Magyar Opera

Magyar Opera a Facebookon

Már régóta el akartam indítani egy Opera csoportot a Facebookon, de eddig úgy gondoltam, hogy ezt egybekötöm az Opera portál indításával. Erre azonban még várni kell egy keveset, sőt talán még fel is gyorsíthatja a folyamatot. Igazság szerint már két ilyen közösségi csoportunk is van, egy az iwiwen és egy az Indán, de egyik sem volt aktív igazán, viszont a Facebook sokkal jobb hely az ilyenféle csoportoknak.

Szóval hajrá, csatlakozzatok, mi pedig megpróbáljuk tartalommal feltölteni. Ha sikerül, az oldalsó Inda dobozt is lecserélem egy Facebook-osra.

Magyar Opera a Facebookon

Frissítés: közben kiderült, hogy a csoport nem a legjobb megoldás arra, amit szeretnék, így készítettem helyette egy új közösségi lapot. Ha már csatlakoztál a csoporthoz, akkor lépj át ide, mivel azt meg fogom szüntetni.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr591953429

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Magyar Opera a Facebookon 2010.04.27. 06:18:50

Már régóta el akartam indítani egy Opera csoportot a Facebookon, de eddig úgy gondoltam, hogy ezt egybekötöm az Opera portál indításával. Erre azonban még várni kell egy keveset, sőt talán még fel is gyorsíthatja a folyamatot. Igazság szerint már két ilye…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.04.26. 18:59:31

Amúgy még ki kell tapasztaljam, hogy működik ez az egész...

Hogy tudok a csoport nevében üzenetet küldeni? Ha az üzenőfalra írok, akkor az a saját nevemben megy.

Hogyan tudok Facebook-os dobozt tenni ide oldalra a tagok listájával?

awking 2010.04.26. 20:16:55

Hamarabb csatlakoztam a Facebookos csoporthoz, mint olvastam volna a hírcsatornán.

@HelloWorld: Twitter már (szerintem évek óta) van. :)
twitter.com/MagyarOpera

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.04.26. 23:35:27

@awking: oldalt került véletlenül eggyel lejjebb, erre gondolt szerintem. már visszatettem.

Ómájgád 2010.04.27. 10:07:57

minden nagyon szép, minden nagyon jó, most már csak azt kéne megtudni mi az a facebook?

awking 2010.04.27. 10:28:20

@Ómájgád: egy közösségi oldal. Pontosabban a legnagyobb a világon.
A magyar konkurenseivel ellentétben ezt értelme is van használni. :)

Ómájgád 2010.04.27. 10:54:30

ja tudom már, a kutyám szokot valami fészbúkon közösségi életet élni :), ott csorgatja a nyálát csini szukák után.

Nade viccet félretéve :), és akkor most ennek örülünk Vincent?

[HEJ] 2010.04.27. 15:58:21

maps.google uj Earth (Föld) 3D-s nezete mar megin miert cs*sz ki a vilag legszabvanykovetobb es leggyorsabbnak titulalt bongeszojevel, hogy marpedig pont az operat nem tamogatja ??? irgumburgum

HelloWorld 2010.04.27. 16:21:35

@[HEJ]: Mert a Google lusta volt plugint írni az Operához.

[HEJ] 2010.04.27. 20:23:51

@HelloWorld: jogos. de a jo oreg Mask as FF mindig segit :D

Mesmoryser 2010.04.27. 23:15:34

@awking: És ugyan mi értelme van használni? Nagyszerű játékok vannak rajta, meg sok csillogó vacak, de itt ki is fújt. Nem a Facebook hibája, de Iwiwet használni azért sokkal praktikusabb, mert jelenleg ott nagyságrendekkel több ismerőst lehet megtalálni - és egy közösségi oldalnak ez az elsődleges szerepe. Innentől nem értem miért lenne több értelme FB-ot használni.

Mesmoryser 2010.04.27. 23:17:44

@[HEJ]: Pont ma próbáltam ki a plugint. Tényleg dühítő, hogy tökéletesen működik Operával és mégis a Google valamiért "elfelejtette" elérhetővé tenni. Egyébként nagyon tetszik, tényleg hasznos. Csak nem értem miért kell hozzá plugin, miért nem HTML5 canvast használnak.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.04.28. 01:50:00

@Karbonade: Keresd meg a legtöbb ismerőssel rendelkező embert, jelöld be ismerősnek és lesz az több is. :D

@awking: Maga az oldal validáció szempontjából még talán a legkorrektebb, de Zuckerberg-nek több, személyiségi jogokkal és ASZF-el kapcsolatos balhéja volt, mint ahányszor leállt az ügyfélkapu. :D

@Mesmoryser: "Csak nem értem miért kell hozzá plugin, miért nem HTML5 canvast használnak."

Az ilyenekből lehet a legjobban látni, hogy egy cég tényleg támogatja a szabványokat, vagy csak veri rá a nyálát, közben meg ha egy picit is neccesebb a helyzet (például az IE széria kilövése a képből, vagy egy kis plusz munka, hogy az IE szérián is tudjanak 3D-zni a felhasználók), akkor az egyszerűbb utat választják.

Jöhetnek nekem a 100%-os HTML5 tesztjükkel, a szememben akkor is egy féreg cég marad.

Más: Újabb elemmel bővült az urlfilter.ini-m. *.fbcdn.* Lassan több lesz a blogon az NSL, mint egy bannerfarmon. :D
süti beállítások módosítása