérnek az Unbreakable képnél, ha az EXIF adatok nem hazudnak. :)

A többinél vagy hiányzik, vagy csak annyi van benne, hogy Photoshoppal készült.

Itt felesleges ezen veszekedni. Az eredeti szabály így szólt: "Elsősorban saját alkotásokat várunk, de ha felhasználsz egy létező képet, az sem tragédia, ezt viszont jelezni kell."

Innentől viszont szerintem bőven van helye a kizárt képeknek is.

Mivel a szabályzatban sem lett szinte semmi leszögezve, a képek értékelése így legalább 3 szempont (grafika, eredetiség, mondanivaló) alapján történhetne, mivel némelyik 1-1 külön kategóriát képvisel, annyira hasonlítható össze, mint a helikopter meg a bicikli. Ettől függetlenül mindkettőnek megvan a maga felhasználási területe.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.05.19. 22:30:19

@ZeGa: Egy piros O betű nem mond semmit annak, aki nem ismeri, viszont arra jó, hogy a figyelmet felkeltse.

Ráadásul a piros o betűre a Google sem dob ki semmi értelmeset: www.google.com/search?client=opera&rls=en&q=red+o&sourceid=opera&ie=utf-8&oe=utf-8

Ha szöveg is van mellette, akkor felkeltheti a figyelmet, viszont az emberek többsége a száraz marketinget kapásból ignorálja. Próbáld ki egy tévénéző emberrel, aki ül előtte miközben megszakítják a Mónika Show-t, majd kérd meg, hogy soroljon fel 5 reklámot, amit korábban látott a tévében. :D

Én nem játszottam ezzel a játékkal, viszont régebben játszottam éppen elég FPS játékkal, hogy lejöjjön a mondanivalója, még ha nem is tudtam, hogy a főhősnek flashbackjei vannak.

A Prodigy-s pedig a mindenki által ismert kék e betű miatt kelti fel a figyelmet, onnantól pedig már érthető a kép.

Ezért tartom személy szerint ötletesebbnek, mint a sima Opera logót, mivel az Operának nincs rá pénze, hogy annyi emberrel láttassa a piros O betűt, mint a nagyok a saját brandjüket.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.05.19. 22:36:24

@penge™: "Itt felesleges ezen veszekedni. Az eredeti szabály így szólt: "Elsősorban saját alkotásokat várunk, de ha felhasználsz egy létező képet, az sem tragédia, ezt viszont jelezni kell."

Innentől viszont szerintem bőven van helye a kizárt képeknek is."

Egészen addig, amíg tovább nem olvasod... :)

"Ha más képét használod fel, és csak minimális változást látunk az eredetihez képest, vagy egyáltalán nem jelzed, hogy ez nem saját kép, akkor sajnos kizárod magad a versenyből."

ZeGa 2010.05.19. 22:43:34

@penge™: Véleményem szerint, aki nem játszik annak nulla az esélye arra, hogy értse miről van szó, míg annak az egyénnek, aki interneten egy kicsit jártas, olvasgat az hamarabb találkozik az operával és annak logojával is, így neki talán többet mond, mint egy játékból kiollózott kép, de mindezzel együtt nekem nincs ellenemre, hogy a két említett kép induljon a versenyen, félre értés ne essen nem ez ellen kampányolok, csak megjegyeztem, hogy sokak nem érthetik a mondanivalóját. Egyben azzal is egyet értek, hogy a nagy O betű se mond sokat annak, aki még nem hallott az internetről :)

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.05.19. 22:48:46

@mtibee: A kiírás nem vírusmarketing készítéséről szólt...

Első kép: a játékot ismerem, most már a dolog pontos jelentését is. Ettől függetlenül a változtatás minimális, és kb. annyira illik ide szerintem, mint John Rambo véres trikójára egy "Igyál Szentkirályit!" felirat. Kontrasztként ott van mondjuk a gepárdos kép.

Mivel nem ismerem a neten fellelhető összes képet, ezért nyilván nem tudom eldönteni minden alkotásról, hogy mennyire eredeti. Erről a kettőről speciel nem volt nehéz... Ha valaki durva plágiumot lát, az írja meg, aztán meglátjuk.

A második képen két nagyon apró logó van csak, amúgy nem saját munka. Nem az a kérdés, hogy mennyivel nehezebb, vagy könnyebb összeollózni, hanem hogy a kreatív terület aránya mekkora (vagy valami ilyesmi). Ha pedig mondanivaló, akkor személy szerint nem tartom jónak a kép üzenetét sem.

A dologgal ettől függetlenül lehet nem egyetérteni, viszont most ez ilyen lett. A nem beválogatott képek is kint vannak, pillanatnyilag ugyanakkora publicitást kapnak, mint bármelyik másik (sőt, a vita révén többet is), a géped sem lesz vírusos, ha te inkább azokat töltöd le.

Nagyjából ennyi a válaszom, ha elfogadod, elfogadod, ha nem, nem, de nem kívánom tovább ragozni a témát.

mtibee 2010.05.19. 23:12:09

@cousin333:
Elismerem, kifogytam az érvekből. Viszont feltűnt, hogy a blogon - egyetlen ember kivételével - már senki nem szeretné kizáratni azt a két képet.
Jó éjt!

ZsoltP 2010.05.20. 07:23:36

Most komolyan ezeken rágódtok? Van ennek értelme? Szövegértelmezésen? Meg hogy kinek mit (mennyit) mond az Opera logó? Az legyen a tulajdonosok baja.

Az én képeim egyértelműen háttérképeknek készültek. Azoknak készült, akik Operás hátteret szeretnének tenni a gépükre. Tehát nekik elég sokat mond az Opera logója.

Szeretem, ha egy háttér nem sokszínű. Sőt, azokat kedvelem leginkább, amik a fekete illetve az ahhoz közeli tónusokat használja. Bár vizuális élményt nyújt, de háttérképként zavar a sok ájkendí. Ezért készítettem egyszínű változatokat illetve ezt az egyet, ahol a logó az eredeti piros.

Engem már az O betű pirossága is zavarna a háttéren. Ezt a változatot is azért készítettem, hátha ez tetszik meg a szervezőknek.

Az OperaUnités háttérképnél pedig csak azért van ott a fehér felirat, mert arra gondoltam, hátha én látom rosszul a dolgokat és tévedek és tényleg ott a helye egy fehér fehér feliratnak a képen.

Szóval ezen gondolatok mentén készültek a képek. Szívesen csináltam őket és szívesen küldtem be ide. Személy szerint nem zavar, ha valaki átgondol, továbbgondol másnak a munkáját (A turbón behalok, az király :) ). De ha a szervező másként látja, ám legyen.

Talán nem lenne nagy munka, ha közölnétek, hogy az alkotóktól származó információk szerint az egyes képeken mely elemek sajátok illetve melyek átvettek. Ez így tisztának tűnik, alkotó és szavazó tiszta lelkiismerettel fogadhatja illetve adhatja a szavazatokat.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.05.20. 13:14:40

Ennek a versenynek a célja az, hogy egy kicsit megmozgassa és összehozza az Opera közösséget. Legalábbis elsősorban. Lehet vitatkozni azon, hogy mit írtam szabálynak, de a lényeg akkor is ez marad. Ezt figyelembe véve én mindkét képet beveszem a versenybe. Nem erről kell szóljon ez az egész, hogy ki hány százalékot módosított, és azt hány perc alatt csinálta meg fotosopban, így csak elijesztjük az esetleges új jelentkezőket.

Szóval a szabály továbbra is marad, csak saját képpel lehet jelentkezni, de fel lehet használni más képeket, ilyenkor viszont kérünk hozzá forrást és magyarázatot.

expa 2010.05.21. 19:31:45

Igen, ez a lényeg! Saját kezűleg készített alkotások. Nem valahonnan beollózott kép vagy textúra. Tervezni, rajzolni sokkal nehezebb mint beollózni valamit. Ha tervezel valamit akkor van igazán értéke és ezt kellene mérlegelni a döntéskor is...

MosoMasa 2010.05.25. 16:34:19

Csatlakozom a pályázókhoz. Amíg az emailban küldött képeket fel nem töltik, addig itt látható a remekművem :D : my.opera.com/magamgesa/albums/showpic.dml?album=3305752&picture=46982382

MosoMasa 2010.05.25. 20:52:01

@ZsoltP: Hehe! Má' megérte megcsinálni! ;)

Emoryy 2010.05.26. 09:16:07

Nekem is van képem, amit elküldtem emailben, de még nem raktak ki:
fav.me/d2q9715

A másik kettő pedig eredeti felbontásban:
fav.me/d2q97if
fav.me/d2q97af
süti beállítások módosítása