Tegnap végre kiadták az Opera 9.51-et, az első javítást az Operához, mivel a sebtében megjelent 9.50-es verzió még sok szarvashibát is tartalmazott. Ez a változat már szerencsére kijavítja a legbosszantóbb hibákat, valamint biztonságosabb is, mint a korábbi verzió, így mindenképpen ajánlott a frissítés.
A frissítés több, egyelőre nem dokumentált biztonsági hibát is javít, amelyek közül az egyik a <canvas> elemmel függ össze, valamint a biztonsági szint sem jelent meg bizonyos esetekben megfelelően.
A javítások közül érdemes kiemelni néhányat, így például a képek letöltéskor már nem kerülnek be a Letöltések közé, a kattintásos előre-hátra egérparancsok kikerültek az egérmozdulatok közül, a szövegmezők elküldés után rendesen törlődnek. Ezen kívül javítva lett a Yahoo! Mail, a DeviantArt és a TinyMCE 2.1.x szerkesztőt tartalmazó oldalak.
A változások teljes listája angol nyelven érhető el Windows, Mac és Linux rendszerekhez.
Az új verziót az Opera oldaláról töltheted le (a magyar változathoz az International telepítőt kell választani).
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
magic-box 2008.07.04. 12:51:04
Viktor 2008.07.04. 13:45:17
NoX · http://nox.kiccsavo.hu 2008.07.04. 14:48:51
Ugye ezeket megnézik és javítják, nem csak szarnak rá, ha csak ici-pici hiba?
Aske 2008.07.04. 16:42:44
meneruwa 2008.07.04. 17:09:06
Aske 2008.07.04. 17:33:23
törölt-felhasználó (törölt) 2008.07.04. 18:05:54
Ha a JavaScript lenyílás lassú, akkor a reklámblokkolásnál nézelődj. Én abba fél éve futottam bele.
Use Less 2008.07.04. 20:36:55
A cache könyvtár filejai is kiterjesztés nélküliek maradtak, mondjuk ezt már kezdem megszokni.
A fejlesztők hozzáállása is fura. A képmentés transfer ablakban megjelenése hibánál bizonygatták a kommentelőknek, hogy az teljesen jó úgy. Hiába, hogy előtte nem úgy volt, és egyébként is feleslegesen lassítja a netezést. Szerencsére végül csak kijavították.
De adják vissza a freemailemet....
meneruwa 2008.07.04. 21:10:59
Bondi 2008.07.04. 22:39:34
stomachh 2008.07.04. 22:56:45
törölt-felhasználó (törölt) 2008.07.04. 23:04:40
Opera 9.51 2008.07.05. 04:14:56
stomachh 2008.07.05. 07:22:11
Köszi penge!
ZeGa 2008.07.05. 10:58:10
ZeGa 2008.07.05. 11:17:57
Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2008.07.05. 12:32:19
ZeGa 2008.07.05. 12:43:18
Use Less 2008.07.05. 13:45:29
Betölti szépen, de lejátszani kábé 2 másodpercet játszik le, azt is hang nélkül.
IE alatt normálisan megy.
meneruwa 2008.07.05. 13:53:28
Opera 9.51 2008.07.05. 17:02:53
meneruwa 2008.07.05. 17:55:41
littlemat 2008.07.05. 18:21:51
Újraindítottam az Operát, és megjavult.
Egyébként tervezik vajon, hogy a feedeket csoportosíthassuk? Zavar, hogy Hírcsatornákon belül nem lehet külön mappákba rendezni.
Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2008.07.05. 21:23:44
tartalmát, megjavult az MSN is.)
Szerintetek lehet ennek valami köze a 9.51-hez, vagy puszta véletlen?
Olyat is csinált a 9.51, hogy miután szabályosan bezártam, a program nem állt le, csak a feladatkezelőből tudtam kinyomni, de miután töröltem a vírusos fájlokat, már rendesen leállt, ha rányomtam az X-re.
Vélemény?
jeti 2008.07.06. 00:38:31
"Az Opera 9.51 verzió egy veszélyes biztonsági rést javít ki, amelyet távoli kódvégrehajtásra lehet kihasználni, valamint a memóriában tárolt adatokat illetékteleneknek feltáró sebezhetőséget is befoltoz."
Ez igaz? (Nem az Opera a kedvenc böngészőjük, ez már többször kiderült a számomra...)
Aske 2008.07.06. 02:40:43
Nekem napjában sokszor megcsinálja ugyanezt. Mármint a feladatkezelőset. Vírust nem tapasztaltam szerencsére.
meneruwa 2008.07.06. 05:43:44
Nekomanjin: sztem érdekes, mivel fájlkiterjesztés nélküli fileok vannak a cache-ben így nem tudom miből gondolja a virusirtó hogy fertözött a fájl, bár ezekhez nem értek, sosem használtam virusirtot :D mindig csak operát :D
aske: sztem ez a cache miatt van bár lehet vki mond majd oksoabbat, de minnél többet tesz be a memoriába annál lassabban áll le, én visszatértem a cache törléshez böngészés befejzéskekor
Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2008.07.06. 11:11:51
Nekomajin 2008.07.06. 13:57:41
Egyébként a Exterminate it! nevű progit használtam, amit elvileg kifejezetten a virtumondo vírusra találtak ki.
meneruwa 2008.07.06. 17:40:54
Csocsesz 2008.07.06. 21:30:10
Csocsesz 2008.07.06. 22:01:31
Denix 2008.07.06. 22:15:20
jeti 2008.07.06. 22:53:34
Opera 9.51 2008.07.07. 01:45:27
Csocsesz 2008.07.07. 08:58:33
Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2008.07.07. 09:25:12
Mycronet 2008.07.07. 12:47:51
"Figyelem: az Opera hibát észlelt a fájl dekódolása közben."
Ez a mondat áll minden bejövő levelem alján, megtudná mondani vki, hogy miért?
(Freemail os postafiok.)
A többi fiokomnál lajt stb... nem tudom van-e ilyen problématika, azokra ugyanis a napokban nem jött levél. :))))
törölt-felhasználó (törölt) 2008.07.07. 14:17:52
jeti 2008.07.07. 17:28:52
xyz 2008.07.07. 17:31:39
beef 2008.07.07. 20:11:25
A letöltésekből is random tünnek el file nevek, maga a file meg van.
Csak nem értem miért? Eddig ilyen nem volt.
RaidX 2008.07.09. 11:16:23
A szerveren futó utorrentet időnként a webui felületen szoktam elérni, ami most nem megy.
"The WebUIBETA does not support your browser."
A 9.27-nél semmi gond nem volt és jelenleg sincs.
Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2008.07.09. 11:25:08
RaidX 2008.07.09. 18:09:57
Az lett a vége a sok apró bosszúságnak, hogy visszaraktam a 9.27-es verziót.
István 2008.07.10. 12:30:02
Gerr 2008.07.11. 12:33:51
zseko 2008.07.14. 20:19:27
Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2008.07.14. 23:39:52