A mai napon hivatalosan is elstartolt az Opera 9 böngésző legújabb verziója, ami az eddigi számozási gyakorlathoz képest nagyot lépett előre, és már a 9.1 (vagy 9.10) verziószámot viseli (Egyébként egy az egyben megegyezik a legutóbbi előzetessel (b8679)). A természetesnek vehető hibajavításokon és stabilitásnövelő intézkedéseken felül az új verzió legfontosabb újítása kétségkívül az ún. Fraud Protection, ami nem más, mint az Opera anti-phishing (adathalász-ellenes) megoldása. Erről már a korábbiakban ejtettünk pár szót. Azóta megváltozott a megjelenése, számos javítást eszközöltek rajta, és a GeoTrust, mint adatbázis szolgáltató mellé csatlakozott a PhishTank is.
Az új változat tiszteletére némileg frissült az Opera fő oldala is, ahol most egy gyors áttekintést adva próbálják rávenni az embereket a böngésző letöltésére és kipróbálására, természetesen kihangsúlyozva az ingyenesség tényét.
Lássuk, milyen változtatásoknak örülhetünk az előző, 9.02-es Operához képest, ami már közel három hónapja (szeptember 21-én) jelent meg:
- anti-phishing védelem
- számos stabilitásbeli frissítés, beleértve a Gmail és Google Maps oldalait
- web oldalakra történő bejelentkezések javítása lassú kapcsolat esetén
- a mester jelszó késleltetett bevitelével kapcsolatos stabilitásbeli javítás
- a jelszavakat tároló Wand.dat fájl formátuma visszafelé nem kompatibilis módon megváltozott
- torrent letöltések megszakítását már megfelelően kezeli
- a multimédia billentyűk már akkor is megfelelően működnek, ha az Opera ablakán van a fókusz
- hírcsatorna törlése törli a hírcsatorna elemeit és egyidejűleg le is iratkozik a csatornáról
- a beágyazott képeket tartalmazó linkek átlátszóságával kapcsolatos javítás
- a :focus-t és :hoover-t egyaránt tartalmazó elemek kezelésének gyorsítása
- a Mozilla felhasználói azonosító már tartalmazza a Firefoxként azonosítást is
- már Java kikapcsolása esetén is engedélyezve vannak a Media Player beépülői
Kapcsolódó linkek:
Ez a verzió két súlyos biztonsági hibát is javít, így ha régebbi verziót használsz, erőssen ajánlott a frissítés!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
pimpalaputty 2006.12.18. 13:41:43
a többi javítás nem érint, eddig se volt semmi problémám :) najó talán kivéve az rss-ek törlését
cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2006.12.18. 16:31:55
mrbond 2006.12.18. 17:03:37
van egy nagycsomo jelszom amire mar nem is emlekszem, de az oldalt hasznalom by wand.
sajna ezekkozott van olyan elavult is, ahol nincs mod a jelszavam megvaltoztatasara, megismeresere.
cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2006.12.18. 17:06:51
Feri 2006.12.20. 09:29:58
1.: A kommentekre kattintva ezt írja ki: "Átirányítás állapota
Az URL át van irányítva erre a címre: /index.php/2006/12/18/opera_9_10. A cím megnyitásához kattintson a hivatkozásra.
Engedélyezheti az automatikus átirányítást a beállításoknál."
De a címre kattintva nem visz sehova.
Hol lehet pontosan beállítani, hogy automatikusan továbbítson, mert nem találom? A 9.02-vel nem volt iylen gondom.
2.: Az egérmozdulat beállítása: GestureUp-hoz Save document As, 1-et rendeltem, de nem reagál rá. Mi lehet az ok? Korábbi verzióknál működött. Egérmozdulatok engedélyezve vannak.
Előre is köszönöm a segítségeteket!
Feri
Feri 2006.12.20. 09:32:32
az 1. kérdésre megtaláltam a választ: sütiket engedélyezni kellett.
A 2-ra továbbra is VÁROM a válaszokat.
Feri
crow 2006.12.20. 10:49:43
Ikonként indítanám az egyes honlapokat...
cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2006.12.20. 11:20:53
:P 2006.12.21. 09:12:07
Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2006.12.21. 11:36:34
hana 2006.12.21. 12:41:42
nem volt hasonló problémám sosem.
hana 2006.12.21. 13:25:51
:P 2006.12.21. 15:15:29
Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2006.12.21. 15:21:29
opera10 · http://bartosslajos.atw.hu 2006.12.21. 22:46:23
crash 2006.12.21. 23:30:52
cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2006.12.22. 00:01:09
opera10 · http://bartosslajos.atw.hu 2006.12.22. 00:13:01
XML elemzése sikertelen: szintaktikai hiba (Sor: 618, Karakter: 11) Nektek nem?
cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2006.12.22. 00:19:46
crash 2006.12.22. 11:55:22
pimpalaputty 2006.12.22. 13:58:59
opera10 · http://bartosslajos.atw.hu 2006.12.22. 14:15:32
Feri 2006.12.22. 16:38:38
Köszi!
Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2006.12.22. 17:32:16
:P 2006.12.22. 17:53:46
hana 2006.12.22. 18:18:16
a 'klikk az elemzés html-ként linkre és megjeleníti rendesen' ez igaz, de mindez a kattintgatás elkerülhető lenne és engem nagyon bosszant.
opera10 · http://bartosslajos.atw.hu 2006.12.22. 19:39:55
Pl: eszmelet.freeweb.hu/
Engem eléggé idegesit, nem tudom, hogy ti, hogy vagytok vele.
:P 2006.12.24. 21:48:05
KingFisher 2006.12.24. 22:19:46
Öröm hogy ismét egy új Opera verzió, bár ezt a jelenséget valahogy továbbra sem tudom elhagyni: icebird.web.elte.hu/upload/opera.JPG és nem hiszem el ez nem olyan hiba ami max 1-2 usernél jelentkezik. Egyszerűen nem zárja le a processt :( ami utalásokat találtam hasonló hiábára azt javasolták a kikapcsolaáskori cache ürítés legyen bekapcsolva, de ez nem oldotta meg a hibát.
Dani 2006.12.25. 00:17:57
Először is Boldog Karácsonyt mindekinek ;)
Másodjára:
nekem opera alatt a flash-el a gamekapocs-on van bajom, egyszerűen a videókat nem tudom lejátszani, IE alatt megy gond nálkül :S
egy pl. link: www.gamekapocs.hu/hir/6190/The+Crossing+-+Új+FPS+a+Dark+Messiah+alkotoitol
Dani 2006.12.25. 00:22:54
a megoldás: Eszközök -> Beállítások -> Haladó -> Tartalom -> Javascript beállítások -> Ablaknövelés engedélyezése (pipát vedd ki)
Szerintem itt lehetne egy jobb hangzatos forítás az "Ablaknövelés engedélyezése" helyében, de a lényeg, hogy ha itt kiveszed a pipát, akkor amik mindig előre ugranak a blakok, ezentúl nem fognak ;)
opera10 · http://bartosslajos.atw.hu 2006.12.25. 22:16:48
crash 2006.12.29. 19:38:27
de legjobban az iwiwes cucc zavar me folyton átkell váltanom ie-re.. ;]
opera10 · http://bartosslajos.atw.hu 2006.12.29. 19:47:50
beef 2006.12.30. 21:01:51
Konkrétan, hogy egyszerre csak 1 file letöltést indítson el és utána szépen sorban a többit - tudom, Flashget :-)
opera10 · http://bartosslajos.atw.hu 2006.12.30. 21:41:06
max. kapcsolat/kiszolgáló és max kapcsolat összeset állitsd 1-1-re.
Ekkor elvileg csak 1 letöltés indul el, viszont nem fog ott sorakozni a letöltés menünél, mert addig totál nem indul el. Ugyhogy nem hiszem, hogy igy működne, de proba szerencse. Vagy állithatod pl 2-4-re.
opera10 · http://bartosslajos.atw.hu 2006.12.30. 22:12:19
Itt találod: bartosslajos.atw.hu/comment.php?comment.news.11
Észrevételeket szívesen fogadok, ja és még lesz több is, ez csak az első adag.
beef 2006.12.31. 00:43:56
opera10 · http://bartosslajos.atw.hu 2006.12.31. 13:18:07
magyaropera.blog.hu/index.php?s=flashget&sentence=OR&submit=Keres%C3%A9s
beef 2006.12.31. 13:34:15
Egyébként boldog új évet minden Opera, Firefox, Internet Explorer és egyéb állatfajták felhasználóinak!
zsoltzsolt 2006.12.31. 13:36:34
jók a gombok, így tovább! :-)
a hibakonzollal nem jutottam semmire, ha van valakinek egyéb ötlete szívesen veszem :-)
opera10 · http://bartosslajos.atw.hu 2006.12.31. 15:10:44
Főleg az áthuzot részt a firefoxról!
opera10 · http://bartosslajos.atw.hu 2006.12.31. 21:42:10
Nem tudja valaki vélletlenül, hogy hogyan lehet azt megcsinálni, hogy egy widgetet(azaz egy zip fájlt) ne letölteni akarja az opera, ha rákattintok egy szóra, vagy képre, hanem rögtön "felfogja", hogy itt bizony egy widgetről van szó és beállitsa annak. Mert csináltam egy widgetet(a myoperára is feltöltöttem, de nem biztos, hogy kiteszik az oldalra, mert elég csóró), meg a simakváriumot magyarositottam és most csak a felületráhuzással működik, de az elég gáz.
Esetleg az is jó lenne ha a cimsorban valahogy mutatkozna a widget jel mint itt, de sajna a forráskódbol nem sikerült kitalálnom, hogy mi a trükkje.
zsoltzsolt 2007.01.04. 00:22:45
Lehet, hogy hülye kérdés vagy probléma
Ha megnyitom a képeimet tartalmazó mappá(i)mat vagy bármilyen más mappát, amibenkép van a képek - minden fajta kép, ábra stb. - neve mellett a fájltípus minden esetben opera. ez mi a fenéért van? kissé zavar a dolog, mert nem tudom így, vagy legalábbis hogyan tudjam, hogy milyen? pl. jpeg, gif stb.
köszi
Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.01.04. 09:55:06
Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.01.04. 09:56:53
zsoltzsolt 2007.01.04. 12:31:00
az összes formátumnál gij, jpeg, bmp, stb,
meg tudom ezt változtatni valahogy?
lehet, hogy a windows beállításainál valahogy?
tud valaki segíteni?
opera10 · http://bartosslajos.atw.hu 2007.01.04. 13:58:39
A beállitás/haladó/alkalmazás/
Az alapértelmezett böngésző ellenörzésétöl jobbra:Részletek, itt nézd meg, hogy nincsen-e bepipálva a baloldali oszlopban ezek a képtipusok
Karaj
És akkor ha egy widgetre akarok hivatkozni, akkor fajlnev.wdgt??
De nekem igy sem jön be az az ablak az oldalamon, hogy bebeszköz letöltése, csak az, hogy letöltök egy sima .wdgt fájlt.
Érdekes, az a widget amit a my.operára feltöltöttem, annál a hivatkozás gond nélkül mükszik. Nem lehet, hogy az operában van valami korlátozás, hogy webeszközt csak a hivatalos oldalrol enged beállitani?
zsoltzsolt 2007.01.04. 15:01:51
megnéztem, egyiksem volt bepipálva, de próba szerencse alapon mindegyiket kijelöltem, majd utána kivettema jelölést... és lőőőőn csoda, most már mutatja a fájltípust!!
köszi!!
hár ezért is szeretem az operát, mert jóemberek használják :-)
jeti 2007.01.04. 16:00:28
header("Content-Type: application/x-opera-widgets\n Location: ide_jön_a_fájl_neve ");
Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.01.04. 16:03:11
A widgetek esetében a content-type az kell legyen, hogy "application/x-opera-widgets". Ezt Apache (de sok más webszerveren is) a .htaccess fájlban tudod megadni, a részleteket lásd a linken. (én is így csináltam meg anno a beállítás fájlokat meg menüket).
opera10 · http://bartosslajos.atw.hu 2007.01.04. 17:13:07
users.hszk.bme.hu/~bl697/widget.html ,A kis ikonka megvan és az elérési ut is(Ingyen szolgáltatónál nem ment az ikonka sem...
De még mindig zip fájlt tölt le, wdgt-vel is probáltam, ugy sem volt jó
Ezt hova kell irni: application/x-opera-widgets, ja és nem találok .htaccess fájlt sehol, v nekem kell csinálni, ezt totál nem értem...
Keller1 2007.01.05. 14:44:02
opera10-et használok,de a régi torrent oldalam nekem megfelelö.
Most ha elinditom a torrent letöltést rögtön az operáét akarja használni.
Na ezt nemszeretném,hanem a régi uTorrentet.
cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2007.01.05. 15:03:01
opera:config#BitTorrent|Enable
Ezt beírod a címsorba, és kiveszed a pipát a legfelső érték mellől, majd Mentés.
Vagy a letöltések beállításnál, a torrent fájlokhoz a uTorrentet rendeled. Vagy mindkettő :).
Keller1 2007.01.05. 15:07:19
A hagyományos uTorrentet szeretném használni.
opera10 · http://bartosslajos.atw.hu 2007.01.05. 16:12:41
-Ja és küld már el az Opera 10-est nekem is, szívesen kipróbálnám :) (Tudtommal 9.10-es a legfrisebb)
Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.01.05. 18:11:38
magyaropera.blog.hu/2006/07/07/opera_9_gyakori_hibak_es_megoldasok
2-es pont.
opera10 · http://bartosslajos.atw.hu 2007.01.06. 13:52:46
www.fiat500.com/eng/index.asp?intro_nick=Opera10
Püspi 2007.01.11. 14:09:08
opera6.ini-ben vagy about:config-ban. Opera6.ini-ben biztosan van megoldás, mert a régi ini fájlommal nem csinálja.
cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2007.01.11. 14:17:44
Püspi 2007.01.11. 14:47:37
cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2007.01.11. 17:13:36
cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2007.01.11. 17:14:36
Püspi 2007.01.12. 00:23:28
opera10 · http://bartosslajos.atw.hu 2007.01.15. 19:07:14
cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2007.01.15. 19:16:19
hana 2007.01.16. 16:39:56
zsoltzsolt 2007.01.16. 16:59:54
opera10 · http://bartosslajos.atw.hu 2007.01.16. 23:17:48
opera10 · http://bartosslajos.atw.hu 2007.01.16. 23:20:03
KingFisher 2007.01.20. 00:02:51
opera10 · http://bartosslajos.atw.hu 2007.01.20. 16:58:10
Kingfisher 2007.01.20. 17:45:51
opera10 · http://bartosslajos.atw.hu 2007.01.20. 17:56:56
Feri 2007.03.08. 15:42:59
Meg tudja vki. mondani, hogy be lehet-e állítani, hogy 100-nál kisebb legyen a meglátogatott címek megjegyzése, ill ezek törlődjönek kilépés után, mert csak a gyorsítótárnál van ilyen pont (a következő fejlesztésben jó lenne egy ilyen pont)??
Ill., hogy lehet azt megoldani, hogy a címsor jobb sarkában levő 3szögre kattintva előjöjjönek a meglátogatott címek és ne az egész böngésző keret bal oldalán levő kis nyílra kattintva előhozható előzményekben lehessen keresni??
Köszi!
opera10 · http://bartosslajos.atw.hu 2007.03.08. 20:37:06
Eszközök/Beállítások/haladó/Előzmények/Cimkék.
Itt állíthatod be, hogy 100-at v. 0-át(ekkor gondolom nem jegyzi meg eggyáltalán) állítson be(V. többet), illetve törölheted őket.
Olyan opció itt télleg nincs, hogy kilépéskor törölje, valószinüleg azért,mert pár cimke nem fog jelentös teljesitmény romlást okozni az elinduláskor(futás közben meg pláne nem), míg a gyorsítótárnak a mérete sokkal nagyobb tud lenni(mint az a beállításokbol is kitünik(20MB-400MB)), ami elinduláskor lassulást okozhat, ha pl 400MB-ra állítod, bár nemhiszem, hogy azt a 400MB-ot bárhova betöltené mert ahoz nagyon durva gép kellene, de mint ismeretes az opera kevés erőforrással is gyorsan és megbízhatóan működik.