Magyar Opera

Gyorsjavítások (b1615)

Az utóbb hét napban a mai már a harmadik előzetes - a fejlesztők igencsak belehúztak. A javítási lista nem túl méretes, de szerepel benne pár bosszantó hiba is, amik tehát szerencsére ki lettek javítva. Az egyik ilyen a keresőmotorok szinkronizálhatatlansága, ami némi szerver oldali változtatást is igényelt. Korábbi verziókról frissítve még mindig lehetnek problémáink, ekkor állítsuk át 0-ra a megfelelő beállítást.

A 1606-ot használva sokan panaszkodtak instabilitásra. A mai build javít néhány - jórészt az Opera Unite-al kapcsolatos - fagyást, remélhetőleg ez okozta a kellemetlenségeket. Kaptunk viszont pár apróbb hibát is, telepítés előtt feltétlenül olvasd el a listát! Az új verzió sajnos jelenleg nem elérhető az automatikus frissítés szolgáltatással.

Érdekesség, hogy az opera:about termékinformációs oldalon már beta 2-ként szerepel az újdonság, szóval talán mégsem sietik el annyira a megjelenést. Rájöttek talán, hogy a Firefoxszal nem versenyezhetnek a megjelenést tekintve?

Ismert hibák:

  • hiányoznak a Solaris és egyes FreeBSD összeállítások
  • hiányozhatnak egyes keresőmotorok a szinkronizálást követően
  • a szöveg alig olvasható az inaktív (kiszürkített) gombokon
  • a natív téma még mindig nincs készen

Javítások, változások:

  • robots.txt fájl, ami azt hivatott megakadályozni, hogy a keresőrobotok indexeljék a Unite szolgáltatásokat
  • javított keresőmotor szinkronizáció
  • Unite-al kapcsolatos fagyások javítva
  • számos témával kapcsolatos javítás, csiszolás, következetesebbé tétel
  • a böngészési folyamat már elmentésre kerül a böngésző zárásakor
  • memóriaszivárgás javítva
  • levelezővel, Silverlight-al, helyesírás-ellenőrzővel, webszerverrel kapcsolatos fagyások javítva
  • a Unite szolgáltatások már nem menedzselhetik egymást
  • automatikus memória gyorsítótár méretének maximalizálása (csak Windows)
  • az Opera már nem hagy figyelmen kívül bizonyos rendszerbeállításokat (csak Windows)

Figyelem! Az előzetes verziók még sok hibát tartalmazhatnak, ezeket nem ajánlott mindennapi használatra telepíteni. Az Opera legutolsó végleges verzióját az Opera oldaláról töltheted le.

Letöltés:

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr821218249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Abydos · http://abysan.com/blog 2009.06.30. 18:44:40

Sajnos nem sikerült javítaniuk a fagyást, de köszi a frissítést. Legközelebbi hátha segít. A Unite sajnos még mindig használhatatlan így.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.06.30. 18:56:21

"automatikus memória gyorsítótár méretének maximalizálása"

Ezt nem értem. Az automatikus az pontosan mennyi? Mert eddig úgy tudtam, hogy a memória méretének a fele. Tehát ezek szerint az 1 gigás és attól több memóriával rendelkező gépekben még mindig csak 200 megát lehet megadni manuálisan?

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.06.30. 18:59:23

@penge™: "Set max values for the automatic memory cache"

Te hogyan értelmeznéd?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.06.30. 19:19:36

@cousin333: Úgy, ahogy fordítottad. Nem azt nem értem, hanem minek írják, hogy maximalizálták 200-nál, amikor elvileg az automatikus sokkal több már az otthoni felhasználók gépeiben, ha valóban a fizikai memória fele.

Bluemotion 2009.07.01. 07:05:14

"Rájöttek talán, hogy a Firefoxszal nem versenyezhetnek a megjelenést tekintve?"

Ehhez nem kellett sok agykerék mozgatás, hisz tegnap kijött már a 3.5-ös stable verzió.

Ómájgád 2009.07.01. 10:50:36

@Abydos: nekem meggyógyította, W7 RC alatt fagyott a 1606-os, de most jó.

Nálatok nem időzik el a jobb klikk menü szövegablakban? Mintha a helyesírásellenőrzőre várna.

Lali_ 2009.07.01. 11:15:34

@Ómájgád: Dehogynem, igaz nekem 2-vel korábbi van fent :D Eléggé idegesítő

Abydos · http://abysan.com/blog 2009.07.01. 12:06:27

@Ómájgád: Nekem nem időzik el jobb klikkre :)
Ahány Opera, annyi hiba :)

Nem tudom, a Windows 7 lehet közrejátszik az Opera fagyásokban, és akkor ezt még nem javíthatták.. Sztem

anickmárlétezik 2009.07.01. 14:18:51

@Lali_: kicsit off, meg iylenek, de hol tudnék tőled kérdezni a MyOpera oldalonélevő blog-ról? köszi előre is

Lali_ 2009.07.01. 16:42:50

@anickmárlétezik:
Mondjuk itt
home.lali19871014.operaunite.com/chat/

ZeGa 2009.07.01. 19:27:10

@Lali_: Ha webcímben a szülinapi dátumod van akkor meg kell, hogy osszam veled, hogy 6 nappal idősebb vagy nálam :) Egyébként valaki vett észre valami komoly változást az előző build-hez képest, mert, ha nem akkor nem szedem le, inkább várok a következőre.

tatalaldki 2009.07.02. 05:36:10

Helló!

Most raktam fel az új 10-es operát de nem hozta át a korábbi verzióból a leveleimet egyenlőre. Itt is kellene egy levelező fiókot létrehozni. Ha ezt megteszem akkor a régi leveleimet nem fogja kitörölni? Köszi előre is a segítséget.

özv. Horvai Jolánné 2009.07.02. 10:13:34

egyszerűen mutasd meg neki, hogy hol vannak a leveleid (vagy másold át a mappát oda, ahol a 10-es keresi). onnantól látja az összes leveledet, meg a fiókokat is tudni fogja (csak a jelszavakat kell megadni mégegyszer)

de óvatosan, mert át is fogja kicsit konvertálni, és onnantól a 9.x nem fogja látni

tatalaldki 2009.07.02. 17:09:58

Valaki meg tudná mondani, hogy a 9-es verzió hol tárolja a lavaleket? nem találom :(

özv. Horvai Jolánné 2009.07.02. 17:18:03

opera:about - Elérési utak - Levelezési mappa

vagy

opera:config#Mail|MailRootDirectory

graycivil 2009.07.02. 21:41:27

@Ómájgád: Sajnos, néha akár 3 percig is elszöszmötöl. Néha kénytelen vagyok kikapcsolni (szintén jobb egérgombbal :-) )

Ómájgád 2009.07.03. 10:26:41

na, most meg az Opera Link szarakodik. időnként nem sikerül neki jól frissíteni a bookmarkokat. Egy üres link jelenik meg a központi szinkronizált bookmarkok között. Nem tudjátok, nincs valami általános Refresh?

Lexboy 2009.07.04. 15:55:19

Sziasztok
A 10. bétát próbálgatom, de nem találom sehol h.tudjak beállítani süti kivételeket. Mivel én úgy használom h. bezárás után törölje azokat, mert utálom a nyomkövetöket stb.csak párat és megbízhatót szeretnék kivételnek hagyni h azokat ne törölje, google, gmail...
De itt nem találom, mint a 9-es szériában, csak szerkesztés van, nincs kivétellista. Ez kimaradt, vagy azért mert még béta? Gondolom a véglegesben lesz mnt a többiben.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.07.04. 16:45:54

@Lexboy: Én a 9-esben sem láttam kivétellistát. Úgy állítsd be, hogy minden cookie-t fogadjon, ne csak a látogatottakról, mert akkor van, hogy nem jelentkezik be bizonyos oldalakra (például a blog.hu-ra), a megbízhatónak ítélt oldalaknál pedig Jobbklikk -> Edit Site Preferences -> Cookies -> Delete New Cookies mellől pipa ki

Ezt csak egyszer kell elvégezned, utána már csak arra figyelj, hogy újratelepítésnél a backup fájlok között ott legyen a cookies4.dat is, mert az tartalmazza ezeket az infókat.

Lexboy 2009.07.04. 17:56:27

@penge™: Pedig volt, most kapásból nem tudom megmondani hogyan lehetett,mert töröltem az előző operát :)
Igen, minden cookie-t fogad. Értem, köszönöm penge!
süti beállítások módosítása