Magyar Opera

Opera 18 Next (18.0.1284.7)

Hosszas fejlesztgetés után a mai napon a 18-as verzió átlépett a Next csatornába. Ez azt jelenti, hogy a bekerülő funkciók szempontjából lezártnak tekinthető. Mostantól csak hibajavításokat kap. Lássuk, hogy milyen újdonságok érkeznek meg heteken belül a stabil ágba!

  • Témák (Gyakorlatilag csak háttérképek, amiket az Opera katalógusából lehet letölteni. A régi, részletes témázás tehát egyelőre sajnos nem tért vissza, és nem tudjuk, hogy egyáltalán lehetővé fogják-e tenni a jövőben. Ennek ellenére érdemes szétnézni a katalógusban, mert vannak nagyon érdekes képek, amivel egy kis színt csempészhetünk a böngészőbe.)
  • A fülek mozgatása a böngészőablakok között.
  • A saját kereső készítő felület felturbózása. (A gyárilag beépített keresőket továbbra sem lehet szerkeszteni, a korábban említett okból.)
  • getUserMedia támogatás (A böngésző hozzáférhet a webkameránkhoz és a mikrofonunkhoz, ha engedélyezzük.)

Történt viszont egy kis(?) visszalépés is. A könyvjelzősávot (QAB - Quick Access Bar) újra letiltották, mert szeretnék továbbfejleszteni. Ettől függetlenül továbbra is használható, de ahogyan korábban, most is a flags-ben kell engedélyezni először, és csak utána tudjuk bekapcsolni a beállításokban. Arról egyelőre nincsenek információk, hogy a további fejlesztések mik lesznek, de a hamarosan elkészülő 19-es verzióból valószínűleg meg fogjuk tudni.

A teljes változáslista meglehetősen hosszú lett az előző Next kiadás óta.

Letöltés: Windows, Mac

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr85581820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cawington 2013.10.17. 19:51:30

Ide való: Nálatok az új NEXT megnyitja a www.menetrendek.hu oldalt?

fberci 2013.10.17. 23:02:14

Az Opera Link hogy áll, melyik verzióban várható?

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.10.18. 02:30:21

@fberci:
Elvileg a 19-esben már lesz. Pontosabban a 18-asban is lesz már, ha végre működésre tudják bírni a szervereket.

RaidX 2013.10.18. 08:35:07

Nem tudom, mi az oka de ebben a verzióban sem működik az indapass beléptetés. Most is a 12.xx alatt léptem be.
Tiszta telepítést csináltam de nem ért semmit. Ez időnként előjön de nem találom az okát. Néha segít, ha törlöm az előzményeket és Vagy dev vagy Next vagy 17 stable alatt be tudok lépni. De sokszor semmi nem megy.

Teddy Beer 2013.10.18. 13:07:12

az én gépem meg eldurrádó lett, csak arany helyett ón dől mindenünnen

Imurai 2013.10.19. 13:32:48

Nem kövev posztokat. A letöltések befejeztével vörössé váló ikonháttér a tálcán ismert bug?

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.10.19. 14:12:27

@Imurai:
Akkor is vörös marad, ha aktív az ablak, és megnyitod a letöltéskezelőt?
Nekem nem rémlik ilyen bug, ismertként biztos nem lett közzétéve a Desktop Team blogon, de lehet, hogy a kommentekben már jelezte valaki, csak átsiklottam felette.

Imurai 2013.10.19. 14:51:22

@Nekomajin: igen, én is erre gondoltam, de nem segít.

Egyébként sokszor kapok fekete képernyőt, ez 17 next alatt nem volt. WTF?

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.10.19. 15:18:44

@Imurai:
Akkor passzolok. Szerintem ha a következő frissítéssel nem javul meg, akkor érdemes bejelenteni.
A fekete képernyő viszont ismert hiba. A 18 stabilig biztos, hogy kijavítják, mert ez nagyon durva hiba.

Imurai 2013.10.19. 16:05:55

@Nekomajin: De mi ez? HW acc vagy valami ilyen? Ezt már meg merték lépni? (mert nekem ilyesmi utoljára a kezdeti HWA időkben volt, még presto alatt)

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.10.19. 16:36:23

@Imurai:
Nem hiszem, hogy hardver gyorsításos probléma lenne, mert akkor írták volna, hogy kapcsold ki, és jó lesz.
Nálam csak egyszer jött elő eddig, de a frissítés nem segített rajta, csak az, ha bezártam a fület, és egy új fülön nyitottam meg az oldalt.

Imurai 2013.10.19. 16:59:48

@Nekomajin: érdekes, nekem a frissítés segít

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.10.20. 16:06:18

A témáknál bezzeg megmaradt az INI struktúra...

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.10.20. 19:48:41

@penge™:
Ezt én is néztem. Valószínűleg azért, hogy megmaradjon a kompatibilitás. Minden esetre így is történt egy kis változás, mert nem teljesen ugyanaz a struktúra, mint a 12-tesnél.

AtheIstván 2013.10.20. 23:53:57

@penge™: Ha az opera oldalán fórumozol akkor megemlítenéd majd, hogy a kiterjesztés panelen lévő gombok sorrendjét az egérrel is meg lehessen változtatni?

Mihics Zoltán (Med1on) 2013.10.21. 01:13:12

@Joohnny86: Többször kérték már ezt a fejlesztőktől, de valahogy nem érkezett rá (pozitív) válasz.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.10.21. 08:50:03

@Joohnny86: @Med1on:
Negatív se, mert konkrétan erre nem ragáltak soha. Tényleg jó lenne, ha megoldanák valahogy, mert meg tudok őrülni, mikor kattintanék valamire, ami nem ott van, ahol én logikusan keresném.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.10.21. 08:52:31

Na, hétfő reggel, bocs a dupláért.
Szóval egy másik nyaggatásnak úgy tűnik, hogy hatása lesz, mert az egyik fejlesztő azt írta, hogy megnézik, mit tehetnek a teljes URL mutatása ügyben.

Teddy Beer 2013.10.22. 10:40:51

Az addons oldalon, miért nincs leírva, hogy milyen verza van támogatva?

Teddy Beer 2013.10.22. 10:41:56

A kérdés arra utal, hogy érdemes-e prestóval arrafelé kolbászolni.

graycivil 2013.10.22. 11:12:57

Őszintén szólva kezdem felfedezni és nagyon megkedvelni az Opera Next-et. Pedig én aztán maximálisan kihasználtam az Opera12 specialitásait. De az Opera saját és a Chrome bővítményeivel és az új funkciókkal (Speeddial csomagolható) kezd nagyon kényelmessé válni az új változat. Némelyik meg még a korábbinál is több lehetőséget biztosít. Meg az Opera Mail-t is "hozzákapcsoltam" (.BAT-tal egy közös ikonról indítom), így már "integráltan" használom. :)

Ám kérdésem lenne: Az utóbbi verziókban a Flash videókat csak engedélyezés után engedi indítani. Mivel lehet kikapcsolni ezt, hogy a régi módin, automatikusan induljanak a Flash videók (pl.: Youtube).

Köszönöm előre is a választ.

RaidX 2013.10.22. 11:46:45

Beállítások, Webhelyek, Bővítmények, Automatikus futtatás.

Az miért van, hogy sokszor 100% a CPU terhelés?

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.10.22. 13:06:35

@Teddy Beer:
Az oldal észleli a böngészőt, és azt kínálja fel, amelyik kompatibilis.

graycivil 2013.10.22. 14:32:53

@RaidX: Köszönöm, valóban ott van. Ám valószínűleg az a baj, hogy egy korábbi Opera Dev-et felülinstalláltam, és ezért ez a beállítás most nem működik, hatástalan. :(

Cawington 2013.10.22. 16:12:12

@graycivil:

Nézd meg a bővítményeknél...

RaidX 2013.10.23. 17:06:14

Teli van a hócipőm az indapassal! három hejre azzal tudok belépni de abból kettő sosem működik.
Ugyan úgy kezd elegem lenni a gmailből is! Kezd nagyon erőszakos lenni, úgy, hogy be kell üzemelni az operamailt.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.10.23. 19:44:12

A 18 Next is kapott egy pársoros changelogot.

MosoMasa 2013.10.24. 06:45:54

@RaidX: Szerintem töröld a jelszókezelőből az indás helyeket, majd lépj be újra.
Én ahol használom, mindenhol működik, kivéve az index kis beúszós belépésén. De ott is a regisztrációra nyomva már rendes ablakban jelenik meg, és az már jó.

RaidX 2013.10.24. 10:13:56

@MosoMasa: Kösz! Jó volt a tipp de még az idapasson is törölni kellett szinte mindent. Vegyesen volt az index két fórumáról átvett jelszó és az indapasson megadott. Töröltem mindent mindenhol és újból megadtam, most simán belépek minden indapassos helyre. De még a Chrome (Opera xx) frissítéseknek is külön bulija volt.

RaidX 2013.10.24. 10:19:01

Ja! Még az automatikus belépési listát is töröltem mert ha véletlen úgy próbálkoztam, hogy maradjak bejelentkezve opciót nem lőttem ki azt is eltárolta és legközelebb automatikusan beléptetett ha arra jártam de amikor eljöttem onnan ki már nem léptetett és ebből is volt ütközés.

RaidX 2013.10.24. 11:58:30

A 100% proci tekerésre nincs valami orvosság? Ha csak megnyitom az Operát és semmit nem csinálok akkor is 60-80%.

graycivil 2013.10.24. 21:14:17

@Cawington: The new Opera19 solved the problem. It opens Flash videos without blocking and alerting. :)

graycivil 2013.10.24. 21:16:49

@Cawington: Bocs, eltévesztettem a fórumot. Gondolom értetted, hogy az új kiadás (Opera19) megoldotta a problémát. Ugyanis az Általad javasolt beállítások megvoltak, mégis mindig megerősítés után kapcsolhattam csak be a Flash-t. Most már jó. Köszönöm a segítőkészséget! :)

RaidX 2013.11.07. 15:22:17

Van újabb Next!

18.0.1284.26

Cawington 2013.11.07. 20:34:19

@RaidX:

Szerintem a jövő héten itt a 18 Stable.
süti beállítások módosítása