Magyar Opera

Opera 11 béta bemutató

Ahogy arról tegnap már beszámoltunk, a mai naptól hivatalosan is letölthető az Opera 11 bétája. Az eddig ismert funkciókon túl hozott magával még két újdonságot, az App Tabs-ot és a Tab Stacking-et, mindkettő a fülek kezelésével kapcsolatos.

Amit már láttunk

Röviden összefoglalom, hogy a jelenlegi stabil verzióhoz, az Opera 10.63-hoz képest milyen újdonságokra számíthatunk, ha feltesszük a bétát. Itt csak a fontosabbakat említem, a teljes lista az Opera hivatalos változási közleményében olvasható.

Új telepítő

Opera Installer Icon

Az Opera Windows alatt szakított az évek óta használt "klasszikus" illetve MSI alapú telepítőkkel, a helyüket egy egyedi fejlesztésű, egységes installer vette át. A változás többek között kisebb telepítőt, új telepítő ikont, és gyorsabb működést jelent.

Fontos újdonság a hordozható verzió létrehozásának lehetősége is. A témáról bővebben a saját illetve a hivatalos cikkből olvashattok.

Továbbfejlesztett motor

A fejlődés nem állhat meg, ezért az Opera 11 már a Presto 2.7-es változatával, valamint a tovább gyorsított Carakan JavaScript motorral érkezik. Előbbi a CSS3 és a HTML5 jobb támogatásában, illetve a WebSocket implementálásában nyilvánul meg, mindazonáltal gördülékenyebben is végzi a dolgát. Ennek egyik jele, hogy a Peacekeeper teszt abszolút első helyén egy Opera 11-et futtató gép áll 20302 ponttal.

A JavaScript végrehajtás különösen Linux alatt javult, ami rá is fért már a böngészőre. Mostanra kapta meg ugyanis azt a profil vezérelt optimalizációt, ami a Windowsos verziónak 2008 óta sajátja. Mindemellett drasztikusan gyorsult a selectorok végrehajtási sebessége is.

Szintén a böngésző belső világához tartozik, hogy "hivatalosan" is bekapcsolható a beépülők manuális aktiválhatósága, illetve az, hogy a jól ismert opera:plugins oldalon már egyesével letilthatjuk a beépülők működését.

Változások a levelezőben

Mail panel

Az Opera egyik régi, és roppant praktikus funkciója az integrált levelező kliens. Az utóbbi időben szerencsére több figyelmet kapott, mint korábban, és az Opera 11 sem kivétel a trend alól. Először is kissé átszabták a felületet, és megjelent a szuper görgetősávnak becézett egységes görgetősáv.

Ami ennél fontosabb, hogy összenőtt, ami eddig is összetartozott. Nevezetesen egyetlen csoportba fogták a címkéket, a kereséseket és az egyéni szűrőket. Ezeket tetszés szerint törölhetjük, módosíthatjuk, sőt, akár saját ikont is adhatunk nekik.

A címsáv újdonságai

Címsáv

Nem teljesen ide tartozik, de az Opera 11-ben már itt is használható a Google Search Suggestions, azaz gépelés közben megjelennek a Google által felajánlott találatok. Egyelőre 3 darab, ami szerintem kicsit kevés, de kezdetnek megteszi.

A címeket megcsonkolja az új Opera. Egyrészt a protokollt jelző http, https, illetve opera elemeket automatikusan "elnyeli", helyettük a címmező bal oldalán kínál egy Firefoxéhoz hasonló mezőt, ami különböző színekkel jelzi, hogy biztonságos, "normál" vagy éppen megtévesztő honlapra érkeztünk. A mezőre kattintva többletinformációkhoz juthatunk, illetve - ha használjuk az Opera Turbót - megtudhatjuk, mennyit spóroltunk.

Másrészt a címek végén található kiegészítő elemeket - például egy Google keresés esetén megjelenő extra szövegeket - is szükségtelennek nyilvánították, így alapértelmezetten azok sem jelennek meg. Akinek hiányzik, az itt visszakapcsolhatja.

Automatikusan frissülő kiegészítők

Kiegészítők

Az Opera 11 legnagyobb újítását kétségtelenül a webes alapú kiegészítők támogatása jelenti. A hivatalos oldalon már száznál is több közül választhatunk, telepítésük egyetlen kattintás, újraindításra nincs szükség. És most már a frissítésükre sem, hiszen ezt mind a kiegészítők, mind a Unite alkalmazások automatikusan elvégzik helyettünk.

Fontos lépés a biztonság irányába, hogy az Opera alkalmazottai megjelenés előtt ellenőrzik a kiegészítők kódját, amiben explicite meg kell adni, hogy milyen elemekre kér jogosultságokat. Azt is beállíthatjuk, hogy privát böngészés során, vagy titkosított oldalakon is működhet-e az alkalmazás.

Egérgesztusok újratöltve

Mozdulatparancs

2001-es bemutatásuk óta az egérgesztusok - azaz a jobb gomb nyomva tartását követően az egérrel végzett mozdulatok hatására végrehajtott utasítások - az Opera legnépszerűbb funkciói közé tartoznak. Legalábbis a hozzáértőbbek kezében, a tapasztalatlan felhasználók vagy nem tudtak róluk, vagy az első adandó alkalommal ijedten kikapcsolták a funkciót.

Az Opera ezen szeretne változtatni a vizuális visszajelzés beépítésével. A jobb gombot nyomva tartva megjelenik egy sötét kör, ami mutatja a rendelkezésünkre álló mozdulatokat, és a hozzájuk tartozó parancsokat. A megjelenített elemek mindig követik az aktuális mozdulatokat.

A funkciót szerintem remekül implementálták. Alaphelyzetben nem blokkolja a környezeti menüt, és - ha kellően gyorsak vagyunk a végrehajtással - egérmozdulatok alatt sem ugrik fel. Az érzékenység viszont némileg romlott - ezt remélhetőleg javítják - illetve a jobbgomb plusz görgő kombináció sem az igazi.

További változások

Az első helyen illik megemlíteni, hogy végre az URL blokkoló lista is szinkronizálásra kerül az Opera Linken keresztül. Ráadásul a Link API megnyitásával mások is felhasználhatják ezt a remek funkciót.

Természetesen nem maradhatott el a hibajavítások és stabilitásnövelő intézkedések garmadája sem. Érdemes megnézni a változási közleményt, elég hosszú lett.

Amit még nem szerepelt

Lassan szokássá válik, hogy az Opera egy-egy funkciót a hivatalos béta verzióra tartogat, így mindenkit meglepetésként ér a megjelenése. Ez alkalommal az App Tabs és a Tab Stacking hivatott elkápráztatni a nagyérdeműt.

Az első elem egyértelműen a Chrome-ból származik. Ennek hatására a "kiszögelt" fület nem csak hogy nem tudjuk bezárni, de egyidejűleg a szélessége a favikon méretére csökken, és engedelmesen a fülsáv bal oldalára vonul.

A másik újítás már tényleg annak nevezhető. A Tab Stacking az Opera megoldása a fülek tematikus rendszerezésére. A funkció lényege, hogy az egyik fület egyszerűen ráhúzzuk a másikra, és a kettő automatikusan egy "kötegbe" rendeződik, ami alig szélesebb egy fülnél. Csak egy kis nyíl jelzi a jobb oldalon, hogy valami szokatlan dolog történt.

Az így összeragasztott füleket a nyílra kattintva, vagy dupla kattintással tudjuk szétválasztani. A köteghez természetesen további elemeket is hozzáadhatunk, el is vehetünk, illetve a teljes köteget "szétszedhetjük", bezárhatjuk. A dolog természetesen vizuális fülekkel is működik, sőt, a fülek fölé vitt kurzor hatására megjelenő előnézeti képek használatával úgy váltogathatunk a köteg elemei közt, mint a Windows 7 tálcáján a nyitott ablakok között.

Természetesen a funkció még nem teljesen kiforrott, a végleges verzióig biztos csiszolnak rajta. Az idő azt is eldönti majd, mennyire praktikus ez az újítás, mindenesetre az általam olvasott tapasztalatok egyöntetűen és meglepően pozitívak.

Mi jöhet még?

Most, hogy átfutottuk az újdonságokat, nézzük, mire számíthatunk. Sajnos kevés hivatalos információ áll rendelkezésünkre, de azok alapján az Opera 11 funkcionálisan befejezettnek tekinthető. Ez azt is jelenti, hogy a HW VEGA integrálását el lehet felejteni.

Cserébe viszont úgy saccolom, hogy egy hónapon belül - tehát még az idén - megjelenik a végleges változat. Aztán, ha minden a korábbiak szerint megy, Karácsony táján jöhet az Opera 11.5 (pre) alfa, benne a HW gyorsított VEGA-val...

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr562468429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cor3 2010.11.23. 19:31:51

Ezt a /next oldalt nagyon eltalálták, nagyon tetszik :)

hmarcy 2010.11.23. 19:42:42

Nagyon csábító ez az új tab stacking, jobban tetszik mint a tűzróka hasolnó irányú próbálkozása :D
Lehet hogy frissítek is rá 10.70 9067-ról, (eddig nem volt semmi új ami átvonzott volna a kiegészítőkkel járó új hibákkal telített verzióba...)

sanyix 2010.11.23. 19:52:06

Az a gáz, hogy a html5 video még mindig egy rakás híg fos, na meg a 11-első alphajában megjelent néha csak úgy 100%-ra terhelés egy magot a blog.hu-s oldalakon, néha nem téma még mindig megvan, persze flash és reklám mennyiségtől függetlenül (mert tiltva vannak).

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.11.23. 20:41:23

@sanyix: Ha így haladnak előbb lesz benne integrált Flash és PDF olvasó, minthogy a Gstreamer libeket frissítsék.

email 2010.11.23. 20:46:06

Hiába állítgatom, az egérmozdulatokkal még mindig nem vagyok teljesen kibékülve. Szinte tökéletesen egyenes vonalakat (függőleges/vízszintes) kell húzni, hogy reagáljon. A korábbi verziók sokkal toleránsabbak voltak.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.11.23. 21:01:38

@email: Én nem látok változást. 10.50-ben megváltozott, azóta megszoktam, hogy nagyobbat kell húzni és néha így is fülbezárás helyett új fület nyit. De annyira nem vészes.

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.11.23. 21:04:53

@penge™: OperaChrome? A végén kiderül, hogy elcsábultál a sötét oldalra? :D

Erre a karácsonyi Opera 11.50 alpha változatra nem tennék fel komolyabb pénzösszeget, de hátha. :)

email 2010.11.23. 22:06:49

@penge™:
Pedig valami biztos nem okés, mert látom a Desktoptem blogon is van néhány panasz.

tdaniel 2010.11.23. 22:15:25

üdv.

szerintetek a személyes sávot meglehetne oldani, hogy egy legördülő sávban jelenjen meg?

jó volna ha ezt az opera építené be először a böngészőjébe, mert én eddig egyik böngészőben sem találkoztam ilyennel :

www.kephost.com/images3/51kmpurmvuv6huti616q.jpg

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.11.23. 22:52:03

@Med1on: Nem, ez egyfajta célzás akart lenni, hogy talán itt lassan be is lehetne fejezni.

Már kezd kínos lenni ez a másolás. Kicsit olyan, mint mikor a feka srác Harlemben úgy öltözik mint Obama és a haját is úgy nyíratja és azt várja, hogy majd ettől elnökké választják.

Az Opera nincs egy súlycsoportban a multikkal, azt pedig 15 év alatt már megtanulhatta, hogy az, hogy valami jó még nem jelenti azt, hogy elterjedt is. Aronvirginiasnak volt egy jó példája erre egy korábbi postban a professzionális gitárokkal kapcsolatban.

Mindig lesz ellenvetés. Hiába utánozzák kaméleonként az éppen sikeres konkurenciát. Vannak addonok, meg Pin Tabs. Akkor az lesz a baj, hogy nincs (gyárilag) autofill vagy HTML copy. Utána az, hogy nincs Personas-like skin. Utána az, hogy az állapotsáv túl okos gyárilag. Utána az, hogy túl sok a menüpont.

Végül ha mindent sikerül megoldaniuk akkor jönnek a mindent elsöprő ellenérvek, hogy "Lassú, lefagy, összeomlik, ez meg az" és nem tudsz visszavágni, mert jól megmondja, hogy az 50 haverjánál az összesnél ezt csinálja.

A legjobban az az őszinte valaki tetszett, aki egyszer leírta az SG-n, hogy ő azért nem használja az Operát, mert alacsony a piaci részesedése. De volt olyan is, aki azzal indokolta, hogy régen fizetős volt. :D

Ahogy az érvek szólnak: A jó dolgokat át kell venni. Csak arról oszlanak meg a vélemények, hogy mik a jó dolgok és az implementáció mikéntjéről.

A gyorskereső találatszámlálót például érdemes lenne, mert az tényleg jó, az Ultimate Search Highlighter pedig lassú.

És nem zavarna senkit.

Ha szimplán FELHASZNÁLÓI szemmel nézem még a domain highlight is éppen belefér, bár kíváncsi lennék mennyiben befolyásolja fals pozitív irányba az átlagfelhasználók biztonságérzetét.

Az URL paraméterek elrejtése egy végzetes baklövés. És nem csak az átlagfelhasználók "nem látom, tehát nem fáj" elv miatt. Egy hozzáértő ember, aki tudja mi mit jelent, de nem ismeri az Operát sem fogja intuitív módon az opera:configban keresni, hanem a trendet fogja figyelembe venni, hogy buta a Chrome, buta az IE, butul a Firefox is, tehát Operában meg ez van, ezt kell szeretni.

A Pin Tabról már akkor kifejtettem a véleményem, mikor még csak átnevezték. Két különböző funkció. Chrome-ban középső klikkel ugyanúgy be tudod zárni, tehát ott nincs Lock Tab funkció.

Az egyik arra szolgál, hogy LEZÁRD a fület a véletlen bezárás ellen, mert például nyitva van 50+ fül és az egyiken hozzászólást írsz.
De az esetek többségében látni akarom a title-t.

A másik pedig (normális megvalósítással, tehát oldalra pakolt fülsávnál is működő módon) szintén ötletes, de ezeket nem feltétlenül akarom lezárni. A két funkciónak külön kéne léteznie.

Ott van az általam is kért funkció: Mutassa az olvasatlan feedek számát ha hosszú a név akkor is. Egy overlap igazán belefért volna, mert számomra használható, de kisebb felbontásban, keskenyebb oldalsávnál már zavaró, hogy azokat is kipontozza, ahol nincs ott a számláló. Ráadásul statikusan 4 karakternyi helyet lefoglal.

@tdaniel: magyaropera.blog.hu/2010/05/29/konyvjelzosav_a_cimsav_alatt

CsendesMark 2010.11.23. 22:54:09

szép cikk lett, máris jobban várom a végleges 11est :)

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.11.23. 23:33:02

@penge™: "De volt olyan is, aki azzal indokolta, hogy régen fizetős volt."
Ezen a ponton majdnem kiestem a székből. :DD
Szóval megdönthetetlen érvet sikerült előhoznia a srácnak. Poénnak nem gyenge. :D

A hatalmas meglepetés az lesz, hogy hiába "krómósítják" mégis egy helybe toporzékolnak majd a piaci részesedést tekintve. Az "agymosásnak", a városi legendáknak meg a Google névnek nehéz lesz megtalálni az ellenszerét. Ráadásként még gyors is a szintetikus mérőprogramokba, amin kellőképpen elcsámcsognak még a nagyobb számtek oldalak is, mert hát a használhatóság, a böngészés során felmerült igények gyors kiszolgálása nem ér semmit csak a V8 benchmark eredménye a mérvadó.

Dzsini 2010.11.23. 23:35:29

"Az egyik arra szolgál, hogy LEZÁRD a fület a véletlen bezárás ellen, mert például nyitva van 50+ fül és az egyiken hozzászólást írsz."

Valamelyik hozzászólásban azzal indokolták, hogy azért zársz le egy fület, mert azt (szinte) állandóan nyitva tartod - ha pedig ez így van, akkor nincs igazán szükség arra, hogy a neve alapján azonosítsd, elég az ikon, nem kell sok helyet foglalnia a sávon.
Ez számomra érthető, elfogadható indoklás - pl. én így tartom az SG fórumot, és a levelező "Unread" fülét. Egyiknél sincs igazából szükségem arra, hogy lássam a címét - ha levél van úgyis látszik lent az értesítési területen, a másikat pedig alkalmanként frissítem.

a szöveged többi részét betudom a hidegfrontnak, te általában nem vagy meg anélkül, hogy valami miatt ne panaszkodnál vagy ne temesd el hetente legalább egyszer egész Norvégiát :)

Baldric2 2010.11.24. 00:54:54

Nekem egy jelentős problémám van ezzel a 11-el, és sehogy nem találok rá megoldást.

Elég sok egérgesztust használok, de 3 irányba mozgatás után már kezdenek nehezen megjegyezhetőekké válni, ezért a FlipBack-et együtt használom az irányokkal, például:
GestureDown, FlipBack - Go to end | Fast Forward
Vagyis jobb egérgomb, lefelé mozgatás, majd bal egérgomb.
Sajnos a 11-ben ezek a gesztusok már nem működnek.
Hiába törlöm ki a sima flipbacket, akkor sem lesz jó.

Esetleg valaki aki jól tud angolul és szokott hibákat írogatni, megtenné hogy ezt elküldi nekik?
Köszönöm.

tdaniel 2010.11.24. 09:40:35

@penge™: -kösz de ezt az opera 11 is tudja

-sajnos akkor a kép alapján sem tudtam elmagyarázni, hogy mire is gondolok :( kár

a személyes sávot nem a könyvjelző sáv alatt képzelem el, hanem ahogy a képen is mutatja, MELLETTE ugyanúgy mint a könyvjelzőt !

www.kephost.com/images3/51kmpurmvuv6huti616q.jpg

-mi lehet az oka hogy a .PDF-eket, nem nyitja meg az opera automatikusan, csak ha kimásolom a címét és beillesztem a letöltéseknél ???
másnál is van ilyen gond, vagy megint valami olyan hiba amit kizárólagosan egy tiszta telepítés oldana meg ?!

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2010.11.24. 09:54:57

Ha egy gépen már van telepített verzió a 11-ből (és ez már a prealpha-nál is így volt), utána nem enged a telepítő portable verziót csinálni.
Ahhoz, hogy ki tudjam tolni USB-s vinyóra, előbb el kell távolítanom a telepített verziót a gépről.
Ezt már másodszor szopom be, a 1094 ugyanezt csinálta.

tdaniel 2010.11.24. 09:56:15

szerintetek így hülyeség lenne megcsinálni a személyes sávot, rossz ötlet?

www.kephost.com/images3/typh6avqt5u58cm4siiw.jpg

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.11.24. 10:17:51

@tdaniel: Az egy leírás. Ha nem a nézetsávra, hanem a címsávra szerkeszted, akkor mellette lesz és olyan legördülőt csinálsz neki, amilyet akarsz. Igaz, középső klikk sajnos nem lesz.

tdaniel 2010.11.24. 10:39:40

@penge™: értem, hogy egy leírás és meg is lehet valósítani, de én arra gondoltam, hogy mindenféle házi buherálás nélkül maguk az Opera fejlesztői építhetnék ezt be !

de azért kösz az infót !

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.11.24. 10:51:27

@tdaniel: Ez szerepel egy több mindent érintő teljes eszköztár-átalakításról szóló ötletemben is.

Vincent71 2010.11.24. 11:05:24

üdv.

Ezer éve Operát használok, de úgy érzem magam, mint aki tök hülye.

Hogy a bánatba kell ezeket az extensions-okat használni? Mert addig frankó, hogy letöltöm, de ott szépen sorakoznak a manage extensions menünél, aztán semmit nem tudok velük kezdeni... (csak letilt meg ilyesmi van mellettük.)

Meg ez a Pin Tabs hol van? Nem találom... A Tab Stacking sikerült, azt megtaláltam :)

2010.11.24. 11:43:03

@Vincent71: A legtöbb kiegészítő létrehoz egy gombot a keresősáv mellett. Onnan tudod behívni. Ugyanakkor vannak olyanok is, melyek automatikusan működésbe lépnek, mint például a képátméretező, mely minden képet átméretez, hogy beférjen a képernyőbe. Ezeket ugyanúgy képzeld el, mint eddig a userJS-ket.

UI: Telepítés előtt érdemes elolvasni a leírást, ott általában van használati utasítás is a trükkösebbekhez.

tdaniel 2010.11.24. 11:49:04

@penge™: örülök neki , hogy nem vagyok egyedül eme már nem saját ötletemmel :)

megadnád a linkjét, ahol olvashatnék az ötleteidről? persze ha kérhetem...

sajnos nem tudok angolul, csak pár szót, de ha tudnék, írnék a fejlesztőknek én is az ötleteimről, lehet előbb vagy utóbb azok is bekerülnének az Operába...

Jó böngészést minden Operásnak !

tdaniel 2010.11.24. 12:30:42

@aronvirginas:

www.kephost.com/images3/ayn35flh6qoap9k5m2dt.jpg

nos, nekem sem jelenik meg egy kiegészítőnek sem az ikonja a kereső mellett

ezekhez még én sem értek

valami ötlet!?

2010.11.24. 13:48:03

@tdaniel: Melyik kiegészítőket telepítetted fel? Lehet, hogy a hangsúlyosan testreszabott GUI az oka, én többynire a gyári szkint és gombokat használom, nem szoktam a GUI-t módosítani.

soulpath 2010.11.24. 14:24:55

@tdaniel: Jobbklikk a keresőmező mellé, és 'Customize -> Reset Toolbar to Its default' (Testreszabás -> Eszköztár visszaállítása).

tdaniel 2010.11.24. 14:26:51

@Reaver: kösz
siker van :)

kösz a segítséget !!!!!!

soulpath 2010.11.24. 15:57:04

@tdaniel: Örülök.

Egyébként nekem tetszik ez a beta, sok FLASH videó megnyitásánál stabilabb, mint az előző snapshotok.
Már csak azt kellene megértenem, a menüben miért vannak logikailag különválasztva a widgetek és az extensionok. Szerintem a widgeteknek is jobb helye lenne a Tools alatt, vagy pedig extensionokat ki a főmenübe.

A címek végén található kiegészítő elemek elrejtése nem túl intelligens, én ki is kapcsoltam, azaz be, hogy mutasson mindent, ami ott van. A többi változás nem zavar, megszokható, ill. a módosított pin tab kifejezetten tetszik.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2010.11.24. 16:09:54

@Dzsini: És ha egy oldalon úgy kapsz jelzést például új üzenetekről, hogy a < title >-ben jeleníti meg?
Szerintem is szét kéne választani a lezárást és a faviconra kicsinyítést. Lehetne A, B és AB opcióban.

Dzsini 2010.11.24. 17:10:25

@Nekomajin: ezzel egyetértek, ezért írtam, hogy _nekem_ a jelenlegi működése előnyösebb, kényelmesebb, és a hasonló esetek miatt az indoklásuk is érthető, elfogadható.

Természetesen ha lenne egy kapcsoló a prefsben vagy a megjelenésben, hogy "lockolt tab összehúzása", az még szebb lenne. Lehet, hogy lesz is, csak ahogy az egértárcsánál, ez elsőre nem került bele (ha mindenki használja az ilyen módot egy ideig, akkor több bugra fény derül).

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.11.24. 17:39:43

@tdaniel: Majd megkeresem, egy valaki a wishlisten a tervemhez (ami jelenleg még csak a fejemben létezik) nagyon hasonló skeccset dobott össze, a lényege röviden:
- Minden eszköztár átjárható egymással, nincs kakukktojás, mint a mini eszköztárak, vagy a könyvjelző sáv. A mini eszköztáraknak is lenne egy külön szekció az Eszköztárak alatt és egyenként kikapcsolhatók lennének toolbar.ini manuális szerkesztés nélkül.

- A könyvjelzősáv nem virtuális, hanem a ráhúzott könyvjelzők ténylegesen ott vannak (ezt én még megfejelném egy opcionális lehetőséggel, maradna a checkbox, csak át lenne nevezve mondjuk "Duplicate for Personal Bar"-ra, de a ráhúzott vagy eleve oda pakolt könyvjelzők ott lennének és lenne neki egy dedikált mappája is a Link számára.

- Jobb környezeti menü, Edit menüponttal, ahol gomb (opera:/button/ protokol) esetén Title, Icon és Command formok jelennének meg egy dialógusban, szerkeszthető formában.

- Automatikusan érzékelné, hogy a link http-vel, ftp-vel vagy https-sel kezdődik-e, ebben az esetben Command helyett URL sor jelenne meg, valamint működne a középső klikk is.

- Szerintem az opera:/button/ protokolt egyszerűbb lenne kiegészíteni, hogy képes legyen egy teljes könyvjelzőt tárolni. Úgy gondoltam lenne 1-1 szekció a Details és a Nickname számára, valamint a favicont (és gomb esetén az ikont) tárolhatná base64-ben is és akkor nem kéne skin.ini-vel szórakozni, ha egyéni ikont akarsz valamihez.

- Az egész GUI drag and drop alapú lenne, oda húznál minden eszköztárat, ahova akarsz, alá, fölé, mellé, közé, bárhova. Ha normálisan oldják meg nem lenne túl sok felesleges szemét sem, itt van például egy ideillő rész az operaprefs.ini-ből:

Mail View=0, 25600, 1, 1, 40885, 1, 2, 89165, 1, 3, 25227, 1, 4, 10728, 1, 5, 51200, 1, 6, 13193, 1

A Shift-es gombhúzás kikapcsolható lenne, a Shift funkciója pedig átalakulna. Nyomva kéne tartani 2-3 másodpercig, majd megjelenne egy nyilas kurzor, valamint egy mouse gesture-hez hasonló nagy kör, ami jelezné, hogy nyomva tartás alatt minden eszköztárat átméretezhetsz.

És végül: Lehetne rögzíteni az eszköztárakat (beleértve az oldalsávot is), hogy szövegkijelöléskor véletlenül ne méretezze át az ember.

És végül (bár ez már nem tartozik szorosan ide) megoldanák ezt a hibrid registry és ini alapú beállítástárolást, mert ez az 5 percen belüli módosítás utáni crash után felejt nem éppen a legjobb. Lenne egy visszaszámláló indikátor a Sync Now gombhoz hasonlóan, amit rá lehetne húzni az eszköztárra.

És szintén ehhez kapcsolódik: Átgondoltabb operaprefs.ini és/vagy opcionálisan létrehozható operaprefs_custom.ini, mert ez így tényleg gáz, hogy például megváltoztatsz egy MIME típust és eltárolja az egész filetypes listát vagy nem átmozgatott, default helyen lévő dialógus pozícióját x és y tengelyen eltárolja, amikor NEM HELYEZTED ÁT.

Ráadásul opera:config-ból még jó, de beállításokból (Ctrl+F12) módosításkor nem csak a módosított értéket, hanem az oldalon lévő egész mindenséget eltárolja. Tehát ha törölsz például a Local Storage-ból akkor eltárolja a Strategy On Application Cache = 1 értéket.

Default értékeket ne tároljon, amíg a felhasználó meg nem változtatta azt. Ugyanez a füleknél. Kikapcsolod a bezárás gombot és eltárol minden Tabs oldalon szereplő beállítási lehetőséget.

Ez akkor zavaró igazán, amikor valaki hosszú ideje frissítgeti a böngészőt. Például itt Vincent71 által felvetett probléma is hasonló tervezési hibából fakad.

A mouse és a keyboard ini is Operából történő szerkesztés után a tabulátorokat átalakítja szóközre, ezzel jól elbarmolva a fájl átláthatóságát és a Compare by Content által történő összehasonlítás átláthatóságát.

Miből tartana, hogy a telepítő upgrade esetén megvizsgáljon néhány pár kilobájtos ini-t?

-----------------------------------

@Reaver: Mert a widgetek már standalone alkalmazások, amik az Opera motorját használják (de függőség terén egyáltalán nem különböznek bármelyik saját súgóval rendelkező Windows alkalmazástól, ami szintén a Trident motort használja).

Én csak azt nem értem, hogy az Uninstaller miért nem kérdez rá, hogy a Widgetet érintő személyes beállítások (sütik, wand és társai) eltávolítsa-e a Localból és az AppDatából is.

@Nekomajin: Ráadásul AB esetén gyárthatsz hozzá sajátmenüt az & paraméterrel.

RaidX 2010.11.24. 18:01:16

Érdekes jelenség és már az előző buildal kezdődött.

Videán néztem pár filmet utánna a Média Péayer Classic Home Cinema v1.4.2499.0 nem adott képet csak hangot. Nem is sikerült megoldani csak rendszer visszaállítással tegnap is és ma is. Tegnap egy restart után ment egy darabig rendesen a lejátszás, majd a következő filmnél már fekete volt minden.

ap · http://premiumlivesets.hu 2010.11.24. 18:58:07

egy kérésem lenne. az oldalamon a legújabb opera nem nyitja meg a facse commentboxot, hanem tölt a végtelenségig. többi böngésző alatt megy, más oldalakon sem láttam hibát. páran klattyoljanak már rá h nekik müxik-e vagy csak nálam fennálló hibáról van szó.

itt egy link, de bármelyik post oldalon lecsekkolható:
premiumlivesets.hu/john-digweed-b-018-beirut-lebanon-2010-09-11/

köszönöm.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2010.11.24. 19:01:54

@ap: Ha a Facebookos komment mezőre gondolsz az alján, akkor az nekem rendben megjelenik (mondjuk az egész oldal elég lassú). Hogy bejelentkezve is megy-e azt nem tudom, mert nincs Facebook fiókom.

ap · http://premiumlivesets.hu 2010.11.24. 19:10:00

köszi, arra gondoltam!

az oldaloptimalizáció sajna még hátravan, most a w3-mal küzdök :D

úgy néz ki a két külön fb-t nem szereti... maga az oldal egyébként 66kb, de a beágyazott keretek másfél megát tesznek ki... a titkot még nem leltem meg h miért :)))

Jail 2010.11.24. 20:14:55

Sziasztok!!!!

Lenne egy kérdésem,hogy tudnám privát ablakban inditani az operát?Pl privát fülként tudom inditani.

tdaniel 2010.11.24. 20:47:57

@penge™: ezt mind el kellene küldened az Opera fejlesztőinek, és csak beraknának belőle egy két dolgot

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.11.24. 21:22:03

@Baldric2: DSK-320106

Cserébe megnézhetnéd, hogy nálad a tartalomfigyelő userjs+Unite app esetében lenyílik-e az "edit" menü, mikor a NoAds telepítve van, mert nálam nem. Nem is lehet fehérlistára tenni a Unite-os Webservert, csak ha belemegyek az OEX-be és belerakom @exclude-ba.

Mert nem tudom a te userJS-eddel akad össze, vagy konkrétan Unite Webserver specifikus bug-e.

Baldric2 2010.11.25. 03:20:06

@penge™: Köszi!
Megnéztem a NoAds + tartalomfigyelő hibáját, nálam még a tartalomfigyelőhöz tartozó oldalakhoz be is illeszti a noadsban tárolt listákat, pedig nem ugyanonnan olvassák az információkat. Az én cuccom a localstorage-ben tárol, a NoAds meg a scriptstorage-ben, és persze más a változók neve is.

A NoAds scriptstorage hibát dob a unite-ban, szóval szerintem ez a hiba okozza a problémát.

Ezt az én scriptemben ötletem sincs hogyan javíthatnám, mivel akármit olvasok ki a localstorage-ből, azt kapom amit NoAds nem tud betölteni a scriptstorage-ből. Érdekes hiba egyébként, még egyszer alaposan leellenőrzöm, és ha nem én rontok el valamit ezt is lehet írni bugnak.

Egyébként kitaláltam hogyan lehetne a unite áttekintő oldalt megoldani unite nélkül, kiegészítőben, remélem hamarosan lesz is időm rá hogy megcsináljam.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.11.25. 03:35:50

@Baldric2: Köszi. Ez esetben nem kell külön jelenteni, mivel már jelentettem korábban. Fel is vették a Known Issues közé: DSK-317999 (Extension + UserJS blocks page loading)

Konkrétan A NoAds, External Scripts és a NoScripts addonok (amik Scripts Storage-t használnak) nem működnek együtt a Local Storage-t, vagy Scripts Storage-t használó userJS-ekkel, mint Flashblock, az új GM Emulation, vagy a Textarea Backup.

Valamint a fent felsorolt három kiegészítő sem működik együtt egymással semmilyen kombinációban.

Viszont UserJS-ként az összes használható együtt problémamentesen.

Ómájgád 2010.11.25. 15:42:42

hali

Ha esetleg valaki úgy jár, mint én, és az Opera XP alatt, tetű lassan csinál mindent, 100% CPU időt fogyasztva: a \Documents and Settings\User.Name\Local Settings\Temp\ alól ki kell törölni a szemetet. Valami, valamiért odaszemetel többezer 0 hosszúságú tmp fájlt.

Egy friss telepítés ettől helyrejött, de valami még megromlott a User alatti Opera könyvtárakban is, mert ha azokat meghagytam, akkor az újratelepített Operák (10.63, 11 béta) is lassúak voltak. Azt már nem bírtam kideríteni ott mi lehetett a baj, de szerencsére a teljesen tiszta telepítéssel helyrejött.

Jail 2010.11.25. 17:39:22

Nagy a csönd 2-napja még a végén RC-t kapunk :D

Jail 2010.11.25. 18:24:15

Érdekes dolgot vettem észre és tapasztaltam FishIE Tank internet eyplorer 9-oldalán leteszteltem az operát 10.63-as nálam nem is akar menni tudom nincs GPu-a meg megnéztem a 11-bátt nagyon szépen megy.Ez,hogy lehet?

Chuck Boung Ace Eck 2010.11.25. 20:21:26

Nálam ugyanolyan mint eddig. SW módban eddig is a leggyorsabb volt, a HWA pedig még várat magára..

nogard 2010.11.26. 13:58:23

Miért nem lehet ebben a verzióban sem használni normálisan a Google egyes szolgáltatásit mintpéldául a keresésnél az előnézeti képeket, kép keresőt és végső soron a Gmailt?

Dzsini 2010.11.26. 14:38:18

@nogard: elsősorban azért, mert a Google nem úgy akarja - ha átkapcsolod az oldal beállításainál (edit site preferences) a hálózatnál a böngésző azonosítást Firefox maszkolásra, máris működik az előnézet és az újfajta képkereső.

A GMail nekem Operaként is jól működik, azt passzolom.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.11.26. 17:15:31

@nogard: Frissítsed a browser.js-t és működik! :D

Az első kettőre Dzsini megadta a válasz. A Google gyökér, az is marad, mióta GUI-val rendelkező renderelő motorja van főleg, ennyi.

Jail 2010.11.26. 19:04:30

Hogy kell frissíteni a browser.jst?Csak simán mintha szeretném frissíteni az operát?

Mesmoryser 2010.11.26. 20:10:43

@Jail: Súgó / Frissítések keresése. Kiírja, hogy nem talált frissítést, de közben frissíti a browser.js-t.
A browser.js-ed dátumát a www.opera.com/docs/browserjs/ oldalon tudod ellenőrizni.

awking 2010.11.26. 20:50:24

@Karbonade: Ha már új nyelvi fájl lesz, akkor nem lehetne jobb lent a "Megjelenést" átírni "Nézet"-re?
Rövidebb is, és szerintem kifejezőbb is az adott beállításokhoz.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2010.11.26. 21:06:42

@awking: De, szerintem is jobb lesz úgy.

Jut eszembe: az UNTRANSLATED feliratok azért vannak, mert azok a stringek még nem kerültek be a fordítandó listára. A véglegesre ez kijavul.

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.11.26. 21:39:24

Hardware acceleration requires some work on desktop too, so... -opvard

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.11.26. 22:00:09

@Med1on: A korábbi kommenteket is nézd. Azt írta, hogy ő a Desktop témában kompetens, a Core csoportra nincs rálátása, erre örült valaki, hogy akkor lesz HW vega, Haavard pedig kiábrándította, hogy ez részben Desktop terén is igényel munkálatokat (nem úgy, mint a CSS3-as fícsörök és a többi. :))

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.11.26. 22:02:19

@penge™: Én jól meg vagyok a hw nélkül is, csak már egyre többen hozzák fel a hozzászólásokban. Lassan kezd 1 kisebb csodavárás kialakulni a hw-vel kapcsolatban.

knorbert 2010.11.27. 19:28:18

ez mitől van: twitpic.com/3arcmy/full ?? Opera 11 buildjeivel nem működik, más böngészőben megy...

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.11.27. 22:31:28

@knor: Ez már viszonylag régi jelenség. Egyszerűen az Operával nem jól jelenik meg ez az oldal és sajnos nem csak a 11-el.

knorbert 2010.11.28. 20:40:26

@penge™: @Med1on: értem, köszönöm a választ. remélem rájönnek a hiba okára, bár eléggé katyvasz a szoftverbázis kódja...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.12.01. 03:15:02

1: Fül rögzítése
2: Ctrl+S a rögzített fülön.
3: Esc
4: Ctrl+W

ap · http://premiumlivesets.hu 2010.12.01. 08:04:27

Nem tudom h felvetette-e vki már, de találkozott más is azzal hogyha használja az új fül feature-ket akkor kicsit megzuhan a többi lapkezelési módszer?
Konkrétan van rögzített fülem (igen, a fejemen :D ) valamint van pár csoportom is. Emellett nálam a fülújrahasznosítás ki van kacsolva, és az új fület az aktív mellett nyit. És ez a baj. Csak nyitná. De amint használom az új funkciókat, néha előfordul h felülbírálja ezen beállítást és úgy veszi mintha nem lenne bekapcsolva, tehát a sor végén fordított sorrendben pakolja az újonnan nyitott lapokat.

Dzsini 2010.12.01. 08:26:50

ó, van még néhány furcsasága az új fülrendszernek :) - néha stacken belül nyit új fület, néha kívül. ha középső gombbal háttérben nyitok fület, akkor ha össze van csukva a stack, akkor azon kívülra, ha ki van nyitva, azon belülre nyitja. ha össze van csukva a stack, akkor a "minimize tab" (le, balra egérgesztus) nem küldi a csoport legaljára a fület, hanem csak 1-el lejjebb, vagyis minden második alkalommal felugrik. ha ki van nyitva a stack, akkor a normális (elvárható) viselkedést nyújtja...
ha van egy zárt(összehúzott) fül egy stackben, akkor külön mókás a csoport viselkedése.
szerintem folyamatosan futnak be hozzájuk az ezzel kapcsolatos jelentések, és elég masszív changelog várható a következő buildben :)

Mesmoryser 2010.12.01. 09:56:25

Ami engem a lezárt fülekkel kapcsolatban legjobban zavar, hogy előszeretettel a 4 darab lezárt, balra rendezett fülem közé nyitja az új fület, teljesen érthetetlen módon. Nem az aktív mellé, nem a végére, hanem általában balról a másodiknak.

Ha egyszer ezeket mind kijavítják, nagyon fasza dolog lesz ez a fülkezelés.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.12.05. 15:03:27

Most nézem, fejlődtek a JS popupok is. Már van bennük görgetősáv, ha túl sok infó van bennük, nem lógnak ki a képernyőről. Teszt: javascript:(function(h){[].forEach.call(h.querySelectorAll('meta[charset],meta[http-equiv]'),function(m){m.parentNode.removeChild(m)});alert((document.compatMode==='BackCompat'?'':'<!DOCTYPE html>')+h.outerHTML);})(document.documentElement.cloneNode(true));

Mesmoryser 2010.12.05. 18:19:53

@penge™: De szép hosszú kód. A szemléltetésre elég lett volna valami rövidebb is: javascript:alert(document.documentElement.innerHTML) :)

Mesmoryser 2010.12.05. 18:21:37

Ja, és legyen már új előzetes, meddig várjunk még :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.12.05. 18:39:11

@Mesmoryser: Béták után mindig van átlag 2 hét szünet. De most lehet, hogy készülnek valamire, Haavard is csendben van napok óta.

Mr. Moody (törölt) 2010.12.06. 15:51:39

@Med1on: Ez a Tab stack innentől lehetne opcionális ...

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.12.06. 15:56:54

Valami nem stimmel teljesen instabil. Megint új profilt kellene generálni alá. :S

Mr. Moody (törölt) 2010.12.06. 15:59:25

Panaszkodnak, hogy unstable, de egy háromnegyed óra után nálam még nem crashelt.

Tab stack meg így zavaró. Logikus, hogy ha linket nyitok akkor rakja azokat csoportba, de mégis zavar. Kénytelen vagyok így használni most, ezért nincs rollback nálam :) Lehet megszokom
süti beállítások módosítása