Magyar Opera

18 Developer, első frissítés (18.0.1264.0)

A mai frissítés az első 18-as kiadáshoz hasonlóan főleg hibajavításokat tartalmaz. Ezek közül több is a szinkronizálással kapcsolatos, úgyhogy lászik, hogy folyamatosan dolgoznak az ügyön. A teljes változáslistában megnézhetitek az öszes javítást.

Ez a kiadás mindössze két érdemi újdonságot tartalmaz:

  • helyi menüs saját kereső készítés, ahogy a régi Operában
  • crome.types API támogatás

Saját keresőt egyelőre nem lehet alapértelmezettnek beállítani, illetve a beépített keresőket sem lehet szerkeszteni. Ennek az az oka, hogy a fejlesztők szeretnék megőrizni az Operának azt a jó tulajdonságát, hogy nem tud bele mindenféle eszköztár és egyéb szemét települni, és átírni a felhasználó beállításait. Ennek a megakadályozásán viszont még dolgoznak, ezért ideiglenesen mindenféle módosítás le van tiltva.

Linuxos kiadás és könyvjelzőkezelő továbbra sincs. A könyvjelzősávot előbb a flagsben kell engedélyezni, majd a beállításokban lehet bekapcsolni, ha valakinél nem működne. Mindkét helyen Quick Access Bar néven kell keresni.

Egy korábbi hozzászólásban egy Operás dolgozó megerősítette, hogy ha minden a tervek szerint halad, akkor a jövőheti frissítésben már tesztelhető lesz a szinkronizálás is.

Letöltés: Windows, Mac

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr365517186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tgeza 2013.09.16. 19:51:40

A linuxos híján kezd a dolog érdektelen lenni számomra! :(

Mihics Zoltán (Med1on) 2013.09.16. 20:02:23

Én pedig úgy érzem, ebben a verzióban se lesz könyvjelzőkezelő, de talán előbb-utóbbi valaki ír egy normálisat kiterjesztés formájában.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.09.16. 20:22:05

@Med1on:
A Chrome-hoz írt könyvjelzőkezelő kiegészítőkkel többen is meg vannak elégedve. Én nem próbáltam egyet sem, de ha gondolod, próbálkozz.

A beépített könyvjelzőkezelőre biztos, hogy várni kell még, mert valami újításra készülnek megint. Nem sok infó van róla, konkrétan kevés, de valami olyasmi lesz, ami nem csak a könyvjelzőket kezeli.

Ami a könyvjelzősávot illeti, ha oldalra lehetne tenni, vagy valami mouseover kapcsolóval el lehetne rejteni, akkor nekem már megfelelne. Ettől függetlenül a kulcsszavak még hiányoznak, szóval remélem, hogy hamar ráfekszenek erre a könyvjelzőkezelőre.

MosoMasa 2013.09.16. 22:44:17

@Nekomajin: Hát ha valami szr, akkor a chroméhoz írt könyvjelzőkezelők biztosan azok, az már tuti.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.09.16. 23:03:12

@MosoMasa:
Én egyet sem próbáltam, de a Desktop Team blogon többen is elégedettek voltak velük. Simán importálták a könyvjelzőiket, és tudják őket kezelni rendesen. Ez is egyéni peferencia kérdése.

MosoMasa 2013.09.17. 07:44:54

@Nekomajin: Ja, hát átvenni átveszi, meg lehet használni valóban, de egyébként tök buták, különös tekintettel a rendezhetőségre.

Bluemotion 2013.09.17. 18:53:30

És akinek se Linuxszos verzió, se a könyvjelző-kezelő nem hiányzik? :)

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.09.17. 19:19:47

@Bluemotion:
Olyanok is vannak, egyre többen. A szokásos holalinuxmegakönyvjelző kommentek mellett egyre több pozitív visszajelzés érkezik. Persze ez részben azért van, mert sokan besértődtek, és inkább nem is írnak, de általánosságban lehet érezni a pozitív hozzáállást.

fatal 2013.09.17. 19:50:29

Végre helyi menüs keresők.

Ami még hiányzik:
- Tempbe való letöltés és megnyitás
- Cache méretének korlátozása
- Könyvjelzőkezelő
- Gyorshívó testreszabása (kereső ki, fix számú elemek, plusz gomb eltűntetése)
- Oldalsáv

A többit megoldom addonnal. Talán a 25-26-os verzió környékén már használható lesz.

fatal 2013.09.17. 19:51:01

@fatal: Ja és a kiegészítők sorrendjének beállítása. Ezt nem is értem miért tiltották le, már a Prestos Operában is röhejes volt.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.09.17. 20:02:36

@fatal:
Most még nem telepítettem olyan kiegészítőt, ami frissítette magát, de most is a lista végére kerül egy gomb, ha az adott kiegészítő frissült? Engem azzal lehet az őrületbe kergetni a régi Operában.

fatal 2013.09.17. 20:15:10

@Nekomajin: Nem tudom, odáig már nem jutottam el, rókát használok jelen pillanatban, amíg a fent említett funkciók be nem kerülnek az új Operába. Legalábbis a nagyrésze.

De nem értem, hogy miért akkora cucc mozgathatóvá tenni a gombokat, ezt még a chrome is tudja.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.09.17. 20:32:01

@fatal:
A fejlesztés szempontjából logikus, hogy előbb betonstabil legyen, és csak utána lehessen belenyúlni. Idővel ezek biztos, hogy személyreszabhatók lesznek, csak még várni kell rá. A keresőkről ugye már írtam. A billentyűkombókról meg az egérmozdulatokról is volt szó. Terveznek hozzá GUI-t, de egyelőre alacsony prioritása van. Addig is valamikor lesz majd egy leírás, hogy hogy lehet szerkeszteni a megfelelő config fájlokat, de még annak se írtak dátumot.

MosoMasa 2013.09.17. 22:24:05

@Nekomajin: "hogy előbb betonstabil legyen"
Na ez a fogalom az Operánál valami délibáb csak.
Mondjuk én szeretem ezt az újat, az elejétől ezt használom, holott már kezdtem gondolkodni valami másban.
Sajnos a könyvjelző nagyon hiányzik, nekem a munkámhoz kell a megfelelően kezelhető cucc.

Bluemotion 2013.09.18. 00:04:05

@MosoMasa: És ha csoportosítod a gyorsindítóban lévő oldalaidat egy gyűjtőbe, az nem elég?

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.09.18. 00:55:09

@Bluemotion:
Az a baj, hogy amíg nincsenek kulcsszavak meg jobban személyreszabható könyvjelzősáv, addig fél lábon áll az egész. Nekem személy szerint nagyon kényelmes lenne a könyvjelzősávot használni, de az nagyon zavar, hogy vízszintes. Nem csak azért, mert helyet foglal, hanem mert beékelődik a címsáv és a tartalom közé. De azt a 30-40 kulcsszavas könyvjelzőmet is szívesen használnám, ami a 12-tesben el van mentve.
Az, hogy legyen egy egészablakos felület, ahol átláthatóan lehet kezelni egy bonyolult mappaszerkezetet, viszonylag kevés felhasználónak hiányzik. Ettől persze még jó lenne, ha tényleg megcsinálnák (ígéret van rá), de a kulcsszavakkal, egy rendes keresővel, meg a könyvjelzősáv felturbózásával a felhasználók többségének a problémáját meg lehetne oldani.

Egyébként én továbbra sem tartom kizártnak, hogy valami online felület lesz a könyvjelzők kezelésére. Sőt, miután úgy harangozták be a könyvjelzőkezelőt, mint egy komplex funkciót, ami nem csak a könyvjelzőket fogja kezelni, még inkább erre gyanakszok. Ez megmagyarázná azt is, hogy miért nem dolgoznak még rajta, hiszen ahhoz előbb a Linket kell beüzemelni.
Gondolj bele, hogy ha már úgyis szinkronizálod a könyvjelzőidet a gépeid között, akkor miért ne lehetne a felhőben kezelni is őket. Nem a gépeden lévő fájlt módosítanád, hanem a felhőben lévőt, és utána mentenéd le a gépedre. Nem mondom, hogy nem lennének hátrányai, de kétségkívül érdekes megoldás lenne.

MosoMasa 2013.09.18. 07:13:51

@Bluemotion: Hát sajna ugye több száz linket így tárolni nem lehet, mert nem átlátható, nehezen használható lenne, plusz az egymásba ágyazott mappákat nem is kezeli.

ap · http://premiumlivesets.hu 2013.09.18. 07:29:00

erre ma reggel találtam... ezmiez???

kepfeltoltes.hu/130918/op_www.kepfeltoltes.hu_.png

kimozgattam könyvtáron kívülre, elvan nélküle, ha 1-2 napig nem kajabál, megy a levesbe... na de azért ez nonszensz..

RaidX 2013.09.18. 08:22:28

Próbáltam megkeresni a képen látottak alaojén de nekem nincs olyan. Nem lehet, hogy a frissítések miatt őrzött meg valamit?

ap · http://premiumlivesets.hu 2013.09.18. 13:27:13

@RaidX: nem tudom, de azért másfél giga enyhén sok egy böngészőtől szvsz..

RaidX 2013.09.18. 19:30:27

@ap: Azért is próbáltam rákeresni nálam de sem a 17.0.1241.18 Next sem a 18.0.1264.0 Dev nem nagyobb 270 megánál pedig ez előző verziók is ott vannak.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.09.18. 19:55:12

@Nekomajin: "Gondolj bele, hogy ha már úgyis szinkronizálod a könyvjelzőidet a gépeid között, akkor miért ne lehetne a felhőben kezelni is őket."

Mert mi van, ha én úgy gondolom, hogy nem szinkronizálom? Sérül az adataim birtoklása feletti jogom.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.09.18. 19:58:29

@penge™:
Ez egyelőre csak az én saját elméletem. Ettől függetlenül ez szerintem is egy jelentős hátrány lenne.

ap · http://premiumlivesets.hu 2013.09.18. 19:59:21

@RaidX: ez nem a verziók mappájában van hanem a profile mappában... a kép legtetején ott a teljes elérési útvonal

"Telepített opera könyvtár" /profile/data/File System/

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.09.18. 20:20:21

@Nekomajin: Sokat gondolkoztam én is ezen. De arra jutottam, hogy még egy teljesen tökéletes, utópisztikus világban, ahol nem létezik korrupció, hatalomvágy, visszaélés és hasonló dolgok, még ott is biztosítani kéne a lokális adattárolás és a lokálisan tárolt adatok teljes szerkesztésének lehetőségét.

Mert jöhet egy napkitörés vagy természeti katasztrófa vagy bármi, ami miatt a géped még akár üzemelhet is, de az internet megbénul.

Manapság meg elég egy egyszerű emberi mulasztás vagy egy színesfémgyűjtő ahhoz, hogy megbénuljon az internet. És akkor az adataidat nem tudod szerkeszteni.

És ennek ironikus módon pont most lesz nagy jelentősége, ha a nagy cégek tényleg terjeszkedni akarnak a harmadik világ felé. Mert itthon már lassan csak-csak eléri az internet is a 90-es évekbeli elektromosság rendelkezésre állási idejét.

És míg régen nagyjából ritkán volt igény arra, hogy floppyn vagy CD-n hurcoljuk az adatokat, addig ma már egy kisebb zavar és egyből kapsz 4-5 warning ablakot, hogy nem sikerült a kapcsolódás a szerverhez.

És ebben a tekintetben kicsit visszafele is haladunk. Régebben legalább a YouTube spórolt valamennyire a sávszélességgel, hogy ami már letöltődött azt nem töltötte le újra. Most rányomsz a Replay gombra és elindul az újbóli letöltés.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.09.18. 20:44:06

@penge™:
És mégis mit kezdesz a könyvjelzőiddel, ha elromlik az internet?
Csak mert most kifejezetten a könyvjelzőkről van szó.

Mesmoryser 2013.09.18. 23:51:47

@Nekomajin: Nem besértődés, de mi a fenéről irkáljak, ha Linuxus build híján még kipróbálni sem tudtam a WebKites Operát? Biztos hiányoznának a könyvjelzők, de egyelőre nincs hol.
Eleinte egyébként fura érzés volt, hogy míg régebben hetente többször frissítettem Operát, most fél éve változatlan :\

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.09.19. 00:06:31

@Mesmoryser:
Én nem személy szerint rólad beszéltem, hanem általánosságban. Hetekkel ezelőtt minden második komment anyázás volt. Most meg már csak elvétve van ilyen, és egyre több a kulturált bug report meg feature request.
Érdekes egyébként, hogy egyre több olyan kommentelő is van, aki már a váltás határán van, csupán egy-egy funkcióra vár. Ezek szerint mégse kell minden Opera usernek svájcibicska.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.09.19. 02:35:28

@Nekomajin:
1. Az egész internet ritkán "romlik el". A szerveroldalon is történhet valami. Mennyi olyan volt, amikor napokig felkiáltójeles ikon volt a Link-en?

2. Attól még kategorizálhatom őket, ha ránézésre tudom, hogy ez már törölhető, illetve némelyikben átírom a domaint, máshol a query-t törlöm, akármi.

Most mondhatod, hogy a könyvjelzőknél(!) ez kifejezetten rétegigény és igazad is lenne. De ha itt megvalósítanák a felhő alapú dolgokat, akkor máshol is. Mondjuk a jegyzeteknél, amikre szükségem lehet (ha egyáltalán lesz majd a jövőben). Vagy az RSS-nél. Amíg nincs net el tudnék olvasni pár teljes(!) cikket, ahol nem csak a link jön le RSS-ben meg max. pár mondat.

A váltásról meg annyit, hogy ígérni bármit lehet. Példák rá politikusaink. Alkalmazott pszichológia. A fejlesztőknek meg jobban esik, ha azt látják, hogy van rajongója az új Operának is, mintha azt, hogy "Yeah! One less feature is missing. There are only 99 left and I will switch."

Egyrészt úgyis a statisztikák beszélnek végül, másrészt van annyi átlaguser, hogy úgysem derül fény arra, hogy nem az ottani kommentelők váltottak (ha csak belsőleg nem nézik folyamatosan az adminfelületen, hogy ki milyen böngésző alól kommentel).

Az ottani kommentelők nem igazán volt reprezentatív minta. Egyik oldalról(!) sem. Sok power user aki ide rendszeresen járt is ritkán írt a Desktop Team-en.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.09.19. 08:44:37

@penge™:
Az Operás fejlesztők pont nem ígérgetnek szinte semmit. Csak arról hallani, ami már fejlesztés alatt van. A jövőbeli tervekről alig lehet kihúzni belőlük valamit.
süti beállítások módosítása