Magyar Opera

Újra megy a blog.hu szövegszerkesztője Opera alatt!

Kb. másfél éve gyűjtöttük össze a nagyobb hibákat a blog.hu-val kapcsolatban, amelyet főleg Opera alatt jelentkeztek. Azóta ezek egy részét javították, de a legnagyobb hiba (vagy hát fene tudja, nevezzük hiányosságnak) továbbra is megmaradt, mégpedig az, hogy a default szövegszerkesztőt a blog.hu adminfelületén nem lehetett használni Opera alatt. Helyette a jóval korlátozottabb képességű, de talán valamivel rugalmasabb natív editort kellett használni a szerkesztésre.

Ennek viszont mostantól vége, hiszen tegnap a blog.hu csapata végre frissítette az alapértelmezett szövegszerkesztőt, és ennek jótékony mellékhatásaként most már Operában is hibátlanul működik mindkét szerkesztő! Nem tudom, hogy ez miért történt, vajon végre a fejlesztőknek eszébe jutott, hogy létezik Opera is, vagy csak véletlenül javult meg (gyanús nekem, hogy egy Firefox 3 probléma javításáról is írnak), mindenesetre az eredemény így is, úgy is örvendetes.

Szóval mostantól bátran lehet Opera alatt is blogot vezetni a blog.hu alatt, extra kényelmetlenségek nélkül.

A használni kívánt szövegszerkesztőt a blog.hu-s profilod alatt tudod beállítani (az admin felületen a jobb felső sarokban található Profil fül alatt, az Új blog és az Üzenetek mellett), a Posztszerkesztőnél. Az FCKEditor szerkesztő az alapértelmezett wysiwyg szerkesztő, amely most megjavult, a Native Editor pedig egy egyszerű, de nagyszerű HTML szerkesztő (ez eddig is működött).

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr65531893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Glacies 2008.06.21. 13:08:49

én a b13-on blogozok, de az sajnos nem működik 9.5-el :( ... 9.27-el pedig tökéletesen ment majdnem minden funkciója

Valakiember (törölt) 2008.06.21. 13:30:25

Most nem rosszból, de az Indatermékek nem nagyon csípik az Operát.

Sokat párhónapja teljesen újraírtak, azóta pláne nem.

Az IndaFon 2.0 puplikus béta alatt tokéletesen ment Operával (akkor 9.26[?]-al), de amint végleges lett, átírtak pár dolgot, és nem is ment.

Amikor jeleztem, kaptam egy szép választ, amiben burkoltan, mégis nyíltan leírták nekem, hogy soha az életben nem fogják megoldani ezt a problémát.

9.50 alatt megy, de eléggé szakad így is... :S

Meg a tobbi Indás sem (volt) tokéletes (9.2*-el).
9.50-el már megyegetnek valahogy...

Lali_ 2008.06.21. 13:36:41

Nemtudom miért nem frissítik egy csomó helyen egyből az ilyen szerkesztőket.

Pár hete próbálgattam ennek az editornak a legfrisebb verzióját, na az kb ugyanígy működött mint ez (a táblázat készítés még mindig bugos, de ez special fckeditor hiba..), szóval gyanús, hogy eddig valami régi verziót használtak, amit már réges-régen kellett volna frissíteni...

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2008.06.21. 14:44:46

Gyanítom, hogy most is csak azért frissítették, mert a régi összeakadt a Firefox 3-mal...

macskafaraok 2008.06.21. 14:51:34

Jaja, a blogeditor cuccok tipikusan FF alatt jok, lasd Hint meg ay IE7/el sem megy a Freeblog-on :( Opera meg vegkepp...

Misi 2008.06.21. 14:54:00

Lassan kiderül, hogy kinek a készülékében van a hiba! Freemail is azt írta nekem, hogy jelenleg nem támogatja az Operát, de majd igen. Egyébként Safari is kidob belőle időtúllépés miatt 10 másodperc után. Akkor most melyik a rossz, a böngészők vagy az oldal?

törölt-felhasználó (törölt) 2008.06.21. 15:05:04

Leginkább az oldalak szerkesztői. Azokat kéne újabbakra cserélni.

tetra · http://unsigned.freeblog.hu/ 2008.06.21. 15:09:55

Jah, freeblogot kipróbáltam 9.5-l, hátha most már megy, ekkor vesztettem el egy jó hosszú postot az új verzióról :D
Kicsit voltam csak ideges, főleg magamra :)

sztahanov · http://szevasztok.blog.hu 2008.06.23. 17:11:33

karaj sejti jól, a Firefox 3 egyáltalán nem működött a régi fckeditorral, ezért kellett soronkívül cserélni. (Sajnos vagy nem sajnos, de tény, hogy mintegy 15x annyi firefox júzerünk van, mint operás.)

Hogy miért nem cseréltük korábban, arra egyszerű a válasz: baszott sok meló van egy ilyen cserével, plusz még most is jönnek a levelek, hogy azonnal állítsuk vissza a régit, az emberek megszokták a régi fck hibáit is, és most visszasírják a hibás, de megszokott működéseket, hát ez van.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2008.06.23. 17:26:40

Azért köszönjük a javítást :)

Amúgy én ezt az egy posztot írtam meg az új editorral, aztán vissza is állítottam a régi natívot.
süti beállítások módosítása