Magyar Opera

Opera Mobile 10.1 béta Androidra

Ahogy azt korábban megígérték, a mai napon Android operációs rendszeren is bárki számára elérhetővé vált az Opera mobiltelefonos zászlóshajójának a Mobile-nak a 10.1-es béta verziója. Már korábban is sokszor írtunk róla, ezért bele is vágnék a közepébe.

A Mobile korábban is elérhető volt például Windows Mobile-os, Symbianos vagy Maemós készülékekre, a mai kiadás az első, amit a robotos rendszert futtató telefonokon használhatunk. Natív Mini már korában is volt de talán nem kell ecsetelnem a kettő közötti különbséget...

Mindezt azért is említem, mert az operások sok mindent ígértek, még több mindent vártunk, ehhez képest a legfontosabb újítás mégiscsak az Androidos verzió puszta léte, ami lássuk be, sokkal több a semminél. Nézzük tehát mit kaptunk a böngészővel, illetve azt, hogy mit fogunk még kapni a későbbiekben. Elárulhatom, hogy az utóbbiak listája hosszabb...

Ami a felhasználói felületet illeti, nem meglepő módon az Opera itt is a korábban már többször bemutatott egységes felhasználói felületét vetette be. Ennek következtében platformtól függetlenül nagyon hasonlít egymásra az összes Mobile 10+ illetve a Mini 5+ verzió.

Funkciókat tekintve fontos kiemelni, hogy a fejlesztők bevallása szerint elsősorban a működőképességre és a stabilitásra mentek rá a mostani kiadással. Ezt alátámasztja az is, hogy a Presto motor 2.5.28-as verziója került bele, ami nagyjából az Opera 10.5x szintje. Értelemszerűen az új Carakan JavaScript motor is helyet kapott, viszont ez még a JIT nélküli verzió, noha Symbianra már egy ideje elérhető a teljes értékű változat is. Sebességre lefordítva ez annyit tesz, hogy a Sunspider teszten némileg lassabb, mint az Android 2.1-es gyári böngészőm.

Az egyetlen érdemi újítás a korábbi verziókhoz képest a nagyítás terén keresendő. Eddig ugyanis csak kétfokozatú volt a zoom. Némi előrelépés itt is van: már beállítható, hogy mekkorára nagyítson a közeli nézetben. Ráadásul az Operában először helyett kapott benne az automatikus újratördelés is. Eddig ugyanis úgy formázta a lapokat, hogy már az áttekintő oldalon is olyan széles volt a szöveg, mint később belenagyítva, ez pedig nem tett jót az oldal általános megjelenésének.

Teljesen új viszont a két ujjal való nagyítás lehetősége - legalábbis az Operában újnak számít, mert a gyári böngésző már alapból tudta. Sajnos a bétából kimaradt a grafikus gyorsítás, ez meg is látszik a teljesítményén. A görgetés alapvetően sima, bár lehetne jobb is. a nagyításnál viszont elmélázik egy sort, és idő kell neki, amíg betölti a betűket a megfelelő felbontásban.

Ha már böngészési élmény: érdemes megemlékezni a gyorsítótárazásról is. A gyári böngészővel szemben az Opera nem tölti újra a lapot, amikor visszalépünk, ez jelentősen képes javítani a sokat emlegetett felhasználói élményt. A lapok túl vehemens görgetésekor ugyanakkor előfordul, hogy a nagy semmit bámulhatjuk 1-2 másodpercig, amíg nem töltődik be a vonatkozó tartalom.

Azt is megfigyeltem, hogy elég rendesen kér a RAM-ból, ugyanakkor a terheléstesztem során - több honlapot nyitottam meg egymás után - a 13. fül tette be a kaput a böngészőnek. A gyári is jól bírta, de szoftveresen 8 oldalra van korlátozva. Ennyi lap mellett is egész gyorsan reagált, igaz, az oldalak közötti váltáskor az oldal betöltésére várakozni kellett némelyest.

A fentieken túl extra opcióként Geolocation támogatást is kapunk, ami mobil készülékek esetén különösen hasznos lehet. Meg persze a már szokásos nyalánkságokat: gyorshívó (naná!), Opera Turbó, Opera Link (minden könyvjelzőt szinkronizál, nem csak az Opera Mini mappát), jelszókezelő, oldalak elmentése, vizuális fülek (ez is nagyon hasznos tud lenni)... stb. Természetesen lehetőség van a teljes képernyős böngészésre csakúgy, mint a Mobile alapértelmezett böngészővé tételére.

Ami a jövőbeli terveket illeti, azokból sincs hiány. Sok az olyan funkció, ami a bétába nem került bele, de a véglegesben elvileg benne lesz. Például ilyen a web fontok, a flash beépülő vagy a HTML5 video támogatása. De említették még a Presto frissítéseket is, amik többek közt alkalmazás gyorsítótár és WebStorage támogatást ígérnek. És akkor még nem is beszéltem a grafikus gyorsításról, illetve a JIT bevetéséről, amik együtt jelentős lökést adhatnak a kezelhetőségnek és a sebességnek.

Remélhetőleg minél hamarabb érkezik majd a javított, bővített verzió, mert ez még azért eléggé béta, bár kezdetnek semmiképpen nem rossz. Az mindenesetre örvendetes, hogy ha döcögősen is, de alapvetően jól működött a böngésző, a stabilitással sem volt problémám. Szóval akinek megfelelő készüléke van, az mindenképpen próbálja ki, ha teheti. Letölteni legegyszerűbben az Android Marketből lehet az alábbi QR linket használva:

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr462436628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cs0pi · http://androidnews.blog.hu/ 2010.11.09. 22:30:10

hát nekem elindulni se akar sajnos szóval nem tudok nyilatkozni:(
Pedig vártam mint a messiást

Dixon 2010.11.09. 23:01:55

@Cs0pi: Honnan próbáltad telepíteni én elsőre az Opera oldaláról amit onnan telepítettem az nekem is csak az logoig jutott el.
Utána a Marketről telepítettem az meg megy rendesen. Próbáld ki te is. Egyébként nekem egy Spicával játszotta ezt el.

Cs0pi · http://androidnews.blog.hu/ 2010.11.09. 23:09:25

@Dixon: marketről töltöttem. Mindjárt megpróbálom újra letölteni.
Pulse-om van btw.

Darkcomet 2010.11.10. 09:00:15

Hát a sebességet leszámítva tényleg eléggé fapados. Ráadásul így egy nap használat után komolyabb számítva az adatforgalmat, a turbo sem jeleskedik igazán jól. Jó lenne, ha lehetne állítani a képek minőségén, mert egy olyan oldalon, ami tele van velük, nem sokat nyer az ember a turbo móddal, egyszerűbb, ha kikapcsolja azokat, viszont így böngészni nem egy felemelő érzés. Most felváltva használom ezt meg a minit, egyelőre stabilan nem fogok a mobile változatra áttérni. Amúgy ígéretes böngésző, a firefox mobile bétahoz képest kategóriákkal jobb, ha másban nem is, de abban mindenképpen, hogy amit tud, azt stabilan tudja, és sokkal gyorsabb is nála.

2010.11.10. 09:18:04

Kicsit még bugos, egyelőre marad a Mini és ritka esetekben az Android böngésző. A végleges verzióval azonban remélem sikerül leváltanom az Android saját böngészőjét, mert annál szerintem kevés rosszabb van.

macskafaraok 2010.11.10. 15:44:40

HTC Tattoo, el sem indul... :(
Mármint kis Opera Mobile felirat, aztán se hibaüzenet, se semmi, csak jön vissza a desktop...
Taskok közt se...

macskafaraok 2010.11.10. 15:46:32

Olvastam máshol, hogy megy a Tattoo is, csak froyo bin kell hozzá...
Fasza... Ahh, nevetséges...

2010.11.10. 16:04:02

@macskafaraok: Ez az Android fragmentáltságának az átka: kismillió készüléken kell tesztelni és sosincs rá garancia, hogy minden készüléken jól működik a szoftvered.

2010.11.10. 16:05:27

Érdekesség: Galaxy Tab-en el sem indul, Galaxy S telefonon (froyo-ra frissítve) pedig tökéletesen működik. Lesznek itt még ezzel gondok szerintem.

macskafaraok 2010.11.10. 16:37:23

@aronvirginas: Hát pont ez fáj legjobban az android*ban. Reméltem, végre valaki megcsinálja rendesen ezt a 'frissítgetős' dolgot. És nekik sem sikerült.

Darkcomet 2010.11.10. 17:26:39

@aronvirginas: SGS-re nem kell froyo az Opera Mobilehoz, megy az 2.1 alatt is (nekem is SGS van, még 2.1-gyel). Viszont a marketről töltsétek le, mert az opera mobilos oldalán lévő (m.opera.com) sok telefonon csak a bejelentkező képernyőig jut.

2010.11.11. 11:51:57

@Darkcomet: "SGS-re nem kell froyo az Opera Mobilehoz"

Nem is mondtam, hogy kell. Viszont mivel a Galaxy Tab-en az fut, így az összehasonlításnak csak akkor van értelme, ha a Galaxy S rendszerét is frissítjük 2.2-re.

@macskafarok: Sajnos ez az ára. Ugyanakkor még a sokkal kevésbé fragmentált iOS-en is megesik, hogy egy-egy program nem indul el egy régebbi verzión, vagy régebbi készüléken. Nagyon ritkán, de előfordul, pedig ott csak féltucat készülék és rendszerverzió van, nem kismillió mint az Android esetében. És nem mellékes az sem, hogy a rendszerfrissítés is nagyságrendekkel gördülékenyebb az Apple készülékeinek esetében. Az Android kaotikus, minden központi irányítástól mentes, teljességgel a telefongyártó szeszélyére bízott frissítési politikája csak növeli a fragmentáltságot. Érdemes megfigyelni, hény androidos készüléken fut még mindig 1.6-os verzió, és hány iPhone-n iOS 3-as.

2010.11.11. 11:56:21

Egynapi használat és az első frissítés után igencska elégedett vagyok az Opera Mobile-lal. Még JIT nélkül is gyorsabb mint az Android böngésző, feature-ök terén pedig összehasonlíthatatlanul többet nyújt a konkurrenciánál, ahogy az az Operától várni lehet.
süti beállítások módosítása