Az Opera új stratégiájának jegyében a fejlesztők számos RC (release candidate - kiadásra jelölt) változattal bombázzák a felhasználókat. Úgy gondolom, hogy alapvetően nem szerencsés ez a fajta kiadási technika - de még mindig sokkal jobb, mint a korábbi gyakorlat, amikor az egyetlen RC-t két nap múlva követte a végleges kiadás.
Nyilván nem sokáig húzzák majd, ennek jele, hogy a kiadástól még legalább egy hónapnyira lévő Unix verzióhoz jött ki a legtöbb javítás, a többi változatot már csak tessék-lássék pofozgatják. Például a Windowsos összeállítás száma kettővel nőtt (szemben a korábbi egyedi lépésekkel), a változási közlemény mégsem tartalmaz egyetlen javítást sem.
Mindez persze nem jelenti a hiányukat, a korábbi kiadásokban sem szerepel az összes változtatás, sok apróság idő hiányában (vagy más megfontolásokból) nem kerül kiírásra.
Ismert hibák:
- a HTML5 video nem működik (Unix)
- fájlkiterjesztés nélküli MIME typle-ok, amikhez beépülők vannak társítva nem működnek. (Unix)
- nyomtatás nem működik (Unix)
Javítások, változások:
- eszköztipp hibás pozícióban a másodlagos monitoron (Mac)
- nem lehetett megváltoztatni a gép nevét a Unite oldalon (Mac)
- használhatatlan Gyorshívó konfiguráció javítva (Unix)
- a dupla kattintásra megjelenő környezeti menü nem tűnt el (Unix)
- szóközt tartalmazó nevű fájlok megnyitásának problémája javítva (Unix)
- beépülő elérési útvonalának megadásakor már nem fagy le az Opera (Unix)
- a betű-élsimítás hibás szövegmegjelenítést okozott (Unix)
- a minialkalmazás-kezelő megnyitása fagyást eredményezett (Unix)
- képek mentése lefagyasztotta a böngészőt (Unix)
- hiányoztak a 24 pixeles ikonok (Unix)
- minialkalmazás telepítése fagyást okozott (Unix)
- Unite alkalmazás telepítése fagyást okozott 64 bites rendszereken (Unix)
- X11 használatakor fagytak a mentési és betöltési párbeszédablakok (Unix)
Figyelem! Az előzetes verziók még sok hibát tartalmazhatnak, ezeket nem ajánlott mindennapi használatra telepíteni. Az Opera legutolsó végleges verzióját az Opera oldaláról töltheted le.
Letöltés (Opera 10.52.3370):
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Még két lépés Opera 10.52 3370 2010.04.24. 15:01:47
Trackback: Még két lépés Opera 10.52.3370 2010.04.24. 08:44:41
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Lali25 2010.04.23. 20:44:58
F34R007 2010.04.23. 20:47:00
RaidX 2010.04.23. 20:54:04
Nem neked akarok rosszat, inkább nekünk jót! Ne kapkodjanak és a lehető legkevesebb hibával adják ki a véglegest!
Worlon 2010.04.23. 21:11:47
Bácsfi Diána a Centrálból 2010.04.23. 21:30:56
penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.04.23. 21:55:12
Csak akkoriban már a béta is lehetett volna végleges, mert a legnagyobb bug az volt benne, hogy pixeles lett egy eszköztárikon és azt is 20 lépésből lehetett csak reprodukálni. :)
Az expressz.hu újra összeomlik, ráadásul friss telepítésnél a sütiket is random elfelejti újra.
Lali25 2010.04.23. 21:58:47
penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.04.23. 22:11:13
Nem a nagy képre kell kattintani, hanem valamelyik kicsire: www.expressz.hu/auto/haszongepjarmu/tartalykocsi/hirdetes-19732515/
Zoli_Szentiván 2010.04.23. 22:14:16
Worlon 2010.04.23. 22:21:51
Lali25 2010.04.23. 22:39:22
penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.04.23. 22:40:10
1: Ki tudod próbálni bármelyik ATW-s, vagy Freeweb-es oldalon, vagy bárhol, ahol framek vannak. Például a Google PDF nézőjében.
2: Ez lényegtelen, mivel valami ezer éves IBM technológiát használ, így már korábban is csak XP-n működött. Viszont szerintem jó funkció lehetett a látáskárosult embereknek.
3: Ezt könnyen reprodukálhatod.
Ctrl+F12->Haladó->Billentyűparancsok->9.2x kompatibilis billentyűparancsok használata. Nyomj Ctrl+Alt+B-t és nézd meg, hogy a gyorskereső kis dobozba be fog írni egy karaktert, amit vissza kell törölnöd, ha meg akarod nézni a könyvjelzőket.
4 és 5: Ezeket csak akkor tudod reprodukálni, ha speciális egered van, nem sima 2 gombos egy görgős. Viszont akkor elég idegesítő lehet, mert nyilván akiknek ilyen egerük van, azok azért adtak érte annyit, mert használni szeretnék.
6: Ezt csak akkor tudod reprodukálni, ha több mint 17 könyvjelzőmappád van (az almappák is számítanak).
7: Ezt is nagyon könnyen ki tudod próbálni. Jobbklikk egy gyorshívón->Periódikus frissítés->Soha
Annyi MÁSODPERCENKÉNT fog frissülni, ahányas számú a gyorshívó. Tehát ha a 3-as gyorshívóelemen csinálod meg, akkor 3 másodpercenként frissíti az oldalt.
9: Ezt csak akkor látod, ha nem felülre vannak rendezve a fülek, hanem valamelyik oldalra, vagy alulra és bekapcsolod a Ctrl+F12->Haladó->Böngészés->A weblap méretének mutatása a fejlécben opciót.
10: Ezt csak akkor látod, ha jobb oldalra rendezed a fősávot vagy a személyes sávot.
11: Fogj meg egy fület és húzd a bekapcsolt panelre. Nem fog gombot létrehozni neki.
13: Ez már mélyvíz, ebbe nem mennék bele, de akkor is idegesítő.
14: Kattints duplán a fülsáv üres területén. Új lapot nyit, de nem helyezi fókuszba a gyorshívót. A mozdulatparancsok sem működnek, amíg nem kattintasz egyet.
15: Ez is egész jól le van írva, próbáld ki.
16: Töltsd le a Z1-Glass skint vagy az Ibis Transparent-et és indíts el egy YouTube videót.
17: Ezt is kipróbálhatod. Rendezd bal vagy jobb oldalra a füleket és ne legyen nyitva sok oldal, hogy a felső 1/4-ede látszódjon. Csak Vistán/Win7-en működik, ha be van kapcsolva az Aero.
19: Bár mélyvíz, mert opera:config, de próbáld ki.
21: Ott egy példaoldal. Húzd felfelé a dobozt.
22: Örökzöld...
23: Mélyvíz, viszont szintén baromi idegesítő.
24: Ezt már te is tapasztaltad, még írtad is korábban.
25: Ezt is.
26: Próbáld ki a példaoldalt.
27: Mivel ezt megint nem igazán értették meg páran, nyomj Ctrl+F-et, írj egy, de inkább kettő szóközt, majd kezdj el szöveget gépelni. Akár mondatokat, akármit. Gépelj egészen addig, amíg össze nem omlik.
cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.04.23. 23:03:00
Amúgy szerintem a kiadások ütemezése alapvetően nem a fejlesztőkön múlik.
cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.04.23. 23:21:04
1. nem használom
2. nem volt rossz, de csak angolul ment jól
3. nem használom
4. 24" ;)
5. a "forward-flip" (vagy mi) viszont jó, nekem meg az kell csak
6. drag'n'drop powa, nem érint
7. nem érint
8. csak a bajnak van szerintem
9. tapasztaltam. Hűha! :)
10. nem érint
11. ez sem, így is van már elég panelem
12. ez valóban kellemetlen, első komolyabb probléma
13. ez is bosszantó
14. ??? Új fül megnyílik, fókusz a címsávban. Ez így jó, ahogy van, mi a baj vele?
15. Pfff...
16. Ez elég zavaró, mivel én is ilyen témát használok, de együtt lehet élni vele.
17. Nem zavar.
18. Ha te mondod... ilyen gondom más programban volt amúgy
19. nem érdekel
20. ez miért ne lehetne a natív? :)
21. néha tapasztaltam. Kellemetlen
22. Ez szintúgy. Mostanában ritkábban jelentkezik.
23. nem érint
24. Ez nagyon idegesítő, de túlélhető most, hogy már tudom a megoldást.
25. Nem használom, de ez komoly hiba, mint minden fagyás.
26. Ezt az oldalt igyekszem elkerülni. Eddig sikerült :P
27. Ilyen hibákra hogyan találnak rá?
Nincs szó arról, hogy kisebbíteni szeretném a hibák súlyát, vagy hogy egyes bugok ne okozhatnának másoknak komoly problémát. Mindössze azt akartam megmutatni, hogy a 10.50 néhány valóban komoly hiányossága után a 10.51 és 10.52 már abszolút jól használható.
Reményeim szerint most egy időre lezárták nagy újításokat, és folyamatos verziónövekedés (hivatalos kiadások) mellett egyre fogynak majd a bugok.
penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.04.23. 23:28:26
A siker egyik kulcsa pedig a megszokás. Az emberek nagyrésze elvan az alap funkciókkal, nem vágyik további fícsörökre, HA elégedett az aktuális böngészőjével akkor még rá sem vehető sokszor egy új kipróbálására. Ha kezdetben megtetszik neki az Opera és NEM szerez negatív tapasztalatot, akkor azt fogja használni. Később(!) esetleg megismeri a további extra fícsöröket és hozzászokik, nem akar már mást használni, mert hiányozni fog neki. De ehhez nem az első pillanatban fog hozzászokni. Én például ha annak idején nem találok rá a blogra és nem olvasom karaj tippjeit, hiába hogy eleve ilyen beállítottságú vagyok, lehet, hogy 1-1 bugos verzió után visszatértem volna Firefoxra.
Folyamatosan az volt bennem váltáskor, hogy ez milyen gyors és milyen stabil, a FF összeomlik állandóan, tele van fícsörökkel, ebben alig van valami, de legalább nem omlik össze. Aztán használat közben jöttem rá, hogy ebben valójában többminden van.
Amit meg mondtam az akár ősi kínai mondásnak is elmenne, hogy a stabilitásnak csak a hiányát veszi észre az ember. Tehát hiába a Carakan, a Win7 integráció és hiába a SW VEGA. És ha nem power user és nem használja a többletfícsöröket, akkor könnyen átállhat, tehát még felhasználókat is veszíthet vele az Opera.
Gizike lehet, hogy hibatűrő, de aki tudja, hogy van a piacon Firefox, Chrome, Safari és Opera is az már nem Gizike kategória. És lehet, hogy ő kevésbé hibatűrő.
penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.04.24. 00:26:35
1: Te nem, viszont biztos vagyok benne, hogy nem csak én, hanem rajtam kívül még sokan. Eléggé közkedvelt funkció.
2: Lehet, de még ha az USA-ban nem is túl népszerű, tekintve Anglia és Ausztrália népességét, szerintem egyenként többen használják ott, mint itt Magyarországon. De ez valóban szőrszálhasogatás.
3: Komolyan csalódtam benned... :D Nem használod az eredeti billentyűparancsokat, amiknek még nem butították le a 70%-át? :)
4: (ha nem megy, adblockot kapcsold ki) marketshare.hitslink.com/report.aspx?qprid=17
5: Nekem is, de ettől még bug. És a speciális egér nagyon jó, mert például Intézőben is működnek a dolgok, nem csak Operában.
6: Már engem sem, mivel átálltam pár helyen separatorokra éppen emiatt. Ez egyébként már 10-ben is benne volt. Attól még idegesítő volt, hogy menteni akartam a legalsó mappába és nem tudtam görgetni. A drag and drop nem éppen a legjobb, mikor sok almappád van és nem akarod fa nézetben 20 másodpercig mozgatni az egeret, hogy kitallózd a mappát.
7: Ezt a funkciót utoljára az előtt használtam, mielőtt Karbonade megnyerte volna a Wii-t. :D Azóta engem sem érint.
Viszont vedd figyelembe, hogy valaki kipróbálja, hogy mit tud az Opera, ismerkedik vele, beállítja valamennyire, úgy dönt, hogy ez neki nem kell, átállítja Sohára és pár óra múlva az oldalon az fogadja, hogy DDoS támadás miatt blokkolták az IP címét. Kikapcsolni sem biztos, hogy tudja, mert nem tudja, hogy az Egyéni-ben kell az Enable mellől kivenni a pipát. Gondolkozz 1.0-s user fejjel.
8: Szerintem is, de ha már egyszer benne van én is meglepődtem, hogy van nem egy ember, aki használja.
9: Ez például engem zavar. Nagyon jó szolgálatot tud tenni az MDI ablakokkal kombinálva. Bár inkább a vízszintes méret a lényeg, ezért engem sem érdekel túlzottan, viszont az, hogy 9.5 óta bugos már kicsit zavaró, főleg, hogy kétszer is jelentettem.
10: Mivel ott a fülek vannak, így engem sem. Viszont ha 1680 helyett mondjuk 1920-as monitorom lenne, akkor lehet, hogy kitölteném valamivel a felesleges űrt és mivel azon működik a középső klikk, így az lenne a legalkalmasabb. Egyúttal átlátszósága miatt sidebarként is funkconálna, mikor a sok fül takarja a windows gadgeteket.
11: Szintén az éppen ismerkedő user példáját tudom felhozni. Ráhúzna egyet és nem működik. Szerinted mit gondol?
12: Végre valamiben egyetértünk.
14: Át kell írnom, csak felülre pozícionált füleknél van így (gondolom a Win7 integráció miatt).
A gond pedig az, hogy a GYORSHÍVÓ nem kattintható, csak miután kattintottál egyet valahova. Ha simán Ctrl+T-vel nyitod, akkor kattintható. Mikor ráviszed az egeret hover effekt is van és ugyanúgy a címsávban van a fókusz.
15: Szintén az éppen ismerkedő user példáját tudom felhozni. Bekapcsolja és megjelenik neki egy 200*200 pixeles fehér valami, amit nem tud eltüntetni, csak újaindítással. Szerinted mit gondol?
16: Szintén egyetértünk, főleg, hogy nem is Adobe bug, hanem Windows bug. Ugyanis csak akkor átlátszó, ha Device Font van, tehát a Windows renderel. Bici készített is egy tesztoldalt is: bicikepei.atw.hu/test/test2.html
17: Mivel általában fülek által mindig takarásban van, így engem sem, viszont érdekes. És valószínűleg köze van a transparency-bughoz is, mivel azért van ez a csík, mert nem valós az átlátszóság. Volt elég tapasztalatom már a Vista kapcsán az Aero hülyeségeivel, hogy tudjam mi mire van kihatással.
18: Érdekes, ugyanis az Operás fix bezárás gombok a menüsáv jobb szélén kerültek oda (vagyis egész pontosan a fülsáv kiterjesztése miatt rendereli a gombok mögé), amik amúgy eltűntek. És egyik fórumozó ezt hozta fel, ami miatt nem akart váltani 10.10-ről 10.5-re, ugyanis írta, hogy átlagban 80-100 fül van nyitva és ilyenkor nem látja a füleken a bezárás gombot ez pedig fix helyen van és nem akar plusz eszköztárakat. Aztán megoldottuk, hogy linkeltem neki egy gombot, amit a címsáv végére húzhat.
Valójában a felülre helyezett fülsáv nem más, mint rárendereli az Opera a címsávra a fülsávot, tehát magát a címsávot nem tünteti el, mert nem is tudná. A legjobban akkor lehet észrevenni, mikor kifagy az Opera, ilyenkor ha felül van a fülsáv akkor eltűnik és csak egy üres Windows címsor van "No responding" üzenettel.
19: Engem sem különösebben, csak felmerül bennem a kérdés, hogy akkor mi értelme a chrome integrációnak, mikor az egyetlen valódi előnye nem érvényesülhet, vagyis, hogy sok tizedmásodpercet spórolsz azzal, hogy csak horizontálisan kell pozícionálnod az egeret a kívánt fülre.
20: Azért, mert bekapcsolódik a Windows címsor, mivel a skin.ini-ből hiányzik a Transparency = 1 sor.
23: Nyilván nem sokan használnak snap-links-et. De ha azt mondom, hogy például ezért nem működik a JavaScriptes drag and drop normálisan, akkor lehet, hogy páran felkapják a fejüket.
Vagy ha azt mondom, hogy (az illető időhiányát leszámítva) ezért nem tudja elkészíteni az iwiwTOOLS nevű, itt a blogon legalább 4 ember (rajtam kívül, mivel én aztán abszolút nem igénylem) által igényelt userJS Operás változatát.
26: Viszont a kódnak az overflow:auto; része a bűnös, tehát ezzel bárhol találkozhatsz.
27: Egyszerű. Egy hosszú forráskódban rákeresek egy kifejezésre. Az a kifejezés nagyon sokszor szerepel. Tudom, hogy kell lennie előtte egy szóköznek annál, amit én keresek. Utólag nyomok egy Home-ot, majd ütök egy szóközt és bumm. Jelentem a hibát.
De amint láthatod, a hibák nem "Hibák, amik érintik Penge Opera használati szokásait", hanem általános hibák, ami bárkit érinthet, aki éppen úgy használja a böngészőben az adott funkciót.
Ómájgád 2010.04.24. 00:33:43
www.ted.com/talks/barry_schwartz_on_the_paradox_of_choice.html
Most már biztos vagyok benne, hogy semmi mást nem fogok használni Operán kívül :).
penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.04.24. 03:17:58
Én legalábbis nem érzem magam amiatt boldogtalannak, mert döntenem kell, ugyanis ami lényeges ott mérlegelek, ami nem azt pedig leszarom. :D
Bár nem tudom, hogy ennek mi köze az Operához, vagy a böngészőkhöz, mert ez nem éppen az a terület, amire ráillik, amit elmond. Ugyanis az ő érvrendszere alapján az
Opera felhasználóknak kell a legtöbb döntést meghozni, egyrészt mivel ez a legkevésbé támogatott böngésző, döntened kell, hogy megér-e egy maszkolást, másrészt ez a legkevésbé divatos böngésző, döntened kell, hogy eltérő böngészőt használsz, mint a "nagy átlag", harmadszor pedig ez a legfícsörgazdagabb böngésző, tehát döntened "kell", hogy hogyan használod, illetve használod-e ezt vagy azt benne, míg a többi nagyrészt előre eltervezett módon nyújtja az adott funkciót, ráadásul megváltoztathatatlanul, vagy nehezen megváltoztathatóan.
Itt van például a fülek helyzete. Operában eldöntheted, hogy fent, jobboldalt, baloldalt vagy lent használod őket, esetleg kikapcsolod.
Választási lehetőségek száma: 5
Firefoxban eldöntheted kikapcsolod, vagy sem.
Választási lehetőségek száma: 2
Chrome-ban és IE-ben használod, ha tetszik, ha nem. Nincs választási lehetőség.
A Chrome user egyszer már választott, mikor eldöntötte, hogy felrakja a böngészőt. Tehát akkor e szerint a gondolatmenet szerint az IE userek a legboldogabbak.
penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.04.24. 04:16:06
Akinek nincs 5 perc türelme, vagy nem szeretne taskmanagerhez nyúlni az NE nyissa meg.
Van egy hatalmas Carakan bug is, itt megtekinthető: www.youtube.com/watch?v=S6qoegMmoow
Ómájgád 2010.04.24. 05:45:01
"Én legalábbis nem érzem magam amiatt boldogtalannak, mert döntenem kell"
Dehogynem :), csak még nem mered bevallani magadnak.
penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.04.24. 07:15:19
Barry Schwartz túlságosan leegyszerűsíti. A kapitalizmus által létrehozott mesterséges igénygerjesztéshez köthető marketing által generált kényszeres döntés-cunami nem hasonlítható a ténylegesen szükséges döntésekhez.
Hogy számodra mennyire számít szükségesnek a böngésző azt te döntsd el, mindenesetre visszautalnék mondjuk olyan globális dolgokra, mint a W3C és hogy ezt az IE6 hogyan tette tönkre. És hogy ezért leginkább a technikai analfabetizmus és a nemtörődömség volt a felelős. És ennek kiváltó oka a fentebb említett döntéshozatali kényszer elleni védekező-mechanizmus, amit a jelenlegi rendszer zúdít a társadalomra. Pedig egy gyerek kíváncsi, minden érdekli, miután felnő belefásul az életbe és leginkább mindent leszar, ami nem feltétlen szükséges a megélhetéséhez.
penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.04.24. 08:27:50
knorbert 2010.04.24. 09:09:43
Ha kis képre kattintok, akkor az alábbit dobja fel az internet securitym:
twitpic.com/1hz3wo/full
ha engedem, kifagy a böngésző a "szokásos" módon.
ha nem engedélyezem, akkor előbb hibát dob és utána fagy ki.
twitpic.com/1hz47a/full
A hibából azonban kiderül, hogy mivel nem engedélyeztem, így nem fért hozzá az Opera hibakereső processzéhez. Tehát gondolom, hogy abban kellene valamit módosítani, mert végső soron ő fagyasztja meg a böngészőt, rosszul kezeli le a hibát.
penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.04.24. 09:26:18
Tehát a böngésző összeomlott, csak a DeepGuard nem engedte becsukni az ablakot, amíg le nem okéztad. Mivel ilyenkor az Opera saját védelmi mechanizmusa lövi ki saját magát, majd küldi a hibajelentést. Mikor úgy omlik össze, hogy a saját hibajelentését sem tudja létrehozni akkor van a Windows-os "opera.exe hibát észlelt ezért leállt"
Ilyenkor jó esetben az MS küldi el az Operának (és a többi összeomló szoftver fejlesztőinek) a felgyülemlett jelentéseket havonta (moonman szerint, szerintem szarnak rá és maximum az OEM partnereknek küldik), már ha nincs a Windows-ban letiltva a hibajelentés küldése.
Különben ezért imádom ezeket az über-védelmi cuccokat. :D
Főleg mikor crackel mellette az illető, aztán műveleti fájlhozzáférés hibával egyből lelövi (mivelhogy ilyenkor felülírja az eredeti fájl egy részét). És ilyenkor jön a nagyszerű következtetés, miszerint "az ő vírusirtója a legjobb és én milyen köcsög vagyok, amiért vírusos cracket küldök neki". :D
Az agresszívebb fajta minden szoftverfrissítésnél ezt csinálja és rákérdez mind a 382 alkalommal, hogy engedem-e, hogy xy registry kulcsot módosíthatja-e.
knorbert 2010.04.24. 09:54:18
"Különben ezért imádom ezeket az über-védelmi cuccokat. :D"
Semmi gond ezekkel, csak tudni kell használni, beállítani, helyén kezelni őket.
penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.04.24. 11:22:10
Ugyanúgy, ahogy kékhalál után is csak hardveres reset után tudod visszahozni a Windows-t.
A Windows-os összeomlás pedig egyszerűen csak az, olyan folyamatok feküdtek meg, amik miatt nem tud elindulni a crash report, hanem az egész opera.exe processz megfekszik, vagy a Windows előbb lövi ki, minthogy bármit tudna magával kezdeni.
A 9x-es program mi volt pontosan? Mert nem mindegy, hogy Notepad, Hello World vagy egy komplex böngésző.
De akik ilyesmiket tesznek fel azok általában nem úgy kezelik, többségük egyszerűen csak úgy gondolja, hogy attól, hogy minden egyes apróságot jóváhagy attól nagyobb biztonságban lesz függetlenül attól, hogy tudja-e pontosan mit hagy jóvá. Ugyanúgy ott van az UAC is. Ha valaki ész nélkül kattintgat, azon nem fog segíteni, sőt, azon sem, aki úgy gondolja, hogy ő akkora expert, hogy kikapcsolja, nem gondolva arra, hogy egy böngészés közben temp mappába letöltődő kártevő bármikor admin jogosultsággal futhat. UAC-nál meg mondjuk kicsit gyanús, ha mondjuk egy flash játék vagy flash videó dobja fel.
F34R007 2010.04.24. 12:53:53
Aki kicsit jobban ért ehhez az egészhez szerinte jó döntés volt mert már tanácstalan vagyok chrome jóvolt csak effektíve naygon sokat eszik és hirdetések mindig másik chrome-ba nyíltak meg OMG:S
Maszkolást hogylehet megoldani??? 10.10 érdemes vagy használható amszkolás nélkül is ?
Lali25 2010.04.24. 19:37:15
@F34R007: Hát nem is tudom nem rosz a 10.10 de viszont tényleg lassu és sok a bug szerintem most ami még elfogatható böngészésre az a 10.51 :)
ap · http://premiumlivesets.hu 2010.04.24. 21:50:26
ap · http://premiumlivesets.hu 2010.04.24. 21:55:20
penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.04.24. 22:12:03
Egyébként nagyon gáz, nálam az IE8 gyorsabban betölti, mint az Opera.
A tesztet gondolhatod, hogy én sem dicsekvésképp linkeltem be. Régen ha másban nem is, de legalább szabványkövetésben, erőforrásigényben és stabilitásban élen járt az Opera.
Állítólag megduplázták a fejlesztőik számát, de nekem inkább úgy tűnik, mintha leépítés lett volna.
De ahogy észrevettem reagálnak a kérésekre, csak akkora fáziskéséssel, hogy addigra már régen nem aktuális.
Régen mit össze tepertünk, hogy nem muszáj a szabványkövetés, inkább az oldalakkal működjön normálisan. Azóta kezd kihalni az IE6, megjelent az IE8, útban az IE9, megjelent a Chrome és a Safari is Windows-ra, a Firefox is egyre inkább követi a szabványokat ekkora piaci részesedést ért el, az Opera pedig PONT MOST állt le vele, mikor olyan lobbi van mögötte, amilyen még soha nem volt.
HelloWorld 2010.04.24. 22:36:20
penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.04.25. 08:20:47
De hogy a szövegből idézzek: Conclusion: Not ready*. Waiting for Internet Explorer 8, Opera 10.5 to expire
a.deveria.com/caniuse/#agents=All&eras=All&cats=All
Ahogy elnézem nem annyira vészes a dolog. Csak a Chrome, Safari és Firefox(!) előzi meg szabványkövetésben az 5 versenyzőből...
A CSS3 Multiple column layout-ot azért támogathatná, mivel már "Candidate Recommendation".
A Flexible Box Layout Module, Offline web applications, Independent JavaScript threading, CSS Gradients, CSS3 Animation, CSS Canvas Drawings, CSS Reflections, CSS Masks, Web Sockets, Embedded OpenType font format for use in @font-face (EOT), 3D Canvas graphics / WebGL, Web Open Font Format for use in @font-face (WOFF), SVG effects for HTML, Client-side file opening and handling (File API), Web page animation (XHTML+SMIL), Inline SVG in HTML5, CSS3 3D Transforms se lenne hülyeség, egyedül a Geolocation, ami nem érdekel, mert amíg nem jut el az emberek tudatáig, hogy az internetet nem lehet nemzetállamosítani és nem tűnnek el a "not available in your country" üzenetek, addig szvsz maximum további korlátozásoknak adhat teret.
A "Drag and Drop" viszont nagyon csúnya azért, hogy már az IE7 is támogatta, az Opera meg még a mai napig nem.
Nem tudom mit csinál az Operánál a "CSS atyja", de szerintem csak a presztízs miatt tartják ott, mert, hogy nem egy hasznos munkaerő az biztos.
Mindenesetre azért van olyan is, amit sem a Firefox, sem a Chrome nem támogat, csak az Opera és az IE (színezett checkboxok és színezett gördítősáv). Bár úgy tudom egyik sem szabvány.
ap · http://premiumlivesets.hu 2010.04.25. 11:40:59
A többi böngészővel nem néztem, de azok után hogy az Opera "pillanatok" alatt beolvasta, túlzottan nem is érdekel, h ki ver rá 2mp-t :))
"Régen ha másban nem is, de legalább szabványkövetésben, erőforrásigényben és stabilitásban élen járt az Opera."
És a funkciókban és a testreszabhatóságban? :)
Mostanra maradt ez a kettő... a többi ment a levesbe.
Kár volt beleölni az időt a Unite-ba, a widgetmotorra az asztali platformon, és akkor talán lenne egy stabilabb és összeszedettebb böngészőnk.
Bár viszonyítás kérdése. Az Operánál úgy voltak vele, mindez a széles tömegeket nem érdekli, (szabványok) sokkal inkább a parasztvakítás kell. Most megkaptuk... úgyhogy ne sírjunk.. Csilivili böngésző csak éppen nem stabil, zabál mindent, és lassan az ie szintjén van ami a szabványokat illeti.
csak még nincs olyan sikeres mint az ie :-/
a nép akarta? a nép akarta. A nép megkapta... kuss legyen :D
ap · http://premiumlivesets.hu 2010.04.25. 12:16:07
cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.04.25. 18:42:06
Az FTP szerveres linknél a töltési idő nagy részét szerintem a CSS alkalmazása viszi el. Nem értek hozzá, de nekem úgy tűnik, hogy az adott oldal IE-re van kihegyezve. Chrome is elég sokat szüttyög vele, érzésre kb ugyanannyi idő. kipróbáltam az Opera 7.54u2-vel is. Elsőre gyorsabb volt, de frissítésnél teljesen kiakadt. Egyébként a gyorskereső jól vizsgázott, 2-3 mp alatt megtalálta az összes "rpm" szöveget, amiből ráadásul a sajátos CSS miatt kétszer annyi volt, mint a többi böngészőben. Az oldal készítői meg elég idióták, közel 19000 soros listát betenni egy mappába...
Szabványkövetés: a már említett 7.54u2 az 2+0 pontot szerzett... Én is azt mondom, hogy kell a sok támogatott szabvány, de az Opera is tud olyanokat, amiket a többiek nem. Régen sem volt mindig olyan remek a szabványok támogatása, de ha tudott is valami kunsztot, kit érdekelt. Az Opera által nem támogatottak közül mégis mennyit és milyen mértékben találunk a neten élesben? Amíg az IE az etalon, addig nem is kell több, mert nincs is nagyon értelme.
Én abban bízom, hogy most már itt vannak az új motorok, szinte az egész Operát teljesen újraírták (pl. hiába néz ki hasonlóan, a háttér teljesen más), és hatalmas benne a potenciál. Most lesz rá egy szűk évük (Opera 11-ig bezárólag), hogy a hibákat javítsák, az újabb szabványok támogatását beépítsék. És hogy közben olyan extrákat hozzanak be, amik az Opera felé terelik az embereket (és eközben propagálják a meglévőket, pl. Unite és Widgets). UI-s extrákról írt Haavard a Twitteren elég sejtelmesen, illetve ott a GPU gyorsított Opera, ami ugyan nem biztos, hogy első lesz a piacon (de lehetne, és még lehet is), de mindenképpen ez tűnik legteljesebbnek és legalaposabbnak. A többi az csak amolyan félmegoldás.
Ami a fejlesztéseket illeti, biztosra veszem, hogy az átlagosnál többen, de összességében nem túl sokan dolgoztak (dolgoznak) a 10.5-ön, a háttérben már javában fejlesztik a 10.6-ot és a 11-et.
Az Opera már csak ilyen (akár tetszik, akár nem), ebben szerintem hasonlít a Chrome-ra. Azok is fejlesztenek, mint a gőzhenger, és ha megvan valami értelmes, akkor kiadják úgy, ahogy van, és lépnek tovább.
cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.04.25. 18:45:02
penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.04.25. 18:55:23
Amint már többször mondtam, a legrosszabb az egészben, hogy míg csak az Opera támogatta normálisan a szabványokat addig mindenki leszarta őket, mire megnőtt a róka, bejött a Chrome/Safari és az EU-s csesztetések hatására az MS is nyitott a szabványok felé még ha szemmel láthatóan úgy is implementálja őket, mintha a saját fogát húzná, addigra az Operát nem érdekli. Régen úgy kellett 10-20 percig guglizni, mire az ember talált olyan oldalt, ahol ki lehetett próbálni az Operás újdonságokat. Most kijön a 10.5 és az ember pofára esik, hogy mennyi oldalon volt már mióta border-radius például és még sok más.
Amit én is mondtam, ha nem szórakoznak a widgetmotorral és a Unite-tal, akkor mostanra lenne egy betonstabil 10.5, az pedig megvárna, mert amint látható eddig sem másolta még le egyik konkurens sem. Volt egy FF addon Unite alternatívaként, el is tűnt a süllyesztőben. A Turbo is 2010-ben maximum arra jó, hogy megnyerjék a harmadik világ és a kelet-európai falvak (szintén lévő akár városok is) usereit, akiknek még mindig modemes vagy 1-2 megabites netjük van. Viszont hányan voltak, akik emiatt uninstallálták. Akik az EU választó kapcsán a megháromszorozódott letöltést produkálták ők nem fognak sem a Magyar Opera blogra, sem a PH-ra feljönni, hogy megkérdezzék:
a.) "Nem tudjátok mitől csúnyák a képek és lassú?"
b.) A ***** ****** ez a ******** böngésző, mi a *****' ilyen ****** a képek? Ez egy ***!
Az Operával a fáziskésés az egyetlen baj. Gyakorlatilag amikor innoválnak az azt jelenti, hogy ötletet adnak a nagyoknak, amiket azok lenyúlnak aztán a közhiedelemben elterjed, hogy azok valósították meg először. Ilyen, mikor jön a Pistike fikázni, hogy mekkora tróger az Opera, amiért lenyúlta a Chrome gyorshívóját.
Aztán mikor bejelent valamit mindenki húzza a száját, hogy ezért nem jó, meg azért nem jó, nincs semmi értelme. Mint például a Unite, ami sikertelen Rapidshare alternatívaként, vagy widgetek, amik gagyi FF addon pótlékként terjedtek el a köztudatban.
Visszatérve az FTP-re, ha kikapcsolom a CSS-t, akkor nálam is 10 másodperc. Valószínűleg a stílusozott fanézet nem tett neki jót.
HelloWorld 2010.04.25. 20:58:34
Fu, de mióta mondogatom már ezt...
Az opera vezető fejlesztője helyében úgy dobtam volna kukába az unite-ot, ahogy van, a widgetmotort pedig csak a mobilrészleg miatt hagytam volna meg.
Bezzeg se userjs installáló funkció, se formfill nincs a mai napig sem, pedig egyiket sem lenne egetverően nehéz implementálni.
HelloWorld 2010.04.25. 21:12:29
Egy másik névvel, csak maga az alap böngésző, mindenféle komolyabb extrák nélkül (levelező, IRC kliens, unite, widgetmotor, turbo, bittorent), amiket aztán opcionálisan letölthetővé tettek volna.
Vajon mennyi idő/energia/pénz ment el ezek fejlesztésére? Megérte? Nem hinném.
HelloWorld 2010.04.25. 21:13:01
awking 2010.04.25. 21:44:27
A 10.51-em se omlik össze, remekül működik a mindennapi használatkor.
A többséggel ellentétben nekem nem az a hobbim, hogy felderítsem az összes létező hibát, mintpölö a minden második teliholdas éjszakát követő, Mars-Vénusz bolygó együttéláskor jelentkező 90%-os CPU használatot XD
penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.04.25. 21:47:47
A Vista/Win7 kompatibilis fájlmentőablak pedig konkrétan egy 5-ös átírása 6-osra a forráskódban...
A legyalult verzióból egyenesen következne a fő build-in feature Opera kihalása, ahogy a Mozilla is kihalt a Seamonkey-nak pedig mérhetetlen a részesedése. Az egyetlen olyan böngésző, amiben minden megvan BEÉPÍTVE! ezt nem szeretném, ha tönkretennék. Ha megelégednék a többivel, akkor már régen nem itt panaszkodnék, hanem használnám a Firefoxot vagy a Chrome-ot, de be kell látni, az addonos koncepció használhatatlan 40+ addon fölött.
- Én nem akarok addont telepíteni olyan triviális dolgokra, mint például megnyitás a háttérben, vagy az új lap gomb eltüntetése.
- Nem akarok külön szoftvert telepíteni, mikor negyedévente egyszer kénytelen vagyok IRC-t használni.
- Nem akarok IIS-sel szüttyögni, vagy külső programot telepíteni, mikor félévente egyszer 200 megát kell megosztanom ismerősömmel és szerencsétlen fixIP-s havert nem akarom rapidshare vagy hasonló időkorlátos, captchás fostalicskákkal kínozni, mikor nekem itt a 25 megabites feltöltési sebességem.
- A levelezőt igenis használom, mert bár a Gmail is sokkal használhatóbb Chrome-mal és Firefox-szal, de a harmadik 2 perces Still Working üzenet után akkorát anyázok, hogy öröm nézni. :D
- A widgetek gagyi kis izék voltak, az új motorral viszont van esély (hangsúlyozom, esély) normális alkalmazások írására. Továbbá a Chrome-ban annyira divattá vált külön processzként futó webappok is új értelmet nyernek.
- A torrent tényleg kimehetne, mert amíg fájllistában sem lehet checkboxolni, addig használhatatlan, de ha ezt megoldanák, akkor nagyszerű lenne olyanoknak, akik évente kétszer töltenek le valamit nyílt oldalakról.
Hogy mennyi idő ment el a fejlesztésre azt nem tudom, viszont tekintve, hogy a Firefoxot is nagyon sokáig fejlesztik, mire kiadnak egy új verziót, a Chrome-nál pedig a Google programozóbázisa picivel nagyobb, mint az Operáé így kétlem, hogy ha éppen nem nyúlnak az adott funkcióhoz, akkor már sok vizet zavarna, hogy benne van a programban. Értsd: Ha tesznek bele egy normálisan pozicionálható személyes sávot, vagy egy autofill-t, kétlem hogy amiatt át kellene írni az Unite, widgetmotor, levelező vagy IRC kliens felét. Mikor a motort hegesztették az nyilván hatással van olyasmire, mint a a levelező HTML megjelenítő része vagy a widgetekre, vagy a Unite appokra, de mivel ezek szabványosan íródtak nem annyira kritikus a helyzet.
A reklámmal egyetértek. Hidd el nekem, ha Steve Jobs úgy döntött volna, hogy legyen a Safariban widgetmotor és Unite, akkor jövő hónapban már minden iFanboy azon csöpögne, hogy ez mekkora királyság és innovatív ötlet és enélkül hogyan tudott eddig élni.
Manapság nem az a sikeres reklám, ami a termék tudását mutatja be, hanem az, ami hat az emberekre, elhiteti velük, hogy enélkül nem élet az élet.
HelloWorld 2010.04.25. 22:18:24
Persze, én sem ilyen apróságokra gondoltam.
"Nem akarok külön szoftvert telepíteni..."
Nem is kellene, add-on formájában letölthetővé válnának, akár közvetlenül a böngészőből.
Ha egy normális add-on rendszert raknak össze, akkor még 40+ kiegészítő után sem borzalmasodik el a browser, és ez a pár funkció közel sincs 40.
Persze, Operáék másképp is gondolhatják.
"viszont tekintve, hogy a Firefoxot is nagyon sokáig fejlesztik, mire kiadnak egy új verziót"
Oké, de FF Operához képest gyakorlatilag nagy nulla funkcionalítás terén, Chrome szintén.
"Ha tesznek bele egy normálisan pozicionálható személyes sávot, vagy egy autofill-t, kétlem hogy amiatt át kellene írni az Unite, widgetmotor, levelező vagy IRC kliens felét."
De ha most összeszámolnánk, mennyi idő/költség/energia ment el ezek fejlesztésére, és ha azt mondjuk mindezt a VEGA-ra fordítanák most, akkor talán már a 10.60 prealfárara vernénk a nyálunkat.
"A legyalult verzióból egyenesen következne a fő build-in feature Opera kihalása, ahogy a Mozilla is kihalt a Seamonkey-nak pedig mérhetetlen a részesedése."
Nem feltétlen, mert a legyalult verzió lehetne a másodvonal, az első maradna a fullos Opera, és mindig az aktuális Opera engine + a lightosított Opera felület lenne kiadva más néven.
Bár ez így tényleg nem logikus, hisz nyilván arra fordítanak nagyobb erőforrást, amelyik sikeresebb.
penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.04.25. 23:40:50
A plusz absztrakciós réteg mindenképpen lassít. Ha nem is annyit, mint Firefox vagy Chrome esetében, de szükségszerűen lassít a felesleges API hívások miatt.
Ha más nem, legalább az Én Operám cikkeket olvasd át, amiből láthatod hányan mennyiféleképpen használják a böngészőt. Firefoxban a Fire Gestures akad a Snap Links-szel, az All-In-One sidebar az Element Hiding Helperrel és így tovább.
A legjobb példa: Étteremben is egy szakács van, elkészíti a kaját aztán eldöntöd, hogy megsózod, megborsozod, stb.
Mi lenne, ha 50 ember menne oda wannabe szakácsként és az egyik azt mondja, hogy ő sósan szereti a másik, hogy ő azt utálja a harmadik, hogy neki ez kell rá, neki az kell rá, neki az nem kell rá, mi lenne a végeredmény? Egy moslék.
"Oké, de FF Operához képest gyakorlatilag nagy nulla funkcionalítás terén, Chrome szintén."
Igen, és sokszorosa a fejlesztők száma is. Éppen ezért mondom, hogy ezek szerint MÉGSEM a fícsörök miatt húzódik el a fejlesztés. Úgy értem miután már elkészült az adott dolog és össze lett dolgozva az alapszoftverrel.
"De ha most összeszámolnánk, mennyi idő/költség/energia ment el ezek fejlesztésére, és ha azt mondjuk mindezt a VEGA-ra fordítanák most, akkor talán már a 10.60 prealfárara vernénk a nyálunkat."
Én is ugyanezt mondtam. Hogy priorizálni kellett volna. A widgetek még várhattak volna, a többi böngésző még csak le sem másolta őket. A Unite úgyszintén, addig úgysem lesz aktuális (mármint a fájlmegoszó része, amire gyakorlatilag az egész marketinget alapozták), amíg ki nem pusztul az ADSL.
"mindig az aktuális Opera engine + a lightosított Opera felület lenne kiadva más néven."
Arra ott a WinGOGI. Ja, hogy az túl fapados? :)
Ide most illene a Wall-Mart-os South Park rész. :D
Gyakorlatilag az Operával azért problémáznak, hogy mennyi minden van benne és csináljanak egy light verziót. Ha kapnak egy renderelőmotort egy címsorral, akkor az kevés, legyenek benne fülek. Ha azt is kapnak az is kevés, legyen bezárás gomb a füleken. Ha kapnak azt is lehessen őket kikapcsolni. Ha azt is akkor legyen állapotsáv. Ha az is van akkor legyenek benne könyvjelzők. Ha az is, akkor lehessen tagelni őket. Ha az is akkor szinkronizálni is jó lenne őket. És a végén vagy lesz 50-féle Opera, vagy a Light-ból lesz újra all-in-one Opera, vagy az all-in-one Operát fogják hanyagolni erőforrás hiány miatt, mert nem éri meg egy maréknyi ember miatt fejleszteni.
1: A telepítő mérete kisebb, mint a Chrome, IE vagy Safari telepítője. Egyedül a Firefox kisebb, de az csak egy nyelvet tartalmaz. A sima angol Opera is csak 6 mega.
2: A telepített méret a legkisebb. A Chrome-é a legnagyobb ha beleszámoljuk, hogy a cache mérete nem limitált, így képes 700 megát is lefoglalni a vinyón.
3: Ha nem aktiválod az adott funkciókat nem tolja az arcodba a torrentkliens kivételével, sem eszköztippként, sem semmiként. Még csak plusz memóriát sem eszik.
4: Ha használod a funkciókat, akkor is alig eszik valamivel többet. A 10.5 nem azért eszik ennyit, nálam a 2 acc-os, 15000 leveles M2, a 23 RSS csatorna, a 3 IRC csatorna, a Link és a Unite (egyedül a torrentkliens van letiltva) is max olyan 50-80 megával több, mint amúgy a szűz Opera minden nélkül.
Mennyit is eszik összesen egy Thunderbird, egy mIRC és egy IIS? Egyenként is többet.
"Bár ez így tényleg nem logikus, hisz nyilván arra fordítanak nagyobb erőforrást, amelyik sikeresebb."
Erről van szó. Láthatod, hogy a piac torz és a tömeg a mainstream képére akar formálni mindent.
A "Linux nem Windows" nyomán az Operás mondás is hasonló, avagy "Az Opera nem IE-Like böngésző".
penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.04.26. 05:03:50
ps: Egyébként másnál is akad a smooth scroll a linkelt oldalon?
Dzsini 2010.04.26. 06:54:56
Azért az exkluzívabb éttermekben (kb 1 Michelin-csillagtól) véletlenül sem találsz fűszereket az asztalon. Egy kifőzdében alapvetés, elit helyeken kizárt, hogy engedik neked elrontani az általuk elkészített ételeket.
(tessék továbbgondolni ugyanezt böngészőre)
Sunikeee27 2010.04.26. 12:20:02
Azt szeretném megkérdezni hogy az Operában melyik fájl vagy könyvtár tárolja a mentett jelszavakat mert szeretném áthelyezni egy másik gépre az egész jelszókezelőt illetve lementeni és biztonságban tartani.
Előre is köszönöm szépen!
Üdv: Sunikeee27
Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.04.26. 17:13:59
Részletesebben: help.opera.com/Windows/10.52/hu/backup.html