Szinte mindenki tisztában van azzal, hogy az Operát a norvég Opera Software ASA fejleszti, ami egy profitorientált részvénytársaság, tehát úgymond a "piacból" él. A termékek fejlesztése, támogatása és terjesztése szempontjából nem mindegy tehát, hogy milyen az anyagi helyzete, illetve mennyire stabil a financiális háttere. Ha egy cég erős, akkor van kellő erőforrása ahhoz, hogy megfizesse a megfelelő számú és minőségű szakembert, legyen szó programozóról, gazdaságisról vagy reklámipari dolgozóról.
Mindezen kérdések már régebb óta foglalkoztatnak, de a mostani cikk apropóját az adta, hogy a Mozilla nemrég elérhetővé tette a 2007-ik évi pénzügyi beszámolóját. Ez két okból lehet érdekes számunkra. Egyrészt láthatjuk a bevételeik nagyságát (75,1 millió dollár 2007-ben), valamint azt, hogy mennyire áll stabil alapokon. Nos, mivel a bevételeinek túlnyomó többsége (68,2 millió dollár) a keresőhasználati megállapodásokból ered, ezért egy esetleges szerződésbontás a Google-el katasztrofálisan érintheti a céget, legalábbis anyagilag. Felmerül a kérdés, hogy vajon az Opera mennyire áll a saját lábán.
Szerencsére erre viszonylag könnyen választ adhatunk, hiszen az Opera Software egy részvénytársaság, és mint ilyen, elszámolási kötelezettsége van a részvényesek irányába. Az Opera honlapján könnyen meg is találhatjuk a nekik készült éves és negyedéves jelentéseket. Pénzügyi adatok 1999-től évenként állnak rendelkezésre, 2008-at természetesen még csak az első két negyedév képviseli. Érdekes lehet összevetni a pénzügyi eredményeket a cég aktuális termékeivel, a következőkben ezért évről-évre haladunk majd, címszavakban felelevenítve az adott esztendőt, miközben általunk készített kimutatás diagramokkal igyekszünk illusztrálni a leírtakat.
Külön felhívnám a figyelmet, hogy a diagramokon az összegek norvég koronában értendőek, nem pedig amerikai dollárban!
Tovább...