Magyar Opera

Opera 9 Preview 2

Megjelent az Opera 9 második előzetes verziója, amely már letölthető az új Opera Labs oldalon. Hasonlóan a többi verizóhoz, erre az előzetesre is sokat kellett várni, de több olyan újdonság is belekerült, amiért érdemes volt várakozni.

Az újdonságok között van (újra) a sokat emlegetett Bittorrent kliens, ami az Opera hivatalos közleménye szerint ezúttal bekerül a végleges verzióba is. Az Opera tartalmazni fogja a Bittorrent alapértelmezett keresőjét és logóját is, a Bittorrent Inc. és az Opera közötti megállapodás alapján. A Bittorrent támogatása az Opera 8 megjelenése után merült fel, mivel a nagyobb hírverésnek köszönhetően jóval többen töltötték le az Operát, mint azelőtt, így a szerverek egy idő után nem bírták a rohamot, és felmondták a szolgálatot. A Bittorrent protokollt éppen az ilyen esetek kivédésére találták ki, mivel a letöltéseket megosztja a letöltők között, szétdarabolva a forgalmat, bár a fájlmegosztó alkalmazások között is egyre népszerűbb a használata. Az Opera egy egyszerű, de gyors Bittorrent klienst biztosít, amely nagyjából csak 25 Kb-tal növeli meg a böngésző méretét, így az Opera még mindig a lehető legkissebb méretű böngésző a rengeteg beépített funkció ellenére.

Óra widget

Egy másik újdonság a nemrég kiszivárgott widgetek, amelyek a várakozásokkal ellentétben nem a Firefox kiterjesztéseit fogják lemásolni, hanem a böngészőn kívül fognak futni, az Opera motorját használva. A widget valójában egy olyan kis program, ami az Operától függetlenül futhat, de képes használni az Opera funkcióit (vagyis képes egyszerűen elérni és használni a webet), így integrálva az asztali alkalmazásokat az internettel. Ugyancsak bekerült a lapok előnézete, amely a widgetekhez hasonlóan már a megjelenés előtt kiszivárgott.

A továbbiakban valószínűleg nem lesz szükség a search.ini szerkesztésére sem, mivel bekerült egy beépített szerkesztő a keresőknek. Megjelentek a site specifikus beállítások, lehet velük játszadozni. Minden oldalnak külön megadhatóak saját beállítások, hasonlóan működik, mint a jelszókezelő. A lapokon megjelent egy Block content menü is, amivel a weblap elemeit lehet blokkolni, remélhetőleg jó reklámszűrő válik ebből a funkcióból.

Mivel ez nem egy végleges verzió, hanem csak egy technológiai előzetes, ezért nem ajánlott rátelepíteni a régi Operára (legfeljebb az előző előzetesre, de a legjobb egy teljesen új telepítés). Az előzetesek gyakran hibásak, sokszor lefagynak, és főleg a levelezésben okozhatnak adatvesztést is. A végleges verzióba még sok változás kerülhet bele, megváltozhatnak a menük, a feliratok, vagy a jelenlegi funkciók is.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr124714

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: facebook marketing 2017.09.17. 22:59:01

Alchemy Ipod App Hints - niwardrabsi on blog.hu

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Crow 2006.03.10. 14:10:18

Nekem nagyon tetszik, több általam igen fájlalt hibát (nagyfelbontású képek lassú kezelése, stb.) javítottak.

Viszont van nekem egy ötletem:
ha már úgyis van fül-előnézet, mi lenne, ha a weboldalakra mutató linkek fölé húzva a kurzort az azon található weboldal jelenne meg piciben.
Szvsz. nagyon hasznos lenne.
Karaj, kgyt, ill. egyéb hozzáértő véleményét várom ezügyben.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2006.03.10. 14:10:49

Én nem tartom ezt valószínűnek. Talán egy ügyes user javascript meg tudná oldani, de elég kevés esélyt látok rá. Azért az Opera Wishlist fórumán érdemes felvetni a dolgot, tényleg hasznos lenne.

Crow 2006.03.10. 14:11:20

Karaj:
Meg tudnád te tenni?
Sajnos angolból nem vagyok túl jó...

Crow 2006.03.10. 14:12:39

Köszönöm szépen.

vinczej 2006.03.10. 14:13:22

Még csak most töltöttem le, és röviden belenéztem. De már eddig is lenyűgöző!
Bár őszintén szólva én eddig is nagyon elégedett voltam a filter.ini-vel, de ez az új Block content funkció lepipája még a FireFox AdBlock-ot is.
Arra nagyon kíváncsi leszek, mi sül ki a widgetekből. Első ránézésre ezt még jobban ki lehet használni, mint a FireFox kiterjesztéseket. Várom a fejleményeket!

Nagyot alkottak, s ez még messze nem a végleges Opera 9!

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2006.03.10. 14:13:55

A block content nem ugyanaz, mint a filter.ini, mert míg az utóbbi globális beállítás, az előbbi oldal specifikus, azt hiszem.

mzoli 2006.03.10. 14:14:27

Most próbálgatom a block content-et, nagyon király!!!!!!!, tök egyszerű használni, messze a legjobb, álomodni sem mertem volna, hogy ilyen egyszerűen is meglehet ezt a problémát oldani. Csak így tovább Opera!

primusz 2006.03.10. 14:15:01

Bocs, de elmagyaáznátok nekem, hogy miért lesznek hasznosabbak a widgetek a ff kiterjesztéseknél?

Meg lehet widgettel csinálni pl. a Web Developer Toolbar-t?

Van arról infó, hogy a MyOpera account tartakmazni fog-e a user widgeteiről infót? Tehát meg lehet majd csinálni, hogy másik gépen Operát futtatva a kedvenc widgeteim jelenjenek meg?

Szerintem valahogy így lenne igazán értelme a widgetnek. Különben megintcsak az lesz, hogy van egy custom böngészőm a munkahelyen, egy másik otthon, a harmadik meg a suliban stb... :(

Talán jobb lenne egy olyan oldal (hasonló csak rugalmasabb, mint a www.netvibes.com vagy a www.protopage.com ), amit meg lehetne pakolni widget-szerű dolgokkal. Akármilyen böngészőben lehetne kezelni, viszont a speciális fícsöröket csak az Operával lehetne lekezelni. (pl. ez az oldal Operával úgy nézne ki, mint mondjuk a Windows jelenlegi aktív deszktopja stb.)

Bocs a terjengősségért, de úgy érzem jobban is ki lehetne használni a profile-widgetszerűség-szélessáv konstalláció lehetőségeit.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2006.03.10. 14:15:45

Egyetértek veled, hogy jobban ki lehetne használni, nem tudom mit terveznek még a widgetekkel. Viszont azt senki nem mondta, hogy jobb lenne a widget, mint a ff kiterjesztései. Sőt, éppen azt mondtam, hogy a widget más, mint a ff kiterjesztések.

Anonymous 2006.03.10. 14:16:49

Web Dev Toolbar már van, ezekben más lehetőségek vannak.
Content block, előnézet csak tetszik, de nem látom még hasznosnak, IE7 béta féle QuickTab funkciót (minden lap előnézete 1 lapon) is belerakhatnák, de ezt már említették nekik. Villámgyors, 6 órája nyúzom, egyszer sem fagyott le. Keresőmotor hozzáadása 2 kattintással. Widgetek: pl jegyzetek, könyvjelzők, amiket a MyOperán tárol, de elsőre elég lenne egy del.icio.us widget is :)
Eltűnt az idegesítő csillag :)
Már csak az Acid2 teszten menjen át és XML + XSLT támogatás legyen benne rendesen és megvan az új király.
Rengeteg lehetőség van benne, már csak egy olyan közösség kell, akik képesek ezt kihasználni, mint az ffnél. És még mindig a leggyorsabb böngésző és a legkevesebb memóriát, cput foglalja, ezzel egyik sem tud versenyezni. Olyan funkciók, amik hiányoznának, ha nem lennének, pedig valószínűleg soha nem is ismertem volna meg őket, ha nem váltok Operára. És főleg az egységes működés, mert 1 program nem egy bővítgetett valami.
Ha benne vagytok srácok, akkor nektek is köszi, nagyon jó lett, már alig várom a végleges verziót.

primusz 2006.03.10. 14:17:28

Karaj:
Bocsi, ahogy olvastam sorban a cikkeket, meg a kommenteket, utoljára Vinczej "első ránézése" maradt meg bennem.

Amúgy azért aggódom csak, mert én jelenleg nem látok akkora erőt a widgetekben, mint a ff kiterjesztéseiben. Tényleg kíváncsi lennék egy igazán hasznos widgetre. Bár valószínű, hogy a widget sikere tényleg a közösségen fog múlni. Na azért szóljatok, ha írtak egyet :)

vinczej 2006.03.10. 14:18:13

A widgetek szerintem nem futnak az Opera futtatása nélkül, mert ők is bezáródnak az Operával együtt.
Amiért azt írtam, hogy hatásosabbak lehetnek a kiterjesztéseknél, hogy nem az Opera UI-jába épülnek bele, tehát egy "háttérben" futtatott Operával már külön programként kezelhetők. Nem kell hozzá semmilyen XUL ismeret, tehát mezei felhasználók is írhatnak hozzá programokat. (Persze a WEB-szerkesztést itt is ismerni kell.) Tehát a választék majd nagyobb lehet belőlük. Már most is nagyon sok van. (Persze még nem annyi, mint a kiterjesztések, és nem is az az elsődleges céljuk.)
Azzal, hogy nem a felületbe épülnek bele, elveszítik azt a lehetőséget, hogy az Opera elemeit manipulálják, de nyerik azt, hogy nem kell vizuálisan nyitva tartanom a böngészőt, illetve nem közvetlenül terhelik a böngésző térbeli és működési kapacitását. Tehát mondjuk a WeatherFox "helyettesítésére" elkészült jelenlegi on-line időjárás kijelző widget például bármely más virtuális ablakon, vagy az Opera nyitva tartása nélkül vagy minimalizáltsága mellett is használható. AdBlock-ra meg már nincs szükségem. :)
Az biztos, hogy ez nekem most messze jobban tetszik, mint a kiterjesztések, de részben ízlés és elkötelezettség kérdése is a dolog. Továbbá ismerve a UserJS-ekhez kapcsolódó konstruktivitást, szerintem még nem is igazából láthatjuk ezeknek a widgeteknek az igazi erejét. De már így is nagyszerűek!

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2006.03.10. 14:18:44

A widgeteken ugyanúgy működnek a funkciók, mint a weblapokon! Pl. +/- zoom, egérmozdulatok (pl. bezáráshoz), vagy a myOpera widgetében a Mágus. Cool :)

Az óra lekicsinyítve már nem is olyan rossz... :)

smv 2006.03.10. 14:19:21

Üdv!

A widgetek írásáról valami helpet nem tud-e valaki, valahol, vagy esetleg nem-e tudtok valmai infót róla, hogy pontosan, hogyan is kell készíteni őket, mert akkor ha nem túl bonyolult én szeretnék készíteni egy párat (persze először csak a blogomhoz olvasót stb, de később ki tudja, rentgeteg dolgot ki lehetne hozni belőlük).

Viszont én egy firefox szerű kiterjesztéses rendszerre, esetleg egy mIRC szerű scriptelési lehetőségnek jobban örültem volna.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2006.03.10. 14:19:51

my.opera.com/community/dev/widgets/doc/

Előbb-utóbb készítek hozzá egy fordítást, és hamarosan lesz egy bővebb leírás a widgetekről (mármint itt a magyaroperán).

KingFisher 2006.03.10. 14:20:22

A TOP10 funkció végleg kikerült, vagy csak átmenetileg? Nagyon hasznos funkció, örülnék ha maradna.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2006.03.10. 14:21:25

KingFisher: a Top10-es funkcionalitás most is ott van. Ha nem kerülne be a végelegesbe, akkor is beteheted majd kézzel.

KingFisher 2006.03.10. 14:21:56

THX, Start bar néven sikerült rálelnem:)

Horsee 2006.03.10. 14:22:26

Helló mindenki!

Jó az új Opera :D
Karaj, megtennéd, hogy a kívánságokba beírnád azt is, hogy ki lehessen választani, hogy meik widget maradjon bent és meik nem...
Ezt jól megaszondtam, de a lényeg az, hogy, mint a Feeds-nél: a menüben kiválasztom meiket akarom megnézni... szal nem akarom, hogy mind meg legyen nyitva, hanem néha ez, néha az... THX

forever68 2006.03.27. 14:46:36

Én azt szeretném megtudni hogy hogyan lehet beállítaní hogy a letöltött torrent fájlt ne nyissa meg az opera , mivel nem azzal akarom leszedni, elég ha azt a pár kilóbájtos kis fájlt letölti mint bármi mást.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2006.03.27. 15:27:36

A Beállítások > Haladó > Letöltések között állítsd be a torrent típusra, hogy Megnyitás alapértelmezett alkalmazással. Ezután, mikor rákattansz a torrentre, válaszd a Megnyitást.

Úgy vettem észre, hogy ha a Mentést nyomod meg ilyenkor, akkor megint csak az Operát használja letöltésre, és nem a torrent fájlt menti le. Ha csak a torrentet akarod lementeni, és nem akarod semmilyen más alkalmazásba beletenni, akkor másold ki a címet, és a letöltéseknél pedig másold be, így lementi a torrentet is.

forever68 2006.03.27. 15:47:09

Köszi próbálkozom, még egy kérdé eszembe jutott, bár már régóta kb1 éve használok operát de sosem találtam egy gombot rajta ami jó lenne, bár biztos én vagyok a láma, szóval ha a címsávba bemásolok eg ywebcímet akkor a többi böngészőben van egy ugrás gomb álltalában a címsáv végén, de az operánál mindíg entert nyomok mert bárhol kerestem sosem találtam az ugrás gombot.

"Úgy vettem észre, hogy ha a Mentést nyomod meg ilyenkor..." Igen azt nyomom meg mert akkor ki tudom választani hogy amit épp lementek hova akarom tölteni, mivel nem mindent egy helyre töltök.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2006.03.27. 15:55:02

De mit használsz akkor a torrent letöltésre? Ha nem Operával akarod leszedni a torrentet, akkor válaszd a megnyitást, és majd a torrentes proginak megmondod, hova töltse le.

forever68 2006.03.27. 17:01:17

most épp uTorrentet, az opera csak annyira kell hozzá hogy letöltsem vele azt a pár kilóbájtos fájlt, az oldalról... de egyből meg is nyitja letöltés után ez a bajom, majd próbálom amit fenntebb írtál még nem volt időm.
süti beállítások módosítása