Magyar Opera

A hét hírei - 2008. január 13.

Ez az írás egy sorozat kezdetét jelenti szándékaim szerint, aminek célja, hogy az előző hét érdekesebb, Operával kapcsolatos hírei, cikkei között tallózzon, vázlatosan és felsorolásszerűen. Ebben kiemelt szerepe lesz külföldi Operával foglalkozó honlapoknak, illetve az általuk linkelt cikkeknek, interjúknak. Mivel kissé megkésve indult, a sorozat első része egészen a hónap elejéig nyúlik majd vissza. Egyébként is, olyan lesz ez, mint a heti előzetesek, vagy lesznek, vagy nem... Még a formátum sem biztos, majd kialakul. A kezdeményezés apropója néhány, a hét során olvasott érdekes cikk, pontosabban az azokban szereplő információk. Ez történt az elmúlt bő egy hétben!

Magyar Opera

Ha esetleg nem tűnt volna fel valakinek: eltelt egy év. Mivel 2006 közepén indult a Google Analytics-féle adatgyűjtés, ezért a tavalyi volt az első teljes év. Következzék egy kis látogatottsági statisztika:

  • 129 636 látogatás
  • 235 819 oldalletöltés
  • átlagosan 2 perc 47 másodpercig néztétek az oldalt

Ami az "idetalálást" illeti, a látogatók több, mint fele (52,55%) számára valamelyik kereső dobta ki találatként a Magyar Operát. A legnépszerűbb keresőszavak tavaly: opera, opera mini, magyar opera, opera böngésző, magyaropera voltak. A látogatók bő negyede (27,94%) direktben írta be böngészőjébe a honlap URL-jét. A fennmaradó látogatók nagy részét valamely más oldalon található hivatkozás vezette ide. Az élmezőnyben a google.com, az index.hu, a blog.hu, az ok.hu és a prohardver.hu szerepelt.

Ami még érdekes lehet, az a használt böngészők aránya. Természetesen az Oldal speciális helyzetben van, nem véletlen tehát, hogy az eredmény eltér az "országos" átlagtól:

  • Opera: 53,87%
  • Internet Explorer: 23,59%
  • Firefox: 20,99%
  • Mozilla: 0,74%
  • Safari: 0,55%

Ha górcső alá vesszük az Opera eredményeit, akkor egész éves viszonylatban szoros befutót láthatunk. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy egyes verziók csak év közben jelentek meg és nem egyforma időt töltöttek el a piacon.

  • Opera 9.20: 15,55%
  • Opera 9.10: 14,34%
  • Opera 9.24: 13,57%
  • Opera 9.23: 12,98%
  • Opera 9.21: 12,60%
  • Opera 9.50: 9,95%

A fenti listát nézve mindenképpen figyelemre méltó, hogy a 9.5-ös verzió (alias Kestrel) a hatodik helyen végzett, holott nem végleges változat és csak 2007. szeptember 4. óta érhető el, de máris megelőzte az Opera 9.22-t. A grafikonokat szemlélve az is látszik, hogy a honlap olvasói példás gyorsasággal frissítettek az éppen aktuális verzióra.

Operációs rendszerek terén a Windows trónja megingathatatlannak tűnik, a fölénye egészen elsöprő:

  • Windows: 91,92% (ebből 90,44% XP és 6,17% Vista)
  • Linux: 3,82%
  • ismeretlen: 3,47%
  • Macintosh: 0,61%

Marginálisan, néhány látogatás erejéig ott van viszont a listán a Symbian OS, a Wii és az iPhone is, ami szépen példázza a mobil eszközök és játékgépek térnyerését, a jövőben szerintem határozott bővülés várható ezen a téren.

Az utolsó statisztika a képernyő felbontásra vonatkozik, és be kell valljam, engem meglepett, hogy az 1024x768-as felbontás még mindig ilyen nagy arányban képviselteti magát. Persze, lehet, hogy csak valamiféle mérési hibáról van szó, hiszen mint tudjuk, semmi sem tökéletes...

  • 1024x768: 47,53%
  • 1280x1024: 24,89%
  • 1280x800: 7,01%
  • 800x600: 5,91%
  • 1152x864: 4.05%

Opera Watch

Ezt az oldalt érdemes olvasni, számos hír származik innen. Elsőként kezdjük az előző év értékelésével. Ezzel egy érdekes cikk foglalkozik, ami felsorolja 2007 újdonságait Operás szemmel. A fontosabbakat alább is olvashatjátok:

  • január 25. - egy éves az Opera Mini
  • február 21. - megjelenik az Opera Mini 3.1
  • február 22. - a feltöltött minialkalmazások száma eléri az ezret
  • március 8. - a My Opera közösségi oldal új megjelenést kap
  • április 11. - megjelenik az Opera 9.20, a fő újdonság a Gyorshívó
  • április 12. - megjelenik az Internet Channel, a Wii Opera alapú böngészője
  • április 23. - Az Opera Mini a mobilos böngészők közül elsőként teljesíti az ACID2 tesztet
  • június 8. - az USA-ban megjelenik az Operával felszerelt Nintendo DS konzol
  • június 19. - megújul az opera.com honlap; megjelenik az Opera Mini 4 első bétája
  • augusztus 30. - megjelenik az Opera Mini 4 második bétája
  • szeptember 4. - publikussá teszik az Opera 9.5 (Kestrel) első alfa verzióját
  • szeptember 9. - a My Opera felhasználók száma eléri az 1 000 000-t
  • október 2. - megjelenik az Opera Mobile 8.65
  • október 25. - megjelenik az Opera 95. első bétája és az Opera Mini 4 harmadik bétája, valamint az Opera Link
  • november 7. - megjelenik az Opera Mini 4
  • december 13. - az Opera antitröszt pert indít a Microsoft ellen

Sokkal frissebb hír, hogy január 10-én újabb frissítést kapott a My Opera, az Opera közösségi honlapja. A változtatásokról a fejlesztői blogban olvashatsz (angolul). Mindeközben a My Operán regisztrált tagok száma átlépte a bűvös 1234567 tagot...

Innen-onnan

Január 10-én megjelent egy interjú a PC Magazine honlapján az Opera vezérigazgatójával, Jon S. von Tetzchner-nel. Ebben az Opera főnök a böngésző sikereiről és érdemeiről beszél, de a lényegi rész az interjú végén található. Az ott leírtak alapján két hónapon belül várható az Opera 9.5 második béta verziója, míg a végleges változat előreláthatólag 2008 nyarán jelenik meg!

A napokban egy mási érdekes interjú is napvilágot látott az elsősorban webfejlesztőkre összpontosító Digital Web Magazine virtuális hasábjain "Miért éppen Opera?" címmel. Ebben a kíváncsi riporter Chris Mills-nek az Opera fejlesztőkkel való kapcsolattartójának és Jan Standal-nak, az Opera termékfejlesztési vezetőjének tesz fel kérdéseket. Természetesen itt is lefutják a szokásos marketing köröket, hogy megindokolják, hogy miért az Opera a legjobb. A kérdések főképp webfejlesztés problematikája körül csoportosulnak. Chris Mills elismeri, hogy a (web)fejlesztők számára jelenleg a Firefox tűnik a legjobb választásnak a rá épülő népszerű kiterjesztéseknek (Firebug, Web Developer) köszönhetően. Azonban kifejti, hogy 2008 közepéig az Opera is előrukkol egy komplex, a webfejlesztés szinte minden területét felölelő (pl. DOM, CSS, valós idejű JavaScript és CSS szerkesztés, változók figyelése...stb.), versenyképes eszköztárral.

Ha a már említett időszakban te is láttál, olvastál Operával foglalkozó, magyar vagy idegen nyelvű cikket, interjút, azt kérjük, jelezd a fórumban!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr84294859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szotsaki 2008.01.13. 22:57:54

2008? Jóóóó!
Végre nem kapkodják el, mint a 9.0-t.
Meg remélem, a reklámkampány is valamivel jobb lesz, mint az előző, mert az egyszerűen siralmas volt.

A webtoolbar jöhetne már, nagyon várjuk :D

Penge™ (törölt) 2008.01.13. 23:11:50

Na ja. Mondjuk dolgozhatnának rajta többen is. Ha ilyen ütemben haladnak, akkor az Opera 10 (ami már állítólag jóval komolyabb fejlesztést ígér nem csak egy új renderelő motort, meg pár apróbb változtatást) kb. 2011-re lesz kész?

Amúgy a Macintosh nem oprendszer, az az OSX. :-)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2008.01.14. 11:23:30

Jó ötlet ez a heti összefoglaló, így lehet követni az Opera Watch kevésbé érdekfeszítő cikkeit is.

Jelenleg nekem elég limitált a hozzáférésem, mert otthon nincs netem, a nagy rózsaszín elefánt úgy tudta, hogy már hónapokkal ezelőtt átkötötte a netet a telefonvonalra (ami szüneteltetve volt), aztán most az aktiváláskor kiderült, hogy hát "elfelejtették". Úgyhogy most sürgősségben várunk már két hete, hogy mozduljanak esetleg...
süti beállítások módosítása