A pénteki napon nem a 12.5 első előzetese volt az egyetlen fontos operás esemény. Azt megelőzően mutatták be ugyanis az Opera Labs legfrissebb kiadását is, ami az aktuális 12.01 és az SPDY protokoll találkozása. Ez egy, a Google által fejlesztett átviteli protokoll, ami nem a megszokott HTTP helyett, hanem annak kiegészítésére készült.
A projekt célja az volt, hogy a mára elavultnak tekinthető HTTP-t felhozza a 2010-es évek internetjének színvonalára. A főbb célkitűzések a következők voltak:
- Egyszerre több elem beolvasása egy kapcsolaton keresztül
- A szerver is kezdeményezhessen adatátvitelt
- Tömörített, kevésbé redundáns fejlécek és válaszok
- Tömörített adatátvitel (opcionális)
A lényeg tehát az adatátvitel egyszerűsítése, ezáltal a forgalom gyorsítása és a késleltetések csökkentése volt. A Google mérései szerint az oldalak betöltődési sebessége akár 40-60%-kal gyorsulhat. Fontos továbbá, hogy ez nem pusztába kiáltott szó, számos - elsősorban persze Google-höz kötődő - oldal már most is támogatja, például a Gmail, de a Twitter is fent van a listán, ami várhatóan tovább nő majd. A böngészők közül értelemszerűen a Chrome, illetve a Firefox ismeri az új protokollt.
Az Opera Labs kiadás - egy két apró kivételtől eltekintve - mind a SPDY draft 2, mind a SPDY draft 3 specifikációt támogatja. A protokoll használata automatikus, nem jelenik meg hozzá semmilyen extra ikon, vagy jelzés. Később - ha az API-ba implementálták a szükséges változásokat - lehetséges lesz olyan kiegészítők létrehozása, amik valamilyen formában mutatják, ha a böngésző SPDY-t használ.
Mint minden Labs kiadás, ez is csak 1-2 funkcióra koncentrál (jelen esetben az SPDY implementációra), tehát csak azt töltse le, aki ezt akarja kipróbálni. A 12.5 újításai nincsenek benne! Hogy melyik verzióba kerül be az SPDY támogatás, az jelenleg nem ismert, szerintem a 12.5-ben már benne lesz, de erre egyelőre senki ne építsen.
Opera Labs kiadás, SPDY támogatással (b1495):
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
franatixx 2012.07.08. 12:58:40
:)
Vmn 2012.07.08. 17:19:08
cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2012.07.08. 17:23:56
Teddy Beer 2012.07.09. 07:41:39
cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2012.07.09. 22:38:52
Teddy Beer 2012.07.09. 23:28:07
Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2012.07.10. 01:32:03
Azt a "csupa olyan oldalt" sok millió ember használja nap mint nap, és ha látják, hogy Operában is gyors, akkor talán nem kattintanak a chrome linkre.
A turbo meg miért fail?
DemonDani 2012.07.14. 08:39:41
Persze nem ebből lesz 40%os felhasználói kör, de ha afrika fele teljesen operázna akkor se lenne több, mintha az én városomban kezdene mindenki ezzel böngészni... De attól még fontos.
Azt meg hogy hol nincs 10-20 mbites átlag net, lehetne sorolni napestig.
Teddy Beer 2012.07.14. 10:38:32
Amúgy meg az spdy is fail jelenleg, ahogy a teszteket elnézem, mert nincs rá optimalizálva a legtöbb oldal. A gugli meg egy kereső és nem a netezés végállomása.
Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2012.07.14. 14:33:14
Tehát a turbo azért szar, mert neked nem tetszik az ikonja.
Más cégek cloudra tartanak fenn hatalmas szerverparkokat, az Opera meg a turbóra, amivel egyébként pont azokat a felhasználókat fogja meg, akik a cloudot nem tudják normálisan kihasználni, mert nincs megfelelő sávszélességük. Arról nem is beszélve, hogy sok helyen használnak mobilnetet, (mert esetleg csak az van,) és nekik marhára nem mindegy, hogy mennyi adatforgalmat generálnak.
A gugli meg nem csak egy kereső, hanem egy komplex szolgáltatás, és nagyon sokszor a netezés végállomása. A fail meg inkább az a szöveg, hogy azért ne implementáljanak valamit, mert nincs elterjedve. Ez a technológiai fejlődés menete. Ráadásul manapság bizonyos területeken muszáj a google után futni, mert a chrome nagyon népszerű lett. És a SPDY támogatás is egy lépés afelé, hogy lekerüljön az operáról az a jelző, hogy nem mennek vele a google-ös oldalak.
Teddy Beer 2012.07.14. 21:29:15
Cawington 2012.07.14. 22:29:53
Cawington 2012.07.15. 10:41:27
Dzsini 2012.07.15. 10:54:59
Cawington 2012.07.15. 12:02:47