Magyar Opera

Opera 10.10 RC3 (b1880)

Van egy olyan sanda gyanúm, hogy holnapra tervezték be a végleges Opera 10.10 megjelenését. Mindenesetre tény, hogy a fejlesztők rendkívül serényen dolgoznak: a pénteki RC után érkezett egy vasárnapi(!) kiadás is, ma pedig egy újabb, immáron a harmadik.

A mai némileg többet ígér, mint a legutóbbi, ami egyetlen problémára kereste a választ. A jelek szerint nem találta meg teljesen, mert az 1880-as összeállítás javítólistáján is szerepel a Unite nem megfelelő újraindulásával kapcsolatos probléma. Ezen felül azonban további Unite javításokat ígér, ezen felül sebességnövekedést is az alkalmazások futtatásakor. A Linux felhasználók is örömüket lelhetik a tálca ikonnal kapcsolatos javítások miatt. Egy szó, mint száz, mindenképpen érdemes frissíteni.

A kapkodásra jellemző, hogy a fentieken túl semmilyen konkrét listával nem szolgáltak a tesztelők, a telepítőfájlokkal természetesen igen. Íme:

Letöltés (Opera 10.10.1880 RC3):

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr131532324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dzsini 2009.11.17. 19:04:33

vajon az 1888-as build lesz a végleges vagy ez? :)

lalolib 2009.11.17. 19:50:00

Szerintem nem kéne annyira sietni. A 10-es jól működik és szerintem nem nagyon hiányzik sokaknak az Unit.
Jöjjön, de csak akkor, ha már hibátlan. Mintha minden áron bizonyítani akarnák a fejlesztés eredményességét. Az meg soha nem vezetett eddig eredményre.

Abydos · http://abysan.com/blog 2009.11.17. 19:53:11

Még mindig gond van a gmailos imappal. Ez még nálam mindig nem 100-as verzió, nem is használom.

Sunikeee27 2009.11.17. 20:33:13

Hibátlan böngésző nem létezik, azaz olyan böngésző soha nem lesz se Operából sem Firefoxból ami hibátlan azért mindegyik küszköd némi hibával valamelyik többel valamelyik kevesebbel.

Én már az Opera 10.10.1880 verziót használom, azaz mindig az újabb béta verzió használom ahogy megjelenik egy újabb akkor azonnal frissítem.
Szerintem a pénteki megjelenés az már a végleges verzió lesz, de ez csak az én szerény véleményem.
Ennyi frissítést még soha nem adtak ki 1 hét alatt mint ebben az 1hétben ezért gondolom így.

Üdv: Sunikeee27

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.11.17. 21:02:31

@Sunikeee27: "Szerintem a pénteki megjelenés az már a végleges verzió lesz"

Szerintem még sosem adtak ki pénteken hivatalos végleges verziót, azt mostanában szerdákra szokták időzíteni. Szóval vagy holnap jön, esetleg holnapután, vagy a jövő héten.

De úgy látom, már ott van a babszem a seggükben, szóval jönni fog az hamar. Reményeim szerint december elején kapunk egy j előzetest, vagy a 10.5-ből, vagy Carakan / VEGA demo buildet, vagy valamit. De addig biztos nem, amíg nincs kint a végleges Unite.

awking 2009.11.17. 21:13:14

@lalolib: Most csináltam pár napja biztonsági mentést a masinán, az Operán hordozható (pár perc alatt teljesen helyretudom állítani), szóval az se zavar ha összeomlik a rendszer, csak jöjjön már a Unite! :D

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.11.17. 22:32:20

@Abydos: A Gmail IMAP-ja nem is lesz a közeljövőben olyan, mint a többi, mivel nézeteket használ mappák helyett, az IMAP protokol pedig mappákra épül. De ez minden mailkliensben így van. De pontosan mi a baj vele? Vagy használhatsz helyette GMX-et. Van IMAP, POP3, 5 gigás postafiók, saját SMTP, alias-ok: gmx.com

Dzsini 2009.11.18. 07:28:52

@penge™: ennyire megtetszett a GMX? :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.11.18. 08:12:07

@Dzsini: Simán. Ha nem tartozna a Google Acc-omhoz Wave acc, akkor már töröltem is volna az egyiket. :D
Bár az az egy nem tetszett benne, hogy csak a GMX-es aliasokról lehet küldeni az SMTP-jével Gmail-es címről nem, (mondjuk ha ezt minden szolgáltató bevezetné, akkor végre megszűnhetne a spam, milyen szép is lenne...), tehát bizgerálnom kellett, mire megoldottam minden levelezőlistán, mivel a Googlegroups-on jobb a Gmail-es cím, mert
1: Ha több levlistára küldik ugyanazt, amin tag vagy csak egy példányban kapod meg.
2: Az általad küldött levelek nem jelennek meg az inboxban. De minden másra ez sokkal jobb.

Végre nem kell átnevezgetnem a .dll, .ocx és .exe fájlokat sem, mert a hiper-szuper Google-féle vírusirtó képessége annyiban kimerül, hogy ha simán küldöd, vagy bezippeled, illeve berarolod, akkor nem kapja meg az illető. Utóbbi esetekben még nem is szól, hogy "ne küldjed te hülye, mert nem fog elmenni", hanem egyszerűen ellopja a kifogásolt csatolmányokat a levélből. :D
Viszont ha átnevezed .jpg-re akkor minden további nélkül elküldi, sőt, ha webes felületen nyitod meg még be is embeddeli. Bár azért egy "Scanning virus" lefut minden levélmegnyitásnál, hogy kénytelen legyél várni egy több fájllal telerakott levél megnyitásától számított 10-60 másodpercig, mert milyen szar lenne, ha már az inboxba érkezéskor leellenőrizné (ha egyáltalán tényleg vírusirtó az a vírusirtó).

Az aliasok viszont ettől függetlenül nagyon hasznosak, mert így biztos, hogy a címekre érkező levelek megérkeznek, nem kell átirányítással, meg fetchinggel foglalkoznom, aztán ha nem jön levél, akkor azon gondolkoznom, hogy vajon törölték-e a címemet inaktivitás miatt, vagy nem.

A mail fetching-je viszont megint egy nagy piros pontot érdemel, amiért IMAP-ot használ POP3 helyett.

Valahogy minden Google szolgáltatásban megfigyelhető ez a pangás... Amikor indul hoz egy csomó újdonságot, de még nem elég kiforrott, aztán mire kiforrja magát, addigra a kezdeti újdonságokon kívül alig van benne hasznos fícsör.
A csoportosítós nézet páratlan volt (bár az Operáé is tetszik, csak megoldhatnák végre a "Új hozzászólás érkezett" típusú leveleknél is a csoportosítást, ahol lusták a fejlesztők RSS-t alkalmazni), a dokumentumnézet nem rossz, de túl későn jött és van pár égető hiányosság még mindig. Például ha doc-ot vagy xls-t nyitok meg, akkor automatikusan elmenti a Docs-ba és nincs egy "Delete" gomb, tehát utána a Docs oldalán kell törölnöm a többi közül.
A billentyűparancsoknál a levél törlése a #, tehát csak angol billentyűzeten működik.
A Readerrel is integrálhatnák már végre.
A Google Reader is hasonló sorsú szolgáltatás. Még mindig olyan lassú, hogy öröm nézni. 2-3 órát késnek a feedek.

m_and_m 2009.11.18. 09:19:22

@penge™:
Google Reader témához. Új gépre új, tiszta telepítéssel raktam fel az 10.01 1844-es Operát. Azóta a Greaderben a 'V' gomb nem működik. Nem nyitja meg a forrásoldalt, csak egy about:blank -ot. Ezt már egyszer eljátszotta, amikor a régi gépen még váltottam a 10-esre, de aztán vhogy megjavult (nem tudom mitől).
Te ilyet nem tapasztaltál?

Más:
Opera szinkron nálam elég darabosan működik. Keveri a könyvjelzőket. átrendezi őket egyik mappából a másikba, eltűntet párat, létrehoz újakat (ezeket név és url nélkül, csak egy üres ikon látszik). Újra-szinkronnál pedig a belépéskor csak pörgeti a kis szélforgót és semmi. Ki kell lőnöm az Operát ilyenkor.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.11.18. 10:06:12

@m_and_m: Egy bug miatt nem működött az egyik buildben a v billentyű, amit a Desktop Team-en is írtak, erre emlékszem. Most próbáltam ki, 10.10-es 1880-ban is és 10.01-ben is működik. Ha nem használsz valami olyan userjs-t, CSS-t, vagy túl agresszív reklámblokkolót, ami ezt okozhatja, akkor operaprefs.ini törlést javaslok.

A szinkronnál én is tapasztaltam ezt a problémát, általában akkor jön elő, mikor egy, vagy több könyvjelzőt átrendezek (a Sort by My Order-t használom) és mielőtt még szinkronizálódna átrakom egy mappába, vagy újabb helyre rendezem ugyanabban a mappában.

Néztem a link.opera.com-on, nagyon sokára alkalmazódik az aktuális állapot, legalább 2-3 perc (amellett, hogy nagyon lassú az oldal és 0 menedzselhetőséggel bír). Ha addig csinálsz valamit a könyvjelzővel, akkor szokta a gyökérmappa legaljára bedobni.

Olyan még nem volt, hogy ki kellett volna lőnöm az Operát, mert nem állt meg a szinkron, viszont olyan már igen, hogy sárga felkiáltójel volt rajta és ha ekkor léptem ki az Operából még szüttyögött vagy 1 percig, mire kilépett.
Az üres fehér ikonokat egyszer tapasztaltam, elég húzós volt, mert fognom kellett egy portable Operát, amibe beleraktam a régi fájlt, ami alapján egyeztettem a két listát, hogy mi hiányzik.

Azóta backupolom a bookmarks.adr, speeddial.ini és notes.adr fájlokat is. A search.ini-t amúgy is, mivel a seperator-okat nem szinkronizálja.

Mondjuk most még annyira nem vészes, de majd ha a többi (számomra szükséges) profilfájlokat is fogja tudni, na akkor lesz majd lényegesebb, mivel akkor már használható(!) is lesz, tehát elvileg nem kell majd profilokat menteni, csak bejelentkezni.

Más: Van valamilyen jó Opera Backupoló program, ami jól működik Win7 alatt is 10-es Operával?
Kéne rá valami linkgyűjtemény, mert ezekből is van vagy 5-féle, meg keresőbütykölő is, meg vannak, amik már nem is aktuálisak.

meneruwa 2009.11.18. 20:54:43

Opera 10 Mobil-ról meg semmi hír? megjelent a beta :P !!!! www.opera.com/mobile/

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.11.18. 21:01:05

@meneruwa: Tudom, már használtam :)

A cikk készülget, de nem lesz hosszú, mivel nem sokban különbözik a Symbian verziótól, sőt.

Viszont töltök fel saját videót. Kicsit kezdetleges, kicsit béna, de a mienk :). Elég lassan megy a dolog...

RaidX 2009.11.18. 21:08:12

Érdekes. Win 7 alól nem tudok belépni sem Opera, sem Chrome, sem IE alól.
A Panda cloude vírusirtó van fent és a vin saját tűzfala. Most Server2003-ról vagyok.

Próbálnánk a file sharing opciót. Ha jelszót állítok be nem fogadja el. Csak ha nyilvánosra állítom akkor működik.

Ez is a Win 7 miatt van, vagy más is találkozott vele?

10.10.1874

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.11.18. 21:13:56

@RaidX: Nem tudom, az új verzió mit csinál, de nekem korábbiakkal nem volt gondom Win7 alatt. Esetleg frissíts az b1880-ra.

Sunikeee27 2009.11.18. 21:26:28

@RaidX: Érdekes. Win 7 alól nem tudok belépni sem Opera, sem Chrome, sem IE alól.
A Panda cloude vírusirtó van fent és a vin saját tűzfala. Most Server2003-ról vagyok.

Próbálnánk a file sharing opciót. Ha jelszót állítok be nem fogadja el. Csak ha nyilvánosra állítom akkor működik.

Ez is a Win 7 miatt van, vagy más is találkozott vele?

Vagy azt a Pandát szed le mert lehet az tiltja, egyébként is szerintem az a legszarabb vírusirtó.
Én ezeket ajánlom AVG 9.0, NOD, Kaspersky.
Én jobban szeretem a kaspersky-t, na ennyit a vírusirtókról.
Lehet a Panda blokkolja az oldalt nézd meg a blokkolt tartalmakat ha bent van akkor engedélyezd az oldalt.

Üdv: Sunikeee27

RaidX 2009.11.18. 21:31:10

Régebben, ha kikapcsoltam a reklámblokkolást és a fleh blockert Opera alól is betudtam lépni. Chrome és IE szintén ment. Most Magyar Ultimate Win 7 van, legális. Előtte RTM volt fent tört.
Már ott tartok, hogy inkább visszarakom az RTM verziót, mert mással is csak kínlódok. Például Office 2007 legális frissítése 2 napon keresztül nem ment. Valami 78F hibával megakadt. Ezt a hibakódot sehol nem találtam.
Gmail belépés nem megy normálisan.
"Böngészőjében a cookie funkció ki van kapcsolva. Kérjük, kapcsolja be." És nem enged belépni. Pedig a cookie engedélyezve van az oldalnak. Amúgy csak a harmadik féltől.. van blokkolva általában.
Szóval nem tudom miért nem akar összeférni a Win 7-el?
Azt hiszem megvárom mostmár a végleges verziót. Már nemsoká itt lehet. Ha az is problémás lessz, inkább visszarakom az Win7 RTM verziót.

meneruwa 2009.11.19. 07:53:10

@cousin333: hát a symbiant én nem tudtam kipróbálni mert wm-es a pda-m de nekem nagyon tetszik hasonlo mint a java-s de azért sokkal gyorsabb persze, az oldalakat normális kereteken belül behozza s ismeri az ajax-ot? értem itt hogy az iwiwen az uj üzenőfal nem jelent meg a 9.7-es betaval ez behozza simán :) este tesztelgetem melóba s majd írok még én is ha lesz cikk róla

RaidX 2009.11.19. 10:05:04

Csak az Operával van valami, nem tetszik neki a Win7.

Win7 RTM Opera + Opera 10.10 1874

Megy a belépés.

Felraktam az Opera RC3-at és nem megy a bejelentkezés.
Csináltam tiszta telepítést és frissítést, de a lényeg változatlan.

Egyszerűen nem jelenik meg a Belépés gomb.

RaidX 2009.11.19. 10:16:01

Ja! Az előbb elfelejtettem. A Panda Cloud nem egészen úgy működik mint a gépre telepített Panda vírusírtók. Ez valahol a "felhőbe" fut. A gépre csak annyi települ, ami a kommunikációt biztosítja. Már beta 2 óta használom és nem volt vele baj. Most az 1-es verzió is kifogástalanul működik. Régebben én is használtam kaspersky-t, a Szerver 2003-on AVAST fut. Eggyik sem jobb a másiknál. Egyik ezt, a másik azt az újdonságot nem ismeri fel. Mivel ez a gépem egy 1,6-os procival szerelt Mini ITX alaplap. Nem mindegy mi mennyire fogja a gépet! A szerveren is csak a beépített tűzfal fut. A Win7-nél már testreszabhatóbb a ki/be forgalom. Az Outpost eléggé fog Win 7 alatt. XP-nél azt használtam. De már új licencet kellene venni. Ezért egyellőre marad a beépített.
Meglátjuk, a végleges Opera mit művel. Majd csak megjön az is.

m_and_m 2009.11.19. 10:40:49

@penge™:
A megoldás nála a "szokásos" volt. Egyszer csak el kezdett működni 'V' a Google Reader-ben. Pedig nem telepítettem új verziót.
Tehát, már másodszor játssza ezt el velem.

ttarvai (törölt) 2009.11.19. 21:56:22

This page requires AC_RunActiveContent.js.

Miért kapom ezt? Elviekben ez egy többéves flash biznisz, ma már nem is kéne előjönnie. És mégis, miért?

tikaszvince 2009.11.20. 08:45:06

Van arról valami információ hogy az Opera repokba mikor kerülnek be a Qt4-es csomagok is?

Lali_ 2009.11.20. 15:57:02

@tikaszvince: Ő, ha megmondod, hogy mi az a repok, akkor talán tudunk segíteni :) Az a gond, hogy csomagkezelővel nem tudod letölteni, mert nincs benne az olvasott tárolókban? Szerintem következő héten már esélyes a megjelenés, szóval akkor már lesz...

Ftp-n elvileg van qt4-es is, onnan nem tudod feltenni?
ftp://ftp.opera.com/pub/opera/linux/1010b1/beta1/en/

(De gondolom neked az kéne, hogy itt is legyen, mivel a csomagkezelő innen dolgozik: deb.opera.com/opera/pool/non-free/o/opera/ )

Ha minden igaz, akkor itt van valami ilyesmi help: www.opera.com/support/kb/view/841/ de

tikaszvince 2009.11.20. 19:24:24

@Lali_: repository többesszáma :) Tudom, hogy FTP-n már fenn van ez a verzió is. Már régebben is fenn volt. De lényegesen könnyebb a frissítés, ha a csomagkezelőre bízom, mint ha nekem kell figyelnem.

ttarvai (törölt) 2009.11.21. 18:23:48

@Lali_: pl ncore-on, mikor megnézem egy film screenshotjait

ttarvai (törölt) 2009.11.25. 19:20:02

@massatz: valakinek ötlet erre? 10.1-el sem lett jobb.

kencel 2009.11.26. 18:29:11

sziasztok. Nekem van egy olyan problemam hogy opera alol nem linkel a google ra. Barmelyik masik bongeszot hasznalom mindenek sikerul. Masnak is volt ezzel problemaja. Tudja valaki hogy mi lehet a problema???
ELore is koszonom a valaszokat

CoolBrady 2009.11.28. 09:55:19

@kencel: Nekem sem jön be Opera alatt a google és a gmail.

kencel 2010.01.02. 15:53:34

@CoolBrady: megvan a megoldas. Legalabbis nalam az volt hogy a protokollok kozot fel volt telepitve a TCP/ip 6 os verzioja. Ha azt eltavolitod mukodni fog.Masnal is jo lett.
süti beállítások módosítása