Magyar Opera

Blog.hu hibák Opera alatt

Sajnos egy ideje egyre többen jelezték, és én magam is tapasztaltam, hogy a blog.hu rendszerében nem hogy fogynának, hanem egyre gyarapodnak az Opera alatt jelentkező hibák. Ez eleinte egyáltalán nem volt így, a tesztelési fázisban minden jól működött, azóta viszont sok esetben kénytelen vagyok más böngészőt használni, aminek egyáltalán nem örülök. Nekem eddig főleg az admin felületen akadtak gonjaim, amivel azért együtt lehet élni, de az Indapass bevezetése óta már bejelentkezési problémák is akadtak, és az azért elég furcsán hat, hogy egy Operás bloghoz nem lehet rendesen hozzászólni Opera alatt.

Ennek a bejegyzésnek az lenne a célja, hogy összegyűjtsük a felmerülő hibákat, esetleg kideríthetjük, hogy milyen esetekben jelentkeznek, és mit lehet tenni ellene, majd ha világos, hogy a hiba milyen esetekben jelentkezik, elküldjük a hibabejelentőn. Én a magam részéről már többször is jelentettem az általam talált hibákat, sajnos eddig hónapok óta nem született rájuk megoldás, de azért reméljük a legjobbakat.

Többen jeleztetek hibát a hozzászólásokkal kapcsolatban, főleg ez érdekelne részletesebben. Úgy tűnik, hogy egy Indapass regisztráció általában megoldja ezeket, de nem minden esetben. Ha neked is volt gondod a hozzászólással vagy a belépéssel, írd le részletesen, hogy mi nem ment, és hogy sikerült-e megoldani, vagy csak más böngészővel működött.

A bejelentkezéssel kapcsolatban én eddig csak egy hibát tapasztaltam, mégpedig hogy Opera alatt néha bejelentkezés után sem látszanak a Szerkesztés linkek a bejegyzések alatt, míg Explorerben vagy Firefoxban igen. Ez azt is jelenti, hogy ilyenkor egy új cikk írásakor nem tudom megnézni Opera alatt a cikket, amíg nem publikálom. Ilyenkor mindig más böngészőre kényszerülök.

Az admin felületen két komoly hibát találtam, ami nem megy Opera alatt: az egyik, hogy a bejegyzések írásánál nincsenek meg a formázó gombok Opera alatt (a natív szerkesztőben), a másik, hogy ha módosítok a beállításokon, akkor a mentés visszadob az admin felület kezdőoldalára, és nem ment el semmit, elég zavaró. Ha neked is van blogod a blog.hu alatt, és szoktál használni Operát az admin felületen, akkor az ezzel kapcsolatos hibákról is jelezz itt vissza.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr3146064

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: Bookmarks about Indapass 2008.08.12. 21:45:22

[...]on 2008-07-20 Blog.hu hibák Opera alatt[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nike · http://usite.hu/oblog 2007.03.13. 13:37:41

Amig engedelyeztem a sutiket, nem volt hajlando behozni a blogot, folyton arra akart ravenni, hogy regisztraljak indapasst. Kikapcsolva teljesen jo minden, igy viszont nem jelzi meg az adataimat a hozzaszolasnal, ami nem nagy gond.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.03.13. 13:41:29

Megnyitni se tudtad a blogot, vagy csak hozzászólni nem tudtál? Állandóan jelentkezett, vagy csak időnként?

Penge™ (törölt) 2007.03.13. 14:10:21

Nálam régebben volt, amikor az volt beállítva, hogy csak a látogatott oldalakról fogad el sütit, hogy töltötte be az oldalt, hanem valami átirányítási gond volt. Mostanában meg csak az, hogy nem jegyezte meg a formokat, de regiztem Inda Pass-t és azóta jó.

Nike · http://usite.hu/oblog/ 2007.03.13. 14:51:10

Megnyitni se, semmit se, egy hirt nem tudtam elolvasni, mindig sipitozott az indapass-ert.

Lali_ 2007.03.13. 16:18:46

Nekem most minden ok, a regelés óta, csap éppenséggel nemjegyez meg, de ez a mágussal könnyen orvosolható :)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.03.13. 16:20:07

És előtte neked is voltak ilyen gondjaid, mint Nikenak, hogy be se jött az oldal?

Tom · http://futourist.hu/ 2007.03.13. 17:09:34

Nekem ua., mint Nike-nak. Ha a sütik engedélyezve vannak, akkor max egyszer tudok megnyitni blog.hu-s oldalt, utána folyton redirect van és indapass reget kér... Nem akarok regelni. Szenvedtem egy ideig (írtam neked is), majd a végén az lett, hogy a sitepref-ben kitiltom a sütiket azoknál a blog.hu-s oldalaknál, amiket látogatok. Kellemetlen, mert így az adataim sem maradnak meg... Ez van :-/

Lalo 2007.03.13. 19:10:05

Én már a fórumban is "reklamáltam", írtam a blognak, rendesen válaszoltak, de a probléma megmaradt. Ha kiirtom a inda sütiket, akkor egyszer beenged, de mégegyszer már nem. Unom az állandó süti törléseket. Bezzeg az IE7 alatt semmi gondom nincs! Ez meg dühösít...no meg megerősíti azt, hogy az Opera azért jobb böngésző mint az IE7. Azt azért nem értem, hogy miért az indaoldal jön be, ha én a magyaropera oldalt indítom? Mit kell még ahhoz kiirtanom az Operába, hogy semmi flanc ne legyen, csak egyből kapcsolódjak az magyar opera oldalhoz? Most is IE7 alatt irok, de ahogy végeztem, egyből visszairányozom magam az Operához. Sziasztok!

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.03.13. 20:52:29

A fény már látszik az alagút végén, kikerült ez a post is a blog.hu főoldalára, úgyhogy az illetékesek is elolvasták :)

Lali_ 2007.03.13. 22:02:21

Nekem semmi ilyesmi próblémám nem volt, pedig rendszeres olvasó vagyok :), sőt most még be sem kellett lépnem, mert nem felejtett el
Ja és süti fogadás be van kapcsolva, van is kb 10-15 db, ugyhogy nemcsoda ha nemműködik valami, valakinak :

Blog.hu Opera Kommandó regisztráció nélkül · http://pass.inda.hu/ 2007.03.14. 07:56:59

teszt

Blog.hu Opera Kommandó 2007.03.14. 08:04:04

Hmm. Belépés nélkül tényleg nem jegyzett meg, de ie alatt sem, ez tehát böngésző független bug. Ezt viszont indapassos regisztrációval írom, és a fent leirt hibákat nem tudtam reprodukálni egyelőre.

Blog.hu Opera Kommandó 2007.03.14. 08:14:01

Az admin felületet még nem ellenőriztem. Addig is irjátok meg lécci, hogy milyen verziót használtok, illetve amikor átirányítási probléma van, milyen url-re dob, amikor pedig regisztrációt kér azt milyen url-en látjátok (pass.inda.hu, blog.hu/goldmine, stb.)

Köszi, Pozsi.

karaj teszt · http://magyaropera.blog.hu 2007.03.14. 08:51:45

teszt reg nélkül.

karaj 2007.03.14. 08:56:43

Újra reg nélkül, az oldal bejött rendesen másodszor is, de nem jegyzett meg semmilyen, pedig be volt pipálva.

A sütikben úgy néz ki, hogy lementette az előbb megadott adatokat, úgyhogy azok megvannak (blog.hu alatt), de nem töltötte ki velük a mezőket.

karaj 2007.03.14. 09:14:50

Újabb teszt...
Automatikus átirányítás kikapcsolva.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.03.14. 09:20:20

Az előbb kipróbáltam az átírányításokat, ehhez kikapcsoltam az oldal beállításokban az automatikus átirányítást (jobb kattintás a lapon, Site pref, Network tab), így látszik, hogy hová akar küldeni. Érdekes módon két próbálkozásból kétféle eredmény született, és az első esetben nem is ment át a post.

Első próba:

Először ide küldött:
pass.inda.hu/?op=getsession&__destination_url=http%3A%2F%2Fmagyaropera.blog.hu%2Fgoldmine%2Fplogin.php%3Fredirect_url%3Dhttp%253A%252F%252Fmagyaropera.blog.hu%252Fgoldmine%252Fcomment_post.php
Innen meg ide:
magyaropera.blog.hu/goldmine/comment_post.php
Ezután ezt kaptam:
Parameter «comment_post_ID» is required!

Második próba (időközben megjelent sütiket nem töröltem).

Kattintás után ez nyílik meg:
magyaropera.blog.hu/goldmine/comment_post.php
Innen egyenesen visszairányított a postra:
magyaropera.blog.hu/2007/03/13/blog_hu_hibak_opera_alatt
Ekkor már meg is jelent a komment.

karaj 2007.03.14. 09:42:18

Ha újraindítom az Operát, és újra megnyitom a blogot, akkor ide irányít át:
pass.inda.hu/?op=getsession&__destination_url=http%3A%2F%2Fmagyaropera.blog.hu%2Fgoldmine%2Fplogin.php%3Fredirect_url%3Dhttp%253A%252F%252Fmagyaropera.blog.hu%252F

Ezután visszairányít a főoldalra, és rendesen be is tölti, szóval nekem nem jött elő olyan hiba, hogy indapass nélkül ne jönne be az oldal.

Lali_ 2007.03.14. 14:09:10

Nekem jó, nem otthonról is, belépek és kész.(11 sütit tárol nekem.
Saját oldalon nem gondoltál pl. opera.hu :), max a zenekedvelök csalódnak:)
Ja,minivel viszont nemtudok kommentet küldeni, régebben tudtam..

Lali_ 2007.03.16. 19:07:09

hé gyerekek van uj build, kipróbálom:)

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.03.16. 20:54:33

Az opera.hu már foglalt, másrészt nem lenne elég energiám managelni egy saját blogmotort :) Bár ki tudja. Harmadik lehetőség a my.opera, amit eddig azért esett ki, mert nem volt hozzá fordítás, de ez a jövőben változhat...

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2007.03.16. 21:20:19

A magyaropera.hu is foglalt? :)

Kicsit nehézkes lenen egy saját készítésű oldal. Legalábbis nem holnap lesz, az tuti :D:

Lali_ 2007.03.16. 22:41:06

Tényleg mostanában lett legyel nyelvű opera aloldal(pl.opera.com/), magyar aloldalról nemtudtok?(természetesen a japán, orosz és koreai mellett, de gondolom, hogy elöször a 10Millónál jóval népesebb országokkal kezdik...)

szotsaki · http://morrohun.extra.hu 2007.03.16. 22:43:19

Pontosan erre a célra találták ki a Wordpresst

szotsaki · http://morrohun.extra.hu 2007.03.16. 22:47:33

Elnézést, az előbb lemaradt a link.
Azt hittem, ez a portál támogatja vagy az [url] vagy az -a href=""> valamelyikét. Az utóbbit automatán kiszedi, az előbbiért szól, hogy nem érvényes a post. Ha valaki esetleg ilyenbe futna bele.

Tehát a fenti link itt:
word-press.hu/dokumentacio/altalanos-informaciok/a-wordpress-blogrendszerrol/

Más: a lap nem akarja megjegyezni az űrlapmező-értéket, pedig pipa bent, sütik engedélyezve mindenhonnan, szóval nem értem.

Egyébként lesz hu.opera.com? ...valamikor?

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.03.23. 13:26:40

Az előbb írtam egy kommentet, de sehogy se akart megjelenni a lapon. Ez nem Opera hiba, mert Explorer alatt se jelent meg. Viszont az admin felületen mind a két komment megjelent.

zsombi 2007.04.14. 17:05:33

Ez a kibaszott indapass 1 nagy szar,egyáltalán nem tudok belépni a vipmailba, a blogokat is csak úgy tudom megnézni,hogyha mindig törlöm a sütiket.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2007.04.15. 10:04:26

zsombi: lelkem mélyén egyetértek veled, de legközelebb légy szíves, moderáld magad. Köszönöm.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.05.10. 17:36:10

Újra mennek a szerkesztő gombok Opera alatt is!
Köszönjük :)

Fabled 2007.08.19. 11:21:49

nekem nem mennek a szerkesztő gombok, hol rontottam el? :SSSS

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.08.22. 16:41:25

mirinar, csak a natív editorban mennek, a defaultban nem. Át kell állítanod az editort a profilodban.

Ronyn · http://www.ronyn.hu 2008.04.26. 03:34:17

Idönként csak egy rss(xml) fájl jön be az oldal helyett,ez valami uj designötlet??

Ronyn · http://www.ronyn.hu 2008.04.26. 12:37:57

Minivel is tegnap,jopárszor,meg asztalival is(azzal néztem meg a forráskodot;az oldal rss csatornája jött be)

Lali_ 2008.04.26. 17:34:41

Sztem valami blog.hu betegség, múltkor a belsoseg blog nem működött, csak egy sor volt kiírva...

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2008.04.26. 18:31:22

Mikor észrevettem, nyomtam egy frissítést a template-re és helyrejött.

f@szom az indapassba 2008.04.27. 14:18:04

Ez a kurva indapass még most sem műxik az Opera alatt. Ez a barom indapass brigád is kereshetne másik szakmát.

mascott 2008.08.09. 19:27:05

Nem vagyok egy it. mágus de az Operát jó ideje használom.Tegnap óta ahányszor a "hírcsatornák"-ra kattintok lefagy az Opera.Már töröltem, újratelepítettem többször is ,semmi változás. Nincs valami ötletetek?

alternistom 2008.09.25. 12:27:29

nem jelenik meg a megjenés fül, nem lehet új bejegyzést irní csak native módban.... LOL

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2008.09.25. 12:37:50

Tocee, akkor én nyilván csak odavarázsoltam a megjelenés fület meg az fck editort, mivel nálam megy mindkettő rendesen Opera alatt is.
süti beállítások módosítása