Magyar Opera

Az ELMŰ nem szereti a böngészőket

Utálom a bürokráciát, gondolom nem vagyok ezzel egyedül, így ahol csak lehet, megpróbálom kikerülni az ügyintézőket, a sorbanállást és a telefonos kisasszonyokat. Pontosan emiatt szoktam az árammérő óraállását is online bejelenteni, ha már egyszer van rá lehetőség. Nem is volt ezzel eddig semmi probléma, mostanáig.

Pár napja ugyanis nem működött többé a mérőállás bejelentés, de gondoltam várok még néhány napot, hátha csak valamit fejlesztenek, és azért akadozik. Ma újra megpróbáltam, sikerült is belépni, megyek gyorsan jelenteni. Ekkor hirtelen feltűnik a semmiből egy hibaüzenet:

Ez a browser nem támogatott. A Design2003-hoz legalább 5.50-es IE vagy 1.75-ös Mozilla szükséges.

Na most, ez minden igaz operásnál kiveri a biztosítékot. Főleg ha eddig minden rendben ment, és akkor nekilátnak „fejleszteni”, és mit ad isten, hirtelen már nem támogatott. Csinált már ilyet korábban a CIB Bank (azóta is fekete bárány náluk az Opera), de még az anyánk, a blog.hu is (ahol a problémamentes tesztidőszak után élesben már mostohagyerek lett az Opera).

Reflexszerűen állítottam át az azonosítást Explorerre. Semmi hatás. Firefoxra. Semmi hatás. Ez már szokatlan, az ilyen trükkök általában segíteni szoktak a problémán.

Oké, lássuk Explorerben. Vista alatt már hetes Explorer van, csodák csodája az se felel meg a nagy ELMŰ-nek. Ennek már fele se tréfa, irány a Firefox. Belépés, mérőállás bejelentés... kicsit még várok, de hopp, jön az ismerős hibaüzenet, ezt sem támogatják. Nofene. Létezik, hogy ezek csak és kizárólag a hatos Explorert szeretik?! Ki kell próbálni.

Átmegyek gyorsan az XP-s kollégához, akinek még van hatos Explorere, belépés, bejelentés. Gyanúsan sokat vár, talán még fog is menni. Még többet várunk, aztán csak beugrik a hibaoldal. Ez sem támogatott.

Gratulálok, sakk-matt.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr34890684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2009.01.20. 13:13:06

Ezek szerint ez egy hiba, mégsem az Opera diszkriminációja, mivel semmilyen más böngészővel sem megy.

Asszem 2009.01.20. 13:23:52

Chrome-ot próbáltad? ;P

Egyébként bár nem szép dolog, én azt még meg tudom érteni, ha valahol azt mondják, hogy nem adnak pénzt Exploreren kívüli böngészőre optimalizálásra, mert a userek többsége úgyis IE6-ot használ.

Mondjuk annyit tegyenek meg, hogy legyen elérhető bárhonnan, még akkor is, ha kicsit szétcsúszik a design.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.01.20. 13:26:12

Pontosan így van, de attól még gáz. Főleg, hogy már napok óta szarakodik. Ez azért mégsem a szomszéd Pistike weblapja.

ZeGa 2009.01.20. 13:30:02

Én meg azt mondom, hogy a nagyobb cégek igenis úgy fejlesszék a weboldalaikat, hogy az multiplatform legyen.

S. M. 2009.01.20. 16:32:42

Ettől függetlenül az is nagy eredmény, hogy van ilyen szolgáltatás már.

gregori3 2009.01.20. 17:03:55

Én megrögzött operás vagyok, egy ideig gyűjtöttem azokat az oldalakat amiket operával nem lehet
használni ( csak magyar nyelvű oldalakról van szó). Na ez tavaly nyáron elérte az 1500-at!
Na ekkor a listát töröltem és megfogadtam, ha operával nem működik az oldal már zárom is be.
Kissé nevetségesnek, hogyha valamit akarsz intézni az interneten minimum 3 böngésző szükséges!
Lassan oda jutunk, ha csinálnak egy weboldalt adnak ki hozzá egy saját böngészőt!

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2009.01.20. 22:15:51

@gregori3: Nincs meg mégis vlahol a lista? Elrettentésül, a fejlődés figyelésére és ilyen célokra...

MosoMasa 2009.01.21. 00:03:09

Mondjuk én is így jártam az operával, de a ff-el rögtön beengedet.

Az már más kérdés, hogy visszanézve az ELMÜ adatait, miket találtam odaírva!

gregori3 2009.01.21. 09:56:39

cousin333!
Sajnos nincs meg, már én is bánom, hogy letöröltem.
Megérte volna közzé tenni nyilvános fórumokon.
Ha ez segítség újra elkezdem gyűjteni, persze amennyire
időm engedi és közkincsé teszem .

Ómájgád 2009.01.23. 12:08:11

Egyébként mi nem szokott menni az ilyen oldalaknál? Valamilyen java, vagy activex plugin? Nagy parasztság lenne akárki részéről valamilyen activex plugin-t fejleszteni.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.01.23. 13:07:30

Már frissítették a szöveget, halad a munka. Új hibaoldaluk van: wd2.elmu.hu/sap(bD1odSZjPTEwMCZpPTEmcz1TSUQlM2FBTk9OJTNhdmF3YXNjczFfRVcyXzAwJTNhMm1Ta1lNYXFrd1M0RmdRQ2hmNUktX1F0V0t5c01lSUVRdlljbDg4aS1BVFQ=)/bc/bsp/sap/zidop/MERROBEJELENT.HTM

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.01.23. 13:08:45

Viszont most már MŰKÖDIK Explorerben, a bánat essen beléjük.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.01.23. 23:15:25

@gregori3: köszi, nemsokára csinálunk egy külön aloldalt, ahol az ilyen címeket gyűjthetjük ...

kpityu2 2009.02.01. 17:44:39

Nem kéne valami szabványt követniük ? Mert böngészőre optimalizálni kb. olyan mintha előírnák, hogy az SMS-t csak Nokiáról fogadják el. Még verseny szempontból is necces. Főleg állami területen.

ap · http://premiumlivesets.hu 2009.04.13. 09:56:09

nem értitek ezt.. álljon itt tanulságul az alábbi mese:

A magyar közbeszerzés

Három ügynök, egy amerikai, egy német és egy magyar egyszerre látogat meg egy múzeumot. Közben észreveszik, hogy a hátsó kerítés javításra szorul, hát mind a hárman felajánlják, hogy megszervezik a munkálatokat a múzeumnak.

Az amerikai megméri centivel a kerítést, felír néhány adatot, hosszan számolgat, majd kiböki:

- Azt hiszem, 90.000 forintért meg tudnám csinálni. 40.000 az anyagköltség, 40.000 a munkások bére és 10.000 lesz az én hasznom.

A német szintén méricskél, számolgat, aztán:

- Szerintem ki lehet hozni 70.000-ből is. 30.000 az anyag, 30.000 a melósok és 10.000 nekem.

A magyar odanéz zsebretett kézzel és méregetés nélkül, fokhegyről odaveti:

- 270.000 forint.

A múzeumigazgató teljesen elhűlve:

- Hogy jön elő ekkora összeggel, amikor meg se nézte rendesen, hogy mit kell csinálni, mint a többiek!?!

- Roppant egyszerű. 100.000 magának, 100.000 nekem és a munkával megbízzuk a németet.

- OK. Tiéd a meló!!

Kit érdekelnek itt az alternatív böngészők?
"Megcsináljuk" lehúzzuk az államot, és ha nem működik plusz pénzért javítjuk.. jahh.. böngészőként plusz pénzért.. a mi adónkból persze. Nem étem ki és miért lepődik meg? :))

yaneeh 2009.07.12. 11:18:09

nem tudom én anyukámnak szoktam feladni és nekem elindul már az 6- bármelyik ie-rel de már legalább annyit fejlesztettek hogy kiirják
süti beállítások módosítása