Magyar Opera

Stabilitás, minialkalmazás, gyorsulás (b3260)

Új nap, új előzetes. Akár ez is lehetne mostanában az Opera mottója. Tegnap érkezett a béta utáni első kiadás, ma pedig már itt is van a folytatás. A változási lista eléggé szűk szavú (lista konkrétan nincs is), de mindenképpen sokatmondó.

Az első örömteli változás a sebességet érinti, egészen pontosan az osztálykiválasztók egyeztetését (class selector matching), ami a CSS nyelv egyik eleme. Ennek végrehajtási sebessége a belső Opera tesztek alapján 20-30%-ot javult.

A második jóságot a szokásos hibajavítások jelentik, konkrétan a stabilitásnövelő változások. Ezekből rengeteget változtattak, így elvileg kevesebb összeomlással kell számolni. A fentiek következményeként a Presto motor verziószáma is lépett egyet, így már 2.5.22-nél járunk (emlékeztetőül: a pre-alfában a 2.5.18 szerepelt).

A harmadik, és legalább ennyire fontos változás, hogy a felhasználók panaszai meghallgattattak, és bekerült a böngészőbe egy egyedi minialkalmazás kezelő panel. Ennek segítségével a böngészőből tudjuk majd telepíteni és törölni a minialkalmazásokat!

Sajnos ismert (új) hiba is van, nevezetesen a beállításoknál a haladó rész bugos. Ez gyakorlatilag annyit tesz, hogy szinte használhatatlan (csak 3-4 alpont működik). A Unix és Mac hívek megértését kérjük, a Windowsos verzió határidős meló, emiatt az előző kettő a háttérbe szorul. Ennek megfelelően ma sincsen új előzetes a számukra.

Figyelem! Az előzetes verziók még sok hibát tartalmazhatnak, ezeket nem ajánlott mindennapi használatra telepíteni. Az Opera legutolsó végleges verzióját az Opera oldaláról töltheted le.

Letöltés (Opera 10.50.3260, post-beta):

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr461771100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.02.18. 19:07:39

Az előbb tapasztaltam egy olyan hibát, hogy a lezárt (rögzített) fülem összenyomódott. Már nem tudom előidézni, szóval lehet akár bug is, de elképzelhető, hogy a Chrome-féle megoldást implementálják suttyomban.

ui: az új verzió is bőszen rakosgat g_0033 nevű mappákat az asztalomra...

CsendesMark 2010.02.18. 19:15:27

ezek az emberek télleg pörögnek :D

Mr. Moody (törölt) 2010.02.18. 19:35:43

Tiszta telepítés volt. Olyat tapasztalt valaki, hogy a haladó beállítások összecsúsznak? Konkrétan 4 dolgot lehet állítani a többi nem létezik.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2010.02.18. 19:36:35

@Mr. Moody: Tapasztaltam.
Most probalom felrakni az angolt, hatha abban nincs benne a hiba.

Lali25 2010.02.18. 19:46:48

Hello mindenkinek én már használtam vagy 5 fajta betát a 10.50 de mindig van valami bug igy most egyenlőre marad a 10.10 és azt szeretném még megkérdezni hogy mikor jön ki a hivatalos 10.50 final ???

ZeGa 2010.02.18. 19:47:51

@Mr. Moody: Le is van írva, hogy bugos...

Lali25 2010.02.18. 19:48:19

Mikor jön ki a 10.50 stabil ???

ZeGa 2010.02.18. 19:49:32

@Lali25: Pontos dátum nincs, de biztos végezni akarnak a windows-os böngészőválasztó képernyő megjelenése előtt, ami, ha jól tudom márciusban van.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.02.18. 19:51:34

@Mr. Moody: Ismert hiba, benne van a cikkben. Most már ki is emeltem.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.02.18. 19:52:09

@Lali25: Szerintem durván egy hónap múlva. De egyelőre csak Win-re!

Cs0pi · http://androidnews.blog.hu/ 2010.02.18. 19:56:47

Nekem még mindig gondjaim vannak a "fokuszponttal" gmailbe midnig a chat ablak mögé kattint csak akkor javul meg ha jobb klikkelek elötte, vagy egyes flasheh tartalmakra se tudok kattintatni csak ha már nyomtam egy jobb klikket hogy a flasht tudjam használni:S

Mr. Moody (törölt) 2010.02.18. 19:57:05

@cousin333: Hja :)

Sorry. Ez van ha két bekezdést olvas el az ember :)

Lali25 2010.02.18. 20:00:52

@Cs0pi: Szia ez a verzió még csak beta és szerintem ne alapértelmezett böngészőként használd szerintem csak tesztelgezsd, ha akarod hogy minden müködjön akkor használd a 10.10 stabilt és még egy hónapot ugy is kibir szerintem mindenki :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.02.18. 20:29:01

Na ez lesz az a build, amit én fel sem teszek. A beállítások elérhetők opera:configból is, de ha nincs változás a kisebb prioritású bugok terén, inkább megvárom a következőt.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.02.18. 20:55:40

Nocsak. Most vettem észre, hogy a Presto verziója nem 2.5.22, hanem 2.6.22. Vajon csak elírták, vagy tényleg ekkorát ugrottak volna...

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.02.18. 21:04:37

@penge™: Megvan hozzá a javítás:

- nyisd meg a ui\dialog.ini fájlt
- keresd meg a sorokat, amikben ez szerepel: "Widget_notification_checkbox"

Az első ilyen sor végéről töröld ki a ", End"-et.

resius 2010.02.18. 21:52:52

Hát nem is csinálok ebből most hordozhatót...

MosoMasa 2010.02.18. 21:52:53

@cousin333: Na erre hogy jöttél rá... ;)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.02.18. 21:53:05

@cousin333: Köszi, így tényleg jó, egyedül a "Notifications" rész alján van egy kis rácsúszás.

Amúgy másnak is létrehoz (nem csak ez, korábbi 1-2 build is) a profilban egy pstorage nevű mappát?

A Presto verzió pedig remélem csak elírás, mert a hardveres gyorsítást gondolom még nem tették bele.

endruuboyyy 2010.02.18. 22:00:57

Az előző buildet látva már kezdtem örülni , hogy nagyjából összerakták a böngészőt , nagyon gyorsan és szépen renderelt , tényleg olyan érzésem volt mintha a Chrome -ot használnék . Most az új build- vel olyan érzésem van , mintha 10.10-en volnék . Az oldalak először szétesve jelennek meg , majd utána kerül minden a helyére . Gyorsulást én nem érzékeltem , csak lassulást. Nyilván visszateszem a tegnapit.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.02.18. 22:08:02

@Andris32: Fura, mert én éppen hogy gyorsulást mértem. pl. SunSpideren is.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.02.18. 22:11:48

@MosoMasa / Ha nagy leszek, japán leszek!: A rutin, meg az évek. Egy kicsit segített az is, hogy leírták a Desktop team bejegyzésének kommentjeiben is :)

@penge™: Lényegtelen a HW gyorsítás léte, mert nem tudhatod, hogy melyik Prestoban van benne. Ráadásul ez csak egy backend kérdés (a VEGA az SW kimenetre, vagy HW kimenetre rakja-e ugyanazt), szóval nem tudom, hogy a Presto verzió mennyit befolyásol a dolgon.

Amúgy szerintem nagyon jó lesz ez a 10.5, egyetlen dologgal ronthatják el: ha túl hamar adják ki. Sajnos erre jó esélyt látok...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.02.18. 22:28:20

@cousin333: Ha csak ennyi, akkor miért nem engedélyezik? Legalább egy opera:config-os checkboxot rakjanak be a vállalkozókedvűeknek. :D

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.02.19. 01:05:39

Hallottátok, hogy jön az ie9 márciusra?

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.02.19. 01:07:00

@Namelesske: Szerintem kacsa a hír :d De érdekes lenne ha az opera vs ie párharc lenne :D hardveres gyorsítás vs carkan

Teddy Beer 2010.02.19. 08:39:45

@Namelesske: részben igaz. előzetes információk lesznek, program nem biztos hogy kész lesz a tesztekre. meg nagyon messze van náluk a stabil.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.02.19. 08:59:34

@Namelesske: Nana. A MIX10-en bemutatják, hogy hol tartanak. Ha szerencsénk van, akkor jön egy béta is. A végleges 9-est még kizártnak tartom.

A HW-es gyorsítást meg ne keverjük, az IE és az FF megoldása sokkal specifikusabb, mint az Operáé, mind a képességeket, mind a kompatibilitást tekintve.

(á)dinka 2010.02.19. 14:16:09

Sziasztok!
énis találtam (már régóta léteznek) egy pár hibát:
-fordítási hibák:
jobboldalt - "search with ..."
menü - "Tabs and Windows" / "New Private Windows", "Page Tools" / "Developer", "Settings", mikor nincs semmi a sorban, akkor azt írja ki, hogy Enter address or search
-a személyes sávon a könyvjelzőimet nem abban a sorrendben jeleníti meg, amilyenben én azt beállítottam kilépés előtt ("mappák" is vannak köztük, nemcsak url-ek)
-a megnyitott oldalakat elmenti a sorban (úgyvettem észre, hogy elkezdtem begépelni, és kiírta oda, és csak rá kellett kattintanom), annak ellenére, hogy beállítottam, hogy ne mentse sehol az előzményeket
-www.globedancehall.com/index.php?oldal=party_fotok&xf=party - ezen az oldalon ha megpróbálom végiglapozni a partiképeket, akkor csak nekem nemtölti be mindet?

Ezeket a bugokat amúgy valaki elküldi az operásoknak?

Köszönettel: Ádám

Foli · http://worldofoli.tumblr.com 2010.02.19. 14:18:43

@cousin333: Nekem is előjött, de csak a 10.5 Clear Version skinnel.
imagerz.com/QENBUUtvAwINV1NOFwVR
Erre gondolsz?
Szerintem ez csak skin hiba, de tényleg jó lenne, ha megcsinálnák végre ezt a funkciót.

fraki 2010.02.19. 15:13:36

Épp fejlesztek, és örvendetes, hogy egy 10.10-ben talált hibát a betában már javítva látok.

Konkrétan a position:absolute elemek kezdő helyzete nem vette figyelembe a felettük lévő elem alsó marginját.

Worlon 2010.02.19. 15:44:30

Opera 10.50.3261 Elérhető, és elvileg javították a tálca automatikus elrejtése hibát is:)

Dzsini 2010.02.19. 16:17:35

És hogy mennyire határidős a Windowsos 10.50: NAGYON.

"External testing of the choice screen will begin next week in three countries: the United Kingdom, Belgium and France. Anyone in those countries who wishes to test it can download the browser choice screen software update from Windows Update. We plan to begin a phased roll-out of the update across Europe the week of March 1."
forrás (nagyon lassan tölt be):
microsoftontheissues.com/cs/blogs/mscorp/archive/2010/02/19/the-browser-choice-screen-for-europe-what-to-expect-when-to-expect-it.aspx

Lali_ 2010.02.19. 16:46:29

@Dzsini: Hát akkor tényleg elfogják sietni a megjelenést....

Foli · http://worldofoli.tumblr.com 2010.02.19. 17:37:10

Bug: Ha a panelen használom a jelszókezelőt, amiben több elem is el van mentve, a fél ablak kilóg.
süti beállítások módosítása